Magyar Szó, 1982. május (39. évfolyam, 132-147. szám)

1982-05-26 / 142. szám

1982. május 26., sarerda KÍSÉRTŐ MÚLT Kongresszus Göttingenben A közelmúltban a cigányok a nyugat­­németországi Göttingenben világkongresz­­szust tartottak. Két központi kérdést tárgyaltak meg: a nácik által okozott szenvedések jóvátételének ügyét, vala­mint a ma is vándorló cigánycsaládokkal szembeni hátrányos megkülönböztetés problémáját. A kongresszus részvevői mintegy húsz országból érkeztek. Több mint félmillióra becsülik azoknak a cigányoknak a számát, akiket a nácik gyilkoltak meg a második világháború éveiben. Az ő sorsukra emlékezett a kongresszus egyik díszvendége, a bécsi Zsidó Dokumentációs Központ vezetője, Simon Wiesenthal. Felszólalását nagy tetszéssel fogadták, bár az NSZK-beli cigányok szószólója kifogásolta, hogy a cigányokat az NSZK jóval kisebb kárté­rítésben részesítette, mint a zsidókat. A kongresszus több szónoka kö­vetelte, hogy a szövetségi kor­mány ne csak egyéni kártérítést adjon a náci uralom áldoza­tainak és a túl­élőknek, hanem a cigányságnak mint önálló nép­nek nyújtson anyagi támoga­tást éppúgy, ahogyan ezt an-Simon Wiesenthal­nak idején Izrael esetében tette. Ebből a pénzből a cigányok kulturális és szociális alapot létesíthetnének, hogy őrizzék a nép hagyományait, és támo­gassák a rászorulókat. Követelték, hogy az NSZK-ban éppúgy nemzetiségi ki­sebbségnek tekintsék őket, mint a dáno­Simon Wiesenthal­kat. Szociálpolitikai követeléseik között első helyen említették, hogy a hatóságok jelöljenek ki megfelelő helyeket a no­mád életet élő családok lakókocsijai számára, é­s úgy szervezzék meg a gyer­mekek iskolai oktatását, hogy az meg­feleljen az érintett családok szükségletei­nek. A kongresszuson felolvasták Willy Brandt üzenetét, amelyben a neves poli­tikus kifejtette, hogy szerinte helytelen másokat saját értékrendünkből kiindulva megítélni; mindenki — és minden nép — iránt türelmet kell tanúsítani, és nem szabad senkit háborgatni abban, hogy saját életformája szerint éljen. Egy náci gyűjtőtábor lakói AXA, A KÍVÁNATOS Szerzők: Aveneli és Romero Kőolajipari termékek - kőolaj nélkül A kőolaj drágulásával egyre gazdaság­­talanabbá válik petrokémiai termékeket kőolajból készíteni. Az utóbbi időben sok szó esik arról, hogy kiindulóanyagként növényi részekből gyártott etil-alkoholt (CsFTsOH) alkalmazzanak. A legtöbb or­szág számára azonban járhatóbb útnak MAGYAR SZÓ -PORTYA látszik az, ha erre a célra szénből vagy földgázból metanolt, vagyis metil-alkoholt (СНзОН) használnak. Ez nagy fordulatot kíván meg a vegyipartól. Az általánosan alkalmazott Luigi-féle eljárásban szenet vagy földgázt szén­­monoxid, hidrogén és nitrogén keveréké­ből álló szintézisgázzá alakítanak át, majd a szintézisgázból készítenek folyé­kony tüzelőanyagokat vagy vegyi alap­anyagokat. Olcsóbb azonban az a kétlépcsős el­járás, amelyben a szintézisgázt először metil-alkohollá alakítják át. Erre a leg­elfogadottabb mód az 1960-as évekből származik. Vörösréz katalizátort alkal­mazva ez az eddigieknél alacsonyabb hőmérsékleten és nyomáson is végbe­megy. A következő lépésben a metil­­alkoholt zeolit katalizátoron vezetve át a petrolkémia legtöbb alapanyagát meg­kaphatják. Így gyárthatnak etilént, pro­pilént, butilént, benzolt, toluolt stbo. Új-Zélandban már ipari méretekben alakítják át a földgázt metil-alkohollá és tovább benzinné. Az ottani partközi föld­gázból gyártott benzin még kétharmadá­ba sem kerül annak, mint amelyet kő­olajból gyártanak. A szén alapú benzin azonban ma még drágább, mint a kőolaj alapú. 1200 méter mély barlang A Grúz SZSZK barlangkutatói rekord­­mélységet értek el: a köztársaság nyu­gati részén levő Tovliani-barlang fel­tárása közben 1190 méteres mélységbe ha­toltak le. Ez a Szovjetunió legmélyebb sztalaktitbarlangja és a világ harmadik legmélyebb barlangja. HABENY SUR... Enyveskezű könyvgyfűjtők Egyre értékes könyvnek oké: lá?ja a közkönyvtárakból Az ügy jellegzetes angol bűnügyi regénynek is beillik. A Londoni Egyetem könyvtárából el­tűnt több, összesen mintegy 2 millió dollárra becsült, ritkaságnak számító könyv. Közöttük volt Galilei egyik 1638-ban kiadott műve is. Bizonyos idő múlva Querichnél, a könyvritka­ságok forgalmazásával foglalkozó londoni keres­kedőnél megjelent bizonyos „francia doktor”, és húsz könyvet kívánt elcserélni középkori kéz­iratokért. A kereskedő munkatársai azonban tüzetesen megvizsgálták a könyveket, és felfe­dezték rajtuk az egyetemi könyvtár pecsétjé­nek nyomát. Értesítették a könyvtárt. Ezzel egy­i­­dejűleg a könyvtárosok észrevették, hogy va­laki kicserélte a könyvszekrények lakatját. Kiderült, hogy összesen 267 könyvnek nyoma veszett. Értesítették a Scotland Yardot és az Interpolt is. A második felvonás két héttel később játszó­dott le New Yorkban. Egy ember, aki a prince­­towni egyetem tanáraként mutatkozott be, egy antikváriusnak 11 000 dollárért felkínálta Gali­lei művét és még három más könyvet. A ke­reskedő gyanút fogott,, és az esetet jelentette a hatóságoknak. Ezután golyóálló mellényt öltött, és a látogatóval megbeszélt étteremben találko­zott vele azt színlelve, hogy hajlandó az üzlet­kötésre. A megbeszélés közepette váratlanul megje­lentek a titkos­szolgálat ügynökei, és letartóz­tatták Joh­n Papanasztasziu görög származású 34 éves személyt, aki doktori okleveleit szeretett volna szerezni a Columbia Egyetemen. Laikásá­i­ban a rendőrök 95 rútkasm­­nak számító könyvet és kéziratot találtak. A letartóztatott „doktor” nem árulta el, hol rejtegeti a többi értékes nyomtatványt. A könyvritkaságok lopása nem új keletű je­lenség. Amióta azonban a gyűjtők által áhított tárgyak ára növekedni kezdett, s a készpénz­szerzés lehetősége is csábító, fokozódott bizo­nyos személyek „aktivitása”. A Yale Egyetem­ről régi térképek tűntek el. Két évvel ezelőtt a Long Beach-i állami egyetemről szőrén szálán eltűnt James Cook kapitány könyve első kiadá­sának 27 kötete, amelynek értéke a szakértők szerint 30 000 dollár. Kaliforniában a riversade-i egyetemen szin­tén két évvel ezelőtt sikerült idejében letartóz­tatni egy tanárt, aki 440 000 dollárra becsült 10 500 (!) könyvvel igyekezett meglépni. A sok könyvet évek folyamán lopkodta össze. A tolvajok előszeretettel tulajdonítják el a XIX. századból eredő folyóiratokat és in­lusztrá­­ciókat, amelyeket egyszerűen kiollóznak a régi könyvekből. Mindezek a példák arra vallanak, hogy a könyvtáraknak számottevő összeget kell áldoz­niuk állományuk megőrzésének biztosítására. A chicagói könyvtár, ahonnan mindössze két év le­forgása alatt 2 millió dollár értékű könyv tűnt el (az egész gyűjtemény értéke mintegy 120 millió dollár), 1,7 millió dollár értékű kompu­terrendszert szerelt be, amely lehetővé teszi, hogy azok a személyek, akik a kölcsönzött köny­vet meghatározott határidőre nem szolgáltatják vissza, többé nem kölcsönözhetnek könyvet. Az elektronikai rendszerek többsége az úgy­nevezett „fecsegő szalag” elvén alapul, amely voltaképpen egy mágneses szalag. A könyv lap­jai közé helyezik, és riadót jelez, ha valaki megpróbálja kicsempészni. A könyvtárakban mostanában a ritkaságok leginkább kizárólag a könyvtáros jelenlétében lapozgathatók, de ugyanezt a célt szolgálja a zárt tévérendszer alkalmazása is. Washington­ban a Kongresszusi Könyvtárban 158 rendőr őrzi a könyveket, és a kijáratnál megmotozza a látogatókat. Tavaly egyetlen lopást sem je­gyeztek fel. A New York-i komputerszolgálat, amely számon tartja az ellopott könyvek és kéziratok jegyzékét, szintén megnehezíti a könyvtől val­ók abbéli szándékának keresztülvite­lét, hogy túladjanak a lopott kincsen. A szigorú biztonsági intézkedések alkalmazá­sa kapcsán felvetődik egy fontos kérdés: a nagyfokú elővigyázatosság nem befolyásolja-e a közkönyvtárak eredeti szerepének betöltését, hogy a könyv mint olvasmány bárki számára könnyen hozzáférhető legyen. A princetowni könyvtár már közölte, hogy ezentúl, 33 év után először, állománya csakis az egyetemi hallgatók számára lesz hozzáférhető. A 350 000 könyvvel rendelkező atalantai könyvtárban számottevően csökkent a lopások száma, amióta vezetősége közhírré tette, milyen biztonsági intézkedéseket foganatosított a könyvállomány megvédése érdekében. (Time) 27

Next