Magyar Szó, 2001. június (58. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-20 / 141. szám
2001. június 20., szerda A napokban eltemették a csókaiak öreg papját, a 87 éves korában elhunyt Haupt József plébános urat, aki az itteni, csaknem kétszáz éves római katolikus templomban igét hirdető papok közül leghosszabb időn át tett eleget papi teendőinek. 1942-ben érkezett Csókára és haláláig itt maradt, több mint fél évszázadon át hirdette az igét. A több nyelven író és olvasó papot a templomban ravatalozták föl, és nagyszámú hívő jelenlétében és több papnak a részvételével misét tartottak a megboldogult lelki üdvösségéért. A mise keretében Huzsvár püspök úr ismertette az elhunyt életútját, érdemeit és keresztényi erényét. Molnár László felvétele a megboldogult pap ravatalánál készült. TISZASZENTMIKLÓSON Újságírótábor (is) nyílik A tiszaszentmiklósi Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör ezen a nyáron is, július 18-i kezdettel megszervezi az öt napig tartó újságíró- tanfolyamot a kezdők számára. A táborban több szerkesztőség újságírói tartanak előadást, lektor is részt vesz a munkában, s a számítógépes adatbevitelt is elsajátíthatják a részvevők. Párhuzamosan elméleti és gyakorlati képzés folyik majd, a részvétel díjtalan. A tábor vezetője Tóth Lívia, a Képes Ifjúság főszerkesztője, az érdekeltek nála, a szerkesztőségben jelentkezhetnek felvételre, vagy Pósa Máriánál a (0230) 77-724-es telefonon. si Még lehet jelentkezni A csókai Orpheus Tehater július 5-étől 15-éig Tiszaszentmiklóson szervezi meg a II. Színjátszó Tábort. A részvételi díj 300 dinár, amit érkezéskor kell befizetni. Még lehet jelentkezni. A részvevők a tábor tíz napja alatt megismerkednek a színjátszás alapjaival, és színre viszik Déry Tibor-Presser Gábor- Adamis Anna: Képzelt riport egy poppfesztiválról című nagysikerű musicalja alapján készülő művet. Szabó László rendező, a tábor vezetője elmondta, hogy a színmű előadásához szükséges gárda már jelezte a részvételét, ám azok többnyire környékbeliek, de — én azt szeretném, hogy Vadjaság más vidékeiről is érkezzenek érdeklődők, hiszen hasznos kezdeményezésről van szó, másrészt meg a táborban betanult művet minden szereplő falujában, városában be akarjuk mutatni, és azért szerencsés lenne, ha sok helyről érkeznének a szereplők, és általuk az adott településeken is követőket szereznénk feljövő színjátszásunknak. Az érdekeltek a következő telefonokon jelentkezhetnek: (0230) 71-046 (munkaidőben), 71- 867, illetve 72-336-os telefonon és esti órákban. si Dicstelen karrier Dordevic rendőrtábornoknak tudnia kellett a civilek likvidálásáról Senkit sem ért váratlanul, hogy az 53 éves Vlastimir Dordevic rendőrezredes helyét a közbiztonsági szolgálat élén Sreten Lukic azonos rangú tábornok foglalta el. Dordevic leváltása után azonban a politikai színtéren maradt mint Szerbia Belügyminisztériumának tanácsadója. Azt híresztelték, hogy az év végéig nyugdíjazzák. Úgy tűnt, hogy feltűnés nélkül távozni fog Slobodan Milosevic TROTIQC egyik legnépszerűbb rendőre. A Szerbia déli részén született Dordevic rendkívül gyorsan haladt a ranglétrán Radovan Stojcic Badza belügyminiszter-helyettes meggyilkolása után. Dordevic kinyilvánította hűségét a kormányzópártok iránt, s együtt haladt Slobodan Milosevictyel az azóta bebörtönzött elnökkel. Igen gyakran elkísérte a választási nagygyűlésekre, az első sorban állt Milosevic mellett. Részt vett a Szerbiai Szocialista Párt legutóbbi kongresszusán, egyszóval a baloldal ügyét a szívén viselte, s senki sem vitatta el hűségét a vezérhez. Amikor a nyilvánosság tudomást szerzett a Dunába süllyesztett hűtőautóval kapcsolatos botrányról, egyértelművé vált, hogy a rendőrtábornokra álmatlan éjszakák várnak. Gyorsított eljárással nyugdíjazták, azzal a megindoklással, hogy megkísérelte eltusolni az egész ügyet. Obrad Stevanovic rendőrtábornokot áthelyezték tanárnak a rendőrakadémiára. Mindketten a botrány kirobbanásáig szerepet töltöttek be Bujanovacon, segítséget nyújtottak Nebojsa Covicnak, a dél-szerbiai válságtörzs koordinációs bizottsága elnökének. Miután a nyilvánosság több részletet tudott meg polgári személyek likvidálásáról, Dordevic egyre ritkábban jelent meg a közvélemény előtt. A hazai és a külföldi közvéleményt egyaránt megdöbbentő botrányról Dordevic egy szót sem mondott. Egyértelművé vált, hogy a hűtőautó esete Dordevic rendőrségi életrajzának sötét foltja. Az előbbinél sokkal lényegesebb azonban, hogy miként viszonyulnak a kosovói civilek likvidálásának ügye iránt. A hűtőautót kivetette a Duna, s ez arra késztette Dordevicet, hogy alaposan fontolóra vegye, hogy mindez milyen következményekkel sújtja személyiségét. Mint hírlik, Moszkvába menekült, s annyi biztos, hogy az orosz fővárost is elérő szibériai szelek nem segítenek neki, hogy elfelejtse a hűtőautót. Ezzel egy karrier dicstelenül véget ért, még akkor is, ha Dordevic hajlandó valamit közölni arról, mi mindent tett, amíg hitt a letartóztatott elnöknek. Sohasem tudjuk, hogy állunk a rendőrökkel! Vojkan RISTIC Két évvel csökkent az átlagos életkor Rosszabbodott a polgárok egészségi állapota Szerbiában Az utóbbi négy évben - a Nedeljni telegramok orvosi körökből szerzett értesülése szerint - Szerbiában a 45 és 64 év közötti férfiak általános életkora két évvel csökkent. Veszélybe került a legfiatalabbak élete is. Egyéves korig a csecsemők halandósága 1992 óta növekvőben van. 1993-ban Közép-Szerbiában és Vajdaságban 1000 lakosra két csecsemővel több haláleset jutott. A kedvezőtlen irányzat mind a mai napig tart. Ezenkívül emelkedett a gyermekágyas nők halandósága a 10 évvel ezelőtt időszakhoz viszonyítva: a terhesség, a szülés és az azt követő időszakban 100 ezer újszülöttre 10 haláleset jut - közölte lapunknak dr. Snezana Simic, a belgrádi Orvosi Kar tanára. - Egyre több az öt évnél fiatalabb alultáplált gyermek, s ez nagy mértékben tükröződni fog további fejlődésükben. Az Egészségügyi Világszervezet az UNICEF-fel együtt 1999-ben Szerbia-szerte 11 000 család tagjait vizsgálta meg, és arra a megállapításra jutott, hogy az iskoláskor előtti gyermekek súlya és magassága nagymértékben elmarad a nemzetközi mércék mögött. DURISIC МкшЈМ Levél, plakát, tanfolyam... Milyen szolgáltatást, s mennyiért kínál a felsőhegyi telekunyhó - Ismertető azok részére, akik keveset tudnak a számítógépről A zentai község négy faluja közül csupán Felsőhegyen nyílt nemrégiben telekunyhó. Ez nem kis részben annak is köszönhető, hogy a helyi olvasókör már korábban létrehozott a futballpálya melletti épületben egy számítógépes központot. A Z-1l szervezettel karöltve a DemNet-nél nyert pályázat segített abban, hogy bővüljön és korszerűsödjön a felszerelés. A műholdvevő antenna lehetővé teszi a gyorsabb internetezést, most már van telefax, fénymásoló, nyomtató és szkenner, s egy új számítógéppel is bővült a gépállomány. Fokozatosan, ha nem is a legnagyobb gyorsasággal, mindinkább bejáródik a telekunyhó. Most már rendszeresen nyitvatart: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton 16-tól 19 óráig. Ebben az időszakban minden olyan szolgáltatást vállalnak, amelyet az említett felszerelés lehetővé tesz. Szakember áll azok rendelkezésére, akik a telekunyhóval kapcsolatos információkhoz szeretnének jutni (ebben az időszakban a 843-082-es telefonon is érdeklődhetnek) , és segítséget kaphatnak a gépek kezelésével kapcsolatban is. Érdemes kicsit bővebben is foglalkozni a szolgáltatásokkal, hiszen faluhelyen, így Felsőhegyen még telefax is elvétve akad. Tehát a telekunyhóból faxolni lehet gépelt vagy kézzel írt (fehér papírra, jól látható) dokumentumokat vagy leveleket stb., természetesen amennyiben a fogadó is rendelkezik készülékkel. A küldött anyagot így percek alatt megkapja a címzett. Ennek a szolgáltatásnak az áráról nem sokat tudunk mondani, hiszen azt döntően a telefonköltség határozza meg, hogy milyen távolságra s milyen mennyiségű anyagot továbbítanak. A fénymásolás valószínűleg mindenki számára közismert, a szkenner szerepe viszont kevésbé. Ennek a készüléknek a segítségével képek, rajzok (vagy éppen írott szöveg) vihető be a számítógépbe, ami adott esetben interneten elküldhető, de a helyszínen ki is nyomtatható. A telekunyhó igyekszik segíteni a helyi társadalmi szervezeteket is, gyakorlatilag csak a költségek megfizettetésével. Tehát amennyiben képes vagy rajzos plakátot, szórólapot stb. szeretnének készíttetni, a számítógép és a szkenner segítségével ezt megtehetik. A telekunyhóban jórészt „minden a számítógép körül forog”, ezért erről szólunk kissé részletesebben. Máris lehet jelentkezni tanfolyamra fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Hat-nyolc fős csoportokban megtanítják az érdeklődőkkel 10—12 órában az alapvető tudnivalókat. A tanfolyamok elsősorban azt szolgálják, hogy megbarátkozzunk a komputerrel, ne féljünk tőle, s utána már gyakorlat teszi a mestert... Aki már annyira belejött, hogy levelet tud írni, el is küldheti ismerősének. Amellett, hogy ez a fajta, tehát az elektronikus levelezés gyors, igen olcsó is. Főként, ha külföldre, kiváltképp pedig ha távolra, mondjuk Amerikába vagy Ausztráliába szól. Egy e-mail (egy levél) továbbítása mindössze 5 dinárba kerül, akár Zentára, akár éppen kanadai rokonnak szól. Akinek pl. otthon van számítógépe, és e-mail-címet is nyitott, de telefon híján vagy más ok miatt nem levelezhet saját gépéről, a megírt levelet a telekunyhóból elküldheti. Akinek viszont odahaza nem áll rendelkezésére számítógép, megbeszélheti távol élő rokonaival vagy ismerőseivel, hogy a telekunyhóba küldjenek levelet, melynek elektronikus postacíme: olvasokor@sksyu.net. A leveleket a gépen elolvashatja, vagy kinyomtatják neki. Aki nem szeretné, hogy mások is belenézhessenek levelébe, az a telekunyhóban saját fiókot nyithat. Az internetezés lehetőségeit ezúttal nem ismertetjük bővebben, mert hosszadalmas volna, és különben is már bizonyos alaptudás kell hozzá. Ha pedig valaki mégis adatokhoz szeretne jutni a világhálóról, a szakember leszedi részére, és az igények szerint ki is nyomtatja. Végül pedig szóljunk néhány szót az árakról! A már említett levelezés kétségkívül olcsó (5 dinár az elküldése). A számítógép 1 órai használatáért (akár játszanak rajta, akár a helyszínen ír valaki levelet) 20 dinárt kell fizetni. A szövegbevitelt a szakember is vállalja: 1 oldal 25 dinárba kerül. (Ebben az esetben nem kell fizetni külön a számítógép használatáért.) Egy internetes óráért 60 dinárt számolnak föl, ami kissé drágának tűnik. Persze, ez azt jelenti, hogy valaki egész órán át használja a világhálót. Amennyiben például „leszedi” az adatokat akár néhány perc alatt a számítógépbe, utána már csak 20 dinárért böngészheti óránként. Egy oldal szöveg kinyomtatása 10—15 dinár, a szkennelés pedig 10-30 dinár. A szöveg fénymásolása oldalanként 5, a képé pedig 10-15 dinár. (Ezek már nem számítógépes szolgáltatások, mint ahogyan a faxolás sem.) Reméljük, hogy némely esetekben, a szolgáltatások igénybevevőinek növekedésével és a rendszer bejáródásával, az árak inkább csökkennek, mintsem növekednek. is. YU PRESS Ne hazudj! A hágai vizsgálóbírók alapszabálya Miként dolgoznak a hágai törvényszék vizsgálóbírói, ezt sokkal jobban tudják Boszniában, mint Szerbiában. Boszniában ugyanis már néhány éve a sajtó gyakrabban emlegeti e bíróságot, mint a nemzetgyűlést vagy a kormányt. Manojlo Milovanovic tábornokot, a boszniai Szerb Köztársaság volt véderőminiszterét két BMSZPKiMWS héttel ezelőtt beszélgetésre idézték be a banjalukai vizsgálóbírók. A már vádemelés alatt álló Ratko Mladic tábornok háborús helyettese, aki három éve rettegésben él, hogy titkos vádiratot emeltek ellene, három napon át szakértői minőségben válaszolt a vizsgálók kérdésére Szarajevó szerb ostromáról. A beszélgetés előtt azonban Milovanovicot figyelmeztették: Fenntartják maguknak a jogot, hogy szembesítsék olyan okmányokkal és tanúvallomásokkal, amelyek eltérnek tanúvallomásától. Ha tehát a szakértők egyetértenek, akkor számolnia kell azzal, hogy hazugságon fogják. A hágai vizsgálóbírókkal közvetve kapcsolatban áll a Szerb Köztársaságban a háború után történt talányos eset. Nem tisztázták ugyanis még Ziko Koponja, a banjalukai Nezavisne novine tulajdonosa elleni merényletet, aki elveszítette lábát miután 1998 októberének végén robbanóanyagot csempésztek autójába. Banjalukai rendőrségi körökben olyan mendemonda kelt szárnyra, hogy Koponja majdnem életével fizetett azért, mert együttműködött a hágai vizsgálóbírókkal Zeljko Raznatovic Árkán dossziéjának kiegészítésében. Feltételezik, hogy Árkán boszniai hívei valószínűnek tartották, hogy Koponja - aki több ízben járt a hágai törvényszéken - beszámolt Raznatovic szerepéről Sanski Mostban 1995 őszén történt vérfürdőről. Abban az időben a mostani laptulajdonos az Arkan vezette szerb egységpárt boszniai tisztségviselője, s az Arkan vezette Tigrisekkel együtt részt vett a horvát-muzulmán támadás visszaverésében. A találgatásokat időszerűsítette az, hogy az Árkán elleni gyilkos merénylet után a hágai bíróság nyilvánosságra hozta a lepecsételt vádiratot, amely azzal gyanúsította, hogy muzulmánokat gyilkolt meg Sanksi Mostba, noha Árkán más frontokon (Vukovar, Bjelina, Zvornik) is harcolt, s valószínűnek tartják, hogy ott Árkán jelentősebb szerepet töltött be. A Szerb Köztársaságban a vizsgálóbírók meghonosították azt a gyakorlatot, hogy a gyanúsítottakat tájékoztatási jellegű beszélgetésre hívják, s írásbelileg szavatolják számára, hogy 48 órával a kihallgatás után nem lesznek letartóztatva. Két ízben hallgatták ki Dragan Obrenovicot, a boszniai szerbek hadseregének alezredesét, aki a vizsgálóbíróknak azt mondta, ha Hágába kívánják szállítani, ne vegyék őrizetbe, idézzék be, és önszántából meg fog jelenni Hágában. Ez azonban nem segített rajta húsvétkor, amikor apósának Zvornik közelében levő házában letartóztatták éppen az ebéd elfogyasztása idején. Az újabb események kissé elhomályosították a hágai vizsgálóbíró eddigi legnagyobb sikerét Szerbiában. 1996 márciusában ugyanis sikerült rábeszélniük Drazen Erdemovicot, a boszniai szerbek hadseregének volt katonáját, hogy adja meg magát a bíróságnak. Erdemovic beleegyezett, hogy ismerteti az 1995 nyarán Srebrenicában a muzulmánok körében végrehajtott tömeggyilkosságról. Igaz, sokan azt állítják, hogy Erdemovicnak Szerbiából való távozásával jóval nagyobb szerepet játszottak egy külföldi hírszerző szolgálat ügynökei és személyesen Slobodan Milosevic. A Demokrata Párt később azzal vádolta Milosevicet, hogy első ízben adott ki Hágának valakit Szerbiából. Andrija CVETKOVIC Nikolic adómentesítést kér A radikális vezetők tágas lakásba költöztek kormányzásuk alatt A Szerbiai Radikális Párt kétszínűsége határtalan. Szerbia Képviselőháza elé módosítást terjesztettek, amelyet Tomislav Nikolic, Natasa Jovanovic és Bozidar Vucurovic radikális képviselő írt alá. Módosító indítványukban azt kérik, hogy az extrajövedelemre kirótt adó alól mentesüljenek a korábbi rendszer miniszterei és tisztségviselői, akik 200 négyzetméternél kisebb lakást kaptak. Ily módon Tomislav Nikolic szeretné elkerülni, hogy az extrajövedelemre adót fizessen, mert mint a korábbi kormány alelnöke 178 négyzetméter lakáshoz jutott. Párttársa, Aleksandar Vucic, volt tájékoztatási miniszter mindössze néhány hónapig töltötte be tisztségét, amikor több mint 120 négyzetméter lakást utaltak ki neki. (Danas) TISZAVIDÉK 9 ! Elhangzott Dragán Jovanovic Danilov író: Felelősségem teljes tudatában azt állítom, hogy néhány nagyhangú demokrata körében napjainkban jóval több a keményvonalas kommunista, mint amilyenek maguk a kommunisták voltak. Néhányan öblös hangon az egyenlőséget és az igazságot hirdetik, s ez ellenálhatatlanul emlékeztet az absztrakt humanizmus kivitelezhetetlen voltára. (Monitor) ** Kosta Cavoski belgrádi egyetemi tanár: A Szerb Néppárt vezetői szeretnék rákényszeríteni Dukanovicot, hogy hozza meg a kiszolgáltatásról szóló törvényt, hogy utána állampolgáraink likvidálásával vádolhassák meg. (Borba)