Magyar Szó, 2000. december (57. évfolyam, 283-307. szám)
2000-12-01 / 283. szám
2 KÜLPOLITIKA NEMZETKÖZI FIGYELŐ Kostunica megváltoztatta az erőviszonyokat A KFOR igyekszik segíteni a jugoszláv elnöknek Francia-amerikai vita a kumanovói szerződés átírásáról - Milosevic fölött Belgrádban fognak ítélkezni A tegnapi The Times beszámol arról, hogy az egyes NATO-tagállamok azzal vádolják a KFOR amerikai kontingensét, hogy nem tesz meg mindent a fegyveres albánok támadásainak megakadályozásáért a Kosovo adminisztratív határa körüli választóövezetben. Az amerikaiaknak rendelkezésére áll a szükséges katonai felszerelés, és az elmúlt hetekben alkalmuk volt megtekinteni a felfegyverzett albán csoportok gyakorlatozását, ám mégsem tettek semmit az albánoknak a biztonsági övezetbe való beszivárgása ellen. A The Guardian szerint Franciaország szerdán konfliktusba keveredett szövetségeseivel a presevói völgyben kialakult helyzettel kapcsolatban. A francia külügyminisztérium szerint módosítani kellene a kumanovói békeszerződés azon cikkelyeit, amelyekkel a jugoszláv erőknek megtiltják a választóövezetbe való behatolást. A NATO képviselője szerint ez lehetetlen - írja a brit napilap. A tudósító hozzáteszi, a francia javaslat azután került a nyilvánosság elé, miután a szerb politikusok figyelmeztettek, hogyha szükség lesz rá, akkor az összes rendelkezésre álló eszközzel ismét ellenőrzés alá veszik a határ menti területet, amelyet az albán szakadárok a nemrég folytatott harcokban elfoglaltak. A szerb rendőrség szerdán harc nélkül elfoglalta a stratégiai fontosságú dél-szerbiai, Lučane falut. Norvég katonák viszont szerdán Kosovo központi részében megállítottak egy teherautót, amely tele volt fegyverrel, lőszerrel és a dél-szerbiai albán szakadárok fegyveres csoportjának egyenruháival. A The Guardian fontosnak tartja közölni Robertson NATO-főtitkár nyilatkozatát, mely szerint lehetséges a KFOR és a szerb rendőrség közös járőrözése a határ menti övezetben. Ugyanez a lap egyébként tegnap azt közli olvasóival, hogy Slobodan Milosevic fölött Szerbiában fognak ítélkezni, méghozzá nyomban a decemberi választások után. A vádpontok: választási csalás, a személyes vagyon eredete meg néhány gyilkosság és merényletkísérlet, amely Jugoszláviában történt az elmúlt időszakban. A The Guardian mindezt Zoran Dindic azon interjúja alapján állítja, amelyet a Szerbiai Demokratikus Ellenzék egyik vezető politikusa adott a belgrádi Glas javnosti napilapnak. A brit újság szerint ez a tény bizonyítja azt, hogy az új hatalom kész kiadni Miloševićet a hágai törvényszéknek. Szerdán a brit lapok közül a The Daily Telegraph foglalkozott részletesen a dél-szerbiai történésekkel. A KFOR gyorsan reagált annak érdekében, hogy meggátolja egy újabb balkáni válság kirobbanását, egyben támogatást nyújtva az új jugoszláv elnöknek is. A békefenntartók meggyőzték a szerbeket és az albánokat arról, hogy el kell fogadniuk a határidőhöz nem kötött tűzszünetet. Nyugati diplomaták elégedettek ezzel a kimenetellel, amely lehetővé teszi a párbeszédet, de figyelmeztettek, hogy Kostunica megválasztása, aki egyébként még mindig a hatalom konszolidációjával foglalkozik, még nem jelenti azt, hogy Kosovo problémáját sikerült megoldani. Milosevic bukása arra kényszerítette a nyugati országokat, hogy változtassanak stratégiájukon. A NATO most meg akarja találni a módját annak, hogy megvédje Szerbiát, sőt elfogadta még a belgrádi terminológiát is, és elítéli az albán terroristákat. Kostunica hatalomra jutása óta a Nyugat egyre kevésbé támogatja Kosovo függetlenségét. Egyes diplomaták szerint a Preševo környéki albán támadások az albán szélsőségesek próbálkozása a mérsékelt Ibrahim Rugová visszaszorítására. Ezzel összhangban a nemzetközi közösségnek a mérsékelt politikusok közötti párbeszédet kell lehetővé tennie. Egy névtelenül nyilatkozó diplomata szerint Kosovo kérdését hosszú távon úgy lehet megoldani, hogy a tartomány valamiképpen integrálódik Európába, ahol a szuverenitás kérdése nem annyira kiélezett. A The Times szerdán arról írt, hogy a fegyveres albánok csúfot űznek a tűzszünetből, mivel megígérték, hogy „felszabadítják a preševoi völgyben élő 70 000 albánt” és a területet hozzácsatolják Kosovóhoz. A KFOR képviselője elmondta, hogy a tűzszünet ellenére az albánok nem vonultak vissza állásaikról. A The Guardian november 29-én arról értesítette olvasóit, hogy Kouchner nemzetközi kormányzó három héten belül elhagyja Kosovót. Az újság úgy értékeli, ez csalódást fog kelteni az albánokban, mivel Kochner az elmúlt hetekben, a nemzetközi közösség ellenkezésével szemben is, azt követelte, hogy a jövő év tavaszán Kosovóban tartsanak választásokat, amelyeken megválasztanák a terület kormányát. Azt még nem tudni, hogy ki lesz az utód, mivel Paddy Ashdown, a brit szabaddemokraták egykori vezetője lemondott a jelöltetésről az Egyesült Államoknak a személyével kapcsolatos nagy ellenkezés miatt. A The New York Times tudósítója ellátogatott az elválasztó övezetben levő Lučane faluba. A tegnapi számban megjelent riport hangsúlyozza, hogy a négy szerb rendőr meggyilkolása kihívást jelent Kostunica elnök új kormánya számára. A lázadók, akiknek a létszámát a szerbek legalább 200-ra becsülik, a KFH fiókszervezetének számítanak. A rendőrség különleges egységei szerdán átvették az ellenőrzést Lučane fölött. A faluban csupán néhány idősebb lakos maradt, ám az éj közeledtével a rendőri egységek riadókészültségben voltak. Az egyik rendőr szavai szerint: „a terroristák továbbra is a hegyekben vannak, de nincs kizárva, hogy néhányan közülük a faluban is bujkálnak”. Kostunica nyugalommal kezelte a válságot, szavatolta a szerbek és az albánok biztonságát is a térségben. Csillapította a hadsereg és a rendőrség heves retorikáját. Mégis szándékai nem teljesen világosak. Egyrészt követelte, hogy a KFOR lépjen föl az albán szélsőségesek tevékenysége ellen és a politikai megoldást támogatta, másrészt viszont mégis elküldte a rendőröket, foglalják vissza Lucanét. Egyelőre nem tudni, hogy a rendőrség tovább akar-e haladni, azaz be akar-e vonulni az elválasztó övezetbe. Magában a faluban az albánok a hegyekről rájuk látnak. A helyi rendőrparancsnok hangsúlyozta, hogy fegyveresei nem fognak elsőként támadni. A Lucanéban összevont rendőrségi erőket azonban nehézfegyverzettel ellátott katonai és különleges rendőri egységek támogatják tankokkal, tüzérséggel és nagyszámú katonával. A hadsereg páncélosainak csöve az elválasztó övezetben levő albán falvakra irányult. A presevói albán vezetők nyugtalanok a Kosovóban annak idején tevékenykedő erők koncentrációja miatt, ezek voltak azok az erők, amelyek „sok embert megöltek” a tartományban - úja az amerikai napilap. Sharp Kammberi, a bujanovaci albán emberi jogi csoport vezetője szerint Koštunica sokkal jobb politikus, mint Milosevic. A feszült helyzet ellenére a rendőrség még sohasem volt ennyire korrekt. Ez természetesen Kostunica befolyásának az eredménye - mondta Kammbek. Elmondta azonban azt is, hogy a szerbiai és jugoszláv vezetés irányából ellentmondásos jelzések érkeznek: amikor a rendőrség ultimátumot adott az albán fegyvereseknek, akkor Nebojša Cović, a szerbiai kormány alelnöke helyi albán vezetők előtt „szerencsétlennek” nevezte az ultimátumot. MÁRTON Attila Magyar Szó 2000. december 1., péntek Státustörvény, kettős állampolgárság vagy külhoni állampolgárság Duray Miklós írása a Magyar Nemzetben A nemzethez tartozás egyik legbiztosabb ismertetőjegye a tudat és a lélek mély rétegeiben megbúvó összetartozás-érzés. Néha érzékelhetővé, sőt láthatóvá válik lelkünknek ez a rejtett síkja, ha például olimpikonunk a győzteseknek kijáró emelvény legmagasabb fokára lép, majd ezt követően felhangzik nemzeti himnuszunk. Ilyenkor akár több ezer kilométerre egymástól egyszerre szökik könny a szemekbe. A XX. században nemcsak a sportsikerek hallatán, hanem a lélekben közösen átélt gyászok nyomán is sok millió ilyen egyszerre könnyezés kerítette hatalmába a magyar embereket. Ennyire és ennyi felé szakítva egymástól még sohasem élt nemzetünk. Az újbóli együvé tartozás vágya főleg az elszakítottakban él folyamatosan olyan jelképként, mint a zsidó egyetemességben a jeruzsálemi siratófal. Akik egy tömbben maradtak Magyarország állami keretei között, azokban ez az érzés különbözőképpen hullámzik, de sokukban már lecsengett. A magyar nemzet összetartozási vágyát kiélő kommunista hatalom bukásával a legnagyobb felszabadulás azáltal következett be, hogy megszűnt a nemzeti érzést elnyomó államhatalmi gépezet. A hatalmi elnyomás megszűntével pedig keresni kezdtük nemzeti önmagunkat is, tervezni kezdtük azokat a társadalmi, közéleti, művelődési jogi szerkezeteket, amelyek enyhíthetnek szétszóródottságunkon. A rendszerváltozást követő öt-hat év alatt ezen a nyomvonalon jutottunk el a Magyarország határain túl élő magyar nemzetrészek közösségi létét a velük számbeli többségben élő nemzetekhez viszonyító partneri kapcsolatok megfogalmazásáig, amely alapján kialakulhatna a Kárpát-medencei nemzetek és az egész magyar nemzet közötti társnemzeti kapcsolatrendszer. Ebben a tervezési folyamatban fogalmaztuk meg az össznemzeti lét paradigmáit, a családközpontúságot, a tudásközpontúságot és a szülőföld megtartó erejének növelését. Ha ezek az egyetemes célok nem válnak vezéreszmévé, a XXI. században veszélybe kerülhet az egész nemzet. Ezzel összefüggően kerestük azokat a szervezeti kereteket, amelyek a nemzetközi jog megsértése nélkül, a belső jog korlátainak némi tágításával lehetőséget nyújtanának az elszakított nemzetrészek képviselői számára helyet foglalni egy közös magyar parlamentben. Ehhez kapcsolódva fogalmaztuk meg az alulról építkező nemzetszerkezetet, ami elvezethetne a politikailag föderális, kulturálisan egységes magyar nemzet kialakulásához. E gondolkodási folyamat eredményeként jutottunk el a magyar nemzetrészeknek az államhatárok módosítása nélküli újraintegrálása eszméjéhez, amelyet először 1996-ban fogalmaztunk meg. Eközben vált egyre valóságosabbá Magyarország NATO-tagsága és közeledő lehetőséggé az európai uniós csatlakozás, amelyhez az a közös óhajunk kapcsolódik, hogy áldásos következményei terjedjenek ki az egész nemzetre, államhatároktól függetlenül. A Magyarország európai uniós csatlakozásához fűzött vágyak képernyőjén azonban hirtelen föltűnt a schengeni egyezmény, egy új lehetséges vasfüggöny rémeként, amelyet már nem a kommunista rendszer eresztene le elénk, hanem a Nyugat. Megtörténhetne, hogy a schengeni egyezmény kiterjesztésével Magyarországra nem a román secu, a szovjet KGB vagy a csehszlovák STB akadályozná meg a magyar határ átlépését, hanem az új szűrővizsgálat vagy a vízumkényszer. És láttuk a rémképeket, hogyan vesztegelnek az elszakított magyarok a magyar határ szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai oldalán. Felvillant előttünk annak a virtuális élménynek a képe, hogy a román vagy ukrán állampolgárságú magyarok együtt akarnak utazni Bécsbe rokonaikkal, de az osztrák határon kényszerűen szétválnak útjaik. A reális félelmek képei voltak ezek, mert az, hogy Kolozsvár, Szabadka, Szombathely és Kassa egy fejlődési program szerint gyarapodhat már a múlté. Az elmúlt évszázadok során a magyarság akármennyi hányattatáson ment is keresztül, még nem ért meg olyan helyzetet, hogy a Kárpát-medenceieket eltérő rendszerek között húzódó határok választották volna el egymástól. Ennek a veszélye először éppen Trianon következményeként, a kommunizmus alóli felszabadulás után, az európai integráció lehetőségével rémlott fel. Ezzel a lehetséges veszéllyel szemben találtuk ki védekezésül a kettős állampolgárság intézményét, amely alapján alanyi jogon minden magyar számára hozzáférhetővé vált volna a Magyar Köztársaság, azaz a mindenkori magyar állam állampolgársága. Kezdetben én is a kettős állampolgárság híve voltam, mivel ez a legegyértelműbb jogi megoldás olyan esetek rendezésére, mint a magyar nemzet szétszakítottsága, mert egyenjogúsítja a különböző országokba szakadt, tehát egymás viszonylatában jogilag idegen, de egy nemzethez tartozó személyeket. A kettős állampolgárság jogi körülményei tisztázottak és létezik rá számos precedens a világban, mégha az egyes államok nem is kedvelik. Egyedül a fegyveres erők kötelékeiben végzett szolgálat körül merülnek fel fenntartások, illetve a választójog megfogalmazása jelenthet fennakadást. De rá kellett jönnöm, hogy azok számára nem jelenthet megoldást a kettős állampolgárság, akik a leginkább rászorulnának az ebből származó előnyökre. A kettős állampolgárság kérdése a Kárpát-medencei magyarok esetében kimondottan a XX. századhoz, szintén Trianonhoz kötődő probléma. A történelmi Magyarország szétdarabolásával az utódállamokba került magyaroknak választaniuk (optálniuk) kellett, hogy maradnak-e magyar állampolgárok, vagy vállalják az új állam jogi kötelékeit. A kettőt egyszerre nem lehetett választani. A magyar állampolgárságot választó magyart akár kitoloncolni is lehetett az utódállam területén lévő lakóhelyéről. Az optálás emléke köszöntött vissza 1960 tájékán, amikor Magyarország és az egyes szomszédos országok (államok) között megszülettek a kettős állampolgárság lehetőségét egymás viszonylatában eltörlő kétoldalú egyezmények. A kommunista hatalomhoz kapcsolódó, a Trianon szellemében megfogalmazott kétoldalú szerződések a mai napig érvényben vannak annak ellenére, hogy Magyarországon már nem hatályosak. Szlovákiában akár megfoszthatnák állampolgári jogaitól a Magyarország viszonylatában kettős állampolgárságú felvidéki magyart. Csehországban pedig törvény akadályozza a kettős állampolgárság létrejöttét. Ukrajnában minden állam irányába törvény tiltja a kettős állampolgárságot. Romániában a kettős állampolgárokat a törvény eltiltja a közhivatalok betöltésétől, valamint a közélettől. Ha elképzeljük ez utóbbinak a következményét például a moldvai csángókra, Erdély, Partium és Bánát magyarságára nézve, akkor kiderül, hogy a kettős állampolgárságú magyarok Romániában kiszorulnának a közéletből. Ha másért nem is, de ezen körülmények és következményeik miatt el kellett állni a kettős állampolgárság szorgalmazásától. De éppen e nyilvánvalóvá vált lehetséges következmények miatt érthetetlen, hogy a Magyarok Világszövetsége néhány romániai magyar tisztségviselőjének követelőzése miatt síkraszállt a kettős állampolgárság bevezetése mellett. A Magyarok Világszövetsége stratégiai bizottságának 1996 és 2000 között én voltam az elnöke, de a fenti tények miatt elutasítottam ennek az igénynek a képviseletét. Nemzetpolgárok lesznek a határon túliak A végéhez közeledik, a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarok kedvezményeiről szóló törvénytervezet előkészítése - értesült a budapesti Magyar Nemzet. A törvény hatálya azokra a szomszédos államokban élő magyarokra terjedne ki, akiknek nincs sem magyar állampolgárságuk, sem állandó magyarországi tartózkodási engedélyük. A tervek szerint a jogalanyok nemzetpolgári igazolványt kapnak. A Magyar Nemzet úgy tudja: a törvény meghatározott időre szóló magyarországi munkavállalásra jogosítana fel. A tervek szerint a határon túliak mind vasúton, mind távolsági buszokon a magyar állampolgárokat megillető kedvezményre lesznek jogosultak. A törvénytervezet szerint azok a határon túli magyar családok, akik legalább két gyermeküket szülőföldjükön járatják magyar oktatási intézménybe vagy magyar nyelvű osztályba, egy magyarországi közhasznú szervezethez folyamodhatnak iskoláztatási támogatásért. Ösztöndíjat kaphatnak azok a diákok, akik szülőföldjükön folytatják főiskolai vagy egyetemi tanulmányaikat. A törvény egyben garantálná azt is, hogy Magyarország köteles fenntartani egy olyan közszolgálati televíziót, amelyik a határon túli magyarság számára sugároz. A normaszövegről a december közepén tartandó Magyar Állandó Értekezleten döntenek majd a magyarországi pártok képviselői és a határon túli magyar legitim szervezetek küldöttei. A magyar reintegráció eszmeiségének fejlődésében történelmi határkövet jelentett az 1996 július elején megrendezett első magyar-magyar csúcsértekezlet. Nemcsak azért, mert a rendszerváltozás óta ez volt az első teljes képviseletű magyar gyűlés, hanem az ott megfogalmazott állásfoglalás miatt is. Ebben egyformán helyet kapott az elszakított magyarság autonómiaigénye, a szülőföldön maradás feltételeinek megteremtése, Magyarország európai uniós integrációjának és a Magyarországgal szomszédos országok európai uniós csatlakozási terveinek a támogatása és a csúcsértekezlet intézményesítésének az igénye, azaz a Kárpát-medencei magyar integrálódás intézményének a megteremtése. Ez a rendezvény reprezentatvitása és az ott megfogalmazott célok miatt történelmi fordulópont volt a Trianon utáni magyarság életében. Erre lehetett rákapcsolni a folytatást jó két évvel később, amikor megszületett a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) intézménye, majd néhány hónap múlva az integrálódás további eleme, a határokon túl élő magyarok magyarországi jogállásáról meghozandó törvény iránti igény kinyilvánítása. Már 1996-ban láthatóvá vált, hogy az akkori magyarországi szocialista-liberális kormánykoalíció nem igazán örül a fejleményeknek. Amennyiben a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori elnöke és a hivatal felügyeletével megbízott államtitkár nem tart ki a csúcsértekezlet sikerre vitele mellett, talán csonka eredménnyel végződött volna a találkozó. De később az 1998-as kormányváltás után megrendezett csúcstalálkozón, amelyen megalakítottuk a MÁÉRT-et, majd az azt követő MÁÉRT-csúcstalálkozón megfogalmaztuk a státustörvénnyel kapcsolatos elvárásunkat, nyilvánvalóvá vált, hogy mind a szocialisták, mind a szabad demokraták ellenzik a nyilatkozatnak főleg a státustörvényre vonatkozó kitételeit. Bonyolult lenne annak elemzése, hogy ezek a pártok miért gördítenek akadályokat a magyar újraintegrálódás törvényekkel is szabályozott útjába. A figyelmet ezért inkább arra kell fordítani, hogy a státustörvény felvetésével párhuzamosan, a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Tanácsában a státustörvény ellenpontozásának a szándékával egy más elképzelésen kezdtek dolgozni. Ennek eredménye 2000 tavaszára érlelődött meg a „külhoni magyar állampolgárság jogintézménye létrehozására” készített javaslat nyilvánosságra hozatalával. (Befejező része holnapi lapszámunkban)