Magyar Szó, 1984. június (41. évfolyam, 149-163. szám)
1984-06-01 / 149. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kommunista A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG, A SZERB KSZ ÉS A VAJDASÁGI KSZ LAPJA XVI. évfolyam 848. szám Újvidék, 1984. június 1. Az eszmei ködfüggöny szétoszlatása A mostanában a Kommunista Szövetségről folytatott viták, mégha nem is eléggé termékenyek, kritikai szelleműek, s a tagság nagyobbik részét sem mozgósítja, egyértelműen azt bizonyítják, hogy az eszmei tudat állapota meglehetősen kedvezőtlen a Kommunista Szövetségben és a társadalomban, hogy bizonyos eszmei mozgások nemkívánatos irányban haladnak, hogy leleménytelenség, zavarodottság, deffenzív magatartás, sőt tehetetlenség jut kifejezésre az eszmei küzdelemben, s mindez repedése idéz elő az eszmei fronton, tehát behatolhatnak az idegen és ellenséges elképzelések. Eszmei pillanatunk többé-kevésbé ismert mozaikjában megfigyelhető a Kommunista Szövetség eszmei ellenfeleinek kimondottan agresszív, szervezett és meglehetősen eredményes tevékenysége, amiben hangsúlyozott könyörtelenséggel járnak az élen az ellenséges és a kommunistaellenes elemek. Mindez egyféle összejátszással történik a széles körű jobboldali és kommunistaellenes világhisztériával, sőt, az még serkenti is a hazai elemeket. Tévedés lenne azonban, jóvátehetetlen melléfogás, ha azt hinnénk, hogy legnagyobb eszmei problémánkat a nacionalista és elenséges erőkből fakadó eszmei ellenségeink tevékenysége jelenti, ahogyan azt sokan gondolják és mondják. Az eszmei ellenzék és az ellenséges erők, akiknek „alternatíváit” dolgozóink nagyon jól ismerik, nem lebecsülendők, különösképpen nem a mostani bonyolult időben, de túlbecsülni sem szabad őket. Ahogyan azt metaforikus módon kifejezésre juttatta Pero Kvesié, a HKSZ KB eszmei kérdésekkel foglalkozó múlt heti tanácskozásán, „sötét tükör, amiben visszaverődnek hiányosságaink”. A Jugoszláv Kommunista Szövetséget inkább annak kellene aggasztania, hogy milyen az eszmei tudat állapota a saját soraiban, persze az egész társadalomban is, elsősorban az eszmei konfúziókra és politikai irányvesztésre, a fejlődési távlatok elködösítésére, a defztizmusra és az apátiára, a kételyekre és gyanakvásra gondolva, amelyek hatalmukba kerítik a dolgozók és a fiatalok bizonyos rétegeit, amitől a Kommunista Szövetség bizonyos tagjai sem mentesek. Ennek a hangulatnak a generátora, ami véleményünk szerint még nem annyira veszélyes, hogy átalakuljon általános tamáskodássá a Kommunista Szövetséggel és kommunista programjával szemben, tulajdonképpen — a gazdasági gondok mellett — az a tény, hogy a KommunistaSzövetség és más szubjektív erők sem értek el kielégítő eredményeket a további fejlődés távlatainak kézzel fogható megjelölésében. A hosszú távú gazdasági stabilizációs program érvényesítésében még mindig nem értünk el bátorító eredményeket, amelyek mozgósítani tudnának. ,Méltányolva az objektív okokat, a nemzetközi helyzetet, elsősorban a gazdasági tényezőket, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni magának a Kommunista Szövetségnek a szubjektív hiányosságait, hiszen meglehetősen tétova feladatainak teljesítésekor, mégpedig mind eszmei téren, a nyílt eszmei-elméleti kérdések megoldásakor, mind pedig a szerepvállalásban, vagyis a politikai rendszer intézményeiben, amelyekben gyakorlatilag juttatják érvényre a hosszú távú programot. S mindez, ahogyan múlik az idő, érthető elégedetlenséget vált ki, ami objektíven nézve kedvező talajt biztosít az esetleges eszmei gyomok kifejlődéséhez azokból a magvakból, amelyeket az említett ellenséges erők hintettek el. Ma és itt, tehát, sorsdöntő jelentőséget kap a Kommunista Szövetség felkészítésének kérdése, hogy érvényesíthesse vezető eszmei-politikai szerepét, illetve megtegye a rendkívül szükséges fordulatot az ezzel kapcsolatos akcióban. Kétségtelen, hogy eszmei offenzívára van szükségünk, s véleményünk szerint az sem lehet kétséges, hogy milyen irányba kellene összpontosítani ezt a munkát. Elsősorban arra van szükség, hogy saját hiányosságainkat, tévedéseinket és mulasztásainkat vizsgáljuk meg. Ez pedig szakítást jelent a pragmatizmussal, ugyanakkor szükségessé teszi az eszmei-elméleti munka felélénkítését, az eszmei állásfoglalások megszűrését és a felkészítést a gyors és meggyőző tevékenységre az ellenség vagy az elfogadhatatlan alternatívák romboló tevékenysége ellen. Ugyanilyen elbírálást kell biztosítani számos kérdés eszmei-elméleti értelmezésekor, amikor a JKSZ Programjának forrásértékű állásfoglalásairól és a marxista elméletről van szó, amelyek segítségével mielőbb tisztázni kell az eszmei terepet, hogy a szocialista önigazgatású demokrácia fejlesztésében előreléphessünk. Azokhoz az értékelésekhez, amelyeket a tavalyi, az eszmei tevékenységgel foglalkozó plénumán adott a JKSZ KB, nem tehetünk hozzá semmit sem, de nem is vethetünk el, esetleg azt említhetjük meg, hogy nyíltan be kell ismerni, hogy a szocialista önigazgatási erők eszmei frontjának felélénkítésében nem következett be a várt fordulat. Ellenkezőleg, jelentkezett az ellenséges ideológia megtestesítőinek erőteljesebb fellépése, akik a Komuista Szövetség sajátos visszavonulása miatt, a részben zavarossá vált eszmei légkörben, váratlanul meghökkentő eredményességgel lépnek fel. Kétségtelen, hogy az ellenséges erők és más alternatívák kihívásaira határozottan, idejekorán és a körülményekhez illő módon kell reagálni. Azt is meg kell azonban mondani, hogy a Kommunista Szövetségben és vezetőségeiben nem alakult ki egységes értékelés bizonyos elfogadhatatlan eszmei jelenségek jellegéről, kiterjedtségéről és jelentőségéről, ezenkívül az ellenük vívott eszmei küzdelem módját és eszközeit sem határozták meg. Hol keressük ennek a jelenségnek az okait — bonyolult kérdés, s minden bizonnyal külön témát jelent, de teljességgel világos, hogy az ilyen állapot kételyeket vált ki a legjóindulatúbb kommunisták körében is. Ez pedig az ellenséges erőknek kedvez, akik ügyesen kihasználják a zűrzavart térhódításra. Ezért feltétlenül egybe kell hangolni az állásfoglalásokat, egységes véleményt kell kialakítani a Jugoszláv Kommunista Szövetségben. A Kommunista Szövetség tapasztalatai bizonyítják, hogy a leggyümölcsözőbb a nyílt eszmei harc, az érvek harca, amiben objektíven nézve a KSZ felsőbbrendű, s amiben könnyen megtörheti, mint ahogyan visszavonhatatlanul megcáfolta mindazokat az eszméket, amelyekért az ellenforradalom és a regresszió ma licitálnak. Meggyőződésünk, hogy ez sokkal jobban megfelel, mint a túlkiabálás elfogadása, az ellenzéki erőkkel, a címkézések kicserélgetése, természetesen indoklás nélkül, s nyilván sokkal hatékonyabb, mint az adminisztratív intézkedések. Magától értődik, hogy nem kell vonakodni az adminisztratív intézkedésektől sem, amikor az alkotmányos rendszert veszélyeztető, egyértelmű szubverzív tevékenységről van szó. Legitim eszközök ezek minden szervezett társadalomban, s alkalmazásukat senki sem magyarázhatja úgy, mint a demokratikus szabadságjogok elfojtását, ahogyan azt egyes külföldi propagandaközpontok igyekeznek feltüntetni, hiszen éppen ezeknek a szabadságjogoknak a megőrzéséről van szó. Persze, nem szabad megfeledkezni arról, hogy bizonyos alkalmatlan lépések miatt több kárunk, mint hasznunk származott, hogy bizonyos személyeknek „dicsfényt” biztosítottunk, amit pedig valós értékükkel, intellektuális és politikai képességeikkel, véletlenül sem érdemeltek meg. Az eredményes eszmei harcot azonban, különösképpen a szabadon kifejezésre juttatott eszmék terepén, amelyek nem lépnek ki a marxista állásfoglalások keretéből, vagy más emancipációs filozófiák kereteiből, lehetetlenség megvívni, ha nem emeljük meg lényegesen a Kommunista Szövetség tagságának eszmei-elméleti tudásának szintjét, elsősorban a vezető kádereknél. Az eszmék harcában, közismert dolog ez, nem győzedelmeskedhet csupán a „holt intellektuális munka" és kizárólag az elméleti örökség, hanem csakis a friss tudás, ami átlényegíti az időszerű forradalmi gyakorlatot és újabb elképzeléseket kínál fel. A Kommunista Szövetség vezető eszmei-politikai szerepét az elképzelések „gyártásával” igazolja, de ezeknek a társadalmi gyakorlatban való érvényesítésével is. Pancse ZAFIROVSZKI Kommentár Küszöbön az aratásért nem ismertek S3 feltételek Valamivel több mint egy hónap választ el bennünket a búza betakarításának megkezdésétől, s még nem tudni, sikeres lesz-e az aratás. Még mindig ismeretlen ugyanis, milyen áron vásárolják fel az idei piaci felesleget, s ez azt jelenti, még nem szavatoltak minden feltételt, hogy a küszöbönálló aratás hozzájáruljon a stabilizációs program végrehajtásához. ősszel hazánkban 1 41 000 hektárra került búza, 158 000 hektárral kevesebbre, mint amennyit terveztek. Vajdaságban — hogy bővítsék az ipari növények termesztését — 76 000 hektárral csökkentették a búzavetést. A többi gabonatermő vidéken a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem teljesült a búza őszi vetésterve. Szem előtt tartva, hogy a vetések mostani állapota nem ígér gazdag hozamot, elvárható, hogy az átlagos hozam a tavalyi szinten áll majd, illetve hektáronként 3450 kilogrammot takarítanak majd be, s ez azt jelenti, mivel kisebb területre kerül a búza, az idén félmillió tonnával kevesebbet takarítanak be, mint tavaly. A becslések szerint valamivel több mint ötmillió tonna hozam várható kenyérgabonából. Megállapítható, hogy az idei búzahozam elegendő a hazai szükségletek kielégítésére, tekintettel arra, hogy a háztartások és az élelmiszeripar évente mintegy 3 350 000 tonna búzát használ. Hogy kielégíthessék a hazai piac szükségletét, hogy a küszöbönálló aratás elősegítse a stabilizációs program érvényesítését, teljesíteni kell a felvásárlási tervet, legkevesebb 3,5 millió tonna búzát át kell venni, illetve a várható hozam 65 százalékát. E feladat teljesítésére még nem alakult ki az összes feltétel. Noha még a múlt év végén, az árbefagyasztás idején, egy kilogramm búza árának a dinárra való növelése után világossá vált hogy az idei búzatermés árát növelni kell az ősszel kijelölt árhoz viszonyítva. Leszögezhető, indokolatlanul késik az új ár meghatározása. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a földművesek csak abban az esetben szállítanak a búzafeldolgozási munkaszervezeteknek, ha megtalálják számításaikat, illetve ha a hazai piacon a búza ára meghaladja a kukorica árát. Szem előtt tartva, hogy a kukorica ára már most kilogrammonként eléri a 23 dinárt, sőt ennél többet is adnak érte, akkor nem vitás, hogy az új búza árának meg kell haladnia a kukorica hivatalos árát. Egyes számítások szerint, ha a búza sikeres felvásárlására törekszünk, akkor a hazai piacon a kukorica ára nem haladhatja meg a búza árának 90 százalékát. Érthető, hogy a búza meghatározott árához hozzá kell adni a prémiumot is, hogy a földművesek érdekeltek legyenek abban, hogy növeljék a leszállítást, s őszre elegendő területre kerüljön búza, s mivel hamarosan megkezdődik az aratás nem szabad elodázni az új ár kijelölését. A búza piaci feleslegének felvásárlási feltételei körüli bizonytalanság következtében a földművesek ismét a búzát az állatok takarmányozására használhatják fel. A búza felvásárlásának meg kell kezdődnie, ha megkezdődik az aratás, mert a tapasztalat arra utal, hogy az egyéni termelők nehezebben szánják rá magukat a búza eladására, ha már elhelyezték a magtárban. A bankokat idejében be kell vonni a munkába, hogy az aratás és a felvásárlás zökkenőmentesen folyjon. Semmiképpen sem történhet meg, hogy lelassuljon a felvásárlás, mert idejébenn nem fizetik ki az átvett búzát. Ha a búza '■''’vásárlása eredményes lesz, a küszöbönálló aratás csak ebben az esetben tápalhat hozzá a stabilizációs program végrehajtásához. Ellenkező esetben, ha kudarcba fullad a felvásárlás, rákényszerülünk, hogy ismét importáljunk búzát, s nem vitás, ez jóval többe kerül, mint amennyit a földműveseknek fizetünk az idei hozamért, mert a földműveseknek olyan árat kell megszabni, amely mind a társadalom mind a termelők számára elfogadható és ésszerű. M. TIJANIC