Magyar Szemle, 2015 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 1-2. szám - ESSZÉ - Gróh Gáspár: Mába érő háború
4 MAGYAR SZEMLE, 2015.1-2. SZÁM csak messziről mertem ránézni. Én ugyan csak lőszerhüvelyeket találtam, de gondosan jelentettem a felnőtteknek. Kötelező volt az óvatosság, bármikor előkerülhetett működőképes, éles robbanószer is. Nem kellett sokat tiltani, a felnőttek látható félelme fenyegetőbb parancs volt minden másnál. A gyerek magától, különösen elvont veszélyektől nem nagyon fél, még a másokat ért bajtól sem nagyon. De ha egy felnőttön megérzi a félelmet, akkor ő is félni fog. Láttam a rémületüket, a jeges iszonyatot a szemükben: a szomszédságban három gyerek, tán ismerhettem is őket, talált lőszerrel játszott. A robbanás után egyikük meghalt, egy megvakult, egynek a karja szakadt le tőből. Ez akkor csak ijesztő. A felnőttek döbbenete azonban félelmetes, így fizettek a gyerekek a nagypolitika háborús játékaiért. Az eredetileg angol mintára készült, gondosan tervezett és épített park, ahol éltünk, ekkoriban már csupán hatalmas, elvadult kert volt, otthonosabb és meghittebb, mint fénykorában lehetett. Nem kellettek bele műromok, ott volt a porrá égett régi ház, néhány éve még anyám édene, kovácsoltvas rácsokkal, beszakadt födémmel, befutva borostyánnal és vadszőlővel, és a fal repedéseiben gyökeret verő bokrokkal, fákkal. És hogy a történelmi lecke még valóságosabb legyen, ott volt a nagy fenyőfa alatt egy fakereszt, a „szegény Lajcsi" sírja, aki úgy gondolta, hogy nagyszüleim fái közt el tudja rejteni a háború elől a traktorát. Nem sejthette, hogy a németek fehérvári frontáttörési kísérletének az útjába kerül. A falu vagy tucatszor cserélt gazdát, sem civilnek, sem katonának nem volt sok esélye a túlélésre. Lajcsit nagyanyám temette el, az egyik lövészárokból kimentett, sebtében kimosott damasztabroszba göngyölve. A front elvonulása után a kertben talált huszonvalahány katonahalottat a temetőbe vitték, az oroszok dísztemetést kaptak. Tavasszal, az olvadó hó alól később előkerült még néhány további bolt-