Magyar Szó, 2019. április (76. évfolyam, 74-98. szám)

2019-04-11 / 83. szám

10 KÖZELKÉP kozelkep@magyarszo.rs iltafift Gondok terhelte próbálkozások A „hogyan tovább” kérdésre keresi a választ a Petőfi Sándor MME vezetősége Nyékincén Szanyó Tóth Gizella jugoszláviai magyar nyelv (...) óhatatlanul mindinkább regio­­nalizálódik, provincializálódik. Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy mindinkább eltávolodik az egysé­ges magyar nyelvtől, hanem azt is, hogy teljesen megreked a fejlődés­ben. Egy erős külső hatásnak kitett provinciális nyelv nem képes önálló fejlődésre, mert természetszerűleg csupán külső forrásokból merít. A kevertnyelvűekben ily módon mindinkább elsorvad az anyanyelvi kifejezőkészség a szó- és kifejezés­alkotás, egyszóval a nyelvteremtés képessége. A nyelvszegényedésnek, a kifejezőkészség sorvadásának nem egy tünetét láthatjuk a közbeszéd­ben, a sajtónyelvben, az irodalmi nyelvben egyaránt.” A minap olvastam újra kiváló nyelvészünknek, Kossa Jánosnak (Keck Zsigmondnak) A szerbhor­­vát nyelv hatása a jugoszláviai magyarok szókincsére c. tanulmá­nyát (Hungarológiai Intézet, Tudo­mányos Közlöny, 1970. novem­ber). Szerémségben, a szórványok szórványában élő magyarokra­­ az összlakosság 1 százalékára - ez hatványozottan volt érvényes azokban az évtizedekben. A válto­zást sejtető 2000. esztendőben s az azt követő években pislákolni kezdett a remény lángja, főleg az idősebbekben, hogy megállítható nyelvünk pusztulása a szerémsé­gi magyarság körében. Tisztában voltak azzal is, hogy önerőből, támogatás nélkül ezt már nem tudják vállalni. Hiszen a szülő­sorban lévő gyermekeik sem tanulták meg tisztességesen anya­nyelvüket, az unokáikról nem is beszélve. Az utolsó magyar tagozat Maradékon szűnt meg az általános iskolában az 1970-es­ évek végén. Hála a széles körű összefogásnak, a szülők kis hányadának kérésére immár negyedik tanév óta tanul­hatnak ismét a magyar tagozaton, az elsőtől a negyedik osztályig a gyerekek a szerémségi magyarság központjának számító kis faluban.­ A többi településen: Dobradó­­ban, Latrincán, Szávaszentdeme­­teren (Mitrovicán), Árpatarlón (Rumán), Fénybereken (Plati­­cson), Herkócán és Nyékincén akadozik még az anyanyelvápolás is. Minden helységben - Herkócán és Fénybereken kívül - újraala­­­­kultak a művelődési egyesületek. Elsőként Maradékon 1997-ben, majd egymás után mindenütt. Az évzáró rendezvényeiken tisz­telettel köszönnek meg minden eddigi anyaországi és hazai támo­gatást. Elismeréssel emlegetik Pál Károlynak, a bácsfeketehegyi Feke­­tics Művelődési Egyesület akkori­ elnökének és Galambos Lászlónak, a CMH-iroda akkori vezetőjének a nevét ma is. Ezzel együtt azon-­­ban több művelődési egyesületben felmerül a „hogyan tovább” kérdé­se. Főleg ott, ahol bizonytalan az utánpótlás. A napokban erről Nyékincén beszélgettünk, ahol 2002 novem­berében alakult újra a Pető­fi Sándor Magyar Művelődési Egyesület. Első elnöke,, Hegedűs János tanár és a néhai Béres Károly maradéki, valamint a helyi szór­ványgyülekezet lelkésze mindent megtett, hogy a lepusztult állagú református parókián, a templom­részben kaphasson helyet az egye­sület. Ennek érdekében ötven évre alá is írták a bérleti szerződést. Az időközökben visszakapott 9 hold­­egyházi földbérleti díjat részben az épület tatarozására, részben az egyesület működésére fordítják. Azóta a különböző támogatások révén sikerült sok mindent rendbe hozni az épületen. Tennivaló azon­ban még lenne bőven. A legsürgő­sebben a templomtornyot kellene teljesen felújítani, mert miatta ázik be a nagyterem plafonja. Átme­neti javításokkal próbálkoznak a helybeliek, de ez nem elegendő. Gondoltak már a pályázati lehe­tőségekre is, de ennek feltétele a tulajdonviszony igazolása. Ezt szeretnék elsősorban tisztázni, tudtuk meg Halász Dániel mara­déki lelkipásztortól, aki havonta egyszer (minden második vasár­nap) kijár ökumenikus imaórát tartani. Ezen részt vesznek a magyar katolikusok és mindazok, akik magyarul szeretnék hallgatni az igehirdetést.­Az utóbbi évben mégsem az anyagiak (bár jó lenne a biztos támpont) és más tennivalók jelen­tik a legnagyobb gondot, mondta Gudelyevity Annuska, az egyesü­let mostani elnöke. Betegségének, az elnyúló kezelésnek következ­tében akadozik a kultúregyesü­­let tevékenysége. Bár a Vajdasági Magyar­ Pedagógusok Egyesüle­tének (VMPE) támogatásával, a Petőfi Program ösztöndíjasainak és a maradéki tanítónőknek a közreműködésével szombaton­ként megtartják az anyanyelv­ápoló órákat. Ha nem tud jönni valaki, akkor az elnök asszony tart­ja meg (ha egészsége megengedi) az órát. Megtörtént már az is, mint mondta, hogy a gyerekek maguk próbáltak olvasgatni. Nyugtala­nító ez a bizonytalanság, amely­be most van az egyesület vezető­sége, és ennek folyományaként a tagság is. Hiszen a nyekincei­­ekkel együtt a fényberekiek és a herkócaiak is bekapcsolódtak a csoporttevékenységekbe. Gudelyity Annuska titkárként - Hegedűs János mellett - a lelke­sedésével pezsdítette fel szinte az első naptól kezdve a kultúréletet Nyékincén. Mindenkit bátorított a nyel­v- és a néptánctanulásra. Még most, betegséggel küszködve is ezt teszi. És szervez. Valójában neki köszönhetem, hogy részt vehettem a legutóbbi, farsangfarki mulatsá­gukon, amit a kultúrházban tartot­tak. A meghívást számos telefon­­beszélgetés követte, míg végül jelezte: Schön Bálint Petőfi-ösztön­díjassal tudok hozzájuk eljutni. A kocsiban volt minden, ami kellett a gyerekek, a fiatalok tavaszvárójá­nak bemutatásához. Még a táblát helyettesítő papírköteg is, ha jutna majd idő a szavak gyakorlására. De a lelkes kis csapat ezúttal szíve­sebben énekelt, táncolt, amint az a fényképeken is látszik. - Várták már nagyon a gyere­kek ezt a napot, mi meg izgultunk egy kicsit - mondta Annuska azzal a jellegzetes kedélyes arccal, amilyennek megismertem. Csak akkor borult el kissé a tekintete, amikor az egyesület bizonytalan jövőjéről beszélt. - Szeretnénk, ha a fiatalabbak is jobban bekapcso­lódnának a vezetőség munkájába, a szervezésbe. Nélkülük elképzelhe­tetlen az eredményesebb működé­sünk Voltak máskor is gondjaink, de a mostani bonyolultabb a beteg­ségem miatt. A hivatalos ügyeket általában én intéztem, én tartot­tam a kapcsolatokat. Most Vivőd Katica helyettesít többnyire, besegít Fényszáros Mátyás Platicsról és a férjem, u­rja is, akit mindenki Bató­­nak szólít. Mindannyian idősebbek vagyunk, akik jobban beszélünk magyarul. Amint láthatják is, igény van a kultúregyesületünkre. A gyerekek, a fiatalok egy része szeret­né, ha továbbra is rendszeresen lenne anyanyelvápolás, néptánc­oktatás. Jó, hogy a VMPE anya­gilag is támogatja a magyar nyelv tanítását. Enélkül nehezen tudnánk megvalósítani. Általában 10-15- en, néha többen vannak ezeken­ az órákon. A foglalkozást Lukács Gabriella, Halász Hargita és Schön Bálint felváltva tartják. Tudjuk, hogy a heti egy délelőtt kevés, de másra nincs lehetőség. Az is gond, hogy többnyire itt és csak az órán gyakorolják a magyart. Egymás között is főleg szerbül beszélnek, és otthon is. Lehet, előnyösebb lenne, ha egy pedagógusházaspár állandóan itt élne közöttünk, és talán jobban megszervezhetnénk a magyar nyelv és a néptánc tanítását. Jelenleg nincs is néptáncoktatónk Az idősebbek, akik jól táncolnak, gyakorolnak a fiatalabb gyerekek­kel, azt, amit korábban megta­nultak. Időnként Schön Bálint is bekapcsolódik a tanításba. Tavaly még Szabó Nóra Petőfi-progra­­mos tanította a néptáncot. Szak­képzett oktatóra mielőbb szükség lenne, mert készülnünk kellene a fellépésekre. Már 3 meghívást kaptunk: Magyarországra, Alsó­nyékre, ahol már vendégszerepel­tünk, Horvátországba, Légrádba és Romániába, Révre. Szeretnénk az idén is eljutni a béketáncra, a Durindóra és a Gyöngyösbokrétá­ra. Úgy érzem, hogy a gondjainkat az egyesületünk egyedül nem tudja megoldani. A beszélgetésünket mindjob­ban elnyomta a jelmezbe öltözött gyerekek, fiatalok zsibongása és a zenekar hangolása. Annuska elmondta még, hogy a télteme­tő, tavaszköszöntő, VII. farsan­gi mulatságuk védnöke és házi­gazdája a plébánosuk, st. Ivica Zivkovic. A mesék megelevenedő hősei: a tündérek, a csodalények, a különböző figurákat utánzók sokasága közben meghódította az egész termet. A ceremóniamester varázspálcájának intésére vártak valamennyien, hogy aztán egye­sével, mutatványaikat bemutatva vonuljanak el a komolykodó bírá­lóbizottság előtt. Három korcso­portban osztott ki 3-3 díjat a zsűri a legeredetibb, ötletes jelmezért. A Petőfi vezetőségétől pedig a többi­ek kaptak jelképes ajándékot. Az anyanyelvápolásra járó csoport tagjainak bemutatkozá­sát, verseléseiket, éneküket vissza­­visszatapsolták a szüleik, nagy­­szüleik, akik úgy ültek körben a fal mellett, mint egykoron a gardedámok. A gyerekek mutat­ták is közben, mit játszanak, mi a jelentése annak, amit éppen előad­nak. „Nád a házam teteje, teteje, rászállott a cinege, cinege...” Bálint mozdulataira figyelt minden szem­pár, hogy véletlenül se hibázza­nak. Lenne mire tovább építeni, gondolom ismételten, hogy legyen folytatása Nyékincén is a 2002- ben újraalakult kultúregyesület tevékenységének. Horváth Katica Herkócáról a tündérekkel Gardemamák... Szanyó Tóth Gizella A műsor résztvevői a Petőfi Sándor­ MME vezetőségével Ivica Zivkovic és Vivőd Katica Novak Adriana, Vivőd Katica, Schön Bálint, Gudeljevity Annuska és Ilija 2019. április 11., csütörtök

Next