Magyar Szó, 2012. május (69. évfolyam, 99-123. szám)
2012-05-07 / 102. szám
2012. május 7., hétfő HETI KÖRKÉRDÉSÜNK Nyaral-e az idén? | Nem, idén sem futja rá 56,4% | Még nem tudom 26,0% | Igen, már befizettük a nyaralást 14,6% | Igen, de külföldi útra nem telik 3,0% Szavazatok száma: 842 (A magyarszo.com olvasóinak szavazatai alapján) Kevesek kiváltsága KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a nyarál ige azt jelenti, hogy valaki valahol a nyári üdülését tölti. Az üdül pedig azt, hogy természeti környezetben, üdülőben hosszabb (szabadság)időt pihenéssel, szórakozással tölt. Miért szorul mindez magyarázatra? Azért, mert egyre kevesebben engedhetik/engedhetjük meg maguknak ezt a luxust. Egyénenként,családonként nagyon változó, ki hogyan és hol pihen, sokcsillagos szállodában vagy a sógor vízparti, barátságos vityillójában, egzotikus szigeten, netán a nagymama tanyáján. Elsősorban zsebfüggő a választás. Hiába epekedünk ugyanis a tenger hős hullámai után, ha a pénzünk csak a legközelebbi fürdőmedencéig futja. Sajnos,egyre kevesebbeknek adatik meg, hogy a szabadságidejüket pihenéssel, szórakozással töltsék - sokaknak azon egyszerű oknál fogva, hogy munkahelyük sincsen, ahonnan szabadságra mehetnének. Abban a békebeli átkosban még útra kelhettek a családok nyáron az Adria felé. Léteztek vállalati, szakszervezeti üdülők, nem volt megfizethetetlen a vonatjegy és megérte, még ha sok cipekedéssel járt is az utazás. A tengeren más a levegő illata, a sós víz lágyan simogatja az embert, a szemet pihenteti a végtelen kékség... Ha jól emlékszem... Aprócska volt még kisebbik gyermekem, amikor egyszer mi, felnőttek, a tengerről beszélgettünk. Vérzivataros, nincstelen időket éltünk. - Mi az a tenger? - nyitotta tágra szemét a szentem. Magyarázni kezdtük: nagy víz, hatalmas, nem látszik a vége, egybeér az éggel, sós... Mi az, hogy nem látszik a vége? Miért nem látszik? Menyivel több benne a víz, mint a kis kádban? Miért sós, és mennyire sós? Mennyire is? Próbáltuk felidézni. Hosszan sírdogáltam aznap éjjel. Addig nem nyugszom, amíg a gyerekem nem látja a tengert! - határoztam el. Nekem megadatott, nagyobbik fiamnak is - hát azt nem lehet, hogy a kicsi ne tudja, mennyire sós, és hogyan ér össze az éggel. Évek múltán sikerült. Hazafelé jóval súlyosabb volt a bőröndje, mint odafelé - apró kavicsokkal, kagylóhéjakkal tömte meg, mindenkinek hozott valami kincset, így akarta megosztani a nagyélményt. A nyaralás azonban nemcsak pénzfüggő, hanem időfüggő is. Vannak, akik anyagilag tán meg is engedhetnék maguknak - idejük azonban nincs rá. Például azoknak a gazdáknak, akik nem hagyhatják magára a gazdaságot. Vagy egyes vállalkozóknak, akik akár mellényzsebből kifizethetnék a repülőjegy árát - a cég azonban állandó felügyeletet kíván. Napilapunk közösségi oldalán mindössze két olvasó reagált a körkérdésünkre. Egyikük azt mondta: idén se nyaral, meg tavaly se, sőt, azelőtt se tette, pénzhiány miatt. A másikuk azt mondta: ha az állam ad elég nyugdíjat, abban a szent pillanatban csomagol - csakhogy a nyaralás kiváltság lett, olvasónk szerint a politikusok kiváltsága, hisz a pórnépnek élelemre se futja. Pedig mindenkit megilletne a jól végzett munkautáni szórakozás, a testet-lelket megújító üdülés, a végiggürcölt évtizedek utáni, ki- és megérdemelt pihenés. ■ MISKOLCI Magdolna Itat Szóvelemeny@magyarszo.com VELEMENY 7 ■ VERKLI Előfutárok Voltaképpen egyenesen elbűvölő, másfelől meg irigylésre méltó, hogy a civilizáció hajnalán korai elődeink már kísérletet tettek megválaszolni az úgymond végső kérdéseket. Szabad volt a pálya, friss ötletekből készülhettek a különféle elméletek és rendszerek, de már ekkor, tehát a kezdet kezdetén a gondolkodóknak szinte mindegyike a tudásban kereste a lét biztos alapját. Úgy vélték, a valóságnak a gondolat által való letérképezése szembeszegülhet a korszerűséggel, így a görög filozófusok előtt „az érzéki valóságból az igazság, a szóból a jelentés, a képzetből a fogalom, a célból az érték, az alak szemléletéből pedig az idea emelkedik ki” (Halasy-Nagy József). Ezt megelőzően valami hasonló figyelhető ma már az egyiptomiaknál is, ők külön szerepet szántak a földi ügyek és kozmikus folyamatok felett őrködő Maát istennőnek, az Igazságnak, aki ugyanakkor - párt alkotva - Thothnak, a bölcsesség istenének volt a felesége. Maga Thoth többféleképpen nyilvánul meg: „a könyvek fejedelme”, az „isten szavainak ura”, meg „tudós a mágiában”. Teremtő princípiumként a szó és a gondolat mindenesetre többször is előfordul a régi egyiptomi vallásos szövegekben, s bár egységes filozófiai rendszerek még nem jöttek létre, ezekből az elképzelésekből az első görög filozófusok sokat merítettek. Különösen, ha helyet adunk annak a tézisnek, hogy az igazság a valóság előfutára. Mert ez esetben nem az igazság alkalmazkodik a változó világhoz - akkor maga az igazság is változó volna hanem fordítva. Persze, jó lenne tudni, Matt és Thoth vitatkoztak-e egymással, s ha igen, akkor miről. Úgyszintén nyugodtabbak lennénk bővebb információk birtokában ara vonatkozóan, hogy a görögök nagy része valóban nem annyira derűs, inkább szenvedélyes, boldogtalen és önmagával békétlen személyiség volt-e, miként Bertrand Russell gondolja, azaz más irányba vitte őket az intellektusuk, és megint más irányba a szenvedélyeik, hacsak nem éppen e kettősség emelte őket naggyá. Ez esetben az is érthetővé válna, miért védte mindegyikük akkora hévvel saját teóriáját. Miként például Parmenidész is, akiről egy héttel korábbi írásunkban már szót ejtettünk, elmondván, hogy szerinte az egyetlen igazi létező „az Egy”, mely végtelen és oszthatatlan. A létezőt pedig önmagából kell megismerni, miközben a lét maga „moccanatlan ”. A mintegy két és félezer évvel ezelőtt élő gondolkodó lerövidített jelszava így hangozna: „ítélj értelmeddel!”. Röviden visszanyúl még ő is az egyiptomiakhoz, amikor az úgynevezett igazság felé vezető úton mindenekelőtt az igazságosságot, a meggondoltságot és a tudást tekinti szemlélni érdemesnek, fellépése idején ugyanakkor - mivel csökkenőben a múltbéli értékekhez való ragaszkodás - már elkezdődik az átmenet a mítoszból a logosz felé. Ám a filozófia nyelve még nem alakult ki. Erre Végh Attila is felhívja a figyelmet nemrégiben megjelent kötetében, aki elsőként vállalkozott Parmenidész töredékben fennmaradt tankölteményének eredeti (tehát hexameterekben való) fordítására. Merthogy különbség van - állítja -például a „valamivé válik" és a „létezik” között, hasonlóképpen nem ugyanazt jelenít a „létező” és a „létezés”. Végh Attila szerint is Parmenidész inkább nevezhető természettudósnak, mint költőnek, „nem dalol, hanem érvel és bizonyít”, ennek ellenére a költői fordítás mégis többlet-lendületet kölcsönöz a szövegnek, igazolván, hogy a logikán alapuló metafizika hexameterekben is élvezhető. És ismét csak eltűnődhetünk például a következő sorokon: „Ennek okáért semmi, a létben félbehagyott nincs, /semmi hiány. Ha lehetne, hiányos volna minden. ” De hogy jelen írásunk se legyen félbehagyott, zárjuk Bertratus Russellnek a Pannenidészt értékelő egyik mondatával: „A filozófiatörténetben ez az első példa arra, hogy valaki a gondolkodásból és a nyelvből von le következtetést a világ egészére vonatkozóan". SINKOVITS Péter FELVIDÉKI VAGYOK VAGY SZLOVÁKIAI? (18.) A kommunista párt és a magyar lakosság egyenjogúsítása Hiánypótló történelmi kiskönyv jelent meg március folyamán Szlovákiában Felvidéki vagyok vagy szlovákiai? címmel. A Fiatalok a Jövőért Polgári Társulás 48 oldalas kiadványát három elismert felvidéki történész: Popély Árpád, Simon Attila és Szarka László írták, Neszméri Tünde szerkesztette. A kötetet elsősorban fiataloknak szánták, akik kellő történelemismeret híján gyakran nem tudnak megfelelően reagálni a Szlovákiában egyre inkább elharapózó magyar gúnyolásra, gyalázkodásra. A kötet történelmünk jelentős fordulópontjait taglalja, és felkészít a megalapozott véleménynyilvánításra. A pártállami propaganda a magyar kisebbség egyenjogúsítását az 1948. februári kommunista fordulatnak tulajdonította, s a kommunista párt érdemének hirdette. Ez a négy évtizeden keresztül sulykolt állítás olyan mély gyökeret eresztett, hogy napjainkban még akár magyar szerzők műveiben is gyakran találkozunk vele. Valójában nemcsak a kommunista párt érdemei kérdőjelezhetőek meg a magyar lakosság helyzetének rendezése terén, hanem a kisebbségi magyarság egyenjogúsításának következetes megvalósítása is. 1948 februárja a magyar kisebbséget a teljes jogfosztottság állapotában találta. A kommunista hatalomátvételt követő hónapokig semmiféle pozitív változást nem eredményeztek e téren, ami nem véletlen, hiszen a magyarellenes politika első számú szószólói korábban éppen a kommunisták voltak. A kommunista párt vezetői közé tartozott többek között az a Gustáv Husák, akinek belügyi megbízottként, majd a Megbízottak Testülete elnökeként „elévülhetetlen” érdemei voltak a magyarellenes intézkedések meghozatalában. Ugyancsak kommunista volt Vladimír Clementis külügyi államtitkár, aki a magyar lakosság kitelepítésének egyik fő diplomáciai előkészítője volt, és mások. A kommunista fordulatot követően nemcsak a lakosságcsere és a reszlovakizáció zajlott változatlanul, hanem érvényben maradt valamennyi magyarellenes jogszabály is, és a Csehországba deportált magyarok hazatérése sem jöhetett számításba. Csehszlovákia 1948 májusában elfogadott új alkotmánya nemzetiségi jogokat nem tartalmazott, s a magyarok és a németek nem vehettek részt a május végén megtartott parlamenti választásokon sem. Ami mégis a magyar kisebbséggel szembeni politikája módosítására késztette a csehszlovák kommunista pártvezetést, az a kétpólusú világ kialakulása, és Moszkva nagyhatalmi érdekei voltak. Mivel a magyar kisebbség kitelepítését korábban támogató Szovjetunió az érdekszférájába tartozó országok közötti viszony normalizálásában volt érdekelt, Csehszlovákiának is rendeznie kellett kapcsolatait Magyarországgal. Ennek elsőrendű feltétele pedig, amint azt 1948 folyamán a magyar párt és állami vezetés többször is tudtára adta a csehszlovák félnek, a magyar kisebbség helyzetének pozitív rendezése volt. A prágai, s még inkább a pozsonyi kommunista pártvezetés tehát nem önszántából, belső meggyőződésből, hanem a nemzetközi helyzet kényszerítő hatására döntött a magyarsággal szembeni politikájának módosításáról. 1948 nyarán és őszén előbb párt-, majd kormánydöntések születtek a magyar lakosság állampolgárságának visszaadásáról, mezőgazdasági vagyona elkobzásának felfüggesztéséről, a deportáltak hazatérésének engedélyezéséről, magyar sajtótermék megjelentetéséről, a magyar nyelvű oktatás újraindításáról, valamint egy magyar kultúregyesület létrehozásáról, az év végén pedig leállították a reszlovakizációt és a lakosságcserét is. Ezzel párhuzamosan persze kizárták bármiféle magyar politikai érdekvédelmi szervezet létrehozásának a lehetőségét, a vagyonukat elveszítettek kártérítését, éveken keresztül fékezték a magyar iskolák újraindítását és a reszlovakizáltak visszailleszkedését is a kisebbségi magyar társadalomba. Az 1948 nyarán meghirdetett fordulat mindemellett nehézkesen indult útjára, s csupán az ötvenes évek első felében teljesedett ki. Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy a magyarság helyzetének rendezésében paradox módon nagyrészt ugyanazoknak a politikusoknak kellett volna közreműködniük, akik néhány évvel korábban még a magyarellenes politika irányításában és végrehajtásában játszottak aktív szerepet. Az ötvenes évekig egy meglehetősen széles magyar iskolahálózatot és - igaz, központilag irányított és ellenőrzött - intézményrendszert sikerült kiépíteni, a pártállami korlátok azonban a kisebbségi jogok széles körű érvényesítését soha nem tették lehetővé. (folytatjuk) POPÉLY Árpád mot*mat Út az ismeretlenbe