Magyar Szó, 1970. október (27. évfolyam, 271-300. szám)
1970-10-19 / 288. szám
2. oldal MAGYAR SZÓ Nem csupán a nemzedékek közötti harc Mendes-France véleménye a fiatalok elégedetlenségének okairól Miért ejti gondba a fiatalok viselkedése sok nyugati országban az idősebb nemzedéket? Erről nyilatkozott nemrég Pierre Mendes-France volt francia miniszterelnök az 1l Giorno című olasz napilapnak. Néhány nappal ezelőtt fültanúja voltam, hogy egy francia miniszter így kiáltott fel: — Az ifjúság problémája olyasvalami, ami nem létezik*! Ekkor eszembe jutott egy államférfi, aki 1872-ben kijelentette: — Szociális kérdés egyáltalán nincsen. Aki így beszél, vak és süket mindaz iránt, ami szemünk láttára történik Varsótól Madridig, Prágától Berkeleyig. Szemet huny a fiatalok ezreinek tiltakozása előtt, mindaz előtt, ami ezeknek a fiataloknak a szüleit szintén foglalkoztatja, sőt olykor talán felbőszíti. Ezúttal is csupán klasszikus nemzedékharcról beszélhetünk, amilyet a múlt század irodalma gyakran oly romantikusan mutatott be? Nem hiszem. Abban az időben főként az egyének vagy családok közötti ellentétek Mi állja útját a fiatalok A XX. század társadalma azonban sokféleképpen fékezi a felnőttek felelossegteljes vnagava való bejutása. A tanulmányi idő elhuzolasa, számos korlátozás, amelyet: fogyasztói tarsanaimumt és korunk emel erejük, a műszaki rejiunes szomasa, amely mindenkit racionális szervezetisegre kényszerít, és aivatavan kirekeszt minuenfese érzelmi momentumot, a szavalyok szövevénye, amelyet a felnőttek agyaltak ki a világnézetüknek megfeleloen, az emberi esetkor meghosszabbodása, amely elánazza a fiatalkop nemzedekek érvényesülését, a merev közerkölcs előiteletet, ugyanakkor pedig az inosebbeknek juttatott privilégiumok — mindez gátoja a hatalok előrehaladását. Ez a társadalmi környezet a fiatalokban azt a benyomást kelti, hogy állandóan akadályokba ütköznek. Ez váltja ki belőlük az ellenállást, amelynek olykor igen bonyolultak a megnyilvánulási formái, ez okozza az előző nemzedékekkel szembeni türelmetlenségüket, ez kényszeríti őket szembefordulásra az egész társadalommal. De még ez sem minden. Valamikor a társadalom szlárd volt, olykor stagnált is. Gazdasági és politikai szempontból csupán kisebb változások voltak vagy pedig a folyamatok olyan lassúak voltak, hogy úgyszólván észre sem lehetett őket venni. Abban az időben még senki sem félt a jövőtől, hisz könnyen elképzelhető volt, könnyen föl lehetett rá készülni, mert alapjában véve nem sokban különbözött a jelentől. Minden évben ugyanannyi öreg távozott, amennyi fiatal lépett az élet színterére, ez utóbbiak tehát megtalálhatták helyüket a társadalomban. A fűszeres a fiának adta át az üzletet, az ügyvéd szintén, a munkás gyermeke pedig abban az időben nem is gondolt másra, mint hogy ugyanazt a munkát folytassa ugyanazon a munkahelyen, ahol apja dolgozott. Az állandó bizonytalanság érzése A mai világ egészen másmilyen. Minden téren meglepő, olykor brutálisan megnyilvánuló változások történnek, jutottak kifejezésre, ma viszont egy tömeges, általános jelenséggel állnak szemben, ami miatt egyesek (akiknek szerintem nincs igazuk), úgy beszélnek a mai fiatalságról, mint egy harcot hirdető új társadalmi osztályról. Az újonnan előállott helyzetet jelentős elmék tanulmányozzák. Robert Debré professzor bizonyos biológiai indítékokra hivatkozik, amelyek szerinte megmagyarázzák a 15—25 éves fiúk és lányok magatartását. Debré véleménye szerint a mai fiatalok gyorsabban nőnek fel, mint szüleik és nagyszüleik: jobban táplálkoznak, jobb iskolába járnak, és tájékozottabbak elődeiknél. Egyszóval: testileg és szellemileg korábban élnek, és valószínűleg ezért várják olyan türelmetlenül, hogy érvényesüljenek, kifejezésre jussanak, önálló szerepet kapjanak a társadalomban, gyors érvényesülésének? Ma sokkal több fiatal van, mint eddig bármikor, akiknek szembe kell nézniük az állandóan változó világgal. Nagyon sok fiatal mezőgazdasági munkás fél, hogy holnap már nem lesz számára munka a földeken. Az egyetemisták aggódva gondolnak jövőjükre, az az érzésük, hogy az egyetem nem készíti fel őket kellőképpen az életre. A fiatal munkásokat állandóan ismétlődő munkanélküliségi hullámok fenyegetik, nem kevésbé az újabb műszaki vívmányok, az átszakosítás kényszere; állandóan alkalmazkodniuk kell a szüntelenül fejlődő ipari termeléshez. Tudatában vannak, hogy az iskola, a szakképesítés nem fegyverzi fel őket egyszer s mindenkorra, hogy megállják helyüket a tudomány és a technika által szinte pillanatonként változó világban. A bizonytalanság, sőt a félelem érzésének a légkörében rá kell mutatni arra a tényre, hogy a fiatalok óriási többsége valamennyi társadalmi rétegbeli összehasonlíthatatlanul tisztább, nemesebb, önzetlenebb, mint amilyenek az ő éveikben a mai középkorúak voltak, akik pedig gyakran oly hevesen bírálják őket. Semmi sem lesújtóbb, mint azt hallani, hogy számos erkölcsprédikátor, olykor pedig maguk a hatóságok is azt állítják, hogy civilizációnkat veszélybe sodorja a fiatalok erkölcstelensége. Valójában az a feladatunk, hogy alaposan, becsületesen mérjük fel ennek a jelenségnek az indítékait, és ezáltal találjunk orvoslást a bajokra. A kibékülés gyorsan megtörténhetne ... Még nagyobb aggodalmat kelt azonban az a körülmény, hogy egyes országokban mármár holmiféle fajgyűlölet van kialakulóban a fiatalokkal szemben. Az indítékok ugyanazok, mint a fajgyűlölet más formáiban: a különbségektől való félelem, a kiharcolt pozíciók féltése. Ez ösztönzi az idősebb korosztályokat megtorló intézkedésekre, amelyeknek viszont az a következményük, hogy a feszültség, a meg nem értés még aggasztóbb méreteket ölt. Erre az újfajta fajgyűlöletre már tipikussá vált az ellenreakció: olykor már-már provokatív módon hangsúlyozzák a beszéd, az öltözködés módja, az ízlés és a viselkedés közötti különbségeket. Márpedig az, amit a mai fiatalok olykor talán ügyetlenül fejeznek ki, alapjában véve nem más, mint amit mi magunk is tapasztaltunk életünk során. Amikor az embertelen társadalom ellen tiltakoznak, amely nem hajlandó meglátni a társadalmi igazságtalanságokat (különösen, ha öröklődőek), amikor tiltakoznak az iskolák és egyetemek rendszere ellen, amely továbbra is fenntartja a régi osztálykülönbségeket, tiltakoznak a termelő munka rovására történő spekuláció ellen, a fegyverkereskedelem, a vietnami háború, a csehszlovákiai beavatkozás, a már megdöbbentő méretű szakadék ellen, amely mindinkább elválasztja egymástól a gazdag és a szegény országokat — valójában a felnőttek többségének véleményét fejezik ki. A kibékülés gyorsan megtörténhetne, ha a fiatalok végre olyan felelős embereket látnának — akár az államapparátusban, akár a gazdaságban, a közösségi élet valamennyi területén —, akik mindig igazságosan, becsületesen beszélnek; hogyha meggyőződhetnének arról, hogy az erkölcsi elvek, amelyeket az idősebbek prédikálnak, összhangba kerülnek a mindennapi valósággal, amely pedig sajnos, olyannyira eltér a gyerekek fülébe vágott elvektől ( Giorno) Hétfő, 1970. október 19. Fekete félszemek az ajtók mögött (Marokkói levél a Magyar Szónak) Néhány modern emeletes épületen kívül Berkáne a régi arab kisvárosi építészet féltve őrzött remeke. A lapos tetejű, egymás hátára épített házak, vasrácsos kis ablakok, szűk bejáratok, mintha csak emlékeztetni akarnák a látogatót a múlt nehéz éveire és a jelen homályos távlataira. A széles főutca — virágoskertek, pálmafák, benzinkutak, fényes világítás — városi benyomást nyújt. Üzletei azonban egy-két kivétellel nem kápráztatják el a látogatót. Kis ablakok szolgálnak kirakatul, szűk ajtók, arab feliratú cégtáblák, a különféle áru gyéren megvilágított sokasága és tarkasága, szundikáló vagy épp teázó kereskedő. A főutca minden háza üzlet, van is vevő, de valami nagy keresetről szó sem lehet. No, de a zugkereskedők sem hiányoznak — csempészett olcsó férfiöltönyök, női ruhák, nyloningek, kisebb szőnyegek a kereskedők vállán járják a városka utcáit. A gyümölcsöt és a főzelékféléket kétkerekű kiskocsikon hordozzák végig az utcákon. Hentes- és péküzletek — nem tündökölnek a tisztaságtól, örökös harc folyik — ha folyik — bennük a legyek ellen, siker nélkül, a piszkos falak talán jobb időket várnak. A néhány főutcai kávéház elhanyagolt állapotban fogadja a teázó vagy feketéző férfinépséget. A szeszes italok a pult alól kerülnek elő. Úgy látszik, a muzulmán vallás elfelejtette a sört a tiltott szeszes italok közé sorolni, így hát nagy mennyiségben fogy, míg a jó berkáni borokat a nagy nyilvánosságtól távol, odahaza kóstolgatják. A városka kifogástalanul karbantartott középületei arra engednek következtetni, hogy a városatyáknak van szépérzékük. A parkkal körülvett modern úszómedencét este neonfény világítja meg. Miből futja minderre egy fejletlen ország kisvárosában , számomra titok. Az utcákon szép számban futkosnak a gépkocsik, a taxiszolgálat sem rossz, de a lovasok meg a szamaragoló utasok is elférnek a széles aszfalton. A lakodalmas népség amelyet alkalmunk volt látni, gyalogszerrel „boldogítja” a nyugodt pihenést remélő lakosokat. A dobolás, a ju-ju kiáltások, petárdák robbanása, az éktelen zaj, a sok nő, néhány férfi és rengeteg gyerek épp elég ahhoz, hogy senki se aludjon, amerre a karaván elhalad. A főutcáról letérve, a sikátorok útvesztőibe kerülünk. A keskeny utcákban képtelenség megfordulni gépkocsival, gyalog pedig órák hosszat kóborolhat az ember, míg kiutat talál. A magas fallal körülvett négyszögletes vagy tégla alakú épületekben nincs sok fantázia, ablak pedig ritka látvány, azt is jó sűrű rács takarja, az épület belsejébe csak tévedésből jut be napsugár. Nem csoda hát, hogy itt, Afrikában, holott mindig napos és meleg az idő, rengeteg az angolkóros gyerek. A szülők tudatlanságból szinte féltve őrzik gyermekeiket a naptól, a friss levegőtől, a negyven fokos hőségben is úgy bepólyázzákőket, hogy még a szibériai gyerekek is megirigyelhetnék meleg öltözetüket. Az épületek szűk bejáratain csak egy rés áll nyitva, s a nyílásban a legtöbbször csak egy fekete félszem ragyog — de mire az idegen közel ér, ez is eltűnik és az ajtó becsukódik. Így nézegetik a járókelőket a nők, akik néha heteken-hónapokon keresztül nem lépik át a küszöböt , férjük nem engedi ki őket. Számukra még az ilyenfajta kandikálás is nagy esemény, szórakozás a javából. Igényeik szűk keretek közé vannak szorítva, a patriarchális hagyományok súlyos teherként nehezednek rájuk. A tudatlanság pedig minden utat elzár előttük, s számukra csak a népes család nevelése marad. Sorsuk egyáltalán nem irigylésre méltó, joguk alig van, annál számosabbak és nehezebbek a kötelezettségeik. A férj a ház egyedura —■ joga van mindenre, akkor nősül, amikor kedve tartja vagy lehetősége van rá, a feleségnek nincs beleszólása, szótlanul kell megosztani a kis darab kenyeret az új asszonnyal, és tovább nevelni a gyarapodó családot. Az egyenjogúság ugyan papíron már itt is megszületett, de megvalósításának rengeteg még az akadálya. Évtizedek fognak elmúlni, mire a nők is függetleníteni tudják magukat a férj keresetétől, amikor már elfoglalhatnak egy szerény munkahelyet. A kilátások tehát egyáltalán nem rózsásak. A nagy népszaporulat minden fejletlen országnak, tehát Marokkónak is megoldatlan problémája. Az ellene indított harc még nem hozott megfelelő eredményeket. A nagy befektetések mindenesetre enyhítik a helyzetet, de megoldani nem tudják. Sok időre, pénzre és tudásra van szükség, közben folyik a verseny a népszaporulat és új munkahelyek között. Félő, hogy a verseny a népszaporulat fényes győzelmével végződik ... DR. KASZÁS Antal ! A midi és a maxi veresége? A svéd nők tiltakoznak az ellen, hogy tetőtől talpig beburkolják őket SKANDINÁVIÁBAN mármár valóságos forradalommá duzzad a tiltakozás azok ellen, akik tetőtől talma ruhába akarják burkolni a nőket. Svédországban a mozgalom országos méreteket öltött, s nemcsak a női és férfitársadalom csatlakozott hozzá, hanem ugyanolyan hévvel a sajtó, a szakszervezetek, a közgazdászok, az orvosok és a szociológusok is. Többen tudományos alapokon igyekeznek fényt deríteni a divatdiktátorok gazdasági és szociális indítékaira. A kiindulópont ez: ki és miért erőszakolja a nőkre az új divatot? A válasz meglehetősen egyszerű: az úgyszólván mindenható finánctőke és a textilipar, amelynek időről időre komoly értékesítési gondjai vannak. Legyen csak egy milliméterrel hosszabb a női szoknya, máris mélyebben lehet belenyúlni a vásárló zsebébe. Az új divatot tehát úgyszólván minden esetben a tőkések és a nagyiparosok keresethajhászása hozza létre. A finánctőke a világ legnagyobb divatközpontjaiban ismert tervezőket fogadott fel, hogy a mini után új ruházkodási stílust vezessenek be — a midit és a maxit. A divatlapok jól ismert és olvasott munkatársai újabban a női divat ismétlődésének törvényszerűségeit bizonygatják, mondván, hogy a mini-divat, a századközép szexforradalmának a szüleménye, immár halálra van ítélve. A kisebb országok divattervezői, attól való vidékiesfélelmükben, hogy esetleg lemaradnak, sebtében csatlakoztak az ,.új hullámhoz”, de silány utánzóknál többre nem vittek. zitochnolinoan, amely mindenkor lépest tart a divattal. a divatármazaknol egyik napról a másikra eltűnt a mini. Az addig anynyira népszerű viseletét egy csapásra midi és maxi stítusban készült ruhák váltották fel. A boltosok nagy meglepetésére az első vevők 10—12 éves csitrik voltak, utánuk viszonylag kevés számú felnőtt következett. A legfontosabb és legnépesebb tábor — a lányok és a fiatalasszonyok tábora — elmaradt. LENA SKOOG fiatal svéd színésznő nagy tüntetést szervezett Stockholm belvárosában mindazok ellen, akik diktátori magatartásukkal valósággal lefokozzák a nőket. A Dagens Niheter című tekintélyes újság nyomban melléje szegődött, és óriási példányszámban jókora jelvényt adott ki ezzel a felirattal. ..Nem kell se midi se maxi!” Az Avtonbladet című lap kikérte 18 000 olvasónőjének véleményét, ezek közül mindössze 400 szavazott az új divatra. A tiltakozás nagy hullámának láttán gondba estek a szociológusok is. Elmélkedésük eredménye hathatós fegyvert adott a divatterror ellenségeinek a kezébe. Kijelentették ugyanis, hogy a nő még a fejlett országokban sem mindig egyenjogú, s ennek sohasem volt annyira tudatában, mint manapság. Éppen ezért a női egyenjogúságért folytatott harc egyre nagyobb méreteket ölt s most már a szakszervezetek és a munkásmozgalmak is támogatják. A tőke és az ivar tehát tévesen számolt, amikor a nagyobb profit érdekében mindenáron népszerűsíteni akarta az új divatot. A svéd nők mellett szólnak az Amerikából érkező hírek is. A Walstreet Journal című folyóirat közölte, hogy az új divat csődöt mondott az Egyesült Államokban is. A midi- és maxiruhákat visszaküldik a gyáraknak, s ezek — hogy legalább a befektetés egy részét visszakapják — mélyen leszállított áron próbálnak túladni rajtuk. — Bumeráng volt a midi és a maxi! — mondják a svédek. A nagytőke biztos hasznot várt és csúfos kudarcot vallott. A kutai SLOBOD11 posztógyár öltönyöknek és női ruháknak való FÉSŰS- ÉS KARTOLT-Z• GYAPJÚ szövetet, a közis- •mert SHETLAND szövetet és különféle posztót gyárt • • Telefon: 72-203 és 72-243. ; Igazgató: 72-203. • A Moda u svetu rendezvényeken 1967-ben és 1968- ban a gyár elnyerte az Aranyszarvas-díjat • 683 1. .