Magyar Szó, 1938. szeptember (12. évfolyam, 200-225. szám)

1938-09-01 / 200. szám

Tisztaság a közpénz­kezelésben Bukarest. A kormány erélyes munkája minden téren ered­­ményesnek látszik és a célki­­tűzések szerint nemcsak, az állam b­első összeállítását vál­toztatják meg, de a közvagyon­nal szemben táplált felfogást is. Valóban naponta olvashat­­juk, hogy a különböző közin­tézményeknél csalásokat fedez­­nek fel, bizottságokat elakíta­­nak és zár alá helyeznek olyan embereket, akik eddig a köz­vagyon kezelői voltak. A program egyik határozott pontját képezik: kereszteshét­bora mindenki ellen, aki a közpénzeket hüsfenil kezelte. A tökéletes felügyelet végett k­onti­odorokat neveztek ki a legbecsületesebb emberek so­rából. Miron Cristea patriszka mi­­niszterelnök kijelentette, hogy a tisztességtelen emberek vég­leges kiirtásán kell dolgozni és a bűnösöket börtönbe kell zárni. A felülvizsgálat ebben az értelemben kezdődött meg, fe­lülvizsgálják a költségvetése­ket, felkutatják az irattárakat és kikutatják az anyagrendelé­­sere módjait. A legkisebb sza­­bályzatárssság felfedezése után működésbe lépett a bíróság. A bíróság elé kerültek volt prefektusok, polgármesterek, börtönigazgatók és mások, akik valaha közpénzt kezeltek. Az igazságszolgáltatás kérlel­hetetlenül megbünteti az ösz­­szes bűnösöket. Romániában a többi nagy jelentőségű re­form mellett bevitték a becsü­­letességet a közpénz "kezelése tekintetében. A becsületességet, amelyet már régen áhitenek. A becsü­letesség helyreállítása után visszaáll a köz­vélemény ki­ zelme is. Követelje mindenütt a­­MAGYAR SZÓ*t ! MÉREG és gond egész nyáron, ha nincs tartós hullám a hajban. Megérkezett a legújabb szer­kezetű, garancia mellett vil­lany nélkül, gőz és előfütésű aparát. Víz ondulálás a leg­újabb módszer szerint, fantá­zia és verseny frizurált. Sálon Köpeczi Fekete drogéria udvar Revolverharc után fogtak el egy bankrablót Csernovicban Csernovic: Vakmerő dask­­rablási kísérlet történt tegnap este Csernovicban. Háromne­gyed nyolckor egy jólöltözött, tagbaszakadt férfi ellitott be a Plata Uflfrán levő Salti Rupp féle pénzváltó és bank helyi­­ségébe. Belépése után lehuzta az ejtő redőnyét, majd a pénz­tárhoz ment, ahol a tulajdonos Ruppné éppen be akarja zárni a kasszát. — Váltson fel 500 lejt, — kérte az asszonyt, aki azonban visszautasította a gyanús alak kérését és felszólította, hogy hagyja el a helyiséget. A rabló erre az asszonyra ugrott, revolvere agyával főbe sújtotta. Az Ülés nem ká­bítolta el ez asszonyt, mire a rabló betömte száját és egy spárgával meg akarta fojtani. A kétségbeesetten védekező bankárnőnek sikerült néhány segé­dkiáltást hallatnia. Szeren­csére éppen a bank előtt ha­ladt el Savetzki szigorasca­­detektív, aki felhúzta a redőnyt s több járókelővel együtt be­lépett e helyiségbe. A rendőr­tisztre a bandita két revolverlövést adott le, de a lövések szeren­­csére­­ nem találtak. A detektív a rablóra ugrott, kiütötte kezéből a revol­vert és megbilincselte. Az ucca népe, amikor a banditát a rendőrségre kísérte, meg akarta lincselni. Csak egy csendőrpatrust men­tette meg a tömeg dühé­től. A rendőrségen megállapí­tották, hogy a vakmerő bank­rablót Stefan Culcanak hívják, lakatos, 23 éves, katonaszöke­­vény. Zsebében a legmoder­nebb betörőszerszámokat ta­lálták. Hová akar szállítani autóval? Timisoara-Arad Oradea-Satu-Mare-Cluj - Sibiu - Brasov Bucuresti-Galati -Cernauti -Craiova forduljon bizalommal a TransgeneraL Piata Reg. Ford. 33 Palátus Molnár TELEFON 659 olcsón és pontosan kiszolgálja rendszeres járataival 19M11 Kitolódott a Rozalia-napi vásár időpontja M­­a kezdődik az állatvásár, a kirakóvásárra csak kedden kerül a sor az országos vásár. A mai napi kerül a sor a lóvásárra, míg 1 pon juh és fehtét vásár lesz. kirakó vásárt kedden fogják Pénteken, szombaton és hétfőn­­ megtartani. (Marosvásárhely). A szep­temberi őszi úgynevezett Ro­málla- napl­ vásár a legnagyobb országos vásárok egyike szó kell lenni. Az eredeti terv sze­rint tegnap,, szerdán kellett volna, hogy megkezdődjék a fővásér. Ebből ez alkalomból számos lótartó gazdálkodó jött be a városba. Az illeieket a legnagyobb meglepeté­sükre — azzal küldték el a vásártérről, hogy a sorrend megváltozott. Amtól megtudtuk (egy nemrégiben életbeléptetett rendelkezéssel) olyanformán változott meg a vásár sorrendje, hogy ma csütörtökön kezdődik . I az összes iskolák egyenruha anyagjai a legolcsóbb árban szerezhetők be WEISZ ALEXA divat Áruház­­b­an TC.'MURES­CAlARAfjILOR SAROK Kínai guerilla csapatok a ja­pánok háta mögé kerültek Londonból Jelenük: A kiástok Hanksu hadászati, politikai és gazdasági jelentőségére való tekintettel, mindent megkísé­relnek, hogy a japán előnyo­mulást, a japánok hátsó össze­köttetéseinek nyugtalanításaival megzavarják. Északszansziból a kínaiak jelentékeny és erős guerilla csapatokat küldtek a japánok háta mögé és a japán hadve­­zetőség kénytelen volt a Han­­kau ostromlására küldött had­seregéből nagyobb katonai egységeket a harctér mögötti területekre küldeni, hogy ezek felvegyék a harcot a kínai guerilla csapatokkal. MAQV.&8 SSS, 1938 luptenba­­ csk­trtftfc

Next