Magyar Ujság, 1871. augusztus (5. évfolyam, 174-199. szám)
1871-08-02 / 175. szám
A védtörvény módosítása. Egyik régi dő folyton megújuló fogása a kormánynak s kormánypártnak az, hogy miután az ellenzék által javaslatba hozott változtatásokat, javításokat, mint kor és czélszerűtleneket határozottan viszszautasította — egy kis idő múlva ugyane javaslatokat más szavakba öltve önmaga terjeszti elő, s akkor rögtön előáll a mameluk-sajtó s bebizonyítja, hogy menynyire kor-, czél- és nagyszerűek e javaslatok, melyekre néhány hóval vagy héttel elébb kígyót békát kiáltott. Kiki emlékszik még azon vitára, melyre a lefolyt ülésszak alatt az úgynevezett felülvizsgáló bizottmányok alkalmat szolgáltattak. Bebizonyíttatott az ellenzék részéről, hogy ily intézkedés mennyire megzavarja a családok nyugalmát, felhozattak általa azon számos visszaélések, melyek a védkötelezettségi törvény alkalmazásával megbízottak részéről elkövettetnek. Akkor mindez alaptalan vád, systematikus oppositió volt, a felülvizsgáló bizottmányok pedig a világ egyik legszebb, legüdvösebb intézményének kiáltatott ki — csaknem oly üdvösnek mint maga a delegationális intézmény. Most, alig néhány hóval későbben, maguk a jobboldali lapok nagy zajjal jelentik, hogy a kormány gyökeres reformokat akar e tárgyra nézve javaslatba hozni, melyeket lehetetlen (természetes hogy lehetetlen!) nekik is, nem támogatni. Különösen nem győzik eléggé bizonyítgatni, mennyire rosz az a „felülvizsgáló bizottmány“! — „Egy helyett — így kiált fel a tegnapi „Pesti Napló“— tulajdonképen két ujonczozásunk van. Számos család nyugalma ismét és ismételve megzavartatott, sok ember keresetében jön megakadályozva, és soknak tetemes költséget okoztak egyesegyedül azért, mert a törvény hiányos, a törvényt alkalmazó egyének nem elég lelkiismeretesek, s visszaélések történtek ott, ahol a törvényhozás szándéklatainak szigorú megvalósítását van jogunk követelni.“ Ugyanezt s majdnem ugyane szavakkal mondta néhány rövid hóval ezelőtt az ellenzék — s akkor túlzás volt. De hiszen— ellenvetheti valaki — az nem gáncsot, hanem dicséretet érdemel, midőn egy párt vagy maga a kormány meggyőződve saját hibáiról, az ellenfél eszméit teszi sajátjává s azok szerint cselekszik. Helyes, ilyen eljárás csakugyan dicséretet érdemelne. Csakhogy a mi kormányunk s kormánypártunk nem így jár el, hanem az ilyen elsajátított eszméket épen úgy tünteti fel, mint tesz most a „Pesti Napló“ idézett czikkében is, mintha azokat az ellenzék daczára igyekeznék keresztül vinni! Egyébiránt igaza van a kormánypárt főközlönyének, midőn előrelátja ,hogy az ellenzék felhasználandja ezen alkalmat, a haderő összes kérdésének felelevenítésére.“ Mindenesetre tenni fogjuk, mert nem kívántatik nagy bölcseség annak belátására , hogy azon hiányokon és hibákon, melyeket immár a „Pesti Napló“ is kénytelen beismerni, senki a világon gyökeresen nem segíthet mindaddig, migyen- Néhány szó a „Magyar országos közoktatási tanácsiról. Hetekkel ezelőtt egy „Magyar országos közoktatási tanács“ tervezetét hozták a lapok, melyhez hozzászólni minden érdekelt egyéniség figyelme felhivatott. Bátorságot veszek tehát ez alkalommal igénytelen nézeteimet s a czélt illetőleg szerény észrevételeimet elmondani. Mint a nevelésügy minden igaz barátja, én ás nagy örömme,üdviszültmu,-az-^igazágos közoktatási tanácsot," mint — eszmét, fájánom azonban hogy a szervezetet, intílt a szép eszm megtestesítőjét, épen nem üdvözölhetem azon örvendeztető tényezők egyikeül, mint a melytől hazai nevelésügyünk szebb, dicsőbb korának eljövetelét a legbiztosabban remélhetnők! Átvizsgálva ugyanis a tervezet közétett szövegét, azon leverő meggyőződéshez jutunk, hogy e tervben levő „közoktatási tanács“ is aligha fog nagyobb lendületet adhatni a nevelés, a közművelődés hátramaradt ügyének, mint a Buda-Pesten eddig nagy számmal létező kisebbnagyobb hatáskörű iskolatanácsok adjanak. Nem adhat pedig a már eddig is többek által elősorolt okokon kivsit azért sem, mert alakítói figyelmen kívül felejtik a helyes, biztos szervezet, hogy úgy mondjuk, építés követelményeit. Betetőzni akarnak egy olyan épületet, melynek szilárd alapot készíteni vagy elfelejtettek, vagy nem tartják szükségesnek. Mint e megalakítandó tanács egész tervezetéből világosan kitűnik, az valóban nagy dolgokat, régen óhajtott, szépreményű eszméket akar kivinni, de úgy akarja ám azokat, hogy sem az államnak, se a községeknek és egyházaknak pénzükbe ne kerüljön. Ha e törekvést figyelembe vesszük és aztán a magyarnak egy régi, és mindig igaznak bizonyult példabeszédére gondolunk , bátran állíthatjuk, miszerint e tervezett „országos közoktatási tanácscsal“ is csak azon ponton maradunk, melyből előre mozdulni minden erőnkkel szeretnénk. Bátran állíthatjuk, miszerint Magyarországon is csak úgy lehet valódi népnevelést teremteni, mint azt más, most már igen előrehaladott országokban lehetett. Vagyis, ha nem koczogtatjuk minduntalan fogainkhoz azon krajczárokat, melyeket népnevelésre kiadni akarunk. E tekintetben, nálunk különösen, önteni kellene a pénzt — hogy úgy mondjam — mint a vizet, s nem kellene megengedni, hogy a néptanítók a társadalom által legfukarabban díjazott napszámosai legyenek a leglényegesebb és legszentebb ügynek. Míg ez így marad,addig még mindig nem jó a népnevelés boldogító országa. E tervezett „országos közoktatási tanács“ módszertannal, tantervekkel, iskolai rendtartásokkal, vizsgálati és fegyelmi szabályokkal, tankönyvekkel stb. stb., — tehát mind az iskola szellemi életére vonatkozó dolgokkal foglalkozzék, s ezt nevezzük mi tetőzésnek, s egészen kizárja az anyagiakról való gondoskodást, amit mi alapnak tartunk. Igen, mert igénytelen nézetünk e tekintetben az, hogy hiába a jó tanterv, hiába a legtökéletesebb módszertan, a modern tanítás azért keresztül nem vihető, ha tanerők hiányzanak. Márpedig minálunk tanerők nagyon hiányzanak. S csak akkor hinnék, hogy bármely néven nevezendő tanács által valóban sarkalatosan akarja a jót annak élenállója, ha oly tervezet, oly javaslat készítését sürgetné, melynek életbeléptetése által közintézeteink valóban oly helyzetbe jutnának, hogy a legmagasabb, legfejlettebb szellemek vetekedve keresnék a tanszékeket. Amíg ezt elérni nem akarja, míg az ily czél egy „országos közoktatási tanácsinak sincs feladatául kitűzve, addig még mindig nincs felfogva a nevelés ügye kötelezettség; addig még mindig iránti legelső nincs kibontva az a zászló, mely alatt hatalmasan és dicsén, a jövő nemzedék, a társadalom, a haza, a józan haladás szent ügyéért küzdenek. Ne védje azt senki, hogy szánandó helyzetben levő népnevelésünkön anyagi áldozatok nélkül is nagy mértékben segítni lehet. Lehetnek egyes örvendeztető jelenségek, de ki azokat gyökeres javulásnak mondaná, az amint magát, úgy másokat is csak ámítana. Hazánkban a legjelesebb tanférfiak is kisebb nagyobb mérvben nélkülözéssel küzdenek. Mily lélekkel várhatjuk hát tőlük, hogy ha történetesen a „közoktatási tanács“ tagjaivá lesznek, a legnagyobb odaadással működendnek! Akinek nem adunk semmit, attól jogosan nem is várhatunk. Ily lényeges ügyet pedig csak a jóakaratra bízni, amily tévesztett, oly káros eljárás is. Lehet azonban, hogy e tanács tagjai az ügy iránti lelkesültségből életrevaló eszmékkel szolgálnák az ügyet, de vállon van-e, s lesz-e oly tanítótestületünk, mely mindazokat széles e hazában meghonosítandja ? Jól tudjuk hogy jelenben nincsen, s nem nagy bölcseség kell hozzá kikövetkeztetni, miszerint ha anyagi helyzetük nem javíttatik, jövőre még ennyi sem leend. Mit fog hát elérni a nemzet, a közművelődés ez „országos közoktatási tanács“ létezése által? Én inkább hiszem azt, hogy anyagi szükséggel túl nem terhelt, ügynek élő, kedvvel, odaadással munkálkodó egyéniségek, csupán józan ítélő tehetségük sugallata után is több eredményt mutathatnak fel, mint azt, hogy a paedagógia, didactika összes legjelesebb vívmányaival kezében eredményt mutasson az, kinek nincs meg a mindennapi kenyere. A léteknek bizonyos nyugalomra és kényelemre van szüksége, hogy kitartóan észlelődjék, s tanítóinknál annyival is inkább nagy szükség volna ezekre, mivel a nevelés terén tett észlelődéseik gyümölcseit hasznosakká is tenni — szinte egy óriás feladat. Óhajtanám tehát, hogy az országos közoktatási tanács“ tervezetében: a tanács önállásait a tagok díjazása mondatnék ki — s teendői* közzé : a nevelésügynek anyagi erővel miként a támogatása is felvétetnék! Fehérkuti. " A „Fester Journal“ szerkesztőjének alább következő soraiból világosan kiderül, miszerint Hollós László munkatársunk által ama lap ellen emelt vád, emelésben nem is a jelenre, hanem a múltra vonatkozott, alapos volt. Természetes azonban másrészről az is, hogy nem tehetjük felelőssé Schnitzer urat azon múltért, melyről őmaga kijelenti, „hogy nem veszi védelme alá“é s így befejezettnek tekintjük e polémiát, íme a levél: Igen tisztelt szerkesztő úr ! Hollós úrnak a mai számban megjelent soraira következőleg válaszolok: Valótlan, hogy én valaha a ferencz-józsefvárosi takarékpénztárnál megjelentem, vagy pedig ahhoz kérelmet intéztem volna; egyátalában nincs szerencsém Hollós urat — ki föntemlitett intézetnél való egykori titkárságára hivatkozik, — személyesen ismerni. A „Pester Journal“ körülbelül 5 évi fenállása óta, többször változtatott tulajdonost és szerkesztőt. Én magam a lapot f. év ápril 15-ike óta szerkesztem, s legalább is helytelennek találom, hogy engem valaki olyasmiért tegyen felelőssé, amiért egyátalában felelősségre nem vonathatom. A „Pester Journal“ múltját nem veszem védelmem alá, mert nem volt az én művem; amenynyiben azonban Hollós úr sorai ez irányban is reám vonatkoznak,határozottan ki kell nyilatkoztatni, miszerint journalistikai múltamban semmi olyan nincs, mit komoly férfiak szememre hányhatnának. E soraim szíves fölvételét kérve, nagyrabecsülésem kijelentése mellett maradok szerkesztő urnak Pest, aug. 1. 1871. tisztelője Schnitzer J. a „P. Journal“ szerk. tulajdonosa. A hulló csillagok. (Meteor-Asteroiden.) Sokszor vehettük észre, midőn szemeinket csöndes éjeken a csillagos égre emeltük, hogy a boltozatról a csillagok mintegy lefutni látszanak, s a mint különböző nagyságokban, különböző színekkel jelennek meg, gyönyörű szép tüneményeket mutatnak. Olykor kis pont gyanánt látszanak, de lassan kint terjednek, míg térfogatuk egész gömbökké nő. Heis Ede, münsteri tanár, Achenben 1851. év szept. 26-án késő este oly nagy futócsillagot látott, mely megközelíté a hold látszólagos nagyságát ; hasonlót látott Schmidt Gyula athenei csillagász is 1848 január 20-án. Mindkét futócsillag kezdetben csak pont gyanánt látszott, s azután váltak tűzgömbökké. Amint változik a hullócsillagok nagysága, és úgy változik fénye is. A vörös csillag gyors futtában kék színt vesz föl, sa zöld vörösre változik : a fehéret olykor kék, olykor piros követi. Schmidt zöld, vörös és sárga színbe átmenő futócsillagot is látott. Fényük ereje sem egyforma. Legtöbbnyire halványak, s csak éjszaka láthatók a többi csillagokkal együtt, de fordultak már esetek elő, midőn fényes nappal is lehetett látni ilyeket. Ilyet látott Heis 1845 nov. 4-én délután fél 5 órakor és 1850 június 26-án, — hasonló esetet észlelt Fearnley, Hansteen — stb. Heis azt állítja, hogy ő 1854 márcz. 4-én az erősebb fényű csillagok alatt éjjel két sötét testet látott a futócsillagok sebességével tova rohanni, ami valószínűvé teszi, hogy sötét hullócsillagok is lehetnek. Egyébiránt van példa rá, hogy a futócsillag el-elsötétedik, s újra világos színt vesz föl. A futócsillagok eltűnése után olykor hosszú tüzostor marad az égen, mely mutatja sugárzó fényével az eltűnt csillag befutott útját. Heis 1847. deczember 8-án 50 másodperczig látott egy ily tüzes uszályt világitni, ifjabb Herschel 1835. nov. 14-én 20 perczig. — Krusenstern tengernagy, midőn a földet utazó körül, leött. október 10-én egy tűzostort a futócsillag eltűnése után egy egész óráig látott fenn sugárzani. A hullócsillagok sebessége ép oly nagy, mint a nap körül keringő bolygóké a napkörüli pályájukban. Magasságuk földünk felett 1—30 geogramild, amint azt Brandes és Benzenberg meghatározták. A csekély magasságúak gyenge fénynyel bírnak, s a fényesek nagy távolban vannak. Igen sajátságos, hogy eltűnésük után olykor tompa dördülést, vagy élesebb durranást, pattogást hallatnak. Így történt ez Bonn városban 1850 január 9-én éjjel, midőn a hullócsillag égdörgésszerű robaja több alvóembert felriasztott ágyából. E hangtüneményt fel lehet használni a futócsillag magasságának kiszámítására, minthogy a hang egy másodpercz alatt 1043 lábig halad. így számíták ki Francziaországban az 1790-ki július 24-én látott tűzgömb magasságát, mely 8 mértföldnyi távolban pattant szét a föld felett. A futócsillagok az idő különböző részeiben nem mindig egyformán jelennek meg. Néha kevés vagy egy sincs, máskor egész csoport mutatkozik. A februári hónapokban ritkaság futócsillagokat látni, de már november hónapja, különösen e hó 12-dik napja felette gazdag e jelenetben. Humbold Sándor és Bonpland a mexikói partokról négy óra lefolyása alatt 1799-ben ezer és ezer hullócsillagot látott, melyek mindenike északról délfelé hatolt, s majd hópillékhez hasonló sűrűséggel jelentek meg. Több világrészben látszott e nagyszerű tünemény, különösen a szegény eszkimókat ejte rettegésbe. Ugyane jelenet, melyet Humbold látott, előfordult még kisebb mérvben november 12. és 13-án 1818., 1822., 1823., 1831. és 1832-dik években is, honnan Olmstedt és Palmer azt következtetek, hogy e csillaghullás minden év novemberének 12 és 13. napján elő fog fordulni. S ez úgy is történik, különösen nagy mértékben mutatkozott az 1833 és 1799-ik évben, amikor Arago három óra lefolyása közben 240 ezeret látott. Az 1833-dik évi csillaghullásról nekem is tzt részletet beszélt el egy tisztes öreg,ki mint szemtanú Erdélyben Aranyosszéken Bugyor,faluban éjfél után a csillagokat erősen rezegni, azután sűrűn hullani látta. A faluban várták a világ elveszését. Futócsillagok aug. hában is seregesen jelennek meg, különösen e hó 8. 1ü és 12-ik napján, különösen 10-én szent Lőrincz napján, mely tüneményt Izlandban mér igen régi idő óta „szent Lőrincz tüzes könnyeinek neveznek.“ Thessaliában erről a tüneményről azt hiszik, hogy azok égő szövétnekek, melyek az Ur szine változására jelennek meg a meghasadt égboltozaton. Láthatók még futócsillagok január elején, ápril 20-án, július 28, okt. 26 és dec. 10. napja körül. Mindezen jelenetek elégségesek voltak, hogy az emberek figyelmét nagy mértékben felkeltsék s a tudományt a futócsillagok mibenlétének felfedezésére sarkalják. Az ókorban Aristoteles, Theostrasztus, Aratus, Plinius, Seneka stb. olyformán gondolkoznak, hogy a futócsillagok földünk légkörében levő gyilkos anyagok, melyek a földbeli kigőzölgés, úgy szél, madár, vagy épen tűzhányó hegyek által földobatva, előidézik a csillaghullási tüneményeket. Ezek ellenében Plutarch és Diogenes határozottan azt állíták, hogy a futócsillagok ép oly égi testek, mint földünk s a többi bolygók. Az előbbi nézetre vonatkozólag, hogy a futócsillagok nem lehetnek földünk körében fejlődő anyagok, erősen bizonyítja azon jelenség is, hogy a futócsillagok oly magasságban is fordulnak elő — sőt leginkább csakis itt — hova légkörünk világért sem terjed. Jelen századunk elején azt hitték, hogy a futócsillagok nem egyebek, mint a hold tűzhányó hegyeinek földünk légkörébe dobált izzóhányadékai s Lichtenberg elmésen is jegyzi meg, hogy: „a hold udvariatlan szomszéd, mert kövekkel köszöntget felénk.“ Azonban e vélemény is teljesen alaptalan. Mert ha vannak is a holdban jelenleg tűzhányó hegyek, mit jogosan kétségbe vonnak, de merő lehetetlenség, hogy ezek oly erővel dobálnák ránk 51 ezer mértföldből láváikat, hogy földünk légkörébe essenek roppant sebességgel, mert akkor erre vulkáni erős kitöréseket jelen korunk jeles távcsöveivel eddigelé lehetett volna észlelni annyival is inkább, minthogy ezen vulkáni erő által hozzánk dobált vaskőcsoportok oly halmazatot képezhetnének, mint a holdnak távcsöveink által eddig észlelt hegyei. A mai tudomány erejénél fogva a futó vagy hulló csillagokat oly égi testeknek lehet tekinteni, mint égi test földünk, s a nap körül kerengő bolygók. Haller már 1686-ban igy gondolkozott, s az említett évben mutatkozó tűzgömböt az égi testek soraiba jegyezte föl, igy tett 1794-ben Chladni is. E vélemény hiteles alapokon nyugszik. Mert amint kiszámíttatott a futó csillagok pályája, azok ép oly módon, ép annyi idő alatt s a világtér ugyanazon helyén kerültek vissza, melyet számukra a mathesis kijelölt. Kell-e a mathesis nagyszerűségéről beszélnem?! Azt mondják, hogy a mathesis száraz tudomány ?!... A futó csillagok sebessége is a mellet bizonyít, hogy égi testek kell hogy legyenek, mert egy másodpercz alatt 4—8 geogr. mtf-t futnak be, s igy egyezők a többi bolygók sebességeivel, minthogy a merkur sebessége 6.6, — Venusé 4.8, földünké 4.1 geogr. mft. Továbbá légkörünk fölötti roppant távolságuk, valamint mozgás irányaik is, mely szerint a nap körül kerengenek, eléggé bizonyítják, hogy nem földünk szülöttei, mert különben földünk mozgásainak sajátságaiban egyeznének holott tőle elütnek. De a mi földünk a futó csillagok kerengési mozgásaira nem is képes erőt adni. Már csak azon tény is, melyet Ermann a tudós világgal közölt 1839-ben Berlinben, elég arra hogy minden ebbeli kételyt kizárjon. Ugyanis, megállapított fényképen ismeretes, hogy a futó csillagok ezernyi sokaságban, óriási gyűrű alakban kerengnek a nap körül, s e gyűrű a földpályát és azon helyen vágja át, hol a mi földünk novemberben halad el: innen van a novemberi csillaghullás, melyet mi — a gyűrű közelében lévén — tisztán láthatunk , s a szerint, amint a gyűrű ritkább vagy tömöttebb része vonul el mellettünk, kevesebb vagy több hulló csillagot láthatunk. És itt nevezetes tény az, hogy ez időpontban földünk a nap és a des hadseregünk felett a Kuhnok rendelkeznek, s mig úgynevezett honvédségünk nem egyéb mint ama idegen kéz rendelkezése alatt álló rendes hadseregnek ,kiegészítő része.“ Arra hogy a magyar ember szívesen teljesítse a hadkötelezettséget, csak ég mód van, s ez az egy az, hogy legyel önálló, független, nemzeti had seregi!n le. In hoc signo vinces ként nem. Helfy Ignácz. MAGYAR ÚJSÁG, 1871. AUGUSZTUS 2. Giardinetto. Ben jól érzem magamat mióta a politikától visszavonultam! Csakúgy úszom a késben! Reggeltől estig poesissal foglalkozom ; hol Daniét, hol Shakespearet, hol Benedek Aladárt lapozgatom, s egyaránt találom bennök gyönyörömet. Annyira belemerültem e három költő-óriás tanulmányozásába, hogy immár csaknem nehezemre esik prózában írni, s igazán már így kezdtem volt giardinettómat: „Csöndes remeteg hull a földre, Alig volt dél s már alkonyul! Tallán Xáczi ül a pamlagon, A politikától visszavonul.“ de csakhamar észrevettem, hogy az első két verssor nem az enyém, hanem Benedek Aladáré (az jellemzi élien a nagy költőket, hogy verseik mintegy észrevétlenül fúródnak az olvasó emlékezetébe) s hogy az utolsó két sor ugyan az enyém, de nem hangzik valami nagyon szépen. Azért abban hagytam s elhatároztam egy ideig még prózában írni. Én nem átallom kimondani, miszerint a fent idézett három költő-óriás közül leginkább bámulom Benedek Aladárt. Mert Dantel isteni komédiájának, és Shakespeare mindegyik művének egy-egy nagy eszme fekszik alapjául, s könnyű ám akkor írni, midőn az ember előtt egy nagy eszme lebeg; de nagy eszme nélkül, sőt minden néven nevezendő eszme nélkül megtömni 102, mondd százkét lapot — ezt nevezem én aztán mesterségnek! ez aztán a költő! Pedig Benedek Aladár épenségesen ily helyzetben volt. S ily szánandó helyzetben mégis úgy megtömte azt a százkét lapnyi kötetet, hogy egy gombostű is alig férne már bele. Bámulatos egy ember igazán. Már magában ez a gondolat, a czim — „Hulló levelek!“ — midőn semmi sem hull! de épen semmi, kivéve azt a kis „csendes permeteget, melylyel giardinettómat akartam kezdeni! Ily merész költőt még soha sem láttam. Sajnálom hogy az egész kötetet, mint érdemlené, itt nem idézhetem; de hogy mégis fogalma legyen az olvasónak, milyen munkát kellett végbevinni ez embernek, hogy eszme nélkül egy százkét lapnyi füzetet betöltsön: ime idézek valamit az elejéből s valamit a végéből: „E szivben egykor mennyi vágy volt! És mennyi édes, gyöngéd érzelem ; E kisded agy mily fennen lángolt, S mennyi álom ült e bús szellemen! „Nem, nem hozzád szól, s nem tehozzád, E megtépett, vergődő szenvedély. Nem Marit hívja és nem Rózát E lázas hang, mely a múltról beszél, Klotild, Josephin, Emma, Gunda, Gizella, Hermin, Victorin, Czeczil, Királyi Margit, Fanny, Hulda, Ha Elza s mind, kikért hevült e szív : Ti vagytok együtt, egybeforrva, Kinos fohászim csendes kútfeje!“ Ha én Klotild, Josephin, Emma vagy Gunda volnék, azt felelném a „kinos fohászok“ dalnokának : A te kisded agyod mily üresen kong, Mennyi álom ül szellememen Midőn műveidet olvasgatom. Egyébiránt Benedek Aladár előre látta azon bűnöket, melyekkel e füzetet betöltendő volt, s azért véve mottóul a biblia azon mondatát: „Az ő bűnei megbocsátottak néki, mert nagyon szeretett.“ Tehát kövesse az olvasó a biblia tanácsát. Én a magam részéről nem bocsátok meg semmit, hanem örökkön-örökké bámulója leszek Benedek Aladárnak, mint egy új iskola alapítójának. Ez új iskola neve: eszme nélküli költészet. Talján Náczi. KÜLFÖLD. Franczia hírek. Ha Francziaország olyan volna mint Anglia — mond a „Daily Telegraph“ párisi tudósítója múlt hó 28-án kelt levelében — s ha politikai dolgokban Páris Londonnal volna összehasonlítható, e főváros lakosai örömmel tapasztalnák, hogy a forradalom rémétől megszabadultak s 10 vagy 12 év múlva a boulevardokon nem kellene az ágyuk s puskák golyóitól félni. De szerencsétlenségre a város sokkal ismertebb, hogy sem népének hitelt adni lehetne. A lakosság legnagyobb része azon hitben van, hogy daczára a leküzdendő ezerszeres akadályoknak, Thiers minden lehetőt elkövetend a rend s béke helyreállítása érdekében. Thiersnek is megvannak hibái s az államügyek vezetésében fölmerülő tévedései annyival inkább szembe állóbbak, mert azokat még csak meg sem kísérli elpalástolni, de minden tette elárulja, hogy a legjobb szándékkal Francziaország javát kívánja előmozdítani, mégpedig tíz eset közül kilencben olyképen, amint az meg van állapítva. De mit tehet ő, vagy mit tehetne egy monarcha, császár vagy király, az uralomra hivatott tehetetlen néppel ? Thiers tekintélyéből a párisiak előtt legtöbbet azóta vesztett, hogy nem nyújtott új s változó tárgyakat a politikai világ s a lapoknak eszmecserére. Legújabban azonban a politika egén egy uj, vagyis inkább egy régi tényező uj alakban tűnt föl, kit a párisiak a legnagyobb kitüntetéssel fogadtak, megmutatva, hogy csodálják s lelkesülnek érte. Ez elkényeztetett gyermek Gambetta, kinek neve hónapok előtt alig volt hallható, kivel azonban most a lapok szünet nélkül foglalkoznak. Páris lakosainak legnagyobb része Gambettát jelenleg a jövendőbeli Francziaország emberének tartja. Mindaz amit mond s tesz, a legnagyobb figyelem s szabatossággal történik. Mintegy 10 nap előtt a párisi lapokban élénk vita folyt a fölött, vájjon Gambetta tisztelgett-e Thiersnél vagy nem ? Néhány lap azt állítja, hogy Gambetta az udvarhoz hasonlóan nagy környezettől van körülvéve,mely azon tisztelőiből áll, kiket nagy gyorsan a katonai polcz magaslatára emelt. Mások ezt valótlannak mondják, sőt inkább, szerintük, Gambetta viszszavonulva él s csak benső barátaival érintkezik. Hogy ezek közül melyik a való, az nem határoz semmit, de annyi tény, hogy ő a politika egén föltűnt csillag, ki felé minden franczia bizalommal tekint. Nem tudom megmondani hogy Gambetta mi által hóditá annyira maga részére a közvéleményt. Midőn Bordeaux-t elhagyá,a spanyol határnál visszavonulva élt s ha a hit való, úgy St. Sebastiánban kivel támogatói voltak a párisi commune mozgalomnak. De daczára ennek ő kedvelt egyéniség. Nem mondhatnám, hogy a nemzetgyűlésben a szélső bal s a balközép kiraéletének ily színben tűnnék fel. De a párisiak a nemzetgyűlést úgy tekintik, mint a mely politikai eszméket illetőleg száz évvel hátrább van. Ellenben Gambetta új s elég hosszú ideig volt távol, hogy a párisiak előtt mint újság tűnjék fel s ezenkívül a rendkívüli nép úgy tekinti őt, mint aki legalkalmasabb Francziaország kormányzására. Versaillesban Gambetta azonban alig tűnik föl. De meg vagyok győződve, hogy ha a nemzetgyűlés a Bourbon palotában ülésezne s Francziaország a párisi nép kegyétől függne, a volt diktátor a folytonos kitüntetések tárgya s a kormány felforgatója volna. „Itt van a legjobb példa — mond egy képviselő, amint múlt vasárnap az elyséei mezőn sétálgattunk — mely az önök hazáját leginkább jellemzi. Ez utcza egy pár év előtt Moray utcza volt. Midőn szept. 4-ike bekövetkezett, elkeresztelték Jules havre utczának. Azóta elnevezték commune utczának s későbben a commune uralma alatt elnevezték Garibaldi utczának. Ma ismét Moray utczának nevezik, de a legelső mozgalom ismét más névre fogja keresztelni. Mit lehet az ily néppel tenni? Politikai nyelvtanában csak egy szó van: változás s e szót a végtelenig hajtó Törökországi ügyek. Konstantinápoly, jul. 21. Ali pasa megunva erenkiem-i tartózkodás helyét, hétfő óta visszatérvén, Bebecki nyara csillaggyűrű közt áll, tehát szükségképen csak is éjjel láthatók a csillaghullások. De Ermann e gyűrűt és sajátságait bővebben vizsgálva, számításai után azon nevezetes eredményre jutott, hogy e gyűrű május 12-én, tehát november után, hat hónappal a földpályát még egyszer átvágja az előbbivel ellenkező oldalon, mégpedig azon hely közelében, hol május hóban megy el a föld, de az előbbitől annyiban eltérőleg, hogy a föld most nem a nap és csillaggyűrű közt áll, hanem az előbbi kettőnek ugyanazon oldalán, azaz : a csillaggyűrű a nap és föld között húzódik keresztül, minek következménye az, hogy a hulló csillagok csakis nappal láthatók. Ermann ezen közleménye után, de Gasparis nápolyi csillagász sietett közzé tenni, hogy ő 1845-ben május 11-én, reggeli 10 óra után tíz percznyi idő folytában 102 futó csillagot látott, a hasonlóan tömérdek és futó csillagot észlelt Schmidt is Bonnban 1851. május 16-án délelőtt. S minthogy május 11—16 napjaiban a hőmérsék rendesen alá szokott szállni, Ermann azt mondja, hogy a futó csillagok óriási gyűrűje idézi elő, mert amint elvonul felettünk, temérdek sokasága miatt elzárja tőlünk a nap sugarait. E napok a közéletben „Pongrácz Szervácz és Bonifácz“ név alatt ismeretesek.’ A fentebb említett „Szent Lőrincz tüzes könyveit“ is ily csillaggyűrűnek átmetszése képezi földpályánk más részével. Vannak a világűrben oly futó csillagok is, melyek nem tartoznak a csillaggyűrűbe, s atsokban még semmi szabályszerűséget nem mutatnak, — úgy látszik hogy az égitestek vonzereje következtében csak czéltalan bolyonganak. A futó csillagok származására isézt hihető az, mit Albert a bolygódokról állít, mely szerint ezek együttvéve valaha egy létező bolygót képeztek, mely a belsejében levő vulkáni erő következtében ezer és millió darabokra töretett szét. A mi földünket is érhetné e szerencsétlenség, ha a vulkáni erők rést nem találnának a lávák kidobására, miért a vulkáni kráterek a föld biztosító szelepjei gyanánt képzelhetők. (Vége következik.) Nagy Tamás.