Magyar Szó, 1986. június (43. évfolyam, 163-177. szám)
1986-06-16 / 163. szám
BELPOLITIKA Házbeli önigazgatásra nem jut idő Miért nem működnek a nagyvárosok tömbházaiban megás lakáskarbantartásra szolgáló pénz kihasználatlan, összefirkált, piszkos falak, omladozó vakolat, letört bejárati ajtók — megszokott látvány a nagyvárosi lakótelepek tömbházaiban. Társadalmi lakásokról lévén szó szinte lehetetlen kideríteni, kinek a kötelessége lenne bemeszelni a lépcsőházat, megjavítani a tetőszerkezetet, kicserélni a betört ablak- vagy ajtóüveget. Jobban mondva papíron mégiscsak megvan, kinek kellene erről döntenie, de az örökös rohanás, időszűke..., meg hát az érdektelenség ... Az egyik toronyház házitanácsa öt alkalommal írta ki a lift ajtajára, hogy megtartják a lakók gyűlését. A megbeszélt időpontban egyetlenegy lakó sem jelent meg, pedig arról kellett volna határozni, milyen karbantartási munkálatokra fordítsák az idén a házitanács rendelkezésére álló pénzt. Sokan egyetlenegyszer sem vettek részt a lakók gyűlésén, a házitanács elnökét a lakóházban nem is ismerik, nem érdekli őket, hogy beázik-e a tető, hogy a közös helyiségeket régi bútorok, kiszuperált mosógépek és hűtőszekrények raktárának használják-e, ahelyett, hogy e helyiségeket mondjuk egy hajléktalan családnak adnák át. Tipikus kép, ráillik éppúgy Újvidékre, mint Szabadkára, vagy mondjuk Zrenjaninra, Pancsovára. A tiszttanácsok takarékkönyvén 34 millió dinár Úgy tűnik, hogy a lakásgazdálkodás és közművesítés terén olyan tökéletesen szerveztük meg az önigazgatást, hogy elméletileg ilyen fent említett mulasztásoknak nem volna szabad történniük. Hisz tartományunk területén a lakásgazdálkodásiban és közművesítésben 84 önigazgatási érdekközösség van (amelynek szakszolgálataiban csaknem ezer személy dolgozik!). Tizenhét község lakásügyi érdekközösségének keretében a közművesítést is intézik, míg a többi városban és falvakban külön közművesítési, telekrendezési, sőt helyi útügyi érdekközösségeket alakítottak. Újvidéken a tavaly év végi adatok szerint 2355 házitanácsot tartottak nyilván, Szabadkán 1221-t. Mindez azonban vajmi keveset ér, ha az önigazgatási szervek nem működnek megfelelően. Pedig ha csak a társadalmi lakások karbantartásának problémáját, a házitanácsok pénztárát és a lakók önigazgatási passzivitását vesszük górcső alá, teljes biztonsággal állítható, hogy a pénzszűke ellenére is sokkal ésszerűbben tudnánk a társadalmi lakásállományt karbantartani, sokkal rendezettebb, gondozottabb lakóházakban élnénk mindennapjainkat. Hogyan? Elsősorban úgy, hogy a házbeli önigazgatást minden lakó gyakorolná. Újvidéken a 2355 házitanács fele passzív, sohasem működött, csak papíron létezik. Székvárosunkban egyébként a lakók gyűlése és a házitanácsok tavaly a lakbér 10 százalékával rendelkeztek önállóan, ez körülbelül 54 millió dinár. Ebből az RHB felszerelések vásárlására 20 millió dinárt költöttek, 34 millió dinár pedig közvetlenül a házitanácsok takarékkönyvére került. A tanácsok azonban csak 30 millió dinárt költöttek el. Szabadkán a lakóháziak csupán 45 százalékában alakultak meg a házitancsok, de csupán 60 százalékuk működik. A társadalmi lakások karbantartására ebben a községben a lakbér 20 százalékát fordítják, de itt is ugyanazt mondhatjuk el, mint Újvidék esetében: a házitanácsok passzivitása miatt a rendelkezésükre álló pénznek mindössze 60 százalékát költötték el tavaly. A többit áthozták az idei évre. Hogy az idén mit lehet ezen a pénzen javíttatni? Annyit nem, mint tavaly, hisz a 82—83 százalékos infláció felemésztette a kihasználatlan pénzt. Ez is jó példa arra, hogyan nem gazdálkodhatunk a jövőben l akított házitanácsok? — A felemészti az infláció Ha nincs pénz, akadozik az önigazgatás Jobbára érdektelenség, de lehet időszűke, elfoglaltság az oka, hogy a lakók nem járnak a gyűlésekre, amikor éppen a rendelkezésükre bocsátott pénz felhasználásáról kellene dönteniük. Az önigazgatás megfenelklésének oka nemcsak e területen, hanem a gazdaság többi szférájában is arra az általános tézisre vezethető vissza: ott, ahol az anyagi alap gyenge, ahol a dolgozónak jelentéktelen összeg mirefordításáról kell döntenie, az önigazgatás is pang. A lakbér évek óta szigorú társadalmi ellenőrzés alatt van, s ennek következtében alaposan lemaradt a lakásárak, a karbantartási költségek mögött. Az idén ugyan valamivel reálisabb a lakbérpolitika, mert a lakbér arányosan növekedhet a kiskereskedelmi árak alakulásával, a házitanácsok mégis jelképes összeget kapnak javítási munkálatokra. Újvidéken, ahol a legnagyobb a társadalmilakás-állomány, tavaly az 545 millió dinár értékben begyűjtött lakbérből csupán 34 millió dinár került a házitanácsok közvetlen hatáskörébe, de abból is, mint már mondtuk, csupán 30 millió dinárt költöttek el. Nem kifogástalan a lakásgazdálkodás területén az érdekközösségek működése, ám az önigazgatási szerveződés és döntéshozatal leggyengébb láncszeme mégis a nagyvárosok lakóházaiban van. Mert hogy a rendelkezésünkre álló kevés pénzt is ésszerűtlenül használják, ahhoz nem fér kétség. Ezért a felelősség nemcsak a lakókat, hanem ugyanúgy a munkaszervezeteket is terheli, amelyek a lakást vásárolták, s többé nem hajlandók gondot viselni róluk. KESZEG Valéria Zsúfolt érdekközösségi irodák A lakásgazdálkodás és közművesítés területén tartományunkban működő 84 önigazgatási érdekközösségnek csaknem 1600 küldöttje van. Bármennyire is demokratizáltuk azonban a döntéshozatalt, az üléseket számtalanszor el kell halasztani létszámhiány miatt. A 84 érdekközösségnek 41 szakszolgálata van, amelyben az idei év január—áprilisi időszakában 923 személy dolgozott. Az utóbbi években a szakszolgálatok dolgozóinak száma (sajnos) állandóan növekszik. Az itt dolgozó tisztviselők több mint fele középiskolai végzettségű és szakképzett munkás. Úgy látszik, bármennyire is szorgalmazzuk a termelőmunka jobb értékelését, a zsúfolt érdekközösségi irodákban kevesebb munkával még mindig jobban lehet keresni. Az érdekközösség titkári tisztségeit az összes vajdasági községben hivatásos alapon töltik be, kivételt csak az újvidéki községek képeznek, ahol önkéntes alapon, fizetés nélkül végzik a titkári teendőket. *S Több foglalkoztatott - növekvő munkanélküliség A zrenjanini községközi foglalkoztatási érdekközösség területén egyre több a szakképzetlen munkanélküli . Az első negyedévben csak a zrenjanini és a szécsányi községben növekedett az ipari termelés, de az előző évihez képest 3 százalékkal növekedett a foglalkoztatottak száma is (Zrenjanin, Szécsány, Magyarcsernye, Törökbecse és Žitište társultmunka-szervezeteiben 70178 munkás dolgozik). Pályázatok útján a társult munka több mint négy és fél ezer munkást keresett, ami az előző évhez képest 35 százalékkal több. Mindezek ellenére nem lehetünk elégedettek, mivel 5,7 százalékkal növekedett a munkanélküliek száma, s meghaladja a 14 ezret — mondta a minap Drágán Jásié a foglalkoztatási érdekközösség titkára közgyűlésük minapi ülésén. A munkanélküliek száma Zrenjaninban 5,7 százalékkal (a községben jelenleg több mint tízezren várnak munkára), Szécsányban több mint 10 százalékkal (több mint másfél ezer a munkanélküliek száma), Zitistén pedig csaknem 15 százalékkal több (1400 a munkanélküliek száma). Ugyanakkor Törökbecsén 4,7 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma (a községben valamivel több mint nyolcszázan várnak munkára), Magyarcsernyén pedig több mint 4 százalékkal csökkent a munkanélküliség (több mint nyolcszázan munkanélküliek). A munkára várók között legtöbb a szakképzetlen munkás, sőt számuk több mint 3 százalékkal nagyobb az előző évinél. További nehézség, hogy több mint hatvan százalékuk foglalkoztatása iránt nincs kellő érdeklődés a társult munkában. Nagy részüknek még általános iskolai képzettsége sincs. Az első negyedévben 240 személy vett részt szakosításon vagy átképzésen. Számuk lehetne nagyobb is, de mint az érdekközösség közgyűlésén felhozott példa is mutatja, a szakképesítés ilyen formája iránt nincs kellő érdeklődés: a GfK Banat Építőipari Munkaszervezet száz személyt hívott előzetes megbeszélésre. Mintegy hetvenen jelentek meg, 12-en kezdték meg az átképzést és végül hatan fejezték be. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a társult munka nem tervezi hosszú távon a foglalkoztatást, sok esetben pedig ez nincs összhangban az iskoláztatási programokkal. Mint ahogy a közgyűlésen elhangzott, a munkaszervezetek szakszolgálatai inkább a vezető személyek megválasztásával törődnek. Ugyanakkor túl nagy a megoszlás az úgynevezett férfi és női munka között és sok a túlórázás, még a takarítónő is túlórázik. Súk MAGYAR SZÓ 1989. Június 10., hétfő Az egysíkú megoldás csapdája Az elmúlt napokban ismét a gazdaság tehermentesítése lett az időszerű, nyilvánosan többször emlegetett kérdés. Ennek helye is van a megszilárdításban, hiszen immár évek óta ezzel küszködik a termelés. Kár lenne, ha a gazdaságirányítás ezt kampányszerűen kezelné, s csupán a közhangulat miatt állna elő névleg gyors, de felszínes megoldásokkal. Félő ugyanis, hogy a felbuzdulás a régi és hatástalan módszerek alkalmazásához vezet, s akkor többet fog ártani, mint használni a gazdaságnak és a stabilizációnak. Korábban ugyanis már átéltük (s túléltük) az olyan megoldásokat, amikor a szövetségi kormány vagy a képviselői ház rendelettel, törvénnyel vagy határozattal korlátozta az eszközök elvonását a gazdasági és más szervezetektől adók és járulékok címén, jobban mondva korlátozta az általános és a közös fogyasztás növekedését (vagy legalább egy részének növekedését) a megtermelt jövedelemihez képest. Az ilyen tollvonásos intézkedés aztán azt eredményezte, hogy egyes közszolgáltatások, mint amilyen az iskoláztatás, az egészségvédelem és más csupán, korlátozott eszközökkel rendelkezett, olykor a szolgáltatások minőségének kárára illeszkedett bele a megadott keretekbe. A másik oldalon viszont ez a tehermentesítés nem sokat segített a gazdaságon, továbbra is nehéz anyagi problémákkal küszködött. Inkább csak takarónak szolgált arra, hogy a megterhelési tendencia megmaradjon. Márpedig merre haladt a megterhelés, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy minden politikai és törvényerejű elhatározás ellenére tavaly a gazdaság jövedelméből 37,5 százalékot származtattak el, egy évvel korábban pedig ez az elvonás 32,5 százalékos volt S ha a megterhelés közé számítjuk a kamatokat is (mint a korábbi elszámolási rendszerben volt), akkor kiderül, hogy különféle megterheléssel a gazdaság jövedelmének csaknem felét, pontosabban 49 százalékát elvonjuk a felépítmény finanszírozására, s neki csak megtermelt jövedelméből 51 százalék marad. Nincs az a hatékony termelés, amely kibírja ezt a nagyfokú kizsákmányolást. Ha történetesen nagyobb fokú korlátozás lépne érvénybe, tulajdonképpen az sem hozna megoldást, mert akkor a közszolgálatok működésében komoly zavarok állhatnának be. Ilyenformán saját csapdánkba estünk azzal, hogy túlméreteztük a felépítményt, amelynek eltartásával most nem tudunk mit kezdeni. Ez azonban csak az egyik vetülete a kérdésnek. A nagyobb baj az, hogy ez a felépítmény nagyobbára célszerűtlenül használja fel a gazdaságtól elvont társadalmi eszközöket, nem dolgozik elég hatékonyan, nem segíti eléggé a gazdaságot a jobb és nagyobb termelésben, de ugyanakkor mint fizetőképes kereslet jelentkezik a szűkös kínálattal szemben, s fokozza az aránytalanságokat a piacon, a termelésben. Ezért az egysíkú korlátozásoknak korábban nem volt kedvező és elvárt hatása, s nem lesz ezután sem, ha nem vizsgáljuk felül teljes egészében a nemzeti jövedelem elosztását, s ezzel egyidejűleg az egész társadalmi felépítmény működését és hatékonyságát. A probléma ugyanis korántsem olyan egyszerű, hogy néhány rendelkezéssel vagy valamilyen mutatószámok meghatározásával meg lehetne oldani. Azt kell ugyanis elérni, hogy ne az eszközelvonás növelésével, hanem a termelés anyagi alapjainak megerősítésével, s ebből következően a hatékonyabb termeléssel — és kisebb megterheléssel — teremtsünk elő anyagi eszközöket az általános és közös fogyasztás célszerű eltartására. SIFLIS Lajos BARANGOLÁS A „MACEDÓN TENGEREKEN” (III.) Csillog a város, mint a gyöngy Szivárvány a tó felett — Rövid beszámoló arról, amit nem láttunk — Szent Kliment kolostorától a kikötőig Struga a második legnagyobb település az Ohridi-tó partján. Egyik nevezetessége a tóvidék növény- és állatvilágát bemutató Természetrajzi Múzeum, a másik pedig a Sveta Bogorodica Koliáka — templom, amelyet a XV. században építettek. A kolostor temploma fölött egy remete-barlangtemplom van. Sajnos, egyiket sem láthatjuk, mert a pap elment valahová és minden ajtót bezárt Tanítványai is kint állnak a templom előtt, velünk együtt szemlélik az eget a tó fölé tornyosuló sötét felhőket A villámlást, az esőt, a haragoskék tavat már az autóbuszból nézzük. Ohrid város fölött süt a nap, a tó fölé szivárvány ível. Az eső után megtekintjük a Livadiate sátortábort és a közelben levő szálloda- és nyaralónegyedet. Csend honol mindenhol, még kevés a vendég. A sátortáborbas néhány holland táborozik. — A kempingek, de a fizetővendég-szobák és szállodák is júliusban és augusztusban telnek meg — mondja a sátortábor recepciósa. Júniusban kevesen nyaralnak itt, pedig már a tóban is lehet fürdeni. Másfél órás terepszemle után valamennyien meggyőződhettünk róla, hogy habár még egy hónap van az idény kezdetéig, a vendégek fogadására már most minden készen áll. Még egyszer a szervezésről Másnap folytatjuk utunkat. A szervezők újabb mulasztása miatt zúgolódunk, de mindhiába. Az autóbusz nem fordul vissza ohridi útjáról, pedig Sztugán még lenne látnivaló. Szombat van, piaci nap Sztugán. Ilyenkor a környező falvakból népviseletben öltözött férfiak, asszonyok, fiatalok érkeznek a városba, árulják portékáikat, megveszik a városban mindazt, ami otthon egy hétre szükséges. Évszázados hagyomány, hogy a környező falvakból az emberek népviseletben jönnek a városba. És mindig szombaton. Lehet, hogy a sztrugaiak számára már nem is érdekes, de a vendégeknek felejthetetlen látványt nyújthat a piaci séta. De ezúttal a piac nem fontos, meg a népviselet sem, pedig valamennyi útikalauz ebédekker fölhívja rá az idelátogatók figyelmét. Az évszázadok városa Ohridban vagyunk. Végigsétálunk a csázsin, meg-megállunk az ékszerboltok előtt, csodáljuk az ohridi gyöngyöket. Néhányan be is mennek a boltba, az árak felől érdeklődnek, a csoport nőtagjai tükör előtt próbálgatják a fülbevalókat, a láncokat. A város meglepően tiszta és rendezett. A házak hófehérre vannak meszelve, mindenhol virág, pázsit, szépen megnyírt bokrok. Csillog a város, mint kirakatban a gyöngyök. Riszto Kuzmanovszki, a Nova Makedonija belgrádi tudósítója vár bennünket a csázsi végén. Ő lesz ohridi kalauzolónk. Ez a szülővárosa, mindent tud róla. Néhány ismeretterjesztő, indegenforgalmi könyvet is írt már Ohridról. A Szent Khmert kolostorától kezdjük sétánkat. Gyönyörű temploma van a kolostornak, a templomban pedig szép, megőrzött freskókat láthatunk. A kolostorban egyedülálló tárlat nyílt az ohridi ikonokból. Pillanatnyilag húsz ikona a Vatikánban van egy kiállításon. A XI. század művészetéről vallanak a pápa városában. A kolostor háta mögött a XIX. századi Grigor Prlicev, a macedón Presem sírja. Óvárosi sétánk során megnézünk egy nemrég feltárt korabeli kőszínházat, egy V. századbeli bazilika maradványait, amelynek padlója mozaikkal van kirakva, megtekintjük Kliment sírját, amelyet a régészek nemrég fedeztek fel egy templomban, a dús növényzetű parkon át lesétálunk a tóhoz, megcsodáljuk a XIII. században épült Sv. Jovan Kaneo templomot. — A templom csak kívülről szép — mondja Riszto Kuzmanovszki — belülről a falak csupaszok, a freskók tönkrementek. Körútunkat a Szent Szófia templomban fejezzük be. Itt és környékén tartják az ohridi komoly zenei napokat. Lent a kikötőben csónakok pihennek A gyöngyhalászokaz ohridi gyöngy egy itt élő hal csontjából készül ma még nem szálltak vízre. NÉMETH Zoltán Sv. Jovan Kaneo templom Ohridban