Magyar Szó, 1986. március (43. évfolyam, 73-88. szám)
1986-03-23 / 80. szám
1986. március 23., vasárnap MAGYAR SZÓ BELPOLITIKA 7 FORRADALMUNK NAGYJAI Djuro Dj emléknapok Szlavónbródban Nagy idők mezében nagy egyéniségek születnek , vagy azzá járnak. Vonatkozik ez Djuro Djakoviéra, a jugoszláv munkásmozgalom mártírhalált halt jeles egyéniségére is. Születésének 100. évfordulójára szülővárosa, Szlavonbród az egész 1080-as esztendőt Djuro Djakovic emlékének szenteli. Szlavonbród — régente a határőrvidék végvárrendszerének egyik erőssége — Djuro Djakovic serdülőkorára mozgalmas, gyorsan gyarapodó városkává fejlődött, és a Száva-parti Pannon-síksági településnek a posta-, távíró- és telefonhivatal, a polgári fiúiskola, a mértékhitelesítő hivatal, a pénzügyőrség, néhány bank, a gőzhajózási ügynökség, valamint több közigazgatási hivatal kölcsönözte a városi jelleget. A századfordulón már számottevő ipara jelzi a további városiasodást, olyannyira, hogy 1912-ben a munkások saját pénzükön munkásotthont emeltettek. Az ötezer főt számláló városkát horvátok, szerbek, magyarok, németek lakják, s mindenkinek saját anyanyelvű elemi iskolája van. Ez volt tehát az a környezet, amely megérlelte Djuro Djakovic lakatossegéd elhatározását, hogy a munkásmozgalomhoz csatlakozik. Az ő esetében ez olyképpen alakult, hogy elnöke lett a boszniahercegovinai vasasok szövetségének, az első világháború után pedig a JKP listáján országgyűlési képviselő. Ez abban az időben volt, amikor a községi képviselő-testületi választásokon — például Zágrábban — a kommunisták legtöbb szavazatot kaptak, húsz képviselőjük volt a városi képviselő-testületben, és soraikból került ki — 1920-ban — a városelnök is. Abban az időben Djuro Djakovic már a JKP Központi Bizottságának a tagja volt. A párt vukovári kongresszusán választották be a legfelsőbb pártfórumba. Közvetlenül a pártkongresszus után az SZDSZ Királyságban megkezdődött a választási hadjárat az alkotmányozó szkupstina megválasztására. A képviselőháziasításokat csak két évvel az egyesülés után írták ki, amikor a burzsoázia úgy látta, hogy nemzetközi és belső helyzete bizonyos mértékben megszilárdult. A JKP minden erejét bevetette a választási harcba, és nagy tevékenységet bontakoztatott ki a dolgozó nép minden rétegében. Az 1920. november 28-i parlamenti választásokon a JKP, noha a hatósági szervek keményen üldözték, 59 képviselői mandátumot szerzett. A szavazatok és a képviselők számát tekintve a harmadik helyet foglalta el a választásokon részt vevő valamennyi párt között. A választások után a párt megalakította a kommunista képviselők klubját. A klubnak a Központi Bizottság által kidolgozott szabályzata szerint a kommunista képviselők teljesen a párttól függnek, és egységesen lépnek fel a szkupstínában. 1920. december 12-én az alkotmányozó szkupstina megnyitásán a JKP képviselője kijelentette, hogy a szkupstina szuverén, független a királytól és a kormánytól, ezért a kommunista képviselők megtagadják, hogy felesküdjenek a királyra. Köztük volt Djuro Djakovic is. A királyi rendőrség 1929. április 20-án letartóztatta Djuro Djaovicot, a JKP szervező titkárát, majd az osztrák határra hurcolta, orvul lelövette. Az utókor kegyelettel ápolja Djuro Djakovic emlékét. Sz. Djakovicéré szlavónbródi családi háza, ma emlékmúzeum A századforduló építészete Szlavónbródban Tág tereivel, széles utcáival Szlavonbród tipikus Pannon-síksági település Ég és föld között A helyi közösség a politikai rendszerben Ha a helyi közösségeknek választani lehet a kettő, mármint az ég és a föld között, akkor nyilván, közfelkiáltással, a földön járás mellett döntenek. Csakhogy a helyi közösségek már most is tudják, hogy ezen a sima anyaföldön sem olyan egyszerű a járás. Sőt, azt is tudják, hogy két lábon is lehet sántikálni. Az egeket pedig manapság már meg sem lehet ostromolni. A politikai rendszer működésének bíráló elemzése a szellők szárnyán szabadra engedte a helyi közösségek lakótestületeinek önrendelkezését és az ott élő embereknek a közvetlen demokrácia elvein alapuló , megszerveződését. Úgy, ahogyan létérdekük, valóságos életkörülményeik és közvetlen szükségleteik kielégítése nap nap után megköveteli. Ilyeténképpen a politikai rendszer bírálatának felkínált lehetőségei valójában az egeket ostromolják, szebbek az álomnál. Azt mondják, hogy a helyi közösségben gondoskodni kell a dolgozók és a polgárok közös szükségleteinek kielégítőéről. És ezt megszorítva meghihetik, hogy a helyi közösség önigazgatási adottságai közepette a dolgozók és az ott lakó polgárok döntsenek minden, érdekük és szükségleteik szolidáris, tehát közmegegyezéssel való kielégítéséről. Eddig az álom. Kardelj meseszép elképzelése Edvard Kardeljnak volt egy meseszép elképzelése a lakók közösségéről, vagy ahogyan mai politikai megnevezéssel mondhatnánk, a helyi közösségről. Szerinte ott, a helyi közösségben kell megoldási lehetőséget teremteni mindarra, ami egy elhatárolható közösség lakosainak anyagi, gazdasági, egészségvédelmi, iskoláztatási, művelődési és egyéb igényeit kielé- sgíti. S ezt az ott lakó emberek közös igazgatása alá kell helyezni. Más szóval ez azt jelenti, hogy egy helyi vagy lakóközösséget úgy kell kiképezni, hogy abban az ott élő emberek minden közszolgáltatási, ellátási, egészségvédelmi, iskoláztatási, művelődési, ifjúságvédelmi és egyéb feladatait elláthassák a közmegegyezés, a kölcsönösség és a kölcsönös segítségvállalás alapján. Ebből egyenesen következik, hogy egy helyi közösség kiképzéséhez múlhatatlanul hozzátartoznak a közművek (utak, járdák, közlekedés, világítás, víz- és hőellátás), az egészségház, a napközi, az iskola, a művelődési és ifjúsági otthon, a könyvtár és még megannyi kommunális, szociális és művelődési funkció ellátása. Hát most tessék végigsétálni széles e Vajdaságon és számba venni, hogy hol is van ez megadatva. Mind az ötszáz-egynéhány helyi közösségben. A válasz egyszerű. Nem kell a szomszédba menni érte. Mindössze a falusi helyi közösségekbe, ahol a községi központtól távol, esetleg több ezres lakosságú elhatárolt települések vannak. S akár a hagyományok termékeny kisugárzása, akár a mélyen gyökerező önerejük rugójának mozgatására megőrizték vagy kialakították saját életmódjuk megfelelő vagy szükséges intézményeit. Azon túl pedig, főleg a városokban, beláthatatlan, sivár, nagy a pusztaság. Szörnyű dolog még feltételezni is, hogy Kardelj csupán a falusi felemelkedés egyszerű látnoka lett volna. A helyi közösség böjtje A tévhitek közé tatozik, hogy a helyi közösségek gondjai akkor kezdtek sokasodni, amikor működésük pénzellátását kitessékelték a községi hatóság költségvetéséből. Illetve csak a kihelyezett hivatal működését látták el onnan. Voltaképpen ekkor kellett volna, hogy napkeletről felragyogjon a nap, és dédelgető melege megpezsdítse a helyi közösségek vérkeringését. Mert hatósági illetékességből az érdekközösségbe társult emberek hatáskörébe utalta a közművet, az iskoláztatást az egészség- és gyermekvédelem, a művelődés, a testnevelés ügyeit. És még megannyi mást. Csakhogy az ördög nem alszik. Mert lám, nem csupán az egyház és a munkásmozgalom egyik vakvágányra futott áramlata vallotta egyedüli üdvözítő jelszavának, hogy: egy okos egy pásztor... A bürokratikus központosítás kísértésének a mai községek sem tudtak ellenállni. Főleg pedig akkor nem, és ez a helyzet fonákja, amikor a községi hatóság talpa alól látszólag kihúzták a szőnyeget, és érdekközösségi, tehát a polgárok hatáskörébe helyezték az emberek életkörülményeinek alakítása szempontjából létfontosságú ügyek intézését. Megkezdődött a közszolgálatok könyörtelen összevonása. Egyesített kereskedelem, egészségház a községben, községi iskola, könyvtár, művelődési otthon stb. A településeken, a helyi közösségekben pedig vagy maradt valami, vagy sem. S ha maradt is, csak fizikailag volt ott. Ezzel kezdetét vette a kardelji lakóközösség gondolatának a csöndes megcsúfolása. Mert, Kardelj szerint, a lakóközösségeket úgy kell kialakítani, hogy ott minden az emberek keze ügyében és igazgatása alatt legyen. A könyvtártól az önkiig, a bölcsődétől az egészségházig, az iskolától a művelődési házig, a lakáskezelőségtől a javítóműhelyekig, a . . . Egyszóval, kerek urbanisztikai egységek legyenek! Persze, az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy mindebből ma sok minden megvan a helyi közösségek területén. Csupán befolyásolni nem nagyon lehet a munkájukat. Mert szinte mindegyik, a könyvtártól az egészségházig, és az önkitől a bölcsődéig éli a maga életét. S mi sem természetesebb, igazgatási központja és nem pedig a közvetlen környezete szerint tájolódik. Úgy tűnik, hogy az úgynevezett közszolgálatok érdekközösségi kezelésével megkezdődött a helyi közösségek böjtje. Pedig a fordítottja lett volna e legtermészetesebb. A pótmunkák Innen a benyomás, hogy a helyi közösségek egyre inkább a pótmunkák felé terelődnek. Kiegészítik, pótolják azt, amit a rendszeres ellátás felemás módon old meg. Nem futja a közösből járdára, kövesútra? öszszeadják, a helyi járulékból megteremtik közjóban. Pislog a világítás, az áramfeszültség nem győzi meghajtani az elszaporodott motorállományt? Ismét csak összeadják a pénzt, esetleg kiegészítik az áramellátó rövidre sikerült eszközeit és már mehet is az élet tovább, így vannak, ha csak kell, az egészségüggyel, az iskolával, a sportpályával. Meg megannyi mással, önerőből szebbé, gazdagabbá teszik életüket. Főleg a falusi települések helyi közösségeiben. A városi ember már komiszabb fajta. Elvárja, hogy mindezt a helyébe hozzák. S nem csupán elvárja. Megköveteli! Mindig mástól. Az államtól, a lakáskarbantartótól, a vízművektől, a ... Városon a helyi összefogásnak pótellátás ügyében nincs kellő kultusza. Persze, a lehetőségek is igencsak korlátozottak, mert a nagyvárosok létesítményrendszere is a nagy hálózatok keretébe tartozik. S ha van is néhány száz méter vízvezeték, járda, buszvonal a városi jellegű helyi közösség területén, mindannak megvan a maga központja. A helyi közösség embereitől távol, így azután, méreteinek kiterjedésével a nagyváros szűkre szabott tevékenységek közé, szorosan körülhatárolt környezetbe kényszerítheti lakosait. Ez pedig az egyénben kikezdheti a szoros értelemben vett, meghatározott közösséghez való tartozás érzetét. Kettős elhivatottság A helyi közösség társadalmi és politikai rendeltetése, úgy is mondhatni elhivatottsága, hogy feloldja az elszigeteltséget, aszfaltkoptatóból agilis, tenni kész embert formáljon, nem csupán a falu, de a városok lakosaiból is. De ehhez ki kell képezni azokat a befolyás- és döntéscsatornákat, amelyek a helyi közösség népét a politikai rendszer működésének tengelyébe állítják. Mert nagy általánosságban, kettős elhivatottsága van a helyi közösségnek: küldöttségei révén alapja a hatóság és az érdekközösségi ellátás rendszerének, mozgatója, s hangadója annak, s úgy befolyásol- t ja azoknak a munkáját, hogy az ott és máshol lakó emberek életkörülményeit egyengessék, majd pedig, ha a helyzet úgy kívánja, önerőből, öszszefogással kiegészíti azt. A rendszer erre lehetőséget ad, csak élettel kell telíteni. S akkor majd nem lesz kilátástalanul hosszan tartó böjtje a helyi közösségnek. VARGA László Tanzániában és Pakisztánban a kikindai öntők КагасћШал új fémipari létesítmény tervezésére kaptak megbízást A kikíndai öntöde eredményesen zárta az 1985. évet. A munkaszervezet mintegy 5000 dolgozója 63 000 tonna öntvényt és készterméket állított elő. Ebből 52 000 millió dinár összjövedelmet valósítottak meg: a hazai piacon 6900, a nemzetközin pedig 12 300 millió dinár értékű terméket adtak el. Az év végi mérleg tehát arról tanúskodik, hogy ebben a munkaszervezetben az exportra helyezik a súlyt, hiszen az évi termelésnek több mint a felét a világpiacon értékesítik. Kikindán nagy hagyománya van a fémfeldolgozásnak: az öntödét a Bohn testvérek 1908-ban alapították meg, s az eltelt csaknem nyolc évtized alatt fontos tapasztalatok birtokába jutottak a kikindai öntőmunkások. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a tudományos kutatómunkának, az egyetemekkel, valamint a kutatóintézményekkel való együttműködésnek. A munkaszervezetben csaknem háromszáz mérnök, több száz technikus és magas szakképzettségű munkás dolgozik. Néhány évvel ezelőtt az exportban gyökeres újítást vezettek be, nemcsak a késztermékek árusításának a fokozását szorgalmazták és szorgalmazzák, hanem a szolgáltatásokét is, amelyek elsősorban új fémipari létesítmények tervezésével, felépítésével és az ezekben dolgozó szakemberek képzésével kapcsolatos. Rendkívül fontos és természetesen kifizetődő vállalkozásról van szó, mert valójában a tudásukat kamatoztatják. Az öntödében a Progres Társultmunka-alapszervezet szakemberei foglalkoznak tervezéssel. Az első jelentősebb külföldi szerződést Tanzániával kötötték. Egy új öntödét építettek ebben az afrikai országban, most szerelik föl a berendezéseket, s rövid időn belül elkezdődhet a termelés. Azt, hogy a tanzániai partnerek elégedettek a kikindaiak munkájával, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az említett fémipari létesítmény építését még be sem fejezték, máris egy újabb tervezésére és természetesen építésére kaptak megbízást. Ebben az újabb létesítményben olyan öntvényeket készítenek, amelyek az autó- és a traktorgyártásban szükségesek. A közelmúltban a kikindai szakemberekre bízták egy pakisztáni öntöde tervezését is. Sava MATE NA, az öntöde Progres Társulmunka-alapszervezetének igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a pakisztániak Karachiban egy olyan létesítményt szándékoznak építeni, amelyben a gépkocsi- és a mezőgépgyártáshoz szükséges öntvények készülnek. A tervet már el is készítették, 10 000 dollárt kaptak érte. — Nagyon érdekes és egyben olyan munka volt ez, amelynek során újabb tapasztalatokkal gazdagodtunk. Számtalan olyan igényt kellett kielégíteni, amely az új berendezések maximális kihasználásával, a legkorszerűbb technológiai eljárás meghonosításával, a termelés és a termelékenység fokozásával kapcsolatos. Mi úgy véljük, hogy eleget tettünk a követelményeknek, ez azonban nem jelenti azt, hogy elégedettek vagyunk. Siker mindenképpen az, hogy munkát vállalhattunk Pakisztánban is, de joggal reméljük, hogy a jövőben újabb szerződéskötésre kerül sor — mondta az igazgató. A kikindai öntöde nemcsak az említett két távoli országban jelent meg, hasonló megbízatást kapott Algériában, Botswanában és más fejlődő országokban. A kikindai munkaszervezet ugyanis igen nagy jelentőséget tulajdonít éppen a fejlődő országokkal való együttműködésnek, hiszen nagy lehetőségek vannak arra, hogy ezeknek az országoknak az ipari fejlesztésébe bekapcsolódjon, s az így megvalósított devizát, az öntöde további fejlesztésére fordítsa. Nagyon jó úton haladnak tehát elvenytelemben , hogy egyre nagyobb részt vállalnának a nemzetközi mr' ■-fennsztásba'. PERTICS Péter