Magyar Szó, 1954. január (11. évfolyam, 1-29. szám)
1954-01-01 / 1. szám
Jakov Blázsevics Horvátország óesztendejéről .Tovoky Blazsevicshez, a Horvát Népköztársaság Végrehajtó Tanácsának elnökéhez percekkel beográdi útja előtt sikerült bejutnunk. Az elnök letette útitáskáját, és állva mondta tollba feleletét kérdésünkre: Mit tart a legnagyobb megvalósításnak, melyek voltak a legjellegzetesebb eredmények az 1953-as esztendőben Horvátországban? »Természetesen a munkásön igazgatás fejlesztése. A termelésnek sikerült fokozottabb kapcsolatot teremtenie a piaccal. A termelés és a kínálat kiegyensúlyozódott és ez gazdasági eszközökkel valósult meg. A termelt áru minősége is javult, és nagyobb volt a takarékosság. Egyes munkaközösségeknek sikerült a munka termelékenységét is fokozniuk. Megvalósultak spekulációs irányzatok is, volt úgy, hogy könyvelés útján mutattak ki nyereséget stb. Ez ellen teljes mértékben síkraszálltunk és hiszem, hogy a most készülő új rendeletek betömik majd azokat a hézagokat, amelyeken eddig ki-kibújtak a vállalatok, mert az eddigi szabályzatok hiányosaknak bizonyultak. 1953-ban a kommunák, a községek jelentős anyagi eszközöket kaptak és azokat jól használták fel. A termelésbe fektették, amelyek a község javát szolgálták és szükségleteinek megfeleltek. Megemlítem, hogy kommunáink maguk is felkutattak olyan lehetőségeket, amelyeket csak leleményességük hozhatott felszínre. Az elmúlt évben nagy súlyt fektettünk a passzív vidékek megsegítésére azaz fejlesztésére Bánijában például a gyümölcs- és tejfeldolgozó ipart fejlesztettük. Szlavóniában szintén a mezőgazdasági terményeket feldolgozó ipart építettük és ezt folytatni fogjuk nagyobb mértékben a most nyúló esztendőben is. A tengerhajózást is gyarapítottuk azáltal, hogy különféle nagyságú új hajókat állítottunk forgalomba. Megállapíthatom, hogy a turizmus, amely jelentős mennyiségű devizát is hoz hazánknak, megkétszereződött az elmúlt esztendőben. Az 1953-as év legnagyobb építkezései közül megemlítem a Sibenik melletti razsinai aluminiumgyárak Razsina rendkívül gyorsan épül és ami igen fontos, a gyár vidékéről sikerült elegendő munkaerőt kapnunk a gyárba. Pojatban hatalmas porcellángyárat építünk. Továbbá erős ütemben folytatjuk a sziszaki vasművek és olajfinomító építését és az elmúlt évben a rijekai olajfinomítót is kibővítettük. Megemlítem még az gánsult év építéseiből a konscsinai nagy villanytelep munkálatait.« S. T. - te Évente négy és félmillió utas érkezik a zágrábi állomásra. Tekintve, hogy az év utolsó napjait morzsoljuk, a statisztika szerint is az utolsó utasok között, valamint érdeklődést keltően sok faluról érkezett tejesasszony között szállunk ki a vonatból. A vajdaságival rokon síkságon száguldott órákig vonatunk, a hosszúra elnyúló Szlavónián át, ahol a világhírű tölgyfaerdőik voltak a látványosság és természetesen és elsősorban: Sziszak. Négy hatalmas kupolát számoltam meg a működő és állandóan továbbépülő kohóművek gyártelepén. Tudományunkat dicsértem és irigyeltem is titokban, mert az olajfinomító bonyolult csőrendszerét képtelen voltam kibogozni. A szem úgy elvész benne, mint a labirintusrejtvényekben. A lenyűgözően óriási benyomását pecsételi az emlékezetbe, és a rohamosan iparosodó ország polgárának valljuk be, már elfogult büszkesége kél a szemlélőben. Ma már nem az a tudat dagasztja keblünket, hogy iparosítunk, ma már összevetünk, kész gyáróriásokat hasonlítunk egymáshoz, hogy a sziszaki kohóművek-e a nagyobb vagy a »Ráde Koncsár«, majd a kettőt Zenicához mérjük, meg a szvetozárevói kábelgyárhoz, vagy akár a vinodoli vizierőműhöz És ha találósdit játszanánk, az ábécé minden felvetett betűjére jutna már nem is egy óriásmű. Engedtessék meg, hogy szerelmesen szóljunk Zágrábról a kulturvárosról, a gyárvárosról, a diákvárosról, Horvátország politikai központjáról, amelynek gyönyörű tornyain, de lakosain is végigmos a minduntalan megeredő eső. A felhők megakadnak a közvetlen közelben álló ezerméteres Szleme-csúcson és esernyős emberekké teszik a zágrábiakat. De mennyi a piros paraplé is, amit a zagorjei parasztok feszítenek maguk fölé a zágrábi utcákon! A sesztinai menyecskéket viszont a fejükön egyensúlyozott fehérnemüs batyuik védik Ez még a múltra emlékeztet: falun mossák tisztára a városi polgár szennyesét és menyecskék hordják szét »kisztihand« köszöntéssel. Nem, ez már megszűnt, ez a feudális »kisztihand vám zselitn« és a »felsőváros« urait divatjamúlt zsakettekben, hölgyeit két kézzel összefogott bundákban látni, mert egy perzsából készült gomb vásárlását is méricskélniük kell. De a felvonón érkeznek fel velünk a Lotrescsuk torony tövébe, mert a felvonó olcsó, és a nemesség ugyebár mindenkor kötelez... A Lotrescsák a XIII. században épült és ma arrólnevezetes, hogy tornyában pontban tizenkettőkor eldördül egy kis ágyú. A zágrábiak ilyenkor megállnak és rendbeszedik órájuk mutatóját. A torony elnevezése e »lator« szóból, vagy pontosabban a német »Lotter« szóból ered, mert valaha itt kongattak a városkapuknak zárórát és csak a latorok maradtak azután is falon kívül. Mennyi közös szó horvátban és magyarban, meg a kőtáblákra vésve is, hogy itt tartózkodott Mátyás a király, vagy ide menekült IV. Béla. Közös múlt, közös történelem, de közös keservek is. Ám ne emlékezzünk elnyomásokról, sem paktumokról, sem kiegyezésekről, ez Horvátországban fájó múlt a magyar számára pedig semmiesetre sem büszkeség. Hagyjuk ki egyáltalán utazásunkból, ha lehet, a múltat és nézzük meg sebtében a jelent, mert a mában száguldani kell, hogy a rengetegből valamit is markolni tudjunk. Az »alsóváros« az igazi város voltaképpen. Messze nyúlik és mindinkább túlnő a Száva folyón A Vlaska-utca plebejusa, a későbbi nyárspolgár, lassan éppúgy csak emlék marad, mint elődje, a felsővárosi nemes. A Száván túl sokezer munkással működik a »Rade Koncsár« és óriásturbinákat készít épülő vizierőmnűveinkbe és generátorokat, bonyolult villamos kapcsolótáblákat, áramfejlesztőket, és villanymotorokat, egészen hatalmasakat és kicsiket egyaránt. Munkások ezrei új munkások dolgoznak benne, mert a gyár Zagorje népesedésének feleslegét vonzza magához az apró földszalagokról. Nincs időnk gyárstatisztika után kutatni, hogy felsoroljuk a város újonnan épült büszkeségeit. Elhaladunk a »Badei« likőrgyár előtt és csettintünk nyelvünkkel, a »Tezs« előtt pedig felvillan emlékezetünkben, hogy itt évenként már 4,5 millió villanykörtét készítenek és újabban neoncsöveket is. Ismét vonaton ülünk és a zágrábi mintavásár tömbje előtt fut vonatunk Rijeka felé a tenger irányába. A Gorszki Kőtár havas csúcsai és fenyőerdői alatt a jónevű üdülőhelyek mellett a tengerpartig, ahol a szigeteken citrom és narancs terem. A kiegyensúlyozott szépség és a sokrétűség országa Horvátország: hófödte hegyek és napsugaras tenger, búza és citrom, ipar és műremekek, népviselet és divatbemutató. És másodszor is vonatra ülünk, mert Szplitnek veszszük az irányt. A világhírű Plaiscviped tavak mellett húzunk el és Diocletianus császár kétezeréves palotájánál szállunk ki. Érintettük Boszniát, átszeltük a karsztos Likát, emlékeztünk a felszabadító háború hősi harcaira, mert még látunk üszkös falakat és tudjuk, hogy itt esett el Marko Oreskovics, a likai népfelkelés hős szervezője és hogy a sibeniki katedrálisnak ennek a kőbe dermesztett művészettörténelemnek a közelében végezték ki az olasz megszállók Pap Pált, a néphőst. Végigihajóztunk ezer kilométernyi tengeriutat, hogy megnézzük Dubrovnik várfalait, de megláttuk mellette a zavreljei vízierőművet, amely 1953 óta termel másfél millió kilowattóra áramot. És nehéz volt eldönteni, melyik a szebb turisztikai látvány: a szépségben bőkezű természet-e, avagy iparosításunk higgadtvonalu gyáróriásai. És jöttünk haza Vajdaságba A vonatban esznek és ismerkednek az emberek. Munkások laibis parasztok, jólszabott zubbonyó tisztek és katonák foltnélküli ruhában, gondbaráncolt arcú utitárs és vidám szerelmesek ettük egymás cserpóg-^áját, beszéltük egymás nyelvét és ismét közelebb kerültünk egymáshoz, úgy is mint emberek, mint dolgozók mint népek. Ismét Szlavóniában fut velünk a vonat, itt született valaha a harcból, a testvériségből » "‚*‚■?::• -rt. -ziő alj. STEINET TE . r Jákov Blazsevics munkatársunkkal Az 1953 év legnagyobb építkezései közül említésreméltó a Sibenik melletti razsmai almánumgyár... ták és siratták. Igen Borisz Kidricsről, az építőmunka és a harc héroszára emlékezünk. Hallgassunk csak el léül... Amott távolabb Kidrics elvtárs és valamennyiünk munkájának egyik kézelfogható gyümölcse látható: a látosztroj gyáróriás. Az üzem turbinákat gyárt az épülő vízi erőművek részére, s termékei már eljutnak a közelkeleti, sőt a távolkeleti államok piacaira is. A népköztársaság fővárosában van a Triglav-film műterme is. Sokan azt mondják — néhány kitűnő alkotás után ítélve — hogy ez a jugoszláv filmgyártás metropolisa. Éppen a minap érkezett a hír, hogy Indiában is nagy sikerrel bemutatták a velencei filmversenyen első díjat nyertKekecs gyermekfilmet. Idelátszanak az épülő új egyetemi város falai is. Ljubljana különben legrégibb egyetemi városunk, míg 1595-ben megindult az egyetemi oktatás. Eleget időztünk a köztársaság központjában, nézzünk csak egy kicsit máshová is. Amott a jeszenicai vasművek 11 kéménye füstölög. Itt készítik a tüzes vaskievőkből a jó acélt s ez az üzem adott a köztársaságnak három néphőst: Józse Gregorcsicsot, Mattja Verdniket és Tone De smant. Kicsit távolabb, a jeszenicai kohók árnyékában évszázados hagyományokra büszkélkedő munkájukat végzik a kronai kovácsok Ezek a mesterek egy darab vasból milder ügyességgel meccrefőldön híres kozszi'ikeéglett c'W-t készítenek, gyertyatartót, hamutartót, ajtót, erkélyt és sok másít. Patkóit, szöget, különböző vasalást is készitenek s lehet, hogy a mi hegymászó bakancsunk szögei is a kropai kovácsok kezemunkája. Ebben a helységben, — amelyről a helybeliek azt állitják, hogy se nem város, se nem falu, hanem tér, — őrzik az 1381-ből eredő gorenyi bányászkódexet. Ezen a vidéken tehát már hat évszázada bányásznak. Nézd csak ott van Trbovlye hazánk egyik legnagyobb szénbányája, amott pedig Idria, Európa és a világ egyik legnagyobb higanylelőhelye. Látod-e — itt is, ott is, mindenütt — azokat a karcsú, égbenyúló betonoszlopokat. Távvezetékek azok. öszszesen 1.220 kilométer távvezeték van az országban 600 kilométer a háború után épült. E távvezetékeket nem hiába emelték- a villanyenergia termelés 68 százalékos háború utáni növelése adta meg a lehetőséget Te is hal lőttél már az üzembehelyezett Moszte Medvode, Mariborszki Otok vizierőművekről. Ezek ontják a kilowattok millióit Amott van Tolmin Ez a városka és járása annak idején súlyos károkat szenvedett a hóvihartól és a hevvekből lezuhanó lavinától Ott, a felső Szocsa völgyében érül fel a köztársaság legnanobb vízierőműve 790 millió kilowattóra villanyenergiát termel majd évente. Szlovéniát warinari országnak nevezik mégis érdekes megjegyezni, hogy a háború előtt a lakossá® 60 százaléka táplálkozott földműveléssel. A százalékarány csak a felszabadulás után csökkent 48-ra. A köztársaság gyáriparát az Mén s azután is, továbbfejlesztik. ▲ A ZT mondtad fázol, menjünk vissza a vajdasági síkságra? Nem bánom, gyerünk, de egy pillanatig se hidd, hogy most mindent láttál, és hogy mindent elmondtam. Á, dehogy. Nem láttuk a kobaridi varrótagyárat, ahol naponta százezer különféle tűt gyártanak, a krányi textilgyárat, Muraközi naftatornyaival és a szórvány magyar falvakkal, a golniki tüdőszanatóriumot, a posztojnai barlangot és csipkés cseppköveket, az Iszkra üzemet, ahol most kezdték gyártani az első hazai televízió vetítőgépet, az alpesi glecsereket, ahol tavasszal lesiklóversenyeket rendeznek, a maribori autógyárat, a dlanicai ugrósáncot, ahol sírepülési világrekordok születtek, Dolenyszkó gyönyörűszép vidékét, ahol úgyszólván minden helység turistaközpont, a hullámos mezőket, a békés Krka folyó mély völgyszorosában. S nem barangoltuk be a végeláthatatlan erdőket. — Szlovénia egyik kincsesbányáját — amelyek egykor a partizánok puskalövéseitől voltak hangosak. Várj csak, még mielőtt elindulunk, intsünk búcsút a vidéknek s az itt élő embereknek. Érzed ugye te is, hogy mindaz, amit most így kutyafuttában láttunk, egy kicsit a mienk is s hogy az emberek testvéreink. Hiszen egy nagy családba tartozunk valamennyien. KALAPIS Zoltán Gál László regés ének (W féare Ha éljünk, ha hallunk, csak mátkák maradjunk, — így dalolták régen: csak ifjak maradjunk. Újév, vígságszerző, víg regölés járta: a rege, a regés csak a tavaszt várta.Ezer évig várta, bele sose fáradt, húrján a jóremény zúgott, zengett, áradt. Ha pihenni vágyott, maga csak elfeküdt, s új regősnek adta az öreg hegedűt. Magam is így kaptam a régi mese fát, s nemsokára én is igy adom majd tovább: Ha éljünk, ha hallunk, csak mátkák maradjunk csak vígak maradjunk, csak ifjak maradjunk!