Magyar Szemle 33. kötet (1938. 5-8. sz.)

Cs. Szabó László: Szabadság a mikrofon előtt

FIGYELŐ SZABADSÁG A MIKROFON ELŐTT A RÁDIÓ hatalmas élősdi szervezet, előadói túlnyomóan a szépiroda­lom, esztétika, tudomány munkásai. Nemsokára azonban olyan nemzedék lép a mikrofon elé, mely születése óta ismeri és szelle­mében ráidegződött. Vájjon akkor is élősdi marad? Feleletül csoportosítani kell a rádióelőadásokat. Irodalmi fölfedezésre, az írói hír első hitelesítésére a rádió való­színűleg ezután sem hivatott, legalább nem elsősorban. Kezdő írók érté­kéről egy szűkebb körű s összefüggő olvasóelit dönt; e szerepében soha semmiféle technikai forradalom — például a „boulevard sajtó" fölfedezése — sem ingatta meg komolyan. Az írót régen is, ezután is a kiadó és a folyó­iratok, illetve a könyvek és folyóiratok elitolvasója teszi íróvá. A napilapok már jóval kevésbbé, ők az új tehetséget csak szűkebb körű hitelesítés után fogadják be s népszerűsítik. Még jobban áll ez a rádióra. Hallgatósága olyan nagy, olyan elütő származású és kevert ízlésű, méreténél és társadalmi tagoltságánál fogva annyira passzív, hogy válogatásra, egységes irodalmi ítéletre alkalmatlan. Eddig nem is igen akart írót avatni, névtelenektől húzódik, fél, hogy egy ismeretlen társadalmi réteg képviselői. Az irodalmi hír útja a baráti körtől az országos visszhangig évszázadok óta egyforma s most is, mint hajdan, az írott szövegen alapul, melyet olvasni kell s nem elég futólag hallgatni. A rádió tehát a szépirodalmi előadót valószínűleg ezentúl is az irodalomtól veszi át. A tudományos előadó személye még kevésbbé vitás. Senki sem válik hivatott szakemberré azzal, hogy egy nyelvészeti, történelmi, művé­szeti, orvosi, élettani, természetrajzi, mezőgazdasági stb. kérdést rádióelő­adás céljából alkalmilag megvizsgál. A jó ismeretterjesztő előadás labora­tóriumi melléktermék, a rendszeres kutatás forgácsa. Ha egy rádió prózai műsorát kizárólag belülről szerkesztik, a műsorszerkesztő — enciklopédikus műveltség híján — óvatosságból olyan aktív tudóshoz fordul, akiről fölteszi, hogy napi munkájában a legújabb tudományos álláspontot is megismeri. Ha viszont egyik-másik tárgykört külső szakbizottság állítja össze a rádiónak, már csak tudományos meggyőződésből és összetartásból is a tudomány aktív munkáját szemeli ki. Alkotó tudósok — rövid mikrofongyakorlat után — nemcsak megbízhatóbban, de rendszerint mulatságosabban, ötlete­sebben népszerűsítenek, mint a foglalkozásszerű népszerűsítő. A rádió prózai műsorában azonban mindinkább egy eredeti műfaj is kialakul. Az újságkrónikás, publicista és színházi conférencier közé helyezem azt a képzeletbeli, eszményi „rádiókrónikás "-t, aki egy láthatatlan, szinte lelkiismereti hanggá válva, a népszerű író s a személyes hatású szín­házi conférencier erényeit egyesíti. Roppant nehéz a dolga. Egy négyszem­közti beszélgetés bensőségéhez s ugyanakkor sokmillió fül roppant akusz­tikájához alkalmazkodik, millió hallgatóval s ugyanakkor mégis egyenként, négy fal közt megbeszéli legemberibb gondjaikat. Ő a „mindennapi élet 77

Next