Magyar Szó, 2002. szeptember (59. évfolyam, 205-229. szám)
2002-09-22 / 223. szám
16 SZABADIDŐ VUKOVICS GÉZA Olvastam, hogy az idén honpolgáraink mintegy hatvan százaléka nem nyaralt, s valószínűleg telelni sem fog. Sebaj, itt az ősz, s legalább őszülni fog. Velem együtt, hisz én is már csak gondolatban fürdök az Adriai-tenger cirógató sós vizében, és járkálok a partján. És milyen élénken emlékszem az utolsó sétámra egy eldugott öbölben. Ugyanis a tengerfenék fövényében az áttetsző vízen át egy tévékészüléket vettem észre, melynek képernyőjét a leáldozó nap sugarai megcsillantották. A kihunyt szemű műszaki csoda az előző nap még nem volt ott, ötlött eszembe. A körötte cikázó néhány halon és lassan cammogó kíváncsi rákon kívül mindenképpen megpillanthattak az ógörög mitológia csodalényei is, kezdett működni a képzeletem. Legelőbb is a félig hal, félig ember alakú Triton, ki nyomban megfújta kagylótrombitáját, hogy íziben értesítse Poszeidónt, a tengerek urát. Az Aigaiban, a tenger mélyén rejlő palotájában élő istenség feltehetően azonnal kupaktanácsot tartott, hogy alaposan megvitassa a dolgot. A főleg leszármazottjaiból, rokonaiból álló gyülekezet előtt, mert ő is pereputtyával uralkodik, akárcsak sok szárazföldi hatalomtartó, ünnepélyesen kijelentette, hogy ha az elhunyt televízió hanyag tulajdonosa csónakba száll, ő maga számol le vele, ha éppen kedve szottyan rá. Ezt könnyen megcselekedheti, mert ha akarja, háromágú szigonyával hatalmas vihart támaszt, felkorbácsolja a hullámokat, és egy szavával le is csillapítja. Nem akárki ő, Zeusz főisten testvérbátyja. Nincsen olyan olümposzi trükk, amelyet ne ismerne. Nőcsábász mivoltában is gyakran igénybe veszi varázserejét. Mivel eléggé szószátyár, ezen a rendkívül fontos összejövetelen is eldicsekedett egyik kalandjával. Azzal, hogy egyszer beleszeretett Démétérbe, a Föld istennőjébe, aki úgy akart elrejtőzni előle, hogy lóvá, természetesen kancává változott. Erre ő, mármint Poszeidón csődör képét öltötte. Erre Démétér megengesztelődött és engedett ostromának. Enyelgés közben elfelejtettek visszaváltozni, s így gyermekük, Areión szórakozottságuk következtében táltoscsikónak született. Ezt a titkot egyébként Aphrodité, a szépség istennője fecsegte ki, ki a habokból született, így aztán ő is parancsol a tengernek. Poszeidón ellenlábasaként azt is elpletykálta róla, hogy hebehurgyán uralkodik, legfeljebb csak kukoricacsősz lehetne, hiszen tengeri istenként ért a „tengeri”hez. Miután eleget kérkedett, Poszeidón udvartartásának szörnyei között kiosztotta a feladatokat. A sziréneknek évezredes szerepüket kell betölteniük, éspedig azt, hogy csábos énekükkel vesztébe csalogassák a szóban forgó tévé gazdáját. Szkülla alattomosan sziklazátonyával, Kharübdisz pedig veszélyes örvényeivel igyekszik elintézni a komisz frátert. Megfelelő megbízást kaptak Poszeidón halandó fiai is, így a mindenkibe belekötő Amükosz a komisz illetőt, ha az útjába kerül, szokása szerint birkózásra hívja ki, s kegyetlenül elbánik vele. A hírhedt Prokrusztész pedig házába csalogatja az ipsét, megvendégeli, szállást is ad neki, s ha rövidebb az ágynál, hát kíméletlenül megnyújtja, ha pedig hosszabb, akkor levág belőle. Ha a tengerszennyező elkerüli ezeket a csapdákat, hát felkutatja őt Polüphémosz, a kannibál természetű egyszemű óriás, aki azóta fem fog át az emberekre, amióta Odüsszeusz ravaszul megvakította. Megtorlásra kaptak utasítást a Poszeidón népéhez tartozó, sokféle alakot ölteni tudó Próteusz és Néreusz is, hogy a körözött személyt változtassák hallá, rákká, polippá, hadd váljon a halászok zsákmányává. Képzeletemben ilyen döntés született Poszeidón röpgyűlésén. Remélem, az istenek következetesebben betartották határozataikat, mint a földi halandók. Annál inkább, mert ez tiltakozó megmozdulás volt rendetlen emberek ellen, hogy ne szennyezzék a televízióval a tenger hullámait, ha már ezt megteszik az éter hullámaival! A Guetamalában található maja piramis lépcsősorán található hieroglifák fordítása során olyan részletekre derült fény, melyek két maja szuperhatalom harcát fedik fel. Az 1300 éves maja írásjegyek alátámasztják azt az elméletet, mely szerint a Maja világ két főhatalom harca miatt volt megosztott, nem pedig kisebb harcok tépázták a dinasztiákat, ahogy eddig a kutatók hitték. Igen ritka, hogy olyan újabb épületet találnak, mely a maja történelmen tátongó hatalmas fehér lyukakat tömi be. A mostani megfogalmazásunkban Dos Pilas volt a maja világ Szomáliája vagy éppen Vietnamja, ahol két akkori szuperhatalom vívta harcát. A lépcsősort még 2001 októberében felfedezték, de csak most sikerült teljesen lefordítani az ott található írásjeleket. A lépcsősor 60 eseménydús évet mesél el Balaj Chan K’avvnil életéből, aki Krisztus előtt 535-ben mindössze 4 évesen Dos Pilas irányítója volt. Ekkoriban K’avvul idősebb testvére volt az egyik szuperhatalom királya. Bátyja az észak guatemalai Tikal királya, Calakmul uralkodójával harcolt, mely helység mintegy 97 kilométerre északra, a mai Mexikó területén feküdt. Dos Pilas 113 kilométerre volt Tikaltól. K’vvaiil huszas éveiben Calakmul erői megszállták és behódoltatták Dos Pilast. K’vvaiil ekkor szövetségeseit Calakmul ellen fordította és hadat viselt bátyja ellen majd egy évtizedig, mikor is Tikalt sikerült kifosztani. Bátyját és a nemesség más tagjait Dos Pilasba vitték kivégezni. A lépcső nyugat régiója leírja a kivégzéseket: „A vért összegyűjtötték, a halottak koponyáját pedig Tikal központi terén gúlába rakták.” Az utolsó hieroglifa pedig leírja, amint Dos Pilas királya győzelmi táncot lejt. A kutatók úgy vélik a maja civilizáció talán az egységes birodalom kiépítésének küszöbére érkezett, amikor a csaták kitörtek. Ám a szövegből az is kiderül, a harcok nem csak ezért folytak, ugyanis a RÉGÉSZET NAGYVILÁG Visszavonul a jószívű torreádor José Tomast egyszer majdnem meglincselték, mert nem akarta megölni a bikát. Rajongóinak legnagyobb sajnálatára bejelentette visszavonulását az arénák világából a 27 éves José Tomas, Spanyolország egyik legnépszerűbb torreádora. Elhatározását nem indokolta meg. A pénteki spanyol sajtó azt írta, hogy esetleg túlságosan „intellektuális” ehhez a foglalkozáshoz. Azt a módot, ahogyan Tomas az arénában szembeszállt a bikával, sokan csodálták, mások viszont nem értették meg, és gyakran mondták róla, hogy "más galaxisról származik". A torreádor tavaly a bikaviadalok történetének egyik legnagyobb botrányát okozta azzal, hogy a legjelentősebb madridi „corrida” során János Károly király szeme láttára vonakodott megölni egy bikát - mivel az szerinte túlságosan szelíd volt. A feldühödött publikum dühétől csak a rendőri védelem óvta meg, amikor ezek után elhagyta a stadiont. Tomas különben a kiesést alaposan pótolta: csak az idei évadban 97 bikát ölt meg és trófeaként 44-nek a füleit megkapta. Anyja, aki túlságosan veszélyesnek tartja a torreádor pályát, örömmel fogadta, hogy fia felhagyott vele. (Korridor) MAGYARÁZÓ két szuperhatalom később is állandó harcban állt egymással. Majd később a maja világ regionális hatalmakra bomlott, és az ebből a helyzetből fakadó állandó harcok szétszaggatták a birodalmat. Ám a civilizáció eme összeomlása Krisztus után 900-ban még ma is vita tárgya. Sokan úgy vélik, a maja birodalmat nem harcok, hanem egy környezeti kataklizma söpörte el a föld színéről. (New Scientist) Sohasem volt jó háború, vagy rossz béke. Benjamin Franklin 2002. szeptember 22., vasárnap RÉGI LAKOMÁK Ortlölünk Őseink étkezéséről a kalandozások korában készült, a Sankt Gallen-i kolostorban■ Alt). századi Ekkehard-krónikában Heribald fráter számol be arról, hogy a magyarok vendégül látták őt, evésre és ivásra buzdították: „Néhányan tüzet raktak a szabad ég alatt, és hatalmas nyársakon forgatva húst sütöttek. A hírs másik részét bográcsban főzték puhára. Mindehhez hihetetlen mennyiségű bort ittak meg. A lakoma után meghajigálták egymást marhacsontokkal, ezzel kezdetét vette a vigasság. Végül pedig énekeltek, táncoltak, birkóztak és vívtak vezéreik ihallatására. ” Íme legelső dokumentuma a nyárson sült marhának és a bográcsban készült marhagulyásnak. Az Esztergom-Visegrád-Óbuda hármasa által határolt Pilis hegység a fejedelmi-királyi nemzetség korai magánuradalma, erdőispánsága volt, számos vadászkastéllyal. A csábító pilisi vadbőségnek sem a királyi, sem a papi emberek nem tudtak ellenállni. A vadhúsok közül a szarvas, az őz, a vaddisznó és a nyúl volt népszerű. A vadmadarak közül elsősorban a tőkésrécék, a foglyok és a fajdok estek áldozatul. A tatárjárás egykorú leírásában, majd az 1288. évi esztergomi vámtarifa tételei között egyaránt azt találjuk, hogy a környék ló- és szarvasmarha-tenyésztése is számottevő volt ebben az időszakban. A mészárosoké lett az első magyar iparos osztály. Esztergomi céhük a 13. századra az érseki és a káptalani tekintéllyel szemben is hatalomnak számított. A mészárosoké után a másik jelentős iparos tömörülés a molnároké volt, utánuk a serfőzők, szakácsok, kenyérsülök, méhészek következtek, akik mind a királyi asztal és a városi polgárok szolgálatában tevékenykedtek. Az említett esztergomi piacvám-taksából hatalmas árubőség képe rajzolódik ki előttünk ebből az időből. Az igás- és háláslovak, szarvasmarháik, disznók, juhok, kecskék az állatvásártéren cseréltek gazdát. A város belső piacán posztó, lenvászon, fa- és cserépedények, kovácsoltvas szerszámok és konyhaeszközök, bőrből varrt lábbelik, cifra bundák, subák, dolmányok, szekerek, hordók, fegyverek, vértek, ruhaneműk várták a vevőket, mellettük viaszt, mézet, gyertyaneműt és méhsört kínálgattak. Tejtermék, sajtféle, zöldség, keleti fűszerszám, só is akadt bőven. A lacikonyhák pecsenye- és libafertály-árusain kívül voltak itj vándor énekmondók, igricek és regösök, akik húros hangszerek és dudák hangjára tréfálkozhat. A Kis-Duna haltartó viváriumaiból piacra hozták portékájukat a környékbeli halászok is. A távoli tengerből a Duna felé vándorló 6-8 mázsás vizának csodájára jártak, de inkább a sózott viza volt kelendő és a sokféle eleven halféle. Európa többi országához hasonlóan nálunk is valóságos halkultusz alakult ki, bőséges és változatos étrendet eredményezve a sokféle hal elkészítési módjának variálásával. A fajták rangsorában a vita után a tokkal következett, majd a csuka, a harcsa és a ponty folytatta a sort. A sügér, ón és süllő nevét a tihanyi apátság halászainak személyneveként 1211-ben említik legrégibb okleveleink. Ritkább halfajtáink közül a pisztráng szerepelt legtöbbször. Tömeges halászata - főként a Kárpátok hegyi patakjaiban - már az Árpádok korában is dívott. Az ügyesebb királyi halászokat nagy becsben tartották. Túrócban 1245-ben egy Uzda nevű halász földet kapott IV. Bélától, egy másikról Nyárádról pedig azt jegyezték fel, hogy nemcsak a háló vetéséhez értett, hanem a szablyát is meg tudta forgatni: a tatárjáráskor a Valmájába menekülő IV. Béla király kíséretének vitéz tagja volt. A király a Hont megyei Pir faluval jutalmazta hűségéért 1243-ban. A királyi és főúri lakomák akkoriban több napig is eltartottak. Az étkezések menete különféle szabályokhoz igazodott: a tarka öltözetű vendégsereg hosszús, összefüggő sorrá összeácsolt, abroszokkal letakart asztalok mellé telepredett le. Az uralkodó jeladására először vizet hordoztak körül a kézmosáshoz. Ezt többször is megismételték az étkezés folyamán. Aztán az étekhordómester és a pohárnokmesterfelügyelete mellett az udvarban nevelkedő nemesifjak felszolgálták az ételeket és az italokat. A király és királyné kiszolgálása az étekhordó és a pohárnok feladata volt. Az asztal közepére helyezett tálból kérni szedték ki a húsdarabokat, amelyeket előzőleg a konyhában feldarabolhat, majd a tányérokon ki-ki a saját, az övében vagy a csizmaszárában tartott késével tovább aprított, és ismét kézzel vett a szájába. (Villát étkezéshez nem használtak a 15. századig.) Ujjaikat a reájuk húzott fémhüvelyekkel védték a forró ételtől. A zsíros és fűszeres húsokhoz mértéktelen mennyiségű bor fogyott. Ekkor még csak a fehérbort ismerték, az uralkodók kedvelt itala a szerémségi, malváziai és budai bor volt. Egy közkori francia utazó a budait kóstolhatta, amit így diaért: „Buda környéke rendkívül kies, a talaj pedig mindennemű élelmiszert bőségesen szolgáltat, különösen kitűnő a fehérbor, mely tüzességét a számos meleg fürdőtől és az azokban lévő kéntől kapja. ” Az italokat fémből és fából készült poharakból fogyasztották. Az egyes kerámiaféleségek, mint a fajansz, a drága, nehezen beszerezhető áruk közé tartoztak. Az üveg még a fajansznál is arisztokratikusabb anyag volt; a főúri leltárakban is csak elvétve fordul elő. Az egyszerűbb tárgyakat nemigen díszítették, de voltak nemesfémből készült, drága ötvösmunkák is: kancsók, ivópoharak, serlegek, tálak és tányérok, kések és kanalak az előkelők asztalain, akik az arany- és ezüsttárgyak mellett ón- és bronzedényeket is használtak. Az egyes fogások közeledtét és a díszkelyhek felszolgálását rézfúvósok jelezték. Az étkezés alatt és után folyamatosan szólt a zene: énekesek, fúvós és ütőhangszerek, dudaszó és a kobozjáték kísérte a mulatságot. A lakomákon egybegyűlt vendégseregnek az énekmondók, igricek és regösök hősi tettekről meséltek. Az ünnepi alkalmak, lakodalmak kellemes záróakkordja pedig fényes táncmulatság volt. (Csapó Katalin - Vendéglátás Magazin) 80 dkg kicsontozott, pörköltnek való vaddisznóhús (legjobb a lapocka, a csülök, a lábszár, a hasaalja) 2 közepes vöröshagyma, 8 dkg sertészsír (de 6 evőkanál olajjal is készíthetjük), 3 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál só, 1 mokkáskanál majoránna, 2 dl vörösbor, 4 szem borókabogyó, 2 zöldpaprika, 1 erős paprika, 1 evőkanál paradicsompüré, 8 dkg füstölt szalonna, 1 kiskanál csemege pirospaprika. A pirított dödölléhez: 1,2 kg burgonya, 1 kiskanál só, 20 dkg finomliszt, 2 vöröshagyma, 8 dkg sertészsír (vagy 8 evőkanál olaj) A húst megmossuk, majd forrásban lévő vízbe rakjuk. Fél perc elteltével leszűrjük, lecsöpögtetve hűlni hagyjuk, azután kb. 2 centis kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, s a hússal együtt a forró olajon megpirítjuk. A zúzott fokhagymával, sóval, majoránnával ízesítjük, azután a fele bort és annyi vizet öntünk rá, amennyi épp ellepi. Amint forr, kis lángra állítjuk, és lefedve kb. 2 óra alatt puhára pároljuk. Közben a borókabogyót 1 deci vízben pár percig főzzük, a pörköltre szüljük, aminek eljövő levét folyamatosan vízzel pótoljuk. Amikor kész, a karikákra szelt paprikákat beledobjuk, a paradicsompürével ízesítjük, és még néhány percig tovább főzzük. A szalonnát apró kockákra vágjuk, kisütjük, a porcot szűrőlapáttal kiemeljük belőle. Visszamaradó zsírját a pirospaprikával színezzük, és azonnal fél deci vízzel fölöntjük, nehogy megégjen. A pörkölthöz keverjük a maradék borral együtt, még 2 percig főzzük, és ha kell, utánasózzuk. Amíg a hús puhul, elkészítjük a dödöllét. Ehhez a burgonyát megtisztítjuk, kockákra vágjuk és lábasba tesszük. Annyi vizet öntünk rá, amenynyi éppen ellepi, megsózzuk, majd puhára főzzük. A lisztet egy serpenyőben közepes lángon szorgalmasan keverve 8-10 perc alatt zsemleszínűre pirítjuk. A burgonyát főzőlevében fakanállal jól összetolják, azután a lisztet is beleszórjuk. Erőteljesen kevésve (ezt nem lehet elmismásolni) a tűzön 2-3 percig főzzük. Ezután lehúzzuk, és a keverést még 5 percig folytatjuk. Ha kész, félretesszük. Pihenésképpen lereszeljük a vöröshagymát (lehet apróra is vágni), és a forró olajon szalmasárgára pirítjuk. Következik a tálalás: a maradék olajba mártott evőkanállal a dödöllét tányérra szaggatjuk, a pirított hagymával megkenegetjük, a szalonnapörccel meghintjük. A pörköltet melléhalmozzuk.