Magyar Szó, 1959. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
1959-02-01 / 26. szám
1 2. oldal MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1339. II. f. f az első fruskagorai partizánokkal (III.) — — 1 k" ■ 1—И1Ч I’ IMI I ■■ II ■ ■ ■■ '■ 4 Tito főparancsnok még közzé nem tett levele — „Minden dicséretet megérdemel az egység megszervezése" —A támaszpont a Fruskagora legyen — Pinki felrobbantja a Boszut hídját—Jeladás a támadásra: Martincs•* „Szerémség egyetlen arcvonal" Pártunk 40. évfordulójára Tegnapi számunkban közöltük Sztanko Paunovics — Velyko, a fruskagorai partizánegység politikai biztosának levelét, amelyben részletes utasításokat, fegyvereket, képzett katonai vezetőt, szakkönyveket, orvost kért a népfelszabadító partizánegységek főparancsnokságától. Beszámolt az egység eddigi tevékenységéről, elmondotta, hogy a falvakban már mindent előkészítettek az általános felkelésre. Ezt a levelet Bosko Palkovljevics-Pinki és Milan Blagojevics-Zsirár vitték Tito főparancsnokhoz. Viszontagságos vándorlás után Tito főparancsnok levelével tértek vissza a Fruskagorába. íme a levél: • « • »Keltezés nélküli leveleteket megkaptuk. Minden dicséretet megérdemel az egység megszervezése és a tömegek politikai színvonalának emelésére kifejtett tevékenységetek. További munkátokhoz az alábbi utasításokat adom: 1) Ezentúl közvetlenül a horvátországi népfelszabadító partizánegységek parancsnoksága alá tartoztak. A parancsnokság máris utasítást kapott, hogy lépjen veletek kapcsolatba. 2) A horvátországi parancsnokság konkrét utasításainak megérkezése előtt az alábbiakat hajtsátok végre: — Alakítsátok meg a népfelszabadító mozgalom fruskagorai partizánegységét. Az egység támaszpontja a Fruskagora legyen. Innen ereszkedjetek alá az akciók végrehajtására. Az egység ezer főnél nagyobb is lehet, de sohase csoportosuljon egy helyen. Ez megnehezítené mozgását és frontális küzdelemre vezetne, ezt pedig gyenge fegyverzetünk miatt egyelőre el kell kerülnünk.. Az egységek 150-200 partizánból álló zászlóaljakra, a zászlóaljak pedig századokra és szakaszokra oszlanak. A zászlóaljak és századok támadásait a közlekedési vonalak jellege határozza meg. — Bátor, jó képességű és hű elvtársakat válasszatok az egységek élére és a politikai biztos tisztségére; — Ügyeljetek az egység katonai fegyelmére, ne vegyetek fel ingadozókat. — Fegyvert a csendőrök, őrjáratok, laktanyák, vasúti szerelvények, raktárak elleni támadások útján szerezzetek! Ha az egység megerősödik, később városok ellen is intézhet támadásokat. Nincsenek gyáraink és ezért kénytelenek vagyunk az ellenségtől szerezni fegyvert. A levélben népfelkelést emlegettek. Ilyen felkeléshez nálatok még nincsenek meg a katonai és politikai feltételek. Felkelésről csak akkor lehet majd szó, ha már bőségesen el vagytok látva lőszerrel. Addig az alábbiakat hajtsátok végre: 1) Romboljátok szét az utakat, a telefon- és táviróvonalakat A közlekedést akadályozni, szüntelenül fékezni kell. Az ellenség fő útvonalainak közelében lévén nagy harcokat okozhattok neki és ezzel jelentősen hozzájárulhattok harcunkhoz. Ha alapos előkészítéssel fogtok a munkához, veszteség nélkül hajthatjátok végre vállalkozásaitokat. Az akciókat éjnek idején, egyszerre több helyen hajtsátok végre. A következő estén másutt támadjatok. Szerezzétek be a szükséges szerszámokat a csavarok eltávolításához, és a robbanóanyagot. Az ellenség legfontosabb útvonalait romboljátok. 2) A megrongált útvonalak környékén il távolabb is állítsatok fel kelepcéket, hogy minél nagyobb károkat okozzatok az ellenségnek, és hogy minél több fegyverhez, lőszerhez jussatok. 3) Várjátok be és zúzzátok szét az ellenség büntető expedícióit, mert ezzel nagy politikai tekintélyre tesztek szert. 4) Ahol lehet szakítsátok meg a városok kapcsolatát a külvilággal, akadályozzátok meg ellátását, de csak az útvonalak elleni támadásokkal és nem vesztegzárra. Ezután erőteljes támadással foglaljátok el a várost. Élelmiszert és hadianyagot ne halmozzatok fel a meghódított városokban. "Ezeket a Fruskagora eldugott helyein tartsátok, ahova az ellenség még túlereje bevetésével sem juthat el Az elfoglalt városokban ne állítsatok fel arcvonalakat, hanem csak támaszpontokat Ellentámadásokkal zavarjátok az ellenséget. 5) Tisztogassátok meg a vidéket a csetnikektől és utonázóktól. 6) Semmisítsétek meg az ötödik hadoszlopot, a kémeket és a népfelszabadító harc ellenségeit. Ezeknek ingóságait kobozzátok el a népfelszabadító harc javára. Gyújtsátok fel a községi irattárakat, de az épületeket hagyjátok épségben. 7) Fejtsetek ki erős propagandát és politikai munkát, különösen az elmaradt falvakban. Az értekezletekre csoportosan, században vagy szakaszban menjetek. Az egységekkel a reakciós irányzatú településeken vonuljatok át. Rendezzetek kulturális előadásokat. Törekedjetek arra, hogy a partizánokat jól ellássátok, hogy vidámak, katonás magatartásúak legyenek. 8) Akadályozzátok meg a fosztogatást, rablást. Nyilvánosan végezzétek ki azokat, akiket ilyen bűncselekményen tettenértek. 9) A felsorolt feladatok elvégzésében az egységek kötelesek egymást segíteni. Ha valamelyik egység elvégzi feladatát, vonuljon más vidékre. 10) A fentiek végrehajtásában feltétlenül kerüljétek el a frontális küzdelmet. Az ellenséget a nekünk legmegfelelőbb helyen kell harcra kényszerítenünk és mindig meglepetésszerűen. Ez nagy előnyöket biztosít számunkra. A kezdeményezést sose engedjétek át az ellenségnek, mert akkor frontális harcra kényszerítenek, ehhez pedig nincs elegendő fegyverünk, sem lőszerünk. Különben a helyzet számunkra egész Jugoszláviában rendkívül kedvezően alakul: 4* — Szlovéniában fokozatosan bővülnek a partizánakciók; — Horvátországban, különösen Lakában, Kordunban és Bánijában erősen fellángoltak a partizánakciók; — Boszniában, különösen Krajinában a partizánmozgalom rendkívül erős, sok várost felszabadítottunk. • — Hercegovinában szintén nagyon erős a partizánmozgalom. Már harcba vetették a zsákmányolt tankokat is. — Crnagorában teljesen kezünkben tartjuk a helyzetet. — A szerbiai német támadás után a partizánegységek napról-napra nagyobb eredményeket mutatnak fel. A nép mellénk állt. A csetnikbandákat szétkergettük, vagy eldugott vidékekre szorítottuk vissza. — Vajdaságban csak kisebb szabotázsakciókat hajtottak végre. A ti kötelességtek, hogy felvegyétek a kapcsolatot vajdasági elvtársainkkal. A szabotázsakciókat ők is éjnek idején hajtsák végre”. Eddig a levél Velyko sietett vissza a Fruskagorába, Pinki pedig megkezdte a főparancsnok személyes utasításának végrehajtását, aláaknázta és felrobbantotta a Boszut hídját, mert azon a megszálló gyorsított ütemben szállította csapatait Boszniába, hogy megfelelő erővel támadjon a partizánokra. A körzeti bizottság Sulyomban megtartott értekezletén áttanulmányozták Tito elvtárs levelét, elemezték a helyzetet. A megegyezés alapjain azután a Párt, a SzKOJ és a népfelszabadító egységek szervezetei, a fruskagorai és a dunamenti egység segítségével politikailag mozgósították a népet és megteremtették az ellenség elleni fegyveres támadások alapjait. A helyzet megvitatása után elhatározták, hogy április végén mindkét egység támadásba lendül. Azonnal kijelölték azokat, akiknek a fruskagorai falvakban kellett végrehajtatok az előkészületeket. Sztanko Paunovics-Velyko, Jovica Trajkovics és Szlobodan Bajics társaságában a sidi és Hoki járást kapta. Nekik kell először támadtok. Sztanko Paunovics útközben Lezsimir felett egy csőszkunyhóban értekezletet tartott a mitrovicai járás 27 kommunistájával, párttitkárával, legaktívabb tagjaival. A felkelésről, a proletárbrigádok megszervezéséről és boszniai sikereiről tartott beszámolóját a szerémségi fegyveres akciók megindítására vonatkozó határozatokkal fejezte be. Végül ezt mondotta: „A mi zászlónk vörös legyen!” A fruskagorai támadás jelét Sztanko Paunovics-Velykó adta meg, aki február 26-án betört Martinéi faluba. A fruskagorai és dunamenti egység rávetette magát a megszállókra, az usztasákra és az ötödik hadoszlopra, felgyújtota a községi irattárakat, elűzte a „Független Horvát Állam” képviselőit, megbüntette a besúgókat és árulókat, megrongálta a vasútvonalakat, zavarta a közlekedést, az ellenség hírszolgálatát. A körzeti vezetőség határozata alapján júliusban három tizednyi partizáncsapatot küldtek Szerémség déli vidékére, a bosszuti erdőkbe, hogy a széles körű, biztos talajon álló illegális szervezettel fegyverbe szólítsa a népet, hogy megsemmisítsék, szétszórják a megszállók hatóságait, felrobbantsák a vasúti síneket, telefon- és távíró vonalakat, hogy megakadályozzák a horvát hadsereg mozgósításának végrehajtását, hogy felgyújtsák a gabonát. Lángba borult egész Szerémség. Sok falut megtisztítottak az ellenséges helyőrségtől. —■ „Szerémség hatalmas felkelő táborhoz hasonlított, amely úgy zsongott, mint a méhkasé — mondotta Jovan Veszelinov. — Nem volt pontosan megvont arcvonal: egész Szerémség egyetlen hatalmas arcvonallá változott: minden liget, csatorna, út, minden falu. A megszállók 1942 tavaszától kezdve, egészen a felszabadulásig hihetetlenül kegyetlen és erőszakos terrort lép* tettek életbe: a falvakat állandó vesztegzár alatt tartották, nemre és korra való tekintet nélkül kegyetlenül gyilkolták, pusztították a népet, hozzátartozóik szemetét* tára kínozták az embereket; az országutak és vasutak mentén akasztottak, gyűjtőtáborokba, kínzókamrákba hurcoltak gyereket és aggot válogatás nélkül. A gyújtogatás, fosztogatás, erőszak, kegyetlenkedés napirenden volt. Az ellenség tömeges kegyetlenkedése azonban nem érte el a célját, a tömegek nem rettentek vissza a fegyveres harctól. Éppen ellenkezőleg: egyre újabb és újabb harcosok ragadtak fegyvert, növekedtek az egységek. Az anyagi és erkölcsi segítség egyre szélesedő folyama tanúsította, hogy Szerémség gyűlölete a megszállók, az usztasák és az ötödik hadoszlop ellen fordult. Tito elvtárs utasításai, a Párt következetes irányvonala magával ragadta Szerémség népét, mozgósította a küzdelemre. A Párt felébresztette a munkások és a szegényparasztok osztályöntudatát. A jól előkészített és irányított szerémségi felkelés Tito elvtárs utasításainak és a Párt helyes politikájának eredménye volt. Novak PETROVICS (VÉGE) Tito elvtárs a főparancsnokságon, 1942-ben Angliában és néhány más nyugati országban egy különleges „szórakozás” jön egyre inkább divatba. „Praktikus tréfának” nevezték el s abból ál, hogy szellemes emberek, kihasználva embertársaik gyengéit és jó tulajdonságait nevetséges helyzeteket teremtenek, sokszor olyan jól sikerült tréfát, hogy az egész ország közvéleménye mulat rajta. Anglia leghíresebb ilyen tréfacsinálója kétségtelenül Horace De Vere Cole. Egy este képeket aggatott szobája falára és elfogyott a spárgája. Felöltözött tehát elment spárgát vásárolni. Hazafelé jövet az utcán találkozott egy igazi angol gentlemannal. Keményített gallért és ing mellett, kesztyűt, félcilindert viselt s esernyőt lóbálva fontoskodva lépdelt az utcán. Cole azonnal munkához látott. — Bocsánat sire — szólította meg — Igen kellemetlen helyzetbe kerültem, fontos mérnöki méréseket végzek ebben a városnegyedben és társam valahol elmaradt. Ajándékozna-e néhány percet nekem drága idejéből? Kisegítene-e egy pillanatra? — Természetesen! — válaszolt a gentleman határozottan igazi úriemberhez illően. — Csak itt kell állnia és szorosan fogni a spárgának ezt a végét — folytatta Cole — Pár perc az egész, igazán nagyon fontos ez a munka. A gentleman megfogta a spárga végét, Cole pedig hátrafelé menve kezdte legombolyítani a spárgát, a sarkon befordult és eltűnt, mindaddig ment amíg a spárga ért. Éppen hozzá különleges akarta kötni a végét egy kapukilincshez és odébbállni, amikor az utca másik vége felől egy hasonló úriember közeledett feléje. Cole szóról-szóra megismételte vele az előbbi komédiát és kezébe adta a spárga másik végét. Azután pedig, mint aki dolgát jól végezte hazament, pipára gyújtott és mosolyogva gondolt arra, hogyan végződik majd tréfája. Ilyenek ezek a „tréfacsinálók”. Bonyodalmas helyzetet teremtenek, de a kibontakozás már nem érdekli őket. Amerikában is igen felkapott szórakozás lett. Legeredetibb és legmulatságosabb Jim Moran tréfája volt. A dolog így történt: Amikor 1947-ben Emir Saud szaúdarábiai herceg Amerikában volt, a sajtó hetekig foglalkozott ezzel az eseménnyel, aprólékosan, leírta a hercegnek és testőrségének színpompás gazdag öltözékét, drágakövekkel kirakott fegyverzetét. Jim Moran tanulmányozni kezdte az Emir viselkedését, megfigyelte szokásait, a keleti szertartást és a herceg és kísérőinek ruháit, cipőit. Beszerezte a szükséges kellékeket, és felfogadott három jó színészt (kettőt szolgának és egyet a herceg kísérőjének). Mindez Hollywoodban történt. Néhány órával az Emir elutazása után Moran magához hivatta az Associated Press szórakozás fényképészét és riporterét, és előadta nekik tervét. Ezután beszerzett 20—30 hamis drágakövet, és ékszert köztük néhány nagyobb darab „gyémántot”. Majd felhívta Hollywood híres éttermét, a Cirot és fennséges hangon asztalt, különleges ételeket és italokat rendelt az Emir nevében. A városban villámgyorsan hire ment, hogy az Emir a Ciroban vacsorázik, és Hollywood szine-java, „a legnagyobb személyiségek” versenyre igyekeztek az étterembe, hogy igazi herceget láthassanak. Este hatalmas fekete luxusautó kanyarodott az étterem elé. Előbb két bekormozott arcú „testőr” szállt ki. Beléptek az étterembe, jól körülszaglásztak, s miután mindent rendben találtak, bevonult az étterembe maga a herceg is. Leült asztalához, két szolgája pedig mögéje állt. Hollywood előkelősége minden mozdulatot megfigyelt, minden szem a hercegre szegeződött. Kis idő múlva a herceg arabul szólt szolgájához, aki a parancs meghallgatása után meghajolt és elindult Harry James zenekara felé. Az Emir a „Begin the Beguine” dalt kívánja hallani. A zenekar eljátszotta. A herceg elégedetten bólintott, elővette tarsolyát és tartalmát (csupa „drágakövet”) az asztalra öntve kiválasztott egy nagyobb darabot, amely úgy csillogott, mint a valódi gyémánt, odaadta szolgájának, az meg egyenesen a meglepett Harrynak vitte. A teremben mindenki lélegzetvisszafojtva nézte a jelenetet, majd izgatott suttogás kezdődött. „Harry úrnak nem kell többé a bottal mutogatni. A király adta neki gyémánt mint a strucctojás”, — súgta meghatottan az étterem néger szakácsa az egyik vendég fülébe. Eljött a távozás ideje. A herceg ünnepélyesen felállt és elindult a kijárat felé. Amikor a terem közepére ért, halk morajlás hallatszott fel. „Drágakövekkel” teli zacskója eloldódott, és a ragyogó ékszer szétszóródott a parkettán. A herceg és kísérete egy pillanatra megállt, a szolgák gyorsan a drágakövek után kapkodtak, de az Emir hercegi mozdulattal legyintett és elvonult kíséretével. Alig csapódott be az ajtó mögötte, a fényes étteremben bolondokháza lett. Nők sikoltoztak, egymás haját tépték, a parketten szétválaszthatatlan tömeg hempergett, mindenki meg akart kaparintani valamilyen „ékszert”. Az étterem berendezését összetörték, a pincérek és a szakácsok is ölre mentek a „kincsekért”. Néhány híres hollywoodi név viselőjét is, ott látták a padlón. Az Emir vissza sem fordult. Fekete gépkocsija nesztelenül suhant tova. Küldetése befejeződött