Magyar Szó, 1901. december (2. évfolyam, 284-306. szám)
1901-12-01 / 284. szám
December 1. A betegsegélyző-pénztárak reformja. Az 1891. XIV. törvényczikk, Baross Gábor első szociálpolitikai alkotása, a gyakorlatban nagyon sor pótlásra szorult. Ez indította a magyarországi betegsegélyző-pénztárakat arra, hogy a kereskedelmi minisztertől ennek a törvénynek reformját kérjék. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter erre hajlandónak is mutatkozott és az illetékes tényezőket részben írásos nyilatkozatra, illetve véleményadásra szólította fel, részint pedig szaktanácskozásra hívta össze, hogy észrevételeiket élőszóban való előadásban meghallgassa. A kereskedelmi minisztériumban ilyenformán óriási anyaghalmaz gyűlt össze, amelynek földolgozása még mindig folyik. A miniszter a reform megvalósítását a jövő 1902. esztendőre tervezte, s keresztülvitele mintegy kétszázezer korona költséget igényel. A miniszter, tekintettel a földolgozandó anyag nagyságára, az ujitás keresztülvitelét az 1903. évre halasztotta, amit az is igazol, hogy a reform költségei az 1902. költségvetésbe nem is vétettek föl. MAGYAR SZÓ A király a zágrábi országgyűlésen- Budapest, november 30. A magyar országgyűlés megnyitásakor a sajtóban s a parlamentben is felszólalások történtek az ellen az alkotmányellenes gyakorlat ellen, hogy az újon alakított törvényhozás működésének megnyitása nem a törvényhozás házában történik, melyet a magyar nyelv bámulatos közjogi érvekkel oszágházá-rak nevez, hanem a király palotájában. Ebben —mint azt annak idején mi is, mások is, bőven kifejtettük, — elhomályosítás foglaltatik két egyrangu tényezője mellérendeltségi viszonyának. A horvát-szlavon-dalmátországi helyi autonómia körében törvényhozási jogokkal bíró zágrábi országgyűlés megnyitásának története alkalmat ad nekünk annak az örvendetes, vagy szégyenletes ténynek a konstatálására, hogy ez az alkotmányellenes gyakorlat nem áll fenn a magyar birodalom egész területén. Íme az újon alakult horvátszlavón dalmát törvényhozás megnyitása ennek a törvényhozásnak a házában történt ő felsége által. Ott nem a nemzet törvényhozási jogának gyakorlói mentek el a királyhoz, hanem összejöttek együtt a törvényhozás házában, s itt hangzottak el a fejedelmi szavak, melyek az országgyűlést megnyitották. Hogy a megnyitás cselekményét ő felsége nem személyesen, hanem magát a bán által képviseltetve teljesítette, az nem tesz külömbséget. Nem tettek ily külömbséget Zágrábban, hiszen zajos zsivnókkal üdvözölték a «hrvatszko král»-t, a horvát királyt. Nem tettek ily külömbséget Bécsben, aminek bizonysága, hogy a díszőrséget képező katonaság a királyt képviselő bánt ugyanazzal a tisztelgéssel üdvözölte, mely a megállapított udvari és katonai ceremóniák szerint csak a király személyét illet meg. De az ilyen külömbség megtétele egyáltalán már csak azért sem lehetséges, mert ellene mond az 1870. II. autonom horvát törvény 4. §. következő rendelkezése : «Az országgyűlést ő felsége a király, vagy pedig e czélra kinevezett helyettese nyitja meg.» Aki tehát a horvát autonom országgyűlést megnyitja, az akár a saját személyében, akár erre a czélra külön kinevezett helyettese által, minden esetben azonban mégis csak maga a király. Konstatálhatjuk ennélfogva, hogy míg újjáalakulásakor a magyar birodalmi országgyűlés megy el a királyhoz, addig ugyanezzel az alkalommal a horvát szlavón dalmát autonóm országgyűlés a királlyal a tartományi törvényhozás termében találkozik. Ebben a tényben szükségszerűen föl kell ismernünk azt a másik tényt, hogy a parlamenti alkotmányosság elvét inkább figyelembe veszik a tartománnyal, vagy — ha úgy tetszik — társországgal, mint az egész magyar birodalommal szemben. Szóvá tehetnék ezúttal azt a kérdést is : van-e helye és jogosultsága annak, hogy a tartományi autonómia hatáskörén belül törvényhozó zágrábi országgyűlés királyi reskriptummal vagy trónbeszéddel nyittatik meg. Horvát állam nincs, horvát király nincs ; semmi értelme tehát annak, hogy egy tartomány helyi autonóm jogszabályainak megalkotására hivatott horvát országgyűléssel a király mint államfő álljon szóba. A horvát 1870.11. törvényczikk fent idézett 4. §-a erre nézve rendelkezést foglal ugyan magában, de mindenesetre vitatható kérdés, vajon illetékes volt-e a tartományi autonómia körére korlátozott országgyűlés kimondani oly rendelkezést, amely már nem a tartományi autonómia, hanem a birodalmi szervezet körébe tartozik ? Egyáltalán szükséges volna már egyszer tisztába hozni, micsoda jogi értékük van azoknak a horvát autonóm törvényeknek, melyek a a magyar birodalmi törvényhozás rendelkezéseivel össze nem egyeztethetők Ez a kérdés érdemes arra, hogy mindnyájan foglalkozzunk vele és mindenesetre nyilvántartandó. Egyelőre beérhetjük annak a konstatálásával, hogy a horvát autonóm országgyűlés a felséggel szemben a mellérendeltség viszonyának világosabb elismerését tudja magának biztosítani, mint a magyar birodalom országgyűlése, X. £ i. 284. szám. Magyar nagykövet a Vatikánban. Budapest, november 30. Immár befejezett dolog, hogy gróf Reverrtera, a monarchiának római nagykövete, a Szent István-rend nagykeresztjével a mellén elhagyja állását és utóda a külügyminisztérium első osztályfőnöke, gróf Széchen Miklós lesz. A félhivatalos P. Ll. ebből az alkalomból melegen üdvözli az új római nagykövetet és rendkívüli örömének ad kifejezést afölött, hogy végre magyar ember foglalja el a rendkívül fontos állást. Abban a meggyőződésben vagyunk, hogy ezen a körülményen örülni nincsen ok. Ellenkezőleg, sajnáljuk, hogy a monarchia egyáltalán küld nagykövetet a Vatikánba. Sajnáljuk ezt, mert nagyköveteket csak világi hatalmak mellé szoktak kirendelni, s abban, hogy a pápához is menesztünk nagykövetet, a Vatikán világi hatalmának elismerése foglaltatik. Ez ellen pedig nemcsak minden szabadelvűen gondolkodó ember kell, hogy tiltakozzék, hanem minden, a történelmi igazságot tisztelő ember is. Mert a Vatikán nem világi hatalom, tehát ott nagykövetnek keresnivalója nincs. Az a körülmény, hogy ez a nagykövet magyar, nem enyhíti a helyzetet. Rómát ez törekvéseiben, magyarellenes irányában, a nemzetiségeket pártoló magatartásában nem fogja akadályozhatni. Sőt talán : nem is akarja akadályozni. A Széchen név a liberalizmus híveinek nem kedves hangzású. E név viselői mindig aulikus klerikálisok voltak. És mi haszon van abban, ha ezentúl egy magyar ember segítsége mellett folytatja Róma a régi irányt? Nem megnyugvás nekem, ha magyar ember döfi át szívemet, s nem német, vagy cseh. Nem fogja megnyugtatni Magyarországot az, hogy a Vatikán felől jövő arczulcsapások egy magyar ember tudtával és beleegyezésével esnek. Arra az álcára tessék — ha ugyan egyáltalán kiküldenek valakit — Luegert kiküldeni, nehogy akadjon magyar ember, akiről tudjuk, hogy egy követ fúj a Vatikánnal. Az a Lueger bizonyára tartózkodóbb lesz velünk szemben, s mi szigorúbbak iránta. De magyar nagykövet? Az inkább fog merni mindent, hiszen meg lesz az a megnyugvása, hogy magyar létére bíznak benne, másrészről pedig mi nem leszünk óvatosak irányában éppen azért, mert magyar. A P. Ll. öröme tehát ok nélkül való és mi gróf Széchentől semmi jót nem várunk. A pápai udvar az ő ottléte daczára is marad, ami volt: esküdt ellensége mindennek ami magyar és ami erősíthetné a szabadelvű Magyarországot. A Vatikán tovább is erősíteni fogja a szláv propagandát, tovább is dédelgeti a horvátokat, és a király hiába fogja leszidni Stadler- és Strossmayerékat, a pápa megkülömböztetett kitüntetésekben fogja őket részesíteni, s akár ott lesz Széchen, akár nem, a görög katolikusok magyar liturgiáját a Vatikán mégsem fogja megengedni. Bécsből kapjuk a következő táviratot: Megerősítik azt a hírt, hogy Széchen Miklós gróf külügyi osztályfőnököt vatikáni nagykövetté nevezték ki. Széchen Miklós 1881-ben lépett, a diplomáczia szolgálatába. Konstantinápolyban, Rómában, Parisban, Pétervárott, Bukarestben és Drezdában, majd ismét Rómában működött, hat év óta pedig a külügyminisztériumban van. Helyébe első osztályfőnökké Lützow második osztályfőnököt, ennek helyébe pedig Mérey Kajetán követségi tanácsost nevezték ki. A Kúria és a választások, Budapest, november 30. A kúriai bíráskodásról szóló 1899. XV. törvényczikk már több bajt okozott. Zavar volt miatta a harmincz nap tekintetében, hogy tudniillik, ha a harminczadik nap ünnepre esik, az számit-e, vagy a következő nap ; zavar volt miatta, mert a birák nem tudták, hogy ő felsége a király nevében mondjanak-e ítéleteket választási dolgokban és baj van miatta, hogy a Kúria nem győzi az ötvenegy peticzióval járó munkát. A kormány félhivatalosa közöl ebben az irányban megdöbbentő adatokat, elmondván, hogy melyik peticziónak mikor lesz az első tárgyalása. Az első peticzió tárgyalása ma volt, tehát körülbelül két hónappal a választások után, az utolsók egyikét jövő év márczius 13-án tartják, vagyis öt és fél hónappal a választások után. Aki tudja, hogy mit jelent az első tárgyalás, az megdöbben. Mikor végez a Kúria ezekkel az ügyekkel? Az első tárgyalás inkább csak formális. Nem beszélünk a mairól, amely kivételes jellegű, minthogy nem visszaélésekről van szó, hanem arról, hogy báró Gagern, a megválasztott képviselő, nem magyar honpolgár. Az igazi munka a további tárgyalások során merül föl. Tanúkihallgatások, helyszíni szemlék, megkeresések özönével lesznek. Hogy micsoda munka ez, arról könnyű fogalmat szerezni. Tegyük föl, hogy egy-egy petíczió kapcsán a kérvényezők ötszáz szavazatot akarnak érvényteleníttenni. Mi az eljárás? A bíróság akár közvetlenül, akár az iletékes Ítélőtáblához intézett megkeresés útján kihallgatja , elsősorban a kifogásolt szavazókat. A tanú vagy beismeri, vagy nem ismeri a kifogásolt körülményt. Ha beismeri, a választást védő