Magyar Szó, 1967. augusztus (24. évfolyam, 209-239. szám)

1967-08-23 / 231. szám

Szerda, 1967. augusztus 23. SJóreggelTI SZERDA, 1967. augusztus 23. A Nap kél 4 óra 46 perc­kor, lenyugszik 18 óra 35 perckor. "A képeket nem viszi el senki, panaszkodnak — ez­úttal nem a festők, hanem a kereskedők és áruházbe­liek: azokról a képekről van szó, érettségi tablók­ról, amelyeket tavasszal és kora nyáron a diákok és diáklányok elhelyeznek az üzletek , kirakatában. Ott porosodik a sok tabló és... nem jön■ senki értük. A boltban nincs hova­­ tenni őket, a végzett és érettsé­gizett diákok viszont, az „osztálymegbízottak” nem jelentkeznek. Elég korán felejtették el — úgy lát­szik — az ünnepi pillana­tot, amikor dobogó szív­vel a fényképezőgép elé álltak, mintha nem is vol­na gazdája sok tablónak. Ám ha el is éri az em­lék-csoportkép, akit illet, az osztályfőnököt vagy az igazgatót, annak is — nem­csak szép megemlékezés —, hanem gond és baj: ho­va tegye? A mai kis szo­bákban, kis tanári laká­sokban a nyolcadik vagy tizedik ilyen tabló már komoly felesleg... hát még annak, aki már harminc­negyven éve tanít. Pedig milyen szép arcképcsarno­kot gyűjtött sok öreg pro­fesszor, s van helye a fa­lon — külön kiállítási csar­nok kellene már neki —, mi mindent olvashatna ki a régi tekintetekből, meny­nyi lázas nekibuzdulást, s ha követni tudná diákjai életútját, hány embersors kelne ki a megfakult ké­pekből. Sőt saját­ életének értelme, a tanítóé és ok­tatóé, amelyet Bocatius a régmúlt századok nagy hu­manistája egyszer így fe­jezett ki: „vállunkra ter­het vettünk, mit Atlas sem viselne”. Pedig ő nem is tudott sem a tablókról, sem a végtelen iskolare­formról. -tényt Ж AGATHA CHRISTIE BOHINJBAN Nevezetes vendég száll meg a bohinji Bellevue ho­telban: AGATHA CHRIS­TIE, az ismert angol detek­­tívregény-írónő. Idei szabad­ságát a festői szépségű íz partján tölti, eddig azonban kevés szabad perce volt mert az autogram-gyűjtők s­­züntelenül zaklatják. A REPÜLŐTÉR OHRIDBAN Az ohridi repülőtér — no­ha a JAT az év elején be akarta zárni, mert csak nyá­ron szokták igénybe venni — a jelek szerint nemsokára az ország egyik legkorsze­rűbb légi kikötője lesz. Egy kanadai légiforgalmi társa­ság hajlandó másfél milliárd dinárral hozzájárulni kor­szerűsítéséhez, ajánlata után pedig a polgári légiforgalmi igazgatóság is megígérte, hogy 600 millió dinárral részt vesz a költségek fede­zésében. A tervek szerint az új repülőtér 1970 végén ké­szül el. 1. „GÓLYA”-IDÉNY AZ ÚJVIDÉKI EGYETEMEN Az újvidéki egyetem az idén csaknem 1700 első éves hallgatót vesz fel. A bölcsé­szeti karra máris 645 fiatal jelentkezett, a jogi kar 300 hallgatóra számít, a mező­­gazdasági 400-ra (különbö­zeti vizsga nélkül a jeles ta­nulókat is felveszik),­ a gé­pészeti kar 250, az orvostu­dományi pedig 135 hallgató felvételére írt ki pályázatot. KEZDŐDIK AZ ALDOKTOR PERE A zenicai bíróság ma­ megkezdi Stjepan Posavec, a többrendbeli hamisítással, csalással és kuruzslással vá­dolt szélhámos perét. Posa­vec — mint már közöltük — hosszú időn át megbecsült bakteriológusként az orvos­­tudományok magisztereként dolgozott a zenicai egészség­­házban, noha egyáltalán nincs ilyen képzettsége. Még cikkeket is írt szaklapokba. Érdekes látvány fogadja ilyenkor nyáron a turistát az Ohridi-tó­ partján levő Pe­­szocsani falunál. A partvidéket véges-végig fehér és tar­ka asztalkendők borítják, a falubeliek a tó partján szárít­ák a télire készített tarhonyát és egyéb tésztafélét A HŐMÉRSÉKLET TEGNAP 13 ÓRAKOR Mesporo­wai jelentés Várható időjárás: KEVÉS FELHŐ, ESŐ NÉLKÜL A Balkán félsziget és Kö­­zép-Európa fölött kialakult magas légnyomás, valamint a magasabb­­ légrétegekben végbemenő észak-nyugati áramlás folytán hazánk­ te­rületére folyamatosan hűvös légtömegek érkeznek. Előrejelzés Vajdaság terü­letére augusztus 23-ára: ke­vés felhő, eső nélkül. Reggel átmenetileg megnövekvő fel­hőzet. Mérsékelt, időnként élénk északnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 8—11, kora délután 21—24 fok között lesz. Előrejelzés az ország többi részére: északnyugaton reg­gel átmeneti felhőképződés, egyébként egész nap csen­­­des, derült, mérsékelten me­leg idő várható. A hőmér­séklet nem változik lénye­gesen. A tengerparton több­felé erős szél. Előrejelzés a Pannon-sík­ság területére: reggel átme­neti felhősödés, napközben kevés felhő, eső nélkül. Az évszakhoz képest hűvös idő tovább tart. FELAVATTÁK MEXIKÓI KÓRHÁZUNKAT Dalibor Soldatié, hazánk mexikói nagykövete — Francisco Medina Asensió­­nak, Jalisco állam kormány­zójának jelenlétében — át­adta rendeltetésének a Guadalaj­arában épített Ju­goszlávia nevű kórházat, kor­mányunk ajándékát. A több épületből álló létesítmény a város munkásnegyedében áll, mintegy 200 000 ember egészségéről gondoskodik. HAT ÉV UTÁN NYERTE VISSZA ESZMÉLETÉT Marik­a dos Santos 28 éves brazil lány hatévi önkívületi állapot után végre vissza­nyerte eszméletét. Hat év­vel ezelőtt apját autóvezetés közben szívszélhűdés érte, kocsijuk összeütközött egy teherautóval, és az akkor 22 éves lány, eszméletét veszt­ve, súlyos koponyacsont-tö­­réssel került kórházba. Az orvosok hat éven át mester­ségesen táplálták, míg végre a napokban magához tért. Első kérdése az volt: „Hol van apám?” A VILÁGKIÁLLÍTÁS BEVÉTELE A montreali világkiállítás jóval több látogatót vonz, mint amennyire a szervezők számítottak, a bevétel azon­­ban kisebb a tervezettnél. 75 millió dollár helyett mind­össze 69 millió folyt be a be­lépőjegyekből és a vásár te­rületén árusított ételekből és italokból. Az 1958 évi brüsszeli világkiállítás be­vétele 17 millió dollár volt. VÍZÁLLÁS A Duna Vukovárig kissé árad, lejjebb apad. Bécsnél 267 (—26), Bratislavánál 330 (—27), Buda­pestnél 270 (+4), Bezdánnál 200 (+1), Bogojevónál­ 232 (+4), Novi Sadnál 183 (—5) cm. A víz hőmér­séklete 21,0 fok. A Dráva kissé árad. Varaž­­dinnál 204 (+29), Eszéknél 90 (+8) cm. A Tisza stagnál. Vásárosna­­ménynál —142 (+4), Szegednél —103 (—1), Zentánál —54 (—10), Novi Becejnél —44 (—5), Titel­nél 150 (—6) cm. A Száva stagnál. Zágrábnál­ —142 (—2), Sremska Mitrovicá­­nál —88 (—3), Belgrádnál 28 (—71 cm. MAGYAR SZÓ NEM GYEREK VOLT, HANEM A KUTYA • Meglepő megállapításra­­ jutottak a spliti bíróság­­ szakértői, miután megvizs­gálták a ljubitovicai Ször-I nyűségek barlangjából drá­mai körülmények között I felszínre hozott, gyermek­■ holttestnek vélt tetemet. S kiderült, hogy egy elpusz-­í­tult kutya maradványai vannak előttük. A spliti I hegyi mentőszolgálat tag­■ jai — mint megírtuk — a­­ spliti bíróság kérésére éles I tűk kockáztatásával eresz­kedtek le a 67 méter mély I szűk barlangba, egyikük­­ majdnem oda is veszett, • egy gyermekgyilkossággal­­ vádolt asszony ugyanis azt vallotta a bíróságon, hogy I gyerekét a barlangba dob-t­­a. NYUGAT-EURÓPAI NÉPESEDÉSI STATISZTIKA Az Európai­­ Közös Piac tagállamainak — Belgium­nak, Hollandiának, Luxem­burgnak, Olaszországnak, Franciaországnak és az NSZK-nak — 184 millió la­kosa van, 1,6 millióval több, mint 1966. január elsején. A születési arányszám csök­kenő irányzatot mutat, az elhalálozási arányszám alig változik. A fent említett hat országban 74,3 millió ember van munkaviszonyban. TRÓPUSI FELHŐSZAKADÁS HONG KONGBAN Két rossz közül a kevés­bé rossz érte tegnap Hong Kongot, a több millió lako­sú ázsiai várost: a Kathie nevű tájfun elkerülte, he­lyette azonban trópusi fel­hőszakadás zúdult rá, amely több ezer hajlékát elsodor­ta. Az ítéletidőben 20 sze­mély megsérült. A károsul­tak zöme nyomorúságos kö­rülmények között élő sze­gény halász. A tájfun a vá­rostól 100 kilométernyire vo­nult el. TÜZES GÖMB BELGRÁD EGÉN Vöröses színben izzó ti­tokzatos­­ égitestet figyeltek meg hétfőn este, az égbolton Belgrád környékén és Sze­­rémségben. A szemtanúk egy­behangzó állítása szerint gömb alakú, 2—3 méter átmérőjű volt. Nagy sistergéssel, arány­lag alacsonyan repült, nyo­mában szikracsóva húzódott. A jelenség mindössze né­hány másodpercig tartott, azután a titokzatos test nyomtalanul eltűnt, mintha felszívódott volna. Az ob­szervatórium ügyeletes mun­katársa és a csillagvizsgáló egyesület tagjai nem látták. A VILÁG LEGNAGYOBB KOHÓJA Az ukrajnai Krivi Rog helységben befejezték a vi­lág legnagyobb kohójának építését. A 2700 köbméteres magaskemence évente kö­rülbelül 1 800 000 tonna nyersvasat állít elő. Napi teljesítőképessége 12 000 tonna. A kohó töltését, ürí­tését és az összes munka­­folyamatot a lehető legna­gyobb mértékben gépesítet­ték, automatizálták. Az ol­vasztás folyamatát 500 mű­szer figyeli, jelzéseikre pe­dig elektronikus számítógép adja ki a kellő intézkedése­ket. A Szovjetunión kívül, csak Japánban van hasonló nagy kohó — 2535 köbméte­res. „Állj vagy lövök.” Újabb, rendkívül érdekes részletek derültek ki Mirko Djinovic, a tanítógyilkos Bare Kraljske-i (C. Gora) la­kos ügyében. Miután agyon­lőtte Radomir Vukićević ta­nítót, elindult Kolašinba, hogy önként jelentkezzen a rendőrségen. Útközben fel­tartóztatott egy külföldi rendszámú gépkocsit, veze­tőjére ráfogta puskáját, kényszerítette, hogy fordul­jon meg és vigye el a város­ba. A halálra rémült kül­földi szó nélkül eleget tett a felszólításnak, amikor pe­dig Djinovic kiszállt az au­tójából, pillanatok alatt el­robogott. 9. oldal IJEDTÉBEN VISSZA­NYERTE BESZÉLŐKÉPES­­SÉGÉT Ante Bakovic kljv­­ei (Horvátország) munkás. A világraj­ötte óta néma fia­talember éveken át hiába járt az orvosokhoz, nem tudtak segíteni rajta, egyik kollégája, Dragan Dvisac­­ sofőr azonban percek alatt kigyógyította bajából. Éjnek idején kivitte az erdőbe, otthagyta és farkasüvöltést, medvedörmögést meg egyéb riasztó hangokat utánzott a közelében. A megrémült Bakovic néhány perc után felordított, ijedtében vissza­nyerte beszélőképességét. (Politika ekspres) NÉGY FALU KERESTE Dragoljub Zizovic zagoraci (Bosznia-Hercegovina) kisfi­út. Néhány nappal ezelőtt elaludt az erdőben, és mire fölébredt, besötétedett, nem talált haza. Szülei — mi­után hiába vártak rá — az egész falut mozgósították, hogy előkerítsék, s a kuta­tásba később még három környékbeli falu lakossága bekapcsolódott. Végtelennek tűnő harminc óra után ki­derült, hogy a gyerek már régóta biztonságban van, egy asszony még elmaradá­sának estéjén megtalálta és hazavitte. (Oslobodjenje) HATALMAS ÖSSZEGET KÖLTÖTTEK PIPERECIK­KEKRE a főváros lakosai az elmúlt évben. A városi statisztikai hivatal adatai szerint csak szagos szappa­nért 1 255 100 régi dinárt, szépítőszerekért pedig csak­nem 2 milliárd régi­ dinárt adtak ki. (Politika) KILENCEN MEGSÉRÜL­TEK EGY ÜVEG LIMONÁ­DÉ MIATT a belgrád—zág­rábi autóút szlavóngródi szakaszán. Ali Osman San­­dacollare török állampolgár autóvezetés közben át akart adni útitársainak egy üveg limonádét, egy pillanatra elengedte a kormányt, s gépkocsija az árokba futott, majd felborult. Utasai — a török állampolgár családtag­jai és két autóstoppal utazó német egyetemi hallgató — egytől egyig megsérültek. (Vjesnik) XIV. SZÁZADBELI EZÜSTPÉNZEKET TALÁLT Mehmed Hegić bišćani (Bosznia-Hercegovina) föld­műves. Az 1309. és 1316. évi keltezésű pénzérmeken Ká­roly Róbert király, valamint Ivan és Stjepan Babunic bosnyák bánok dombormű­vű képe látható. A prijedo­­ri múzeum megvásárolta az értékes, 125 ezüstpénzből ál­ló leletet. ШШШШ V V Szalámi lett a fénye­ »*« '»*, reményből! Elismerem, egy kicsit furcsán hang­ú !■*« zik az előbbi mondat, V. de akit érdekel, hogyan és miként történt a *.• dolog, az alábbiakból %• megtudhatja. ,%■ Djakovón a hónap v ,%■ elején nagy ünnepsé- '- get, utána pedig tóm­­,*«■’ bolát rendeztek, amely “«J ,•«■ nek főnyereménye egy VJ \* fajtiszta lipicai mén *■? IV volt. V. *ш* A sorshúzás után a­­*J ,V szervezők hiába vár- M ■V ták a boldog nyertest, nem jelentkezett. Vár- ,« tak rá egy hétig, vár- M tak kettőig, aztán — 50 ЈУЈ mi mást tehettek vol-­­ na? — kivezették a lo- AS VJ vat a vásárra. Kínálták Sí ■ ennek, kínálták annak, a'J «J* senkinek sem kellett. J* J«J És a fajtiszta lipicai JJiJ ,"ц mén a vágóhídon te- «"»­­j[j­efezte be földi pályafu­­j[j (Oslobodjenje)

Next