Magyar Szó, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-223. szám)

1985-08-03 / 211. szám

1985. augusztus 3., szombat MAGYAR SZÓ MŰVELŐDÉS MA ZÁRUL A III. FORDULÓ • NAGYSZABÁSÚ nyári tárgysorsjátékunk harmadik fordulója a közölt tizenharmadik szelvénnyel lezárult. Olvasóinknak tehát ki kell vágni a mai szelvényt is, és az előző tizenkettővel együtt a szerkesztőség címére elküldeni. Akinek megvan mind a tizenhárom szelvénye az már postára is adhatja. Ф Éppen ezért, hogy megkönnyítsük olvasóink, valamint a szer­kesztőségünk postaelosztójának dolgát, kérjük, hogy a mellékelt címszelvényt is vágják ki a lapunkból és azt ragasszák a boríték­ra. Ha ez netán nehezükre esne, kérjük, hogy feltétlenül írják rá a borítékra: TÁRGYSORS JÁTÉK! © Akinek nincs meg a harmadik fordulóban mind a 13 szel­vény, az a holnapi lapunkból kivághatja a pótszelvényt. A harmadik forduló szelvényei legkésőbb pénteken (augusztus 9-én) délig kell hogy megérkezzenek szerkesztőségünkbe. • A harmadik forduló húzását, mint azt már jeleztük, pén­teken este élőújság keretében ejtjük meg GOMBOSON. A gombosi olvasóknak ezek szerint nem kell postára adni a szelvényeket, mert átadhatják az élőújság előtt is. Ezúton hívjuk fel a gombosi ol­vasóink figyelmét, hogy a csütörtökön (augusztus 8-án) megjelenő lapunkban a Gombosra kiküldött újságmennyiségben lesz öt olyan újság, amelyben ezen a helyen pecsétet találnak. Aki lep­ecsételt újságot vesz, az másnap, az élőújságon ajándékcsomagot kap. Nyári tárgysorsjáték III. forduló 13. szelvényi I ~ ' Magyar Szó szerkesztősége . TARGYSORSJATÉK » I 21000 NOVI SAD­A 1 Voivode Mišića 1. t __ ^ m I hu мшг H \HOMI­­- ES' V ' ' I I KMVI S/.| KSIKI I.I I.K-ГЛ ЛК V,­VШћК TilL-rtiiifui/fxiitl: .M2-IH Kercske/Mmi «*,/»als: kiWiMw-iH\V ÉPÜLETANYAGIPARI GAZDASÁGI SZERVEZET Kossuth TMASZ — » — Mostel TMASZ Közös szolgálat munkaközössége Kisipari termékeket gyártó munkaszervezet ADA telefon: (024) $13­2 telex: 13107 ZAGREB Belgrád, Zenta Kooperánsai: JUGOKERAMIKA (Zágráb) KERUB (UK) Forgalmaz: padló- és falburkoló csempét, fürdőszoba-felszerelést, épület­anyagot, vasárut, műszaki cikkeket, háztartási gépeket, kris­tály-, porcelán- és üvegárut, valamint edényeket. Gondok sokasága A nyílt kérdések egész sora az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben Résnyire nyitott bejárati kapu, lehúzott redőnyök. Zárt könyv­­térajtó, kongó nagyterem, üres próbatermek. A hirdetőtáblák mint vakablakok! De mit is hir­detnének? Már hónapok óta se rendezvény, se mozi, se könyvköl­csönzés. Az ügyeletes dolgozón kí­vül sehol egy lélek. Annál több a gond. A szakszolgálat szétesés előtt áll. A szervező titkár szülési sza­badságon, a két takarítónő közül az egyik nyugdíjba vonul, a pénz­ügyek intézője menőfélben van, a táncmester éves fizetetten szabad­ságért folyamodott, a műszaki részleg kezelője a jövő tanévben politikai iskola hallgatója lesz. Már évek óta nincs házmester, a klub vezetését sem végzi érdem­ben senki. Az elnökség tudatában van a személyzeti gondoknak. Sajnos te­hetetlen, létszámhiány miatt már két-három ízben határozatképte­len. Marad az önkritika: előbb kellett volna minderre gondolni! Pedig szükség lenne elidőzni az állandó munkaviszonyban lévők dolgozói közösségének kérdésén. Minek ennyi fizetett alkalmazott? — vetődött fel már nemegyszer. Ebben az egyesület párját ritkít­ja tartományunkban. Emellett még egy állandóan visszatérő kérdés: Miért van az irodai-műszaki sze­mélyzet túlsúlyban? — amikor in­kább a művészeti ágazatok szak­vezetőit kellene munkaviszonyba állítani, s számukat megtöbbszö­rözni ! Most már van, ahogy van! Meg kell várni a szabadságról visszaté­rőket. Csakhogy akkor majd éle­sebben vetődnek fel a kérdések, s újabbak keresnek megválaszolást. Kikkel feltölteni a dolgozói közös­séget? Eltökélt álláspont, az igé­nyek nem csökkenthetők, nagy műveltségű, szervezőképes, sok­oldalú egyéniség állhat csak ilyen intézmény szolgálatában. Vitatha­tatlan, ezt nehéz lesz megvalósí­tani, hiszen a 23 000 dináros át­lagfizetés, ami a székváros műve­lődési intézményei közül a legki­sebb , nemigen vonz. Másodsor­ban a szakvezetőknek igen éles hangú követelése tiszteletdíjakat illetően — lévén ezek is a legala­csonyabbak Városunkban — ha­laszthatatlan üggyé vált. A köz­ponti fűtést majdan megoldandó, a tavasszal az egyik társintéz­ménytől kapott, most az udvarban szerteheverő kazánrészekért újab­ban az adományozó kétszázmillió dináros követelésének előteremté­se sem lesz könnyű feladat. Az udvarban félig bontott téglakerí­tést, körülötte mindent borító kó­­rórengeteget látva úgy tűnik, a még nemrég rendezett udvarról al­kotott elképzelések szertefoszlot­tak, s messze szökő délibábként hatnak. A felsoroltak még csak az anya­gi gondok. Viszont hol van a mű­sorkeret? Milyen tevékenységre számíthatunk a küszöbönálló idényben? S a jövő évi tervek? Még szó se esett róla! Pedig köze­leg a szeptember, amikorra, a pénzigénylés miatt be kell nyújta­ni azt az illetékeseknek. Nagy kár, hogy egy-egy hűvösebb estén, ha már az elnökség nem is, leg­alább bizottságai nem ülnek ösz­­sze. Lenne miről elcsevegni. Töb­bek között illene már véglegesíte­ni néhány alapkérdést. Vajon az átlagos igényt kiszolgáló s egyben a konyhára némi pénzt hozó, főleg szórakoztató, alkalmi előadásokat „gyártson” sorozatban a tagság, vagy a hagyományőrzésen és ápo­láson alapuló, kultúrszintet emelő és fejlesztő tevékenységet fejtsen ki az amatőrgárda? Kár, hogy a tagság nem ülhet be a klubba, valószínűleg lenne mit mondania a fenti kérdésekről. De úgy tűnik, ha már a tagság nem is, a hívatlanok látogatják a házat. Legalább is erről tanúskod­nak az előcsarnok féltő gonddal tisztán tartott falain éktelenkedő, késsel vésett névjegyek. KASZÁS Károly Kinka Rita nyolcadik lett Sydneyben a világversenyen A fiatal zongoraművészek Syd­neyben megtartott világversenyén, amelyen 30-an vettek részt, Kin­ka Rita szabadkai zongoraművész­nő a nyolcadik lett. S minthogy 12 helyezett versenyzőt díjaztak, így ő is jutalomban részesült. A nagy világversenyt, amelyre 600- an neveztek be, de csak a 30 leg­jobb zongoraművészt hívták meg a szervezők, egy kínai zongoramű­vész nyerte meg, a második és a harmadik egy-egy nyugatnémet, a negyedik egy indonéz, az ötödik egy izraeli, a hatodik egy svájci a hetedik eísű magyarországi, a nyolcadik jugoszláv (Kinka Rita) a kilencedik egy ausztrál, a tize­dik­ egy egyesült államokbeli, a tizenegyedik egy olasz és a tizen­kettedik szintén egy ausztrál zon­­goraművész. A fiatal szabadkai művésznőnek ezenkívül Sydneyben tévé- és rá­­diószereplése is volt, majd a ver­­seny után ugyancsak Sydneyben két hangversenyt tartott. Augusz­tus 6-án Melbourne-ben lép kö­­zönség elé. Jóllehet a hónap kö­zepéig maradhatna Ausztráliában. Kinka Rita augusztus 9-én érkezik haza és megkezdi az előkészüle­teket a Dubrovnik­ Nyári Játé­kokon való hangversenyre. Au­gusztus 23-án lép fel. Az ausztrál szaksajtó felsőfokon szól Kinka Rita zongorajátékáról és a szakemberek nagy jövőt jó­solnak neki. Sz. J. MA ESTE BEMUTATÓ A SPLITI NYÁRI JÁTÉKOKON Hanibal Lucié születésének ötszázadik évfordulóján Augusztus 3-én Tomislav Dur­­oešić rendezésében a Spliti Nyári Játékokon bemutatásra kerül a Jur­ni jedna na svit vita című tragikus monológokból szőtt elő­adás. Hanibal Lucié horvát költő születésének 500. évfordulója al­­ka­lmából dolgozta át színpadra a verseket a rendező. Különben hor­vát nyelvterületen Hanibal Lucic írta az első evilági drámát, A rabnő címűt. Tomislav Durbella már 20 éve követi azt a tragikus világérzést Krleža, Mažuranić, Mak Dizdar Vesna Parun, Jure Kastelan, Tin Újevic és mások verseiben, ami­­hez foghatót szerinte a kortárs drámában nem találni, a Hasan­­oginica kivételével. Durbellé a tavalyi Spliti Nyári Játékokon a Kriptánál, a Poljanán nagy siker­rel rendezett előadást Tin Ujevic verseiből A derű kristálykockája címmel. A Hanibal Luciának em­léket állító produkció színhelye is ez. Durbešić előadásai késő éj­­szaka kezdődnek, tizenegykor, amikor már sűrű a csönd. Véle­ménye szerint nem áll, hogy a szó mára már devalválódott; csak arról van szó, hogy méltánytalan szituációba helyezik, amelyben szükségszerűen esetlenül, gyámol­talanul kell hogy hangozzék. Dur­­usšić számára: „A költő szava Veronika kendője, melyen az em­beriség Szenvedésének véres nyo­ma. Éppen ezért templomi csönd kell a versek előadásához.” A vers ideje az éjszaka csöndje. d­e A lelkesedésből is megárt a sok Emir Kusturica alkotása, az Apa Szolgálati úton alaposan megbillentette a hazai filmtársa­­dalom veszekedésekre és mester­kedésekre alapozott lelki egyen­súlyát. A Cannes-i siker után azok a rendezők (és producerek) is „ret­tenetesen boldogok” voltak, akik tavaly vagy tavalyelőtt a hón­uk alatt vitték filmjüket Franciaor­szágba, s a jó hazai szokás sze­rint megpróbálták mozgósítani befolyásosnak vélt ismerőseiket, de hiába: alkotásuk könnyűnek találtatott. Egy esti lapban az amatőr fil­­mesek arról ábrándoztak, hogy az Aranypálma fényében ezután ne­kik is több megértés jut majd, mert hát Kusturica diákkorában szintén amatőr volt. Egy alkotó—néző találkozón a beszélgetés vezetője az időszámí­tásunk előtt és időszámít­ásunk után (majdnem azt írtuk, Krisz­tus előtt és Krisztus után) min­tájára a hazai film történetét nagyvonalúan Kusturica előtti és utáni korszakra osztotta fel. Emir Kusturica az országos eufóriát higgadtan kommentálta: „Nekünk Jugoszláviában a mos­tani gazdasági válságban szüksé­günk van olyan erkölcsi injek­cióra, amely elhiteti velünk, hogy mi is tudunk valamit csinálni nemzetközi szinten.” A cannes-i fesztivál utáni lel­kesedés utórezgései Palén is érezhetőek voltak. Mindenki ára­dó örömmel és nagy elégedettség­gel fogadta, hogy a háromtagú bírálóbizottság, Pu­riša Djordje­­victval az élen Emir Kusturíca alkotását öt díjjal tüntette ki, a kritikusok az év legjobb film­jévé nyilvánították, a közönség­­zsűri neki ítélte oda a Jelen­­díjat, a közönség szavazata alap­ján pedig megkapta a Pula Aranykapuja díjat is. Nyilvánosan mindenki vörösre tapsolta a tenyerét. A magánbe­szélgetéseken pedig gyakran le­hetett hallani: „Hát azért Kus­turica filmje mégsem mindenben a legjobb.” „A közönség véle­ménye is vitatható, mert a hat­nyolcezer néző közül minden es­te legfeljebb hatszázan szavaz­tak.” Egyszeriben kérdésessé vált a filmeseknek a Cannes-i feszti­vál után hangoztatott „rettenetes boldogsága” is. Ugyanakkor elkezdődtek a ta­lálgatások: mi lesz a Vrnjacka Banja-i forgatókönyv-fesztiválon, a niši színészfesztiválon, az Ope­ratőrök bu­blai fesztiválján, a díszlettervezők, jelmeztervezők és filmzeneszerzők tavaly alakított mladen piaci fesztiválján? Ezek a rendezvények a pulai zsűrik va­lóságos vagy vélt tévedéseit szok­ták kijavítani. Senki se­m vallja be nyíltan, de valójában elége­detlenségből alapították őket. Azok, akik kifogásolják a pu­lai eredményeket, azt kérdik, lesz-e bátorsága a következő szemlék zsűrijeinek jóvátenni az idei „igazságtalanságokat”. Azok­nak, akiknek az a meggyőződése, hogy a pulai bírálóbizottság ki­fogástalanul végezte a munká­ját, kérdik, lesz-e bátorsága a küszöbönálló fesztiválok zsűrijei­nek újabb elismerésekben része­síteni Kusturica művét. Sem kitüntetésének nagyságát, sem filmjének értékét nem ki­sebbítette volna, ha Kusturicát mindettől megkímélik. Az Apa szolgálati úton akkor is az év legjobb filmje lenne, ha a rész­ben irracionális, részben kétszí­nű, részben „szakirányú” (számí­táson alapuló) túláradó lelkese­désben nem avatják „szentté” a rendezőjét. Pillanatnyilag lehet, hogy az ilyesmi hízelgő, de a dolgok rendje szerint bizonyára Kustu­rica sem tud majd mindig olyan színvonalú filmet alkotni, mint az Apa szolgálati úton. És akkor, ahogy az már lenni szokott, a leghangosabban teli torokból Üvöltik majd: feszítsd meg. Iga­zuk van azoknak, akik azt mondják, újra meg kell tanul­nunk elviselni a sikert. LÁDI István

Next