Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-09 / 33. szám

2007. február 9., péntek ÁLARC-TERV Szivén Dániel, 1. c,J. J. Zmaj iskola, Szabadka ' ',1 % £ . Ha varázspálcám volna Varázspálcák csak mesékben léteznek, de ha véletlenül hozzájutnék egy­ ilyen tárgyhoz, jól ki­használnám a varázserejét. Először a környezetemben szeretnék segíteni a sok szegény emberen. Hallom a felnőttektől, hogy sok éhező nép van az országunkban. Vará­zsolnék elegendő ételt és tűzrevalót nekik. Elre­pülnék a varázspálcámmal más országba is. Oda, ahol a cunami elmosta a falvakat és a városokat. Újat varázsolnék nekik. Legyen hol lakniuk. Amer­re a varázspálcámmal elsétálnék, mindenhol bé­ke lenne. Sehol se lenne háború. A borongós esős időt is elvarázsolnám ragyogó napsütésre. Magam­nak is varázsolnék. Lerövidíteném az utat az is­kolától hazáig. Még jobb lenne csak inteni a va­rázspálcámmal és már otthon is lennék. Sajnos, ez mind csak egy álom, nincs varázspálca. Talán egy­ napon, annyi mindent feltalálnak, hátha lesz valaki, aki egy varázspálcát is feltalál. Addig még sokszor megjárom az utat otthon­ról az iskoláig és vissza. 6 ■ GEIJER Kornélia, 5/1, Petőfi brigád iskola, Kúla Farsang A farsang egy nagyon régi szokás. Ilyenkor az emberek álarcot vagy jelmezt viselnek. . Nálunk 2006-ban a Tisza-parton gyülekeztünk. Egy szalmabábut a tél jelképeként felgyújtottunk és a Tisza vizébe dobtuk. Ezután felvonulás kezdő­dött, és a végén a városházához értünk. Utána a Tisza néptáncegyüttes fellépett. Ott sokféle játé­kot játszhattunk és babszemeket adtak a győztes­nek. Öt babszemért édességet kaptunk, és 10 bab­szemmel benevezhettünk a fánkfaló versenyre. Aki előbb megette a fánkot, az nyert, és csokoládét ka­pott. Mi így ünnepeltük a farsangot. ■ NAGY Regina, 3. e, J.J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa ALARC-TERV Pivárcsik Nikol, 1. c,J. J. Zmaj iskola, Szabadka Mtcmíió Lakatlan szigeten Sziasztok! A nevem Couseil. Egy régebbi kalan­domról számolok be. Mint tudjátok, én­ Pierre Arnouniax professzor segédje vagyok. Amikor Abraham Lincoln elindult a „szörnyeteg” felderítésére, váratlan fordulat állt be. Ugyanis balesetet szenvedtünk, végül arra a va­lamire kerültünk. Ekkor rájöttünk arra, hogy em­beri kéz munkája, így most a Nautiluson élek. Ne­mo kapitány elég rendesen bánik velünk. Föld kö­rüli utunk egyik megállója a Torres-szoros volt. Ez egy nagyon sekély víz, az alján sziklák találhatók. Mivel hajónk nagy, zátonyra futottunk. Volt itt a kö­zelben egy­ sziget. A professzor megkérte a kapi­tányt, hadd menjünk ki egy kicsit a szárazföldre. - Rendben, miért ne? - mondta. - Azt viszont tudniuk kell, hogy 3 nap, 3 óra és 43 másodperc múl­va a tengeralattjáró ismét a víz tükrén siklik majd. - Hát ezt honnan tudja, ilyen pontosan? - kér­deztem csodálkozva. - Ez egyelőre maradjon az én titkom - válaszolt. - Nos, uraim, a viszontlátásra! És bevonult a kabin­jába. - Könnyen ment - sóhajtott fel Ned. - Túl könnyen. Vajon miért nem .... meg ben­nünket a visszatérésre? Valami itt nagyon gyanús . - kételkedett a tanár úr. - Az most mindég­­. Inkább tegyük el magun­kat holnapra! - javasoltam. Másnap pontban 6 órakor találkoztunk. Min­denkinél volt puska és egynéhány töltény. Csónakba szálltunk. Végre-valahára elértük a célt. Pár perc alatt jó nagy távolságra kerültünk a parttól. A sziget mintha korallból lett volna. Hatal­mas erdők magaslottak előttünk. Mimózák, fiku­­szok, pálmafák és még sok egyéb nőtt itt. Törzsük tövéből páfrányok, kisebb virágok és hüvelyesek „mosolyogtak” ránk. A kanadai kókuszdiófákra buk­kant. Felmászott rájuk, leverte a termést, héjukat megrepesztette és ledobta hozzánk. Mi jóízűt it­­­tunk a gyümölcs tejéből. - Finom! - állapítottam meg. - Szerintem ven­déglátónknak sem lesz ellene kifogása, ha viszünk a hajóra. Amint mentünk tovább, kenyérfákat pillantot­tunk meg. Sűrű lombkoronájuk közt gömb alakú termés virított. Ez a fa megmunkálás nélkül is majd­nem egész évben adja a táplálékot. Utána banán­fákra lettünk figyelmesek. Délután 5 óra felé jól megrakodva indultunk vissza a Nautilusra. Útközben elhatároztuk, hogy holnap is kimegyünk a Szárazföldre. Másnap hegyi patakokon keltünk át, majd egy­ fennsíkra kerültünk. Ritkás erdőn haladtunk ke­resztül, végül bokrokkal benőtt síkságra értünk. Egyszer csak gyönyörű madarak repültek előttünk. - Paradicsommadár! - kiáltott fel a tanár úr. - A verebek rendjébe, a vastagcsőrűek család­ja tartozik - vágtam rá. Utunk folytatásával egy ilyen csodás madárra ta­láltam. Ezt könnyű volt megfogni, mert részeg ál­lapotban­ esett a lábam elé, ugyanis berúgott a sze­recsendiótól. Két óra tájt a szigonyos leterített egy vaddisznót. Megnyúzta, kizsigerezte, bordaszeletet vágott belőle, amit utána meg is sütöttünk. Ned és én egy­ kengurufalkát vertünk fel. A ba­rátom 12 darabot lőtt le. - Ez melyik rend, Couseie? - kérdezte a tanár úr. - A méhlepény nélküli emlősök első rendjéhez, a „kengurunyulak” fajtájához tartoznak. Fák od­vában élnek, és gyors állatok. Nem kövérek, de a húsuk nagyon ízletes. - Sötétedéskor értünk a párnin. A kanadai rög­tön hozzálátott a vacsora készítéséhez. - Mi lenne, ha ma este vissza se mennénk a Na­utilusra? - kérdeztem. - És ha végleg kereket oldanánk? - toldotta meg Ned. Ekkor egy kő esett a lábunk elé. - Az égből nem szokott kő hullani - állapítot­tam meg, viszont egyre erősödött bennem az az ér­zés, hogy nem vagyunk egyedül a szigeten. - Bennszülöttek! - kiáltott fel a professzor. - A csónakhoz! Amikor a kapitány megtudta, villámokat szórt. Nem is csoda, hiszen mi ingereltük őket a lövöldö­zéssel. Másnap, az előre pontosan meghatározott időben a dagály vízre taszította a hajónkat. Azért mondtam el ezt a történetet, mert érdekes kaland volt, és nem szeretném, ha feledésbe merülne. ■ KORDOVÁN Ariella, 6. c, Cseh Károly iskola, Ada SZERELMES VAGYOK Sőregi Tamás, 1. c. j. J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa Na ne! Már megint?! Na ne! Már megint fogalmazást kell írni! Utá­lok fogalmazást írni! Olyan hosszúkat írok, hogy­ha lerövidítem, akkor meg nagyon rövidek! Az­tán meg gondolkodni kell! Nahát ilyet! Kinek van kedve gondolkodni kora reggel?! Kisiskolás koromban még úgy-ahogy szeret­tem fogalmazni, mert akkor elég volt egy kis for­mán­ lapra írt, de most, hetedikben minimum egy­ nagy formátumú oldal kell! Meg aztán most már nemcsak magyarból, hanem töriből, biosz­­ból, és még ki tudja miből... Szóval az tény, hogy rengeteget kell fogalmazni az életben és min­denhol, én meg utálok. Plusz, ha már a fogal­mazásnál tartok, veszek egy­ példát, és azt írom le. Ellenőrző. Magyar az első óránk, és én azt hit­tem, hogy' hétfőn írjuk az ellenőrzőt, de nem. Ma. Teljesen ledöbbentem! Jó, hogy' nem dol­gozatot írunk rögtön! Gyorsan előkaptam a fü­zetem, és elkezdtem tanulni, hogy­ pozitív osz­tályzatot kapjak, bár felesleges volt aggódnom.­­ Ötöst kaptam. De aztán matekból is ellenőrző­­ volt! Már majdnem leszakadt a karom, annyit ta­r­tani, plusz aztán angolból is! Na ne! Már megint­­ egy írós nap! Ha még szerbből is felelnem kell, s kidobom a taccsot! Nem tanultam semmit... Er­­r re mit ad az Úristen? Feleltem! Szerencsére ötös­­ lett. Úgyhogy semmi pánik! Nézzenek oda! Hogy elszáll az idő! Na ne ! már! Fogalmazást írtam? Hé, ilyen nincs!­Ezt tök­­ gyorsan csináltam meg, és volt is hozzá kedvem!­­ Lehet, hogy­ elég csak kiönteni a lelkem, és kész­ül is egy fogalmazás? De jó! Sőt, körülbelül csak 30­­ percet kapott el az életemből! Ez... Ez kimon­­­­dottan meglepő, mert én utálok fogalmazni! ...vagy­... nem? Nem, nem, nem! Soha nem fog­l­­ok saját akaratomból fogalmazást írni, és ezt ne­m is várja el senki! ■ BETYÁR Kornélia, 7. c, Néphősök iskola, Csantavér ! VÉLEMÉNYEZTE: VUKOVICS GÉZA - DAGI Kedves Kornélia! Te kis huncut, hogy ne mondjam betyár, mert azt a fiúkra, szokták ráfogni. Nos, ha annyira „utálsz” fo­­­­galmazni, akkor miért szedted szavakba betűvetési élményeid?! Méghozzá könnyedén, szellemesen. Ékeseit bíró­ [ nyitva: ■nem, úgy áll a dolog, ahogy vallod. Amit a begyűjtött ötösök is hitelesítenek. Mindemiatt te csak tovább­­ dünnyögj és új szorgalmasan. Akár olyan szavakat is papira vetve, mint a ledöbbenés, mely a megdöbbenés m­argós változata. Megjegyzem, rendelkezésedre állnak a megrökönyödés, meghökkenés, elképedés, elhűlés rokon­i értelmű kifejezések is. Na még csak annyit, hogy az írásos helyett használt „írós nap ” savanykás napot jelent,­­ mert hát az író nem csupán tollforgató, hanem tejszerű savanykás lé is. Mindenesetre elvárom, hogy „akaratod­­ ellenére" továbbra is fogalmazzál, és érdekes fogalmazványaiddal jelentkezzél! muvelodes@magyar-szo.co.hu 13­ 1 De szeretnék (József Attila nyomán) De szeretnék gazdag lenni, Egyszer motoron ülni, Jó ruhában járni, kelni és Egy forintrét házat venni. Míg a csokit szopogatnám, Új házamat mutogatnám, Dicsekednénk fűnek, fának, Mi jó dolga van Szilviának. ■ BESNYÁK Szilvia, 3/5, Nikola Tesla iskola. Újvidék Bemutatom a városomat Mindig büszke érzés tölt el, hogy Újvidéken élek. Nem kitalált érzés, mert a város szépsége iga­zolja ezt. Többször gondolkoztam azon, van-e még valahol ilyen szép város, mint a miénk. Olyan kicsi, hogy még kerékpárral is rövid idő alatt körül lehet járni. Mégis, csodálatosan nagy­, minden, amire az embernek szüksége van, megtalálható. Úíjvidék Európa leghosszabb folyója mellett fekszik, ami na­gyon elősegítette a város fejlődését. Szerintem a fo­lyó mellett található ennek a városnak a legjelen­tősebb történelmi emléke, Pétervárad. Saját szép­ségével meghatja a turistákat, akik először járnak e városban, és okvetlenül meglátogatják. Az építkezés rohamosan fejlődik, de ha végig­sétálunk a központ utcáin, megtalálhatjuk a régi építkezési formákat is. A város legré­gibb utcája a Duna utca. Központban van a Mária neve katedrális, de ez nem az egy­edüli, mert még sok szép temp­lomunk van. Gyönyörű a Duna park, ahol vasárnap délelőttönként sétálunk anyukámmal a bábelőadás után. Váro­sunknak három színháza van. Vásárunk lassan világhírű lesz, mi­vel évről évre divatosabb és korsze­rűbb a felszerelése. Van sok iskolánk, egyetemünk, sport- és üzletközpon­tunk. Híres rendezvények házigazdája az én szülővárosom. Ilyen például: Exit, Etno Fesztivál... Szeretem Újvidéket, mert itt nőt­tem fel, és számomra ez a legszebb vá­ros a világon. ■ BALATON Anna M. 8/5: Nikola Tesla iskola, Újvidék Ismét megjelent a péterrévei Samu Mihály iskola lapja, a Kisokos. Ez külön öröm lehet az iskola diákjai számára, nem szólva a munka hasznosságáról, hiszen az újságkészítés során kifejezésre juthat a diákok kreati­vitása, egyikük-másikuk pedig nyilván jövőbeni szakmá­jába kóstol bele ilyen módon. A diákok meginterjúvol­ták igazgatójukat, megemlékeztek a nemrég elhunyt Sü­tő András íróról, Nikola Tesla évfordulójáról, Szent Szá­váról stb., emellett tem­észetesen saját fogalmazásaik­ból, rajzaikból is válogattak. Az iskolának saját hon­alapja is van. A samubps.edu.yu címen közelebbről is megismerkedhetünk az intézménnyel. Ötletes álarc-terveket küldtek a héten a szabadkai J. J. Zmaj iskola 1. c osztályának tanulói: Horvát Tün­de, Pivárcsik Nikol és Szivén Dániel. Nem tétlenkedtek az adai Cseh Károly iskola hetedikesei sem, érett fo­galmazást kaptunk Wolf Janka, Boros Brigitta, Fehér Petra, Budai István, Körösi Balázs, Dabafi Sándor tol­lából. Az újvidéki Petőfi Sándor iskola tanulói még szor­galmasabbak voltak: Borovics Szabina, Újházi Kornél, Pecelván, valamint Besnyák Krisztina, Ötös Annabel­la, Pece Krisztina, Resnyák Szilvia, Sándor Maliász, Ko­­csár Gyulai Klaudia, Moretity Denisz munkái érkeztek szerkesztőségünkbe. A magyarkanizsai J.J. Zmaj isko­la 1. d osztályának tanulóitól két levél is érkezett: Var­ga Nagy Szilárd, Sőregi Tamás, Pósa Viktória, Pintér Zsófia, Gojkov Sára, Rekecki Dóra Bálint-napi rajzát, valamint Pintér Zsófia, Gy. Nacsa Bolond, Valter Ig­nác, Bicskei Zoltán, Vukovic Barbara pedig a fűtés té­májára készített rajzaiból érkezett egy csokornyi. Köszön­jük munkáitokat, és kellemes Bál­int-napot mindenkinek! ! Magdi

Next