Magyar Szó, 1984. június (41. évfolyam, 149-163. szám)
1984-06-13 / 161. szám
gy napsugár (is. Vajdasági pionírok a népfelszabadító háborúban KÉT LÁDA BOMBA Milan Vincer Grane, a bánáti Dupljaja falubeli kisdiák tízéves volt, amikor kitört a háború. A kis Grane a legendás hősökről szóló népdalokat hallgatta a legszívesebben. Az első világháború harcosainak példáját követve szeretett volna ő is harcolni a megszállók ellen. A fiú érdeklődéssel hallgatta az illegalisták beszélgetését, akiknek az ő házukban volt a bázisuk. Granéra fiatalsága miatt nem gyanakodtak a megszállók, ő pedig rendszeresen továbbította a helybeli híreket az illegalistáknak. A felnőttek bizalmába férkőzve megtudta, hová rejtették el az aktivisták a megszállók elől a fegyvert, s állandóan szemmel tartotta a helyi rendőrség fegyverraktárát. 1944 nyarán a kis Grane idősebb barátjával, Drágán Stanisavljevvel bombát szerzett, elásta a szőlőben, másnap pedig átadta Misa Stojkovicnak, a partizánosztag részére. Egy asszony azonban észrevette és feljelentette őket. A rendőrség letartóztatta Granét. A kihallgatáson a kisfiú ügyesen füllentett: ő nem tud semmiféle bombákról, a nő valószínűleg ellopott pénze miatt vádolja. A rendőrség nem hitte el a mesét, hanem a községháza előtt mindenki szeme láttára verte-kínozta, de ő akkor sem vallott. A saját bőrén érezte meg a megszállók kegyetlenségeit, amely még jobban szította ellenük érzett megvetését és gyűlöletét. Továbbra is együttműködött az illegalistákkal. 1942 őszén a JKISZ és a JKP vezetősége látva, hogy Grane, édesanyja és testvérei állandó veszélynek vannak kitéve, a partizánosztagba küldte őket. Grane a partizánok kedvence lett. Az idősebb bajtársak féltették, mert hősiesség kellett a nehéz háborús viszontagságok elviseléséhez. Fiatal, de biztos kezű, tapasztalt futárnak tartották. A zoknijába rejtett üzeneteket ügyesen juttatta el a partizánosztagtól a megbeszélt helyig, s hozta vissza a választ. Hamarosan elsajátította a fegyverrel való bánásmódot meg a céllövészet alapjait. Olyan alacsony növésű volt, hogy válláról egészen a földre lógott le puskája, de a kisfiúból tapasztalt harcos lett. 1944 januárjában a partizánegység Romániában, Jelika mellett állomásozott. A hideg téli éjszakán a kis Grane állt őrt. A fenyőket vastag hótakaró borította. A hajnali ködben alig lehetett látni. Amíg partizántársai a fedezékben Živa Jovanovic parancsnok politikai előadását hallgatták, Grane gondosan kémlelte a környéket, nagyokat szippantva a kondérban fortyogó reggeli illatából. Egyszerre a ködben felsejlett az ellenség, a román csendőrség. Azonnal célba vette őket. És talált! E találat talpra állította az egész partizántábort. A második találat után Ziva parancsnok a fedezékbe küldte a kisfiút, habár Grane egyre könyörgött, hogy csak még egyszer engedjék lőni. De abban a pillanatban, amikor éppen el akart rejtőzködni, az ellenség golyója örökre megszakította a partizánosztag legfiatalabb tagjának életét és harci útját, így halt hősi halált a szabadság reményében, be sem töltve tizenharmadik életévét. A legenda azonban fennmaradt a dél-bánáti partizánosztag legfiatalabb harcosának bátorságáról és találékonyságáról. Ljubinka PEJNOVIĆ Sanyi, a kereskedő (interjú) Ilyen kis faluban, mint amilyen Hetin, sokat jelent egy üzlet. Ez az egyedüli élelmiszert és textilt árusító önkiszolgáló. Mivel egyedüli, sok függ az itt dolgozó kereskedőktől. Például az, miként lesz ellátva az üzlet kenyérrel, sóval, itallal, húskészítménnyel, egyszóval élelmiszerrel és más áruval. Hogy tévedés ne essék, hadd mondjam el az elején, hogy ez vegyesbolt, hisz itt vásárolható még dísztárgy, piperecikk, cérna is. Ezért megkértem Hegyesi Sándort, a népszerű Sanyit, akit a falu apraja-nagyja ismer, hisz ő itt az üzletvezető, hogy meséljen munkájáról. - Először is Magyarázd meg, mit is jelent kereskedőnek lenni. - Szerintem a kereskedő olyan szakmunkás, aki közvetlenül a vevőkkel érintkezik. Fő feladata a kiszolgálás és az, hogy minél sikeresebben kielégítse a vevő igényeit. - Mivel jár üzletvezetőnek lenni? - Felelős vagyok az árukiadásért, áruellátásért, a munkások viselkedéséért, tehát mindenért, ami az üzletben történik. Hogyan érzem magam mint főnök? - lepődött meg Sanyi. -Úgy, mint a többi munkás. Egy csöppet sem vagyok különb, mint a többiek. - Szereted-e a szakmádat? - Eredetileg nem ez volt a szívem vágya, matematikatanár akartam lenni, de most már megszerettem. Jó, mert tiszta munka, emberekkel dolgozom, tudom a falu eseményeit, de egyben rossz is, mert nagy a felelősség. Hetm isten háta mögötti kis falu és így mindig munkaidő után érkezik az áru. Mindezek ellenére is azt tanácsolom a pályaválasztó diákoknak, tanuljanak csak nyugodtan kereskedőnek, mert ha szeretnek emberekkel dolgozni, biztosan nem fogják megbánni. - Milyen a kapcsolatod a vásárlókkal, értékelik-e eléggé a munkádat? - Igyekszem mindenkivel jó viszonyban lenni, hisz ettől függ, hogy sikeres munkát végzek-e. Vannak vevők, akik senki munkáját nem értékelik, de elvárják, hogy olyan választék legyen, mint a városi áruházakban. Sajnos, ez lehetetlen. De a vásárlók legnagyobb része értékeli és megbecsüli munkánkat. Mi pedig kívánjuk, hogy az üzlet továbbra is virágozzék, sikeresen működjön. SZÁZ Márta 8/3 Szerbizabé Október 2. iskola Veszteg Ferenc A holdszarvú cibetmacskák nyazyogják a falak pedig visszhangozzák hogy a holdszarvú nem akármilyen csodabogár igaz hogy a lurkóinak furcsa főzetet kotyvaszt soha sincsen jelen nagyokat hallgat bíróságra jár vagy jókedvében billentyűzik elektromos orgonán de a háta csodálatos hol fémesen zöld hol kék és fekete amiért sötétben is jól látható különösen a szuperszonikus képernyő és a video-rekorder közti térben kedvenc tartózkodási helyén félre fordított fejjel távirányításával kesekeny tenyerében bozontos vendéghajjal hintán inogva ÉN, LÚDAS MATYI Egy nap anyukám nagytakarítást rendezett, és hogy ne lábatlankodjak, kimentem az utcára. A gyerekek nagyban futballoztak. Engem nem engedtek be, mert már kialakult a csapat. Elhatároztam, hogy „mellőzésemet"’ visszaadom háromszor nekik, mint Ludas Matyi is tette. A főkolompos a szomszéd gyerek, Pero volt. Másnap este Pero kapóra jött. Nagyban humoztunk, mikor megérkezett. Nem engedtük be a játékba, mert „elkésett”. Ez volt az első elégtétel. Másnap futballmérkőzést vívtunk a Svetozar Markovic utcában lakó gyerekek ellen. Én voltam a csapatkapitány, és én állítottam össze a csapatot. Perót bosszúból kihagytam. Ez volt a második elégtétel. Ősziesre fordult az idő. A szabadban nem lehetett játszani. Elhatároztuk, hogy asztaliteniszezni fogunk. De az volt a kérdés, hogy hol. Nekem az az ötletem támadt, hogy a rendőrállomásra menjünk játszani. Nem volt akadálya a játszásnak, mert aznap apukám volt az ügyeletes. Hogy harmadszor is elégtételt tegyek, bosszúból nem engedtem be Perót a terembe. Arról beszélgettünk mindannyian, hogy milyen rosszul érzi magát az, akit nem engednek be a játékba. Pere barátom is megjavult, és ezután beengedett mindenkit mindig a játékba, még ha elkésett is. CÉTÉNYI Csaba, VI. 2, Petőfi brigád iskola, Kúla DIÁKSZERELEM Igen... kék szeme és szőke haja van, arca, mint a napsugár, olyan. Éjjel-nappal ő jár az eszemben, habár tudom, hogy rám se néz az utóbbi időben. Ha meglátom véletlen, felidézi bennem a régi szép emlékeket. Eszembe jutnak azok a gyönyörű percek, amelyeket együtt töltöttünk mi ketten. Tudom, vége lesz majd a nyárnak, többet nem látom már majd, és tudom, hogy ez csak múló diákszerelem, mégis, én őt szívből szeretem. PÁPISTA ARANKA, VIII. a Október 2. iskola Zrenjanin A varrónőnél. PUSZTAI Izabella, VII/1, Kúla, Petőfi brigád iskola Reggel Arany fény gyullad a kék felhők közül, harmatgyöngy csurran a lángoló fűről. Szellő cirógatja természet bájos arcát, csipkés levél zöldül, virul már a határ. Napsugárka táncol a határban vígan, hevesen csobog a vize a fürge kis pataknak. VIRÁG Melinda, VI.4 Miloje tiplic iskola Törökbecse Izgultam Valami furcsa érzés fogott el, mikor a zeneiskolában egy nap a tanárnő bejelentette, hogy a következő héten, pénteken házi hangverseny lesz. Akkor még csak elsős voltam, és még nem is tudtam igazán, mit is jelent ez. Boldogsággal és kis izgalommal rohantam haza, elújságolni a hírt, hogy már én is felléphetek, mint az idősebb tanulók! Lázasan gyakoroltam minden szabad időmben, s ahogy közelgett a péntek, annál izgatottabb lettem. - Mi lesz, ha eltévesztem, és nem tudom folytatni a darabot? - gondolkoztam. Pénteken ünneplőbe öltözve ott ültem a többiekkel a nagyteremben. Nem beszéltünk egymással, mégis éreztem, hogy nemcsak én, hanem a többiek is izgulnak. Nagyon sok anyuka, apuka, nagymama jött el meghallgatni, mit is tanultunk meg, hogyan haladunk a muzsikálásban. A szülők jelenléte még nagyobb izgalomra adott okot. A tanárnő megnyitotta a koncertet és én, mint a legfiatalabb, elsőnek léptem fel. Kipirulva léptem a zongorához. A meghajlás kicsit esetlenül sikerült, de a darabot hiba nélkül, nagyon szépen eljátszottam. A nagy taps és a tanárnő tekintete is azt bizonyította, hogy minden rendben van. Még mindig izgatottan, de most már kicsit büszkén mentem a helyemre, és úgy éreztem nem is olyan nagyon borzasztó fellépni, megmutatni, mit is tudunk, különösen, ha jól felkészülve lépünk a közönség elé. LUX Hilda, Vili, Sever Đukić iskola, Becse Segítettem anyunak. ROMODA Andor, V/1, Kóla Petőfi brigád iskola A SPORTREPÜLŐTÉREN Egy nap kimentünk apuval a kikindai sportrepülőtérre, ő elment valahová, engem pedig otthagyott, hogy nézelődjek. A repülőtér egy nagy füves tisztás. Az egyik végén egypár ház van, hangár és egy irányítótorony. A sportrepülőgépek nagy zajjal szálltak le és föl. Azután bementem egy hangárba, ahol épp egy repülőt javítottak. - Valami baja van a gépnek? - kérdeztem egy technikustól. Ő visszaszerelte az alkatrészt a helyére és felém fordult. - Minden felszállás előtt ellenőrizni kell a gépet, mert a legkisebb hiba is emberéleteket követelhet. - Én mindig azt hittem, hogy kizárólag a pilóta kezében van a gépnek és utasainak sorsa. - A pilóta csak a kifogástalanul működő gépet tudja irányítani. Ha a motorban vagy másutt valami hiba van, annak végzetes következményei lehetnek, és ilyenkor ő nem tehet semmit. Azért vagyunk mi, hogy elejét vegyük az ilyen eseteknek. A beszélgetés után az irányítótorony felé indultam, amikor apu szólt, hogy indulunk haza. Szerettem volna felülni egy repülőgépre és a várost felülről nézni, olyan magasságból, ahonnan az emberek csak hangyáknak látszanak. RAFFA Tibor, V. Moša Pijade iskola Kikinda A múlt héten kaptam egy értő, kedves, gyerekszerető pedagógusi hangon megírt levelet, ami miatt mégis nagyon szégyellem magam. PÁSZTOR Vera, a kikindai Fejős Klára iskola magyartanárnője intézte hozzám, s arról szól benne, hogy gyakran megesik iskolájuk tanulóit a Moša Pijade iskola diákjai közé sorolom. Ez elszomorítja őket, „keserű szájízzel vesszük tudomásul", írja „hogy egy kicsit létezésünket vonják kétségbe”. Kedves tanárnő, kedves Fejős Klára iskolai gyerekek! Valóban nagyon szégyellem a dolgot, bocsássatok meg nekem, nem szándékos „mellőzésről" volt szó, csupán figyelmetlenségről. Írásaitok valószínűleg elkeveredtek a „Mosásokéval”, akik rendszerint nem fukarkodnak a levelekkel, s amikor diktáltam a neveket, nem figyeltem föl az iskolák különbözőségére. Ígérem, ezentúl sokkal pedánsabb leszek, annál inkább, mert nagyon örülök, hogy az utóbbi időben ti is jó szívvel, legjobb tudásotokkal dolgoztok, lelkes tanárnőtök irányításával. Számon tartottalak benneteket már a levél előtt is, s nem veszem „protekciókeresésnek", amit irtatok. Nagyon jól tettétek, köszönöm, hogy figyelmeztettetek mulasztásomra, elvárom, hogy a jövőben is ezt tegyétek. Még egy dolog: mielőtt a vakáció bezáratná az iskolák kapuit, kérlek benneteket, fontoljátok meg, képes lenne-e, azaz kedve lenne-e iskolátoknak az októberi Napsugár-találkozó megszervezésére. Tavaly Péter révén szándékosan nem beszéltünk az újabb találkozó színhelyéről, most kellene megállapodnunk a színhelyben. Mielőbbi leveleitekre várva meleg baráti szeretettel üdvözlök minden Napsugár-barátot, külön pedig az e heti levélírókat, akik a következők: újvidéki NIKOLA TESLA iskola: Vivőd Mária, Török Gabriella és Kun Andre; kúlai PETŐFI BRIGÁD iskola Juhász Eszter, Szungyi Károly, Sípos Ilonka és Cétényi Csaba; becsei PETŐFI SÁNDOR iskola: Varga János, Csúzdi Anna, Toszán Ildikó, Nómth Szilvia, Klamár Attila, Janiga Hargita és Péter Sarolta; bácsföldvári SVETOZAR MARKOVIĆ iskola: Guczi Angéla, Antal Piroska, Berentei Erzsébet, Tóth Bagi Rózsa, Farkas Angéla; kikindai MOŠA PIJADE iskola: Kovács Piroska, Smit Ignác, Bába Erzsébet, Bába Mária, Vastag Valéria, Pető Valéria, Fehér Edit, Berbákov Elvira, Lőrinc Elvira, Détári Melitta, Szakál Márton, Bottyán Hajnalka, Barna Ronald, ezenkívül Balog Júlia és Kató Melinda Pancsova, TESTVÉRISÉG-EGYSÉG iskola Faragó Tibor Csantavér Néphősök iskola, Antoni Jolán és Tóth Gyöngyi Mihajlova. ZSUZSA ESS, ESŐ, ESS! Ess, eső, ess, Marikára, a kis gesztenyefára, a sűrű fűre, mindenkire, az esernyőre, kis Ernőre, ess, eső, ess! MÉSZÁROS Viktória Moša Pijade iskola VIII/4 Kikinda Etetünk: GYINITY Attila, V/1, Kúla, Petőfi brigád iskola Tanáruk: DÁNIEL Klára