Magyar Szó, 1977. április (34. évfolyam, 104-117. szám)
1977-04-27 / 115. szám
8. oldal -4 SZARADKA ШSZABADKA 9 SZABADKA • SZABADKA • SZABADKA • SZABADKA «* MÁJUS ELSEJÉK Nagyszabású ünnepség Palicson ünnepi díszben a város • Rendezvények a helyi közösségekben Községünk dolgozói és polgárai az idén, Tito elnök kettős jubileumának évében minden eddiginél gazdagabb műsorral ünnepük meg május elsejét. Számos ünnepi rendezvény, kiállítás, sportvetélkedő, ejtőernyős ugrás, tájékozódási verseny, ünnepi plakátok és zászlóerdő teszi tartalmasabbá, szebbé a munka ünnepét. Az ünnepek idején Szabadkán a Szabadság téren hatalmas grafikonok és fényképek mutatják be a község gazdaságának fejlődését, a Városháza épületén és a központi Boris Kidrič utcában alkalmi feliratok fogják köszönteni május elsejét és az ünneplőket. A zászlódíszbe öltözött várost 1-én reggel 6 és 8 óra között a s pionír fúvószenekar járja be ünnepi ébresztőt fújva. Az idén a központi rendezvényeket a megújhódott Pancsi-tó partján, a testnevelési parkban és a víkendtelepen tartják meg. A megnyitó délelőtt 10 órakor lesz, amikor több ejtőernyős repülőgépből kiugorva érkezik az ünnepség színhelyére azokkal a zászlókkal, amelyeket ünnepi külsőségek között felvonnak az árbocokra május elseje alkalmából. A zászlófelvonás után a község művelődési egyesületeinek tagjai népi táncokat, népdalokat, szavalatokat és más alkalmi műsort adnak elő. Az ünnepi műsorral egyidőben kezdődnek a Palics Vitorlásklub által szervezett kétnapos verseny valamint a sportrendezvények. A munkássportjátékok keretében folyó labdarúgó zónaversenyt, továbbá pionír-csapatok kosárlabda és kézilabda-versenyét, valamint egy teketornát rendeznek. Az üdültetési érdekközösség és a kerékpárgyár kerékpárral a természetbe jelszóval versenyt rendeznek, melynek rajtja a Sever előtt, a cél pedig Palicson lesz. A szabadkai társultmunka-szervezetek ifjúsági egységei a testnevelési parkban tájékozódási versenyen vesznek részt. A községi szakszervezeti tanács jelképes jutalmakat serlegeket oszt ki a versenyek legjobbjainak. A nagy vendégsereg szállításáról és a nagyszámú kiránduló gépkocsijának elhelyezéséről, a közlekedés szabályozásáról, a közlekedési vállalat, az illetékes szervek, illetve a Palics helyi közösség gondoskodnak. " Mondani sem kell, hogy a testnevelési parkban és a víkendtelepen mindent meg tesznek a vendégek ellátása érdekében. Az ünnep alkalmából folyik Palics település csinosítása, különösképpen az 1 E85-ös út, a Split sétány , és az Andra Rankovic tér szépítése. A felsoroltak mellett a helyi közösségekben is szerveznek ünnepi ébresztőt, al-kalmi műsorokat, kirándulásokat és sportrendezvén nyeket. V. I. MÁJUS 2-ÁN Pozsonyba utaznak a szabadkai zeneiskolások A szabadkai zeneiskola három tanulója: Faragó Ibolya, Perné Mirjana és Kinka Rita, valamint tanáraik Basch Mária és Mirko Molnár május másodikén Pozsonyban fellépnek az ottani zeneiskolában sorra kerülő hangversenyen. Ezt követően Faragó Ibolya és Marjana Peric gordonkások, tanárukkal Mirko Molnárral a a csehszlovákiai Ustinejba utaznak, ahol részt vesznek az említett városban tartandó nemzetközi versenyen. több hazai színművet a közönség A szabadkai színházi közösség április 25-én megtartotta évi közgyűlését. A küldöttek felmérték az elmúlt évad munkaeredményeit. Tavaly a Szabadkai Népszínház pályázatot hirdetett mai témájú színdarab megírására. A pályázat első díját Stevan Marušić Visto vreme című színműve, a harmadik díjat Barácsus Zoltán Fagypont alatt című drámája nyerte. A zsűri a második díjat nem ítélte oda. A napokban a színház magyar társulata megkezdi Barácsus Zoltán díjnyertes darabjának próbáit Bambach Róbert (Újvidék) rendezésében. A színházi közösségnek jelenleg 74 szabadkai munkaszervezet a tagja. Az elmúlt évadban a szerbhorvát társulat előadásait 13.090 olyan néző tekintette meg, aki tagja a színházi közönségnek. A magyar társulat előadásain a színházi közönségből 10169 néző vett részt. A vendégszereplő színházak előadásaira 3407 néző volt kíváncsi, a színházi közösségből. Legtöbben Zoran Petrović Bećarac, Csíki Gergely Kaviár és a mexicói vendégművészek Santa című előadását nézték meg. A múlt évadban a magyar társulat számos díjat nyert a különböző színházi szemléken. Árok Ferenc, Virág Mihály, Ábrahám Irén, Pásthy Mátyás, Bada Irén, Jónás Gabriella és Ana Atanackovic neve szerepel a díjazottak között. A szerbhorvát társulat hasonlóan szép sikerekkel büszkélkedhet. Ljubiša Ristic, Petar Radovanovic, Jelka Asić, Snežana Becarevic, Petrik Pál és Hupkó István kaptak díjat. A közgyűlésen a küldöttek határozatot hoztak arról, hogy a jövőben szorosabban kívánnak együttműködni a Szabadkai Népszínházzal a műsorpolitika kialakításában. Határozat született arról is, hogy a színházi közösség küldötteit jobban, magasabb színvonalon kell tájékoztatni. E célból együttműködésre kell törekedni az üzemi lapokkal. A jövőben a műsoron olyan műveket is kell szerepeltetni, amelyek az általános iskolák felső tagozatainak tanulói számára is érthetőek, élvezhetőek. A küldöttek síkraszálltak a hazai szerzők mai tárgyú művei bemutatóiért. Javaslat hangzott el, hogy a Szabadkai Népszínház ne ismételje a magyarországi sikerdarabok bemutatóit, mert a közönséget azokat úgyis láthatja a televízióban. A zenés darabokat korszerűbb kivitelezésben szeretné látni a közönség. Ezért a rendezők szabadabban kísérletezzenek. A jövőben a káderpolitikára is nagyobb gondot kell fordítani. Az utóbbi időben ugyanis több tehetséges fiatal színész elhagyta Szabadkát, főleg az alacsony személyi jövedelem miatt. A közgyűlés végén a küldöttek elfogadták az ügyrendi szabályzatot, új végrehajtó bizottságot választottak. A Szabadkai Népszínház színházi közösségének új elnöke Csonti János, a Minerva dolgozója lett. M. M. igényel Szabadkai diákok sikerei Amíg a szabadkai Ivó Lola Ribar Általános Iskolában javában tartott a negyedik barátság találkozó, a tanintézet tanulói közül ketten, és a népi tánccsoport is vasárnap vajdasági szintű versenyeken léptek fel, sőt értek el sikereket. Zentán tartották a Vajdaság pionírbirkózóinak tartományi bajnokságát. Sebők István, a 38—40 kilogrammosok súlycsoportjában aranyérmet, Baszterkó József pedig a 70—75 kilogrammosok súlycsoportjában ezüstérmet kapott. A palicsi Vladimir Nazor Általános Iskola tanulói közül is ketten vettek részt a pionírok vajdasági birkózó bajnokságán. Domány Szilárd, az 56—59 kilogrammosok súlycsoportjában ezüstérmet, Farkas István pedig az 59—62 kilogrammosok súlycsoportjában bronzérmet nyert. Itt említjük meg, hogy Kovács Endre, ugyancsak az iskola tanulója a korábban tartott tartományi és köztársasági mezei futóversenyen, ezerméteres távon első helyet szerzett. Az iskola népi táncegyüttese vasárnap részt vett a táncegyüttesek tartományi szemléjén, és onnan ezüstpecsétes oklevéllel tért haza. A szemlén a Mladost ME együttese aranypecsétes oklevelet kapott, a VIII. Vajdasági Rohambrigád iskola tanulói népi gyermekjátékokkal léptek fel, és szereplésükért szintén ezüst pecsétes oklevelet kaptak. A zeneiskolák szarajevói országos versenyén, a Szabadkai zeneiskola három tanulója első, egy pedig második díjat kapott. Első díjjal tért haza: Szőlősi Vágó Janka, fagottos, Oláh György tanítványa, Faragó Ibolya, gordonkás, Mirko Molnár tanítványa, és Lévai Laura, flautás, Lévai Mátyás tanítványa. Második díjat kapott Marjana perié gordonkás, Mirko Molnár tanítványa. MAGYAR SZÓ Milyen húst és kenyeret fogyasztunk? Különösen a peszficidek és az antibiotikumok jelenlétének fokozott ellenőrzése szükséges az emberi környezet védelméhez, igaz csak átvitt értelemben, de hozzá tartozik az általunk fogyasztott élelmiszerek minőségének és összetételének ellenőrzése is. Különösen most, amikor egyre több vegyszert és antibiotikumot használnak a növénytermesztés és az állattenyésztés technológiai menetében. Milyen húst és kenyeret eszünk? — tettük fel a kérdést az illetékeseknek a November 29 Húsárugyárban és a Fidelinka Malomipari Vállalat pékségében. nyersanyagot különösen a peszticidek és az antibiotikumok jelenlétének szempontjából ellenőrizzük. Sajnos, előfordult már, hogy a két veszélyes anyagot a húsokban is kimutattuk, mire az ilyen nyersanyag felhasználását megtiltottuk, és értesítettük azokat a termelővállalatokat, amelyektől a kérdéses nyersanyag származott. A növénytermesztésben használatos veszélyes peszticidek elsősorban az állatok belső szerveiben halmozódnak fel, és nagyobb menynyiségben veszélyesek az emberi szervezetre, miután ott is felgyülemlenek. Az antibiotikumok használata különösen az utóbbi időben fokozódott, pedig közismert már, hogy az antibiotikum készítményekkel dúsított töménytakarmányt fogyasztó jószágban élő kártékony baktériumok idővel ellenállókká válnak az antibiotikumokkal szemben és akkor sem hatnak, ha gyógyterápiában kívánják alkalmazni őket. — Egyébként már évek óta egyetlen, egészségügyi szempontból kifogásolható terméket sem küldtünk a piacra. Ha valamely üzletben akadt pl. kifogásolni — Laboratóriumunkban rendszeresen elenőrizzük a gyárunkban felhasznált öszszes nyersanyagot és végterméket, — mondotta Zika Nikolic állatorvos, a November 29 Húsárugyár műszaki és technológiai ellenőrző osztályának vezetője. — A gyárunkban felhasznált való áru, az rendszerint raktározási hiba volt, nem pedig gyártási fogyatékosság. — Pékségeink régi, bevált receptek alapján dolgoznak, így nem valószínű, hogy termékeink ártalmasak lehetnek az emberi szervezetre. — mondotta Anica Plemenci, a Fidelinka pékségének technológusa. Az általunk használt alapanyagok és adalékok minőségi ellenőrzését azonban a termelővállalatok végzik, mi pedig természetesen hiszünk ezeknek az eredményeknek. Ahhoz, hogy minden szempontból megvizsgáljuk termékeinket egy kitűnően felszerelt és rendkívül költséges elemzésre lenne szükségünk, ami nálunk egyelőre kivihetetlen. — Éppen jó, hogy felhívták figyelmünket a peszticidek veszélyére — kapcsolódott be a beszélgetésbe Farkas Imre technológus, a pékség igazgatója. — Feltétlenül intézkedni fogunk, hogy mielőbb hathatós módon ellenőrizzük a peszticidek esetleges jelenlétét. Cs. J. Hagyományápolás a palicsi iskolában mányaiak ápolása keretében megtartott iskolai történelem órát a Petőfi-brigádnak szentelték. A rendezvényen megjelent Fehér István, a Petőfi zászlóalj politikai biztosa, valamint Tröszt Sándor, a horvátországi Magyarok Szövetségének titkára Eszékről. Mindketten a Petőfi-brigád, illetve zászlóalj harcos útjáról beszéltek a tanulóknak. Ezt követően a diákok — mintegy ötszázan vettek részt az említett történelem órán — elbeszélgettek a volt harcossal, majd az iskolában megnyitották a Petőfibrigádot ismertető dokumentumkiállítást. , A palicsi Vladimir Nazor Általános Iskolában, a nép felszabadító háború hagyó- SZABADKAN MA FILM JADRAN: Szelíd motorosok, amerikai színes (16, 18, 20). LIFKA: Veszélyes foglalkozás, francia színes, bűnügyi (16, 18, 20) ZVEZDA: Cirkusz a cirkuszban (FEST ’77), szovjet színes (15.30, 17.30. 20) MUNKÁS: Szinbád aranyutazása, amerikai színes (15.30, 17.30, 19.30, 21.15). ÜGYELETES ORVOS: A mentőállomáson a Petőfi Sándor utcában este 8-tól reggel 6-ig. GYÓGYSZERTÁR: A Városháza alatt. MÚZEUM Állandó jellegű kiállításon a régészeti, néprajzi és a történelmi anyag mindennap, hétfő kivételével 9-től 13-ig, kedden és pénteken 16-tól 19 óráig. Szombaton 8—13 óráig. Időszaki kiállításon: Vojnich Oszkár világnéprajzi gyűjteménye és a pénzforgalom története Észak-Bácskában. A paticsi iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulói a május elsejei ünnepek alatt négynapos kirándulásra mennek. Útba ejtik és megtekintik Batinát, Kumro vécét és Jasenovacot. A kirándulás célja szintén a népfelszabadító háború hagyományainak további ápolása. Édesanyám férjei STEVAN, a család a tv-filmet nézi. A másodikos gyerek számára unalmas az egész, s ezért izgalmasabb szórakozás után néz. A szekrény egyik fiókjában felfedez néhány köteg képes levelezőlapot, s hozzálát tanulmányozásukhoz. A címzett, aki a lapokat vagy húsz évvel ezelőtt kapta, csakis anyuka lehet, de miért különbözik a családi neve a mostanitól? Ezután rábukkan a bátyjához írott levelezőlapokra is, s az azokon feltüntetett vezetéknév is idegen. — Anyuka, miért van neked olyan idegen neved azokon a képeslapokon, — faggatja a gyerek másnap délután az anyját, amint hazaérkezik az iskolából. — Mi az, hogy idegen név, — kérdezi az anyja meghökkenve. — Olyan furcsa, németes név, amilyen a Bandi bácsi vezetékneve. Anyuka töpreng egy ideig, hiszen arról van szó, hogy a kisebbik fiának még sohasem magyarázta meg az igazságot: a bátyja apukája nem azonos az övével, s így ők ketten csak féltestvérek. De ha már így alakultak a körülmények, úgy látszik, itt az ideje, hogy beszámoljon a féltestvéri kapcsolat előzményeiről. Majd fél órát tart az eszmecsere anyuka és a csemete között, s a gyerek végül is látszólag megnyugodva törődik bele a változtathatatlan ténybe, mármint, hogy az ő apukájának Ernő csak mostohafia. Anyuka már meg is feledkezett az egészről, s úgy vélte, hogy a csemete számára is fontosabbak az iskolában és a játszótéren lezajló mindennapi teendők, mint az ő első férjének nyilvántartása. Egy szülői értekezleten derült ki, hogy a másodikosoknak, illetve a nyolcéveseknek is megvan a maguk véleménye a felnőttek tetteiről, sőt „tanulmányt” is írnak azokról. Ernő kisöccse, Édesanyám férjei címmel írta meg a maga legutóbbi önálló iskolai dolgozatát, amelyben az osztály közvéleménye előtt részletesen beszámolt anyuka „viselt dolgairól”, a férjek foglalkozása közötti különbségről és egyebekről. — Az a szerencsém, — mesélte anyja a társaságának, — hogy a fiam semmit sem tud a második férjem létezéséről, aki az ő apját megelőző korszakban volt az élettársam. Ha történetesen az ő leveleit is felfedezi, valószínűleg pszichológiai tanulmányt ír a modern családi bonyodalmakról. Szerda, 1977. április 27. Belgrádi zeneiskolások hangversenye A belgrádi Mokranjac Zeneiskola legjobb növendékei április 27-én este 6-kor a szabadkai zeneiskola dísztermében hangversenyt adnak. Az érdekesnek és színvonalasnak ígérkező hangversenyre a belépés díjtalan.