Magyar Szó, 1979. május (36. évfolyam, 132-147. szám)

1979-05-16 / 132. szám

1979- május 16., szerda (Folytatás a 2. oldalról) Crna Gora megsegítése önigazgatásunk «eredményességét példázza "A. segély sokoldalú és gyors volt, s ez arról tanúskodik, hogy önigazgatási rendszerünk eredmé­nyes, s lehetővé teszi, hogy az embermilliók kezdeményezése egy szempillantás alatt akcióvá változ­zon. Nagy próbatétele volt ez tár­sadalmi önvédelmünk átfogó me­chanizmusának is, s a polgári vé­delem parancsnokságai, valamint az illetékes szolgálatok nagyjából jelesre vizsgáztak. Igen jelentős volt az a segély is, amely számos országból és nem­zetközi szervezetektől érkezett, va­lamint az a figyelmesség is, ame­lyet a baráti országok Jugoszlá­viában akkreditált képviselői tanú­sítottak az első pillanattól fogva. Ez a segítség arra mutat, hogy az embereket a jelenkor minden ke­gyetlensége ellenére mély humá­nus érzelmeik hatják át mindjob­ban. S ez bátorítólag hat. Megragadom az alkalmat, hogy a földrengés sújtotta lakosság, vala­mennyi nemzetünk és nemzetisé­günk és kormányunk nevében me­leg köszönetet mondjak min­denkinek a tettekben kinyilvání­tott megértésért és szolidaritásért. Elvtársnők és elvtársak! A JSZSZK Elnökségének jelen­tése ismerteti hazánknak az utób­bi két esztendőben kifejtett tartal­mas külpolitikai tevékenységét. Ebben az időszakban legmagasabb szintű találkozóink voltak számos el nem kötelezett országgal, to­vábbá a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal, Franciaország­gal, az Amerikai Egyesült Álla­mokkal, Nagy-Britanniával, né­hány szomszédos, európai és más országgal. E tevékenység jelentőségét és eredményeit fölösleges ismételget­ni. Manapság kölcsönös megbecsü­léssel áthatott baráti kapcsolatokat és együttműködést tartunk fenn számos, különféle irányultságú or­szággal a világ minden táján. Bíz­vást mondhatjuk, hogy Jugoszlá­vián kívül kevés olyan ország akad, amelynek fejlett kapcsolata van a világ valamennyi tényező­jével, attól függetlenül, hogy egyi­­küket-másikukat mély különbsé­gek és versengés választja el, ese­tenként pedig meg is ütköznek egymással. Hazánknak ez a hely­zete és lehetőségei rendkívül je­lentősek mind biztonságunk, mind nemzetközi síkon folytatott ered­ményes tevékenységünk szempont­jából. Ezt elsősorban annak köszönhe­­tőleg sikerült elérnünk, hogy kö­vetkezetesen ragaszkodunk az el nem kötelezettség politikájának el­veihez. Ezekből az elvekből indu­lunk ki valamennyi országgal való kapcsolatainkban és együttműkö­désünkben, nagyságuktól és beren­dezésüktől függetlenül. Egy-egy ország és csoport iránt azonban nem a priori alakítjuk ki állás­­foglalásunkat, hanem amikor poli­tikájukat értékeljük, elsősorban a béke erősítését, más országok szu­verén jogainak tiszteletben tartá­sát, az ENSZ-alapokmányban az államok közötti viszonyokra vonat­kozólag foglaltatott elvek érvén­­nyesítését, a sürgető nemzetközi problémák megoldását és az álta­lános haladáshoz szükséges felté­telek megteremtését vesszük ala­pul. Ettől függ az is, hogy milyen szintet ér el hazánk és más orszá­gok nézeteinek hasonlósága és együttműködése. A jövőben is a barátság és az együttműködés útját járjuk Ezentúl is azt az utat fogjuk járni, amelyet eddig jártunk, a barátság és együttműködés jelenle­gi viszonyait elmélyítve és új kap­csolatokat építve. Mert egy ország annál erősebb, minél több barátja van világszerte. Ezt a célt szolgálja holnap kez­dődő baráti látogatásunk is, ame­lyet a Szovjetunióba teszünk, va­lamint a számos többi idei talál­kozó, amely rám és több elvtár­sunkra vár az idén akár idehaza, akár külföldön. Az utóbbi időben több ízben is beszéltem arról, hogy a mai nem­zetközi helyzet rendkívül bonyo­lult és komoly, számos válságtól, összeütközéstől, problémától és bizonytalanságtól terhes. Sajnos, túlságosan is gyakran nyúlnak fegyverhez, és túlságosan is keve­set tesznek az enyhülési folyamat erősítése érdekében, valamint az­ért, hogy feltételek teremtődjenek a békés, biztonságos és gyorsabb iramú haladáshoz. Tanúi vagyunk annak is, hogy nyíltan vagy bur­koltan újra felosztják a világot, persze, más országok függetlensé­gének kárára. De bármennyire nagy és indo­kolt is efölötti aggodalmunk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a világ — mindezekkel a megpróbáltatásokkal párhuzamo­san — viszonylag rövid idő alatt mély történelmi változásokon ment át. Az el nem kötelezett mozgalom elismert és önálló tényező lett A sokéves gyarmatellenes forra­dalom, amely száz- és százmillió embernek, tíz és tíz országnak adott függetlenséget és egyenran­gú helyet a világközösségben, dia­dalmas vége felé közeleg. Gyöke­resen megváltozott a helyzet az Egyesült Nemzetekben is. Az e­l nem kötelezettség mozgalma nem­csak hogy számottevően gyarapo­dott, hanem fontos és elismert önálló tényezővé lett a jobb nem­zetközi politikai és gazdasági vi­szonyok építésében. Mindez amel­lett szól, hogy a világ képe meg­változott, s hogy a nemzetközi vi­szonyok, noha lassan, de feltartóz­tathatatlanul demokratizálódnak, hogy egyre haladunk előre, s mindez bizakodással tölt el ben­nünket, hogy mégiscsak rendezni lehet a felgyülemlett problémákat. Ezt természetesen csak úgy lehet elérni, ha erősítjük a világon a­ bizalmat, az egyenrangúságot és a kölcsönös megbecsülést, lendületet adunk az enyhülés egyetemes fo­lyamatának, amelynek minden égető problémára, minden terület­re és országra ki kell terjednie, s ha elsősorban békés eszközöket alkalmazunk a problémák meg­oldásában. Ezúttal is rá szeretnék mutat­ni ara, hogy a nemzetközi prob­lémák megoldásában és a világ pozitív átalakításában páratlan tört­énelmi szerep és felelősség jut az el nem kötelezettség mozgal­mának. Az el nem kötelezett po­litika abból a felfogásból indul ki, hogy a világ országai, ame­lyekben a problémák is kölcsönös függőségben állnak egymással, mind szorosabb és szorosabb kap­csolatot teremtenek, s hogy az egyetemes béke, az enyhülés és a felvirágzás megköveteli, hogy az ilyen irányú erőfeszítések is egye­temesek legyenek. Az el nem kötelezettség mozgal­ma és politikája éppe­n ezért nyit­va áll az összes többi tényezővel való legszélesebb nemzetközi együttműködés előtt, kivétel és előítélet nélkül, éspedig olyan mértékben, amilyenben ez az együttműködés a világot megráz­kódtató válságok kiküszöbölését és a fejlődést gátló problémák meg­oldását eredményezi. Az el nem kötelezett mozgalom további ered­ményes tevékenysége megköveteli, hogy kerülje az önmagába zár­­kózás veszélyeit, legfőképpen pe­dig a belső megoszlás veszélyét. Nélkülözhetetlenül szükség van rá, hogy az el nem kötelezett or­szágok a többi országgal együtt, az ENSZ útján és más módon mindenekelőtt a szilárdabb és igazságosabb nemzetközi politikai és gazdasági viszonyok kiépítésére összpontosítsák tevékenységüket. A mai körülmények között az el nem kötelezettség mozgalma és politikája, éppen független, önálló és tömbön kívüli jellegének kö­­szönhetőleg, az egész nemzetközi közösség ja­vára, mindenki érde­kében cselekszik. S éppen ezért a mozgalom megosztására irányu­ló, valamint az azt célzó próbál­kozások, hogy egyik-másik tagját a töm­bök mellé állítsák, fölöttébb károsaik, s lényegében a nemzet­közi közösség tágiabb érdekei, a népek béke, biztonság és általá­nos haladás felé irányuló törek­vései ellen vannak. Az el nem kötelezett országok, mint tudjátok, intenzíven készü­lődnek a szeptemberre kitűzött, Havannában tartandó VI. csúcsér­tekezletükre. Az előkészületeket mi teljes felelőséggel kezeljük. Napjainkban az a nagy kötele­zettség hárul minden egyes el nem kötelezett országra, hogy te­vékenyen járuljon, hozzá ahhoz, hogy — demokratikus nézetegyez­­­ted­és útján — a VI. csúcsértekez­let eredményes legyen, továbbá hogy az el nem kötelezettség moz­galma és politikája eleget tudjon tenni a jelenkori szövevényes helyzetben előtte álló történelmi kötelezettségeinek. Ez pedig azt jelenti, hogy maximális erőbeve­­téssel kell dolgozniunk az előké­születi szakaszban és a koordi­nációs bizottság colomból minisz­teri értekezletén csakúgy, mint a küszöbönálló csúcsértekezleten. Nekünk mind­annyiunknak, akik el nem kötelezett országokban ve­zető tisztséget töltünk be, közös építő jellegű erőfeszítéseiket kell tennünk, mert mi valamennyien felelősséggel tartozunk a mozgal­mon belüli állapotokért, a moz­galom arra való képességéért, hogy eredményesen és egységesen cselekedjen­ a biztonságosabb és jobb nemzetközi viszonyok építé­sében, valamennyi ország függet­lenségének szilárdításában, az ál­talános felvirágzáshoz szükséges feltételek megteremtésében. S el se érjük mindezt, ha ezentúl is következetesen alkalmazzuk az el nem kötelezett politika al­apelveit, s hia ,szilárdítjuk a mozgalom füg­getlenségét és önállóságát. A népek függetlensége és szabadsága előfeltétele a haladásnak és a szocialista fejlődésnek Szeretném külön kidomborítani az el nem kötelezett mozgalom és politika hialladó jellegét. Ezt nem­csak az emberiség legnemesebb törekvéseit tartalma­zó célok jut­tatják kifejezésre, hanem a de­mokratikus gyakorlat is, amely lehetőséget nyújt a­z eltérő érde­kek és különféle felfogások össze­hangolására, nem különben arra, hogy ennek útján alakítsuk ki cselekvési egységünket. A mozga­lom haladó jellege a reális állás­foglalásban is megmutatkozik,­­ amely kiveti magából a radiká­lis és álforradalmi szóvirágokat és olyan tevékenységre nyújt alkal­miak, amely valóban a nemzetkö­zi problémák megoldása és a vi­lág általános haladása felé vezet. S végezetül, e haladó jellege a mozgalom kiterjedésében is meg­mutatkozik, s ez lehetővé teszi, hogy a nemzetközi haladás az emberiség hatalmas hányada te­vékenységének a gyümölcse le­gyen, mert enélkül nem lehet végrehajtani olyan gyökeres vál­tozásokat, amelyek nemcsak az emberiség egyes részeinek a ja­vát szolgálják, hanem az egész emberiségét. Mozgalmunk ereje és világviszonyzatsunk vonzereje egye­bek között éppen szélességében rejlik. Az el nem kötelezett moz­galom és politika elsősorban ép­pen azért haladó, mert az orszá­gok függetlenségét, a népek és emberek szabadságát előbbre tart­ja mindennél. A függetlenség és a szabadság pedig legszentebb ér­deke volt és maradt minden nem­zetnek és minden embernek, elő­feltétele minden haladásnak, de főként a szocialista fejlődésnek. Ettől a meggyőződéstől vezérel­ve úgy vélekedünk, hogy a ha­zánk függetlenségéért és szabad szoc­n­alist­a fejlődéséért folyó har­cunk csak akkor sikeres, ha ré­szét alkotja egyszersmind az ösz­­szes ország függetlenségéért és zavartalan fejlődéséért vívott harcnak, s részét annak a küzde­lemnek, amelyet az el nem köte­lezett országok vívnak a világ más haladó erőivel vállvetve. Elvtársnők és elvtársiak! Amit eddigi fejlődésünk során és a jel­entéstevési időszakban el­értünk, azt munkásosztályunk és valamennyi dolgozónk erőfeszíté­seinek és szorgalmazásának kö­szönhetjük. Az erőfeszítések, s ve­lük együtt a sikereik, ezentúl sem maradnak el. De könnyű dolgunk sem lesz. Hiszen a további fejlő­déssel járó feladatokat, mint már mondottam, mind összetettebb nemzetközi feltételeik közepette kell végreh­aj­tanunk. Azt azonban, ami gyorsabb ütemű fejlődésün­ket gátolja, de kívül esik a tár­gyi körülményeken, tehát rajtunk múlik, erélyes közös tevékenység­gel el kell hárítanunk. Ilyen ér­telemben sokat várok ettől a kép­­viselőháztól, tőletek küldöttektől s a JSZSZK Elnökségétől, amely — meg vagyok győződve róla­­—, ezentúl még több tapasztalattal felvértezve lát majd hozzá az előttünk álló feladatok végrehaj­tásához. A Szövetségi Képviselőhöz ülése Következetesen ragaszkodunk az el nem kötelezettség elveihez MAGYAR SZÓ BELPOLITIKA A JSZSZK Elnökségének tagjai Eredményeink korszakalkotó jelentőségűek Stane Dolane felszólalása Tito elvtárs beszéde és az el­múlt időszakról szóló jelentés meg­erősíti, hogy szocialista társadal­munk és vezető erői — tekintet nélkül a problémákra — sikeresen megvalósítják forradalmi mozgal­munk történelmi célját — mondta Stane Dolanc, a JKSZ KB Elnök­ségének titkára, és hozzáfűzte, hogy a jugoszláv szocialista társa­dalom sikeresen létrehozza azokat a feltételeket, amelyek között a dolgozó a maga sorsának urává válik, tudatosan építi történelmét és saját boldogságát. A továbbiakban kiemelte, hogy az elmúlt időszakban végzett mun­káról szóló eszmecserét pártunk jubileumi évében folytatjuk, és hozzáfűzte, hogy történelmi távlat­ból tekintve azok az eredmények, amelyeket a munkásosztály, a dol­gozó tömegek, országunk nemzetei és nemzetiségei, alkotói és forra­dalmi akciójával, a Jugoszláv Kommunista Szövetség és Tito elv­társ vezetésével értünk el, kor­szakalkotó jelentőségűek. Ilyen ér­telműek a JKSZ XI. kongresszu­sának határozatai, amelyekkel meghatároztuk közösségünk társa­dalmi és anyagi fejlődésének pers­pektíváit, továbbá a JESZ által vezetett szubjektív szocialista erők akcióinak irányait és harcuk for­máit. Dolanc hangsúlyozta, hogy or­szágunkban a politikai helyzet igen szilárd, és hogy óriási sikere­ket értünk el minden területen, majd így folytatta: „Pártunknak az az irányvétele, hogy önállóan és függetlenül határozza meg forra­dalmi akcióinak irányát és mód­szereit hazánk történelmi feltéte­leivel összhangban, valamint e fügetlenség megőrzésére és erősí­tésére irányuló állandó harc tar­tós értéke pártpolitikánk egészé­nek, egyszersmind­egyik alapvető tényezője társadalmunk eddigi fej­lődésének. Ez az irányvonal, amelynek program- és akciójelle­­gű életre keltése Tito elvtársnak a JKP élére való kerülésekor kez­dődött meg, erőteljesen kifejezésre jut forradalmunk fejlődésének minden további időszakában, egé­szen a jelenkorig. Stane Dolanc ezután elmondta, hogy a JKSZ XI. kongresszusa, valamint a köztársasági és tarto­mányi pártkongresszusok, illetve választási értekezletek ismét vilá­gosan és erőteljesen megerősítet­ték a Kommunista Szövetség, a munkásosztály, minden nemzetünk és nemzetiségünk forradalmi egy­ségét.­­ Ez az egység, amely a JKSZ programján és politikáján alapul, továbbra is legfontosabb feltétele a szocialista forradalom fejlődésének és hazánk sokoldalú előrehaladásának. Tarthatatlan elosztási gyakorlat Mika spiljak felszólalása Az Elnökség jelentése, valamint Tito elvtárs felszólalása rámu­tat az elmúlt időszakban, mind az anyagi, mind a társadalmi fejlő­dés elért számos kedvező eredményre, valamint arra, hogy a dolgozók reális életszínvonala szüntelenül emelkedőben van, s kedvező politikai hangulatuk. Ma­ga az az adat, hogy a jelenlegi öt­éves tervidőszak három évében a reális személyi jövedelem évente 4 százalékkal növekedett, tavaly, a tervidőszak negyedik évében pedig 6 százalékkal, azt bizonyítja, hogy jó úton haladunk. Ennél fokozot­tabban növekedett a személyi fo­gyasztás, ami még inkább a ked­vező alakulások mellett szól — mondta beszédének elején Mika Spiljak, a Jugoszláv Szakszerveze­ti Szövetség Tanácsának elnöke. E kedvező eredmények elérésé­ben a JSZSZK Elnökségének is kiemelkedő és pozitív szerepe volt. Ezért üdvözölhetjük Tito elvtárs beszámolójának azt a részét, amelyben azt mondta, hogy az Elnökség a jövőben is hozzájárul a köztársaságok és a tartományok érdekeinek egybehangolásához, valamint a nyílt és vitás kérdé­sek hatékonyabb megoldásához. Mika Spiljak ezután az Elnök­ség jelentéséről szólva elmondta, hogy valamennyi dokumentum és határozat a munka szerinti díja­zásnak, különösen pedig a személyi jövedelem elosztásának alapelvét hirdeti, a gyakorlatban viszont ez csak részben valósult meg. A gya­korlatban a személyi jövedelem elosztásának viszonylatában két rendszer alakult ki, ez pedig tár­­sadalmi-politikailag tarthatatlan és bizonyos problémákat szül, külö­nösen a termelés dolgozóinak kö­rében. Az egyik rendszer a terme­lés dolgozóira vonatkozik, akik munkájukat úgy-ahogy teljesít­ménnyel mérik, ési jövedelmüket­ e mércék szerint valósítják meg. A másik rendszer a közös szolgá­­latokra és az egész felépítményre vonatkozik, az itt foglalkoztatott dolgozók konkrét munkáját nem mércék, hanem a termelésbeli dol­gozók átlagának alapján állapít­ják meg, attól függetlenül, hogy egy-egy szolgálat milyen mérték­ben járul hozzá ennek az átlag­nak a megteremtéséhez. Mika Spiljak ezután elmondta, hogy a lakásépítésben tapasztalha­tó lemaradásnak több oka van. Külön beszélt arról, hogy a polgá­rok egyénileg miként vesznek részt lakásproblémájuk megoldá­sában és milyen felelősséget vál­lalnak érte. Nyilvánvaló, hogy a kérdést illetően eddigi politikánk és gyakorlatunk teljesen téves. Hogyan is magyarázhatnánk más­ként azt, hogy a jelen pillanatban polgáraink tömegesen várják, hogy a társadalom oldja meg la­káskérdésüket, maguk pedig, "még azok is, akiknek nincs lakásuk, sorba állnak a gépkocsikért, ví­­kendházat építenek, külföldre utaznak stb. Azok a dolgozók, akik maguk oldották meg lakáskérdé­süket, akik építkeznek (ezek pe­dig túlnyomórészt munkások) je­lentős tételeket fizetnek az emtő­­anyag utáni adó címén. Vélemé­nyem szerint sürgősen meg kell változtatnunk hozzáállásunkat, és a lakáskérdés megoldásáért való felelősséget arra kell hárítanunk, akinek szüksége van lakásra, ide sorolva azokat is, akiknek már van társadalmi lakásuk. Természe­tesen ehhez kell igazítanunk egész politikánkat. s

Next