Magyar Szó, 1975. szeptember (32. évfolyam, 255-269. szám)
1975-09-16 / 255. szám
16. oldal B. Csernyák: Alvilági csillagok (4) ellen. Ma már Marseille-ban van holnap már Lionne-ban, holnapután pedig Grenoble-ban. Mihelyt a küldetés vége felé közeledik újabb halaszthatatlan feladatokkal bízzák meg — szervezze meg a hírszerző szolgálatot Algériában és Tunéziában, a két francia gyarmaton. Ezt követően Picard-t kinevezik az Algériában állomásozó és a felkelők ellen harcoló 4. lövészezred parancsnok helyettesének. Ilyen körülmények között egy felkelő golyója (de az is lehet, hogy beöltöztetett bérgyilkosé) könnyen megszabadíthatja a tábornoki klikket a kellemetlen tanútól. Addig is azonban, hogy hallgatásra bírják a hűséges, jó öreg szolgát, Picard ezredest, Gonz és a vezérkar többi nagysága, nem késlekednek, s rokonszenvük és tiszteletük megnyilatkozását tartalmazó leveleket küldenek neki. Minden eshetőségre készen építik azonban a második védelmi vonalat is. A II. Hivatal, ahol most Henry a gazda, sietve gyártja a hamisítványokat, a hadügyminiszternek címzett névtelen leveleket, amelyek tartalmának arra kell utalniuk, hogy azokat Picard írta. Ezeknek a leveleknek kell bizonyítaniuk, hogy Picard hadititkokat árult el, és hogy a Credus-ügy revízióját követelők szolgálatába állt. Picard, a vezérkari tisztek iránti teljes tisztelete ellenére is, lassan kezdi megérteni a történéseket. Nyolcnapos szabadságot kap, Párizsba megy, és megbeszéli a helyzetet egyik barátjával. Visszatérve Algériába, minden eshetőségre felkészülten, megírja a végrendeletét, amiben kijelenti, hogy Esterházy kém, s felelős azokért a tettekért, amiért, a törvény teljes kijátszása mellett Dreyfust ítélték el. A katonai klikk energikus lépésre szánja magát. Nemcsak Picard-ral akarnak leszámolni, hanem az egyre szaporodó Dreyfus-pártiakkal is. A szenátus alelnöke, Cherere-Kestnert kijelenti, hogy nincs meggyőződve Dreyfus bűnösségében. Ekkor Billot hadügyminiszter, akit Cherere-Kestnert régi barátjaként ismertek, egy vezérkari tisztet küld hozzá azzal az üzenettel, hogy ne piszkálja a Dreyfus-ügyet, mert ellenkező esetben szörnyű inszinuáció áldozata lehet. Időközben Picard, rövid párizsi tartózkodása alatt, Lebrean ügyvéd közvetítésével, átadja Cherere- Kestnert-nek a Ganz tábornokkal folytatott levelezését. 1879. július 14-én Cherer-Kestnert ünnepélyesen kijelenti a szenátusban, hogy meg van győződve Dreyfus ártatlanságáról, s mindent megtesz, hogy ezt be is bizonyítsa. A szenátor azonban nem tud sok dologról. Noha Picard nevét nem említették, a vezérkar felbolygatott hangyabolya nagyon jól tudja, hogy ki adta Cherere-Kestnert-nek az értesüléseket. Hamarosan következik az újabb csapás. Még 1896-ban, a jobboldali beállítottságú Maten című lap, hogy bebizonyítsa Dreyfus bűnösségét, megjelentette a kísérőjegyzék fotókópiáját. Az egyik olvasó azonban, Castres bankár, azonnal ,felismerte ügyfelének, Esterházynak a kézírását. Dreyfus hívei most már Picard nélkül is helyes nyomon járnak. Az elítélt százados fivére, Matthieu Dreyfus nyílt levélben közvetlenül Esterházyt vádolta meg a kísérőjegyzék írásával. Esterházy hadügyminisztérium barátai sürgős távirattal Párizsba hívták az őrnagyot. A fővárosban Esterházyt, aki az egyik szeretőjénél szállt meg, felkeresi a vezérkar küldötte. Elmondja, hogy noha rendkívül befolyásos személyek állnak Esterházy pártján, a helyzet aggasztóan komoly. Gyilkos erejű bizonyítékok vannak ellene, melyek már mindenki előtt ismeretesek. A sokat dicsért hős arcszíne úgy elváltozott, hogy alig lehetett ráismerni. Az egyetlen ember, aki még meg tudja menteni, az a német attasé volt. Kocsiba vágja magát, és nem véve észre a nyomában levő ügynököt, a német követségre hajtat. Kéri Schwarzkoppen ezredest, hogy mentse meg az életét, hogy jelentse ki Dreyfus családjának: igenis, a százados volt az áruló. Schwarzkoppen természetesen nem teljesíti ügynökének ezt a kérését. A német ezredest legkevésbé az igazságszeretet késztette arra, hogy megtagadja Esterházy kérését. Schwarzkoppen lelkiismerete sok éven át hallgatott, noha gyakran kérték, jelentse ki nyilvánosan, kicsoda a bűnös. Az ezredes azonban tudta, hogy Berlinben II. Vilmos császár és tanácsadói elégedetten dörzsölik a tenyerüket a Franciaországban fellépő politikai válság hallatán. Minél mélyebben elmerül a Francia Köztársaság a Dreyfus-ügy sorában, annál jobb ránk nézve, állapították meg Berlinben. Már ez is hallgatásra késztette volna Schwarzkoppen ezredest, nem is beszélve arról, milyen nemzetközi politikai botrányt okozott volna annak beismerése, hogy Dreyfus vagy Esterházy német kém volt. Érthető, hogy Esterházy határozottan elutasította. A melodráma gyorsan operetté alakult át. Esterházy, aki félelmében elveszítette a fejét, és ugyanakkor megvadult a haragtól, megfenyegeti Schwarzkoppent, egészen másfajta leleplezésekkel. Ó, Esterházy, nagyon jól ismeri azt a nőszemélyt, akivel az ezredesnek viszonya van. Most a nem kevésbé feldühödött német ezredes ajtót mutat Esterházynak. Esterházy pisztolyt ránt, és kijelenti, hogy előbb megöli Schwarzkoppent, aztán pedig öngyilkos lesz. A német azonban már kiismerte a gyáva kalandort. Egyszerű fenékrúgással kitessékeli az ajtón. A bohózat újabb felvonása befejezetlen maradt volna, ha néhány órával később nem jelenik meg Esterházy ismét Schwarzkoppennál. De mennyire megváltozott a néhány óra alatt! Schwarzkoppen előtt tisztességtudó, kissé öntelt arisztokrata áll, aki csak azért jött, hogy elbúcsúzzon mélyen tisztelt barátjától ... (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ Kedd, 1975. szept. 16. ILLÉS SÄINIDOR:_________________ BAKONYI LEGÉNYEK SOBRI JÓSKA ÉLETREGÉNYE (16) 4. HARMADNAPRA már a banda minden tagját ismerte. A nevüket is tudta. Nagy tüzet raktak a tisztáson és körülülték. Néhányan a tűzrevalóról gondoskodtak, gallyat szedegettek, hárman a nyársat forgatták, egy ember állt a hordónál és ketten meg őrségbe mentek. Kevés volt a fegyverük, ruhájuk szedett vedett. Mogorvák, morcosak, de Pap Andornak olyan képe van, akár egy uraságnak. Görhes sunyi, nem néz soha az ember szemébe, két éles balta van a derekára szíjazva. Nagyon tud velük bánnni, húsz méterről eltalálja a fa törzsét. Azt mesélik, le tudja nyisszantani a nyúl fülét is. Van aki hangos, őszinte, van aki magába forduló, hallgatag. Volt urasági inasok, pásztorok, kondások, napszámosok, akiknek meggyűlt a baja a törvénnyel, s most nem mehetnek többé tisztességes emberek közé. A fiatalabb a detektőr. ’ Harmadnapra már négyen tartoznak Sobri legszűkebb köréhez, a két bodvavölgyi fiún kívül Fekete Jóska, akit egyszerűen csak Zsidónak hívtak és Pap Andor volt a negyedik. Nem szólt, csak figyelte minden mozdulatát a vezérnek. Sobri is fürkészve kutatta az arcát ennek a magas, markáns arcú fiatalembernek, akinek lágy volt a szava és úgy tudott ülni a földön is, mintha ünnepi asztalnál ülne. Ki ez a Pap Andor? És kicsoda Görhes? Ez az utóbbi nem tetszik neki. Sobri nem durva ember, nem szereti a durvákat, közönségeseket. És a szafvadszájúak és ocsmánybeszédűek, akiknek kéreg rakódott a szívükre, lelkükre, azoknak meg nem tetszik ez az arkangyalos külső. Azok inkább Műfajihoz húznak, a régi vezérhez. De Műfaji Ferkó nem áskálódik, Mifajt becsületes, ő kezet adott Sobrinak, elismerte vezérének, s örül ennek, mert így sokkal kevesebb a gondja. Nagy már ez a banda, sokféle ember verődött össze, mind mást akar, csak úgy tudná összefogni őket, ha folyton zsákmányt osztana. De erre nincs lehetőség. Ő ebbe belefáradt. Jó, hogy jött ez a Sobri. Sobri ül a tűz fényében és lassú mozdulattal megtömi a pipáját. A díszes dohányzacskót még a szép porkolábnétól kapta, mindig tele volt dohánnyal. A pipát az apjától örökölte, semmi pénzért nem válna meg attól. A börtönben ugyan elvették tőle, de a szép porolábné vissza tudta szerezni. Zsidó ugrott, piros parazsat hozott a tenyerében, táncoltta a markában, akár egy szikrázó golyót. Sobri csak a szeme villanásával köszönte meg a figyelmességet. Aztán felállt. Akik ettek, abbahagyták a csámcsogást és úgy néztek rá, tátvamaradt szájjal. Most szólal meg először. Furcsát kérdezett, az emberek meghökkentek egy pillanatra. — Jól akartok élni? — harsant a hangja. — Jól! — dörrent körülötte, akár a puskalövés. Ez tetszett nekik. Persze, hogy jól akarnak élni. Mi mást akarnának? Iinni, enni, mulatozni akarnak. — Akkor figyeljetek rám! — emelte fel a hangját, s úgy érezte, mintha száguldó paripák gyeplőjét markolná. Ezek mind az ő emberei! Csak intenie kell, s máris rohannak, hogy teljesítsék a parancsát. — A jó élethez biztonság kell, — folytatta később, de határozottabban. — Ruha. Élelem. Ital. Rendes búvóhely. Ez a legelső! Milfajtra néztek az emberek. Milfajt meg Sobrit nézte áhítattal, ő sosem beszélt még így a bandához. Mindig csak morgott. — Három ember, Mifajt, Magor és Fűmag nyomban útnak indul és keres egy biztonságos búvóhelyet. Majd berendezzük, olyan legyen, akár egy jó meleg kuckó, hogy télen se fázzunk benne. A banda másik része pedig élelemért indul. Hogy legyen mindig minden bőviben. Akár egy lakodalomban. Értitek? Ki ismerős ezen a környéken? Pap Andor máris elébe állt. — Én, kapitány! Úgy ismerem én ezt a vidéket,, akár a tulajdon tenyeremet! — Akkor beszélj. _— Van itt egy majorság, urasági kastéllyal. Ahol én is cselédeskedtem. — Az uraság nevét mondd. Vagy a birkásáét. — Vay gróf az uraság. — És mi voltál te ott? — Kanász voltam, kapitány. — No ná, te voltál a gróf! — csufondároskodott valamelyik. Sobri odacsapott a tekintetével. Aztán ismét viszsza a haramia arcára. Az kissé mintha zavarban lenne. Sobri tűnődött egy ideig, aztán kiválasztott öt embert. — Elég lesz? Pap Andor intett, hogy elég. — Veletek megyek! A többiek itt várnak. Addig Görhes átveszi a parancsnokságot. Váltsátok le az őrségről. Indulunk! Minden milyen egyszerű, csak egy kapitány kellett, hogy határozott, bátor ember, s minden hirtelen megváltozott körülöttünk. Az emberek egymásra néztek a tűz mellett és nevetni kezdtek. Boldogan, felszabadultan. Azalatt Sobri Pap Andorral és az öt emberrel nesztelenül sietett célja felé az éjszakában. Pap Andor ment elöl, ő ismerte az utat az urasághoz. Sobri állandóan rajta tartotta a szemét. Feltűnt neki, hogy a betyár nagyon bátran és magabiztosan halad a sötétben. Ennyire ismerne itt minden utat, ösvényt? Nem csalja őket kelepcébe? — Csuha! — kapta el a mögötte lihegve baktató tömzsi ember karját. — Ide figyelj! A nyomába maradsz mindig. Ha észrevenéd, akkor... (Folytatjuk) . Ráby Mátyás viszontagságai „Ha megteszik, a törvénnyel gyűlik meg a baja nemes uraiméknak!” — „Aligha! Lapozza csak fel nótárius uram a Tripartitumot! Az ősi törvénykönyvben ott áll szépen megírva, hogy ha valaki jogtalanul elfoglal egy birtokot, a tulajdonos a bitorlót abból a saját erejéből kidobhatja.” Miután így szabályosan hadat üzentek, megindulnak Szentendre ellen a verekedő kedvükről messze földön hírhedt bicskei legények. Két-két forint fejpénzért vállalták, hogyha úgy fordul, betöretik a fejüket Rábyért. A szentendrei magisztrátus nem veszi tréfára a hadüzenetet”. Ráby elbitorolt háza előtt darabontokból bakterokból, csőszökből és erdőkerülőkből toborzott sereg állja útját a támadóknak. A gyakorlott verekedők azonban egykettőre áttörik a falanxot. „Máskor is szolgálatára állunk az úrnak!” Ráby keserű szájízzel int búcsút a bicskeieknek. Méltatlan volt hozzá a kaland, bánja már, hogy belebocsátkozott.