Magyar Szó, 1982. május (39. évfolyam, 132-147. szám)
1982-05-26 / 142. szám
t.•" DUHATAJ t'!? ! NEVEK ÉS ISKOLÁK 042 elnemzetlenítés gyakorlatának mindig és mindenütt intézményesített szervei vannak. A népnek ebben nincsen része, ha csak fel nem izgatják felülről jött sugallatok, amelyeket szintén ■intézményesíteni lehet, ha a szükség úgy kívánja. Márpedig gyakran előfordult különböző korokban és különböző részein a világnak, hogy bűnbaknak állítottak oda más nyelvű, vallású vagy nemzetiségű népeket. A cári Oroszországban és később másutt is ilyen bűnbak a zsidóság volt. Politikai, gazdasági és egyéb bajok leplezésére rendeztek pogromokat. Nálunk az első világháború után a központosított kormányzást ugyancsak a nemzetiségek jogfosztásával igyekezett elterelni a figyelmet az igazi bajokról. Már azzal, hogy közalkalmazottnak lehetőleg „államalkotó elemeket” vettek fel, a növekvő munkanélküliséget ily módon kanalizálva. Maga a meghatározás: „államalkotó elem” ezt az előnyt kívánta hangsúlyozni más, alantas népekkel szemben. S az érdekeltek egy része, akik ilyen előnnyel születtek, egy ideig el is hitték talán helyük felsőbbrendűségét a nemzetiségekkel szemben. Amint azonban a legcsekélyebb módon elégedetlenek voltak, s erre bőven nyílt alkalom, megszűntek „államalkotó elemek” lenni, s éppolyan jogfosztott, kiszolgáltatott, sőt üldözött páriák lettek, mint a kisebbségi nép. Az elnemzetlenítés mindig és mindenütt a gyerekkorban kezdődik, mondhatnánk a bölcsőtől s a koporsóig tart. Az első lépcső az iskola. Ahogy a régi Magyarországon az anyanyelvi oktatás hiánya vagy korlátozott volta miatt hangzottak el panaszok a nemzetiségek részéről, az SHS királyságban is ezzel kezdődött a hátrányos megkülönböztetés. Nem passzív formában, olyképpen, hogy nem nyitottak elegendő nemzetiségi tannyelvű iskolát. Már azzal kezdték, hogy a hatóság állapította meg: kinek van joga magát németnek, magyarnak, macedónnak vagy más kisebbségi néphez tartozónak érezni. Az otthon beszélt nyelv nem volt elegendő. A családneveket is vizsgálatnak vetették alá. Macedóniában egyszerűen átírták a szikla végződésű vezetékneveket, míg Vajdaságban a Pribicevic-féle „névvagy elemzés” egészen önkényes módon állapította meg, ki a magyar. A Mészáros a Kovács, a Horváth és sok más név viselőjéről kiderítették, hogy szláv eredetű, ennélfogva ha volt is magyar tannyelvű iskola, oda ilyen névvel nem vették fel a tanulót. Vagy legalábbis nem volt ajánlatos felvenni. Mert azok között, akiknek ilyesmiben döntési joguk volt, mindig akadt azért megértő, szemethunyó „államalkotónak” nevezett ember. Svetozar Pribičevič likai születésű ember volt, az első világháború előtt a magyar parlament képviselője és néhány éven át a revánsszellem elnemzetlenítési politikájának híve. Később, amikor demokratikus irányzatot sürgető politikája miatt kegyvesztett lett és kénytelen volt emigrációba vonulni, azzal védekezett, hogy ezzel a kevésbé fájdalmas, az ifjúkorban végrehajtott beavatkozással próbált létrehozni valamilyen népi kohéziót. Csakhogy közoktatási miniszter korában más intézkedésekkel is akadályozta a kisebbségi iskolák működését. A pedagógusokat az államnyelv tökéletes elsajátítása céljából tanfolyamokra kényszerítette, ahogyan azt egyébként 1882-ben a magyar kultuszkormányzat tette a nemzetiségi tanerőkkel. Ő azonban még azzal is megtoldotta a rostálásnak ezt a gyakorlatát, hogy a névjegyelemzést kiterjesztette a tanítókra is. Az nem volt elég, hogy megtanulta az államnyelvet és letette a vizsgát, családnevével is bizonyítania kellett, hogy ő pedig fel- és lemenő ágon magyar. És ha ez a bizonyítás sikerült, újabb megkülönböztetési intézkedés volt várható, így hát igazán tisztességes magyar származású és érzelmű tanítók, a névjegyelemzés gyakorlatához igazodva, nem vallották magyaroknak magukat, hanem sokáénak, szlováknak, ruszinnak. Egy bácskai magyar falu két tanítója szlováknak vallotta magát, egy másiké lengyelnek. Más kérdés, hogy elhitték-e? Volt ahol a túlbuzgó ellenőrző szervek elutasították az ilyen tanítókat. Legtöbb helyen azonban szemet hunytak az ilyen szegény „gyászmagyarok” kényszerű eljárása fölött. Ezzel is bizonyítva Telleyrand híres mondását, mely szerint a rendeletek azért vannak, hogy kijátsszák őket. Közvetve az ilyen eljárás is a jobb ügy érdekét szolgálta. Nem lehetett tanítóhiányra hivatkozva megtagadni a nemzetiségi iskola megnyitását. És hogy közben hősök is voltak, például egy Jaszenovics Mária és Stumféger Éva, akik bátran magyaroknak vallották magukat, s hogy aztán taníthattak-e magyar iskolában, más kérdés már. A Zombori Újság minden megjegyzés nélkül közölte az ily módon végrehajtott névvegyelemzés hőseinek és áldozatainak nevét, akárcsak a közigazgatási vizsgára kényszeritltt falusi jegyzők és írnokokét, a véleményt a közvéleményre, tehát olvasóira bízva. HERCEG János HÓDSÁG Eredményes marxista oktatás oktatására, eszmei-politikai képesítésére. A társadalmi-politikai szervezetek, társultmunka-alapszervezetek és helyi közösségek szükségleteinek megfelelően 27 tagozat működött. A 800 jelentkező közül 744-en sajátították el eredményesen a tananyagot. Nagy előrehaladást jelent ez, hiszen egy évvel korábban csak 417-en voltak. A marxista központnak több mint 70 előadója, munkatársa mintegy 1200 órát tartott az általános és szakirányú tagozatokon a 800 hallgatónak. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy több szemináriumra, előadásra, tanácskozásra is sor került, a községben 1 700 kommunista, dolgozó és fiatal kapcsolódott be a marxista oktatásba és eszmei-politikai nevelésbe. A népfölkelés és a szocialista forradalom 40. évfordulója megünneplésének jegyében kirándulásokat is szervezett a marxista oktatási központ a hallgatók részére. Ezeken a kirándulásokon közvetlenül is megismerkedtek népeink és nemzetiségeink szabadságért folytatott hősi harcával, Tito elvtárs forradalmi életművére emlékezve. A hódsági községben évről évre nagyobb gondot fordítanak a kommunisták, dolgozók és polgárok, valamint a fiatalok marxista HÓDSÁG Többen járnak moziba Rohamosan csökkent az utóbbi években a mozilátogatók száma a hódsági községben, tavaly azonban változott a helyzet: 20 000-rel többen voltak moziban, minint 1980- ban. összesen 149 000 jegyet adtak el a község 8 mozijában, ami azt jelenti, hogy minden lakos átlagban 3,5 alkalommal volt kíváncsi a filmekre. A 157 bemutatott film közül 17 hazai gyártmányú volt. A meglepetésszerűen fokozott érdeklődés azt bizonyítja, hogy azoknak volt igazuk, akik ellenezték a mozik bezárását. Inkább korszerűsíteni kellene a műszaki felszerelést, hiszen általában ez az egyetlen szórakozási lehetőség a falvakban. A művelődési érdekközösség és a helyi közösségek az eddigieknél nagyobb támogatásban részesíthetnék a mozikat. SZLAVÓNIA Haraszti segítségre szavai A szlavóniai magyarság egyik szigete Haraszti. A falu alig félórányira esik Eszéktől. Annak ellenére, hogy közel van a város nem fejlődik a kívánt ütemben. Lakossága mintegy 800 lélek. Az új, a szép és a haladás iránt a haraszti lakosok fogékonyak, kevés azonban bennük az akarat. FÁBIÁN Józseftől, a helyi közösség elnökétől a falu életéről érdeklődtünk. Az első helyi járulékot 15 évvel ezelőtt szavaztuk meg. Betonjárdát építettünk. Hamarosan megkaptuk az aszfaltutat is, a város közelsége mégsem hatott a falura. A fiatalok nem telepedtek le itthon, hogy bejárjanak munkára. Elköltöztek, mert nem volt a faluban semmiféle szórakozási lehetőség, semmi fejlődés, hiszen nem volt hely az építkezésre, a terjeszkedésre. A földművesek lassan kiöregednek, s igyekeznek megszabadulni a tehertől, a kooperációs állattenyésztés sem vált be. A többi föld is a kombinát tulajdona lett. Már vállalnánk a vizenyős földet is, fűzfát ültetnénk, hogy legyen a falunak valamennyi jövedelme, de már e vizenyős földek tulajdonjoga is vita tárgya. Az erdő jól jövedelmezne, de a mostani kilátások szerint csak két hold maradt a falunak. Az egyház földije, mintegy 25 hold, a szövetkezet fölbomlása után átesett a kombináthoz. Most vissza kellene kapnunk, hogy töreszkethessünk, de az urbanizációs tervünket évek óta nem fogadják el. Egy kilométerre a falutól gyárrészleg épült, területileg hozzánk tartozott, de aztán átesett Dacházához. Nem baj, a probléma csak az, hogy az ott dolgozó munkások közel szeretnének építeni a munkahelyükhöz, de nem lehet. A két hektárnyi erdőn semmiféle jövedelmünk sincs. Két tonna szén az egész évi juttatás a községtől a falu számára. Ha gyűlésre megyünk Eszékre, kapunk 50 dináros napidíjat és 50 dinárt útiköltségre. Négy évvel ezelőtt újra megszavaztuk a pótadót, de a begyűlt pénzzel semmit sem tudunk kezdeni. Évtizedek óta semmi sincs a faluban. Öt éve iskolánk se. Amióta Dacházán elkészült az iskola, a mi gyerekeink de oda járnak, alsósok és felsősök egyaránt. A falu szélén átrendeztük a volt iskolaépületet. Ott kapott helyet a könyvtár, az olvasókör és anyakönyvi hivatalt rendeztük be. A múlt héten sok év után megvolt itthon az első esküvő. Nem akarom én a harangot félreverni, de ilyen nemtörődömséget tapasztalva azt hiszem érthető, hogy elégedetlenek vagyunk. Amikor Eszéken voltam, hogy segítséget kérjek az építkezéshez, azt mondták az illetékeseik, nincs pénz a falu fejlesztésére. Sőt, az összegyűlt helyi, járulékkal részt vehetnénk a város vízvezeték-hálózatának bővítésében, s aztán később ránk is sor kerülne. Ha így áll a helyzet, akkor a következő pótadót, ami a közeljövőben esedékes, meg se szavazzuk. POZSÁR Juliska, a helyi közösség tanácsának tagja: — Valamikor itt volt a község központja. Hozzánk tartozott néhány falu. Aztán ez megszűnt. Valahogy nagyon hátra szorultunk. Évtizedekig semmit sem mozdult a falu. Helyi irodánk sincs, a tűzoltóegyesület tűr meg bennünket. A falu központjában van egy üres telek. Oda szeretnénk építeni, alul kapna helyet egy korszerű jól fölszerelt üzlet, fönt pedig a helyi iroda, és az ifjúság. A lakosok szívesen föláldoznának tíztizenöt napot a közös munkára, a traktorosok is részt vennének az építkezésben, ha össze tudnánk gyűjteni a kezdő tőkét. Én hiszek abban, hogy a falunk nem hal el, csak több életet kellene belevinni, azt az erőt, ami a fiatalokat itthon marasztalja, de egyedül erre nem vagyunk képesek. M. V. SZLAVÓNIA—BARANYA Még mindig jelentős a pedagógushiány a szórványvidéken Szlavóniában és Baranyában a homogén területeken jól működnek a magyar tannyelvű iskolák. A szórványvidéken néhány évvel ezelőtt beindult anyanyelvápolás azonban mind nehezebb helyzetbe kerül. Jelenleg 23 pedagógusra lenne szükség. Az általános iskolákban a falu lakosságának összetétele határozza meg az oktatási nyelvet, horvát, magyar illetve két nyelven folyik a munka. Az iskolákban az elmúlt években fokozatosan csökkent a tanulók létszáma, ennek oka elsősorban a lakosság belső vándorlása. Az iparilag jobban fejlődő környezetek még mindig szinte döntő hatással vannak a lakosság számának alakulására. Az új környezetben a nemzetiségi szülők már nemigen igénylik az anyanyelvű oktatást. Megelégszenek csak a nyelvápolással. A magyar tagozatokon főleg vajdasági kiadású tankönyveket használnak, de örvendetesen emelkedik a HMSZ kiadásában megjelent tankönyvek száma is, amelyek a Horváet Szocialista Köztársaság tantervével összhangban készültek el. Azanyanyelvápolásban a tanulólétszámot vizsgálva, visszaesés észlelhető az előző évekhez viszonyítva. A szórványvidéken halt iskolában tanerőhiány miatt szünetel a munka. Ezekben a falvakban mintegy 220 diák maradt anyanyelvápolás nélkül. A szórványvidéken is változott a tanulólétszám. Pélmonostoron 39- cel, Vinkovcin 12-vel, Verővén 46- tal, Vukováron pedig 8 tanulóval emelkedett a csoportok létszáma. Kevesebb tanuló tanulja anyanyelvét a djakovói, az eszéki és a bjelovári községben. A nyelvápolási órákat váltás közben vagy váltás után tartják. Ma már sok iskolában küllőn tantermet biztosítanak a magyarul tanulók számára. A munkában a nehézségek állandó jellegűek. A tanulók anyanyelvüket fakultatív módon tanulják, nem kötelesek járni az órákra, sokan hiányoznak. A jobb képességű tanulók rendszeresen látogatják az órákat, de a gyengébb tanulók szülei, ha a gyerekek sikertelenségét akarják igazolni, akkor azt állítják, hogy az anyanyelv tanulása újabb megterhelés számukra. Valójában a tanulók munkaszokásaiban és a szülők viszonyulásában keresendő az ok, illetve a kérdéshez való helytelen hozzáállásban. A középiskolában az elmúlt tíz évben jó eredményeket értek el a tanulók. A kezdeti huszas létszámból ma 177 tanuló végzi a középiskolai tanulmányait anyanyelvén, illetve részben horvátul. Az emelkedés folyamatos. Az előző évhez viszonyítva húsz százalékkal többen iratkoztak a pélmonostori középiskolai központ kétnyelvű tagozatára. Az általános középiskola két osztályának elvégzése után a magyar tanulók három szakon folytathatják tanulmányaikat: pedagógiai, közigazgatási és fémipari szakon. M. V. Horvátországi nemzetiség szemle A hónap végén háromnapos ünnepség színhelye lesz Baranya. Itt rendezik meg a horvátországi nemzetiségi iskolák találkozóját, melyen részt vesznek az olasz, cseh, szlovák, ruszin, ukrán és magyar iskolák küldöttségei, mintegy 250 tanuló. A tanulócsoportok 10—12 perces műsort mutatnak be. Megtekintik Baranya nevezetességeit, ellátogatnak a Kopácsi rétre, a Báni hegybre, a vörösmarti múzeumba, Batinán megkoszorúzzák a Győzelmi emlékművet, este pedig a Zöldszigeten tábortüzet gyújtanak.M. v. DOROSZLÓi Baján vendégszerepel a Gyöngyösbokréta A doroszlói Móricz Zsigmond Művelődési Egyesület Gyöngyösbokréta együttese és a fúvószenekar május 28-án háromnapos vendégszereplésre Magyarországra utazik. A bajai járásihoz tartozó Szeremle falu művelődési egyesületének vendégeként, amellyel a doroszlói egyesület szoros kapcsolatot tart fenn , részt vesz a Baján megrendezendő májusi játékok fináléján. A pénteken este rendezett közös műsorban fellép a Gyöngyösbokréta. Szombaton reggel a Duna Szálló teraszán a fúvósok térzenével köszöntik az ébredőket. Este Szerénásén tartanak közös fellépést, vasárnap újra Baján vendégszerepel a két táncegyüttes és a doroszlói fúvószenekar. cs -n 1982. május 26., szerda A fiatalok szórakoztatnak Baján, a magyarországi testvérvárosban vendégszerepeltek a minap a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület műkedvelő gárdája. A fiatalok szórakoztatnak című műsort mutatták be KAPITÁNY György rendezésében. BÁNÁTI Tibor 28 éve a bajai József Attila Művelődési Ház igazgatója. Az előadásról a következőket mondta: — Sokan eljöttek a műsorra, a betetek szeretik a zomboriakat. A Bácska Áruház dolgozói divatbemutatót szerveztek, amii kicsit hosszadalmassá tette az előadást. — Tetszett a műsor, a fiatalok és az idősebbek is rutinosan játszottak. Nekünk is van hasonló műsorunk, már bemutattuk a zombori közönségnek. Legközelebb egy színdarabbal jönnek, mi pedig a bátmonostori község népi együttesével viszonozzuk a szmogatásukat. POVAZSÁN László, a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke: — Kevés idő jutott a próbákra, Győrfi Sándor énekessel egyetlen egyszer sem próbált a zenekar, de szerencsére ő már rutinos énekes. Mindent összegezve az izgalom ellenére sikeresnek mondható az előadás. Fiataljaink jól érezték magukat. BARTALOS Margit Elhanyagolt könyvtárak Valamelyest kielégíti ugyan a szükségleteket a hódsági Branko Radičević Népkönyvtár (ide tartozik mindegyik helyi közösség könyvtára), de még mindig sok a megoldásra váró feladat. Volt ugyan kezdeményezés a helyi közösségekkel és a társullt munkaszervezetekkel való együttműködésre, ebből azonban jóformán nem valósult meg semmi. Rajkovón, Szilbereken (Backi Brestovac), Dernyén és Diomoson (Dalié) annyira elhanyagolt helyiségben van a könyvtár, hogy az ott dolgozó egészségét is veszélyezteti. E falvak a legalapvetőbb feltételeket sem adták meg a könyvtár működésére. Mint már korábban megírtuk, az utóbbi tíz évben több ezer könyvet „elfelejtettek” visszaadni az olvasók. Tavaly folytatódott az akció, hogy minél több kötet viszszakerüljön a könyvtárakba. A feleleten olvasók úgy látszik hajlottak a szép szóra és 2500 könyvet át is adtak. Ez azonban csupán 30 százaléka az eltűnt könyveknek. Ezek szerint tehát tovább kell folytatni az akciót. A nehéz anyagi körülmények miatt a Népkönyvtár képtelen elegendő könyvet vásárolni, nem tudja teljesen kielégíteni az olvasók igényeit. Tavaly midössze 813 kötettel gyarapodott az állomány. Ebből 205 magyar nyelven íródott, a többi szerbhorvát. Ha a fentiekhez még azt is hozzáadjuk, hogy a Népkönyvtár 80 ezer diináros veszteséggel zárta az elmúlt évet, akkor valóban arra a következtetésre jutunk, hogy nagyon sok még a tennivaló a helyzet javítása érdekében.