Magyar Szó, 2009. február (66. évfolyam, 25-48. szám)

2009-02-02 / 25. szám

2009. február 2., hétfő Meglepő ajánlat Tőkésnek Az RMDSZ az első helyet ajánlja fel saját listáján Tőkés Lászlónak a júniu­si európai parlamenti választásokon - mondta Marosvásárhelyen Markó Béla, a szövetség elnöke, miután pénteken megbeszélést folytatott az EP-képvise­­lővel. Ezúttal is a két szervezet közötti együttműködés formáiról beszéltek, an­nak érdekében, hogy minél teljesebb le­gyen a romániai magyarság egysége - mondta Markó. Az RMDSZ javasol­ta: alakítsák ki az RMDSZ és az Erdé­lyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) együttműködésének szervezeti kerete­it, bevonva más szervezeteket is, és hoz­zák létre azt az erdélyi magyar politikai egyeztető fórumot, amelynek alapelveit már kidolgozták. Az, hogy az RMDSZ az első helyet ajánlja föl Tőkés Lászlónak, Markó sze­rint a magyar összefogást tükrözné, no­ha formailag és jogilag is az RMDSZ lis­tájáról lenne szó. lökés emlékeztetett arra, hogy az év elején javasolta: próbáljanak változtat­ni a jelenlegi helyzeten, legyen komoly összefogás az erdélyi magyarságon be­lül. Közölte: a megbeszélésen az EMNT az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) azonnali megalakítását sürget­te, emlékeztetve arra, hogy az erről szó­ló megegyezés dokumentumát már több mint egy éve kidolgozták. Tőkés László az EMNT elnökének minőségében találkozott Markó Bélával. Tőkés megtisztelőnek nevezte a felaján­lást, de hangsúlyozta, hogy továbbra sem pártlistákban gondolkodik, hanem a „nemzeti összefogás” listáját részesíte­né előnyben. A felek két hét múlva ismét összeül­nek. (MTI) Ata Szó kitekinto@magyarszo.com KITEKINTŐ 3 Tények a cigánybűnözésről Miskolc rendőrkapitányát áthelyezték, majd megszüntették az átvezénylést Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: a decemberben és januárban Miskolcon történt valamennyi rablási „bűncselekmény elkövetője cigány származású volt”. Ezt követően az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Bencze József országos rendőrfő­kapitány azonnali vizsgálatot rendelt el és más beosztásba helyezte a főrendőrt. A miskolci városvezetésen kívül pár­tok, országgyűlési képviselők, civil és ro­ma szervezetek is kiálltak szombaton Pász­tor Albert mellett, ugyanakkor többen a miniszter és az országos főkapitány lemon­dását is felvetették, míg a Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke egyetért a borsodi vezető áthelyezésével. Draskovics Tibor miniszter szomba­ton egy televíziós műsorban azt mond­ta: a miskolci rendőrkapitány a nyilatko­zatával átlépett egy olyan határt, amelyet az állam képviselője nem léphet át, s az áthelyezésével erkölcsi alapú döntés szü­letett. A miniszter szerint nagyon sokan „rosszul élik” meg a rendőrkapitány át­helyezését, mert tehetséges, eredményes, jó vezetőnek tartják. A tárca vezetője hoz­zátette, neki is „vérzik a szíve" érte. Káli Sándor, Miskolc szocialista pol­gármestere azt mondta: nem ért egyet a döntéssel, és vasárnap részt vesz azon a demonstráción, amelyet a menesztett rendőrkapitány mellett tartanak Miskol­con. A megye több más MSZP-s képvise­lője is így határozott. A miskolci önkormányzat Fidesz- KDNP-frakciója is azt közölte: teljes a bi­zalmuk a kapitányban, ezért arra kérik az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy vizsgálja felül döntését. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemp­­lén Megyei Közgyűlés elnöke az MTI- nek azt mondta: szomorúnak tartja, ha az igazság kimondása hivatalvesztéssel jár, s egyúttal felvetette Draskovics Tibor lemondásának szükségességét is. A kapitány más beosztásba helyezé­se ügyében cigány szervezetek is meg­szólaltak. Farkas Félix, a Mezőkövesdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat el­nöke szerint „Draskovics miniszternek azonnal le kellene mondania posztjá­ról, hiszen súlyos feszültséget keltett a rendőrkapitány leváltásával, amiből a tisztességesen élő cigányság is megkap­ja a részét”. A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete az országos rendőrfőka­pitány lemondását nyílt levélben köve­telte, véleményük szerint Bencze József politikai megrendelésre függesztette fel beosztásából Pásztor Albertet. A Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnö­ke, Horváth Ferenc viszont úgy véleke­dett: politikai indíttatású lehetett Pásztor Albert kijelentése, s a 2005-ben alakult szervezet egyetért a miskolci kapitány át­helyezésével. A Borsod megyei cigány vajda is vé­delmébe vette a rendőrkapitányt. Laka­tos Attila szombaton azt mondta, mély­ségesen felháborította, ami Pásztor Alberttel történt. Mint mondta: azért a mondatáért, amely szerint az elmúlt két hónap rab­lásait, lopásait cigány származásúak kö­vették el, „nem lett volna szabad felfüg­geszteni, mert ő csak tényeket közölt, nem rasszista megnyilvánulás volt”. La­katos Attila megjegyezte, ő maga vajda­ként számos fórumon elmondta: „igen, van cigánybűnözés”. Ilyenkor nem arról beszél, hogy egy biciklin a roma ember hazatolja a fát az erdőről, mert különben megfagyna, hanem arról, amikor fiatal emberek akár 200-300 forintért bántal­maznak valakit. "tegnap eldőlt, hogy­ mégis folytat­hatja munkáját a kapitány. Az MTI arról számolt be, hogy Pásztor Albert átvezény­lését Bencze József országos rendőrkapi­tány - Draskovics Tibor rendészeti mi­niszter jóváhagyásával - megszüntette. Bencze József elmondta, hogy a szombaton lezárt vizsgálat szerint Pász­tor Albert jogsértést nem követett el. Hozzátette: a vizsgálat megállapította, hogy a vitatott nyilatkozat általánosítás­ra, félreértésre alkalmas lehet, ezért a miskolci rendőrkapitányt figyelmezte­ti. Minden megszólaló számára fokozott követelmény az általánosításra lehetősé­get adó, félreérthető nyilatkozatok elke­rülése - mondta. Dunaszerdahelyi pokol Mindenki tudja, és részben láthatta is, mi történt tavaly Dunaszerdahelyen a helyi labdarúgócsapat mérkőzésén, illetve senki sem tudja, hogy hogyan lehet egy ilyen ügynek kizárólag a mély hallgatás vagy a hazudozás a következménye. Azóta sem adott pontos és határozott választ a hatóság arra a kérdésre, hogy miért verték szét a szurkolókat. Ezért talán nem véletlen és jelképes, hogy Dunaszerdahelyi pokol című soro­zatával Takáts Péter, a Bors fotóriportere érdemelte ki a Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetségének (MÚOSZ) Nagydíját a 27. alkalommal meghirdetett Magyar Sajtófotó pályázaton. A képsorozat természetesen a mérkőzésen készült pillanatokat ábrázolja, vér­fagyott szurkolókkal vagy a rendőrség brutális fellépésével. Az egyik fotón jól ki­vehető az is, hogy Európa-szerte tiltott eszközzel, viperával ütik az embereket. Íme egy-két sokkoló fotó a Takáts Péter által megörökített jelenetekből! ■ T.L. Tiltakozik Matina Hedvig ügyvédje Roman Kvasnica, Matina Hedvig ügy­védje éles hangú levelet küldött Dobroslav Trnka szlovákiai főügyésznek, amelyben felhívta a figyelmét arra, hogy miközben a nyilvánosságot a vizsgálat két hónapon belüli befejezéséről tájékoztatta, több bi­zonyítási eljárást nem végeztetett még el - írta szombaton az Új Szó. Levelében az ügyvéd fel is sorolja, milyen bizonyíté­kok beszerzését tartaná még fontosnak. „Javaslataink ignorálása és a főügyészség három hónapos tétlensége, amely a jelek szerint még két hónapig tart, arra enged következtetni, hogy Matina Hedvig ügye a jogi síkról a politikai ügyeskedés, üzlete­lés és a törvénytelen lépések fedezésének kategóriájába jutott a bűnüldöző szervek vagy akár azon személyek részéről, akik befolyással lehetnek egyes állami vezetők hivatali idejére” - írja Kvasnica. Az ügyvéd véleménye szerint ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy máig sem született döntés arról, jogosan zár­ta-e le a nyomozó a Hedvig megtámadá­sa ügyében folytatott vizsgálatot, és hogy a Nyitrai Járási Ügyészség jogszerűen cse­lekedett-e, amikor elutasította Hedvig ké­relmét a vizsgálat folytatására. Mivel ezek­re a kérvényekre nem érkezett válasz, Matina Hedvig még nem merített ki min­den jogorvoslati lehetőséget, és nem for­dulhat az alkotmánybírósághoz, vagyis az ügyészség akadályozza abban, hogy ál­lampolgári jogaival éljen. Kvasnica egy szerinte szándékos csúsz­tatásra is figyelmezteti Dobroslav Trnkát: a főügyész többször is azt nyilatkozta, hogy a szlovák törvények nem teszik le­hetővé a külföldi hazugságvizsgálatot. „Az igazság az, hogy a büntető törvény­­könyv a bűnüldöző szerveknek ezt a vizs­gálatot egyáltalán nem teszi lehetővé, mivelhogy a témát nem is taglalja” - ír­ja Kvasnica. A hazugságvizsgálatot Hed­vig már 2006-ban kérte, akkor nem en­gedélyezték neki, azzal az indokkal, hogy a bíróság előtt az eredmény nem számít bizonyítéknak. Ennek ellenére tavaly de­cemberben a főügyészség titokban még­is ilyen vizsgálatnak vetette alá azt a két fiatalembert, akik a támadással gyanú­síthatók, és állítólag mindketten sikerrel „vették az akadályt”. Matina Hedvig ügy­védjét erről a vizsgálatról nem is értesítet­ték, holott jogában állt volna ott lenni. A főügyészség most azt szeretné, hogy Hed­vig is Szlovákiában vesse alá magát a ha­zugságtesztnek, de ügyvédje kijelentette, hogy erre nem kerül sor. Ismételten felszólítja a főügyészt ar­ra is, mondja ki végre, milyen bűncselek­ményt követett el Hedvig, aki ellen még mindig bűnvádi eljárás van folyamatban. (MTI) RÖVIDEN ■ KORMÁNYJAVASLAT 199 fős parlament A magyar kormány azt javasolja, hogy 199 fős parlament, valamint egy­fordulós és arányos választási rendszer legyen a jelenlegi helyett. Erről a mi­niszterelnök beszélt a tegnapi soron kí­vüli kormányülés után tartott sajtótájé­koztatón. Véleménye szerint az átalakítás eredményeként nyolc helyett négymil­l­liárd forintba kerülnének az országgyű­lési választások. Gyurcsány Ferenc tájékoztatása sze­rint a kormány arra is javaslatot tesz, hogy a parlamenti képviselők tisztelet­díja a mindenkori átlagbér háromszo­rosa legyen, és szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés. Kezdeményezik azt is, hogy csökkenjen a felére az ön­­kormányzati képviselők száma az or­szágban. Az alkotmányos intézményrendszer megújítása ciklusonként százmilliárd fo­rintos megtakarítást eredményez - de­rül ki a sajtótájékoztatón kiosztott hát­téranyagból. (MTI) ■ SZLOVÁK KÖZVÉLEMÉNY Nincs baj a magyarokkal A szlovákok 87 százaléka jónak tart­ja a magyar kisebbséggel való együtt­élést - derült ki a Synovate közvéle­mény-kutató ügynökség felméréséből. A pozsonyi Új Szó című napilap által ismertetett felmérést novemberben és decemberben készítették, a magyar­­szlovák viszonyról mintegy 240 embert kérdeztek meg. A szlovákok 85 száza­léka elfogadna magyar nemzetiségű szomszédot, 83 százalékuk nem bán­ná, ha a kollégája magyar nemzetisé­gű volna, de a megkérdezettek csak 65 százalékát nem zavarná, ha a gyermeke magyar fiatallal házasodna. A megkér­dezettek 64 százaléka úgy véli, Szlovákia megfelelő mértékben biztosítja a kisebb­ségi jogokat. A szlovák-magyar kapcso­latokat csak 32 százalék ítélte jónak, 39 százalék semlegesnek, 29 százalék pedig rossznak. A viszony megromlásáért 75 százalék szerint a szélsőségesek a felelő­sek. Azoknak, akik kapcsolatban állnak magyar nemzetiségűekkel, sokkal keve­sebb félelmük van, mint azoknak, akik nem ismernek magyarokat. ■ MAROS MEGYE Jobb, de nem jó A 2009—10-es iskolai évben 143 ro­mán tannyelvű, 60 magyar és három német tannyelvű kilencedik osztály in­dul Maros megyében - hozta meg hosz­­szas vita után a döntést pénteken a tan­felügyelőség vezetőtanácsa. (Több al­kalommal írtunk róla, hogy eredetileg sokkal kevesebb magyar diáknak szán­dékoztak lehetőséget nyújtani az anya­nyelvű továbbtanulásra, mint ameny­­nyien befejezik az általános iskolát.­ Az oktatási tárcához előterjesztendő javas­lat - ebben a korrigált változatában is - a román diákoknak jóval nagyobb vá­lasztási lehetőséget és több helyet kínál, mint a magyaroknak, de a magyarok­nak is többet, mint az előző évben. ■ FIDESZ Új stábfőnök A belső átszervezés keretében teg­naptól Szijjártó Péter vette át a Fidesz­­ben az elnöki stáb vezetését - áll a párt közleményében. A Fidesz sajtóosztálya későbbre ígért tájékoztatást az átszervezésről és az új irányítási rendszer kialakításáról. Orbán Viktor két héttel ezelőtt je­lentette be, hogy új kabinetfőnököt nevez ki, mert az eddigi stábvezető, Deutsch Tamás biztosan európai par­lamenti képviselő lesz nyártól. A Fidesz elnöke hozzátette: a pártot egy teljesen új rendszerben és más emberekkel fog­ják irányítani a jövőben.

Next