Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 163-177. szám)

1991-06-20 / 167. szám

1991. június 20., csütörtök Anyanyelvi oktatást minden szinten A VMDK székelykevei helyi szervezetének kedd esti összejöveteléről Magas rangú vendégek jártak kedden este Székelykevén. Őszi­­ István, Magyarország belgrádi nagykövete járt ott Svraka István-­­­nal, a nagykövetség első titkárával. Társaságukban volt továbbá­­ dr. Körmendi Ferenc, dr. Nagy Sándor és Csubola Ferenc nép­­képviselők, valamint Papp F­erenc, a VMDK újvidéki tagozatának elnöke. A vendégeket a VMDK székelykevei helyi szervezete hívta meg tagozati összejövetelére, amelynek napirendjén a személyi el­ven alapuló kisebbségi önkormányzat ismertetése és megvitatása szerepelt. Este fél 9-kor a Vadászotthon­ban művelődési műsorral kezdő­dött a VMDK összejövetele. A je­les vendégeket és az összejövetel részvevőit, Patócs Attila, a he­­szervezet elnöke köszöntötte. Dr. Nagy Sándor az elkövetkező hely­­hatósági választások jelentőségéről, a személyi elven alapuló kisebb­ségi önkormányzat lényegéről szólt, a mintegy 150 részvevőnek, majd ismertette a Szerb Köztársaság te­rületi­ felosztásáról szóló törvény­­tervezetet. Csubela Ferenc nép­­képviselő felszólalásának vezérfo­nala volt az anyanyelven való ok­tatás megszervezése minden szin­ten és a szabad nyelvhasználat igénye. Papp Ferenc emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy a vaj­dasági szerbségnek szélesebb, több területre kiterjedő önkormányzata volt a múlt században, mint amennyit a VMDK igényel a ma­gyarság számára is. Dr. Körmen­di Ferenc körvonalazta azokat az­­ elvárásokat, amelyeket a társadal- l­mi fejlődés elé joggal támaszto ] hatunk. Legfontosabb szerinte,­­ hogy a gazdaság által „megter­melt" pénzt ugyanaz a gazdaság gyümölcsöztethesse, megfelelő be­ruházások útján, ám minden kény­szer alkalmazása nélkül. Ezután Őszi István nagykövet emelkedett szólásra. Megköszönte a lehetőséget, hogy a székelyke­­vetek körében lehet, abban bíz­va, hogy ez az első találkozás nem lesz egyben az utolsó is.­­ A kétoldalú kapcsolatok fontos ele­mei a nemzetiségek, mert hidat képeznek a szomszédos államok között és elősegítik egymás jobb megismerését. Magyarország nyílt és félre nem érthető külpolitikát folytat, amelyn­ek természetes ré­sze a törekvés, hogy a határain túl élő magyarok boldogulását elő­segítse. A magyar állam elisme­ri és sérthetetlennek tartja a mai európai határokat, de arra törek­szik, hogy azok végül is csak ál­lami szimbólumokká váljanak, hogy szabaddá legyen a javak, esz­mék stb. áramlása. Mi a szom­szédságunkban egy szabad Jugo­szláviát akarunk, amelynek bel­­ügyeibe nem kívánunk beavatkoz­ni, mondta Őszi István. ■ SZOPRÁN Tamás Telecskán kitűnő búzatermésre számítanak A tavaszi eső és kedvező időjá­rás elősegítette a telecskai fenn­síkon levő egyébként szegény par­cellákon elvetett búza fejlődését Most innen is kedvező hírekről számolhatunk be, amiről Talpai Ferenc, a telecskai szövetkezet kereskedelmi osztályvezetője a következőket mondta: — Tekintettel a tavalyi átlagon felüli búzahozamra, és a kedve­ző átvételi árra, a telecskai föld­művesek az ősszel 10 százalékkal több kenyérgabonát vetettek, mint egy évvel ezelőtt. Most a magán­­szektorban 980 hektár vár beta­karításra, míg a szövetkezetben 340 hektár — mondta az osztály­­vezető. — Habár határunk talaja ned­vességben szegény, a májusi esők­nek köszönhetően kielégítő a föld víztartaléka. A búza szépen ka­lászosodig átlagon felüli hozam­ra számítunk, csak legyen megfe­lelő ára. Telecskán elmondták, jó volna a napokban egy kiadós eső, mert a talaj felső része eléggé kiszá­radt. Viszont egy esetleg a káni­kula megtizedelné a jónak ígérke­ző hozamot. Mint mindenütt, Te­lecskán is az érdekli az embere­ket, átveszi-e a jónak ígérkező ter­mést a szövetkezet.­­ Most folynak a tárgyalások arról, hogy a telecskai határban levő 1320 hektárról a termést át­adjuk, azaz eladjuk. Ez óriási eredmény lenne, mert tudjuk, hogy éppen a termés értékesítése a fő gond. Minden jel arra mutat, hogy a telecskaiak búzája vevőre talál — hallottuk Talpai Ferenc­­től a telecskai szövetkezet osztály­­vezetőjétől. P. M. (LAZURICS Anna felvétele) A telecskaiak remélik, hogy búzájuk vevőre talál Film ARÉNA: Misery, amerikai (17, 19, 21) KISTEREM: Kék bársony, amerikai (18.30, 20.30) JADRAN: Oltalmazó ég, amerikai (18, 20.30) MŰVELŐDÉSI OTTHON: Végtelen me­­se, 2. rész, amerikai (16.30) Varázsló, amerikai (18.30, 20.30) NÉPMOZI: A vágy rulettje, amerikai (10, 16, 18, 20) HADSEREGOTTHON: Nincs előadás. IFJÚSÁGI TRIBÜN: Száll a kakukk fészkére, amerikai (21). Színház SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: Balett­művészek gálaestje, külföldi és hazai szólisták fellépése (nagyszínpad) 19.30. ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Nincs előadás. Ügyeletes orvos Felnőttek számára: a Njegoš utca 4. alatti rendelőben (18-tól reggel 6 óráig). Gyermekek számára: a Njegoš utca 32. szám alatti rendelőben (19-től reg­gel 6 óráig). Ügyeletes gyógyszertár Éjjeli ügyelet: Hygiea Gyógyszertár (Njegoš utca 16.,), 20-tól reggel 7 óráig. ÚJVIDÉKEN MA Súlyos közúti baleset Piroson Tegnap hajnal 3 órakor súlyos közúti baleset történt Piroson, a f­­elszabadulás és a Partizán ut­cák kereszteződésénél. Hrat­ko Veselinovic futaki lakos ittasan vezetett Újvidékről Petróc felé, mikor az útkereszteződéshez ért, jobbra fordulva a Partizán utcá­ban elvesztette uralmát a gépko­csi felett, és nekihajtott az út­menti villanykarónak. Branko Ve­­selinovicot súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. Ülitársai, a futaki Strahinja Gálic és a fu­taki Vojislav Tešković könnyebb sérüléseket szenvedtek. E. O. Macya* Szó VAJDASÁGOM ÁT 11 Áramszünet Újvidéken Hálózati javítások miatt ma 7.30 és 9.30 között az Újvidéki Vásár utca egy részén (az Ok­tóber 23. sugarúttól a Petőfi Sándor Általános iskoláig), a Milan Toplica utcában és az Ivan Kosančić utcában, 10 és 12.30 óra között pedig az Ilija Biicanin utcában lesz áram­szünet. 7.30 és 13 óra között a következő utcákban szünetel időnként az áramszolgáltatás: a Pirosi út 43/A, 47., 49. és 51. számában, a Mihajlo Babinka utcában, a Dragoslav Stojanovic utcában, a Franjo Kinz utcá­ban, a Vasa Miskin utcában, a Đorđe Radujkov utcában, az A V­i­j­a M­i­a­r­s­k­á­b­a­n, valamint a 411. lovasezred utca 3., 5. és 14—26.számában. Nyári rendezvények Szórakoztató zenei szemle A topolyai művelődési kö­zpont szervezésében az idén szervezik meg másodszor a gyermekek szó­rakoztató zenei szemléjét. A szer­vezésbe ebben az évben a szabad­kai Pedagógiai Intézet is bekap­csolódott, és tekintettel a nagy ér­deklődésre, a tavalyitól eltérően az idén már elődöntőt is tartanak. Ma Zentán, június 25-én Becsén, a döntőt viszont június 27-én, To­polyán tartják meg. Az elődöntők­ben 30 fiatal általános is­kolás ze­nei tehetség lép fel, és közülük vá­logatják majd ki a döntőben fel­lépő 12—15 részvevőt. Többen sa­ját szerzeményeikkel mutatkoznak be. Zentán, az Eugen teremben tartják az elődöntőt ma, 19 órai kezdettel. Becsén június 25-én a Vuk Karađžić Művelődési Központ Színháztermében lesz a második elődöntő, ugyancsak 19 órai kez­dettel. A döntőt Topolyán, a Csáki Lajos Általános Iskola tornater­mében tartják június 27-én, 18 órai kezdettel. Tiltakoznak a kisiparosok A mitrovicai körzet iparosegye­sülete kedden, június 25-én álta­lános tiltakozó gyűlést szervez. A kereskedők, a vendéglősök és a többi iparos, 8 órakor indulnak Belgrád­ba, a Köztársasági Képvi­selőház épülete elé, ahol követe­lik majd az őket érintő, május elseje óta érvényben lévő, tulaj­donviszonyokról szóló törvény módosítását. A törvény igen hát­rányos az iparosokra nézve. A mitrovicai körzet kisiparosait tá­mogatják a palánkai, a zentai, a kulai, a pancsovai, a zsablyai, a zrenjanini, az adai, a szabadkai, iparosok vagyis, tartományunk mintegy 56 iparos egyesülete. A tiltakozó gyűlésen 35 000 iparos részvételére számítanak. Kedden Mitrovicán az iparosok üzletei zárva lesznek, a fentiekről tegnap határoztak az illetékesek. Brana PETROVIC Topolya A községi elnök fogadja a Vuk-díjas tanulókat Ma Topolyán a községi képvi­selő-testület nagytermében fogad­­ják a község általános és közép­iskoláinak Vuk-díjas tanulóit. A fogadáson Dávidházi Ád­ám, a to­polyai községi képviselő-testüle elnöke szerény ünnepség kereté­ben nyújtja át a Vuk-díjasoknál a megérdemelt jutalmat. A foga­­­dás 12 órakor lesz. B-t KISHEGYES Bővítik a telefonhálózatot Az új digitális központ jóvoltából az összes igénylő telefonhoz juthat A hónap végén Kishegyesen a postaforgalmi munkaszervezet és a helyi közösség képviselői az összes érdekelt részvételével közös meg­beszélést tartanak a falu telefon­­hálózatának bővítéséről. Az előze­tes tárgyalások értelmében előre­láthatólag a jövő év végéig az ösz­­szes igénylő telefonhoz jutna. Je­lenleg az igénylések begyűjtése fo­lyik. A helyi közösségben és a két trafikban kérdőíveket adnak az ér­dekelteknek, amelyeket kitöltve a legrövidebb időn belül vissza kell juttatni a helyi közösségbe. A kér­dőíven található közleménnyel el­lentétben a hálózatra való csatla­kozás a háromszáz márkás bekap­csolási díjjal együtt sem fogja el­érni a 3000 márka dinár ellenérté­kének összegét, amelyet hattól tíz­havi részletben kell törleszteni. A falu egyes pontjain ugyanis már le vannak fektetve a szükséges ve­zetékek, ami bizonyos mértékben csökkenti majd az össz költséget. A helyi hálózat és a külső vezeték kidolgozása, valamint a kivitelezé­si munkálatok is lényegesen rövi­­debb időt vesznek majd igénybe a közleményben feltüntetett három évnél. A munkálatok jövő február­jában már megkezdődnek, és ha jó ütemben folynak, szeptemberben megkezdik a háztartások bekapcso­lását. P. R. Buszjáratok újvidékről a tengerre Az újvidéki Vojvodina utasszállító vállalat az idén is több busz­járatot indít a tengerre. Június 26-ától szeptember 10-éig közleke­dik az Újvidék—Hercegnovi közötti járat, amely áthalad Szarajevón, Mostaron és Dubrovnikon. Az indulás 16 órakor, a jegy ára 532 di­nár. A menettérti jegy ára 940 dinár. Újvidék és Split között június 20-a helyett 30-án indul a buszjárat. A busz szeptember 10-éig köz­lekedik, mindennap 16.15 órakor indul. Splitből Újvidékre 1815-kor indul A jegy 512, a­ menettérti pedig 904 dinárba kerül. Ulcinjba június 28-a és szeptember 5-e között minden nap 15 órakor indul a busz. A jegy ára egy irányba 572, a menettérti pedig 1012 dinárba kerül. Budváig június 27-e és szeptember 6-a között indul a busz, szintén 15 órakor. A jegy 532-be, a menettérti pedig 940 dinárba kerül. Újvidék és Kotor között június 25-én indul 18.15 órakor az első busz. A jegyek 512, valamint 887 dinárért kaphatóak. Makars­­kára Kardeljevón át 16 órakor indul mindennap busz június 29-e és szeptember 5-e között. A buszjegy 462, a menettérti pedig 814 dinár. A Vojvodina pénteken az esti órákban buszjáratokat indít Knin­­be, Obrovácra, Ključra, Lipovóra, Titov Drvárra és Bosansko Graho­­vóra. A jegy ára egy irányba 322, illetve 407 dinár. V máj­ Az újvidéki Távfűtő Művek értesítése Meleg víz nélkül az Újtelep és a Heréskert Az újvidéki Távfűtő Mű­vek értesíti a lakosságot, hogy hővezetéken és a me­legvíz-előkészítő berendezé­sen végzett munkálatok miatt ma és holnap nem lesz meleg víz az Újtelepen és a Heréskertben. Üdülés gyógyfürdőkben Az újvidéki nyugdíjas-egyesü­let üdülést szervez a sokobanjai, valamint a sliaci gyógyfürdők­ben. Sokobanjai, a Zdravljak Szállóban a 10 napos teljes el­látás 4300 dinárba kerül. Az ösz­­szeg két részben törleszthető. A sliaci fürdőben, mely Zvolen és Banjska Bistrica közelében van, a 10 napos teljes ellátás az úti­költséggel együtt 4000 dinár, há­romhavi törlesztéssel. A popovi­­cai nyugdíjasotthonban is lehet nyaralni, étkezés az otthonban vagy magánszervezésben. Jelentkezni az egyesület iro­dájában (Posta utca 3.) kedden és pénteken 9-től délig. ­ Kisebb jubileumi ünnepségre készülnek a versttei, alibunári, valamint a piandiátei községek közös rádióállomásában. Június 29-én lesz pontosan egy éve, hogy a Dél-Bánátban már közkedvelt­té vált rádióáll­omás először szó­lalt meg az ultrarövid hullám 91,7 megahertzén,­lletve a közép­hullám 1600 kilohertzén. Ezt a rádióállomást senki sem finanszírozza, s ebben a gazdasá­gi válságos helyzetben egyelőre nincs is sok remény rá. Az a ke­vés pénz, ami a község jóvoltából a folyószámlájára kerül, nem fe­dezi még a költségek felét sem. Reklámból, hirdetésekből, vagyis jó kidolgozott, még jobban meg­valósított kommerciális program­ból élnek. A VAT rádió mind na­gyobb és nagyobb népszerűségnek örvend a hallgatóság körébe, ezek­nek a hű hallgatóiknak szeretné­nek a VAT rádió munkatársai az évfordulójuk allalmából örömet szerezni hosszabbított műsorokkal, úgynevezett mini maratonokkal, kontaktprogramokkal és sok aján­dékkal. A magyar szerkesztőség nyitja meg a VAP rádió ünnepi műsor­sorozatát. Pénteken, június 21-én 18 órai kezdettel egészen a késő éjszakai órákig több mint 6 órás különműsort sugároz. A WAP rá­dió magyar szerkesztősége felké­ri a Magyar Szó olvasótáborát, hogy rádiókészülékeiken pénte­ken, június 21-én 18 és 24 óra között az ultrarövid hullám 94,7 megahertzén, valamint a középhul­lám 1602 kilohertzén hallgassák ünnepi adásunkat és ha telefon­közelben vannak, hívjanak fel bennünket, mondjanak véleményt a műsorunkról a 013/818-145-ös telefonszámon. Ha már kevesen vagyunk, legalább halljuk egy­mást, üzenik a VAT rádió mun­katársai. SZÁVIN G. Tibor A VAP rádió jubileuma Rendezvények Újvidéken Ma délben a Vajdasági Történelmi Múzeumban (Duna utca 37.). A nem­zeti viszonyok Jugoszláviában 1939— 1941 címmel lesz előadás. Bevezetőt dr. Branko Petranovic mond. —­­ — Az újvidéki Művelődési Nyár ’91 elnevezésű rendezvénysorozat kereté­ben ma 18 órakor a Zmaj utcai sza­badtéri színpadon az Ifjúsági Színház társulata a Grimm fivérek Csodálatos madár című művét adja elő. 19.30 órakor ugyanott fellépnek a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai. —­O — Az újvidéki M stúdióban (Marko Zrenjanin utca 3.) zm­a 18 órakor lesz a kijevi Ukrán Rádió és Televízió gyermekkarának hangversenye. Ukrán népdalfeldolgozásokat, kortárs ukrán­­ zeneszerzők műveit, duetteket, és szó­­l­­ószámokat tűztek a műsorukra. A rendezvényt a Jugoszláviai Ruszinok és Ukránok Szövetsége szervezte. A­­belépődíj önkéntes adomány.

Next