Magyar Szó, 1903. október (4. évfolyam, 232-258. szám)
1903-10-01 / 232. szám
2232. szám: magyar szó. Mig igy dorgáló hangon szólott s a jobb belátás meggyőző erejével kétségtelenné tette a kormánypárt előtt, hogy az (t. i. a kormánypárt) végzetes hibákat követett el: — Eötvös egy perczig sem feledkezett meg arról, hogy magyarokhoz szól, s hogy a többséget nem letaposni, hanem meggyőzni, helyes belátásra bírni kell. Nem feledkezett meg arról, hogy közös ellenséggel állunk szemben s hogy itt minden igaz magyarnak össze kell tartania. Ezért nem űrt akart teremteni többség és kisebbség közt, hanem át akarta hidalni az űrt, hogy az egész magyar nemzet egy nagy akarattal forduljon a bécsi kamarilla ellen. (Csak igy sikerülhetett a kormánypártot magábaszállásra birni s a nemzetet egyöntetű tettre ragadni. Íme a hazafiság, az igaz szeretet, amely győzött gyűlölet fölött. Hosszú, hosszú idő óta először, egységesnek, hatalmasnak mutatván be a magyar nemzetet. Ezt semmi mérgezett nyíl, gyűlölködés, tajtékzás és fogcsikorgatás nem tudja elérni. Erre csak az eszményi hazafiság és bölcsesség képes. Vajha így láthatnók a nemzetet mindig ! Minden magyart egy közös érzelemben és akaratban. Bezzeg hiába agyarkodnék ellenünk Ausztria, a kamarilla s a pokol minden ördöge. Hogy Eötvös Károly e nagy sikert elérhette, abban döntő része van nemcsak nemzeti politikájának, hanem szónoki művészetének is. Ő talán az utolsó ama régi magyar politikusok közül, akik nem kicsinyelték a szépművészeteket, az irodalmat. Mint Kölcsey és báró Eötvös, akik politikusok és költők voltak, — úgy Eötvös Károlyban is megvan a gyakorlatiasság és eszményiesség összhangja. S csak az olyan férfi hivatott igazi nagy politikai szerepre, aki nem ridegen s anyagias, kicsinyes spekuláns, — hanem eszményi lendületű, emelkedett költői lélek. Ha nálunk igazi alkotmányosság volna, úgy ma Eötvös Károlynak jutna büszke, nyugodt tekintetű gazdák ültek, erősen tartották a gyeplőt s közönyösen nézték végig a kapuban csüggedten ácsorgó paraszton. Jöttek s eltűntek megint a porfelhőben. Az asszony kijött a kapuba. 15 — Elfogyott a búza, nincs mit érlelni, — szólt az emberhez csendesen, akinek erre már nem volt egy szava sem. Másnap Kelemen a vasárus-bolt körül ácsorgott. Egy gazdaember jött ki a boltból s megszólította Kelement. — Hallja kend? Ugy látom, nincs dóga kendnek? Egy kis levágni való luczemám véna, ha kend elvállalná? — Elvállalom, — felelte Kelemen. — Kaszája van-e kendnek? — Mán hogy ne véna, — nem vagyok én piaczi légy! Másnap kora reggel megelevenedett a Kelemenék háza. Az ember aludni se igen tudott s még alig pitymallott, már a tornáczon botorkált s mikorra a kékes reggeli fény beszűrődött a ház kis ablakán, az édesen alvó gyerekek álmukban valami különös szép hangot hallottak; mindegyiknek beleszövődött álmába a kaszapengés muzsikája. Az udvar közepén nekigyürkőzve kalapálgatta Kelemen a kaszát. Az egyik kisfiú fölébredt, leszállt az ágyról, szemét dörzsölgetve botorkált az ajtó felé, kiment a tornáczra, kis ingecskéjét lobogtatta a friss hajnali Szél, amint az apa felé lépegetett, belemosolygott a hajnalba s ugy rebegte ^t a feladat, a helyzetet végleg megoldani. Mert az ö teste nyomán történt a fordulat. Ő hívta fel a kormánypártot az ellenzékkel való egységes föllépésre, s mivelhogy ez megtörtént, az ő szelleme vált döntővé. Igazi alkotmányosság szerint neki kellene most az ügyeket vezetni. De hajh ! nálunk már látszat-alkotmány sincsen. Ám bárhogy állunk most, nagy gyönyörűségünkre szolgál, hogy ismét egy olyan magyar embernek jutott döntő szerep, akiben a régi irodalmi hagyomány, költői hév lángol. S tanúságul szolgál a mai nemzedéknek, hogy hazafiság, eszményiség, irodalmi emelkedettség nélkül a gyakorlati élet porondján sem lehet nevezetes eredményeket elérni. Október 1 A képviselőház ülése, Budapest,, szeptember 30. A kormány bejelenti lemondását, hogy Apponyival szemben akart az lenni Khuen. Nos hát, nem vele szemben volt tapintatlan és sértő, hanem a Házzal szemben. Ez pedig inlem járja. Ez ellen tiltakozunk. A miniszterelnök bejelentése után nagy új vita indult meg, amely azzal végződött, hogy a Ház elfogadta a miniszterelnök indítványát és elnapolta üléseit az új kormány megalakulásáig. Ezt megelőzőleg az elnök több bejelentést tett a Háznak. Jelentette, hogy a hároméves katonák benntartása ellen több törvényhatóság feliratot küldött a Háznak. A szélsőbaloldal zajosan helyeselt. Az öreg Madarász ezt kiáltotta: — Menjenek haza, ha nem engedik őket!; Az elnök indítványára elhatározta a Ház, hogy a feliratokat kiadja a kérvényi bizottságnak.Később Holló Lajos azt indítványozta, hogy utasíttassék a kérvényi bizottság jelentésének 48 óra alatt való előterjesztésére, s Az elnök feltette a kérdést. Az indítvány mellett szavazott az egész baloldal és a kormánypártról is vagy tizen, többek között Kubinyi Géza, Barcsay Domokos és Szaczelláry György. Sokan voltak, de a többséget az elnök nem tudta megállapítani, azért elrendelte az ellenpróbát. Holló indítványa ellen szavazott az egész volt nemzeti párt. Apponyi most sem tudta megállapítani a többséget, azért elrendelte a szavazatok összeolvasását. Kiderült, hogy Holló indítványa mellett 88-an szavaztak, ellene 93-an. Megbukván Holló indítványa, Kossuth Tí azt javasolta, hogy utasítsa a Ház a kérvényi bizottságot a háromévesek ügyének sürgős tárgyalására és arra, hogy a bizottság a Ház legközelebbi érdemleges ülésén terjessze elő a jelentését. Gróf Tisza István felszólalására a Ház ily értelemben döntött. Lengyel Zoltán bocsánatkérése következett ezután. Lengyel Zoltán ünnepélyesen megkövette a Házat múltkori viselkedéséért, mely miatt a mentelmi bizottság egyhangúlag elitélte. ( Szivák Imre a mai ülésen beterjesztette, a parlamenti vizsgálóbizottság jelentését az előfordult vesztegetési kísérletek tárgyában. Ezután következett a dán miniszterelnök már említett rövid felszólalása és a színpadiasan jelenetezett kivonulása a kormánynak. Néhány perczre nagy zavarodás támadt s többen azt kiáltották, hogy miniszter nélkül nem lehet tanácskozni. Az elnök azonban kiejlentette, hogy igenis lehet. Kossuth Ferenczi, a négy— Mutassa kend egy kicsit, — kérte Kelement a gazda, kivette a kaszát Kelemen kezéből s a luezerna közé suhintott vele egy párszor, aztán abbanhagyta s nlészegette a kaszai pengéjét. .. — Hogy vette kend ? — kérdezte a gazda Kelement. — Nem adták alább! — felelte kurtán a paraszt s kivette a kaszát a gazda kezéből — De nagyra van kend vele, no! — szállj haragosan a gazdag paraszt. — Azt hiszi kend, másnak nincs ilyen kaszája ? Van nekem otthon három is! — Ilyen nincs! — felelte mély meggyőzőA tegnapi szavazásnak ma a Házban megvolt a következménye: gróf Khuen-Héderváry Károly bejelentette a Háznak, hogy ő felségének még tegnap beadta lemondását. Kérte ennek alapján a Házat, hogy az uj kormány megalakulásáig ne tartson ülést. A szélsőbal ujjongott. — Helyes! — Hála istennek! Khuen-Héderváry nem várta be a Ház határozatát, hanem bejelentése után sarkon fordult s tüntetőleg távozott a teremből, melybe nem is tért vissza. Példáját követték a többi miniszterek is: Lukács László, Wlassics Gyula, Láng Lajos, Kolossváry Dezső, Darányi Ignácz, P1ósz Sándor, kik feketében jelentek meg a mai ülésre. Ez a kivonulás nagy meglepetést keltett az egész Házban. A szélsőbal tapsolt s megjegyezte: — Menjen Isten hírével! — Ne is térjen többé vissza! Később azonban belátták az emberek, hogy ennek fele sem tréfa, mivel Khuen ezt tüntetőleg, láthatóan sértő szándékkal csinálta. Rosszul csinálta, mert tapintatlannak lennie nem volt sem oka, sem joga. Kivel szemben volt tapintatlan és sértő? Azt halljuk, — A kaszai, a kasza... S a többiek is felültek az ágyban, a szemüket dörzsölték és úgy suttogták egymásnak: — A kasza, a kasza... A parasztember arczát pedig elöntötte valami öntudatos büszkeség, mintha a sora fordult volna, a szeme csillogott, a munka hevében kipirult az arcza. Aztán neki indult az útnak, ki a luezernás felé. Az asszony, a gyerekek, a kapuból néztek utána, Kelemen pedig úgy érezte, hogy uj erő árad szét a vérében. Gyönyörű nyári reggel volt. Az erős föld buja szépségeit kinálgatta. Mire Kelemen kiért a nap jó magasan járt már. Megállt, körülnézett. A luezernás puhán zöldelve terült el a lábai előtt s az apró levélkék között csillogott a reggeli harmat. Kelemen kivette a szaruból a fenőkövet, elkezdte a kaszát fenegetni s vigan dünnyögött hozzá valamit. Friss illat úszott a levegőben, a luczernás illata, a város, a torony messze-messze fürdőit a reggeli párázatban s Kelement mindenfelől körülölelte a róna. Sehol egy hang nem hallatszott, csak a kasza pengése muzsikált bele a friss levegőbe, tisztán, kedvesen. Kelemen úgy érezte, mintha ünnepnap volna, de azért nagy komolyan neki fogott a munkának. Délután kijött a gazda s elnézte amint Kelemen kaszája alatt rendre dőlt a luezerna. — Jó kaszája van kendnek! — mondta Kelemennek a gazda. — Biz ez kasza! — felelte Kelemen foghegyről . ~ ’ v déssel Kelemen. . — Hát már mér ne vóna? — Mert ez a kasza, az a kasza, tudja Figyelmed — kezdte nagy fontossággal magyarázni Kelemen — aki legelső vót a ládába. Legelső vót a száz közt, az akit körösztből fektetnek a láda tetején. * — Hát osztán ? __t — Mit gondol kigyelmed, hiába fektetik körösztbe, hát azt hiszi kigyelmed, nincs a németnek esze, aki a kaszát csinálja! — Hát ez jobb vóna! — kérdezte a gazda s még nagyobb érdeklődéssel nézegette a kasza felé. Kelemen fölvetette a fejét. — Hogy jobb-e? Olyan ennek az aczéla mint a borotva, az asszonyi hajszálat is elő vágja, a kaszakő meg olyan csillagokat szed ki belőle, mint a pokol tüze! Nézze kigyel mad! ~ V r"< ?