Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 163-177. szám)
1991-06-16 / 163. szám
1991. június 16., vasárnap A választási kampány hete Avagy: amikor egyértelművé vált a patthelyzet Ha valaki fiatal volt és bohó (s hiszem, hogy nem kevesen voltunk ilyenek), akkor azt hihette nemrégiben: rövidesen eldől, mi lesz a további sorsunk. Pedig szakértők nemegyszer hangsúlyozták: Jugoszlávia a lassított változások országa, ahol az események „gyors pergése" a lassított filmekével vetélkedik. Gyakran úgy tűnik, ez így nem mehet tovább, most jön a teljes csőd, összeomlás, hatalom- és rendszerváltás, háború vagy egyéb gyökeres változás, s akkor csodálatos mód a dolgok egyszer csak rendeződnek, s minimális változással (vagy anélkül), de minden megy tovább a megszokott mederben. A héten aztán bebizonyosodott: tévedtek mindazok, akik gyors kibontakozást vártak. Ilyen aligha lesz egyhamar (legalább őszig vagy akár még jóval azután sem): történjék bármi, akár olyan szentségtörés is, ami ma még lehetetlennek vagy felfoghatatlannak tűnik (Szlovénia esetleges kiválása, Mesic elnökké való megválasztása, megegyezés a konföderációs jövőnkről), mindez nem sok vizet fog zavarni, s az átalakulás, különösen az emberek és a megcsontosodott viszonyok megváltoztatása nehezen és lassan fog menni, s nincs kizárva, hogy igen fájdalmas folyamat lesz. De ne kalandozzunk el a távoli jövőbe, lássuk, mit hozott a közelmúlt. A hét fő eseménye kétségkívül a rakovicai választási körzetben folyó pótválasztási kampány volt, s ennek jegyében zajlott le az egy héttel ezelőtti tüntetés is. És épp ez volt, ami számomra bebizonyította: egy ideig még marad a feszültség, ez a sokakat annyira idegesítő helyzet, amikor csak a huzamosan tartó bizonytalanság vehető biztosra. Mert az Egyesült Szerb Demokratikus Ellenzék vasárnapi tüntetéséből világosan láthattuk: teljes a patthelyzet. A hatalom nem merte betiltani az ellenzék tüntetését, inkább lélektani nyomással a részvevők számát igyekezett csökkenteni, majd csápjain keresztül (értsd: médiumainak segítségével) igyekezett jelentőségét, az összegyűlt tömeg nagyságrendjét csökkenteni. S nem következett be az sem, amiről titkok suttogtak, mármint, hogy egyes fegyveres (Állandó fővárosi tudósítónktól) csoportok esetleg megtámadják a tüntetőket, még kevésbé, hogy az ellenzék (amely rendkívül elégedett lehet, hiszen a soraiban a közelmúltban történt szakadás ellenére csaknem annyi embert tudott megmozgatni, mint amennyit márciusban) esetleg napokig tartó tüntetéssel a belgrádi tavasz afféle reprízével igyekezzen megvalósítani célját: a bolsevik rezsim megdöntését. Nyilvánvaló, hogy az érdekelt felek (hatalom, ellenzék, az ellenzék ellenzéke) egyike sem érzi magát elég erősnek a döntő összecsapással való kísérletezésre: a hatalom többé már nem elég erős megsemmisíteni vagy magának tetszővé alakítani az ellenzéket (bármennyire is szeretné), az ellenzék pedig a kormánykerék átadására bírni a hatalmat. A CSETNIKVAJDA FAVORIZÁLÁSA S hogy a patthelyzet eltart egy ideig, azt bizonyítja a választási kampány is, amely teljes hévvel zajlott a héten: közlemények és ellenközlemények, a választási nagygyűlések és ellennagygyűlések tömkelege és utóbbiak bombariadóra való hivatkozással történő látványos lemondása, a plakátháború (a kölcsönös vádaskodások, hogy ki kinek a plakátját ragasztja le és ragasztóját vezeti el), a hamisítás (vagyis a körzetbe való tömeges bejelentkezés) veszélyére való rámutatás, a csetnikvajda favorizálásának vádja és a Balkan ekspres cikke miatt a parlamentig eljutó botrány mind-mind arra utalt, nagyon fontos a pártoknak a mai pótválasztás. Nem az egy parlamenti hely miatt, hanem, mert mindenki le akarja mérni, milyen a választópolgárok hangulata mostanában, milyen politikát fogadnak kedvezően, s milyen esélyeket remélhetne egy-egy párt egy esetleges rendkívüli parlamenti választás kiírásától - amire, most már nyilvánvaló, legalább hetekig várni kell még. Mindenesetre furcsa, hogy Rakovica község elitebb negyedének (Miljakovac, Kanári-hegy és Košutnjak) választási körzetében a hatalmi párt egy ismeretlen munkást jelölt, hogy tűri, sőt hallgatólagosan támogatja a legerőszakosabb politikát harsogó jelölt hatalmas médiumi propagandáját, s hogy a megújhodók és demokraták annyira tiltakoznak minden ellen, miközben híreszteléseikkel szemben jómagam azt tapasztaltam, hogy épp az ő jelöltjeik képe árasztotta el leginkább a szavazókörzetet. Nyilvánvaló persze, hogy a győzelemre csakis az említett négy jelöltnek van esélye a ma rajthoz álló tizenhárom közül és sokan tartanak attól, hogy a közvélemény-kutatás szerint legjobban álló, negyvenszázalékos eséllyel rendelkező militáns személy nyer majd, ami egybehangzó vélemények szerint nem ellenfeleinek, hanem Szerbiának lenne a szégyene. KÉSZÜL A BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY S a patthelyzet jegyében zajlott a Szerb Képviselőház csütörtöki ülése is, ahol ugyan az ellenzék látványos sikert ért el, hisz a nyílt színen akadályozta meg az alkotmány megszegését s hétórás csata árán végül elérte, hogy az egész ülésszak napirendjét nyilvánosságra hozzák. Ezzel meggátolta a hatalom obstrukcióját (amelynek legjellegzetesebb képviselője, Aleksandar Bakočević a házelnöki székben ment keresztül egy váratlan színeváltozáson, s míg eleinte mindent megtett a hatalom akaratának keresztülvételéért, addig később már ő maga figyelmeztette a kormány képviselőjét arra, hogy senki sem fogja megengedni a Mi marad? Szlovéniai benyomások Ha a nyugat-európai országok magas gazdasági fejlettségének tükre a fegyelem, rend, tisztaság, akkor Szlovéniáról is azt mondhatjuk, hogy gazdag állam. De vajon szabad-e csupán a látszatból ilyen következtetést levonni? Szlovéniai tapasztalatokból ítélve nem szabad. Amíg a köztársaság vezetői, a szlovén parlament a június 26-i önállósulással van elfoglalva, a dolgozók szakszervezeteik által arra figyelmeztetik az említetteket, hogy napról napra súlyosabb anyagi körülmények között élnek. Dušan Semolič, a köztársaság önálló szakszervezeti szövetségének újonnan megválasztott elnöke keményen bírálja a kormányt, mert szerinte teljesen elhanyagolta Szlovénia gazdaságát. Naponta növekszik azoknak a száma, akik szavatolt személyi jövedelemből tengetik életüket, és egyre több a munkanélküli is. A gazdasági gondokat pedig a puszta önállósulással aligha lehet megszüntetni, sőt amennyiben a babaruha szétszedését gazdasági zárlat követi Európa részéről, a polgárok helyzete még súlyosabb lesz. A fentiekre néhány politikai párt is figyelmeztette a köztársasági kormányt, mások azonban úgy gondolják, hogy az önállósulás a nyugati tőke beáramlásának, a valódi piacgazdaságnak és a jólétnek a legfontosabb alapfeltétele. Hogy kinek lesz igaza, majd elválik. Bennünket inkább egy másik kérdés érdekel. Szlovénia önállósulásával megbukik-e Ante Markovic és vele együtt reményt keltő válságprogramja is? Vajon erre számítanak-e Szerbiában és máshol, amikor hallgatólagos beleegyezésüket adják a szlovén önállósulásba, és ez volt-e az oka Markovic ljubljanai látogatásának? A szlovénok többek között gazdasági okokra hivatkoznak, amikor elszakadásuk okairól beszélnek. A függetlenséggel vagy az esetleges kiválással Jugoszlávia megszűnik olyannak lenni, amilyen Markovic válságprogramjának meghozatalakor volt. És ha nem lesz olyan Jugoszlávia, nem lesz jugoszláv program sem, amelyben a számtalan bírálat ellenére annyira bíztunk. Mi az, ami megmarad? NÉMETH Zoltán demokratikus munkamódszer megakadályozását - talán épp a házelnöki székben jött rá, miért vált Vnkovic is hirtelen olyan liberálissá, hogy az alkotmányra hivatkozva azt és akkor tegyen napirendre, amikor jónak látja, de az igazi (jóval csendesebb, de jelentősebb) sikernek a hatalom örülhetett. Újra elfogadtatott ugyanis egyet a számos szemszögből nézve kifejezetten konfúz és rendszerbeli törvények közül, amellyel tovább húzhatja majd az időt, s közelíthet a minimális egyenlősdi felé, illetve rendezkedhet be annak meghosszabbítására ahelyett, hogy egyszer s mindenkorra belátná már végre: ennek a politikának az ideje lejárt, a kommunista elvek gyakorlati alkalmazása az ember természetéből kifolyólag lehetetlen egy emberek alkotta társadalomban, s itt az ideje, hogy a demokratikus, piacgazdálkodáson alapuló, a fejlődést és a progresszív irányvonalat lehetővé tevő rendszernek és az ezt biztosítani tudó vezetőknek adná át a helyét. S miközben nyílt titok, hogy az ellenzék ennek érdekében már összegyűjtötte a kormány elleni bizalmatlansági indítványhoz szükséges harminc aláírást, s csak az alkalmas pillanatra vár, hogy előrukkoljon vele, szeretnénk azt remélni, hogy mindez megtörténik, még mielőtt a hatalom a mocsár közepébe és az aljára húzna mindannyiunkat. Nem engedhetjük meg, hogy a „szomorú történet" vége velünk történjen meg! SIMONYI Zoltán Karikatúra: Hasan FAZLI: Veletek nem lehet élni - véli Kutan szlovén elnök az Oslobodenje karikatúráján Magyar Szó Fegyverek kora Jugoszlávia ezekben a napokban az erőteljes fegyverkezés korát éli. Gyakorlatilag mindenfajta fegyvert behozunk az országba a tőröktől kezdve a harckocsiig, a harci gépekig és a hadihajókig, csakhogy félelmet keltsünk a potenciális ellenségben. Térségünk ismét lőporos hordóvá válik, amelyet egyetlen szikra lángba boríthat - írja kommentárjában a Borba. Fenyeget-e bennünket a fegyveres összecsapás veszélye? Honnan ez a misztikus ragaszkodás a fegyverekhez? Vajon a fegyverek szinonimái lettek a „szuverenitásnak", a „demokráciának", a „honvédelemnek", vagy csupán az egymás közti zsarolás eszközei? Szertefoszlathatjuk-e a felfegyverzett demokráciáról és a célgömb jegyében alkotott egyetemes szabadságról szóló eszelős álmokat, ki teheti ezt meg az országban, ahol a rendes játékszabályok már nem érvényesek. KÖZÉLET 7 Európa kezében vagyunk Interjú dr. Silvo Devetakkal, a nemzetiségek és etnikai csoportok problémáival foglalkozó Európa Központ maribori igazgatójával Az etnikai csoportok és nemzeti kisebbségek problémájával foglalkozó maribori Európa Központ dolgozói az idén bekapcsolódnak a többnemzetiségű környezetben folyó kutatómunkába, amely során valamennyi euró-pai tűzfészekként nyilvántartott tervben felméréseket végeznek. A 12 nemzetközi kutatócsoport - Jugoszláviából három is: a szarajevói, belgrádi és maribori - legfőbb célja, hogy Európát megóvja a nemzetek közötti torzsalkodásoktól. A mariboriak részéről a főszervező dr. Silvo Devetali, az Európa Központ igazgatója, aki a nemzetiségek gondjait szívügyének tartja. ■ Az etnikai csoportok és nemzeti kisebbségek közötti viszonnyal már évek óta foglalkozik. Bejárta Európát keresztül-kasul. Tapasztalatai szerint mikor és hol volt a legkritikusabb a helyzet, a legforróbb a légkör és a legnagyobb az összetűzés? - Ilyen nehéz helyzetet, mint most a miénk, még soha sehol nem éltem át. Voltak veszélyes összetűzések 1963-ban Észak-Írországban, vagy az 50-es évek végén Korzikán, de azok mind eltörpültek a mostani jugoszláv válság mellett. Nálunk megállt az élet, hogy biológiai kifejezéssel éljek a szív még dobog, de a szervezet már nem él. Senki sem tudja megmondani, hogy miként lehet ezt túlélni, és viszszatérni a rendes kerékvágásba. ■ Ön szerint mi lenne a megoldás a horvát-szerb, vagy szerb-horvát viszály rendezésére? - Az a legtragikusabb, hogy helyettünk senki más nem fogja ezt megoldani. Európa nagyon pragmatikusan kijelentette, ha mi nem találjuk meg a kivezető utat, akkor a teljes elszigetelődés vár ránk. Ez már biztos, az egész ország területén érvényesülni fog. Mint egy ragályos beteget, egyszerűen elkülönítenek bennünket, és távol tartanak a legfőbb eseményektől, a fontos folyamatoktól. Magyarán mindenből kimaradunk. Az Európai Közösség blokádja máris érezhető, a Világbank nem hosszabbítja meg a szerződéseket, hogy ne soroljam tovább. Mindez kihat természetesen a megkezdődött, s nagyon dicséretes európai folyamatokra is. Európa pedig nem hajlandó ölbe tett kézzel tűrni azt, ha már közvetlen károktól kell tartani. Ha a helyzet úgy kívánja, katonai intervenció is elképzelhető lesz Jugoszláviában, úgy, ahogyan Irakban történt. Abban a pillanatban, ha vérontás, polgárháború veszélye fenyeget, akkor Európa amerikai támogatással közbelép. Sajnos, elképzelhető, hogy más lehetőség nem lesz. ■ Az eddigi kutatásai során Vajdaságban volt-e alkalma felmérést végezni? - Nemigen volt rá módom, de annál többet olvastam arról, hogy önöknél szinte az amerikaihoz mérhető szinten oldják meg a sokféle nemzet egymás mellett élését. Nagy történelmi tévedés lenne, ha mindezt egy rossz politika tönkretenné. Hiszen Szerbia lakosainak csak 72 százaléka a többségben élő nemzet, a további 28 százalékát más nemzetek alkotják. Egy ilyen közegben nem lehet a francia jakobinus állam mintáját utánzó politikát alkalmazni. Figyelem a vajdasági magyarság sorsának alakulását, de még inkább az erdélyi magyarságét. Az utóbbiak helyzete olyannyira tragikus, hogy ahol csak tehetem, felszólalok az érdekükben. ■ Miért harcol ennyire a magyar kisebbség jogaiért? - Minden kisebbségben élő nemzet jogaiért harcolok, ha azt tapasztalom, hogy a többségben élő nemzet elnyomja őket, s ha igazságtalanságot vélek felfedezni. Hogy a magyarok ügyét miért érzem különösen fontosnak? Mert tudom, hogy a magyar nép 40 százaléka nem Magyarországon él, s hogy ennek a kérdésnek a rendezése nemcsak a magyarok feladata. Nagyon tévesnek tartom azt a nézetet, hogy hagyni kell a magyarokat, hogy egyedül oldják meg a magyar nemzetiség sorsát. Ez azért nemcsak a magyarokra tartozik, mert egész Kelet- Közép-Európát és a Balkánt érinti, sőt még Nyugat-Európát is. A megoldást nem a határváltoztatásban látom, még véletlenül sem, hanem a határok eltörlésében és megnyitásában. Ez különösen Erdély szempontjából létfontosságú. Budapest e téren eddig nem nagy sikert ért el. Szépeket írnak a székelyekről, a tájról, az elnyomott népről, de ez magában nem elég. Úgy gondolom, hogy ha Erdély dolgát olyan valaki szorgalmazza, aki nem magyar, az jobb eredményeket érhet el. Én megteszek mindent. Az az elvem, hogy elsősorban olyan európai politikát kell folytatni, hogy Európának ez a gyönyörű régiója fejlődjön, és az ott élők valamennyien érezzék a törődést, s közös érdekük legyen a minél kulturáltabb együttélés. Mindennek a nyitja Európa kezében van. ■ Elégedett-e a szolvéniai nemzeti kisebbség sorsával, és a nemzetiségi kérdés megoldásával? - Formailag nagyon szépen rendezett az egész kérdés. Az alkotmány és a törvény a kisebbségek érdekében mindent megtett, de a másik oldala a dolognak már nem ilyen egyszerű. A Szlovéniában élő magyarok és olaszok tanulhatnak az anyanyelvükön, megvannak az intézményeik, ápolhatják a szokásaikat, kultúrájukat, de amint kikerülnek a többnemzetiségű közegből, máris falba ütköznek. Ugyanis a többnemzetiségű területen kívül nem mindenki viszonyul egyformán a nemzetiségi politikához. Nem mondom Ljubljanában van egy szép példa rá, hogy miként ápolhatják a magyarok az anyanyelvüket, ugyanis ott létezik a Petőfi Sándor nevét viselő magyar egyesület, de a pénzeléssel már egy kis baj van. Szóval e kérdés formai része tökéletesen megoldott, már-már diplomamunkába kívánkozik, de a gyakorlaton még van mit javítani. Egyébként a jövőben, ha majd Szlovénia egészében véve sokkal függetlenebb lesz, még komolyabban kell viszonyulni az etnikai és a nemzetiségi kérdésekhez. Szlovénia már nem tartozik az etnikailag homogén közösségekhez, amilyen húsz évvel ezelőtt volt, ugyanis az 1981-es népszámlálás szerint a lakosság 9 százalékát alkották a más nemzetiségűek, az utóbbi népszámlálás adatai szerint pedig 10 százalékát. VARJÚ Márta Kinek van felhatalmazása? Bosznia-Hercegovina sorsa, sajnos, ma sokkal bizonytalanabb, mint tegnap volt, s nem biztos, hogy holnap biztosabb lesz, mint ma - írja kommentárjában az Oslobodenje című szarajevói napilap. A köztársaság sorsa, sajnos, nemcsak pillanatnyilag, hanem már jó ideje a három legnépesebb délszláv nemzet vezetőjének kezében van, tehát Milošević, Tuđman és Izetbegovic kezében. Igen, az ő kezükben, noha nem lehet szem elől téveszteni, hogy az első kettő élvezi saját köztársasági parlamentjének támogatását, míg Izetbegovicról ezt nem lehet elmondani. Ezután a Bosznia felosztásáról és úgynevezett kantonizálásáról keringő híresztelésekről ír a kommentátor. Noha nem vagyunk hívei az ilyen állításoknak, szögezi le, mert ehhez szilárd és megdönthetetlen bizonyítékokra lenne szükség, mégis furcsának tartjuk, hogy Szarajevóban úgyszólván megjegyzés nélkül hagyják a híreszteléseket, hogy a spliti Dalmacija villában tulajdonképpen Bosznia-Hercegovina kantonizálásáról tárgyaltak. Furcsának találjuk, hogy nem reagáltak sem a politikai pártok, sem más politikai szubjektumok, sem energikusan, sem határozottan, sem felháborodottan. Igaz, Izetbegovic elnök hazatérőben kijelentette, hogy a köztársaság felosztásáról„ővele nem lehet tárgyalni", de néhány olyan tény, amelyet az ellenzék a parlamentben megemlített, arra enged következtetni, hogy Bosznia-Hercegovina felosztása majdhogynem eldöntött tény. Ha ez így van, akkor túl nagy ár ez az új Jugoszláviáért. Felmerül a kérdés, ki kit és kinek a nevében hatalmazott föl erre - fejezi be cikkét az Oslobodenje.