Magyar Szó, 1957. május (14. évfolyam, 119-147. szám)
1957-05-01 / 119. szám
2. oldal Vlatko Begovics : Egy demokratikus jog érvényesítése Munkások az igazgatásért - Az egyik legérdekesebb és legjelentősebb mai társadalmi jelenség a termelőknek, elsősorban a munkásosztálynak az a követelése, hogy közreműködjék a közgazdaság, mindenekelőtt a vállalatok igazgatásában, és ezt a követelését olyan formában érvényesítse, hogy tanácsadó joga legyen, hozzájárulását kérjék a döntésekhez, betekintést nyerjen a vállalat ügyeinek intézésébe, felügyeleti jogot kapjon, közreműködjék a társadalmi és az önigazgatóéban. A munkások igazgatási jogának eszméje szoros kapcsolatban áll a szervezett munkásmozgalom és a szocialista eszme fejlődésével. A munkások először 1648 forradalmaiban támasztották azt a követelést, hogy közreműködjenek a gyárak és az üzemek igazgatásában, vagyis akkor, amikor az európai proletariátus önállóan kezdett fellépni a társadalmi harcokban. A párizsi kommün 1871 április 16-án kelt dekrétumával adták át először a gyárak és műhelyek igazgatását a munkaközösségeknek. Ekkor történt meg a történelemben először, hogy a termelőeszközöka szabad és egyesült munka eszközeivé váltak, először alakult meg a »szabad termelők társulása«. A párizsi kommün elfojtásával eltörölték ezt a történelmi vívmányt is, de tovább élt az eszme, hogy a munkásoknak joguk van a vállalatokat igazgatni. Miközben a kapitalizmus tovább fejlődik, ez az eszme tovább él a munkásmozgalomban, a múlt század végén és századunk elején pedig egyes vállalatokban felbukkannak megvalósításának kezdeti formái, a gyári munkásbizottságok. E szervek segítségével a munkások részben érvényesítették egyes jogaikat a vállalatokban és igyekeztek áttörni a magántőke részének, a gépek alkatrészének tekintett bérmunkások szűk jogkörének kereteit. Az októberi forradalom idején a munkások jogot nyertek arra, hogy közreműködjenek a vállalatok igazgatásában és a termékek elosztásában. Ezek a gyári munkásbizottságok 1918-ban a szakszervezetek szerveivé alakultak át, 1920-ban pedig megvonták tőlük a jogot, hogy közreműködjenek a téremelés igazgatásában. Az elmaradt, szervezetileg felbomlott és a háborúban lerombolt szovjet közgazdaságnak abban az időben központosított állami igazgatásra volt szüksége, hogy áthidalhassák a szocialista építés egyik súlyos szakaszát. A közgazdaságnak ez a központosított állami igazgatása később gazdasági rendszerré vált, és mind a mai napig fennmaradt. Az első világháború után, az októberi forradalom hatására, éles társadalmi öszszetűzések közepette Európa sok országában, megalakultak a gyári munkásbizottságok, és a munkások jogot nyertek a gyárak ellenőrzésére. Törvényes előírásokat is hoztak működésük törvényesítésére, például Ausztriában, Németországban, Csehszlovákiában és más országokban is. Az osztrák szakszervezet 1919-ben tartott első kongresszusán célul tűzték ki »a közgazdaság szocializálását a gyári munkásbizottságok által«. Németországban a gyári bizottságok képviselői 1919 és 1922 között több kongresszust tartottak. Az 1922-ben tartott kongresszuson mintegy kétezer gyár bizottság képviselői vettek részt. Az 1920-ban Belgiumban tartott rendkívüli szakszervezeti kongreszszust teljesenaz ipari és kereskedelmi vállalatok úgyszintén a közüzemek, gyári és igazgatóbizottságainak« szentelték. Olaszországban 1919-ben kezdték meg a munkásbizottságok szervezését, és már a következő évben ezek a bizottságok álltak annak a mozgalomnak az élén, amely a vállalatigazgatás és ellenőrzés jogának megszerzését tűzte ki célul. Érdekes, hogy az első és a második világháború alatt a termelők és a munkások, egyes országokban pedig a termelők és az állam is közös szerveket létesítettek. Persze elsősorban az ellentétes érdekek összeegyeztetéséről volt szó, de egyúttal azt is jelentette hogy a közvetlen termelők benyomultak az igazgatás körébe. A spanyol háború idején Katalóniában a spanyol gyáripar központjában széleskörű igazgatási jogokkal felruházott munkástanácsok alakultak a vállalatokban. A második világháborúban a francia és az olasz ellenállási mozgalomban szintén erőteljesen kifejezésre jutott az a követelés, hogy a háború után biztosítsák a munkások közreműködési jogát a vállalatok igazgatásában. Franciaországban ez a követelés igen nagy méreteket öltött, és mintegy 18.000 vállalatban megalakultak a gyári bizottságok. Nagybritanniában a háború alatt termelési bizottságok alakultak, és tevékenységüket a háború után is folytatták. Hasonló bizottságok alakultak a skandináv országokban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban és más európai és Európán kívüli országokban. Ebben az időben ilyen bizottságok működtek a csehszlovák, magyarországi és lengyelországi vállalatokban is, de később nagyjából 1949-ig beolvadtak a szakszervezetekbe, és fokozatosan elvesztették szerepüket a vállalatokban. Egyes országok a második világháború után törvényes előírásokat hoztak a munkások közreműködési jogáról a közgazdaságban, pl. Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, stb. Az 1947. évi olasz alkotmány elismeri a munkásoknak azt a jogot, hogy »a törvényben megállapított módon és keretek között közreműködjenek a vállalatok igazgatásában«. (Hasonló rendelkezést tartalmazott a weimari Németország alkotmánya is.) A nemzetközi munkaügyi hivatal 1951. évi jelentése szerint több mint 30 országban alakultak különféle állandó szervek, amelyek révén a termelő munkások valamilyen módon közreműködnek a vállalatok, egyes iparágak vagy az egész közgazdaság igazgatási problémáinak megtárgyalásában vagy megoldásában. A legutóbbi időkben a népi demokratikus országokban és a Szovjet Szövetségben — ahol a vállalatokat és az ország egész gazdasági életét,a munkásosztály nevében« az állam igazgatja — általában felszínre jutott az a probléma, hogy a termelők nagyobb jogot nyerjenek a vállalatok és általában a gazdasági élet igazgatására. Ezekben az országokban elsősorban felélesztik a termelési tanácskozásokat, a munkáskonferenciákat és kiterjesztik a szakszervezet gazdasági funkcióit. Igen jellemző, hogy az októberi lengyelországi és magyarországi eseményeik idején igen erőteljesen kifejezésre jutott a termelőknek az a követelése, hogy nagyobb jogokat vívjanak ki maguknak a gazdaság igazgatásában, és ennek folytán munkástanácsok is alakultak. Ilyen úton-módon igyekeznek a termelők benyomulni a vállalatok, a gazdasági ágak és az egész közgazdaság igazgatásába. A termelő munkások e szerveinek formája, összetétele, jogköre és munkája igen eltérő az egyes országok körülményei, gazdasági és társadalmi fejlődési foka, hatalmának jellege és a munkásosztály ereje szerint. A kapitalista világban ez a jelenség ma már általában polgárjogot nyert. Ez a munkásmozgalom jelentős sikerét jelenti. Egykor a munkaadók még arra sem voltak hajlandók, hogy megtűrjék a munkás szakszervezetek létét. A tőkés munkaadók temészetesen megkísérlik, hogy az igazgatásban közreműködő munkásszerveket a válla-lati adminisztráció függvényévé, fullajtásává tegyék, vagyis olyan eszközzé, amely feloldja a belső ellentéteket, biztosítja az »osztálybékét«, hogy ezáltal is nagyobb termelékenységre és a profit növelésére ösztönözzék a munkásosztályt. Ám már a termelők ilyen szerveinek puszta létezése is a tulajdonos igazgatási hatáskörének korlátozását jelenti, és a termelőeszközök tulajdonosának rovására zavart kelt a kapitalista termelő viszonyokban. Ott, ahol állami tulajdon és államigazgatási formák vannak, ez egyúttal a közgazdaság közvetlen állami igazgatásának korlátozását is jelenti. Az igazgatásban való közreműködés a termelő, elsősorban pedig a munkásosztály számára óriási lépést jelent a dolgozók jogaiért, jobb munka- és életfeltételeiért, a magántulajdon korlátozásáért és a dolgozók demokratikus jogainak kiterjesztéséért vívott harcban. Új elemeket, új tartalmat és új formákat visz az osztályharcban. termelők ebben a harcban új demokratikus jogokat nyernek, tanulnak, képesítik magukat a közgazdaság igazgatására és pozíciókat is szereznek benne. Ezzel megsokasodnak a szocializmus elemei a kapitalista társadalomban, azokban az országokban pedig, ahol győzött a szocialista forradalom, korlátokat állítanak a bürokratikus törekvések elé, és szélesebb alapot teremtenek a szocialista demokrácia számára. Ez a jelenség rámutat a szocializmus felé való haladás és a szocialista fejlődés új útjaira is. A termelők e joga érvényesülését akadályozzák az eszmei fisztátlatírág és a munkásmozgalom hm erről a kérdésről kialakult sv’tíroz-tta-j, vagy teljesen ellentétes nézetek. Ezek a nézetek nemcsak egyes mozgalmak szerint térnek el egymástól, hanem az egyes munkásszervezeteken belül is. A szakszervezetekben felülkerekedett az a vélemény, hogy a termelők közreműködése az igazgatásban gyengíti a szakszervezetek pozícióit a vállalatokban, és ezzel akadályozza a szakszervezetek feladatainak végrehajtását. Egyes szakszervezetek a mangrásoknak az igazgatásban való közreműködésre irányuló törekvését gyakran korlátozni igyekeznek és konkrét szakszervezeti politikiájuknak megfelelő irányba terelik. A szocialista pártok többsége elvben állást foglal amellett, hogy a munkások közreműködjenek a közgazdaság igazgatásában, mégpedig tanácsadás és a döntésben való részvétel formájában. Ám ezt a pártok túlnyomórészt csak lehetőségnek terintik arra, hogy a munkaadó és a termelők békésen együttműködjenek a vállalatban, egyes kérdésekben pedig a termelők, a munkaadók és az állam magasabb síkon is együttműködjék és meg is elégednek ennyivel. Enyyi csoportok, sőt egyes pártok is tovább mennek ennél, és követelői a döntésben és ellenőrzésben való részvétel jogának kiterjesztését. A szocializmusba vezető útról és a szocialista rendszer formáiról alkotott meghatározott fellogásból kiinduló kommunista pártok sem értékelik kellőképpen a munkások közreműködését a közgazdaság igazgatásában. A kapitalista országokban kivívott közreműködési jogokban és kialakult formákban csak „a burzsoázia eszközét látják az osztályharc csompítására“ és „az osztályok közötti együttműködés kifejlesztésére“. Olaszország Kommunista Pártja bejelentette, hogy megváltoztatja álláspontját ebben a kérdésben. Általában sem a kommunista, sem a szocialista pártok nem látják a termelőknek az igazgatásban való közreműködése mai formáiban az új társadalmi fejlődés csíráit, a szocializmus elemeit, amelyek a kapitalizmus kebelében születnek, és amelyeket a forradalmi munkásmozgalom spontánul a felszínre vet. Azokban az országokban, amelyekben győzött a szocialista sortartalom, a kommunista pártok az utóbbi időben igyekeznek kiterjeszteni a munkások közreműködését a termelés igazgatásában, mindmellett megmaradnak az eddigi formák, — a termelési tanácskozások, a munkás konferenciák és a szakszervezeti tevékenység mellett —, és kitartanak annál a felfogásnál, hogy már az állami tulajdon és az állami igazgatás is biztosítja a munkásigazgatást. Gyakran azt állítják, hogy mindezt nem lehet megvalósítani a fejlettipari országokban, stb. Kitartanak az állami igazgatás mellett, s csak bizonyos decentralizáló intézkedéseket hajtanak végre. Kivétel az Egyesült lengyel Munkáspárt, amely szélesebb alapokon valósítja meg a munkásigazgatás elvét, és a Magyar Szocialista Munkáspárt, amely az októberi események után elfogadta a már megalakult munkástanácsok egyharmadát. Ez azonban nem teremt feltételeket arra, hogy a munkástanácsok tovább fejlődjenek és nagyobb mértékben kifejezésre jussanak. Jugoszláviában a termelők joga a közgazdaság igazgatásában a munkástanácsok formájában érvényesül, a termelők tanácsaival és a kommunákkal együtt ezek képviselik a termelőeszközök társadalmi tulajdonán nyugvó közgazdasági igazgatási gépezetet. Ma már hétévi tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren és elméleti szempontból meglehetősen feldolgoztuk ezt a kérdést. A termelők e jogának érvényesítése sajátos feltételeinknek megfelelően és konkról formáink által történik, gazdasági és társadalmi fejlődési fokunkból eredő sok nehézség leküzdése árán. Mégis úgy véljük, hogy tapasztalataink nemzetközi jelentőségűek is, mivel arány és időtartam tekintésében páratlanok. A termelőknek, főleg pedig a munkásosztálynak ezekért a jogákért vívott harcában és magában az igazgatásban eddig szerzett tapasztalataink általársítása, úgyszintén e kérdés elméleti tételeinek kidolgozása minden bizonnyal világosabb távlatot és tájékoztatást nyújtana a munkásosztálynak és általában a szocialista mozgalomnak. Itt kétségtelenül a munkásmozgalom erősödését is szolgálná. A munkások részvétele a vállalatok igazgatásában fokozatosan valósággá válik, mint a gazdasági-társadalmi fejlődésnek, a szervezett munkásmozgalom erőts , büdösének és a tevékenységének múlhatatlan eredménye. Igen sok országban ma már nem így teszik fel a kérdést, vajon részt vegyenek-e a munkások a vállalat igazgatásában, hanem úgy, hogy milyen mértékben működjenek közre az igazgatásban, hogyan valósítják meg közreműködésüket. Ez az eszme egyre mélyebb gyökeret ver a munkásmozgalomban. Tapasztalataink, úgyszintén más országok tapasztalatainak megismerése alapján, úgy véljük, hogy a termelő közreműködése a közgazdaságban, a közgazdaság általános irányvonalát szabályozó más intézményekkel együtt — végső formájukra tekintet nélkül —, olyan társadalmi gépezetet jelent, amely felválthatja a kapitalistákat és a közgazdaság közvetlen állami igazgatását egyaránt, amely biztosíthatja a közgazdasász általános társadalmi szabályzását és irányítását, és egyúttal képes arra is, hogy összeegyeztesse a termelők és a fogyasztóik érdekeit, az egyéni érdekeket és a társadalom érdekeit. Ez a demokratikus igazgatási gépezet biztosíthatja a zavartalan gazdasági fejlődést, a szocialista demokrácia fejlődését, és távra,tékát nyújt a szocializmus fejlődésének. Cikk a Komunist heti kép 1. számából. VÁZLAT M. NIKOLAJEVICS MAGYAR SZÓ Május 1, 2, 3. A VII. kongresszus előtt Tito elvtárs a párt hatodik kongresszusán így címezte beszámolóját: Jugoszlávia kommunistáinak harca a szocialista demokráciáért. Szinte magától érthetőnek vettük ezt akkor, 1952 novemberében, alig néhány hónapra a munkásönigazgatás bevezetése után. Mert úgy tartottuk, hogy a munkástanácsok rendszerében a felgyülemlett demokratikus erők, a kommunisták harcával eddig még szinte nem látott lendülettel látnak hozzá a nemcsak számunkra újszerű belső társadalmi változások megvívásához. S most amikor a kommunisták ismét arra készülnek, hogy őszre az ország közvéleménye elé lépjenek sok, egyébként derűlátó embert kellemesen érint majd ha a ljubljanai kongresszuson összegezik a szocialista demokráciáért vívott harc eredményeit. Bármennyire is kockázatos dolog egy mondatba sűríteni az ítéleteket ez esetben nyilván habozás nélkül el lehet mondani, hogy tovább jutottunk, mint ahogyan gondoltuk, mélyrehatóbb demokratikus változások történtek az ország belső társadalmi életében, mint ahogyan azt akkor a kongreszszusi napokban elképzelhettük. Mert amint működésbe lépett a munkásönigazgatás mechanizmusa mindjárt megmutatkozott, hogy még soksok mindent kell módosítani — hogy úgy mondjam hozzáidelitani a kialakulófélben lévő rendszerhez. S egymást követték az intézkedések, amelyeket ma már csak így jegyzünk: bevezették a társadalmi igazgatást a közélet minden terén, új tartalommal telítették a helyi önkormányzat szerveinek munkáját stb., stb. Ha pedig még alaposabbak akarnánk lenni, akkor idéznénk, hogy enynyi és ennyi polgár dolgozik, javasol és dönt a népképviseletben, ennyi és ennyi az üzemekben, a falusi szövetkezetekben, az egészségügyben, az iskolákban, a lakásügyekben, hogy ne is soroljuk a közélet számtalan más ágazatát. Száz és százezrek mozdultak meg, hogy munkájukkal előbbre vigyék a közügyeket, a maguk ügyét. Ahhoz azután már nem kell nagy okfejtés, hogy a demokratikus erők ilyen tömeges megmozdulásából rengeteg új, haladó, s a vélemények harcában cselekvést lendítő gyümölcsöző elhatározás, megannyi okos megoldás született. S lassan elmondhatjuk, hogy fokozatosan bár, de ránk köszöntöttek a napok, amikor élvezhetjük mai agyat megfeszítő fáradozásaink alig várt gyümölcsét Mert nem lehet véka alá rejteni, hogy éppen az önigazgatás rendszerében felszabadult társadalmi erők voltak azok, amelyek százszor jobban mint ahányféle bürokratikus apparátus a rejtett tartalékok feltárásához láttak, hogy megsokszorozzák az anyagi javakat. Van azután ennek a folyamatnak egy másik, az első pillanatra nehezebben lemérhető mozzanata is. Ujti- Pusu emberek kovácsolódnak, edződnek az önkormányzat milliókat mozgató rendszerében. Ujtipusu szocialista emberek, akiknek hihetetlenül megnövekedett a látóköre, széles skálájú az érdeklődése, akik napról napra jobban otthon érzik magukat a közügyek intézésében. Ilyen szempontból — tehát a belső társadalmi erők fejlődése szempontjából — most azután külön érdeklődéssel várja a közvélemény a Kommunisták Szövetségének VII. kongresszusát. Mert ma már több mint valószínű, hogy éppen ennek a felmérése jellemzi majd. Erre utal többek között a kongresszusi kiküldöttek választásának módja és a most folyamatban lévő előkészületek az alapszervezetektől kezdve egészen a központi vezetőségig. Annyi már ismeretes, hogy a VII. kongresszusra a kiküldötteket nem járási értekezleteken választják, hanem a községekben és a nagyüzemek szerveezteiben, mintegy így is hangsúlyozva, hogy elsősorban azok gyűlnek egybe Ljubljanában akik a közélet legalsó sejtjeiben küzdenek azért, hogy a demokratikus viszonyok a mindennapi gyakorlatban mély gyökeret verjenek. Illetve azok, akik nap mint nap ott vannak a vélemények harcának tüzében s mozgósítják a kommunistákat is meg a szervezeten kívülieket is, hogy ebben a nagy társadalomét formáló munkában mindig azt az utat válasszák, amely előrébb viszi a közügyeket. VARGA László