Magyar Szó, 1982. május (39. évfolyam, 132-147. szám)

1982-05-27 / 143. szám

G BELPOLITIKA AZ SZKSZ IX. KONGRESSZUSA ELÉ A jól végzett munka öröme A társult munka érdekeinek megfelelő iskolahálózatra van szükség Az iskola felé vezető útkereszte­ződésnél jobbra-balra tekintgetek, merről is várhatnám riportalanyo­mat. — A házigazdának illene előbb érkeznie — szólal meg a hátam mögül —, de, tudja, nemrég men­tem haza az iskolából, és hát ott­hon is akad mindig valami tenni­való — mondja szinte mentege­tőzve a néhány perces késésért. Aztán a kötetlen beszélgetésben megtudom, hogy az SZDSZ IX. kongresszusának egyik ada,i kül­dötte szabadkai születésű­, de már 23 éve Adán dolgozik pedagógus­ként, és ennyi idő untig elég ar­ra, hogy az embert — főleg ha munkájával bizonyított is — hely­belinek számítsák. Így is van, mert az Adán eltöltött több mint két évtized alatt BALOG Margit te­vékenyen kivette részét a társa­dalmi-politikai munkából, az ifjú nemzedékeknek igyekezett tudása legjavát átadni, és az otthont, a családot sem hanyagolta el. A rá­bízott tisztségek közül csak néhá­nyat sorolnánk fel. Tagja volt a legmagasabb községi pártfórumok­nak, a képviselő-testület társadal­mi-politikai tanácsának, a tarto­mányi pártbizottság eszmei-poli­tikai bizottságának, jelenleg is tagja a községi oktatási és neve­lési érdekközösségnek és tevéke­nyen kiveszi részét a Cseh Károly Általános Iskola önigazgatási szer­veinek munkájából is. — Sikerült-e mindig helytállni? — Az iskola, a pedagógiai hiva­tás, a társadalmi-politikai tevé­kenység és a család — már hosz­­szú idő óta csak erre összpontosí­tok, és igyekeztem képességeimnél fogva minden téren helyt állni. Bevallom, néha fáradtnak éreztem magam, de mások elismerése, a jól végzett munka öröme újabb erőt adott és még ma is el tudom végezni a „három műszakot”. Most már könnyebb, mert a gye­rekek felnőttek. Az egyik lányom egyetemre, a másik középiskolába jár. A férjem bizony nagyon meg­értő volt. Sokat segített, és soha­sem tette szóvá, hogy az iskolán kívüli társadalmi munkám sok időt vesz igénybe. — Szabad ideje? — Ilyen is van, és az én hobbim, vagyis a legteljesebb kikapcsolódás számomra a német nyelv minél tökéletesebb elsajátítása, új isme­retek szerzése. — Felszólal-e a kongresszuson? — Nagy megtiszteltetés számom­ra, hogy köztársaságunk e leg­rangosabb összejövetelén én leszek az adai kommunisták egyik küldöt­te. Szeretnék néhány olyan okta­tási kérdésről szólni, mely nem is csak a pedagógusokat, hanem meg­győződésem szerint a dolgozókat, a szülőket is egyre inkább érdek­li. Ezekkel a kérdésekkel a kong­resszusi dokumentumok is foglal­­l­koznak. Elsősorban a középfokú , szakirányú oktatás ésszerűsítésé­­­­nek szükségességéről szeretnék be­­­­szélni. Véleményem szerint társa- I­dalmunkban egy olyan középfokú­­iskolahálózatra van szükség, mely az oktatást a társult munka szol­gálatába állítja. Ezt úgy érhetjük el,­ ha a társultmunka-alapszerve­­zetek hosszú távú, tervszerű káder­politikát folytatnak, részletesen fel­mérik szakemberszükségleteiket és ennek alapján döntik el, hogy a községben milyen szakosított isko­laközpont működjön, így elérnénk, hogy az iskolából kikerült végzős növendékek azonnal bekapcsolód­hatnak a termelésbe.­­ A másik kérdés, mellyel egész közösségünk továbbfejlesztése ér­dekében foglalkoznunk kell, a kö­zépfokú iskolák tanulóinak megle­hetősen hiányos szakmai ismeretei. Véleményem szerint a végzett ta­nulók gyenge szaktudásának egyik oka a gyakorlati oktatásra szánt óraszám kicsiny volta, valamint a szakmai ismeretek elsajátításának helytelen módja. A tanulók ugyan­is a társultmunka-alapszervezetek­­ben a gyakorlati oktatáson na­­gyobbára csak passzív szemlélők. A probléma megoldását abban látom, hogy a munkaszervezetek­ben a tanulók gyakorlati oktatá­sára külön termelési vonalat léte­sítsenek, és a fiatalokkal valóban jól képzett, az ilyen munkát kedv­vel végző szakemberek foglalkoz­zanak. E gyakorlatot már néhány adai munkaszervezetben szorgal­mazzák, és az eredmények kiváló­ak.­­ Az említett feladatok elvég­zésében a pedagógusokra, is egyre nagyobb feladatok várnak. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy nagy megtiszteltetés, de nagy felelősség is az ifjú nemzedék nevelőjének lenni. Nem mindenki tartja így, éppen ezért a minőségi munkát az eddiginél jobban kellene értékelni. Küldöttségi bázisom támogatja az SZKSZ IX. kongresszusának hatá­rozattervezetét, mely szerint „az oktatás számára is ugyanolyan anyagi feltételeket kell teremte­ni, mint amilyenbe a társult mun­ka egyéb ágazatai vannak”. Re­mélem, a kongresszuson hozott ha­tározatok útmutatásul szolgálnak majd a további munkához. KISPÁL Ferenc A fiatalokról szólok Beszélgetés Vékony Károly kongresszusa küldöttei A Szerb KSZ IX. kongresszu­sának legfiatalabb topolyai kül­döttje Vékony Károly, 1956-ban született. Munkahelyiein, a topolyai helyi közösség általános népvé­­delmi és honvédelmi osztályán be­szélgettem el vele. Főleg afelől ér­deklődtem, hogy a kongresszuson szólni fog-e a fiatalokról. — Ez magától értetődő — mond­ja. — Magam is fiatal vagyok, ■tagja vagyok a SZISZ községi és tartományi választmányának is. Kongresszusi küldöttként így a fiatalokról, valamint a fiatalok és a párt kapcsolatáról szeretnék be­szélni. ▲ Konkrétan miről? — Tudjuk jól, hogy a fiatalok többsége, ha felveszik őket a párt­ba, hátat fordít a SZISZ-nek. Úgy gondolják, ők már kinőttek az If­júságii Szövetségből. Úgy vannak vele, hogy nekik ezentúl már csak a KSZ-ben kel dolgozniuk. Persze ez téves felfogás, ugyanis e fiatal­­ párttagok épp a pártba való fel­vételük után sokat tehetnének a SZISZ érdekében. Rengeteg terv­­határozat születik a fiatalokkal kapcsolatban, de sajnos, a dönté­sek valóra váltása rendre elma­rad. Előfordul, hogy kétévenként ugyanazok a határozatok szület­nek, de hogy miért, azt senki sem tudja. Egyszerűen füstbe mennek. Véleményem szerint épp azért, mert a fiatal párttagok nem dol­goznak a SZISZ-ben. Hisz a hatá­rozatokat nekik kéne a bázisban végrehajtaniuk. ▲ Manapság sokan mondják, hogy passzívak a fiatalok? — Sok igazság van ebben, s épp ezért kell síkraszállni azért, hogy a fiatal párttagokat jobban be­vonjuk a SZISZ munkájába. Csak a topolyai példát említem: a köz­ségben 8000 fiatal él és dolgozik, 1070 párttag, de a SZISZ munká­ján ez nem látszik meg. Ha csak minden második fiatal párttag megemberelné magát a SZISZ-ben, akkor ez a szervezet sokkal élet­képesebb és erősebb lenne.­­ Sokan mondják, hogy a fiata­lok javaslatait leszavazzák.. — Van rá példa, de nem általá­nos jelenség — mondja Vékony. — Ha a fiatalok valamit javasol­nak, ami meg van indokolva, meg van alapozva, akkor leszavazásra sosem kerül sor. De ha a fiatalok ötletszerűen, minden alap nélkül javasolnak valamely fórumon va­lamit, és ott leszavazzák őket, ak­kor azt nem úgy kell felfogniuk, hogy ismét a fiatalok maradtak alul. Arról kell inkább gondolkod­niuk, hogyan kell és hogyan nem szabad dolgozni.­­ Egyébként a kongresszusi felszólalásomban szeretném ki­domborítani azt is, hogy a fiata­lok munkájától, magatartásától függ a jövő építésének a kérdése, vagyis egész társadalmunk sorsa. S a fiatalok a társadalomhoz úgy viszonyulnak, ahogyan tanítjuk őket, ahogyan az idősebbektől lát­ják. Oda akarok kilyukadni, hogy az idősebb korosztálytól függ, mi­lyenek a fiatalok, milyenek lesz­nek, s idővel hová, merre fejlesz­tik társadalmunkat. Hangsúlyozni szeretném, hogy a kommunistáik­nak, főleg az idősebbeknek, példát kell mutatni a fiatalok előtt, olyan példát, aminek követése a biztos haladás záloga. Mert ha azt mond­juk, hogy ilyen vagy olyan fiatal­jaink vannak a pártban vagy azon kívül, akkor lényegében saját ma­gunkról, a felnőttekről is véle­ményt mondunk, erről ne feled­kezzünk meg. Hiszem, ez a kong­resszus jó alkalom lesz arra, hogy megtaláljuk a módját, miként kel­lene dolgozniuk a fiatal pártta­goknak a pártban is, a SZISZ-ben is. Remélem, rajtam kívül mások is foglalkozni fognak a fiatalok pártmunká­jával. D. L. Ne heverjen a pénz kihasználatlanul Módosul a tartományi lakásépítési terv? — Az igények meghaladják a lehetőségeket — A Tartományi Képviselőház illetékes bizottságának üléséről A tartományi középtávú társa­dalmi terv évi 12 000 lakás épí­tését irányozza elő. Tavaly (első­sorban az, egyéni építkezésnek köszönhetően) 4 százalékkal sike­rült túlteljesíteni a tervet. Bizta­tónak tűnik ez az eredmény, elé­gedettek azonban nem lehetünk, mert csökkenő irányzatot mutat az épülőfélben levő lakások szá­ma, ami arra utal, hogy egyre kevesebb pénzt fordít a társadal­munk erre a célra. Egyúttal azon­ban azt is bizonyítja, hogy az anyagi lehetőségek kisebbek az igényeknél. Bár a tavalyi tervtel­jesítés ezt egyáltalán nem igényli, valószínűleg mégis csökkenteni kell majd a társadalmi terv ke­reteit. Országos szinten a gazda­sági nehézségek miatt 10 százalé­kos tervcsökkentést irányoztak elő, a jelek szerint hasonló terv­­módosításra kényszerül majd Vaj­daság is. Több dolog is gátolja a szer­vezettebb és eredményesebb la­kásépítést. Mindenekelőtt az a baj — hangsúlyozták a Tarto­mányi Képviselőház lakásépítési, közművesítési és területrendezési bizottságának küldöttei a bizott­ság tegnapi, új összetételben meg­tartott első ülésén —, hogy a társult munka még mindig csak úgy mellékesen, menet közben tervezi a lakásépítési szükségle­teit, a tervek általában megha­ladják a lehetőségeket, mintha a munkaszervezetek nem is törőd­nének azzal, hogy mi lesz a sorsa a céleszközként elkülönített pénz­nek. Tavaly a lakásépítés új pénz­ellátási törvényének hatályba lé­pésével újabb nehézségek merül­tek fel a finanszírozásban. A tör­vény előkészítése során sokan at­tól tartottak, hogy mivel a cél­eszközt a tiszta jövedelemből kell elkülöníteni, az ismert gazdálko­dási nehézségek miatt kevesebb jut erre a célra. Lényegében nem így történt. Az erre a célra for­dított pénzösszeg névleges értéke nagyobb volt az előző évinél, ám az építkezés drágulása folytán sokkal kevesebb lakásra futotta, mint az előző évben. A másik nagy akadálya az építkezés za­vartalan pénzellátásának, hogy a törvény rendelkezéseinek téves magyarázata, értelmezése folytán az elkülönített pénz felét a mun­kaszervezetek nem társították az érdekközösségekbe, úgyhogy a pénz jó része kihasználatlanul hevert a munkaszervezetekben. Nem sikerült teljes egészében tisztázni azt sem, miből kell fi­nanszírozni a szükséges infra­struktúrát. Ezek és a többi nehéz­ségek arra késztették a bizottság tagjait, hogy egy részletes, átfogó felmérést kérjenek az illetékes tartományi titkárságtól, s ezt az egész problematikát a Tartományi Képviselőház elé terjesszék. Cs. Zs. MAGYAR SZÓ 1982. május 27., csütörtök Igazi társult termelő szeretne lenni Lassan megváltozik a mezőgazdasághoz való viszonyulás Prigrevicán alig van földműves. Még kevesebben vannak a fiata­lok. A magánkézben levő földet jobbára munkaviszonyban levők, nyugdíjasok művelik. A helyi me­zőgazdasági kombinátnak 2000 hek­tár szántója van. Stojan DEJA­­NOVIC fiatal termelő, a Szerb Kommunista Szövetség IX. kong­resszusának küldötte azt is el­mondta még, hogy az 5000 lakost számláló faluban 32 társult terme­lő van, 96 hektár földdel rendel­keznek. Neki 10 hold földje van, saját jószágát neveli, dologidőben bizony van mit megfognia. — Ötéves fiammal, idős szüle­immel lakunk egy fedél alatt. Már régen elmehettem volna valamer­re dolgozni, elhelyezkedhettem volna, ha nem szeretem annyira a jószágot, a földet. Most 36 éves vagyok, annak idején a lovak miatt lettem földműves. A lovak után jött a traktor, mi is korsze­rűbben termelünk. Mindig igyek­szem lépést­ tartani a követelmé­nyekkel, igényekkel. Többek kö­zött ezért is társultam. Társultam, de csak papíron. Én nem ilyen társulást szeretnék. Igazi társult termelő szeretnék lenni. Minden hónapban a szövetkezetből szeret­ném kapni a keresetemet, ezzel együtt járna a betegség- és nyug­díjbiztosítás, a szakosított terme­lés. Szervezetten, hosszú távon hajlandó vagyok napraforgót, cu­korrépát, takarmánynövényt ter­meszteni. Úgy hallom, 1983-ban már ilyen módon is lehet majd társulni Prigrevicán — sorolja. Stojan Dejanovic úgy érzi, hogy alapjában véve elégedett ember, de nagyon sok gondja van. Olat szeretne például építeni, évekkel ezelőtt kapott is kölcsönt erre a célra, de nem tudta kihasználni, mert a falufejlesztési tervben új utcát „rajzoltak” kertjébe és hátsó udvarába. — Lehet, hogy évtizedek múl­va sem lesz itt új utca, de épít­kezni nem lehet. Ha másképp nem megy, engedély nélkül is felépí­tem udvaromban azt az ótat, mely­ben 100 hízót szeretnék tartani. A helyi közösségben segíthetnének, de nem segítenek. E magatartás miatt teszek panaszt a tartomány­nál, még a kongresszuson is szó­vá szeretném tenni. Azt még meg­értem, hogy Belgrád központjában nem lehet hizlalni, de azt már nem, hogy Prigrevicán sem enge­délyezik az építkezést — kesereg. Örvendetes, ígéretes jelként könyveli el, hogy azért lassan kezd megváltozni a mezőgazdasághoz, földműveshez való viszonyulás. Is­mét van becsülete a földnek, olyanok is akadnak, akik koráb­ban elhagyták, most pedig visz­­szapártolnak a mezőgazdasághoz. Országos szinten kellene azonban megváltoztatni a mezőgazdaság­hoz, a faluhoz való viszonyulást. Nézete szerint nem volna szabad többször megengedni, hogy ne le­gyen műtrágya, növényvédő szer, pótalkatrész. — így is, úgy is be kell szerez­ni, akkor miért ne lehetne meg­tenni a maga idejében? Felmérte már valaki, mekkora károk szár­maznak a késedelemből, műstrá­­gyahiányból? Vannak szakembe­reink, nem mondom, hogy nin­csenek, de valahogy furcsán visel­kednek. Falun olyan rátermett agronómusokra,­ j­ószágtenyésztők­re van szükség, akik nem az iro­dában gubbasztanak, hanem az emberek között mozognak. Csakis szorosabb együttműködéssel ter­melhetünk többet, a tanulás is ránk fér. Azt hiszem, felszólalok a kongresszuson. El szeretném mondani, hogy mindenkinek, még a földművesnek is többet, okosab­ban kellene dolgozni, mint fiatal parasztember, igazi társult terme­lő szeretnék lenni. KŐVÁRI Árpád Stojan Dejanovic Kevés jut a lakások karbantartására Zomborban mindössze 9,1­0 dinár a lakbér négyzetméterenként A zombori községben 4200 társa­dalmi tulajdonban levő lakás van, zömmel a városban, csak elenyé­sző részben falun. A lakásgazdál­kodási érdekközösségben már két­­három évvel ezelőtt fel­hívták az illetékesek figyelmét, hogy a laká­sok javítására, tatarozására nem jut elég pénz. Nem, mert a lakbér túl alacsony, ugyanakkor a laká­sok amortizációs arányszáma is igen alacsony. Ily módon a felbe­­csülhetetlen értékű lakásállomány napról napra, de feltartóztathatat­lanul megy tönkre. Ehhez hozzájá­rul a lakók gyakori felelőtlen ma­gatartása, a karbantartási díjak drágulása is. Egyelőre csak az a megállapodás valósul meg a terv szerint, hogy 1985-ig a lakások amortizációs arányszámát 0,33 százalékról foko­zatosan egy százalékra emelik fel. Ez azonban csak kicsiny része a karbantartásra szolgáló eszközök­nek. A lakbérek alakulásával van a baj! Az illetékesekkel elkészítették a lak­­bérdirálgulás ütemtervét, amellyel 1985- i­g szabályozzák évenkénti emelését. Eszerint már tavaly 10, az idén pedig a következő három évhez hasonlóan 35 százalékkal kellene drágítani a lak­bért, hogy 1985. december 31-éig elérje a lak­ás értékének két százalékát. Mi történt 1981-ben? Tavaly az előirányzott 50 helyett mindössze 32 százalékos lakbéremelkedésre­­került sor, ami már kérdésessé te­szi a megállapodás hatékonyságát-A fenti k­ülönb­özetből származó eszköz­hiány már az i­djén érezhető, az érdekközösségnek kevés a pén­ze a karbantartásra. Az 1982-re szóló társadalmi megállapodás szerint 35 százalékos drágulást irányoztak elő. Április elsején azonban a községi árügy a közösség mindössze 25 százalékos emelést engedélyezett, ami azt je­lenti, hogy az évi drágulás csak 19 százalékos lesz. Ilyen ütemű lesz a lakbér alakulása a követke­ző három év alatt is. Íme néhány, igazán világosam érvelő adat arról, milyen kicsi a lakbér. A községben átlag 383,70 (a városban 419,35, a falvakban 233,20) dinár volt, vagyis négyzetméterenként mindössze 9,10 dinár. Ez nevetségesen kevés. Ma már egy dohányos ha­vonta többet költ cigarettára, mint a lakásra, a társada­lomtól majdhogynem ingyen bérek. Tegyük hozzá, 1981 decemberében a la­kások­­karbantartási költségei csaknem megkétszereződtek. Ha 1982-ben a lakbért a megen­gedett 18,72 százalékkal emelik fel, akkor az idén a tavaly minimális­nak nevezhető karbantartástól is kevesebb jut javításra, tatarozásra. Hiábavaló tehát a társadalmi megállapodás, amely előirányozza, hogy 1985-ig a lakbér a lakás ér­tékének két százalékát teszi ki. Amíg ilyen óriási lesz a különbség a lakásépítés költségei és a lakbéreik kö­zött, addig nem marad más, mint tűr­ni, hogy a vakolat és a festés, a für­dőszoba-berendezés lassan, de biztosan megy tönkre. Mert mégiscsa­k­ revetsé­­ha a lakbérért kevesebbet fize­tünk, mint a cigarettáért, esetileg húsz fröccsent

Next