Magyar Szó, 2000. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-16 / 63. szám
2000. március 16., csütörtök Még a házak is meghalnak Miként csapjuk be önmagunkat - Helytörténettől és néprajztól a szociográfia felé közelítve Talán végleg túl vagyunk már azokon a néhány évvel ezelőtti megnyilatkozásokon, miszerint meddő próbálkozásnak tekinthető Kanizsán a Szociográfiai Műhely létrehozása, merthogy nincs értelme olyan korban, amikor régen lejárt a szociográfia ideje. Nemrégen olvashattunk például pályázatokat, amelyek szociográfiai jellegű munkák megírására szólnak. Tagadhatatlan, hogy máig is eltérő utakon haladnak a kanizsai Műhelyben tevékenykedő kutatók: érzésem szerint a többség a helytörténetet és néprajzi jellegzetességeket vizsgálja ahelyett, hogy napjainkról írna szociográfiát. Kétségtelen, persze, hogy amikor a mai korról írunk, fényképezünk, készítünk filmet, nem vághatjuk el a múlthoz kötődő szálakat, mert napjainkat az előzmények is befolyásolják. Különben pedig - amint elhangzott a Műhely hétvégi tanácskozásán - a néprajzi, helytörténeti gyűjtéseknek is elérkezett az utolsó pillanata, amikor ezt a munkát még elvégezhetjük (bár mindig van egy utolsó pillanat), mert kihalnak az öreg emberek, s velük együtt a már csak emlékeikben élő életforma, szokások - értékek. Ezeket később már „testközelből” nem tudjuk megismerni, legföljebb levéltári anyagokból. Azok viszont nem mesélnek olyan „apróságokról”, hogy például Adorjánon a dohánykertészek a fináncok érkezésekor még a haragosokat is értesítették a fenyegető veszélyről, s miért hasonlított a dohányvágó szerkezet a répavágóhoz. Varjú György beszélt a tanácskozáson a készülő munkájáról, miközben az említett faluban kihalt a dohánykertészet. Szemerédi Magda és Tóth Glemba Klára a gyermekáldáshoz fűződő hagyományok, szokások és babonák egy töredékét ismertette, Kovács Mária pedig Kispiac közösségi életét vizsgálja. A Szociográfiai Műhely serkentő hatása nélkül nyilván szegényebbek lennénk. Az „utolsó pillanat” és körülményeink miatt hangsúlyozták a részvevők, hogy legfontosabb feladatunk legalább rögzíteni az anyagot, ha kiadványok, könyvek nem is születnek azonnal. Dr. Silling István egy korábbi beszélgetésünk alkalmával kijelentette, hogy ő Kupuszinán nem érzi magát szórványnak, hiszen magyar közösségben él. Azóta nem múlt el hosszú idő, és a Még a házak is meghalnak Kupuszinán című előadásában „visszavonta” korábbi kijelentését, mondván: Ez a Kupuszina már nem az a Kupuszina, amelyet a vajdasági magyarság félt és amilyennek ismer. A beköltözők, idegenek új szokásokat hoztak magukkal a nemrégen még színmagyar településre. „Ha most végigmegyek a faluban, már valóban szórványnak érzem magam, mintha nem is a saját falumban járnék.” Változik a falukép: a házak mellett az olcsón megvett szomszédos házakat lebontják, kertek lesznek a helyükön. Nem lerongyolódott, romos épületek ezek, hanem lakhatók volnának, de nincs tisztelet irántuk, meghalnak. A Gyöngyösbokrétán látható csillogás mögött egy elhaló falutársadalom rejtőzik. Kevés a gyerek, lassacskán már nem lesz, aki őrizhetné a hagyományokat Ez a falukép már határozottan követeli a szociográfiai kutatást, a jelen vizsgálatát, nem is csupán Nyugat-Bácskában. Siflis Zoltán hangsúlyozta is ezt - mint ahogyan Dudás Károly is -, mert szociográfia nélkül valójában hazudunk önmagunknak, délibáb-képeknek hiszünk a valóság helyett, egy-egy ünnepség nyújtotta káprázatnak. Persze, ez nagyon gyakran kedvez a politikának is. Minek keresgélni a mélyebb rétegekben, amikor a leletek nagy valószínűséggel elhomályosítanák a csillogást.. Dr. Papp Györgynek a fiatalok körében végzett fölmérése már „életes” képet fest ifjúságunk gondolkodásáról, jelen- és jövőképéről. Igen, a válaszok már egy szociográfiai munka alapjául szolgálhatnak, hiszen a jelenről szólnak. Prekoncepcióval nem szabad ugyan ilyen munkához látni, de ha mégis ezt tennénk, nyilván azzal indulnánk el, hogy az ifjúság kiábrándult, tanácstalan, csalódott. S ha ez az igazság, szembe kell nézni vele szülőnek, iskolának és a társadalomnak egyaránt. Ha, a felsőbb politikának mindez mellékes, a kisebb közösségeknek mindenképp tenniük kell ellene. A kutató első tapasztalatai szerint fiataljaink világa végletesen keserű, és elfordultak a változtatás igényétől. Java részük nem akar itt élni, nagyon sokan Magyarországra mennének iskolába, s nem is szándékoznak hazatérni. Szép számban vannak olyanok, akik az anyaországnál is távolabbra költöznének. S hogy mi volt életük eddigi legnagyobb sikere? A válaszadók több mint a fele úgy véli, soha semmilyen sikere nem volt az életben. A boldogságot pedig elsősorban a családban találják meg, de a szegénység mellett boldogtalanságuk fő oka is a család. A Szociográfiai Műhely tanácskozásán elhangzottak ismét azt erősítették meg, hogy - bár a neve ellenére nem műhelymunka folyik itt - szükség van a szervezetre, mert megannyi téma vár kutatóra és szerzőre mostani mindennapjaink zavaros világából. Sajnos kevésnek tűnik a vállalkozó, pedig mint ahogyan az idős nemzedékek kihalása után múltunk világát sem tudjuk kellően feltárni, úgy a most megélt korról sem íródhat szociográfia évtizedek múlva. Legföljebb történelem. FODOR István Magyar Szó MŰVELŐDÉS 11 Száz év múltán is aktuális Nadežda Petrović festményei Újvidéken Egyedülálló kiállítást tekinthet meg az újvidéki képzőművészet-kedvelő közönség a Matica srpska Képtárában: kereken száz évvel első (belgrádi) bemutatkozása után Nadežda Petrovic 48 festményének bemutatásával róják le kegyeletüket a szervezők - a belgrádi Nemzeti Múzeum és az újvidéki Matica srpska Képtára -a 85 éve elhunyt festőnő emléke előtt. Szerbiában élt és alkotott, elsőként fordult Európa és a modern festészeti irányzatok felé, de itt, Újvidéken voltak a gyökerei: édesanyja Svetozar Mileticnek az unokahúga és neveltje volt, és Újvidéken jelent meg első kritikai írása 1904-ben, ahogyan Leposava Šelmić igazgatónő bevezetőjében emlékeztetett. Nadejda Petrovic (1873-1915) Belgrádban kezdte csiszolni a tehetségét, utána Münchenben és Párizsban tanult, sokat utazott, Rómában, Firenzében, Berlinben szívta magába a kor, elsősorban a művészet szellemét, de eszmeiségét is. Képein erős, tiszta színeket használt, mivel azonban több stílussal is megpróbálkozott, a színpompás, ragyogó tájképek és portrék mellett az újvidéki kiállítás anyagában megtaláljuk az impresszionisták lágy színeit, szórt fényeit is. Nadejda Petrovic szenvedélyesen képviselte az új irányzatok igazát: „A reformátorok minden esetben az emberek és hegyek felett néznek el, az előttük levő századokat fürkészik, az alapot pedig, melyen állnak, az elmúltt századok alkotják”. Az alkotó eszme állandó haladásának, fejlődésének volt a híve, rajongott az újért, az európaiért, de belevitte nemzeti és táji sajátosságait is. Hitte, hogy a művészetek, a szép iránti szükséglet majd megváltoztatja az embereket, jobb lesz tőle a világ. Rendkívüli társadalmi tevékenységet fejtett ki, ő kezdeményezte és szervezte az első balkáni művésztelepet, Sicevóban, 1905-ben. Fáradhatatlanul munkálkodott a délszláv szellemi és kulturális közösségért, írt, szervezett, tanított, és ez az energia óriási hatással volt a környezetére. A láng, az elhivatottság, vagy mondhatjuk sorsnak is, viszonylag gyorsan elemésztette: Nadejda Petrovicot, a balkáni háborúk és az első világégés önkéntes ápolónőjét 1915-ben, a valjevói katonakórházban, súlyos fertőzés következtében ragadta el a halál. Megmaradtak csodaszép festményei és szenvedélyes művészeti írástöredékei, valamint megható háborús levelei. A múlt, viharos századforduló (van-e másmilyen?) autentikus nagy egyénisége volt. Képeit, köztük a szávai dereglyéket és szajnai hidakat, a sicevói szorost és a boulogne-i erdőt ábrázolókat, melyek oly természetesen megférnek egymás mellett, április 15-éig lehet megtekinteni. A tárlat anyagát egyébként Ljubica Miljković, a Nemzeti Múzeum custosa válogatta össze. PÁLICS Márta A kiállítás egyik festménye 1904- ből: Fatörzs az erdőben A semmiből minősített néptáncegyüttes Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte egy nagy sikerű rendezvénnyel a péterrévei Tisza népi együttes A kijelentés, miszerint szombaton még egy gombostűt is nehéz lett volna a padlóra ejteni a péterrévei színházteremben, nem túlzás. A fennállásának 20. évfordulója alkalmából szervezett műsor iránt rendkívüli nagy volt az érdeklődés, és bizony nem kevesen bánták, hogy nincs több férőhely a teremben. A rendkívül színvonalas műsorban, ha nem is a teljesség igényével, de bemutatták az együttesben folyó tevékenységet, és fellépett néhány olyan vendég és együttes is, akikkel a Tisza az elmúlt húsz év alatt kapcsolatokat alakított ki, és igen szép sikereket értek el a népzene, a néptánc és a népdalkincs ápolása terén. A péterrévei Tisza népi együttes 1980 májusában voltaképpen a semmiből jött létre. Egy Terzin Róbert által tartott tánciskolát követően az első lépéseket megtanuló fiatalok hajlandóságot mutattak arra, hogy tovább tökéletesítik tudásukat, és az akkori ugyancsak hanyatlóban lévő amatőr színjátszók vezetője, Komáromi Zoltán segédletével megalakult egy formációs tánccsoport. Ekkor keresték fel Kodé Károlyt, aki már korábban is szerepet játszott a falu társadalmi életében. Bekapcsolódásával nemcsak a társas tánc, hanem a népi tánc elsajátítását is elkezdték a fiatalok. A két csoport vezetője, koreográfusa voltaképpen együtt tanult, fejlődött a táncosokkal. Péter révén egy olyan hagyományteremtő tevékenység indult meg, amelynek korábbról semmilyen gyökere nem volt. A Tisza sajátos utat tett meg a népzene, néptánc és népdalkincs ápolása terén. Időbe telt, amíg a divatos muzsikától, a művi táncoktól eljutottak a tiszta forrásig. A nagy út megtételében az együttes fáradhatatlan vezetője, Ródé Károly és segítőtársai mellett nagy érdeme van Terzin Róbertnek, aki 17 éven át dolgozott a fiatalokkal, majd a munkát Brezovszki Roland és Savelin Zoltán vették át. A Tisza együttes 18 Gyöngyösbokrétán vett részt, és a tartomány legjobb együttese közé került, tavaly viszont a Martin György Néptáncszövetség keretében szervezett bemutató színpad, megmérettetés keretében elnyerte a minősített együttes rangot. A húsz év alatt kétszer lépett fel a Duna menti folklórfesztiválon, táncolt Budapesten, Magyarország több falvában, városában, a Németországban dolgozó vendégmunkásaink meghívására, bejárta a Kárpátalját, Vajdaságban több rendezvényen szerepelt sikerrel. A 20 év alatt az együttesbe mintegy 500 fiatal kapcsolódott be, négy nemzedék vonult át. Ma már az egykori Tiszások cseperedő gyerekei is bekapcsolódtak a munkába. Az elmúlt húsz év kiemelkedő táncospárai közé a jubileum alkalmából a következőket sorolták: Gyetvai Ildikó és Pecze Imre, Horváth Erzsébet és Csasznyi Imre, Miliukov Biljana és Saša Gombosev, Hajnal Anikó és Kancsár László, Kiss Szabina és Terék György, Bozsóki Blanka és Horváth Tibor, Körösi Bea és Pusztai Csaba, Tóth Ágnes és Földesi Zoltán, Selymesi Anett és Máriás Tibor, Muhi Tímea és Ferencz József. A Vajdaságban tevékenykedő legtöbb néptánccsoportnak külön gondot jelent a megfelelő kísérőzenekar. A lakodalmas zenekar kíséretével lehetetlen tiszta forrásból merített néptáncot járni. Péter révén először Brusznyai András segítségével az asztali citerához nyúltak, majd a vidék ugyancsak jellegzetes hangszerét, a tamburát vették elő a régi zenész, Csepál Józsi bácsi segítségével. Azután Rózsa Rozáliának, az általános iskola zene szakos tanárának vezetésével beindult a tamburaiskola. Péter révén a Tisza Tamburazenekar mellett, amelynek vezetője Tóth Gábor, tagjai: Hajdú József, Fercsik Károly, Gödöllei Roland, Lukács Róbert, Stefaniga Csaba és Sándor Tivadar. Szabó Árpád vezetésével működik a Péterrévei Tamburazenekar is, Tóth Gábor pedig a kezdők Cinege és a haladók Tücsökbanda nevű zenekarát is vezeti, amelyek már a Szólj, síp, szóljj vetélkedőn is sikert arattak. Zsolnai Danilka vezetésével sikerrel tevékenykedik az asszonykórus, amelynek útjait és a népdaléneklést a kezdetben Vlasity Klára, Bodor Anikó, Szerda Anna és Polgár Lilla is egyengette, most pedig az utánpótlásneveléssel két fiatal aktív tag, Ferencz Katalin és Muhi Tímea foglalkozik. Eddig két kiemelkedő népdalénekes került ki a Tiszából: Koncz Éva, aki később a nótaénekléssel a Ki Mit Tud középdöntőse is lett, most pedig a szabadkai középfokú zenede érettségizője és Gutié Krisztina. Noha az együttest az egész falu magáénak tekinti, mindig akadtak olyanok, akik a támogatásban is kiemelkedtek. Ilyen volt eleinte a becsei kombinát Petőfi birtoka, majd Kiss Károly, Agroselo néven futó vállalata, a Győré fivérek Familiacoop vállalata. A népviseletek előteremtésében, a csizmák, cipők, ruhák, készítésében a szülők is derekasan kivették részüket. Közülük is ki kell emelni Földesi Teréz nevét, akinek keze nyoma több népviseleten ott van. A külföldi vendégmunkásoktól kapott pénzen is több népviseletet sikerült venni. Ezeket az ünnepi műsor keretében be is mutatták. Ma összesen kilenc eredeti népviselete van az együttesnek, amelyekről megint csak a szülők vagy maguk a táncosok viselnek gondot. A jubileumi rendezvény keretében nagyon sokan kaptak elismerő oklevelet a hosszú fáradságos tevékenységért. Külön elismerést kapott Máriás Tibor, aki 16 és Tóth Ágnes, aki 15 éve táncol, Koncz Éva, aki 12 éve táncol és énekel. A támogatók közül pedig Kiss Károly. Persze megillette az elismerés, a fáradhatatlan mindenest, Kodé Károlyt, aki az ünnepségen jelentette be lassú visszavonulását azzal, hogy az idei Gyöngyösbokrétára még az ő vezetésével készül a tánccsoport. A nagyszerű műsorban részt vett Ricz Emese, a Vajdasági Versmondók Egyesületének tagja, a péterrévei Lóré, a becsei Didó tánccsoport, valamint a becsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör formációs tánccsoportja és a Csiraj Énekegyüttes, a Zellei Zsuzsanna és Savelin Zoltán tánckettős a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központból és a Cirkálom Népzenei Együttes, Ivanovics Tünde, a Vass Lajos nagydíjas népdalénekes, az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör tagja. Természetesen fellépett a műsorban a Tisza együttes valamennyi jelenlegi tagja, csoportja is. A legtöbb tapsot az a 22 perces produkció váltotta ki, amellyel a Tisza a minősített együttes címet megszerezte. LAJBER György Mi az a pszichodráma? A Vajdaságban még újdonságnak számító képzés részvevőivel budapesti szakemberek foglalkoznak Pénteken és szombaton pszichodrámai képzés indult Szabadkán olyan főiskolai, egyetemi végzettségű személyek számára, akik munkájuk során nagyszámú emberrel kerülnek kapcsolatba. Nemcsak szabadkai, hanem zentai, újvidéki... részvevők is voltak: tanárok, orvosok, pszichológusok, vagy például színházi szervező, rádiós újságíró. A Vajdasági Módszertani Központ - és Pető István szaktanácsadó - által szervezett képzésen a 40 részvevővel a Magyar Pszichodráma Egyesület terapeutái foglalkoztak. Két csoportban, két napon át reggeltől estig folyt a munka. Az első időszakban - 2,5-3 éven keresztül, kéthavonta két napon át - önismereti szinten foglalkozunk a csoportokkal, utána pedig megtanítjuk a módszert. Öt-hat év kell ahhoz, hogy valaki önállóan is taníthassa a módszert - hallottuk dr. Sarkady Kamillától. - Egy pszichoterápiás módszerről van szó, csoportterápiáról, amely azon alapul, hogy a játékban, akcióban az egyén az egész testével, érzelmeivel, belső érzéseivel jelen van, és újraéli a lejátszott élményeket - fűzte hozzá dr. Hantos Ágnes. -A pszichodráma az emberi kapcsolatok építéséhez járul hozzá, az egyén önismeretét segíti, mert alkalmat ad neki arra, hogy megtapasztalja a saját készségeit, s lehetőséget nyújt, hogy egy szerepcserében átélje a másik érzéseit. Olyan lehetőségeket is kipróbálhat, amelyekhez az életben nincs elég bátorsága, de ebben a védett környezetben igen - magyarázta dr. Gallus Klára. Mint mondta, emberekkel foglalkozó egyének kapcsolódtak be a képzésbe, akiknek ahogyan fejlődik az önismerete, talán a másik embert is jobban megismerik, és egy sokkal hitelesebb kommunikációt tudnak kialakítani, felismerik a maguk és a másik hiányosságait, s a korrekció lehetőségeit is. A képzés révén egy kisebb közösségben elterjed a módszer hatása, amely továbbadható, és így aztán gerjesztheti azt a mentálhigiénés segítő szemléletet, amelyben mi is hiszünk - mondják a pszcihoterapeuták. Dr. Pálmai Kálmán arra a kérésre, hogy mondja el, mi is történt e két napban, azt válaszolta, ezt nem teheti, mert nagyon fontos alaptétel a titoktartás. Ami a csoportban történt, az olyan mélyen személyes jellegű közlés, megnyilatkozás, ami senki másra nem tartozik, csak a tagokra. Ami viszont a technikákat, módszereket illeti: különböző helyzetgyakorlatokról, játékokról van szó, amelyek révén a részvevők kipróbálhatják, hogy bizonyos helyzetekben hogyan működnek. Ha valaki olyan aktuális történetet hoz, amiben nehézsége van, megoldást vár - ez nem feltétlenül tragédia, lehet akár örömhelyzet is -, akkor ezt egyfajta szerepjátékkal, szerepcserével, belső hangokkal, különböző, kizárólag a pszichodrámában használatos technikák segítségével újraélheti, s egy kicsit kívülről is magára láthat. A csoport lényege, hogy egy olyan sokoldalú tükröt tarthat az egyén elé, amelyben 18-20 szögből, 18-20 ember szemével megnézheti önmagát - magyarázta Pálmai Kálmán. - Az említett titoktartás megszegése nélkül elmondhatom, melyek azok a témák, amelyekkel foglalkozunk, s amelyek az önök közegében is nagyon fontosak: egyik a bizalom kérdése, hogy hogyan tudjuk a bizalmat újból megteremteni, valamint, hogy mennyire vagyunk bátrak nyitottnak lenni a másik felé, de itt van a bátorság kérdése is, hogy hogyan tudom vállalni önmagamat. Fontos, hogy hogyan tudom önmagam kifejezni, s úgy kommunikálni, hogy ne bántsam meg a másikat, de lehetőleg hatékonyan elmondjam azt, amit akarok - tette hozzá Gallus Klára, MIHÁLYI Katalin