Magyar Szó, 1975. május (32. évfolyam, 118-131. szám)
1975-05-01 / 118. szám
1975. ápr. 30., május 1., 2. MAGYAR SZÓ . A munkások Európája is sokáig tartott a konjunktúra. A háború utáni körülmények, a nélkülözéseket követő "mohóság szavatolta a kapitalista gazdaság gyors fejlődését. Az ötvenes években volt egy kis pangás, némi megtorpanás, de azt senki sem vette komolyan, nem is tartott sokáig, és máris folytatódott a rohanás tovább. Úgy látszott, hogy a kapitalizmus szavatolni tudja a termelés és jólét szakadatlan emelkedését. Ezekben az éveikben a vendégmunkások száz- és százezreit tudták alkalmazni Nyugaton, szinte megfeledkezve arról, hogy valamikor a munkanélküliség normális velejárója volt ennek a gazdaságnak. De 1970-től már mutatkoztak a jelei annak, hogy mégsem megy minden zavartalanul. Látszólag a kőolajválság, az olajárak emelkedése váltotta ki a jelenlegi nehézségeket Ez azonban valóban csak a látszat hiszen a kapitalista gazdaság a kőolajválsággal kapcsolatban — talán éppen utoljára — még megmutatta erejét: a multinacionális társaságok profitja növelésének, a monopóliumok erősítésének, a dollár átmeneti megszilárdításának szolgálatába tudta állítani még a kőolajtermelő országok összefogását is. Éppen ezért az olajválság nem oka a jelenlegi helyzetnek, hanem csak felszínre hozta a már régebb óta lappangó problémáikat megingatta a kapitalista gazdaság önbizalmát Azóta tart a gazdasági pangás, növekszik a munkanélküliség. Még a legerősebb gazdaságú nyugat-európai ország, az NSZK is egymillió munkanélkülivel várta meg a tavaszt Hol a kiút? A szakértők azt jósolgatták, hogy a válság csak átmeneti jellegű. 1975. elejére várták a javulást Most már azonban kevésbé bizakodóak, és azt mondják, hogy csak az év végére, mások szerint 1976 közepére várható némi javulás. Ezzel a kapitalista közgazdaság szakemberei is beismerik, hogy olyan jelenséggel állnak szemben, amely rácáfol jóslataikra, amely szokatlan dilemmák elé állítja őket. A munkásmozgalom képviselőinek véleménye sokkal világosabb és félreérthetetlenebb: a kapitalizmus ma súlyosabb válságban van, mint a 30-as évek nagy megrázkódtatása idején volt Tudják az okokat is. Elsősorban azt említik, hogy a jelenlegi világhelyzetben a kapitalizmus már nem tudja a háborúkkal levezetni a fel- s gyülemlett problémákkel- s tette feszültséget. Az atom- és rakétafegyverek korszakában a háború képtelenséggé vált és ezzel együtt az is, hogy a kapitalizmus gazdasági válságát háború segítségével oldják meg. Ugyanakkor a munkásmozgalom fejlettsége, a dolgozók öntudatra ébredése, a haladó szervezetek felsorakozása csökkenti annak lehetőségét is, hogy a terheket a dolgozó tömegekre hárítsák, és ezzel csökken még egy lehetőség arra, hogy a kapitalizmus megoldja belső válságát. A kapitalizmus szakemberei számára sokkal elgondolkodtatóbb, a munkásmozgalom képviselői számára sokkal többet mond az a körülmény, hogy már nem hatnak azok az eszközök, amelyekkel annak idején a nagy válságot leküzdötték. Mint ismeretes, a 30-as évek nagy megrázkódtatásán az állami beavatkozás segítette át a kapitalizmust. Strukturális változások játszódtak le a kapitalizmus keretében, megfékezték a szabadpiacot meg a klasszikus kapitalizmus több más velejáróját, vagyis a kapitalizmus olyan átalakuláson ment át, amilyenre annak idején a marxizmus klasszikusai nem tartották képesnek. Most azonban az állami beavatkozás már mindennapossá vált, a tervezés magas fokot ért el, az államapparátus a hatóeszközök egész sorával befolyásolja és irányítja a gazdasági életet. A jelenlegi válság éppen azért új, mert megmutatta, hogy most már ez az állami beavatkozás is elégtelen a kapitalizmus problémáinak megoldására. Van egy másik, új mozzanat, amelynek nincs elvi jelentősége, de szintén fokozza a jelenlegi válság súlyossá választásokon. Az sem ki-szé tudják fogni a tömeget zárt dolog, hogy Olaszország két, mindig a harc legjobb gazdasági és politikai válság formáját tudják megtalálni Ebben a harcban meg kell oldani a hatalom kérdését is Victor Fay, a Francia Egyesült Szocialista Párt Nemzeti Politikai Igazgatóságának tagja nyilatkozik a Magyar Szónak . Nyugat-Európában a munkásmozgalom a gazdasági válság és a munkanélküliség nyomása alatt áll. A jelenlegi körülmények között csakis valamennyi munkásszervezet — mind politikai, mind szakszervezeti — akcióegysége képes megakadályozni a burzsoáziát és államát abban, hogy a dolgozókra hárítsa, a válság terhét, és csak ez az akcióegység készítheti elő az ellenoffenzívát. Ez a körülmény megköveteli, hogy az európai munkásmozgalom képes legyen pillanatnyi teljesítésének követelései kiharcolására, de ugyanakkor meg tudja oldani a hatalom, a szocialista átalakulás problémáját is. Magától értetődik, hogy minden nemzet proletariátusának — más országok dolgozóinak akciójával való összehangolás mellett — teljesen önállóan kell megválasztania az akció céljait, formáit és eszközeit. Franciaország Egyesült Szocialista Pártja, mint forradalmi és önigazgatású párt, szembefordul a szocializmus minden autoritárius, előregyártott modelljével. Síkraszáll a dolgozók önrendelkezéséért, a föderalizmusért, az alapvető termelőeszközök kollektivizálásáért és az önigazgatásért minden szinten és minden területen, valamint a demokratikus tervezésért. A fejlődő országok harca serkenti a haladó folyamatokat Európában V. Lisszaridesz, a ciprusi EDEK elnöke nyilatkozik a Magyar Szónak . A „posztkolonialista” (gyarmaturalom utáni, monopolista vagy neokolonialista) körök fokozott erőfeszítéseket tesznek, hogy semlegesítsék a munkásosztály harcát a politikai-gazdasági ellenőrzésben való jogokért. A részvények egy hányadának a munkásosztály kezébe juttatása nemcsak ezt a célt szolgálja, hanem egy másikat is, nevezetesen a tőke azon részének újrakihasználását, amely egyébként szükségszerűen az uralkodó osztály ellenőrzésén kívül áll. A zárt gazdasági körök létrehozása arra irányul, hogy továbbra is megszabhassák és diktálhassák a fejlődő országok nyersanyagainak és legfontosabb termékeinek árát, és ezzel fenntartsák a posztkolonialista viszonyokat. A monopolista és neokolonialista körök a munkásosztályt a nacionalizmus csapdájába próbálják csalogatni, hogy ezzel eltávolítsák természetes szövetségeseitől. Ezzel ellentétes folyamatra van szükség. Széles körű szövetséget kell létrehozni az európai munkásosztály és a fejlődő országok munkásosztálya között. A fejlődő országok harca az egyenletes fejlődésért és nemzeti kincseik tényleges birtoklásáért egyben a haladó társadalmi és gazdasági folyamatokat serkenti Európában is. Csakis szocialista alapon jöhet létre ez az együttműködés, amely múlhatatlanul szükséges a mai világ ellentmondásainak áthidalására. Ezeknek a kapcsolatoknak a jövője nagymértékben függ attól, hogy az európai tömegek mennyire tudják kialakítani a fejlődő országokkalvaló egyenrangú együttműködés megfelelő rendszerét. Ez pedig szocialista társadalmi szerkezetet jelent. Hitler és a fasizmus hatalomra kerüléséhez vezetett. Most sem lehet kizárni a veszélyt, hogy hasonló megoldáshoz folyamodnak, ha a munkásmozgalom nem készül fel rá, hogy más irányt adjon a válságból való kibontakozásnak. Mert nyilvánvalóan megvan rá a lehetőség, hogy a szocializmus, illetve a szocializmus felé nyitó strukturális átalakulás győzzön. A hatalom kérdésének eldöntéséről, a strukturális átalakulások szükségességéről és lehetőségéről, szólnak azok a nyilatkozatok is, amelyeket lapunknak ezen oldalán közlünk. A kapitalizmus nem képes megbirkózni a problémákkal, tehát éppúgy, mint a harmincas években, további strukturális átalakulásokra van szükség, de ezek a strukturális átalakulások már nem lehetségesek a kapitalizmus keretében, mint azok, amelyeket az állami beavatkozás hozott. A tapasztalat mutatja, hogy ezt a lehetőséget a munkásmozgalom csak felkészülten tudja kihasználni. A felkészültség egyik következménye, hogy készen kell állni a harc minden formájára. Nem olyan régen volt 1968, amikor a francia munkásosztály pártjai és vezetői nem tudtak mit kezdeni az egész országot megbénító nagy sztrájkmozgalommal, amikor a talán soha meg nem ismétlődő alkalmat nem tudták társadalom kihasználni a átalakítására. A válság különösen a vendégmunkásokat sújtja Grigorisz Janarosz, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja nyilatkozik a Magyar Szónak . Napjainkban a nyugat-európai gazdaság, akárcsak az egész kapitalista gazdaság, súlyos válságot él át, amelyre nincs gyors megoldás. Ilyen körülmények között a munkásosztály legnagyobb problémája a vásárlóképesség csökkenése és a munkanélküliség, amely különösen a vendégmunkásokat sújtja. Az európai munkásmozgalomnak — egy antimonopolista frontba tömörülten — tevékenységét arra kell irányítania, hogy egyrészt megőrizzük a munkalehetőségeket és vásárlóerőt valamennyi dolgozó számára, másrészt ki kell harcolni a kapitalista rendszer strukturális reformját, mivel egyedül ez a rendszer felelős a jelenlegi válságért. . . gát. A kapitalizmus ugyanis korábban eredményesen használta a problémák megoldásának egy másik eszközét is, az inflációt. Ennek segítségével tartotta üzemben a gazdaságot, gondoskodott az állandó gyorsulásról. Időközben azonban ez az ajzószer méreggé vált, a 10—12 százalékos infláció már alapjában veszélyezteti a kapitalista gazdaság néhány fontos intézményét, a hitelrendszert, a beruházások biztonságát stt. Ugyanakkor ez az infláció már nem elegendő ahhoz, hogy gondoskodjon a munkalehetőségekről, elejét vegye a munkanélküliségnek, megadja a hajtóerőt a termelés gyorsulásának. ■Ш. ifi: Ki győz? A nemzetközi mukásmozgalomnak, elsősorban Nyugat-Európa munkásosztályának szembe kell néznie ezzel a helyzettel. A jelenlegi válság mindenképpen változásokat hoz, már csak az a kérdés, hogy milyen változásokat. „Állandóan fenyeget a veszély, hogy a válság a középosztályok jobbraitolódásával reakciós és fasiszta megoldásokhoz vezet” — figyelmeztettek az Olasz Kommunista Párt nemrégiben megtartott XIV. kongresszusán. A munkásmozgalom vezetői ugyanis nem feledkezhetnek meg arról, hogy a kapitalizmus legnagyobb válsága, amelynek méretei Marx minden jóslatát túlszárnyalták, a harmincas évek megrázkódtatása, nem a szocializmus győzelméhez, hamera Ugyanakkor azonban — mint az éppen a legerősebb kommunista pártok példája mutatja — fel kell készülni arra is, hogy a munkáspártok, a dolgozó tömegek képviselői minden megrázkódtatás nélkül, parlamenti úton, a klasszikus polgári demokrácia eszközeinek felhasználásával kerülnek egyegy ország élére. Időben még közelebb áll hozzánk: mindössze 1 százalékon múlott, hogy az egyesült francia baloldal nem győzött aga a balközép koalíciónak a kommunistákkal való kiegészítését hozza meg. Ahhoz azonban, hogy a munkásmozgalom a harc mindkét formájára felkészüljön, az előző korszak maradványainak a leküzdésére van szükség. Az egyik ilyen maradvány a kommunista pártok bezárkózottsága és a többi munkáspárt antikommunizmusa. A hidegháborúnak ez a maradványa nehezen szűnik meg, és csak lassan jönek létre az előfeltételei a munkásmozgalom különféle áramlatai összefogásának. A kommunista pártokon belül már látszanak a változások, tért hódít annak tudata, hogy csakis teljesen független, önálló pártok képesek a munkásmozgalom többi pártjával való együttműködésre, csak azok tudnak alkalmazkodni egy-egy ország konkrét adottságaihoz, és lépést tartani a problémák érlelődésével, hogy ősz és minden esetben a legjobban mozgósító jelszót tudják képviselni. A munkásmozgalom többi pártja pedig lassan levetkőzi a kommunistákkal szembeni bizalmatlanságot. Ez a folyamat azonban nem gyors és nem akadálytalan. Az európai kommunista pártok berlini találkozójának előkészületei mutatják, hogy még a kommunista pártok egymás közti viszonyában is milyen nehéz kiküszöbölni a múlt minden maradványát. Képzelhetjük akkor, hogy milyen nehéz a múlttól teljesen mentesíteni a kommunista pártoknak a szocialista, a szociáldemokrata és többi munkáspárttal való együttműködését. A negyvenegy európai munkáspárt képviselőinek belgrádi kerekasztal-értekez létén részt vett munkásmozgalmi vezetők közül négy, ezekről a kérdésekről nyilatkozott a Magyar Szónak. Összeállítottat Bálint István A kapitalista portréja Csak egyesült erővel tudunk szembenézni a gazdasági válsággal Armand Forel, a Svájci Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a párt parlamenti képviselője nyilatkozik a Magyar Szónak . A gazdasági pangás rendkívül időszerűvé tette napjainkban a dolgozó osztályok harcát, mert a pangás veszélyezteti munkahelyüket, bérüket és szociális biztonságukat. Ugyanakkor azonban fokozta a munkaadók nyomását is, a profasiszta antikommunizmus hagyományos módszereivel folytatott imperialista demagógiát. Ilyen körülmények között mi a feladatunk: 1. Megmagyarázni a világnak, hogy a magántulajdonra alapozott gazdaság — még akkor is, ha az imperialista—monopolista állam kisebb-nagyobb beavatkozásának különféle formáira támaszkodik — képtelen megoldani a nemzeti és nemzetközi gazdaság problémáit. 2. Valamennyi országban széles körű mozgalmat kell indítani a népi összefogás érdekében, amivel kapcsolatban nagy fontosságú szerep vár a munkásosztály szervezeteire, a szakszervezetekre és a szocialista szervezetekre. Csak egyesült erővel tudunk szembenézni a recesszióval. § 3. Országomban a Munkáspártnak kell a harc élére állnia és irányítania a svájci dolgozók és a vendégmunkások mozgalmát. (Az utóbbiak nálunk jelentékeny erőt képeznek.) Népszerűsítenie kell a gazdasági átalakulás programját, amelyet a mi rövid lejáratú akcióprogramunk tartalmaz.