Magyar Szó, 2018. április (75. évfolyam, 75-98. szám)

2018-04-12 / 83. szám

2018. április 12., csütörtök M/kgm&a kult@magyarszo.rs MŰVELŐDÉS/OKTATÁS 9 Műfordítás mint intellektuális kihívás Az objektív történelmet is sokkal jobban megismerhetjük szépirodalmat olvasva, mondja Juhász Attila műfordító Szögi Csaba Itt a többnemzetiségű Vajdaságban vajon közös kultúrát építünk, vagy egymás alkotásai felett elsikló, párhuzamos kultúrákat? Mennyi­ben segít hozzá maga a szépiro­dalom, illetve egymás irodal­mainak elolvasása, hogy igazán megismerjük egymást, sőt, akár egymás történelmét is - ráadásul objektíven? És mindebben mekko­ra a jelentősége a műfordításnak, amennyiben a másik nyelvét nem vagy csak alig ismerjük? Juhász Attilával ezúttal műfordítói minő­ségében beszélgettünk, a fenti kérdések mellett érintve még eme szép szakma minden más csín­­ját-bínját, kitérve természetesen arra is, hogy esetében miként vált szerelemmé a dolog.­ ­ Egyszer megkerestek a pancsovaiak, hogy van egy regény, mely róluk szól, és jó lenne keresni rá egy fordítót. Így került hozzám Kis-Jocic Zaklina, magyar szár­mazású szerb írónő könyve, a Vörös viasz­pecsét, mely 2012-ben jelent meg először a Laguna könyvkiadónál, amit további három kiadás követett. Ezt akkor én elol­vastam, és magam is rögtön arra gondol­tam, érdemes lenne vele megismertetni a magyar olvasóközönséget is. Izgalmas, ugyanakkor könnyed és rendkívül élvez­hető történet, mely két nő sorsát meséli el, párhuzamosan zajlik a monarchiabéli időkben és napjainkban. Valójában ez volt az első komolyabb nekifutásom a műfordításnak. Amikor befejeztem és leadtam a Fórumnál, már vitt tovább a lendület, hogy újabb műveket ültessek át szerb nyelvből magyarba... ■ Egyébként mikor és mi okból érez­­tél először késztetést a műfordításra? - Legelőször a tartományi művelő­dési titkárságon végzett munkám során figyelhettem meg 2009 és 2016 között, mekkora az átjárás a kultúránk és az irodalmaink között. Az ott töltött nyolc év jó rálátást adott közösségeink műve­lődési életére. A közvetlen feladatom a kisebbségi közösségeinkkel volt össze­függésben, ugyanakkor természetesen követtem a szerb kultúrán belüli törté­néseket is. A titkársági koordinációk javarészt arról szóltak, hogyan tudjunk megfelelő művelődési életet, kiadói tevé­kenységet, szerzői és fordítói támogatást megvalósítani politikai eszközökkel. Az egymás megértése ugyanis sokszor nem csupán a jó szándékon, hanem a nyelv­tudás meglétén vagy hiányán is múlik. Végső soron ez serkentett arra azután, hogy elkezdjek magam is műfordítással foglalkozni. ■ Milyen szempontok alapján válo­gatsz a szerb irodalmi termésből? - A jó fordítónak, akárcsak a jó írónak, olvasnia is sokat kell. Azután el lehet merülni egy-egy irodalmi műben, mely számára izgalmas és testhezálló, és kísérletezgetni a lefordításával. Habár manapság leginkább a piaci igényeket szokták elsősorban szem előtt tartani a kiadók... Én viszont úgy érzem, elég idős vagyok már hozzá, és megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy ne kell­jen erre figyelnem, és azokat a műveket válasszam ki magamnak, amik érdekel­nek. Így jutottam el például Básara Nin­­díjra jelölt, A merénylet angyala című könyvéig is, mely végül nem kapta meg az elismerést, de attól még természetesen befejeztem a fordítást, hiszen nem a jelö­lés okán kezdtem neki, hanem mert izgal­masnak tartottam. Ő szerintem egy igazi balkáni irodalmi megnyilvánulás. Boris­lav Stankovic esetében pedig Virág Gábor hívta fel a figyelmemet, hogy itt van egy rendkívül érdekes szerző, akit ennek elle­nére nagyon kevéssé ismerünk... ■ Jelenleg min dolgozol? - Több szerző is foglalkoztat, de legin­kább Ivana Dimic Arzamas című munká­ját fordítgatom, amelynek meg a formája keltette fel elsősorban az érdeklődésemet, ahogyan a drámát és a prózát ötvözi, és amiben az is különösen izgalmas, hogy rengeteg kutatással, utánanézéssel jár. Megesik, hogy egyetlen szónak vagy fogalomnak, mely a közép- és kelet-szer­biai szokásvilághoz kötődik, több napot vesz igénybe a tisztázása. Ha az ember rendes munkát szeretne kiadni a keze alól, akkor egész komoly kutatásokat kell végeznie. Szerintem az irodalmi fordítás lényege abban rejlik, hogy nem csupán mondatokat viszünk át egyik nyelvből a másikba, hanem a gondolatokat és formákat is tökéletesen kell visszaadni, hogy a magyar olvasóban ugyanazt az érzést keltsék, mint a szerb anyanyelvű­ben. Egy-egy fordításon ezért jó hosszú ideig el lehet töprengeni, mivel mindig van mit rajta finomítani, árnyalni, szeb­bé tenni. Egyfajta intellektuális kihívás ez a munka. ■ Mi a helyzet a történelmi kontextusokkal? - Természetesen nem csupán szótá­raim vannak, a történelemmel kapcso­latban is gazdag a szakirodalmam. Igazá­ból objektív történetírás nincs, viszont a szépírók esetében kevesebb a gond, velük nem szalad el annyira a ló... Náluk már szerencsére nem a nemzeti romantika uralja a terepet. Amikor a 90-es évek­ben a balkáni háborúkból tudósítottam, beláttam, hogy bár a nemzeti romanti­kának a 19. századdal be kellett volna fejeződnie, sajnos ez nem történt meg, és a történetírás is még mindig ezt viszi tovább, a politika pedig ezzel még játszik is... A szépirodalom viszont javarészt mentes az efféle kicsapongásoktól és szél­sőségektől, így az objektív történelmet is sokkal jobban megismerhetjük általa. Megjelent a Létünk 2017/04-es száma Megjelent a Létünk legújabb száma. A folyóirat vallási témájú és a refor­máció 500. évfordulójával kapcsolatos tanulmányokat tartalmaz: Szőke Anna: Karácsony a déli végeken, Csesznek Éva: Énekelj az Úrnak új éneket (A hitélet és a zenei nevelés megújulási lehetőségei a magyarországi evangélikus óvodákban), Örsi Julianna: Törekvések a magyar református egyház szellemi megújulásához, Pastyik László: Bács­kai és bánsági protestáns történetíró papok a 19. században, Besnyi Károly: Történetek a protestáns egyházközsé­gek múltjából, Nagy István: Torzsáról indultam... (Ordass Lajos evangélikus püspök eszmeisége és életútja), Német Klaudia: A reformáció tárgyai, mint a Délvidék/Vajdaság vallási mozgal­mainak reprezentánsai (A Reformáció Topolyán című kiállítás margójára), Dragana Jeremic Molnár - Aleksan­­dar Molnár: Alternatív magyarázatok a názáreti Jézus haláláról. A tanulmányok mellett recenziókat is találunk a folyóiratban, ezek a követke­zők: Korhecz Tamás: Iránytű a jog alko­tásához és nyelvéhez (Letsch Endre: A jog alkotása és nyelv. Barangolás a logisztika és a lingvisztika világában. Forum, Újvi­dék, 2017), Lázár Zsolt: A primitív jogról (Bronislaw Malinowski: Bűntett és szokás a primitív társadalomban. Újvidék, Medi­terran Publishing, 2016), Czékus Géza: A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítókép­ző Kar három tudományos konferenciája és a munkák gyűjteménye (Borsos Éva- Námesztovszki Zsolt-Németh Ferenc [szerk.]: A Magyar Tannyelvű Tanítókép­ző Kar 2017-es tudományos konferenci­áinak tanulmánygyűjteménye. Szabad­ka, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, 2017). Kovács Ádám Gábor: Az ifjúság mibenléte (Karikó Sándor [szerk.]: Az ifjúság globális térben. Szegedi Egyete­mi Kiadó, Szeged, 2016). Rideg István - Örsi Julianna: Tudományos műhely­munka a Jászkunságban (Kiadványbe­mutató: Jászkunság- A Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Tudományos Egyesület évkönyve, 5. kötet, Szolnok, 2017) A felsorolt tanulmányok közül kiemeljük Dragana Jeremic Molnár és Aleksandar Molnár munkáját, akik Pál apostol levelei és a Talmud részét képező Mishna alapján új megvilágításba helye­zik Jézus Krisztus halálát. A szerzők szerint a Jézus kivégzéséhez nem volt közük a rómaiaknak, kizárólag a zsidó papságnak, így Jézust nem a hagyomá­nyosan római kivégzési módnak számító keresztre feszítéssel ölték meg, hanem a zsidók kivégzési módjával, a fára akasz­tással. Ennek egyik legfőbb bizonyíté­ka, hogy a Biblia szerint Jézust még a kivégzés napján levették a keresztfáról. Ez a római keresztre feszítésnél nem történhetett volna meg, mert az elítélte­ket napokig a keresztfán hagyták szen­vedni elrettentésül. A zsidók fára akasz­tásánál volt bevett gyakorlat, hogy még a kivégzés napján eltávolították a holttestet. További megállapítása a tanulmánynak, hogy Jézus perére és kivégzésére nem a zsidók szent ünnepén került sor, ahogy a Bibliában áll, hanem már a pészach ünnepe előtt. A Létünk legújabb számát Jovana Reljic fotói teszik színesebbé, amelyek a Reformáció Topolyán című kiállításról készültek. ■ pasz Hétfőn kezdődik a PISA-tesztelés Április 16-án kezdődik a PISA-felmérés a szerbiai iskolákban. A tesztelés, amely 222 iskola mintegy 8 ezer diákját érinti, júniusig tart majd. A cél: felmérni, hogy milyen a tizenöt éves korú gyerekek szövegértési, matematikai, természettudományos (fizika, kémia, biológia) és pénzügyi kompetenciája. Szerbia azon kevés ország közé tartozik, ahol kisebbségi nyelven is lebonyolítják a PISA-tesztelést, az oktatásban használt 8 kisebbségi nyelv közül csak magyarul szer­vezik meg a felmérést. A PISA, amely a Programme for International Student Assesment rövidítése, a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja, amelyet több országban is elvégez­nek, majd az eredményeket összehasonlítva mérik az oktatás és a diákok tudásának szintjét. ■ sorsi RIPORTPÁLYÁZAT Közegellenállás A pádéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954-1997) újság­író, a Napló hetilap főszerkesztőjének emlékére az idén is meghirdeti a Közeg­­ellenállás című riportpályázatot. Az érdeklődők magyar nyelven írt, eddig meg nem jelent riportokkal jelent­kezhetnek. A pályázat jeligés. A pályázóknak zárt borítékban kötelezően mellé­kelniük kell az adataikat: név, cím, e-mail-cím, telefonszám. A munkáknak négy példányban 2018. május 7-éig kell megérkezniük a következő címre: Riportpályázat, Takáts Rafael Magyar Kultúrkör, Marko Zre­­njanin utca 91., 23325 Pádé (Padej). Az első díj 12 000, a második 10 000, a harmadik 8000 dinár. A díjátadás 2018. május 19-én lesz Pádén, a Keszég Károly Emléknapon. A befektetett munka gyümölcse A szabadkai Széchenyi István Általános Iskola akkreditált kiváló Tehetségpont lett A kiváló Tehetségpontoknak járó, az akkreditáció eredményét igazoló tanúsítványt nemrégiben vette át a Széchenyi István Általános Iskola képviselője Budapesten, a IX. Kárpát-medencei Tehetségnapon. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Matehetsz (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) hagyományos éves díjátadó ünnep­ségén ünnepélyes keretek között magyarországi és határon túli tehetségsegítő intéz­mények vehették át a Tehetségpont-akkreditációt igazoló táblát. Ezzel az akkreditá­­cióval a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola a magyarországi Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének tagja lett, mely szervezet már az Európai Tehetségsegítő Hálózat tagja. Szakértői megfigyelés alapján értékelték az iskola tanárainak a tehetséges tanulók felfedezésére és fejlesztésére irányuló tevékenységét az elmúlt három év folyamán. Kiemelt figyelmet érdemelnek a versenyeken szerzett eredmények, emellett a tanítá­son kívüli tevékenységek, az iskola pedagógusainak továbbképzése, ugyanis a szakmai felkészültség elengedhetetlen a tehetséges tanulók fejlesztésében és motiválásában egyaránt. Emellett kiemelten fontos a szülők és a helyi szervezetek bekapcsolása az iskolai tevékenységekbe. A többéves tudománynépszerűsítő projektumok és számos oktatási intézménnyel való együttműködés mellett a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola Partner­­iskola a német nyelv oktatásában, továbbá a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar gyakorló iskolájaként és a szerbiai Oktatási Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztérium projektjében vállalkozói iskolaként is jelen van - áll az iskola hozzánk eljuttatott tájékoztatójában.

Next