Magyar Szalon, 19. kötet (10. évfolyam, 1892-1893/2)

Tartalomjegyzék

Bombayi tengerpart. INDIAI JEGYZETEK. (EREDETI FÉNYKÉPEKKEL.) Írta Justh ZsIGMOND. Az indiai part felett lebegő szürke ködből lassan emelkedik ki Bombay, Ázsia első vá­rosa, a jövő Alexandriája. A távoli szigeteket még lilaszín-párázat fedi, a város felett lebegő ködöt azonban lassan bíborpirosra festi a hajnali pir, s a terjedő világosság kirajzolja az ég alján e perczben az opál minden színeit játszó város silhouette-jét. Angol-gót tornyok, karcsú minarettek, kupolák csipkézik ki az ég alját. Csudálatos architektúrájú épületek fekszenek rá az oly nyugodt tenger szinte olaj fényű sima lapjára. Eleinte minden csendes hajónkon. Majd ébredni kezd az equipage. Előbb a matrózok ugrálnak le függő ágyaikról, majd a fűtők, később meg a szakácsok, kukták másznak elő földalatti rejtekeikből. Messziről a ben­­szülöttek bárkái közelednek a hajóhoz, le­­hajló, tompa háromszöget képező vitorláik körülrepdesik a hajót. . . egyszerre csak a laszkár­ok­ hada megrohan bennünket, tán a hajó oldaláról lecsüggő köteleken kapaszkodva fel közénk. Nagy lármával dicsérik bárkáikat s szidják egymást. Az én podgyászomat is megragadja pár ilyen hosszúhajú, félmeztelen buli, s viszi, ragadja magával, én meg szinte álomban utánuk. A veszekedés, lárma csak hangzik a hajó­fedélzetről, csapnak olyan zsivajt, a­milyenre európai ember, még az olaszokat is bele­értve, alig volna képes. Én, zúgó füllel, az izgatottságtól szinte reszketve, odadobom magamat az «Esplanade» hotel emberének, ki irgalmasan, oh, nagyon izgalmasan, fel­ültet egy kis kocsira, átveszi a podgyászt és most: csihi, puhi! — előre! Letérünk a kikötő széles chausée-jéről egy hatalmas fasorba, hol ember ember hátán. Itt egy fehér turbános, fehér köntösű ember lépdel nagy méltósággal, ott egy tökéletesen meztelen, beretvált fejű ember fát vág, az út közepén két áttetsző fátyolszövetbe öltö­zött lány kézfogva halad előre. Orrukból, fülükből ékes, kösöntyű lóg le, lábszáraikon aranypereczek, tarka gyűrűk a­­ lábuk ujján. — A bauhonia lángszínű virágjá­tól ellepett terrasszokon magas, viaszkos vászontógájú parsik (Zoroaster hívei, per­zsák). Az út kavargó porában hatalmasan ügető picziny ökrök, kétkerekű talyiga elé fogva. Itt egy három kuli által magasra emelt hordágy; egy mecset ajtaja előtt hosszú hajú, hosszú szakállú fakkr, testén ezüst lánczok, szíjak, amulettek é­s egyéb semmi. Körülte ember ember hátán, kik tán bámul­ják az imádkozás ezen, szinte feltűnő módját s adakozással enyhítenek a rángatózó szent vallásos kínjain . . . Majd tovább, egyszerű angol és velenczei gót közötti stylben épített hatalmas középületek, óriási boltok, akárcsak a Regent­ Streetben, fehér vászonsisakú­an- * Indiai benszülött hajós. Magyar Szalon XIX.

Next