Magyar Szó, 1991. július (48. évfolyam, 178-208. szám)

1991-07-21 / 198. szám

16 KÖZÖS ÍRÓASZTALUNK Magyar Szó Jegyezzék meg: Novi Sad nem Újvidék (Nyílt levél Ágoston Andráshoz, a VMDK elnökéhez) VLADIMIR VLAŠKALIĆ, BAL­ZAC UTCA 54/III, ÚJVIDÉK. -Ágoston úr, már régóta szándékozom írni Önnek. Arra vártam, hogy az Ön és a VMDK politikájában valamilyen kedvező változást tapasztalhatunk, ami egyébként az ellenzéktől el is vár­ható. Sajnos az Ön politikája egyre rosszabb és egyre veszélyesebb. Nem csak Szerbiára, hanem elsősorban a magyarokra nézve, akik békében él­nek és dolgoznak Vajdaságban és Ju­­goszlávia-szerte. Nem kívánom önt emlékeztetni a szerb-magyar viszonyok történelmé­re, kezdve Rákóczi kurucaitól az 1690-ben történt nagy népvándorlá­sig és az annál jóval korábbi idősza­kig. Önnek mint írástudó embernek és politikusnak tudnia kellene ezt. Az­ Ön viselkedése megengedhetetlen, annak ellenére, hogy mint a Szerb Képviselőház képviselője immunitást élvez. Most teljesen felfedte lapjait, amikor arra szólította fel a magyaro­kat, hogy ne szolgáljanak a M­H-ben. A Szerbiával kötendő személyi unió szorgalmazása is övön aluli ütés volt. Romániában, ahol mintegy 2 000 000 magyar él, ezt senkinek sem jut eszé­be követelni. A VMDK szabadkai székhelye jugoszláv és szerb zászló nélkül, magyarországi hivatalos sze­mélyek jelenlétével és hazug kijelen­tésekkel csak nálunk történhetett meg. Ha minden magyart az Ön és a VMDK politikáján át szemlélnék, szörnyű, torz­ kép lenne. Az Ön köré tömörülő „sólymok” veszélyes, végze­tes politikát folytatnak, elsősorban a magyarokra, de a magyar-szerb viszo­nyokra nézve is. Ha Otto von Habs­burg lenne uralmon, akivel nemrég az ön egyik követője, a Magyar Szó újságírója készített interjút, Önt már hazaárulással vádolták volna, és való­színűleg börtönbe vetették volna. A magyarok és a szerbek szeren­cséjére létezik Molnár József és a Ma­gyarok Hazájukért, Szerbiáért és Ju­goszláviáért Egyesület, így magyarja­ink talán választhatnak józan eszük szerint. Minél előbb el kell azonban távolítani a Fórumból, Magyar Szóból és az Újvidéki Televízióból az Ön mérges csápjait, mert nyilvánvaló, hogy Ön a Rilindját igyekszik utánoz­ni. Remélem, erről valaki idejekorán gondoskodik. Mielőtt még késő lenne. Az Ön választóbázisának is tennie kel­lene valamit a Magyar Szó és Jugo­szlávia érdekében, de legalább észre kellene vennie, hogy Ön a katasztró­fába vezeti őket. Önnek, Ágoston, vagy nem szolgál a történelmi emlékezete, vagy annyira romlott, hogy csodálkozom, hogy ezt még senki sem vette észre. Ön állító­lag a vajdasági magyarok érdekeiért harcol. Hát milyen jogai nincsenek a magyaroknak Vajdaságban, amikor még a személyi igazolványuk is ma­gyar nyelven van kiadva, amire sehol sincs példa máshol a világban! Az Ön számára Novi Sad is Újvidék, habár ettől a névtől égnek áll a hajam! Ágoston, Ön fiatal ember. Éppen ezért is csodálkozom. Hogyan is sike­rült magiszteri címet szereznie, ha a magyarok ilyen egyenlőtlen helyzet­ben vannak Szerbiában? Talán csak nem valamilyen nemzeti „kulcs” alap­ján érte ezt el? Azt azonban tudnia kellene Ágos­ton, hogy mi szerbek sem vagyunk VADRÁCOK, és igen jó az emékeze­­tünk. Nekem személyesen a magyar fasiszták, akiket az ön nemzetéből olyan sokan híven szolgáltak, 1942- ben Újvidéken a razzia során megöl­ték nagybátyámat, Dobra Strajnicot, aki házmester volt a Duna utcában. 1941-ben pedig, amikor még Baranya Magyarországhoz tartozott, Popovac faluban kivégezték nagybá­tyámat, Pero Majšacot. Mindkettő­jüknek csak azért kellett meghalni­uk, mert szerbek voltak. 1944-ben megöltek még egy rokonomat, Sve­­tozar Kalenic-Cecát. 1956-ban kopo­nyacsonttörés következtében meg­halt nagyapám, Jesta Strajnic, akinek egy nálánál 20 évvel fiatalabb ma­gyar verte be a fejét egy kocsmai ve­rekedés alkalmával. Magam is jól emlékszem a meg­szállásra, a „hiszek egy Istenben”-re, „csak magyarul beszélünk, magyar kenyeret esztek”-re. Voltam egy ki­csit a „hadseregben” is, és megismer­tem Hedikát, remélem Ön is hallott róla? Mindezt el akartam felejteni. Igazságtalanul el akartam felejteni apám barátját, Laza Ivanovicot is, feleségét, Ilonkát és két kiskorú gyereküket, akiket a magyar kato­nák végeztek ki 1942-ben, mert az asszony rokonai feljelentették őket, hogy házukban aludt Gavrilo Princip nagybátyja 1941-ben, amikor Teme­­rinből menekült. Én, Ágoston, hittem Szabó Idának, Sóti Pálnak, Sóti Ferinek, Szabó Györgynek, Bence Lajosnak, Lukó Andrásnak és Teréznek, Mezei Ist­vánnak, Olajos Lajosnak, Csípő Mi­hálynak, Sóti Mariskának és még sok másnak. De leginkább barátomnak és háborús bajtársamnak, Fellegi Tiva­­dar-Radenkónak hittem, a szabadkai partizánosztag II. hadosztálya pa­rancsnokának, aki Szabadka felszaba­dításának napján vesztette életét. Hit­tem Jámbor Lacinak és Varga László­nak, a JSZSZK bolíviai nagyköveté­nek. Ma is bízom Szilágyi Imrében, a Forum grafikai munkájában, aki a Petőfi brigádban harcolt, és hiszek Fa­ragó Jóskának és Hercenberger Györgynek, akik elvesztették lábukat Batinán. De magának, Ágoston, nem hiszek. Maga nem barátja sem Szerbi­ának, sem Jugoszláviának, sem a ma­gyaroknak! Maga csak háborús bajtár­saim, a becsületes antifasiszta magya­rok mögé rejtőzik. Maga soviniszta, revizionista, kaméleon és ki tudja, ki­nek a fizetési listáján szerepel a neve? Valamit szeretnék Öntől kérdezni, Ágoston. Hogy nem jutott eszébe a háborút és az áldozatokat emlegetve, hogy koszorút helyezzen a razzia so­rán kivégzett polgártársai emlékmű­vére? Hogy nem jutott eszébe, hogy Magyarország 1941-től 1945-ig jogta­lanul mintegy 30 000 szerbet vitetett el kényszermunkára, akik közül ren­getegen megfagytak vagy életüket vesztették az ukrajnai sztyeppeken étlen-szomjan, az aknamezőket tisztít­va a IV. magyar hadsereg előtt, mi­közben sértegették és bántalmazák őket. Ágoston: Önnek feltehetőleg van gyereke. Valóban mindegy Önnek, milyen élete lesz neki itt? Feltéve, ha idejekorán el nem küldi Bécsbe vagy Pestre. Ha Ön és a VMDK így folytat­ják, Önt és gyerekeit a háború szele fogja elsodorni, mert Ön a béke he­lyett ezt szítja. Én személyesen nem ismerem Önt. Személyesen Ön ellen nincs semmi kifogásom. Komolyan figyel­meztetem azonban arra, hogy politi­kája végzetes! Még egy szégyent hoz a magyarokra, és a becsületes embere­ket tévútra vezeti, amelyen már több alkalommal jártak. És jegyezzék meg, Novi Sad nem Újvidék, Vajdaság nem Délvidék és nem Kosovo! Arra kérem B. K., VETERNIK. - Arra kérem a magyar képviselőket, hogy lépjenek föl Szerbia elszigetelődése ellen. Két éve csak ellenségeink vannak, csak vá­daskodik a vezetőség. Nem lehet min­denki az ellenségünk, különösen nem a szomszédaink. Kérjen a szerb parla­ment bocsánatot, legyen egy demok­ratikus köztársaság, és meg lesz állítva Jugoszlávia széthullása. Miért írják, hogy elzavartuk a vendégeket? Elza­varták, és ezért felelni kell! YdLvtT. ČL ,­­infó­ A topolyai Vénusz plusz és mínusz kánikulában IMRICS IMRE, BAJSA. - A topo­lyai nagy parkban van elhelyezve a Vénusz, van egy termál és egy hideg­vizes medencéje. Ilyenkor kánikulá­ban szép számban vannak látogatói. De azért mégsem lehet mondani, hogy rengetegen vannak. Mi az oka ennek? - Elsősorban igen drága a belépő­díj, 50 dinár, még a gyerekeknek is. Tehát ha ketten mennek fürdeni, 100 dinárt fizetnek, ha ezt mindennap megteszik, ez már jelentős kiadás. Pe­dig a Vénusz annak idején Topolya polgárainak a hozzájárulásával épült. Lehetne olcsóbb is a fürdés, a felüdü­lés. Igaz, ez nem kötelező, otthon is hűsölhet a polgár, így még pénzbe sem kerül. Vagy talán ebből akar megélni a Vénusz? - Egyetlen zuhany működik fent a medencék mellett. A többi csak dísz­nek van. - Lent az alagsorban több zuhany működik, de csak hideg víz van. - Lehet kapni lángost, feltéve, ha sütnek. De mivel gyorsan elfogy, ak­kor kevésnek jut. Tehát jobban kellett volna az ellátásról gondoskodni, így a napokban már délután 5 órakor sem­mit sem lehetett kapni, sem lángost, sem szendvicset. Talán ezt is ha job­ban megszervezik, hozhatott volna némi jövedelmet a Vénusznak. - A fagyiról, a gyermekek, felnőt­tek kedvencéről talán nem is érde­mes szólni, mert az egyszerűen nincs... - A termálmedencébe tilos az ug­rálás stb. De ezt senki sem tartja be. Sőt nagyon sok a gyerek, még hat éven alul is... Habár nekik nem aján­latos a fürdés a termálmedencében... - Napsütés az van, de viszont ár­nyék az nincs. Igaz, a tervezők ezt nem is tervezték, mert ha már káni­kula van, akkor hadd süsse a nap a fürdőzőket... De ne soroljuk a hiá­nyosságokat. Hiszen van ennek még jó oldala is: mégis van a topolyaiak­nak valahol fürdeni. Mi volna, ha még ez sem volna... Egy kis odafigyeléssel azonban mindenki számára kellemesebb lehet­ne a kikapcsolódás, pihenés. Vezéralezredesek, oszolj! TOMÁN LÁSZLÓ, ÚJVIDÉK. -Hetekkel ezelőtt szóvá akartam tenni, hogy a Magyar Szóban a vezérőrnagy és a vezérezredes közötti rangfokoza­tot vezéralezredesnek nevezik, holott ilyen a magyarban nincs. Nálunk egyszer valaki kitalálta, hogy mivel a szerbhorvátban ez a rang general-potpukovnik, a (jugo­szláviai) magyarban sem lehet más, s így született - egy beteges szolgalelkű­­ség következményeként - a vezéralez­redes. (Az Újvidéki Rádió és a tévé to­vábbra is altábornagyot mond, ahogy kell is.) Amikor megpendítettem volna ezt az ügyet, leintettek. Megígérték ugyan, hogy figyelmeztetik az illetéke­seket, hogy használják az egyedüli szabályos, helyes altábornagy szót -már Bem József is altábornagy volt! -, ám minden maradt a régiben. Marko Negovanovic továbbra is ve­zéralezredes, de Vladimir Vojvodic is az, akárcsak Milan Ružinovski. Jú­lius 16-án ezt olvassuk egy cikk alcí­mében a Magyar Szóban: Andrija Rašeta vezéralezredes sajtótájékozta­tója. Mit mondjak? Hát magyarul beszélünk, illetve írunk mi vagy vala­milyen fordításnyelven? Kitörölhet-e valaki nyelvünkből egy régi magyar szót - még ha az rangfokozat is! -, s egy általa kiagyalt, felesleges szót erőltethet egy lap újságíróira, fordí­tóira, lektoraira s végeredményben olvasóira? Ennek az önkénynek, nyelvünk megerőszakolásának egyszer már vé­get kell vetni. 1991. július 21. ,vasárnap Meddig? Miért? RÁCZ ANDRÁS ANDRIJA, BÁCSSZŐLŐS. - Meddig kell még süllyed­ni ahhoz, hogy megállhassunk a lejtőn? Miért maradnak büntetlenül azok, akik ide juttattak bennünket? Dicshimnuszokat zengtünk azzal, hogy: Ju­­goslavijo, Jugoslavijo. Én is, fiaim is azt „tanultuk" a hadseregben, hogy a legerősebb hadsereg tagja vagyunk, mert a testvériség­ egységen alapul, és csakis önvédelmi célokra van kiképezve! Miért kell ma szégyellni azt, hogy jugoszlávok vagyunk? Azért, mert az eddig szocialista társadalmat hordává züllesztették a „demokratikus” válasz­tások doktorocskái és áldoktorai. Ha Amerika a korlátlan lehetőségek hazá­ja, akkor ma J­ugoszlávia a RONGY EMBEREK országa! Elképesztő, hogy mi mindent összehordanak különböző „történészek”. Mindent lehet a de­mokrácia címén, minden alkalmatás, amit habzó szájjal mondanak és tettre buzdítanak, de kivétel nélkül merénylet a nép ellen, amit már más tesz és mond. Szinte az egész világot el tudnánk látni a sok nemzetmentő agitátorral. Mint a keselyűk a prérin, úgy keringenek a fejünk felett, hiszen megérez­ték, hogy soha nem volt jobb alkalom, hogy végre valakik legyenek ők is! Tonnaszámra és minden pedigrével ellátott hordavezér található ma szép Jugoszláviánkban. És főleg képes minden badarságot összehordani csak­hogy igaz útra vezessen, és a legszebb és a legjobb életet biztosítsa számunk­ra. Idáig is talán világviszonylatban is bőségesen el voltunk látva kulturoló­­gussal, népjóléti intézményekkel, de ma egy valamirevaló kutya pisálni sem tud, mert a nemzetmentő több, mint a fa, és szegény pára tanácstalanul bá­mul. Sohasem hallott gügyeségeket vagyunk kénytelenek olvasni és hallani „Felelősségük teljes tudatában” katonásdit játszanak és játszatnak velünk a világ legokosabb elöljárói. Lehetőségünk van még tudni, hogy ki az ellensé­günk, és hogy veszélyben van a létünk is. Nekünk csak tapsolni kell és le­het. A nép úgyis csak csőcselék, hordavezérnek pedig lennie kell. A dolgos és szorgalmas népet meg kell fékezni és fel kell világosítani, hogy munkával semmit sem lehet elérni. Könnyebb és demokratikusabb elvenni amire szükség van. Nemzetmentő barmot csinálnak a dolgozó népből, és még örülni is kell, hogy nincs hazafiasabb dolog, minthogy szó nélkül követni a nagy vezért és a sok kis vezérecskét. Beindul az utánpótlás a harcosok és háborús áldozatok sokaságára. Hol van az a régi rohadt szólás, hogy élj és hagyj élni másokat. Előre, jóemberek, ki-ki használja ki az alkalmat, és tá­mogassa a saját vezérét, hisz már 10-20 „ember” képviselőt gyárthat, és az igazán felemelő érzés. Ismerve mindezt a sok zagyvaságot, az igazán fel­emelő érzés, ha tudjuk, hogy mindent megtesznek értünk vezéreink. Nekünk teljes nyugalom van biztosítva, a kombájn arathat (és a halál is), a gabona biztos kezekbe fog kerülni. Az, hogy egy buta szülő aggódva és főleg szégyenkezve gondol fiai és lá­nyai életére, csak mellékes. A sok vezér igazsága fontosabb, mint a gyerme­keink élete?! Igen! Mert a sok újdonsült pedigrés csak a pedigréért élt, és nem ada­tott meg számára az, hogy sokasodjon. Ők társadalmunk HIBRIDjei és csakis korcs utódokat lennének képesek produkálni. Mi pedig igyekezzünk minél nagyobb csodálattal felnézni rájuk, hiszen ők csakis miértünk élnek, és mi a fiainkkal boldogan halhatunk meg őértük. Nem szabad átkot szórni a sok okos szónokra, szép lassan maguk váljanak süketté és némává! Apák, anyák, hát a mi gyerekeinkből miért nem válhatnak EMBE­REK? é A nép s a népvezérek MILENKO BELJANSKI, ZOM­­BOR. - Mindaz, amit a polgárok ma átél­nek, annak a politikának a következménye, hogy a bürokratikus hatalom három hatal­mas, nevezetesen Slobodan Milošević, Mi­lan Kučan és Franjo Tudman kezében összpontosul. Mindhárman abban a hely­zetben vannak, hogy erőteljesen befolyásol­hatják a történelmi eseményeket, és hogy ennek milyenek a következményei, azt nem kell külön bizonyítani. Ha valaki dicsérné is őket, a kegyetlen valóság cáfolna. Nem fontos, hogy az említett vezetők közül ki ho­gyan kezdte karrierjét, de az frappáns, hogy mindhárman azonos tévedéseket kö­vettek el. Olyan rossz nemzeti politikát ala­kítottak ki és érvényesítettek, amelyek igen hasonlóak. Ezzel a rossz nemzeti politiká­val, a szolgáik segítségével, sikerült össze­veszíteniük a nemzeteket. A szerb, a hor­­vát, a szlovén és minden más nemzetnek az a nemzeti érdeke, hogy ebben a gazdag or­szágban békében, nyugalomban éljen, és ne féljen egymástól. Mindhárom köztársasági vezetőség egy­formán ellenállást tanúsított a jugoszláv kormánnyal és a kormányfővel szemben, ahelyett, hogy a szövetségi vezetőkkel való őszinte együttműködéssel fejlesztette volna az együttműködést. Csak a romlott és elfer­dült személyek munkálkodhatnak saját nemzetük és annak érdekei ellen. Ennek bizonyítéka, hogy a nemzetek „itt" vannak, és ugyanakkor teljesen tehetetlenek, nem tudják befolyásolni a jelenlegi politikát. A nemzetek a bürokratikus hatalom foglyai lettek, amely a „nemzetire" hivatkozva to­talitárius hatalom lett, és a nemzeti és val­lási tömörítéstől eljutott a háborús összetű­zésekig, az elnyomásig, kihatott oda, hogy a nemzetek menekülnek, teljes a gazdasági összeomlás. Ha a nemzeti vezetők, akik most fenik a fogukat a társulásra, ezt akarták, akkor nem is kellett volna össze­veszniük, még kevésbé háborúzniuk. Azt látom, hogy a nép nem támogatja és nem helyesli a nemzeti vezéreknek ezt a politiká­ját. A nép minden bizonnyal „buta”, ha békét, a nemzetek közötti jó viszonyokat, nyugalmat, kenyeret akar. A polgárok tud­ják, hogy Jugoszlávia olyan gazdag or­szág, és mégis a vesztébe zuhan. Azt kérde­zik tőlem, így van-e? Persze, hogy így van, de mi értelme ennek, ha a vezetőink nem gyalog járták be az országot, és mentek a nép közé, nem találkoztak a néppel a kocs­mákban, nem voltak a lakodalmakban, nem mentek ki a temetőkbe, hogy találkoz­zanak a néppel. A mi vezetőink vezető sze­repük dicsfényében úsztak, arra törekedtek, hogy uralkodjanak. Nem tudtak barátkoz­ni a népükkel, tehát nem is tudták megérte­ni, és még kevésbé szeretni. Aki nem tudta felfogni, hogy egyszerű ember nem is röppenhetett magasra, nem lehetett jó politikusnak és vezetőnek minősí­teni. A „nemzeti", a „saját nép" jelszavak, a körmenetek, a misék, porhintés céjából már nem tudják megtéveszteni a népeket, és konzerválni tudatukat. A nép ezekben a sorsdöntő napokban olyan embereket keres, akik nem fognak „rangos szinten" vesze­kedni, de azt is meg akarja mondani, hogy ki és mire van szüksége. Azt hiszem, hogy vezetőink süketsége, tompasága és vaksága sodorta az országot a megsemmisülés határára, és csodálko­zom, hogy ezt senki sem mondja meg nekik, l­ehet, hogy azért, mert nem tudják a lakcí­müket, ugyanis az állami tolóablakoknál nincs senki, aki meghallgassa a népet a bé­ke érdekében, és azért, mert a nép azt akar­ja, minden úgy legyen, mint régen, tekintet nélkül a szocializmus varázsára és a kapi­talizmus kilátástalanságára. A nép hibát­lan, nem akar többet, mint amit meg tud valósítani. Szerintem a népnek békére és együttműködésre van szüksége, függetlenül attól, hogy mennyire süllyedtünk el a naci­onalista klerikális butaságokban. Még mindig van igazság, Isten, tisztesség, és vannak okos emberek, akik tudják vezetni a szerbeket, a horvátokat, a szlovénokat, a macedónokat, a magyarokat.

Next