Magyar Szó, 1975. május (32. évfolyam, 118-131. szám)

1975-05-01 / 118. szám

1975. ápr. 30., május 1., 2. MAGYAR SZÓ . A munkások Európája is sokáig tartott a kon­junktúra. A háború utáni körülmények, a nélkülözéseket követő "mohó­ság szavatolta a kapitalista gazdaság gyors fejlődését. Az ötvenes években volt egy kis pangá­s, némi meg­torpanás, de azt senki sem vette komolyan, nem is tar­tott sokáig, és máris folyta­tódott a rohanás tovább. Úgy látszott, hogy a kapita­lizmus szavatolni tudja a ter­melés és jólét szakadatlan emelkedését. Ezekben az éveikben a vendégmunkások száz- és százezreit tudták alkalmazni Nyugaton, szinte megfeledkezve arról, hogy valamikor a munkanélküli­ség normális velejárója volt ennek a gazdaságnak. De 1970-től már mutatkoztak a jelei annak, hogy mégsem megy minden zavartalanul. Látszólag a kőolajválság, az olajárak emelkedése vál­totta ki a jelenlegi nehézsé­geket Ez azonban valóban csak a látszat hiszen a ka­pitalista gazdaság a kőolaj­válsággal kapcsolatban — ta­lán éppen utoljára — még megmutatta erejét: a multi­nacionális társaságok profit­ja növelésének, a monopóli­umok erősítésének, a dollár átmeneti megszilárdításának szolgálatába tudta állítani még a kőolajtermelő orszá­gok összefogását is. Éppen ezért az olajválság nem oka a jelenlegi helyzetnek, hanem csak felszínre hozta a már régebb óta lappangó problé­máikat megingatta a kapita­lista gazdaság önbizalmát Azóta tart a gazdasági pan­gás, növekszik a munkanél­küliség. Még a legerősebb gazdaságú nyugat-európai or­szág, az NSZK is egymillió munkanélkülivel várta meg a tavaszt Hol a kiút? A szakértők azt jósolgat­ták, hogy a válság csak át­meneti jellegű. 1975. elejére várták a javulást Most már azonban kevésbé bizako­dóak, és azt mondják, hogy csak az év végére, mások szerint 1976 közepére vár­ható némi javulás. Ezzel a kapitalista közgazdaság szak­emberei is beismerik, hogy olyan jelenséggel állnak szemben, amely rácáfol jós­lataikra, amely szokatlan di­lemmák elé állítja őket. A munkásmozgalom képviselői­nek véleménye sokkal világo­sabb és félreérthetetlenebb: a kapitalizmus ma súlyo­sabb válságban van, mint a 30-as évek nagy megrázkód­tatása idején volt Tudják az okokat is. Első­sorban azt említik, hogy a jelenlegi világhelyzetben a kapitalizmus már nem tudja a háborúkkal levezetni a fel- s gyülemlett problémák­kel- s tette feszültséget. Az atom-­­ és rakétafegyverek korsza­kában a háború képtelenség­gé vált és ezzel együtt az is, hogy a kapitalizmus gazda­sági válságát háború segít­ségével oldják meg. Ugyan­akkor a munkásmozgalom fejlettsége, a dolgozók öntu­datra ébredése, a haladó szervezetek felsorakozása csökkenti annak lehetőségét is, hogy a terheket a dolgo­zó tömegekre hárítsák, és ez­zel csökken még egy lehető­ség arra, hogy a kapitaliz­mus megoldja belső válsá­gát. A kapitalizmus szakembe­rei számára sokkal elgondol­kodtatóbb, a munkásmozga­lom képviselői számára sok­kal többet mond az a körül­mény, hogy már nem hatnak azok az eszközök, amelyek­kel annak idején a nagy vál­ságot leküzdötték. Mint is­meretes, a 30-as évek nagy megrázkódtatásán az állami beavatkozás segítette át a kapitalizmust. Strukturális változások játszódtak le a kapitalizmus keretében, meg­fékezték a szabad­­piacot meg a klasszikus kapitaliz­mus több más velejáróját, vagyis a kapitalizmus olyan átalakuláson ment át, ami­lyenre annak idején a mar­xizmus klasszikusai nem tar­tották képesnek. Most azon­ban az állami beavatkozás már mindennapossá vált, a tervezés magas fokot ért el, az államapparátus a hatóesz­közök egész sorával befolyá­solja és irányítja a gazdasá­gi életet. A jelenlegi válság éppen azért új, mert megmu­tatta, hogy most már ez az állami beavatkozás is elégte­len a kapitalizmus problé­máinak megoldására. Van egy másik, új mozza­nat, amelynek nincs elvi je­lentősége, de szintén fokozza a jelenlegi válság súlyossá­ választásokon. Az sem ki-­­­szé tudják fogni a tömeget zárt dolog, hogy Olaszország két, mindig a harc legjobb gazdasági és politikai válság­­ formáját tudják megtalálni Ebben a harcban meg kell oldani a hatalom kérdését is Victor Fay, a Francia Egyesült Szocialista Párt Nemzeti Politikai Igazgatóságának tagja nyilatkozik a Magyar Szónak . Nyugat-Európában a munkásmozgalom a gazda­sági válság és a munkanélküliség nyomása alatt áll. A jelenlegi körülmények között csakis valamennyi mun­­kásszervezet — mind politikai, mind szakszervezeti — akcióegysége képes megakadályozni a burzsoáziát és ál­lamát abban, hogy a dolgozókra hárítsa, a válság ter­hét, és csak ez az akcióegység készítheti elő az ellenof­­fenzívát. Ez a körülmény megköveteli, hogy az európai munkásmozgalom képes legyen pillanatnyi teljesítésé­nek követelései kiharcolására, de ugyanakkor meg tud­ja oldani a hatalom, a szocialista átalakulás problémá­ját is. Magától értetődik, hogy minden nemzet proletariá­tusának — más országok dolgozóinak akciójával való összehangolás mellett — teljesen önállóan kell megvá­lasztania az akció céljait, formáit és eszközeit. Francia­­ország Egyesült Szocialista Pártja, mint forradalmi és önigazgatású párt, szembefordul a szocializmus minden autoritárius, előregyártott modelljével. Síkraszáll a dol­gozók önrendelkezéséért, a föderalizmusért, az alapvető termelőeszközök kollektivizálásáért és az önigazgatá­sért minden szinten és minden területen, valamint a de­mokratikus tervezésért. A fejlődő országok harca serkenti a haladó folyamatokat Európában V. Lisszaridesz, a ciprusi EDEK elnöke nyilatkozik a Magyar Szónak . A „posztkolonialista” (gyarmaturalom utáni, mo­nopolista vagy neokolonialista) körök fokozott erőfeszí­téseket tesznek, hogy semlegesítsék a munkásosztály harcát a politikai-gazdasági ellenőrzésben való jogokért. A részvények egy hányadának a munkásosztály kezébe juttatása nemcsak ezt a célt szolgálja, hanem egy má­sikat is, nevezetesen a tőke azon részének újrakihasz­­nálását, amely egyébként szükségszerűen az uralkodó osztály ellenőrzésén kívül áll. A zárt gazdasági körök létrehozása arra irányul, hogy továbbra is megszabhassák és diktálhassák a fej­lődő országok nyersanyagainak és legfontosabb termé­keinek árát, és ezzel fenntartsák a posztkolonialista vi­szonyokat. A monopolista és neokolonialista körök a munkásosztályt a nacionalizmus csapdájába próbálják csalogatni, hogy ezzel eltávolítsák természetes szövetsé­geseitől. Ezzel ellentétes folyamatra van szükség. Széles körű szövetséget kell létrehozni az európai munkásosztály és a fejlődő országok munkásosztálya között. A fejlődő or­szágok harca az egyenletes fejlődésért és nemzeti kin­cseik tényleges birtoklásáért egyben a haladó társadal­mi és gazdasági folyamatokat serkenti Európában is. Csakis szocialista alapon jöhet létre ez az együttműkö­dés, amely múlhatatlanul szükséges a mai világ ellent­mondásainak áthidalására. Ezeknek a kapcsolatoknak a jövője nagymértékben függ attól, hogy az európai tö­megek mennyire tudják kialakítani a fejlődő országok­kal­­való egyenrangú együttműködés megfelelő rendsze­rét. Ez pedig szocialista társadalmi szerkezetet jelent. Hitler és a fasizmus hata­lomra kerüléséhez vezetett. Most sem lehet kizárni a ve­szélyt, hogy hasonló megol­dáshoz folyamodnak, ha a munkásmozgalom nem ké­szül fel rá, hogy más irányt adjon a válságból való ki­bontakozásnak. Mert nyilvánvalóan meg­van rá a lehetőség, hogy a szocializmus, illetve a szocia­lizmus felé nyitó strukturá­lis átalakulás győzzön. A ha­talom kérdésének eldöntésé­ről, a strukturális átalakulá­sok szükségességéről és le­hetőségéről, szólnak azok a nyilatkozatok is, amelyeket lapunknak ezen oldalán köz­lünk. A kapitalizmus nem képes megbirkózni a problé­mákkal, tehát éppúgy, mint a harmincas években, továb­bi strukturális átalakulások­ra van szükség, de ezek a strukturális átalakulások már nem lehetségesek a ka­pitalizmus keretében, mint azok, amelyeket az állami beavatkozás hozott. A tapasztalat mutatja, hogy ezt a lehetőséget a munkásmozgalom csak fel­­készülten tudja kihasználni. A felkészültség egyik követ­kezménye, hogy készen kell állni a harc minden formá­jára. Nem olyan régen volt 1968, amikor a francia mun­kásosztály pártjai és vezetői nem tudtak mit kezdeni az egész országot megbénító nagy sztrájkmozgalommal, amikor a talán soha meg nem ismétlődő alkalmat nem tudták társadalom kihasználni a átalakítására. A válság különösen a vendégmunkásokat sújtja Grigorisz Janarosz, a Gö­rög Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja nyilatkozik a Magyar Szónak .­ Napjainkban a nyugat-európai gazdaság, akár­csak az egész kapitalista gazdaság, súlyos válságot él át, amelyre nincs gyors megoldás. Ilyen körülmények között a munkásosztály legnagyobb problémája a vá­sárlóképesség csökkenése és a munkanélküliség, amely különösen a vendégmunkásokat sújtja. Az európai munkásmozgalomnak — egy antimono­­polista frontba tömörülten — tevékenységét arra kell irányítania, hogy egyrészt megőrizzük a munkalehetősé­geket és vásárlóerőt valamennyi dolgozó számára, más­részt ki kell harcolni a kapitalista rendszer strukturális reformját, mivel egyedül ez a rendszer felelős a jelen­legi válságért. . . gát. A kapitalizmus ugyanis korábban eredményesen használta a problémák meg­oldásának egy másik eszkö­zét is, az inflációt. Ennek se­gítségével tartotta üzemben a gazdaságot, gondoskodott az állandó gyorsulásról. Idő­közben azonban ez az ajzó­szer méreggé vált, a 10—12 százalékos infláció már alap­jában veszélyezteti a kapita­lista gazdaság néhány fon­tos intézményét, a hitelrend­szert, a beruházások bizton­ságát stt­. Ugyanakkor ez az infláció már nem elegendő ahhoz, hogy gondoskodjon a munkalehetőségekről, elejét vegye a munkanélküliség­nek, megadja a hajtóerőt a termelés gyorsulásának. ■Ш. ifi: Ki győz? A nemzetközi m­ukásmoz­galomnak, elsősorban Nyu­­gat-Európa­ munkásosztályá­nak szembe kell néznie ezzel a helyzettel. A jelenlegi vál­ság mindenképpen változáso­kat hoz, már csak az a kér­dés, hogy milyen­ változáso­kat. „Állandóan fenyeget a veszély, hogy a válság a kö­zéposztályok jobbraitolódásá­­val reakciós és fasiszta meg­oldásokhoz vezet” — figyel­meztettek az Olasz Kommu­nista Párt nemrégiben meg­tartott XIV. kongresszusán. A munkásmozgalom vezetői ugyanis nem feledkezhetnek meg arról, hogy a kapitaliz­mus legnagyobb válsága, amelynek méretei Marx min­den jóslatát túlszárnyalták, a harmincas évek megráz­kódtatása, nem a szocializ­­m­us győzelméhez, hamera Ugyanakkor azonban — mint az éppen a legerősebb kommunista pártok példája mutatja — fel kell készülni arra is, hogy a munkáspár­tok, a dolgozó tömegek kép­viselői minden megrázkód­tatás nélkül, parlamenti úton, a klasszikus polgári demokrácia eszközeinek fel­használásával kerülnek egy­­egy ország élére. Időben még közelebb áll hozzánk: mindössze 1 százalékon mú­lott, hogy az egyesült fran­cia baloldal nem győzött a­ga a balközép koalíciónak a kommunistákkal való kiegé­szítését hozza meg. Ahhoz azonban, hogy a munkásmozgalom a harc mindkét formájára felkészül­jön, az előző korszak marad­ványainak a leküzdésére van szükség. Az egyik ilyen ma­radvány a kommunista pár­tok bezárkózottsága és a töb­bi munkáspárt antikommu­­nizmusa. A hidegháborúnak ez a maradványa nehezen szűnik meg, és csak lassan jönek létre az előfeltételei a munkásmozgalom különféle áramlatai összefogásának. A kommunista pártokon be­lül már látszanak a változá­sok, tért hódít annak tuda­ta, hogy csakis teljesen füg­getlen, önálló pártok képe­sek a munkásmozgalom töb­bi pártjával való együttmű­ködésre, csak azok tudnak alkalmazkodni egy-egy or­szág konkrét adottságaihoz, és lépést tartani a problé­mák érlelődésével, hogy ősz és minden esetben a legjob­­ban mozgósító jelszót tudják képviselni. A munkásmoz­galom többi pártja pedig las­san levetkőzi a kommunis­tákkal szembeni bizalmatlan­ságot. Ez a folyamat azonban nem gyors és nem akadály­talan. Az európai kommu­nista pártok berlini találko­zójának előkészületei mutat­ják, hogy még a kommunis­ta pártok egymás közti viszo­nyában is milyen nehéz ki­küszöbölni a múlt minden maradványát. Képzelhetjük ak­kor, hogy milyen nehéz a múlttól teljesen mentesíteni a kommunista pártoknak a szocialista, a szociáldemok­rata és többi munkáspárttal való együttműködését. A negyvenegy európai munkáspárt képviselőinek­ belgrádi kerekasztal-értekez létén részt vett munkásmoz­­galmi vezetők közül négy, ezekről a kérdésekről nyilat­kozott a Magyar Szónak. Összeállított­at Bálint István A kapitalista portréja Csak egyesült erővel tudunk szembenézni a gazdasági válsággal Armand Forel, a Svájci Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a párt parlamenti képviselője nyilatkozik a Magyar Szónak . A gazdasági pangás rendkívül időszerűvé tette napjainkban a dolgozó osztályok harcát, mert a pangás veszélyezteti munkahelyüket, bérüket és szociális biz­tonságukat. Ugyanakkor azonban fokozta a munkaadók nyomá­sát is, a profasiszta antikommunizmus hagyományos módszereivel folytatott imperialista demagógiát. Ilyen körülmények között mi a feladatunk: 1. Megmagyarázni a világnak, hogy a magántulaj­donra alapozott gazdaság — még akkor is, ha az impe­rialista—monopolista állam kisebb-nagyobb beavatko­zásának különféle formáira támaszkodik — képtelen megoldani a nemzeti és nemzetközi gazdaság problé­máit. 2. Valamennyi országban széles körű mozgalmat kell indítani a népi összefogás érdekében, amivel kapcsolat­ban nagy fontosságú szerep vár a munkásosztály szer­vezeteire, a szakszervezetekre és a szocialista szerveze­tekre. Csak egyesült erővel tudunk szembenézni a re­­cesszióval. § 3. Országomban a Munkáspártnak kell a harc élére állnia és irányítania a svájci dolgozók és a vendég­­munkások mozgalmát. (Az utóbbiak nálunk jelentékeny erőt képeznek.) Népszerűsítenie kell a gazdasági átala­kulás programját, amelyet a mi rövid lejáratú akció­­programunk tartalmaz.­­

Next