Magyar Szó, 1988. március (45. évfolyam, 74-89. szám)

1988-03-16 / 74. szám

2 KÜLPOLITIKA Magyar­ulЈ A rivaldafény árnyékában M­íg a világpolitikai esemé­nyek „nagymenői” jelen­leg az iraki—iráni hábo­rú és az Izrael által megszállt arab területeken lejátszódó tra­gédia, a rivaldafény árnyékában szép csendesen ismét felfejlő­dik egy régi válság, amely hord­­erejénél fogva hamarosan első­rendű nemzetközi történéssé fa­julhat. A hír mögött, hogy „a kínai és vietnami hajók a mi­nap valóságos tengeri csatát vívtak”, minek kapcsán a kínai külügyminisztérium „erélyesen tiltakozott Vietnam pekingi nagykövetségénél”, sokkal nyo­mósabb indítékok rejlenek, mint­sem annak a néhány kis sziget­nek a bekebelezése, amelyeket Vietnam „eltulajdonított” Kíná­tól. A tét —, s ez már régóta nyílt titok — voltaképpen a ve­zető szerep kivívása a térség­ben, s e hatalmi harc az adott körülmények között nem is csu­pán a titulusra igényt tartó két ország, hanem két lényegében eltérő politikai koncepció között folyik. A hozzáállás közötti kü­lönbség, a kínai „Ázsia az ázsiaiaknak” és a Vietnami „Ázsia azoknak is, akik a globális ha­talmi harcban érdekeltek” (s akik jelenlétüket Hanoi által bizto­sítják) egyébként eddig is ren­geteg kárt okozott a térség or­szágainak és népeinek. Ennek elhárítása kétségkívül egy gyö­keresen új, átfogó politikai stra­tégiát igényel (ne), amit sokan a gorbacsovi peresztrojka nyomán fokozatosan módosuló „keleti hozzáállásban” véltek felfedezni. Nem is minden ok nélkül: a két szuperhatalom, a Szovjetunió és az USA közötti légkör fokozatos enyhülése, majd ennek koroná­jaként a Reagan—Gorbacsov csúcstalálkozón megkötött lesze­relési egyezményt követően szá­mos jel arra utalt, hogy a kam­bodzsai válság, a kínai—vietna­mi kapcsolatok rendezésének fo­gas kérdése is a várva várt meg­oldás felé vette útját. Ezt a vi­etnami belpolitikai színtér egyes történései, valamint mindennek eredményeként (egy ideig) a szovjet—kínai feszültség érezhe­tő enyhülése követte és bizonyí­totta. E­zért a kínai—vietnami legújabb súlyos összecsa­pásról szóló hír bizonyos értelemben váratlan és kellemet­len meglepetésként hatott. Már csak azért is, mert nem csupán a hidegháborús korszakban meg­szokott kölcsönös lövöldözésről volt szó, hanem egyenesen egy bizonyos — ha még olyan je­lentéktelen — terület megszál­lásáról, ami kétségkívül Hanoi nagyfokú elszántságáról tanúsko­dik. Ezért önkéntelenül is fel­merül a kérdés: vajon a nagy­hatalmi tömbök közötti enyhü­lés, a Moszkva—Washington vo­nalon történt leszerelési egyez­mény, s mindaz a konkrét lé­pés, amely ezt követi, arra utal-e, hogy valóban egy béké­sebb korszak következik, vagy pedig a világpolitikai színtéren csupán bizonyos „átcsoportosu­lásnak” leszünk tanúi. Minek nyomán az érdekövezetekért folytatott harc Európából (netán a Közel-, illetve a Közép-Kelet­ről) fokozatosan (ismét) áttevő­dik Ázsiába. Ha csak nem Viet­nam „egyénieskedéséről”, illetve Hanoinak azon igyekezetéről van szó, hogy a délkelet-ázsiai ügyes-bajos dolgok jövőbeni rendezése során nehogy kima­radjon a játékból. Nem vitás, hogy világpolitikai szempontból ez az utóbbi lenne mégis a jobbik eset. ENGLER Lajos Tízezer milliárdos Olaszország világviszonylatban az első helyen áll az arany és ékszer vásárlásában (Különtudósítás a Magyar Szónak) Róma, március 15.­ Az olasz nemzeti bank érdekes adatot közölt, amely furcsamód nem keltett figyelmet az újságírók körében. A pénzintézet statisztikai adatai szerint ugyanis napjaink­ban Olaszországban pontosan 10 000 milliárdos él, közülük 3800 az ország északi részén, Lazióban, vagyis Rómában pedig több mint 500. A milliárdosokra jut az olasz­­országi takarékbetétek csaknem 80 százaléka. A betétek összege 122 000 milliárd líra, mint amennyi az állami mérleghiány. Még­ egy érdekesség: hivatalos nemzetközi statisztikai adat sze­rint az olaszok a világon a legna­gyobb arany-, illetve aranyékszer­­vásárlók. Tavaly minden olasz át­lagosan egy gramm aranyékszert vett, erre összesen hozzávetőleg 50­0 000 milliárd lírát fordítottak. Az ország északi részének pol­gárai, akiket gazdagabbnak tarta­nak a délieknél, Lakosonként át­lagosan nem egészen fél gramm aranyat, a szicíliaiak pedig vala­mivel több mint két grammot vásároltak. Ez érdeklődést keltett, mert Szicíliát Olaszország legsze­gényebb tartományának tekintik, ott a legnagyobb a munkanélküli­ség. Miodrag PASKUCs. (6.) Erről szólva szeretném megértetni az olvasóval, hogy népünkben, a pártban már régóta gyülemlett a forradalmi vál­toztatások energiája. És nem csupán pragmatikus érdekek és megfontolások befolyására jutottunk el az átalakítás esz­méihez, hanem a nyugtalan lelkiismeret szavára hallgatva is, a forradalomtól örö­költ elpusztíthatatlan eszmei szilárdság­nak köszönhetően, olyan elméleti kutatá­sok eredményeként, amelyek elmélyítet­ték a társadalomról szerzett ismeretein­ket, és erősítették azt a törekvésünket hogy cselekedjünk. Lenin elméleti öröksége az átalakítás eszmei forrása Nagy forradalmunk éltető ereje na­gyobb volt annál, semhogy a párt és a nép megbékélhessen azokkal a jelensé­gekkel, amelyek a forradalom vívmá­nyainak elherdálásával fenyegettek. Szá­munkra a dialektikus, alkotó gondolat­nak, az elméleti gazdagságnak és a poli­tikai előrelátásnak mind a mai napig kimeríthetetlen forrása Lenin elméleti öröksége, a szocializmus lenini eszménye, Lenin alakja pedig a nagy erkölcsi erő­nek, az egyetemes szellemi kultúrának, a nép és a szocializmus ügye iránti határ­talan odaadásnak örökbecsű példája. Le­nin tovább él az emberek millióinak el­méjében és­ szívében. A lenini örökség irán­ti érdeklődés­ az'a kívánság,ahogy teljeseb­ben, alaposabban, behatóbban ismerjék eredetiben ezt az örökséget, egyre erősö­dött, ahogy halmozódtak a kedvezőtlen je­lenségek a társadalomban, s áttört azokon az akadályokon, amelyeket a skolasztiku­sok és a kincstári betűrágók emeltek. Lenin munkáinak tanulmányozása a pártban és a társadalomban nagy serken­tő szerepet játszott, amikor magyarázatot és válaszokat kerestünk a felvetődött kér­désekre. Különösen nagy figyelem nyil­vánult meg azok iránt a munkák iránt, amelyeket Lenin életének utolsó éveiben írt vagy diktált. Igazolásul saját tapaszta­lataimra hivatkozom. 1983. április 22-én, a Lenin születésének 113. évfordulója al­kalmával tartott ünnepi ülésen éppen azo­kat a lenini tételeket idéztem, amelyek szerint figyelembe kell venni az objektív gazdasági törvények követelményeit, nagy gondot kell fordítani a tervezésre és az önálló elszámolásra, okosan fel kell hasz­nálni az áru- és pénzviszonyokat, az anya­gi és erkölcsi ösztönzőket. A hallgató­ság lelkesen fogadta a lenini gon­dolatok idézését. Újból éreztem, hogy gondolataim összecsengenek a párt­beli elvtársaknak, sokaknak a hangulatá­val, akik szívükre veszik kudarcainkat, s őszintén törekszenek a helyzet javítására. Igen, a pártban sok elvtárs nagyon is érezte, hogy a társadalom megújítása el­engedhetetlen, hogy a változtatások ha­laszthatatlanok. Bár meg kell mondanom, hogy ez után az előadásom után mást is érzékeltem: nem mindenkinek tetszett az előadásom — nem volt olyan optimista, mint akkor ezt követelték. Ma jobban megértjük Lenin utolsó munkáinak lényegét és megírásuk okait Ezek a munkák lényegében Lenin politi­kai végrendeletét alkotják. Már súlyos beteg volt, s aggódott a szocializmus sorsa miatt. Látta az új rendre leselkedő ve­szélyeket. És nekünk meg kell értenünk ezt az aggodalmat. Lenin látta, hogy a szocializmus kolosszális problémákkal ta­lálja szembe magát, hogy a szocializmus­nak nagyon sok olyasmit kell megoldania, amit a polgári forradalom nem oldott meg. Ezért fel kell használni olyan for­mákat, amelyek mintegy „nem sajátjai” a szocializmusnak, legalábbis valamiben eltértek a szocialista építésről alkotott és általánosan elfogadott elképzelésektől. Igen, a lenini időszak igen fontos. Ta­nulságos azért, mert erőteljesen jelen van benne a marxista—leninista dialekti­ka, amely következtetéseiben a valóságos történelmi helyzet elemzésére támaszko­dik. Sokan közülünk már jóval az ápri­lisi központi bizottsági ülés előtt tudták, hogy mindent újra át kell gondolni, ösz­­szefüggésben az élet valamennyi szférájá­val, a gazdasággal, a kultúrával, a de­mokráciával, a külpolitikával. És ami a legfőbb: le kell fordítani az élet gyakor­lati nyelvére. Nem hangzatos deklaráció, hanem gondosan előkészített program Az átalakítás koncepciójának proble­matikája is fokozatosan érlelődött. Már az áprilisi ülés előtt párt- és állami ve­zetők egy csoportja foglalkozott a gazda­ság állapotának komplex elemzésével. Ez az elemzés lett azután az átalakítással kapcsolatos dokumentumok alapja. Fel­használtuk tudósok, szakemberek ajánlá­sait, a meglevő potenciál, a társadalom­­tudományi gondolkodás eredményeinek legjavát, megfogalmaztuk az alapeszmé­ket, és előkészítettük ezek átültetését a politikába, amelynek megvalósításához azután hozzáfogtunk. (Folytatjuk) Mihail Gorbacsov: Átalakítás és új gondolkodás országunknak és az egész világnak A panamai kormány ellenáll a nyomásnak A munkások feltételekhez kötik a kabinet támogatását • Engedményeket követelnek Washingtoni szemszögből ku­darcot vallott Panama pénzügyi megsemmisítésének stratégiája. Manuel Solis Palma elnök kor­mánya eltökélte, hogy erélyesen szembeszáll a külföldi nyomással, de az országon belüli tiltakozó megmozdulásokkal is, s kitör a rákényszerített blokádból. Tegnap a rendőrség könnyfa­kasztó gránátokkal szétkergette az elégedetlen pedagógusokat, akik az amerikai pénzügyi blokád és a panamai vagyon elkobzása miatt nem kaphatták meg járandóságu­kat. Az állami tisztviselők úgy döntöttek, hogy elnapolják sztrájk­jukat, a kormány pedig megtil­totta a magán tévéállomásoknak, hogy olyan információt, hűma­­gyarázatot közöljenek, amely tün­tetésekre és a közrend megbontá­sára bujtogat. Az amerikai be­avatkozás és zárlat elleni int­ézke­­dések közé tartozik az a döntés is, hogy nem kívánatos személy­nek nyilvánították Terence Kne­­bonne-t, az amerikai nagykövet­ség titkárát. Solis Palma elnök felkérte az ország politikai erőit, hogy álta­lános párbeszéden szilárdítsák meg a nemzeti egységet, s oldják meg a válságot. Azt állította, a kormány nagy erőfeszítéseket tesz, hogy kijussa­nak a pénzügyi válságból, s e cél­ból értékpapírokat bocsát forga­lomba. Az előbbi eszközzel és a hozzávetőleg 900 000 dollár napi bevétellel kielégíthetik a hazai szükségleteket és kifizethetik az adósságot. Ezenkívül Panama tör­vénnyel fogja megtiltani a pénz külföldre utalását. Más jelentés szerint az ország legtömegesebb szakszervezeti szer­vezete jelentős engedményekre szólította fel a kormányt, hogy megszerezhesse a munkások tá­mogatását a jobboldallal, a ma­gántőkével és, az Amerikával ví­vott kimerítő politikai és gazda­sági harcban. A szakszervezet kö­veteli az egyértelműen korlátozó jellegű munkatörvény módosítá­sát, a legfontosabb élelmicikkek árának csökkentését, néhány mi­niszter menesztését. Feltehetően a neoliberális gazadságpolitika hí­vei ellen lépett fel a szakszerve­zet. A szakszervezet ezenkívül kö­veteli, hogy híreket sugározhasson a rádióállomáson, s bocsássák rendelkezésére a televízió ötös csatornáját, amely Eric Artur Delvalle volt elnök tulajdonában van. Ha az előbbi feltételeket teljesí­tik, a közszolgálatok munkásai támogatni és védelmezni fogják a mostani kormányt és Noriega tá­bornokot, a fegyveres erők főpa­rancsnokát, Panama erős kezű személyiségét. Mi több, a munká­sok hajlandók felkészülni a hon­védelemre, s fegyveresen szem­beszállni az esetleges amerikai agresszióval. A megítélés szerint a kormány számára nem könnyű feladat a szakszervezet feltételeinek teljesí­tése. Az USA fokozza katonai ere­jét a csatornaövezetben Az Egyesült Államok kisebb ka­tonai erőt vezényelt Panamába. A nyugati hírügynökség jelentése szerint Panamába érkezett anti­­terrorista akcióra kiképzett 55 tengerészgyalogos és a légihaderő 45 tagja. A Pentagon ezzel felerősítette a Panama-csatorna övezetében állo­másozó 10 000 főnyi csapatait, amelyek legfontosabb feladata a csatorna ellenőrzése. Nem zárják ki azonban annak eshetőségét sem, hogy az osztagokat az USA felhasználja a Közép-Amerika va­lamelyik válság sújtotta területén való beavatkozásra. A Pentagon képviselője azt ál­lította, hogy a Panamában levő csapatokat kizárólag azért erősí­tették meg, hogy szavatolják a Panamában tartózkodó állampol­gáraik biztonságát. Spanyolország bejelentette, kész befogadni Noriega tábornokot, ha úgy dönt, hogy távozik az ország­ból. Noriega kijelentette azon­ban, hogy ennek lehetőségét fon­tolóra sem vette. A panamai eseményekkel kap­csolatban Kuba úgy nyilatkozott, hogy Panama népe küzd méltósá­gáért, s nemcsak e nép, hanem egész La­tin-Amerika szuvereni­tását védelmezik. Mexikó kül­­ügy­minisztériumáinak képviselője kijelentette, hogy hazája semleges marad Panama és az USA vi­szályában. (Tanjug) 1988. március 16­, szerda LAPZÁRTÁTÓL LAPZÁRTÁIG Mihail Gorbacsov, a Szov­jet KP KB főtitkára — aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik hazánkban — tegna­p Boško Krum­átval, a JKSZ KB Elnökségének el­nökével folytatott megbeszé­léseket. A szovjet pártvezető egyébként az eddigi véle­ménycserét tartalmasnak, nyíltnak és barátinak ne­vezte. Látogatást tett tegnap a Virágházban, s virágot he­lyezett Tito elnök sírjára. Folytatódik az ún. városok háborúja. Az iraki rakéta­egységek az éjszaka folya­mán és tegnap reggel is jó néhány támadást hajtottak végre Teherán­ ellen. Az amerikai és a szovjet véderőminiszter a tegnapi nap folyamán megérkezett Svájcba. A két szuperhata­lom minisztere Bernben tár­gyalni fog a regionális konf­liktusokról, a fegyverzet el­lenőrzéséről és más nemzet­közi problémákról. Csao Ce-jang, a Kínai KP főtitkára tegnap közölte, hogy a politikai bizottság elkészítette az állami tiszt­ségekre jelölt személyek névsorát. A Népi Képvise­lők Országos Gyűlésének ülésszakán — amely már­cius 25-én kezdődik — meg­választják a köztársaság el­nökét, alelnökét, a parla­ment állandó bizottságának elnökét, valamint a kormány­főt. A megszállt arab terüle­tekről tegnap ismét aggasztó hírek érkeztek. Húsz év óta, tehát amióta megszállták Gázát, az izraeli hatóságok első ízben vették teljes zár­lat alá a térséget. Kijárási tilalmat rendeltek el és fo­kozták a katonai ellenőr­zést. AZ APARTHEID REZSIM KEGYETLENÜL LESZÁMOL ELLENFELEIVEL Pénteken akasztás A halálraítéltekkel már közöl­ték : Megkegyelmez-e Botha? A pretoriai rezsim bejelentette, hogy pénteken végrehajtják a ha­lálos ítéletet az apartheid további hat ellenfele fölött. A Sharpeville-i iatok néven ismert csoport tag­jait — közöttük egy nőt — tavaly kötél általi halálra ítélték, mert 1984. szeptember 3-án megölték Jacob Diaminit, a fajüldöző rend­szer kiszolgálóját. Prakiash Diar, az elítéltek ügy­védje közölte, hogy védenceit már értesítette az akasztás időpontjá­ról, ugyanakkor azt is hangsú­lyozta, hogy új bizonyítékok fel­sorakoztatásával kérni fogja a ki­végzés elhalasztását. A Botha-rendszer legfelsőbb bí­rósága korábban már elvetette a Sharpeville-i iratok kegyelmi kér­vényét azzal a szokványos indok­lással, hogy „hírhedt terroristák­ról” van szó. A pretoriai vezetés ezzel a névvel illeti az apartheid ellen harcolókat. Van némi re­mény arra, hogy Pieter Botha, az ország vezetője az utolsó pillanat­ban módosítsa az ítéletet, de erre eddig ritkán volt példa. Richard von Weizsäcker nyugat­német elnök tegnap felszólította Bothát, hogy kegyelmezzen meg a halálraítélteknek. (Tanjug)

Next