Magyar Szó, 1991. július (48. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-21 / 198. szám
16 KÖZÖS ÍRÓASZTALUNK Magyar Szó Jegyezzék meg: Novi Sad nem Újvidék (Nyílt levél Ágoston Andráshoz, a VMDK elnökéhez) VLADIMIR VLAŠKALIĆ, BALZAC UTCA 54/III, ÚJVIDÉK. -Ágoston úr, már régóta szándékozom írni Önnek. Arra vártam, hogy az Ön és a VMDK politikájában valamilyen kedvező változást tapasztalhatunk, ami egyébként az ellenzéktől el is várható. Sajnos az Ön politikája egyre rosszabb és egyre veszélyesebb. Nem csak Szerbiára, hanem elsősorban a magyarokra nézve, akik békében élnek és dolgoznak Vajdaságban és Jugoszlávia-szerte. Nem kívánom önt emlékeztetni a szerb-magyar viszonyok történelmére, kezdve Rákóczi kurucaitól az 1690-ben történt nagy népvándorlásig és az annál jóval korábbi időszakig. Önnek mint írástudó embernek és politikusnak tudnia kellene ezt. Az Ön viselkedése megengedhetetlen, annak ellenére, hogy mint a Szerb Képviselőház képviselője immunitást élvez. Most teljesen felfedte lapjait, amikor arra szólította fel a magyarokat, hogy ne szolgáljanak a MH-ben. A Szerbiával kötendő személyi unió szorgalmazása is övön aluli ütés volt. Romániában, ahol mintegy 2 000 000 magyar él, ezt senkinek sem jut eszébe követelni. A VMDK szabadkai székhelye jugoszláv és szerb zászló nélkül, magyarországi hivatalos személyek jelenlétével és hazug kijelentésekkel csak nálunk történhetett meg. Ha minden magyart az Ön és a VMDK politikáján át szemlélnék, szörnyű, torz kép lenne. Az Ön köré tömörülő „sólymok” veszélyes, végzetes politikát folytatnak, elsősorban a magyarokra, de a magyar-szerb viszonyokra nézve is. Ha Otto von Habsburg lenne uralmon, akivel nemrég az ön egyik követője, a Magyar Szó újságírója készített interjút, Önt már hazaárulással vádolták volna, és valószínűleg börtönbe vetették volna. A magyarok és a szerbek szerencséjére létezik Molnár József és a Magyarok Hazájukért, Szerbiáért és Jugoszláviáért Egyesület, így magyarjaink talán választhatnak józan eszük szerint. Minél előbb el kell azonban távolítani a Fórumból, Magyar Szóból és az Újvidéki Televízióból az Ön mérges csápjait, mert nyilvánvaló, hogy Ön a Rilindját igyekszik utánozni. Remélem, erről valaki idejekorán gondoskodik. Mielőtt még késő lenne. Az Ön választóbázisának is tennie kellene valamit a Magyar Szó és Jugoszlávia érdekében, de legalább észre kellene vennie, hogy Ön a katasztrófába vezeti őket. Önnek, Ágoston, vagy nem szolgál a történelmi emlékezete, vagy annyira romlott, hogy csodálkozom, hogy ezt még senki sem vette észre. Ön állítólag a vajdasági magyarok érdekeiért harcol. Hát milyen jogai nincsenek a magyaroknak Vajdaságban, amikor még a személyi igazolványuk is magyar nyelven van kiadva, amire sehol sincs példa máshol a világban! Az Ön számára Novi Sad is Újvidék, habár ettől a névtől égnek áll a hajam! Ágoston, Ön fiatal ember. Éppen ezért is csodálkozom. Hogyan is sikerült magiszteri címet szereznie, ha a magyarok ilyen egyenlőtlen helyzetben vannak Szerbiában? Talán csak nem valamilyen nemzeti „kulcs” alapján érte ezt el? Azt azonban tudnia kellene Ágoston, hogy mi szerbek sem vagyunk VADRÁCOK, és igen jó az emékezetünk. Nekem személyesen a magyar fasiszták, akiket az ön nemzetéből olyan sokan híven szolgáltak, 1942- ben Újvidéken a razzia során megölték nagybátyámat, Dobra Strajnicot, aki házmester volt a Duna utcában. 1941-ben pedig, amikor még Baranya Magyarországhoz tartozott, Popovac faluban kivégezték nagybátyámat, Pero Majšacot. Mindkettőjüknek csak azért kellett meghalniuk, mert szerbek voltak. 1944-ben megöltek még egy rokonomat, Svetozar Kalenic-Cecát. 1956-ban koponyacsonttörés következtében meghalt nagyapám, Jesta Strajnic, akinek egy nálánál 20 évvel fiatalabb magyar verte be a fejét egy kocsmai verekedés alkalmával. Magam is jól emlékszem a megszállásra, a „hiszek egy Istenben”-re, „csak magyarul beszélünk, magyar kenyeret esztek”-re. Voltam egy kicsit a „hadseregben” is, és megismertem Hedikát, remélem Ön is hallott róla? Mindezt el akartam felejteni. Igazságtalanul el akartam felejteni apám barátját, Laza Ivanovicot is, feleségét, Ilonkát és két kiskorú gyereküket, akiket a magyar katonák végeztek ki 1942-ben, mert az asszony rokonai feljelentették őket, hogy házukban aludt Gavrilo Princip nagybátyja 1941-ben, amikor Temerinből menekült. Én, Ágoston, hittem Szabó Idának, Sóti Pálnak, Sóti Ferinek, Szabó Györgynek, Bence Lajosnak, Lukó Andrásnak és Teréznek, Mezei Istvánnak, Olajos Lajosnak, Csípő Mihálynak, Sóti Mariskának és még sok másnak. De leginkább barátomnak és háborús bajtársamnak, Fellegi Tivadar-Radenkónak hittem, a szabadkai partizánosztag II. hadosztálya parancsnokának, aki Szabadka felszabadításának napján vesztette életét. Hittem Jámbor Lacinak és Varga Lászlónak, a JSZSZK bolíviai nagykövetének. Ma is bízom Szilágyi Imrében, a Forum grafikai munkájában, aki a Petőfi brigádban harcolt, és hiszek Faragó Jóskának és Hercenberger Györgynek, akik elvesztették lábukat Batinán. De magának, Ágoston, nem hiszek. Maga nem barátja sem Szerbiának, sem Jugoszláviának, sem a magyaroknak! Maga csak háborús bajtársaim, a becsületes antifasiszta magyarok mögé rejtőzik. Maga soviniszta, revizionista, kaméleon és ki tudja, kinek a fizetési listáján szerepel a neve? Valamit szeretnék Öntől kérdezni, Ágoston. Hogy nem jutott eszébe a háborút és az áldozatokat emlegetve, hogy koszorút helyezzen a razzia során kivégzett polgártársai emlékművére? Hogy nem jutott eszébe, hogy Magyarország 1941-től 1945-ig jogtalanul mintegy 30 000 szerbet vitetett el kényszermunkára, akik közül rengetegen megfagytak vagy életüket vesztették az ukrajnai sztyeppeken étlen-szomjan, az aknamezőket tisztítva a IV. magyar hadsereg előtt, miközben sértegették és bántalmazák őket. Ágoston: Önnek feltehetőleg van gyereke. Valóban mindegy Önnek, milyen élete lesz neki itt? Feltéve, ha idejekorán el nem küldi Bécsbe vagy Pestre. Ha Ön és a VMDK így folytatják, Önt és gyerekeit a háború szele fogja elsodorni, mert Ön a béke helyett ezt szítja. Én személyesen nem ismerem Önt. Személyesen Ön ellen nincs semmi kifogásom. Komolyan figyelmeztetem azonban arra, hogy politikája végzetes! Még egy szégyent hoz a magyarokra, és a becsületes embereket tévútra vezeti, amelyen már több alkalommal jártak. És jegyezzék meg, Novi Sad nem Újvidék, Vajdaság nem Délvidék és nem Kosovo! Arra kérem B. K., VETERNIK. - Arra kérem a magyar képviselőket, hogy lépjenek föl Szerbia elszigetelődése ellen. Két éve csak ellenségeink vannak, csak vádaskodik a vezetőség. Nem lehet mindenki az ellenségünk, különösen nem a szomszédaink. Kérjen a szerb parlament bocsánatot, legyen egy demokratikus köztársaság, és meg lesz állítva Jugoszlávia széthullása. Miért írják, hogy elzavartuk a vendégeket? Elzavarták, és ezért felelni kell! YdLvtT. ČL ,infó A topolyai Vénusz plusz és mínusz kánikulában IMRICS IMRE, BAJSA. - A topolyai nagy parkban van elhelyezve a Vénusz, van egy termál és egy hidegvizes medencéje. Ilyenkor kánikulában szép számban vannak látogatói. De azért mégsem lehet mondani, hogy rengetegen vannak. Mi az oka ennek? - Elsősorban igen drága a belépődíj, 50 dinár, még a gyerekeknek is. Tehát ha ketten mennek fürdeni, 100 dinárt fizetnek, ha ezt mindennap megteszik, ez már jelentős kiadás. Pedig a Vénusz annak idején Topolya polgárainak a hozzájárulásával épült. Lehetne olcsóbb is a fürdés, a felüdülés. Igaz, ez nem kötelező, otthon is hűsölhet a polgár, így még pénzbe sem kerül. Vagy talán ebből akar megélni a Vénusz? - Egyetlen zuhany működik fent a medencék mellett. A többi csak dísznek van. - Lent az alagsorban több zuhany működik, de csak hideg víz van. - Lehet kapni lángost, feltéve, ha sütnek. De mivel gyorsan elfogy, akkor kevésnek jut. Tehát jobban kellett volna az ellátásról gondoskodni, így a napokban már délután 5 órakor semmit sem lehetett kapni, sem lángost, sem szendvicset. Talán ezt is ha jobban megszervezik, hozhatott volna némi jövedelmet a Vénusznak. - A fagyiról, a gyermekek, felnőttek kedvencéről talán nem is érdemes szólni, mert az egyszerűen nincs... - A termálmedencébe tilos az ugrálás stb. De ezt senki sem tartja be. Sőt nagyon sok a gyerek, még hat éven alul is... Habár nekik nem ajánlatos a fürdés a termálmedencében... - Napsütés az van, de viszont árnyék az nincs. Igaz, a tervezők ezt nem is tervezték, mert ha már kánikula van, akkor hadd süsse a nap a fürdőzőket... De ne soroljuk a hiányosságokat. Hiszen van ennek még jó oldala is: mégis van a topolyaiaknak valahol fürdeni. Mi volna, ha még ez sem volna... Egy kis odafigyeléssel azonban mindenki számára kellemesebb lehetne a kikapcsolódás, pihenés. Vezéralezredesek, oszolj! TOMÁN LÁSZLÓ, ÚJVIDÉK. -Hetekkel ezelőtt szóvá akartam tenni, hogy a Magyar Szóban a vezérőrnagy és a vezérezredes közötti rangfokozatot vezéralezredesnek nevezik, holott ilyen a magyarban nincs. Nálunk egyszer valaki kitalálta, hogy mivel a szerbhorvátban ez a rang general-potpukovnik, a (jugoszláviai) magyarban sem lehet más, s így született - egy beteges szolgalelkűség következményeként - a vezéralezredes. (Az Újvidéki Rádió és a tévé továbbra is altábornagyot mond, ahogy kell is.) Amikor megpendítettem volna ezt az ügyet, leintettek. Megígérték ugyan, hogy figyelmeztetik az illetékeseket, hogy használják az egyedüli szabályos, helyes altábornagy szót -már Bem József is altábornagy volt! -, ám minden maradt a régiben. Marko Negovanovic továbbra is vezéralezredes, de Vladimir Vojvodic is az, akárcsak Milan Ružinovski. Július 16-án ezt olvassuk egy cikk alcímében a Magyar Szóban: Andrija Rašeta vezéralezredes sajtótájékoztatója. Mit mondjak? Hát magyarul beszélünk, illetve írunk mi vagy valamilyen fordításnyelven? Kitörölhet-e valaki nyelvünkből egy régi magyar szót - még ha az rangfokozat is! -, s egy általa kiagyalt, felesleges szót erőltethet egy lap újságíróira, fordítóira, lektoraira s végeredményben olvasóira? Ennek az önkénynek, nyelvünk megerőszakolásának egyszer már véget kell vetni. 1991. július 21. ,vasárnap Meddig? Miért? RÁCZ ANDRÁS ANDRIJA, BÁCSSZŐLŐS. - Meddig kell még süllyedni ahhoz, hogy megállhassunk a lejtőn? Miért maradnak büntetlenül azok, akik ide juttattak bennünket? Dicshimnuszokat zengtünk azzal, hogy: Jugoslavijo, Jugoslavijo. Én is, fiaim is azt „tanultuk" a hadseregben, hogy a legerősebb hadsereg tagja vagyunk, mert a testvériség egységen alapul, és csakis önvédelmi célokra van kiképezve! Miért kell ma szégyellni azt, hogy jugoszlávok vagyunk? Azért, mert az eddig szocialista társadalmat hordává züllesztették a „demokratikus” választások doktorocskái és áldoktorai. Ha Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, akkor ma Jugoszlávia a RONGY EMBEREK országa! Elképesztő, hogy mi mindent összehordanak különböző „történészek”. Mindent lehet a demokrácia címén, minden alkalmatás, amit habzó szájjal mondanak és tettre buzdítanak, de kivétel nélkül merénylet a nép ellen, amit már más tesz és mond. Szinte az egész világot el tudnánk látni a sok nemzetmentő agitátorral. Mint a keselyűk a prérin, úgy keringenek a fejünk felett, hiszen megérezték, hogy soha nem volt jobb alkalom, hogy végre valakik legyenek ők is! Tonnaszámra és minden pedigrével ellátott hordavezér található ma szép Jugoszláviánkban. És főleg képes minden badarságot összehordani csakhogy igaz útra vezessen, és a legszebb és a legjobb életet biztosítsa számunkra. Idáig is talán világviszonylatban is bőségesen el voltunk látva kulturológussal, népjóléti intézményekkel, de ma egy valamirevaló kutya pisálni sem tud, mert a nemzetmentő több, mint a fa, és szegény pára tanácstalanul bámul. Sohasem hallott gügyeségeket vagyunk kénytelenek olvasni és hallani „Felelősségük teljes tudatában” katonásdit játszanak és játszatnak velünk a világ legokosabb elöljárói. Lehetőségünk van még tudni, hogy ki az ellenségünk, és hogy veszélyben van a létünk is. Nekünk csak tapsolni kell és lehet. A nép úgyis csak csőcselék, hordavezérnek pedig lennie kell. A dolgos és szorgalmas népet meg kell fékezni és fel kell világosítani, hogy munkával semmit sem lehet elérni. Könnyebb és demokratikusabb elvenni amire szükség van. Nemzetmentő barmot csinálnak a dolgozó népből, és még örülni is kell, hogy nincs hazafiasabb dolog, minthogy szó nélkül követni a nagy vezért és a sok kis vezérecskét. Beindul az utánpótlás a harcosok és háborús áldozatok sokaságára. Hol van az a régi rohadt szólás, hogy élj és hagyj élni másokat. Előre, jóemberek, ki-ki használja ki az alkalmat, és támogassa a saját vezérét, hisz már 10-20 „ember” képviselőt gyárthat, és az igazán felemelő érzés. Ismerve mindezt a sok zagyvaságot, az igazán felemelő érzés, ha tudjuk, hogy mindent megtesznek értünk vezéreink. Nekünk teljes nyugalom van biztosítva, a kombájn arathat (és a halál is), a gabona biztos kezekbe fog kerülni. Az, hogy egy buta szülő aggódva és főleg szégyenkezve gondol fiai és lányai életére, csak mellékes. A sok vezér igazsága fontosabb, mint a gyermekeink élete?! Igen! Mert a sok újdonsült pedigrés csak a pedigréért élt, és nem adatott meg számára az, hogy sokasodjon. Ők társadalmunk HIBRIDjei és csakis korcs utódokat lennének képesek produkálni. Mi pedig igyekezzünk minél nagyobb csodálattal felnézni rájuk, hiszen ők csakis miértünk élnek, és mi a fiainkkal boldogan halhatunk meg őértük. Nem szabad átkot szórni a sok okos szónokra, szép lassan maguk váljanak süketté és némává! Apák, anyák, hát a mi gyerekeinkből miért nem válhatnak EMBEREK? é A nép s a népvezérek MILENKO BELJANSKI, ZOMBOR. - Mindaz, amit a polgárok ma átélnek, annak a politikának a következménye, hogy a bürokratikus hatalom három hatalmas, nevezetesen Slobodan Milošević, Milan Kučan és Franjo Tudman kezében összpontosul. Mindhárman abban a helyzetben vannak, hogy erőteljesen befolyásolhatják a történelmi eseményeket, és hogy ennek milyenek a következményei, azt nem kell külön bizonyítani. Ha valaki dicsérné is őket, a kegyetlen valóság cáfolna. Nem fontos, hogy az említett vezetők közül ki hogyan kezdte karrierjét, de az frappáns, hogy mindhárman azonos tévedéseket követtek el. Olyan rossz nemzeti politikát alakítottak ki és érvényesítettek, amelyek igen hasonlóak. Ezzel a rossz nemzeti politikával, a szolgáik segítségével, sikerült összeveszíteniük a nemzeteket. A szerb, a horvát, a szlovén és minden más nemzetnek az a nemzeti érdeke, hogy ebben a gazdag országban békében, nyugalomban éljen, és ne féljen egymástól. Mindhárom köztársasági vezetőség egyformán ellenállást tanúsított a jugoszláv kormánnyal és a kormányfővel szemben, ahelyett, hogy a szövetségi vezetőkkel való őszinte együttműködéssel fejlesztette volna az együttműködést. Csak a romlott és elferdült személyek munkálkodhatnak saját nemzetük és annak érdekei ellen. Ennek bizonyítéka, hogy a nemzetek „itt" vannak, és ugyanakkor teljesen tehetetlenek, nem tudják befolyásolni a jelenlegi politikát. A nemzetek a bürokratikus hatalom foglyai lettek, amely a „nemzetire" hivatkozva totalitárius hatalom lett, és a nemzeti és vallási tömörítéstől eljutott a háborús összetűzésekig, az elnyomásig, kihatott oda, hogy a nemzetek menekülnek, teljes a gazdasági összeomlás. Ha a nemzeti vezetők, akik most fenik a fogukat a társulásra, ezt akarták, akkor nem is kellett volna összeveszniük, még kevésbé háborúzniuk. Azt látom, hogy a nép nem támogatja és nem helyesli a nemzeti vezéreknek ezt a politikáját. A nép minden bizonnyal „buta”, ha békét, a nemzetek közötti jó viszonyokat, nyugalmat, kenyeret akar. A polgárok tudják, hogy Jugoszlávia olyan gazdag ország, és mégis a vesztébe zuhan. Azt kérdezik tőlem, így van-e? Persze, hogy így van, de mi értelme ennek, ha a vezetőink nem gyalog járták be az országot, és mentek a nép közé, nem találkoztak a néppel a kocsmákban, nem voltak a lakodalmakban, nem mentek ki a temetőkbe, hogy találkozzanak a néppel. A mi vezetőink vezető szerepük dicsfényében úsztak, arra törekedtek, hogy uralkodjanak. Nem tudtak barátkozni a népükkel, tehát nem is tudták megérteni, és még kevésbé szeretni. Aki nem tudta felfogni, hogy egyszerű ember nem is röppenhetett magasra, nem lehetett jó politikusnak és vezetőnek minősíteni. A „nemzeti", a „saját nép" jelszavak, a körmenetek, a misék, porhintés céjából már nem tudják megtéveszteni a népeket, és konzerválni tudatukat. A nép ezekben a sorsdöntő napokban olyan embereket keres, akik nem fognak „rangos szinten" veszekedni, de azt is meg akarja mondani, hogy ki és mire van szüksége. Azt hiszem, hogy vezetőink süketsége, tompasága és vaksága sodorta az országot a megsemmisülés határára, és csodálkozom, hogy ezt senki sem mondja meg nekik, lehet, hogy azért, mert nem tudják a lakcímüket, ugyanis az állami tolóablakoknál nincs senki, aki meghallgassa a népet a béke érdekében, és azért, mert a nép azt akarja, minden úgy legyen, mint régen, tekintet nélkül a szocializmus varázsára és a kapitalizmus kilátástalanságára. A nép hibátlan, nem akar többet, mint amit meg tud valósítani. Szerintem a népnek békére és együttműködésre van szüksége, függetlenül attól, hogy mennyire süllyedtünk el a nacionalista klerikális butaságokban. Még mindig van igazság, Isten, tisztesség, és vannak okos emberek, akik tudják vezetni a szerbeket, a horvátokat, a szlovénokat, a macedónokat, a magyarokat.