Magyar Szó, 2012. május (69. évfolyam, 99-123. szám)

2012-05-07 / 102. szám

2012. május 7., hétfő HETI KÖRKÉRDÉSÜNK Nyaral-e az idén? | Nem, idén sem futja rá 56,4% | Még nem tudom 26,0% | Igen, már befizettük a nyaralást 14,6% | Igen, de külföldi útra nem telik 3,0% Szavazatok száma: 842 (A magyarszo.com olvasóinak szavazatai alapján)­­ Kevesek kiváltsága KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a nyarál ige azt jelenti, hogy valaki valahol a nyári üdülését tölti. Az üdül pedig azt, hogy természeti környezetben, üdülőben hosszabb (szabadság)időt pihenéssel, szórakozással tölt. Miért szorul mindez magyarázatra? Azért, mert egyre kevesebben engedhetik/engedhetjük meg maguknak ezt a luxust. Egyénenként,­családonként nagyon változó, ki hogyan és hol pihen, sok­­csillagos szállodában vagy a sógor vízparti, barátságos vityillójában, egzotikus szigeten, netán a nagymama tanyáján. Elsősorban zsebfüggő a választás. Hiába epekedünk ugyanis a tenger hős hullámai után, ha a pénzünk csak a legközelebbi fürdőmedencéig futja. Sajnos,­­egyre kevesebbeknek adatik meg, hogy a szabadságidejüket pihenéssel, szó­rakozással töltsék - sokaknak azon egyszerű oknál fogva, hogy munkahelyük sincsen, ahonnan szabadságra mehetnének. Abban a békebeli átkosban még útra kelhettek a családok nyáron az Ad­ria felé. Léteztek vállalati, szakszervezeti üdülők, nem volt megfizethetetlen a vonatjegy­­ és megérte, még ha sok cipekedéssel járt is az utazás. A tengeren más a levegő illata, a sós víz lágyan simogatja az embert, a szemet pihenteti a végtelen kékség... Ha jól emlékszem... Aprócska volt még kisebbik gyermekem, amikor egyszer mi, felnőttek, a tengerről beszélgettünk. Vérzivataros, nincstelen időket éltünk. - Mi az a tenger? - nyitotta tágra szemét a szentem. Magyarázni kezdtük: nagy víz, hatalmas, nem látszik a vége, egybeér az éggel, sós... Mi az, hogy nem látszik a vége? Miért nem látszik? Menyivel több benne a víz, mint a kis kádban? Miért sós, és mennyire sós? Mennyire is? Próbáltuk felidézni. Hosszan sírdogáltam aznap éjjel. Addig nem nyugszom, amíg a gyerekem nem látja a tengert! - határoztam el. Nekem megadatott, nagyobbik fiamnak is - hát azt nem lehet, hogy a kicsi ne tudja, mennyire sós, és hogyan ér össze az éggel. Évek múltán sikerült. Hazafelé jó­val súlyosabb volt a bőröndje, mint odafelé - apró kavicsokkal, kagylóhéjakkal tömte meg, mindenkinek hozott valami kincset, így akarta megosztani a nagy­­élményt. A nyaralás azonban nemcsak pénzfüggő, hanem időfüggő is. Vannak, akik anyagilag tán meg is engedhetnék maguknak - idejük azonban nincs rá. Pél­dául azoknak a gazdáknak, akik nem hagyhatják magára a gazdaságot. Vagy egyes vállalkozóknak, akik akár mellényzsebből kifizethetnék a repülőjegy árát - a cég azonban állandó felügyeletet kíván. Napilapunk közösségi oldalán mindössze két olvasó reagált a körkérdé­sünkre. Egyikük azt mondta: idén se nyaral, meg tavaly se, sőt, azelőtt se tette, pénzhiány miatt. A másikuk azt mondta: ha az állam ad elég nyugdíjat, abban a szent pillanatban csomagol - csakhogy a nyaralás kiváltság lett, olvasónk sze­rint a politikusok kiváltsága, hisz a pórnépnek élelemre se futja. Pedig mindenkit megilletne a jól végzett munka­­utáni szórakozás, a testet-lel­­ket megújító üdülés, a végiggürcölt évtizedek utáni, ki- és megérdemelt pihenés. ■ MISKOLCI Magdolna Itat Szó­velemeny@magyarszo.com VELEMENY 7 ■ VERKLI Előfutárok Voltaképpen egyenesen elbűvölő, másfelől meg irigylésre méltó, hogy a civilizáció hajnalán korai elődeink már kísérletet tettek megválaszolni az úgymond végső kérdéseket. Szabad volt a pálya, friss ötletekből készülhettek a különféle elméletek és rendszerek, de már ekkor, tehát a kezdet kezdetén a gondolkodóknak szinte mindegyike a tudásban kereste a lét biztos alapját. Úgy vélték, a valóságnak a gondolat által való letérképezése szem­beszegülhet a korszerűséggel, így a görög filozófusok előtt „az érzéki valóságból az igazság, a szóból a jelentés, a képzetből a fogalom, a célból az érték, az alak szemléletéből pedig az idea emelkedik ki” (Halasy-Nagy József). Ezt megelőzően valami hasonló figyelhető ma már az egyiptomiaknál is, ők külön szerepet szántak a földi ügyek és kozmikus folyamatok felett őrködő Maát isten­nőnek, az Igazságnak, aki ugyanakkor - párt alkotva - Thothnak, a bölcsesség istenének volt a felesége. Maga Thoth többféleképpen nyilvánul meg: „a könyvek fejedelme”, az „isten szava­inak ura”, meg „tudós a mágiában”. Teremtő princípiumként a szó és a gondolat mindeneset­re többször is előfordul a régi egyiptomi vallásos szövegekben, s bár egységes filozófiai rendszerek még nem jöttek létre, ezekből az elképzelésekből az első görög filozófusok sokat merítettek. Különösen, ha helyet adunk annak a tézisnek, hogy az igazság a valóság előfutára. Mert ez esetben nem az igazság alkalmazkodik a változó világhoz - akkor maga az igazság is változó volna hanem fordítva. Persze, jó lenne tudni, Matt és Thoth vitatkoztak-e egymással, s ha igen, akkor miről. Úgyszintén nyugodtabbak lennénk bővebb információk birtokában ara vonat­kozóan, hogy a görögök nagy része valóban nem annyira derűs, inkább szenvedélyes, boldogtalen és önmagával békétlen személyi­ség volt-e, miként Bertrand Russell gondolja, azaz más irányba vitte őket az intellektusuk, és megint más irányba a szenvedélyeik, hacsak nem éppen e kettősség emelte őket naggyá. Ez esetben az is érthetővé válna, miért védte mindegyikük akkora hévvel saját teóriáját. Miként például Parmenidész is, akiről egy héttel korábbi írásunkban már szót ejtettünk, elmondván, hogy szerinte az egyetlen igazi létező „az Egy”, mely végtelen és oszthatatlan. A létezőt pedig önmagából kell megismerni, miközben a lét maga „moccanatlan ”. A mintegy két és félezer évvel ezelőtt élő gondolkodó lerövidített jelszava így hangozna: „ítélj értelmeddel!”. Röviden visszanyúl még ő is az egyiptomiakhoz, amikor az úgynevezett igazság felé vezető úton mindenekelőtt az igazságosságot, a meggondoltságot és a tudást tekinti szemlélni érdemesnek, fellépése idején ugyan­akkor - mivel csökkenőben a múltbéli értékekhez való ragaszko­dás - már elkezdődik az átmenet a mítoszból a logosz felé. Ám a filozófia nyelve még nem alakult ki. Erre Végh Attila is felhívja a figyelmet nemrégiben megjelent kötetében, aki elsőként vállalkozott Parmenidész töredékben fennmaradt tankölteményének eredeti (tehát hexameterekben való) fordítására. Mert­hogy különbség van - állítja -például a „valamivé válik" és a „létezik” között, hasonlóképpen nem ugyanazt jelenít a „létező” és a „létezés”. Végh Attila szerint is Parmenidész inkább nevezhe­tő természettudósnak, mint költőnek, „nem dalol, hanem érvel és bizonyít”, ennek elle­nére a költői fordítás mégis többlet-lendületet kölcsönöz a szövegnek, igazolván, hogy a logiká­n alapuló metafizika hexameterekben is élvezhető. És ismét csak eltűnődhetünk például a következő sorokon: „Ennek okáért semmi, a létben félbehagyott nincs, /semmi hiány. Ha lehetne, hiányos volna minden. ” De hogy jelen írásunk se legyen félbehagyott, zárjuk Bertratus Russellnek a Pannenidészt értékelő egyik mondatával: „A filozófiatörténetben ez az első példa arra, hogy valaki a gondolkodásból és a nyelvből von le következtetést a világ egészére vonatkozóan". SINKOVITS Péter FELVIDÉKI VAGYOK VAGY SZLOVÁKIAI? (18.) A kommunista párt és a magyar lakosság egyenjogúsítása Hiánypótló történelmi kiskönyv jelent meg március folyamán Szlovákiában Felvidéki vagyok vagy szlovákiai? címmel. A Fiatalok a Jövőért Polgári Társulás 48 oldalas kiadványát három elismert felvidéki történész: Popély Árpád, Simon Attila és Szarka László írták, Neszméri Tünde szerkesztette. A kötetet elsősorban fiataloknak szánták, akik kellő történelemis­meret híján gyakran nem tudnak megfelelően reagálni a Szlovákiában egyre inkább elharapózó magyar gúnyolásra, gya­­lázkodásra. A kötet történelmünk jelentős fordulópontjait taglalja, és felkészít a megalapozott véleménynyilvánításra. A pártállami propaganda a magyar kisebbség egyenjogúsítását az 1948. feb­ruári kommunista fordulatnak tulajdo­nította, s a kommunista párt érdemének hirdette. Ez a négy évtizeden keresztül sulykolt állítás olyan mély gyökeret eresztett, hogy napjainkban még akár magyar szerzők műveiben is gyakran találkozunk vele. Valójában nemcsak a kommunista párt érdemei kérdő­­jelezhetőek meg a magyar lakosság helyzetének rendezése terén, hanem a kisebbségi magyarság egyenjo­gúsításának következetes megvaló­sítása is. 1948 februárja a magyar kisebbséget a teljes jogfosztottság állapotában találta. A kommunista hatalomátvételt követő hónapokig semmiféle pozitív változást nem eredményeztek e téren, ami nem véletlen, hiszen a magyarellenes politika első számú szószólói koráb­ban éppen a kommunisták voltak. A kommunista párt vezetői közé tarto­zott többek között az a Gustáv Hu­­sák, akinek belügyi megbízottként, majd a Megbízottak Testülete elnökeként „el­évülhetetlen” érdemei voltak a magyar­­ellenes intézkedések meghozatalában. Ugyancsak kommunista volt Vladimír Clementis külügyi államtitkár, aki a ma­gyar lakosság kitelepítésének egyik fő diplomáciai előkészítője volt, és mások. A kommunista fordulatot követően nemcsak a lakosságcsere és a reszlo­­vakizáció zajlott változatlanul, hanem érvényben maradt valamennyi magyar­ellenes jogszabály is, és a Csehországba deportált magyarok hazatérése sem jö­hetett számításba. Csehszlovákia 1948 májusában elfogadott új alkotmánya nemzetiségi jogokat nem tartalmazott, s a magyarok és a németek nem ve­hettek részt a május végén megtartott parlamenti választásokon sem. Ami mégis a magyar kisebbséggel szembe­ni politikája módosítására késztette a csehszlovák kommunista pártvezetést, az a kétpólusú világ kialakulása, és Moszkva nagyhatalmi érdekei voltak. Mivel a magyar kisebbség kitelepítését korábban támogató Szovjetunió az ér­dekszférájába tartozó országok közötti viszony normalizálásában volt érdekelt, Csehszlovákiának is rendeznie kellett kapcsolatait Magyarországgal. Ennek elsőrendű feltétele pedig, amint azt 1948 folyamán a magyar párt és álla­mi vezetés többször is tudtára adta a csehszlovák félnek, a magyar kisebbség helyzetének pozitív rendezése volt. A prágai, s még inkább a pozsonyi kom­munista pártvezetés tehát nem önszán­tából, belső meggyőződésből, hanem a nemzetközi helyzet kényszerítő hatására döntött a magyarsággal szembeni poli­tikájának módosításáról. 1948 nyarán és őszén előbb párt-, majd kormány­­döntések születtek a magyar lakosság állampolgárságának visszaadásáról, mezőgazdasági vagyona elkobzásának felfüggesztéséről, a deportáltak haza­térésének engedélyezéséről, magyar sajtótermék megjelentetéséről, a ma­gyar nyelvű oktatás újraindításáról, va­lamint egy magyar kultúregyesü­let létrehozásáról, az év végén pedig leállították a reszlovakizációt és a lakosságcserét is. Ezzel párhuzamo­san persze kizárták bármiféle ma­gyar politikai érdekvédelmi szer­vezet létrehozásának a lehetőségét, a vagyonukat elveszítettek kártérí­tését, éveken keresztül fékezték a magyar iskolák újraindítását és a reszlovakizáltak visszailleszkedését is a kisebbségi magyar társadalom­ba. Az 1948 nyarán meghirdetett fordulat mindemellett nehézkesen indult útjára, s csupán az ötvenes évek első felében teljesedett ki. En­nek egyik legfőbb oka az volt, hogy a magyarság helyzetének rendezésében paradox módon nagyrészt ugyan­azoknak a politikusoknak kellett volna közreműködniük, akik néhány évvel korábban még a magyarellenes poli­tika irányításában és végrehajtásában játszottak aktív szerepet. Az ötvenes évekig egy meglehetősen széles magyar iskolahálózatot és - igaz, központilag irányított és ellenőrzött - intézmény­­rendszert sikerült kiépíteni, a pártálla­mi korlátok azonban a kisebbségi jogok széles körű érvényesítését soha nem tették lehetővé. (f­oly­tatjuk)­­ POPÉLY Árpád mot*mat Út az ismeretlenbe

Next