Magyar Szó, 1963. augusztus (20. évfolyam, 209-239. szám)
1963-08-31 / 239. szám
1. oldal Suffivan védő megkísérelte megnyugtatni védencét, ezért így fogalmazta meg a kérdését: — Beszélgettek-e olyasmiről, amiből arra következtethetett, hogy Diana Romero nem értesült fia házasságáról? — Hogyan képzel ilyet! — válaszolta Duncanné még indulatosabban. — Mi köze ennek a mexikói söpredéknek a családi körülményeimhez? — Akkor mondja meg kérem, mir®l beszélgettek — kérdezte a védő idegesen. ■— Diana Romero családi körülményeiről beszélt. Akkoriban kötést viselt a karján. Kíváncsi voltam, miért visel kötést. Kérdésemre azt válaszolta, hogy alaposan összeveszett a férjével és emiatt felvágta az ütőerét A védő úgy látta, hogy nem használ védencének, ha az esküdtek megtudják milyen jó viszonyban volt a mexikói söpredéknek nevezett Dianával, ezért türelmetlenül közbevágott: — Mrs. Duncan, ezek a dolgok nem érdekelnek bennünket, nem érdeklik az esküdteket. Most arról van szó, most azt kell tisztázni, hogy beszélt-e ön akár Diai*a Romeróval és a férjével, akár pedig Rebekka Diazzal vagy Esperanza ASQuivellel a menyéről és felszólította-e őket, hogy tegyék el láb alól. — ön azt kérdezte, hogy miről beszélgettem Diana Romeróval és én csak a kérdésre válaszoltam — szögezte le Elisabeth Duncan ingerülten. Az egyik esküdt hangosan felnevetett. Sullivan észrevette, hogy nagyon veszélyes fordulatot vett a kihallgatás, ezért minden félreértés elkerülése végett a lehető legszabatosabban fogalmazta meg kérdését: — Említett-e valaha is a Romero házaspár előtt pénzösszeget, amelyet hajlandó kifizetni, ha menyét Olgát elteszik láb alól? Ugyanis Diana Romero azt állította, amikor a bíróság itt kihallgatta, hogy ön 1000 vagy 1500 dollárt kínált fel neki, ha vállalja a gyilkosságot. Elisabeth Duncan felháborodottan visszautasította ezt az állítást. — Hogyan ígérhettem volna ekkora összeget, amikor csak 200 dollár volt a folyószámlámon! ■— Mivel magyarázza akkor, hogy Romeróék, Rebekka Diaz és Esperanza Esquivel azt állítják, hogy pénzt kínált nekik menye meggyilkolásáért ? — Tessék elhinni ügyvéd úr, ezt magam sem értem és nem tudom megmagyarázni — válaszolta Elisabeth Duncan méltóságteljesen. — Nem tudom, miért hazudnak mindannyian. Csak annyit tudok, hogy én igazat mondok. — És miről beszélgetett Barbara Reeddel, Patsy egykori barátnőjével? ■— Barbara félreértett engem. Eszem ágában sem volt, hogy felbújtassam Olga meggyilkolására. De az igaz, amit Frankie-ról mondtam neki. Megmondtam Barbarának, hogy Frankie-t el akarom hurcolni Santa Barbarából, hogy teljesen az én védelmem és befolyásom alatt legyen. Az volt a véleményem, hogy egy olyan nő, mint Olga, aki az első találkozás után rögtön odaadja magát neki, nem hozzáillő feleség. Ezt egyébként Olgának is a szemébe mondtam, és ... — A védő újra jónak látta közbevágni. — Kérem, válaszoljon egyenesen a kérdésemre. Miről beszélgetett Barbarával? *— Azt is elmondom — válaszolta Duncanné. — Természetesen Olgáról is beszélgettem vele, de úgy látszik félreértette a szavaimat. Soha eszem ágában sem volt, hogy ártsak Olgának. Csak Frankie-t akartam meggyőzni arról, hogy Olga nem neki való feleség, nem méltó hozzá. , Roy Gustafson államügyész nagy figyelemmel kísérte Elisabeth Duncan kihallgatását. Közben állandóan az esküdteket figyelte, hogy leolvassa arcukról, mi a véleményük Duncanné vallomásáról. Két nappal később neki is alkalma volt keresztkérdések alá fogni a vádlottat. De a tárgyalás folytatása előtt a riporterek megrohanták a folyosón Elisabeth Duncant és nyilatkozatot kértek tőle. A gyilkosságra való felbújtással vádolt aszszony fia karjára támaszkodva készségesen válaszolt a riporterek kérdéseire. — Azt hiszem, hogy ügyem nagyszerűen alakul. A vád csak megrögzött, hivatásos bűnözőket vonultatott fel tanúként ellenem. Esquivelné, Luis Moya és Augustino Baldonado, a Romero házaspár, Winterstein, az autótolvaj... ezek tanúskodnak ellenem. Azután a vén Emma Short, aki őszszevissza fecseg mindent és maga sem tudja, hogy mit mond ... Azonkívül néhány prostituált... Aki ezeknek hisz, egyenesen a bolondok házába való. Ezután megbilincselt kezét fia vállára téve így szólt: — Gyere fiam, ne várassuk az államügyész urat. Már alig várja, hogy keresztkérdések alá fogjon . . . A folytatólagos főtárgyalás megnyitása után Gustafson néhány jelentőség nélküli szokványos kérdést tett fel a vádlottnak, majd emelt hangon megkérdezte: —Mrs. Duncan, ön azt mondta, hogy ellenezte fia és Olga Kupczyk házasságát. Igaz? — Egyáltalán nem igaz. Csak akkoriban nem helyeseltem, hogy fiam megnősüljön. (Folytatjuk) 1*7. KISKERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES SOROK: 1. SZobaberendezés, 5. Mező, 6. Munkadíj, 8. Növényrész, 10. Zavarkó István, 11. Ének, 13. Fél duda, 14. Kettő — római számmal, 16. Ijesztő alak, 19. Tőszám, 21. Skálahang, 22. Szeszes ital, 24. Kerítés, 25. Osztályvezető. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Török tisztség, 2. Ezen közlekedünk, 3. Szibériai folyó, 4. Elem, 5. Vízi állat, 7. Verskellék, 9. Igen — szerbül, 11. Kemény hangsor, 12. Lompárja, 15. Mértani fogalom, 17. Patakocska, 18. Nagy főzőedény, 20. Visszás szalad, 21. Házikó, 23. Molnár Ödön, 24. Fej. I FORUM könyvesboltjaiban mindig УЗ • MEGLEPETÉS! Könyvbarátoknak, könyvgyűjtőknek ÚJ MEGLEPETÉS! A vasárnapi számban részletes felvilágosítás (46) (25) — Mért engedte meg, hogy elvigye? Frau Lingg hangja megint rikácsolóra vált. — Engedtem? Fogalmam se volt róla. Mondom, hogy a hálószobában voltam. Csak később vettem észre. Kehr nem válaszolt. Dühös mozdulattal csattantotta be jegyzetfüzetét. Eddig bizony nem tudott meg többet, mint amit egy szúnyog megemészthetne. — Mondja... öö... nagyyon szerette Weglert, Frau Lingg. Az asszony hallgatott. — Még most is szereti, ugye. — Dehogyis! Hogy képzeli! — csattant fel az aszszony. — Egy árulót? ... — Ilyen is előfordult már a világon... A női szív... — Tudnak is a férfiak valamit a női szívről! Hogy ilyet tegyen valaki... hisz az angol bombázók engem is megölhettek volna! — Mérgesen megrántotta a kendője csücskét. — Tiszta őrültség, mondom, hogy meghibbant. — Szóval, most már gyűlöli? — De még mennyire. Jelt adni az angoloknak! — Megkapta, amit megérdemelt, mi? Német vagyok. — De még mennyire. — Ha kívánja, kedvesem ... elintézhetem ... jelen lehet, amikor lefejezik. Az asszony nagyot öklendezett, előrehajolt, és mindkét, kezével a gyomrához kapott, mintha belerúgtak volna. Olyan fehér volt az arca, hogy Kehr azt hitte, elájul. — Nem akarja? Ugyan miért? Az asszony nem felelt, csak a szeme lövellt feléje keserű undort — gyűlölte a férfi kegyetlenségét. — Bocsásson meg — mondta Kehr. — De a felügyelő figyelmének mindenre ki kell terjednie. — Maga elé meredt, a becsukott aktafedére, mely Wegler személyi adatait tartalmazta. Hajlamos volt elhinni, hogy az asszony nem titkol előtte semmi lényegest, mégis furcsállta, hogy ilyen kevés a közlendője. Hiszen ha Wegler ellenségesen áll szemben a kormánnyal, bizonyára elárulta ezt valamikor, valamivel! — Nézze, Frau Lingg, egy férfinak, néha kiszalad a száján ez vagy az, és mi ügyet sem vetünk rá. Aztán később visszagondolunk az esetre, és csak akkor vesszük észre, hogy amit akkor mondott, annak mélyebb jelentősége volt. Nem emlékszik semmire, amit Wegler valaha mondott és ami...? — Semmire, Herr Komissar, tessék elhinni. Azóta töröm a fejem, amióta ez történt. Semmi se jut az eszembe. Hisz ön is láthatja: érdemkeresztet kapott a gyártól! Kehr nagyot sóhajtott. Az egyszerű embernek nehezére esik a hazugság — de a gondolkodás is nehezére esik. Ha Wegler egy kommunista csoport tagja lenne, gyakorlott, ügyes szabotőr (az egyetlen elképzelhető feltételezés), ez a tehén akkor se venné észre. Hacsak... hacsak Wegler nem valóban elmebeteg, ahogyan állítja. — Hát kedvesem, azt hiszem, most egyelőre hazamehet. Pár óra múlva majd valószínűleg újra beszélünk. * v — Köszönöm szépen, Herr Komissar. — És ne haragudjék rám, ha valamivel megbántottam. Higgye el, igazán kedves ember vagyok. Ha jobban megismerne ... — Persze. Herr Komissar. — Frau Lingg felállt. Kehr megkerülte az asztalt, megállt előtte, kuncogva. . . — A rendőrt senki se szereti. Nehéz ezt elviselni a magamfajta agglegénynek... — Pillantásuk egy másodperc töredékére találkozott. Olyan együgyű nem lehet egy fehérén — gondolta Kehr befelé mosolyogva —, hogy ezt meg ne értse. — Kinyitotta az ajtót, kiszólt: — Zimmel! — Igenis! — Zimmel felpattant. — Kísértesse haza Frau Lingget. — Nem kell! — tiltakozott az asszony. — Itt lakom ... — Dehogynem ... későre jár. Van embere, Zimmel? — Van, felügyelő úr. — Mondja meg, hogy hozza el magával a lengyelt Frau Lingg tanyájáról. Jó éjt, Frau Lingg. — Elviteti a lengyelemet? — kiáltott fel az aszszony riadtan — Megrothad a szénám, ha az eső elered. Nincs, aki behordja. Újra boglyába kell rakni... Kérem szépen! — Csak néhány kérdést akarok hozzá intézni. Ha reggelre nem engedhetem vissza, megígérem, hogy küldök helyette mást. Nem fog megrothadni a szénája. — Köszönöm, köszönöm, Herr Komissar. El se tudja képzelni, mit jelent ez nekem. A beszolgáltatás__ — Egész éjszaka be volt zárva a pajtába a lengyel? — Igen. — Nem juthatott ki? — Semmiképpen. Nálam van a kulcs. — No, jól van... Menjen haza és pihenjen, Frai Lingg. — Köszönöm, Herr Komissar. Kehr utánanézett, ahogy kiment: gyönyörködött erőteljes lépteiben, csípője ringásában. Mikor az ajtó becsukódott, elővette utolsó szivarját, megátkozta a háborús fejadagokat, és rágyújtott. Noha pozíciójánál fogva volt rá alkalma, hogy némi pótlást szerezzen tv a feketepiacról, állandó nikotinéhségben szenvedett Egyénileg ez volt a legnagyobb kényelmetlensége Sóhajtott, aztán megnézte karóráját. Vizsgálatait mindig tempósan folytatta le, hogy maradjon ideje gondolkozásra, pihenésre, a tények módszeres csoportosítására? Az új kiküldetés, a különrepülőgép, a kétórás utazás izgalma elült, nem érzett egyebet, csak bénító álmosságot. (Folytatják) MAGYAR SZÓ Szombat, 1963. ang. 31. SZÖVEG NÉLKÜL