Magyar Szó, 1961. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1961-06-20 / 142. szám

Mo­tó. oldal (39) A későbbieket így mond­ja jegyzőkönyvbe: Este hat óra tájban haza jött Evans. Megvártam a folyosón és azt mondtam neki,hogy felesége öngyil­kos lett, gázzal megmér­gezte magát. Vele együtt felmentem a lakásába. Evans felemelte a padlóról felesége holttestét, az ágy­ra fektette és a dunyhá­val letakarta. Megmondtam neki, hogy ha jelenti az esetet a rendőrségen, nem hiszik el, hogy felesége öngyilkos lett, hanem őt fogják gyanúsítani, mert nagyon sokan tudják, hogy gyakran veszekedtek. Ő maga is iggadtta a helyze­tet. A tervezett magzatelhaj­tást nem­ említi meg. Arról sem szóól egy szót sem, hogy Evansszal együtt az első emeleti üres lakásba vitték Beryl holttestét és ő­­megígérte, hogy később­­eltünteti a hullát és a csa­tornaaknába dobja. Arról sem vall semmit, hogy ké­sőbb meggondolta magát és a mosókonyhába rejtet­te a holttestet. Amikor Griffin főfel­ügyelő a kis Geraldine meggyilkolása felől érdek­lődik, Christie így vála­szol: — Nem tudom mi tör­tént a gyerekkel. Úgy em­lékszem, hogy november 8-ika után többé nem lát­tam. Kereken letagadja a kis Geraldine meggyilkolását." Jól tudja, hogy miért. Ezért a gyilkosságért ítélték el három évvel e­­lőbb Timothy Evanst és ezért akasztották fel. MIKOR HISZ AZ ÜGYÉSZ CHRISTIE-NEK? Finnemore bíró fehér rizsporos parókája kissé hátracsúszott a fején, úgy­hogy haja kilátszik alóla. Szüntelenül izzadó hom­lokát törülgeti. Kutyahő­ség van 1953 június 22-én Londonban. Az Old Bai­ley törvényszék üvegtetős nagy tárgyalótermében ak­kora a hőség, mint egy ka­zánban. A terem zsúfolásig meg­telt. Nincs egyetlen szabad hely az előkelőségek részé­re fenntartott páholyok­ban, sem a sajtópadokban, sem a hallgatóság padsorai­ban. Sok százan az utcára szorultak, ott lesik a tár­gyalóteremből kiszivárgó híreket. Ilyen szenzációs bűnper már rég nem volt London­ban. Reginald Christie a fojtogató tömeggyilkos áll bírái előtt, de — az angol joggyakorlat szerint — csak egy gyilkosságért, fe­lesége, Ethel megfojtásá­ért vonják felelősségre, mert a halálbüntetéshez egy gyilkosság is elég. A huszonharmadik tanú van soron, Albert Griffin detektív főfelügyelőt szó­lítják a tanúk emelvényé­re. Christie idegesen meg­mozdul a vádlottak padján a két tagbaszakadt rendőr között. Kigombolja inggal­lérját és meglazítja pettyes nyakkendőjét. A hőség miatt? Vagy az izgalomtól? Curtis­ Bennet védő egy aktafedéllel legyezgeti ma­gát. Nagyon fáradtnak lát­szik. Nem is csoda, egész éjjel még egyszer áttanul­mányozta a Christie ügyet. Úgy látszik, hogy az egész teremben csak Sir Lionel Healdnak nem árt a hőség. A magas, szikár jogász nyugodtan ül a he­lyén. Éppen ilyen nyugod­tan hallgatta végig Chris­tie előzetes vallomásainak felolvasását. A vizsgálat alatt Christie összesen hét gyilkosságot vallott be. Beismerte, hogy megfojtotta feleségét Ethelt, Ruth Fürst bécsi származású leányt, Muri­el Eady tisztviselőnőt, Hec­­torina Maclennant, Irin­ Rita Nelson vöröshajú ut­calányt, a mindig részeg Kathleen Maloney-t. És végül Beryl Evanst, Evans. Lidércnyomás­ként nehezedik ez a név a tárgyalóteremre. T­­othy Evans — így hívták azt a gépkocsiveze­tőt, akit leánya, Geraldine megfojtása miatt felakasz­tottá­k. Ártatlanul akasztották fel! — hangoztatják már hetek óta az újságok, ezt állította több képviselő a parlament ülésén, ezt állít­ják a halálbüntetés ellen­zői, ismert közéleti szemé­lyiségek, híres újságírók, neves jogászok. Majdnem az egész közvéleménynek ez a meggyőződése. Justizmord történt! Veszélyben a brit igazság­szolgáltatás jó híre. Sir Lionel Heald fő­ügyész szilárdan el van tö­kélve, hogy megmenti. Erre akkor látja elérke­zettnek az időt, amikor Al­bert Griffin detektív fő­felügyelő áll a tanúk emel­vényén. Az államügyész, a vád képviselője, hirtelen védővé változik, amint megkezdi keresztkérdéseit. A brit igazságszolgáltatás jóhírének védőjévé. — Evanst annak idején 14 hónapos leánya, Geraldi­ne megfojtása miatt mond­ták ki bűnösnek és ezért a­­kasztották fel? — Igen, főügyész úr. — Felesége, Beryl meg­gyilkolásával nem vádol­ták? — Nem. Ilyen címen so­hasem emeltek vádat elle­ne. Sir Lionel Heald diadal­masan néz a sajtópadok fe­lé. No lám, így történt. Az Evans perben az asszony meggyilkolása nem szere­pelt, csak a gyereké. Ez ol­vasható le diadalt sugárzó arcáról. Persze arra nem gondol, hogy az Evans perben az ügyész éppen arra építette fel az egész bizonyító el­járást, hogy Beryl Evanst és Geraldine Evanst egy és ugyanaz a személy foj­totta meg. Beryl Evans meggyilkolása csak azért nem szerepelt a vádiratban, mert az angol joggyakorlat szerint elegendő, ha a vád­lottat egy gyilkosságban mondják ki bűnösnek. A tárgyaláson még így is sok­kal több szó esett Berylről mint a gyerekről, jóllehet a védelem többször tilta­kozott ez ellen. De ki emlékszik 1953- ban arra, hogy mi játszó­dott le ugyanabban a tár­gyalóteremben három év­vel azelőtt... ! Sir Lionel folytatja ke­resztkérdéseit. A gyermeket akkor E­­vans nyakkendőjével a nya­ka körül megfojtva talál­ták? — Én nem voltam ott, de tudomásom szerint így tör­tént. (Folytatjuk) 117. KISKERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES SOROK: 1. An­­gol, folyó, 5. Az arc egy része, 6. Varrószerszám névelővel (é. f.), 8. Téli sport, 10. Kötőszó, 11. Németországi város, 13. Ku­koricát nevezik így, 14. Levegő — angolul, 15. Azonos mással­hangzók, 17. Kiejtett mással­hangzó, 18. Tibeti lakó, 20. Szer­biai város, 21. Ilyen rendszer is van. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Há­rom — szerbül, 2. Német szemé­lyes névmás, 3. Szerb elöljáró szócska, 4. ÉTI, 5. Tagozat, 7. Felbuj­tatás, 9. Afrikai állam, 11. Horvátországi folyó, 12. Aki . .., az nyer!, 16. Régi súlymérték, 17. Kicsiny, 19. Nagyobb kavics, 21. Valakinek a felesége. FABRIKA DUVANA BANJA LUKA Most? Fáradt, meg vénhedt Azzal együtt öregedet meg, aki jobban szerette, mint a feleségét, mint a gyer­mekeit. Most — a legjobb esetben — temetőnek való. Tavaszok, nyarak, őszök és telek is voltak. Virág is, gyümölcs is volt. Nincsenek többé nyári napok. Csak sötét nappalok és szorongással teli éjszakák vannak. Lehet, hogy nem is lesz többé holnap. Tavasszal nem süt a nap, a nyár aszályos, az ősz gyümölcstelen. Mintha minden elvérzett vol­na és semmi sem születik, semmi sem növekszik már. Emberek is voltak. Hétköznap kérges volt a kezük, gonosz a szavuk, vasárnap azonban fehér inget öltöttek és barátság volt a szemükben. Hol vannak most? Hová sodorta őket az áradat? Csak árnyékok már, önmagukba zárkózott, önmagukért élő, alattomos árnyékok. Őszinte szó sincs már. Min­denki diplomata, politikus, kopó, bíró. Hol­­vannak azok az idők, amikor a munka — mindenek ellené­re — öröm volt, s pihenő a gondolat. Minden if­júság olyan, amilyen az övé volt? Vagy csak rá, éppen őrá nehezedett a világ minden súlya? Maga elé nyújtott kézzel — mint a vak — jár­­kel a szobában. Megáll az ablaknál, odakinn zuhog az eső, az ég egészen a földig süllyedt. Áll, hunyo­rítva, csukott szemmel. Lehet, hogy negyven napon és negyven éjszakán át szakadatlanul zuhog majd az eső. Lehet, hogy elárasztanak majd mindent a zavaros hullámok, amint hajdan már egyszer rá­zúdultak a bűnös világra, s csak egyetlenegy em­ber maradt életben meg az állatok. Egy pillanatra nyulai, tyúkjai, macskája, kutyája, galambjai — de senki más nincs mellette. — Nem — mondja ma­gának —, az asszonyt meg a gyerekeket nem vi­szem magammal! — Rátör a gonoszság. Fulladja­nak a vízbe! Az ár már az ereszt fenyegeti, a ge­rendák nehezen, nyögve szakadnak el a falaktól, amelyek olyan soká fogva tartották és már úszik is a szürke habok fölött. Az egész világ mögötte marad, minden a semmibe vész. Fölötte fehér ga­lambok repdesnek. Az olajfagallyat keresik, jel­képét annak, hogy egyszer majd vége lesz az álta­lános pusztulásnak. Dobogva jött valaki fölfelé a lépcsőn. A szobában magányoskodó ember összerezzent és leült. Lélegzetvisszafojtva hallgatózott, sehogy sem tudott rájönni, ki jön hozzá látogatóba. — Én vagyok! — hallatszott a dörmögő hang az ajtó mögül. — Én vagyok! Joszip, a te öreg haverod. Meglepetve állt föl és nehéz léptekkel ment az ajtóhoz. Csakugyan Joszip volt. Esőcsöppek csurog­tak a sapkájáról, markában egy ásványvizes üve­get szorongatott. — No, öreg csont, hogy vagy? — Köszönöm, kutyául — felelte és félreállt, hogy utat engedjen Joszipnak. — Ülj le! — Joszip a szoba sarkában álló asztalra tette a palackot. — Nagy nehezen szereztem — bökött az üveg felé. — Fogalmad sincs róla, milyen nehéz hozzá­jutni tisztességes italhoz. Amikor aztán megszerez­tem, azt mondtam magamban: Na, ezzel elmegyek Peterhez, ha mindjárt el is visz az ördög. Bajban, van, boldogtalan, jól esik majd neki. Apa csodálkozva nézett rá. Nem tudta, részeg-e Joszip, vagy valami más baja van. Odament a polchoz, levett két pálinkás poharat és közelebb húzta székét. — Kutya idők járnak! Mintha vízözön készü­lődne. Az emberek meg!... — Joszip legyintett, majd így folytatta: — Nincs kivel leülnöm, hogy megigyak egy pohárka pálinkát! Az ördög az ilyen világba! Meg a háborúba! Belőlünk sem lesz már énekes halott... Fölemelte a palackot és nagyot sóhajtva telitől ü­tötte a poharakat. — Te jó isten! — csóválta meg a fejét. — Az égvilágon sehova sem járhatok már. Otthon ücsör­gök és olvasom a Szlovént. És ugyan mit olvasok benne? Hazugságokat. Hallottad már, hogy megöl­ték a nagyobbik fiamat? Meg... A másik, az Ales, meglógott tőlük, most bujkál valahol. Én sem tu­dom, hol, merre jár. Az asszony meg... félig vak és egészen bolond ... Fölemelte poharát és a világosság felé tartotta, mintha bor lett volna benne. Szemében könnyek csillogtak. Apa úgy látta, hogy minden szín kifa­kult belőle. — Igyál hát, vén csont, a lelked üdvéért! Apa hümmögött valamit a bajusza alatt és kö­hintett egyet. Az ital égette a torkát és jólesően melengette. — Hát ilyen lics-pocs időben valóban jól esik! sóhajtotta. — Az az érzésem, hogy sok mindent elmulasztottam az életben. Soha sem engedtem meg magamnak még egy pohár pálinkát se! Nem tudom­, mi az, megrészegedni. Soha sem jártam a bolond­ját, mint a többi fiatalember. Mindig józan voltam. Most meg, öregségemre, a saját fedelem alatt ré­­szegeskednek. Katarina meg Filoména tökrészegre isszák magukat. (Folytatjuk) (36) MAGYAR SZÓ Kedd, 1961. VI. 29. — A hölgy szívesen megismerkedne önnel, ha ezt a kocsit megvásárolja!

Next