Magyar Szó, 2000. január (57. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-23 / 18. szám
2000. január 23., vasárnap Szegények és gazdagok A hivatalos statisztikai adatok szerint szegények nincsenek, de csak a lakosság 4 százaléka keres annyit, hogy a fogyasztói kosárba valókat megvásárolhassa A szakemberek állítása szerint az országban csaknem az összes tőke mintegy 200 család kezében összpontosul. Egészen mellékesen jegyzik meg, hogy ezeknek az embereknek a bevételét senki sem jegyzi. Dr. Mirosinka Dinkic, a Belgrádi Közgazdasági Intézet munkatársa szerint a szegények tábora egyre népesebb, a gazdagoké pedig szűkül, de a gazdagok körében megmaradók vagyona mind jobban gyarapszik. Dr. Branilo Šuković, a Belgrádi Társadalmi Tudományok Intézetének igazgatója a lakosság rétegeződéséről végzett felmérést, amelyből kiderül, hogy az elmúlt évtizedben a lakosság 200 000 gazdagra és a szegények milliós tömegére oszlott E felmérés szerint a piramis legalján hozzávetőleg 100 000 olyan ember van, aki nyomorúságos szociális segélyből él és népkonyhára kényszerül, a piramis csúcsé levő kis csoport viszont jachtokat vásárol és távoli, egzotikus tájakra utazik pihenni és szórakozni. A hivatalos statisztikai adatok szerint az országban nincsenek gazdagok. A hagyományokhoz híven legtöbbet keresnek a lakásügyekkel foglalkozó vállalatokban, a villanygazdaságban és a kőolajiparban. Nem csoda tehát, vélekedik dr. Mirosinka Dinkié, hogy minisztereink marakodnak azon, ki lesz a menő vállalatok igazgatója, vagy azon, hogy ki lesz legalább e vállalatok igazgatóbizottságának a tagja. A legutóbbi hivatalos statisztikai adatok szerint az előbb említett vállalatokban az elmúlt év novemberében az átlagbér 4666 dinár, azaz 245 márka volt (végeredményben ez sem sok, mert alig elegendő a fogyasztói kosárba valók megvásárlására), de összehasonlítva a textilipari dolgozók keresetével, gazdag embernek számít az, aki ennyit keres, hiszen a textilipar munkásai átlag 548 diban dolgozzanak, üzeti utánuk a minimális járulékokat, és nem akadályozza meg őket abban, hogy csencseljenek. Ezeknek az embereknek eszükbe sem jut, hogy naponta 15 órát is dolgoznak, egyszerűen boldogok, hogy a megélhetés lehetősége számukra is adva van... A közgazdasági intézet felmérései szerint az országban több mint egymillió munkaviszonyban lévő ember kötődik az árnyékgazdasághoz. Mindezek ismeretében, vélekednek a szakemberek, az árnyékgazdaságot illetően pontosításra van szükség, mivel az itt megélhetést kereső emberek egy része legálisan tesz szert a pótbevételre, egy része pedig nem. Ez természetesen némi- Mire költünk legtöbbet? Mondd meg, mire költesz legtöbbet, s megmondom, mennyire vagy gazdag, hangzik a közgazdaságban érvényes szabályok egyike. Nos, mennyire vagyunk gazdagok? Néhány évre visszamenőleg, amit a hivatalos statisztikai adatok sem tudnak eltitkolni, a lakosság legnagyobb része bevételének csaknem felét élelmezésre költötte. A legszegényebbek bevételének kétharmada, míg a gazdagok bevételének csupán egyharmada megy el élelmezésre. Érdemes megjegyezni, hogy különböző okokból kifolyólag a lakosság egyik és másik rétegének sincs nagy igénye, vagy nincs lehetősége művelődni. A kimutatások szerint erre a „luxusra” a bevétel csupán 1,8, illetve 2 százalékát költik. nárt, azaz 28 márkát kaptak kézhez, ami hideg vízre sem elegendő. Ha ehhez hozzátennénk, hogy a statisztikai adatok szerint Jugoszláviában a munkaviszonyban levőknek alig több mint 4%-a tartozik a jól keresők közé, azt a következtetést vonhatnánk le, hogy itt sokan éhenhalnak. De nem így van. A magyarázatot az árnyékgazdaságban kell keresni, ahol sokan pótbevételre tesznek szert - állítja dr. Mirosinka Dinkic. A pótbevétel a magánszektorban vállalt maszek munkából, lakáskiadásból és a külföldön élő rokonok anyagi segítségéből származik, de az árnyékgazdaságnak köszönhetően gazdagodnak meg egyesek olyannyira, hogy méregdrága gépkocsikat és gyönyörű villákat vásárolhatnak a Dedinjén. Az árnyékgazdaság, állítja a két szakember, a hatalom egyik támpontja. Azért, mert az árnyékgazdaság által - feltételesen mondva - megvesztegette a lakosság nagy részét; lehetővé tette, hogy hivatalosan a tönkrement állami vagy a társadalmi vállalatokig változtat a lakosság szociális helyzetéről alkotott képen is, amely azt mutatja, hogy Szerbiában az emberek 20 százaléka szegény, egyötöde nagyon szegény, 2- 3 százaléka nagyon gazdag, több millió ember pedig relatív értelemben mondható szegénynek. Dr. Lukovic adatai szerint a nemzeti jövedelem 7 százalékával a szegények egyötöde rendelkezik, 40 százalékával pedig a gazdagok, azaz a lakosság egyharmada, beleértve a nagyon gazdagokat is, akik a lakosság 2 százalékát alkotják. Dr. Lukovic azt is hozzáfűzi, hogy a tetemes vagyonnal rendelkezők, azaz a lakosság 2 százaléka, a nemzeti jövedelem 20 százalékát birtokolja! Még konkrétabban: a nemzeti jövedelmünk hozzávetőlegesen 10 milliárd dollár, ebből a lakosság legszegényebb rétege (2 millió ember) 738 millióval, a nagyon gazdagok (200 000 ember) pedig 2 milliárd dollárral rendelkeznek. (A Vreme című hetilap nyomán) Élünk az élmezőnyben Nem kevesebbet állít kormányfánk, mint hogy - idézem - más országok látóhatárát El akartam hessegetni ezt a rózsaszín csalfa ábrándot, de nem tágít! Végül is minek tagadnám, jólesett ez a hízelgő konstatáció (gyanakvóbbaknak: kitaláció). Hát nem gyönyörű!? Míg ön alszik, a hatalom lyukat tágít (ismereteket akartam írni, de nem jutott tágítjuk eszembe). Hogy tudta egyáltalán felmérni a mindem, hogy tágul? Meg is szakadna a szívem, ha kiderülne, hol mindez egy atyalapatyafa, és ismerőseink elkezdenek szűkülni... khm... szűkölni. Nekem egyáltalán eszembe se jut, hogy itten járási megbízotton felül hazudhatna valaki. Az igazság volt mindig is a legerősebb fegyverünk (ezt is ott olvastam, ahol a tágítást). Egy szó, mint száz, mindjárt összerottyintom magam a büszkeségtől! Ugyan ha az megtörténne, sokat veszítenék a mélóságteljemből. További (guten)tágyást, urak! Gondolom, az ocsúdók sohasem fognak utolérni bennünket, mégis izenem nekik: Ne csüggedjetek!... előre-hátra! KOPECZKY László A bánád nádvágók között az a mondás járja, hogy aki egy napon ötven kéve nádat levág - annak az estére nem kell az asszony. Mi a kezünkbe sem vettük a gyalászkát; errefelé így nevezik a nádvágáshoz használatos, csonkított kaszát. Egy kéve nádat is csak unszolásra vettünk kézbe, hogy megérezzük a súlyát. Elég volt a szeles januári délelőttön végigjárni az écskai halgazdaság környéki nádast, hogy megtapasztaljuk: a nádvágás nehéz, nagy szívósságot és akaraterőt igénylő munka. Keserű kenyérkeresés volt mindig. Még akkor is, amikor az emberek nagyobb kedvvel dolgoztak, mint ma, és amikor még jobban meg voltak fizetve. Egy kéve nádért hat dinárt űzetnek. Naponta egy nádvágó 20-30 kéve nádat is képes levágni. Aki 40 kévét is összedrótoz, az már tapasztalt nádvágónak számít. Az idénymunkások tehát átlag 120- 200 dináros napszámért dolgoznak. Azt mesélik, szebb időkben - akkor volt érdemes nádat vágni - naponta meg lehetett keresni egy méter kukorica árát. Mostanában ezen a vidéken 100 méter kukoricáért 400 dinárt űzetnek. Talán ezért is van az, hogy míg egykor az idénymunkások szinte ellepték a halastavak környéki nádasokat (azt mondják, néha kétszázan is vágták a nádat), jelenleg csak harmincegynéhányan próbálnak szerencsét. A nádvágás menetét nagyban befolyásolja az időjárás. Azt mondják, jó, ha fúj a szél, mert akkor száraz a nád. Hogyha viszont esik vagy zúzmara van, akkor nem érdemes hozzáfogni. Nem ritka eset, hogy a nádvágók kimennek a nádasokba, s aztán hároméve után kénytelenek abbahagyni a munkát. Mert akármennyire kell is a pénz, az embernek egy kicsit az egészségére is vigyázni kell. A nád betakarítása néha áprilisig is elhúzódik. Aztán, aki vállalja, az idénymunkásként folytathatja az erzsébetlaki nádfeldolgozó üzemben. AHÁNY NÁDVÁGÓ, ANNYI SORS Amikor egy halász útbaigazított bennünket és elindultunk a nádvágók nyomában, beroskadozva az egyenetlen tarlón, hamar rájöttünk: kellett volna tartani a tancsot, és gumicsizmát kérni. A Fehér-tó környéki nádasból innen-onnan hangokat hallottunk. Néha fel is bukkant egy-egy emberi alak, de gyorsan el is tűnt. Az emberek serényen dolgoztak. Végre mintha valaki észrevette volna tanácstalanságunkat, és belénk kiáltott: Erre, erre! Csakhamar kiderült, „magyar” nádvágó brigádban vagyunk. Mert, mint hallottuk, éppen a szlovák nádvágók csoportja közelében haladtam el, de a régi, idetelepült bosnyákoknak is van nádvágó brigdjuk. S persze ahány nádvágó, annyi sors és indok, hogy miért is csinálja. Talán annyi a közös, hogy az emberek csinálják, mert dolgozni kell. A természet pedig errefelé nem túlságosan bőkezű, hiszen a több ezer hektárnyi földnek mindössze pár száz hektárja termőföld. A gabona helyett itt inkább nád terem. - Tíz hektár földet munkálok. Vannak üszőim, hat fejőstehenem. Mezőgazadasági gépezetem is van mindehhez. Ennek ellenére sajnos kénytelen vagyok idénymunkásként nádat is vágni. Szégyen, hogy ennyi föld mellett erre kényszerülök, de a mezőgazdaságból manapság nem lehet megélni. Pénzt kell keresnem az üzemanyagra, az olajra, a műtrágyára. Egy méter műtrágya 860 dinárba kerül. Egy traktort vehettem magamnak, most meg ne adj’. Isten, hogyha csak egy gumit kell cserélnem rajta. Fizetni kell persze a nyugdíjalapot és a számlákat is - mondja nem kis keserűséggel Patriskó András. - Nekem egy hektár földem van, meg van két lovam, s azokkal ekézek. Dolgozunk, mert muszáj. Annyi, hogy a kenyérrevalót megkeressük. Az idén ezt a munkát nem sokan vállalták, mert nincs megűzetve. Pedig a nádas akár háromszáz ember számára is biztosíthatna kereseti lehetőséget. A natalok nem nagyon érdeklődnek az effajta nehéz munka iránt, mi, idősebbek pedig lassan elfogyunk. Pedig most sem lehet géppel vágni mindenhol a nádat. Meg ahol a nádvágó gép elmegy, ott jövőre nem lesz jó a nád - mondja Lénárt Antal. - A GfK Banat építőipari vállalatban dolgoztam 1993-ig. Most nyugdíjas vagyok, a szívemmel sincs minden rendben. Annyit csinálok, amennyit elbírok: 20-25 kévét naponta. Jól jön ez a kb mellékkereset. A nádfeldolgozó üzemben le szoktam idénymunkát vállalni, úgyhogy később is lesz munkám. A Jedinstvo korrektül fizet bennünket. Akár pénzben, akár gabonában, de idejében törleszti kötelezettségét - hallottuk Szűcs Györgytől. A 21 éves, erzsébetlaki Dudás Vendel a legfiatalabb nádvágó, akivel találkoztunk. Annak ellenére, hogy egyik kezének ujjait nem bírja használni, kénytelen jobb híján nádvágóként dolgozni. - Először csak a magunk részére vágtam, aztán lassan megtanultam a munkát. Az idősebbek biztatnak, és úgy gondolom, menni fog. Első nap 22 kévét sikerült vágnom. Ma a hatodik napja, hogy csinálom, és úgy hiszem, már meglesz a 25 kéve - mondja. Vágja a nádat Vidosav Petrovic horvátországi menekült is, aki hat hónapja jött Erzsébetlakra. Mint mondja, Pélmonostoron felmondtak neki a munkahelyén, és most három gyerekével és feleségével itt lakik a korábban ideköltözött bátyjánál. Mint mondja, Setében eddig nem vágott nádat, de bízik abban, hogy lassan majd ő is belejön a munkába. Egyelőre megelégszik a napi 120 dináros keresettel is. KIVITELT PORTÉKA IS LEHET A NÁD - A nádat az erzsébetlaki Jedinstvo szövetkezet nádfeldolgozó üzeme veszi át. Évente a 22 géppel 100 000 kévét képesek feldolgozni. Több mint száz idénymunkást foglalkoztatnak. Barna Zoltán igazgató elmondta, hogy az idei nád minősége jó, és újabb kiviteli lehetőségre számítanak. Nádlemezt és nádszövetet („stukatúnnád”) készítünk. Az építőiparban közismert és jó szigetelőanyag iránt megvan az érdeklődés a hazai és a külföldi piacon is. Terveink szerint az idén mintegy 400 000 négyzetméter feldolgozott nádat fogunk Németországba exportálni, négyzetméterenként 1 márkás áron. Elődeink évszázadokig éltek nádfedeles házban. Bebizonyosodott, hogy rendkívül egészséges és tartós építőanyag a nád. Nem drágább, mint a többi szigetelőanyag, és ráadásul környezetkímélő, mivel nem tartalmaz vegyi és egyéb káros anyagokat - mondja az igazgató. KECSKÉS István „Csináljuk - mert dolgozni kell” Az écskai belgazdaság környékén egykor kétszáz, most harminc-egynéhány erzsébetlaki idénymunkás vágja a nádat A környezetkímélő és tartós építőanyagból Németországba is exportálnak Sötétebbnek tűnt a ténylegesnél a minap Újvidéken a ránk nehezedő este, amikor a városi képviselő-testület nagytermét elhagyva az utcára léptünk. Nem, nem az utcai fényekkel, a közvilágítással volt baj. Még az itt-ott lesüllyedt aszfalt, a beszakadt járda vagy közút is viszonylag érzékelhető volt annak ellenére, hogy néhol még tábla sem hívta fel rá a figyelmet... A nyomasztó gondolatok a teremben sem hagytak bennünket nyugton. Hogy mennyire nem számít ennek az országnak a polgára - az ember -, arról ismételten meggyőződhettünk. Eszközök lennénk valamennyien a belgrádi hatalom kezében? - tűnődtünk, miközben városunk hídjainak tervváltozatait ismertették. Meghallgatásra találnak-e ezúttal a városi szakemberek, akiknek az anyagiak mellett legalább olyan fontos, hogy az épülő hidak a mostani és a majdan felnövő nemzedékek hasznára legyenek. Az ideiglenes megoldások túl drágának bizonyultak eddig is. Újvidékhez, a városhoz, méltó hidakat szeretnénk építeni, amelyek nem 50 évre, hanem legalább egy évszázadra szólnak, mondta ki tudja hányadszor Nikola Hajdin akadémikus, a Péterváradi acélsodronyos híd tervét vázolva, aki a Szabadság hidat, a város első függőhídját tervezte. Az újonnan épülő Péterváradi híd is hozzá fog hasonlítani. A városi képviselő-testület ezt a vázlattervet fogadta el pénteki ülésén és nem azt, amit az Országos Újjáépítési Igazgatóság szorgalmazott volna. Ez a volt vashídhoz hasonlóan acélrácsos szerkezetű lenne némi módosítással, hogy a Tomislav-hídra emlékeztessen. A városatyák hangoztatása szerint az újjáépítésben sehol a világon nem imitálják, utánozzák a múltat. A történelmi létesítmények, műemlékek esetében a visszaállításra törekednek. Ha napjainkban meg akarnánk építeni a Tomislav herceg-híd hasonmását, az mindkét változatnál drágább lenne. De nem sok értelme van a második vilgháborúban lerombolt budapesti hidak újjáépítésére vonatkozó hivatkozásoknak sem. Más jellegű és típusú hidakról volt szó, mint az ideiglenesen (eredetileg öt évre épült és több mint 50 évig szolgált) épült vashíd esetében. Újvidék a Balkánhoz tartozik földrajzilag, de ugyanakkor Európához is. Híddá kell lennie a városnak a szó szoros és jelképes értelmében is, folytatta Hajdin professzor. A város hatáskörébe tartozó két - a Péterváradi és a Szabadság - híd jórészt nemzetközi humanitárius eszközökből épülne. A meglévő pilléreken épülő Péterváradi új híd hozzávetőleg 15 millió márkába kerülne, a Szabadság híd felújítása az előzetes számítások szerint legtöbb 25 millió márkába. Az utóbbi a részletes felmérések után jobb állapotban van, mint gondolták. Egy ilyen típusú új híd építése egyébként 90-100 millió márkába kerül Európában. A városi képviselő-testület ülése után az elfogadott ütemterv szerint február elejére elkészülnek a fő tervek a hídroncsok kiemelésére, valamint a Péterváradi híd felépítésére és a Szabadság híd felújítására. Ha minden a meghatározott ütemben halad, március végén, legkésőbb április közepén megkezdhetik a munkálatokat a Péterváradi híd építésére. A híd összeállítását szeptemberre tervezik. A munkálatokat a budapesti Ganz és a belgrádi Mostogradnja közösen végzi. A híd átadásának lehetséges napja december 31-e. Ezt csak akkor tudják megvalósítani, ha minden a terv szerint halad, és nem gördítenek elé különböző köztársasági, hatósági akadályokat... Ez esetben az átadási határidő egy-két hónapot eltolódhat, de teljes egészében nem béníthatja meg a munkálatokat, hangoztatták a városi illetékesek. A Szabadság híd felújítása a tervek szerint 18-20 hónapot vesz igénybe. Hogy szárnyalhatnak-e majd gondolataink a majdani acélsodronyos hídjainkon át, vagy továbbra is rácsok között kell járnunk - kiderül a munkálatok elkezdésével. STANYÓ TÓTH Gizella Híddá lesznek-e a hídjaink? A tervek szerint az idén felépül a Péterváradi híd, a Szabadság híd felújítását pedig elkezdik Újvidéken Magyar Szó IDŐSZERŰ TÉMÁK 9