Magyar Szó, 1995. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1995-03-30 / 74. szám

10 MŰVELŐDÉS KAZETTA A nyúl felrepült Évtizedünk fordulóján hallatlan virágzásnak indult a muskátlizene, a jugoszláviai magyar Nashville-ben szinte minden szomszédnak volt nagylemeze. Meglepő, hogy a piac kiszolgálásán kívül nemigen terjedt ki másra a zenészek és kiadóik figyelme. Talán az igazán átütő erejű fiatal rocktehetségekben volt hiány. (Vagy kevésbé voltak ügyesek a menedzselésben.) A legmeglepőbb, hogy éppen egy ilyen pocsék kor (mint a mostani) kedvezett a több szempontból is elsőnek tekinthető vajdasági magyar rockkazetta megjelenésének. (És hányan irigylik emiatt a „nyulakat”!) Az „elsőség” szempontjai először is műfajiak: a Flying Rabbit egységes szemléletű, számos zenei stílust ötvöző, mégis saját hangzással jelentkező rockegyüttes. Másodszor a minőségi szempontokról: végre azt éneklik a maguk műfajában, amit gondolnak, igazi csapatmunka hallható, kizárólag saját számok, semmi mesterkéltség a szövegvilágban, emellett zömmel ungplaggen-hangzás, a nagyvilágban a tiszta rockforráshoz való viszszatérést jelenti, nálunk pedig a szegénységből erényt kovácsolást. A dalokra kivétel nélkül a csiszoltság, letisztultság a jellemző, nem úgy általában készült egy nagylemez, hanem láthatóan ezeket a dalokat akarták egy műsoros kazettán megszólaltatni. Hatalmas ambíció van ebben, bátorság, amely nem a feldolgozásokba menekül, hanem egyéniségével áll ki a közönség elé. Itt természetesen elsősorban Fuszti Zoltán szerzői és előadói teljesítményét kell kiemelnünk. Sok tekintetben Földes Hobó Lászlóval rokonítható. A kazettán szöveg tekintetében kiemelkedően jó a Majom a híd alatt és a Sörület, borulat, mert fanyar iróniára épít, kerüli a szokványos rockfordulatokat. Dallamvilágában a Ha majd egyszer... a leggazdagabb, a vonósok bevonásával. A szólóéneket ebben az esetben hátrább is keverhették volna a keverőpultnál. A többi számban jellegzetesen szól Bunford Gábor szaxofonja. A zenei világ főleg a következő zenei korszakból táplálkozik: a korai Omega és a Piramis frissességét hozza (például a kazetta címadó dala, az Ébredj!), néhol pedig az LGT ritmusvilága érződik (például a Vadvilágban), mégsem téveszthető össze az elődökkel A Flying Rabbit feltűnése most azért is reményt keltő, mert a magyar rockzene eddig sohasem tapasztalt mélyponton van. Hiányzik a fiatalok szélesebb rétegéhez szóló rockzene. Rossz volt nézni, hogy milyen kivénhedt rockerek vették át a minap Budapesten a magyar rádió és televízió szokásos évi könynyűzenei díjait. Ebben a mezőnyben a Flying Rabbit eredetisége bátran elvihetné a pálmát. KONTRA Ferenc EGY TELEPI, KONCERT MARGÓJÁRA Egyveleg vagy „zagyvalag”? Nem minden jó, ami változatos Harmadik hete gondolkodom azon, vajon értelmes, célravezető dolog-e megírni a Flying Rabok legutóbbi telepi fellépését. Nem azért a dilemma, mert útközben megváltozott volna a véleményem vagy a benyomásaim ülepedésével meglágyultak mogorva meglátásaim... ..It Flying Rabbit a maga nemében páratlan együttes, ami jó. Másképpen fogalmazva, konkurencia nélküli, ami úgy látszik, nagyon nem jó. Mert a Petőfiben rendezett bulin végig azt éreztem: a szórakozni vágyó fiataloknak mindent el lehet adni (főleg, ha csak mi árulunk), ergó, üsd-vágd, nem apád, nem anyád, a bulizók gyomra úgyis beveszi Vágjunk bele. A (túl)későn kezdett zenéhez nem volt elegendő a hangerő. A terem nagy, hátul semmit sem lehet hallani, vagy csak valami összefolyt ritmusokat. Bár ez nem egyértelműen a „Nyuszik” hibája, hiszen erről külön személynek kell gondoskodnia, de az már igen, hogy a lehetőségekhez mérten nem volt összekomponálva a hangzás, hogy az énekesnek sokszor ordítania kellett Amiből, ugye, nagyon gyorsan gubanc adódik, hiszen Pavarotti csak egy van, csak nagyon kevesen tudják és bírják nagy hangerővel ugyanazt a minőséget kihozni És itt nagyon finoman fogalmaztam (a hamis hangokról)... Több helyen olvastam már, hogy a tagok azt tartják fő erénynek, hogy változatos, sokfajta a stílusuk. Nos, így igaz. Volt ott LGT, Dire Straits, Rolling Stones, Clapton meg Santana is, hogy csak párat említsünk. Tényleg páratlan a merszük, meg kell hagyni. Legbátrabb talán a gitáros volt, ő is bukott bele a legjobban. Nem kis dolog Gary Moore-t, Santanát lejátszani, de nekem amolyan szentségtörésnek tűnik, amikor világsikerű dalaikban melléfognak egy-egy hangot (semmiképp sem összekeverendő a szabad művészi előadásmóddal), elrontva ezzel az egész hatást. Az orgonának nem voltak ilyen hibái, de hiba volt, hogy sokszor ott szólalt meg, ahol nem volt rá szükség. Elpuhította a kemény dolgokat, az egész hangzás egy elfuserált lakodalmas zenekaréra hasonlított, kiknek már szintén a repertoár része a Lökd ide a sört, szabad változatban. És ha már a 3+2 fajta lakodalmas zagyvaságnál tartunk, a Flying Rabbit telepi fellépése (remélem, csak ez az egy), annak igénytelensége Bugyiékra hasonlított. Meg az az önreklámozási hadjárat is, ami körülveszi őket, láthatóan nem kis eredménnyel. Ezt legékesebben az Újvidéki Rádióban rögzített hangfelvételek bizonyítják (még egy igénytelen intézmény), amire, szerintem, érdemesek (lehetnek), de még nem felkészültek. Kapásból tudok tíz olyan vajdasági együttest, amelynek érettebb, tisztább a hangzása, mégsem ők kerültek a hangszalagra. Abban semmi rossz sincs, ha a fiúk a zenével keresni is akarnak, de ezt jó lenne valamit valamiért alapon csinálni. Az est egyik ritka fényes pontja Bunford Gábor szaxofonista volt. Kár, hogy olyan hangszeren játszik, ami normális körülmények között csak kísérő hangszer egyegy felállításban, de a Flying Rabbit, nagyon okosan, több számot pont az ő hangszerére, annak mesteri megszólaltatására alapoz. A legnagyobb tapsot a közönség érdemli. Minden hangot, ismert számot, mint a szivacs szívott magába, bizonyítva, hogy jó (jobb) dolgokra érdemes, elhanyagolt és kiéhezett hallgatóságról van szó. Többen közülük védelmükbe vették a zenészeket, mondván, az „apróságok” nem számítanak, fő az, hogy mulat a nép (tényleg, csak a jókedvvel nem volt semmi baj). Jogos, azzal az egy megjegyzéssel, hogy például az újdonsült ara, Ceca koncertjén is tízezrek érzik jól magukat, de ettől még nem leszek jobb véleménnyel róla. Profibb hozzáállásra, egy kis gyakorlásra lesz szükség, meg arra, hogy végre kikössenek valamely műfajnál. Nem akarom sugallni, de hagyják a Rolling Stonest, az LGT-t, vagy csináljanak valamit a számokkal, mert többször altatózenére hasonlított Jaggerék egy-egy dala. Nem kéne kínlódni Santanával sem, hiszen csak a hozzá hasonló mesterek merik őt utánozni, azok sem mindig sikerrel. Meglepett, hogy Eric Clapton hangja, slowhandje fekszik nekik. Saját számaikat is kitűnően adják elő, ami azért elvárható dolog, hiszen azt tényleg érezniük illik. Nem ártana a bő mellényen is szűkíteni egy kicsit: az Újvidéki Színház Művészklubjában vendégszerepelt az átalakult zentai Sealing Wax együttes, és, az elbeszélés szerint, Puszti Zoltán frontman amolyan atyai jótanácsos módjára, megdicsérte őket, de kifogásolta, hogy a műsorukat követően jam session-t tartottak. Puszti szerint ezt a Flying Rabbit sohasem tenné meg. Nos, nem annyira profik ők még, hogy ne tenne jót előadásuknak egy-két beugró. De ez már pletykaízű, a lényeg az, hogy van mit ellesni mástól. Addig is, míg nem gondolják meg magukat, a legjobbakat kívánva, a régi slágerrel üdvözlöm őket: Fly (Robin)Rabbit, fly, up-up to the sky! LATÁR C. István Kik mennek Veszprémbe? A veszprémi Magyarságismereti Tábort 1992-ben hozta létre a Magyar Demokrata Fórum. A tábor célja a nemzeti önismeret elmélyítése, az egységes nemzetben való gondolkodás, a Kárpát-medencében élő magyarok közti kapcsolatok kiépítése. A Tábor az elmúlt három év alatt mintegy ötszáz erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági és horvátországi részvevőt látott vendégül. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján az idei táborban való részvételre a diákok, az egyetemi hallgatók és a pedagógusok pályázati munkák megírásával jelentkezhettek. A pályázatot nálunk a Vajdasági Magyar Pedagógusok Szövetsége írta ki és bonyolította le. A pályamunkák a környezetvédelem, a néprajz és anyanyelvápolás, iskolalapok szerkesztése és iskolatörténetek témaköréből meríthettek. A Nagy Margit, Marcsók Vilma és Vass Borsodi Borbála összetételű bizottság értékelte a beérkezett írásokat, s a következő pályázókat ajánlotta a Táborban való részvételre: Szőke Anna, Öcsénys Eleonóra (Kishegyes), Dietrich Gyula (Szabadka), Vajda Annamária, Bika Izabella, Gogolák Csilla, Molnár Leonóra (Feketics), Herbut Anikó, Surányi József (Topolya), Rácz Eleonóra (Gunaras), Apró Gabriella (Kanizsa). A Magyarságismereti Táborba rajtuk kívül még 6 egyetemi hallgató mehet el az újvidéki Bölcsészkar Magyar Tanszékéről: Futó Hargita, Kormányos Gyöngyi, Dömötör Krisztina, Figula Terézia, Gömöri Gergely és Németh Ernő. A Tábort 1995. július 22-e és augusztus 1-e között szervezik meg, az útiköltséget mindenki maga viseli. Magyar Szó DALOLÓTÁBOR TÓTHFALUBAN Még lehet jelentkezni Április 2-a és 8-a között rendezik meg Tóthfaluban a dalolótábort. Középiskolások és felnőttek jelentkezését várják. Az előadó Budai Ilona ismert magyarországi zenepedagógus és népdalénekes lesz. A részvételi díj (teljes ellátás és oktatás 10 DEM). Még a héten lehet jelentkezni a 024/51-822-es telefonon. 1995. március 30., csütörtök MAGYAR NOBEL-DÍJASOK (5.) A dobhártyától a mikrofonmembránig BÉKÉSY GYÖRGY Budapesten született 1899. június 3-án. Édesapja diplomáciai küldetéseinek köszönhetően gyermekkorát Németországban, Törökországban és Svájcban töltötte. Az anyanyelvén kívül már gyermekkorában megtanult németül, franciául és olaszul. Kémiai egytemi tanulmányait 1917-ben Bernben kezdte meg. Tanulmányait egy időre meg kellett szakítania, mert Budapestről megérkezett a behívóparancs. Az első világháború utolsó évében a sorozóbizottság már nem túl igényes és a gyenge testalkatú tudósjelöltet mundérba bujtatják. Az anyja, amikor értesül fia sorsáról, mozgásba hozza a család nem jelentéktelen összeköttetéseinek hálózatát és kieszközli a hadseregből fiának elbocsájtását. Békésy visszatér Bernbe, ahol 1921-ben vegyészi oklevelet szerzett. Ekkor már tíz évet töltött Svájcban, és joga lett volna állampolgárságért folyamodni, de ő ezt elhárítja. Az addigi élete jó részét külföldön leélt, magyarul törve beszélő fiatalemberben felébredt a sorsközösség tudata és haza kíván térni. A budapesti Tudományegyetemen megkezdi doktorátusi tanulmányait fizikából és 1923-ban ledoktorál. Állás után kilincselve 1924-ben néhány hónapig egy optikai kisüzemben alkalmazzák. Ő viszont olyan munkahelyet szeretne találni, amely kielégítené kutatási ambícióit. Ezt a Postakísérleti Állomás laboratóriumában véli megtalálni, ahol az év decemberében kezd dolgozni, de mérnöki diploma hiányában a legalacsonyabb laboratóriumi beosztásban. Első feladata a telefonkábelek minőségének gyors ellenőrzése volt, amit sikeresen megoldott és módszerével fél óra helyett másodpercekre csökkent a kábelek távközlési paramétereinek meghatározása. 1926-ban a Siemens és Halske berlini távközlési laboratóriumába hívják, ahol a szakmájukat szinte aszketikus életvitellel művelő kutatók körében ismeri meg a német tudomány eredményességének titkát. Bár lehetősége lett volna a berlini tartózkodás meghosszabbítására, ő 1927- ben visszatér a Postakísérleti Állomásra. Visszatérésének egyik oka hipochonder természete volt. Ugyanis attól tartott, hogy a nedves északnémet éghajlat a tüdőbaj csíráit ülteti el gyenge szervezetében. A Postakísérleti Állomás kutatói 1925-ben kezdtek foglalkozni a telefonhang-átvitelminőség javításának kérdésével. Evégett akusztikai szempontból megvizsgálták a telefonlánc egyes szemeit: a kábelt, a mikrofont és a telefonhallgatót, valamint az emberi fület. A lánc leggyengébb szemének a mikrofon bizonyult. Békésy mérései a fül dobhártyája és a mikrofonmembrán jel-lecsengési viszonyaira vonatkoztak. Ezek a mérések ébresztették fel érdeklődését a hallás természete iránt. A középfül és a belső fül anatómiáját és működési sajátosságait kezdi tanulmányozni. Olyan területre lép, ahol még az orvostudomány alig jutott túl a morfológiai leíráson. A hallásmechanizmus jelenségeinek kutatásával a biofizika egyik úttörőjének bizonyult. Kutatásaihoz emberfejekre volt szüksége, és az elsőt az anatómiai tanszék engedélyezte neki. Az egyik fül kiboncolását egy sebész végezte el az anatómiai intézetben, ám a művelet kudarccal végződött, mert a belső fül csigajáratait és a helicotermát szétroncsolta. Belátta, hogy a fül feltárásában a saját erejére van utalva. Az összecsomagolt fejmaradvánnyal a laboratóriumába sietett és saját kezűleg, a svájci mesterétől elsajátított tudását felhasználva, finom fémmegmunkáló eszközökkel fog a másik fül feltárásához. Vállalkozását siker koronázta és a preparátumot sztereomikroszkóppal szemlélhette meg. Az első fej felboncolása csak a kutatás kezdetét jelentette. A további vizsgálatokhoz számos ember fejre volt szüksége, és homály fedi, hogyan jutott hozzájuk. Céloz ugyan az anatómiai intézet hátsó bejáratára, és valószínű, hogy a bonctani intézet kis fizetésű alkalmazottai bizonyos baksis ellenében tették neki lehetővé, hogy emberfejekhez jusson, melyeket aktatáskájában vitt a laboratóriumába. Életrajzi jegyzetében erről a következőket írja: „Igazán hálás vagyok minden segítőnek, különösen pedig egy rendőrtisztnek, aki elmagyarázta egy szép napon, hogy bármikor letartóztathatott volna gyilkosság gyanúja miatt, hiszen aktatáskámban emberi fejeket hordoztam.” A fülben lejátszódó fizikai hallásmechanizmusról szóló első közleményét 1928- ban a Physikalische Zeitschrift tekintélyes tudományos folyóiratban közli, melyre a szakmai közvélemény hamar felfigyel és reagál. Sorra érkeznek részére a külföldi meghívások. Köztük az Uppsalában oktató Nobel-díjas Bárány Róbert meghívása különösen megtisztelő. Az ajánlatot elhárítja, mert úgy véli, a borús skandináv éghajlat fenyegetné egészségét. 1931-ben, 32 éves korában elnyeri az első jelentős nemzetközi elismerést, a Német Fülorvosi Társaság Denker-díját, de a hazai méltánylás még várat magára, és csak 1933-ban választják a Tudományegyetem magántanárává. Hamarosan a Postakísérleti Állomás postamérnökké nevezi ki. 1934-ben a Philips Művek Eindhovenbe hívja meg Békésyt és a pazarul felszerelt laboratórium lehetőségeinek csillogtatásával szeretnék rábírni, hogy náluk folytassa kutatásait, de ő hazatér hazájába. Berlinbe, majd Stockholmba hívják, hogy tartson előadást a kutatásairól. A Postakísérleti Állomást is egyre gyakrabban keresik fel olyan külföldi kutatók, akik Békésy alkotóműhelyében szeretnének ötletet nyerni új kutatások megindításához. 1937-ben az Egyesült Államokból érkeznek látogatók hozzá. Ebben az évben tünteti ki Leibnitz-éremmel a berlini Tudományos Akadémia. Két év múlva a gronningeni egyetem Guyot-díjjal jutalmazza. 1940-ben a Tudományegyetem a Tangl professzor elhalálozásával megüresedett Gyakorlati Fizikai Tanszékre Békésyt hívják. A professzori állását elfoglalva nem adja fel a Postakísérleti Állomáson betöltött helyet sem és kutatásait két laboratóriumban folytatja. Folyamatosan jelennek meg tudományos cikkei a legeminensebb fizikai és orvosi folyóiratokban. A második világháború alatt a kutatása félbeszakadt, mivel a Postakísérleti Állomás gyakorlati problémák megoldására kap megbízatást. 1944-ben a bombatámadások során megsérül a laboratóriuma, Budapest ostroma alatt pedig teljesen megsemmisül. 1946-ban a stockholmi Karolinska Intézetbe hívják, ahol egy évet dolgozott, majd 1947-ben a Harvard Egyetem meghívását elfogadva az USA-ban telepedett le. Tizenhét évet dolgozott a Harvard Egyetem nagyszerűen felszerelt pszichoakusztikai laboratóriumában. Itt mutatta ki, hogy a fül csigajáratainak az energiaellátását nem a hang szolgáltatja, hanem egy általa működésbe hozott erősítő rendszer. Az orvostudományi Nobel-díjat 1961- ben kapta „a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért”, zömében azokért az eredményekért, melyeket még Magyarországon, a Postakísérleti Állomás kutatójaként ért el. 1966-ban a hawaii egyetem hívta meg a számára alapított érzékszervek tudománya tanszék vezetésére, haláláig ott dolgozott. Régi művészi értékű tárgyakat gyűjtött, melyek jó részét legkedvesebb tartózkodási helyén, a laboratóriumában helyezte el. A magát mindhalálig öntudatosan magyarnak valló Békésy 1972. június 13-án Honoluluban hunyt el. Végakarata szerint testét elégették és ősi polinéz szokás szerint hamvait ének és zeneszó mellett az óceánba szórták. Dr. RIBÁR Béla (Folytatása jövő csütörtöki számunkban)