Magyar Szó, 1984. június (41. évfolyam, 149-163. szám)

1984-06-13 / 161. szám

gy napsugár (is. Vajdasági pionírok a népfelszabadító háborúban KÉT LÁDA BOMBA Milan Vincer Grane, a bánáti Dupljaja fa­lubeli kisdiák tízéves volt, amikor kitört a há­ború. A kis Grane a legendás hősökről szóló népdalokat hallgatta a legszívesebben. Az el­ső világháború harcosainak példáját követve szeretett volna ő is harcolni a megszállók el­len. A fiú érdeklődéssel hallgatta az illegalis­­ták beszélgetését, akiknek az ő házukban volt a bázisuk. Granéra fiatalsága miatt nem gya­nakodtak a megszállók, ő pedig rendszeresen továbbította a helybeli híreket az illegalisták­­nak. A felnőttek bizalmába férkőzve megtud­ta, hová rejtették el az aktivisták a megszállók elől a fegyvert, s állandóan szemmel tartotta a helyi rendőrség fegyverraktárát. 1944 nyarán a kis Grane idősebb barátjával, Drágán Stanisavljevvel bombát szerzett, el­ásta a szőlőben, másnap pedig átadta Misa Stojkovicnak, a partizánosztag részére. Egy asszony azonban észrevette és feljelentette őket. A rendőrség letartóztatta Granét. A ki­hallgatáson a kisfiú ügyesen füllentett: ő nem tud semmiféle bombákról, a nő valószínűleg ellopott pénze miatt vádolja. A rendőrség nem hitte el a mesét, hanem a községháza előtt mindenki szeme láttára verte-kínozta, de ő akkor sem vallott. A saját bőrén érezte meg a megszállók kegyetlenségeit, amely még jobban szította ellenük érzett megvetését és gyűlöletét. Továbbra is együttműködött az illegalistákkal. 1942 őszén a JKISZ és a JKP vezetősége látva, hogy Grane, édesanyja és testvérei ál­landó veszélynek vannak kitéve, a partizán­osztagba küldte őket. Grane a partizánok kedvence lett. Az idő­sebb baj­társak féltették, mert hősiesség kel­lett a nehéz háborús viszontagságok elviselé­séhez. Fiatal, de biztos kezű, tapasztalt futár­nak tartották. A zoknijába rejtett üzeneteket ügyesen juttatta el a partizánosztagtól a meg­beszélt helyig, s hozta vissza a választ. Hama­rosan elsajátította a fegyverrel való bánás­módot meg a céllövészet alapjait. Olyan ala­csony növésű volt, hogy válláról egészen a földre lógott le puskája, de a kisfiúból ta­pasztalt harcos lett. 1944 januárjában a partizánegység Romá­niában, Jelika mellett állomásozott. A hideg téli éjszakán a kis Grane állt őrt. A fenyőket vastag hótakaró borította. A hajnali ködben alig lehetett látni. Amíg partizántársai a fe­dezékben Živa Jovanovic parancsnok poli­tikai előadását hallgatták, Grane gondosan kémlelte a környéket, nagyokat szippantva a kondérban fortyogó reggeli illatából. Egy­szerre a ködben felsejlett az ellenség, a ro­mán csendőrség. Azonnal célba vette őket. És talált! E találat talpra állította az egész partizántábort. A második találat után Ziva parancsnok a fedezékbe küldte a kisfiút, ha­bár Grane egyre könyörgött, hogy csak még egyszer engedjék lőni. De abban a pillanat­ban, amikor éppen el akart rejtőzködni, az ellenség golyója örökre megszakította a par­tizánosztag legfiatalabb tagjának életét­­ és harci útját, így halt hősi halált a szabadság reményé­ben, be sem töltve tizenharmadik életévét. A legenda azonban fennmaradt a dél-bánáti partizánosztag legfiatalabb harcosának bátor­ságáról és találékonyságáról. Ljubinka PEJNOVIĆ Sanyi, a kereskedő (interjú) Ilyen kis faluban, mint amilyen Hetin, sokat je­lent egy üzlet. Ez az egyedüli élelmiszert és tex­tilt árusító önkiszolgáló. Mivel egyedüli, sok függ az itt dolgozó kereskedőktől. Például az, miként lesz ellátva az üzlet kenyérrel, sóval, ital­lal, húskészítménnyel, egyszóval élelmiszerrel és más áruval. Hogy tévedés ne essék, hadd mondjam el az elején, hogy ez vegyesbolt, hisz itt vásárolható még dísztárgy, piperecikk, cérna is. Ezért megkértem Hegyesi Sándort, a nép­szerű Sanyit, akit a falu apraja-nagyja ismer, hisz ő itt az üzletvezető, hogy meséljen munká­járól.­­ - Először is Magyarázd meg, mit is jelent ke­reskedőnek lenni. - Szerintem a kereskedő olyan szakmunkás, aki közvetlenül a vevőkkel érintkezik. Fő fel­adata a kiszolgálás és az, hogy minél sikereseb­ben kielégítse a vevő igényeit. - Mivel jár üzletvezetőnek lenni? - Felelős vagyok az árukiadásért, áruellátá­sért, a munkások viselkedéséért, tehát min­denért, ami az üzletben történik. Hogyan érzem magam mint főnök? - lepődött meg Sanyi. -Úgy, mint a többi munkás. Egy csöppet sem va­gyok különb, mint a többiek. - Szereted-e a szakmádat? - Eredetileg nem ez volt a szívem vágya, ma­tematikatanár akartam lenni, de most már meg­szerettem. Jó, mert tiszta munka, emberekkel dolgozom, tudom a falu eseményeit, de egyben rossz is, mert nagy a felelősség. Hetm­ isten há­ta mögötti kis falu és így mindig munkaidő után érkezik az áru. Mindezek ellenére is azt taná­csolom a pályaválasztó diákoknak, tanuljanak csak nyugodtan kereskedőnek, mert ha szeret­nek emberekkel dolgozni, biztosan nem fogják megbánni. - Milyen a kapcsolatod a vásárlókkal, érté­kelik-e eléggé a munkádat? - Igyekszem mindenkivel jó viszonyban lenni, hisz ettől függ, hogy sikeres munkát végzek-e. Vannak vevők, akik senki munkáját nem értéke­lik, de elvárják, hogy olyan választék legyen, mint a városi áruházakban. Sajnos, ez lehetet­len. De a vásárlók legnagyobb része értékeli és megbecsüli munkánkat. Mi pedig kívánjuk, hogy az üzlet továbbra is virágozzék, sikeresen működjön. SZÁZ Márta 8/3 Szerbizabé Október 2. iskola Veszteg Ferenc A holdszarvú cibetmacskák nyazyogják a falak pedig visszhangozzák hogy a holdszarvú nem akármilyen csodabogár igaz hogy a lurkóinak furcsa főzetet kotyvaszt soha sincsen jelen nagyokat hallgat bíróságra jár vagy jókedvében billentyűzik elektromos orgonán de a háta csodálatos hol fémesen zöld hol kék és fekete amiért sötétben is jól látható különösen a szuperszonikus képernyő és a video-rekorder közti térben kedvenc tartózkodási helyén félre fordított fejjel távirányításával kesekeny tenyerében bozontos vendéghajjal hintán inogva ÉN, LÚDAS MATYI Egy nap anyukám nagytakarítást rendezett, és hogy ne lábatlankodjak, kimentem az utcára. A gyerekek nagyban futballoztak. Engem nem engedtek be, mert már kialakult a csapat. Elhatá­roztam, hogy „mellőzésemet"’ visszaadom három­szor nekik, mint Ludas Matyi is tette. A főkolompos a szomszéd gyerek, Pero volt. Másnap este Pero kapóra jött. Nagyban humoz­­tunk, mikor megérkezett. Nem engedtük be a já­tékba, mert „elkésett”. Ez volt az első elégtétel. Másnap futballmérkőzést vívtunk a Svetozar Mar­kovic utcában lakó gyerekek ellen. Én voltam a csa­patkapitány, és én állítottam össze a csapatot. Perót bosszúból kihagytam. Ez volt a második elég­tétel. Ősziesre fordult az idő. A szabadban nem le­hetett játszani. Elhatároztuk, hogy asztaliteniszezni fogunk. De az volt a kérdés, hogy hol. Nekem az az öt­letem támadt, hogy a rendőrállomásra menjünk játszani. Nem volt akadálya a játszásnak, mert az­nap apukám volt az ügyeletes. Hogy harmadszor is elégtételt tegyek, bosszúból nem engedtem be Pe­rót a terembe. Arról beszélgettünk mindannyian, hogy milyen rosszul érzi magát az, akit nem engednek be a já­tékba. Pere barátom is megjavult, és ezután be­engedett mindenkit mindig a játékba, még ha el­késett is. CÉTÉNYI Csaba, VI. 2, Petőfi brigád iskola, Kúla DIÁKSZERELEM Igen... kék szeme és szőke haja van, arca, mint a napsugár, olyan. Éjjel-nappal ő jár az eszemben, habár tudom, hogy rám se néz az utóbbi időben. Ha meglátom véletlen, felidézi bennem a régi szép emlékeket. Eszembe jutnak azok a gyönyörű percek, amelyeket együtt töltöttünk mi ketten. Tudom, vége lesz majd a nyárnak, többet nem látom már majd, és tudom, hogy ez csak múló diákszerelem, mégis, én őt szívből szeretem. PÁPISTA ARANKA, VIII. a Október 2. iskola Zrenjanin A varrónőnél. PUSZTAI Izabella, VII/1, Kúla, Petőfi brigád iskola Reggel Arany fény gyullad a kék felhők közül, harmatgyöngy csurran a lángoló fűről. Szellő cirógatja természet bájos arcát, csipkés levél zöldül, virul már a határ. Napsugárka táncol a határban vígan, hevesen csobog a vize a fürge kis pataknak. VIRÁG Melinda, VI.4 Miloje tiplic iskola Törökbecse Izgultam Valami furcsa érzés fogott el, mikor a zene­iskolában egy nap a tanárnő bejelentette, hogy a következő héten, pénteken házi hang­verseny lesz. Akkor még csak elsős voltam, és még nem is tudtam igazán, mit is jelent ez. Boldogsággal és kis izgalommal rohantam haza, elújságolni a hírt, hogy már én is fel­léphetek, mint az idősebb tanulók! Lázasan gyakoroltam minden szabad időm­ben, s ahogy közelgett a péntek, annál izga­­tottabb lettem. - Mi lesz, ha eltévesztem, és nem tudom folytatni a darabot? - gondolkoztam. Pénteken ünneplőbe öltözve ott ültem a többiekkel a nagyteremben. Nem beszéltünk egymással, mégis éreztem, hogy nemcsak én, hanem a többiek is izgulnak. Nagyon sok anyuka, apuka, nagymama jött el meghallgatni, mit is tanultunk meg, hogyan haladunk a muzsikálásban. A szülők jelenléte még nagyobb izgalomra adott okot. A tanárnő megnyitotta a koncertet és én, mint a legfiatalabb, elsőnek léptem fel. Kipirulva léptem a zongorához. A meghaj­lás kicsit esetlenül sikerült, de a darabot hiba nélkül, nagyon szépen eljátszottam. A nagy taps és a tanárnő tekintete is azt bizonyította, hogy minden rendben van. Még mindig izgatottan, de most már kicsit büszkén mentem a helyemre, és úgy éreztem nem is olyan nagyon borzasztó fellépni, meg­mutatni, mit is tudunk, különösen, ha jól fel­készülve lépünk a közönség elé. LUX Hilda, Vili­, Sever Đukić iskola, Becse Segítettem anyunak. ROMODA Andor, V/1, Kóla Petőfi brigád iskola A SPORTREPÜLŐTÉREN Egy nap kimentünk apuval a kikindai sportrepülőtérre, ő elment valahová, en­gem pedig otthagyott, hogy nézelődjek. A repülőtér egy nagy füves tisztás. Az egyik végén egypár ház van, hangár és egy irányítótorony. A sportrepülőgépek nagy zajjal szálltak le és föl. Azután be­mentem egy hangárba, ahol épp egy repü­lőt javítottak. - Valami baja van a gépnek? - kérdez­tem egy technikustól. Ő visszaszerelte az alkatrészt a helyére és felém fordult. - Minden felszállás előtt ellenőrizni kell a gépet, mert a legkisebb hiba is ember­életeket követelhet. - Én mindig azt hittem, hogy kizárólag a pilóta kezében van a gépnek és utasai­nak sorsa. - A pilóta csak a kifogástalanul működő gépet tudja irányítani. Ha a motorban vagy másutt valami hiba van, annak végzetes következményei lehetnek, és ilyenkor ő nem tehet semmit. Azért vagyunk mi, hogy elejét vegyük az ilyen eseteknek. A beszélgetés után az irányítótorony felé indultam, amikor apu szólt, hogy indu­lunk haza. Szerettem volna felülni egy repülőgépre és a várost felülről nézni, olyan magas­ságból, ahonnan az emberek csak han­gyáknak látszanak. RAFFA Tibor, V. Moša Pijade iskola Kikinda A múlt héten kaptam egy értő, kedves, gyerek­szerető pedagógusi hangon megírt levelet, ami miatt mégis nagyon szégyellem magam. PÁSZ­TOR Vera, a kikindai Fejős Klára iskola magyar­tanárnője intézte hozzám, s arról szól benne, hogy gyakran megesik­ iskolájuk tanulóit a Moša Pijade iskola diákjai közé sorolom. Ez elszomorítja őket, „keserű szájízzel vesszük tudomásul", írja „hogy egy kicsit létezésünket vonják kétségbe”. Kedves tanárnő, kedves Fejős Klára iskolai gye­rekek! Valóban nagyon szégyellem a dolgot, bo­csássatok meg nekem, nem szándékos „mellő­zésről" volt szó, csupán figyelmetlenségről. Írá­saitok valószínűleg elkeveredtek a „Mosásokéval”, akik rendszerint nem fukarkodnak a levelekkel, s amikor diktáltam a neveket, nem figyeltem föl az iskolák különbözőségére. Ígérem, ezentúl sokkal pedánsabb leszek, annál inkább, mert nagyon örü­lök, hogy az utóbbi időben ti is jó szívvel, legjobb tudásotokkal dolgoztok, lelkes tanárnőtök irányítá­sával. Számon tartottalak benneteket már a levél előtt is, s nem veszem „protekciókeresésnek", amit irtatok. Nagyon jól tettétek, köszönöm, hogy figyel­meztettetek mulasztásomra, elvárom, hogy a jö­vőben is ezt tegyétek. Még egy dolog: mielőtt a vakáció bezáratná az iskolák kapuit, kérlek benneteket, fontoljátok meg, képes lenne-e, azaz kedve lenne-e iskolátoknak az októberi Napsugár-találkozó megszervezésére. Tavaly Péter révén szándékosan nem beszéltünk az újabb találkozó színhelyéről, most kellene meg­állapodnunk a színhelyben. Mielőbbi leveleitekre várva meleg baráti szeretettel üdvözlök minden Napsugár-barátot, külön pedig az e heti levélírókat, akik a következők: újvidéki NIKOLA TESLA iskola: Vivőd Mária, Török Gabriella és Kun Andre; kúlai PETŐFI BRIGÁD iskola Juhász Eszter, Szungyi Károly, Sípos Ilonka és Cétényi Csaba; becsei PETŐFI SÁNDOR iskola: Varga János, Csúzdi Anna, Toszán Ildikó, Nómth Szilvia, Klamár Attila, Janiga Hargita és Pé­ter Sarolta; bácsföldvári SVETOZAR MARKOVIĆ iskola: Guczi Angéla, Antal Piroska, Berentei Erzsébet, Tóth Bagi Rózsa, Farkas Angéla; kikindai MOŠA PIJADE iskola: Kovács Piroska, Smit Ignác, Bába Erzsébet, Bába Mária, Vastag Valéria, Pető Valéria, Fehér Edit, Berbákov Elvira, Lőrinc Elvira, Détári Melitta, Szakál Márton, Bottyán Hajnalka, Barna Ronald, ezenkívül Balog Júlia és Kató Melinda Pancsova, TESTVÉRISÉG-EGYSÉG iskola Faragó Tibor Csantavér Néphősök iskola, Antoni Jolán és Tóth Gyöngyi Mihajlova. ZSUZSA ESS, ESŐ, ESS! Ess, eső, ess, Marikára, a kis gesztenyefára, a sűrű fűre, mindenkire, az esernyőre, kis Ernőre, ess, eső, ess! MÉSZÁROS Viktória Moša Pijade iskola VIII/4 Kikinda Etetünk: GYINITY Attila, V/1, Kúla, Petőfi brigád iskola Tanáruk: DÁNIEL Klára

Next