Magyar Szó, 1955. december (12. évfolyam, 328-357. szám)
1955-12-02 / 328. szám
Santesc, 1955. XII, 2. MAGIAK SZÓ 3. oldal Igen fontos, hogy ma mindenki megértse és felfogja a szövetkezetek új szerepét Peter Sztambolics beszéde Csacsakon A köztársaság napján Csacsakon forgalomba helyezték a kraljevó-csacsaki rendes nyomtávú vasútvonalat, és leleplezték Csecsek és környéke elesett harcosainak nagyszabású emlékművét. Az emlékmű leleplezésén mintegy 25 ezer ember előtt Sztambolics Péter, a szerb képviselőház elnöke mondott beszédet. Visszaemlékezvén a vidék harcosainak hősies harcára, többek között a következőket mondotta: Tizenöt esztendővel ezelőtt ennek a vidéknek dolgozói óriási számban gyűltek össze ugyanezen a helyen, hogy megadják a végtisztességet a forradalom egyik első elesett harcosának, hogy utolsó útjára kísérjék Dragisa Misovicsot. Az ellenség jól tudta, miért vette éppen őt célba. Azért, mert a Kommunista Párt egyik vezetője volt Szerbiában, Csacsakon és környékén, ahol dolgozott, szilárd szövetséget hozott létre a munkások és a parasztok között. Ám hiába volt a terror és az erőszak, a burzsoázia már elkésett Az események menete egyre drámaibb lett, alig két évvel később a fasiszta megszállás idején megkezdődött a fegyveres harc. Sztambolics elnök ezután felidézte a négyéves felszabadító harc egyes eseményeit, majd beszéde további részében a következőket mondotta: Tíz évnek kellett eltelnie köztársaságunk, életében, tíz esztendőnek a háború befejezése óta, hogy a világon mindenki elismerje azt az egyszerű és világos tényt, hogy ennek az országnak a megteremtése, szocialista rendszerünk megteremtése óriási áldozatokat követelt, és népünk úgy oldotta meg kérdéseit, ahogy létérdekei megkövetelték. Az elmúlt tíz esztendő alatt állandóan kénytelenek voltunk védelmezni, amit a forradalomban kivívtunk. Háborús szövetségeseink, akik a maga módján, kétségbe vonták azt, ami már valóságunkká vált. Függetlenségünk megvédése igen sokba került. A háború után eltelt tíz esztendőben egyetlen európai ország sem fordította nemzeti jövedelmének olyan nagy részét védelemre, amilyet Jugoszlávia volt kénytelen erre a célra áldozni Államvezetőségünk nemzetközi téren békepolitikát folytatott, politikája hazánk függetlenségének megóvására irányult és arra, hogy jóviszonyt teremtsünk a világ minden más országával. Ez a politika megfelelt népünk érdekeinek és a világ minden más népe érdekeinek, megfelelt felszabadító harcunk szellemének. Jugoszlávia a háború utáni tíz esztendő alatt igen nagy tekintélyt vívott ki magának a világon, lényegesen hozzájárult a háborús feszültség enyhítéséihez és baráti kapcsolatokat teremtett igen sok országgal. Petar Sztambolics ezután a Szovjet Szövetséggel és a keleteurópai államokkal való viszonyunk rendezéséről beszélt. Vannak, akik ennek a viszonynak a normalizációjából olyan következtetéseket vontak le, amelyeknek semmi közük az igazsághoz. Véleményük szerint mi most az egyik táborból — a nyugatiból — átléptünk a másikba, — a keletibe. Szerintük mi most hátat fordítunk Nyugatnak, pedig amikor összetűzésünk támadt a kominformmal és az összeütközésből nehézségeink keletkeztek, akkor — szerintük — Nyugathoz fordultunk. Más következtetéseket is levonnak, azt is, hogy megváltoztatjuk szocialista demokráciánkat, stb. Mi sohasem változtatjuk politikánkat Politikánk mindig ugyanaz volt: a béke és hazánk függetlenségének politikája. Csak egyes országok viszonya változott meg forradalmunk vívmányai iránt, függetlenségünk iránt és a világbéke iránt. A Beszéde következő részében Petar Sztambolics gaz-dasági eredményeinkről beszélt : közlekedésre, a mezőgazdaságra és az életszínvonal javítására fordított eszközöket Ezeknek a gazdasági ágaknak az elmaradása és az életszínvonal emelését szolgáló beruházások elmaradása az elmúlt tíz év alatt évről évre nehezebb problémaként jelentkezett. Mi például több vasútvonalat építettünk, mint a régi Jugoszláviában húsz esztendő alatt, a gyáripar megkétszereződött termelése mégis igen komoly és nehéz közlekedési problémákat vetett fel. Tito elnök beszámolója szerint ma mér abban a helyzetben vagyunk, hogy megoldhatjuk ezeket az ellentmondásokat és nagyobb összeget fordíthatunk az eddig elmaradt gazdasági ágak fejlesztésére. Eddigi fejlődésünk igen nagy lehetőségeket nyújt ebből a szempontból. Persze ez a fordulat nem könnyű és nem is lehet gyors, mert gazdasági téren nem lehet hirtelen fordulatot tenni kár nélkül. A legfontosabb mindenesetre az, hogy gazdasági fejlődésünk ma már lehetővé teszi ezeknek a kérdéseknek a megoldását. Már az 1956 évi társadalmi tervben intézkedéseket teszünk a piaci helyzet megszilárdítására, márpedig a piac szilárdságétól függ, hogy az életszínvonal kérdését szilárdan a kezünkben tarthassuk és megszüntessünk minden ingadozást. A piac megszilárdításával megoldjuk közgazdaságunk más fontos kérdéseit is. Amíg nem szilárd a piac, lehetőség nyílik arra, hogy spekuláns elemek felverjék az árakat, hogy őket meg nem illető haszonra tegyenek szert, és ezzel kárt okozzanak az egész közösségnek. A piac megszilárdításával sok ilyen fogyatékosságot könnyebben kiküszöbölhetünk. A piac megszilárdítása nem az egyetlen intézkedés, amit az életszínvonal megjavítására teszünk. A jövő évi társadalmi terv a nehézipari beruházások csökkentését irányozza elő, és a közfogyasztási cikkeket gyártó ipar fejlesztésére és a közfogyasztási cikkek termelésének növelésére igen nagy lehetőségeink vannak. Lehetőség van arra is, ha nem is éppen nagy lehetőség, hogy nagyobb összeget fordítsunk lakásépítésre is. Igyekszünk a lakásépítést olcsóbbá tenni, megértse és felfogja a szövetkezetek új szerepét, mindenekelőtt pedig, hogy különbséget tegyenek aközött, ami volt a háború előtt és eddig, és aközött, ami most jön. Közvetlenül a háború után az adminisztratív rendszer idején nem fordíthattunk nagyobb gondot és több pénzt a mezőgazdaságra sem a szövetkezetekre. A szövetkezetek szervezete gyenge volt, a szövetkezeti tagok a járási szövetség boltját látták benne, a járásban pedig nem szenteltek akkora figyelmet a szövetkezetekre, mint más szocialista vállalatokra. A szövetkezet mindenkié volt és senkié. A szövetkezeteket a falu szocialista viszonyainak alapformájává akarjuk fejleszteni, és a mezőgazdaság fejlesztésének fő hajtóerejévé, szövetkezeteink tehát alapjában véve különböznek a háború előtti szövetkezetektől. Mindent meg kell tennünk, hogy szövetkezeteinket képesítsük új szerepük betöltésére. Mint ahogy a városokban, a gyárak szocialista vállalatok és az egész közösség tulajdona, és a termelők igazgatják őket, ugyanúgy legyenek a szövetkezetek is szocialista gazdasági vállalatok a falvakban, a parasztok igazgatása alatt és szolgálják a mezőgazdaság fejlesztését. Legyenek a paraszt hasznára, — egyébként nincs szükség rájuk — támogassák a parasztot, hogy hozzájusson a termelés fejlesztését szolgáló eszközökhöz, amelyhez egymaga nem juthat hozzá. ERRŐL SE FELEDKEZTÜNK MEG Megnégyszereztük villamosáram termelésünket, nagy vízierőműveket építettünk Jugoszlávia minden részében és az egész országot távvezetékekkel hálóztuk be, amelyek áramot szállítanak az ország egyik részéből a másikba. Nem volt könnyű dolog ilyen hatalmas építményeket létrehozni Egyes vélemények szerint másként kellett volna cselekednünk, a úgy gondolják, hogy ma megváltoztatjuk építési politikánkat, és lemondunk a nehézipar építéséről. Mi nem önmagunk kedvéért építettük ki a nehézipart, vagy pedig azért, mintha a nehézipar szocialistább lenne a többi gazdasági ágnál. Azért építettük a nehézipart, mert a nehézipar függetlenségünk és további fejlődésünk alapja. Ma tovább haladhatunk gazdaságunk fejlesztésében, mégpedig azért, mert fejlett iparral rendelkezünk. Csak egy példát említek, 1939-ben gyáraink 4874 tonna mezőgazdasági eszközt és gépet gyártottak. Az idei becslés szerint 18.820 tonnát gyártunk, a traktorokat nem számítva. Mi más ez, ha nem a mezőgazdaság fejlesztésének alapja. A nehézipar fejlesztésével utat nyitottunk minden más kérdés megoldására, a mezőgazdaság, a könnyűipar, a közlekedés fejlesztésére és az életszínvonal emelésére. Minderről megfeledkeznek azok, akik eddigi fejlődésünknek csak árnyoldalait látják. A Szocialista Szövetség szövetségi bizottságának vasárnap Beográdban tartott összejövetelén Tito elvtárs beszámolót terjesztett be jövendő feladatainkról gazdasági téren. Történetesen éppen akkor, amikor köztársaságunk fennállásának tizedik évfordulóját ünnepeljük, nyílott lehetőségünk arra, hogy bizonyos változtatásokat végezzünk gazdasági politikánkban. Nehéziparunkat csak úgy építhettük ki, hogy korlátoztuk a többi gazdasági ág fejlesztésére, a könnyűiparra, a ÚJ VISZONYOKAT A FALUN A mezőgazdaság fejlesztésségű jószágot tenyésszen, stb. se is az életszinvonal javítás ! A kapitalizmusban a mezőgazdát szolgálja. Ebben a gazda-jdaságot a nagybirtokok fejsági ágban az elmúlt tíz évlesztették, ám ugyanakkor alatt nem növeltük a terme- tönkretették a kisparasztülést, de megteremtettük akát. A mi szocialista rendsze szükséges feltételeket ahhoz, ízünkben a mezőgazdaság fej hogy a jövőben gyorsabbanlesztése a földművesszövetbe haladhassunk. Megteremtett e tetek feladata, tűk mezőgazdasági gépiparunkat, iskolákat nyitottunk me a SZÖVETKEZET zőgazdasági szakértők képzé- 1 rZEDVEZZE £.«■ ecu sccc sére, és máris elég sok me- SZERVEZZE ÉS FEJLESSZE 2őgazdiaségi szakértőnk vah s A MEZŐGAZDASÁGI igen sok mezőgazdasági vitéz TERMELÉST ményünk. Ezzel azonban még nem oldottunk meg mindent, a Szocialista Szövetség ma most az a kérdés áll élő vsárnapi plénumán igen sok tünk, hogyan létesítsünk szó- szó esett a földművesszövetciaista viszonyokat a falvak kezetek fejlesztéséről. Még ban. Magától értetődik, hogy mindig vannak, akik a szö, városokban vetkezetet falusi boltnak kép szocializmus a falvakban pe- . zetik el, amely ipari árut a_ maximum V- A- 100^- rul és esetleg némi mezőgazmaximumról szóló törvénnyel .___- -tiz hektárra korlátoztuk a ^ felvasamagánbirtokot, és ezzel még I r°Í t J aTA Vt egyszer világosan megmutat- roso^baf' Nem h°gy tűk, hogy nem kívánjuk a ka a szövetkezet a mezőgazdapitalizmust fejleszteni a fal-sági termelés fejlesztései is vakban. Ám nem hagyhattuk megszervezheti, nem látják, ennyiben, mert ilyen körül- hogy a szövetkezet lehet a mények között a mezőgazda- , sz°ciahsta fejlődés hordozóságot nem emelhetjük maga- , ^ a falvakban és ezért szem jabb színvonalra. A falusi behelyezkedtek a falvakban kisbirtok nem képes arra, te intézkedéseinkkel, az hogy modern eszközöket al agrárreformmal és a többi kaknázzon, hogy gépeket intézkedéssel, használjon, hogy jó vetőmű- Véleményem szerint igen gót termeljen, hogy jó minő- fontos, hogy ma mindenki Gyermekkacajtól volt hangos a Szövetségi Képviselőház épülete a köztársaság napján. Politikusok helyett a kicsinyek foglalták el a képviselőházi padokat. Még a karzatot is. Tito elvtárs látta őket vendégül és beszélgetett velük a boldog gyermekkorról négyszáz termelőszövetkezet vajdaságban Tapasztalatokat szereztünk a termelő parasztszövetkezetekkel is. Az adminisztratív igazgatás idején létesítettük őket, s akkor ,nem mutathattak föl nagy eredményt. Ma viszont Vajdaságban több mint 400 termelő parasztszövetkezet működik, tagjaik bármikor kiléphetnek, mégis megmaradtak, dolgoznak és jó eredményeket érnek el. Ha a termelő paraszt szövetkezet nem volt megfelelő szövetkezeti forma Dragacsevón vagy Ljubicson, azért más vidékeken jól működhetnek. Hiba volt annak idején, hogy ezeket a szövetkezeteket administratív úton létesítettük, nem pedig önkéntes alapon. A földművesszövetkezet úgy, ahogy mi megteremtjük, fokozatosan fejlődik, növekednek eszközei, fokozódnak kapcsolatai az egyéni paraszt gazdaságokkal és megnövekszik szerepe a termelésben és a termelés előmozdításában. A szövetkezetek által előteremtett eszközöknek a szövetkezetben kell maradniuk, és a mezőgazdaság fejlesztésére kell felhasználni őket, okosan felhasználni és állandóan növelni. Bizonyára akadnak emberek, akik most, hogy nagyobb összegeket fordítunk a mezőgazdaságra, amikor a szövetkezeteket fejlesztjük, veszélyeztetve látják az egyéni termelőt. Akadnak olyanok is, akik rosszindulatúan azt híresztelik, hogy új földreform következik be. Elvtársak és elvtársnők! A háborúban harcosaink sorában parancsnokaink és más vezetőink beszédében egyetlen egy gondolat húzódott végig: ha befejezzük a háborút és elűzzük a megszállót, a nép, amely fegyvert ragadott, nem bocsátja ki kezéből a fegyvert mindaddig, amíg nem teremtett jobb és igazságosabb társadalmi rendszert. Az elmúlt tíz év alatt hívek maradtunk a háborúban tett fogadalomhoz. Elvtársak és elvtársnők! Az az emlékmű, amit ma az elesett hősök emlékére emeltünk, a harcot és forradalmat dicsőíti és azt, ami ebben a harcban és a forradalomban a legszebb volt, egy egész nemzedék hősiességét. Forradalmunk ma tovább él népünk lelkében. Uj kérdések merülnek fel, ujj feladatok tornyosulnak elénk, uj harcok várnak ránk, de örökké megmarad ennek a forradalomnak a jelentősége és harcosaink hősiessége. Ez az emlékmű is örök példaként áll mindannyiunk előtt. Hideg kövéből egy nemzedék szeretete sugároz felfiénk, hazája és népe iránt Tegnap reggel 9.55 órakor elhunyt Vladiszláv Ribnikár, a Politika napilap igazgatója, hazánk kimagasló közéleti munkása. Az elhunyt Ribnikárt az utóbbi két hónapban a beográdi katonai kórházban ápolták és itt hunyt el. Vladiszláv Ribnikár abból az ismert újságíró családból származik, amely 51 évvel ezelőtt Beográdiban megalapította a Politika napilapot. Az elhunyt Bábnikár 1900-ban Beográdban született. Az építészeti iskolát Párizsban fejezte be, majd visszatért Beográdba, és apja halála után átvette a Politika igazgatását. 1927-ben mint újságíró a Szovjetunióba utazott, s onnan feltűnést keltő cikkeket írt. A sajtó nehéz napjaiban, vagyis a január 6-i diktatúra idején az elhunyt Rimikárnak köszönhető, hogy a Politika egész idő alatt a rendszer ellen volt. A megszállás alatt Ribnikárt letartóztatták, és két ízben a bangkai gyűjtőtáborba hurcolták. Köztudomású volt ugyanis, hogy kapcsolatot tartott a jugoszláv Kommunista Párttal. 1941- ben a jugoszláv Kommunista Párt vezetősége Ribnikar házában tartotta történelmi értekezletét. Itt hoztak határozatot a fegyveres felkelés megszervezésére. A párt felhívására Ribnikar 1913-ban a boszniai szabad területre megy, hogy felelős politikai munkát végezzen. 1943. novemberében a II. Jajeelölés idején tagja volt az AVNOJ-nak. A felszabadulás óta állandóan szövetségi népképviselő volt. Különféle államfunkciókkal bízták meg. Felelős megbízatásai voltak hazánk különféle nemzetközi küldöttségeiben I».Jl»«*»®" például tagja volt annak a küldöttségnek, amely részt vett New Yorkban az Egyesült Nem ■etek m. ülésén, ám min