Magyar Ujság, 1871. augusztus (5. évfolyam, 174-199. szám)

1871-08-02 / 175. szám

A védtörvény módosítása. Egyik régi dő folyton megújuló fo­gása a kormánynak s kormánypártnak az, hogy miután az ellenzék által javaslatba hozott változtatásokat, javításokat, mint kor és czélszerű­tleneket határozottan visz­­szautasította — egy kis idő múlva ugyane javaslatokat más szavakba öltve önmaga terjeszti elő, s akkor rögtön előáll a ma­­meluk-sajtó s bebizonyítja, hogy meny­nyire kor-, czél- és nagyszerűek e javas­latok, mely­ekre néhány hóval vagy héttel elébb kígyót békát kiáltott. Kiki emlékszik még azon vitára, melyre a lefolyt ülésszak alatt az úgyne­vezett felülvizsgáló bizottmá­nyok alkalmat szolgáltattak. Bebizonyít­­tatott az ellenzék részéről, hogy ily intéz­kedés mennyire megzavarja a családok nyugalmát, felhozattak általa azon számos visszaélések, melyek a védkötelezettségi törvény alkalmazásával megbízottak ré­széről elkövettetnek. Akkor mindez alaptalan vád, syste­­matikus oppositió volt, a felülvizsgáló bizottmányok pedig a világ egyik leg­szebb, legüdvösebb intézményének kiálta­tott ki — csaknem oly üdvösnek mint maga a d­e­l­e­g­a­t­i­on­á­l­i­s i­n­t­é­zm­é­n­y. Most, alig néhány hóval későbben, maguk a jobboldali lapok nagy zajjal jelentik, hogy a kormány gyökeres reformokat akar e tárgyra nézve java­sl­­­atba hozni, melyeket lehetetlen (termé­szetes hogy lehetetlen!) nekik is, nem támogatni. Különösen nem győzik eléggé bizonyítgatni, mennyire rosz az a „felül­vizsgáló bizottmány“! — „E­g­y helyett — így kiált fel a tegnapi „Pesti Napló“— tulajdonképen két ujonczozásunk van. Számos család nyugalma ismét és ismé­telve megzavartatott, sok ember kerese­tében jön megakadályozva, és soknak te­temes költséget okoztak egyesegyedü­l azért, mert a törvény hiányos, a tör­vényt alkalmazó egyének nem elég lel­kiismeretesek, s visszaélések történ­tek ott, ahol a törvényhozás szándékla­­tainak szigorú megvalósítását van jogunk követelni.“ Ugyanezt s majdnem ugyane szavak­kal mondta néhány rövid hóval ezelőtt az ellenzék — s akkor túlzás volt. De hiszen­­— ellenvetheti valaki — az nem gáncsot, hanem dicséretet érdemel, midőn egy párt vagy maga a kormány meggyőződve saját hibáiról, az ellenfél eszméit teszi sajátjává s azok szerint cse­lekszik. Helyes, ilyen eljárás csakugyan di­cséretet érdemelne. Csakhogy a mi kor­mányunk s kormánypártunk nem így jár el, hanem az ilyen elsajátított eszméket épen úgy tünteti fel, mint tesz most a „Pesti Napló“ idézett czikkében is, mintha azokat az ellenzék daczára i­gyekeznék keresztül vinni! Egyébiránt igaza van a kormánypárt főközlönyének, midőn előrelátja ,hogy az ellenzék felhasználandja ezen alkalmat, a haderő összes kérdésének feleleveníté­sére.“ Mindenesetre tenni fogjuk, mert nem kívántatik nagy bölcseség annak belátá­sára , hogy azon hiányokon és hibákon, melyeket immár a „Pesti Napló“ is kénytelen beismerni, senki a világon gyö­keresen nem segíthet mindaddig, mig­yen- Néhány szó a „Magyar országos köz­oktatási tanácsiról. Hetekkel ezelőtt egy „Magyar országos köz­oktatási tanács“ tervezetét hozták a lapok, melyhez hozzászólni minden érdekelt egyéniség figyelme felhivatott. Bátorságot veszek tehát ez alkalommal igénytelen nézeteimet s a czélt ille­tőleg szerény észrevételeimet elmondani. Mint a nevelésügy minden igaz barátja, én ás nagy örömme,üdviszültmu,-az-^igazágos köz­oktatási tanácsot," mint — eszmét, fáján­om azonban hogy a szervezetet­, in­tílt a szép eszm­ megtestesítőjét, épen nem üdvözölhetem azon örvendeztető tényezők egyikeül, mint a melytől hazai nevelésügyünk szebb, dicsőbb korának eljövetelét a legbiztosabban remélhetnők! Átvizsgálva ugyanis a tervezet közétett szö­vegét, azon leverő meggyőződéshez jutunk, hogy e tervben levő „közoktatási tanács“ is aligha fog nagyobb lendületet adhatni a nevelés, a közművelődés hátramaradt ügyének, mint a Buda-Pesten eddig nagy számmal létező kisebb­­nagyobb hatáskörű iskola­tanácsok adjanak.­­ Nem adhat pedig a már eddig is többek által elősorolt okokon kivsit azért sem, mert alakítói figyelmen kívül felejtik a helyes, biztos szerve­zet, hogy úgy mondjuk, építés követelményeit. Betetőzni akarnak egy olyan épületet, melynek szilárd alapot készíteni vagy elfelejtettek, vagy nem tartják szükségesnek. Mint e megalakítandó tanács egész terveze­téből világosan kitűnik, az valóban nagy dolgo­kat, régen óhajtott, szépreményű­ eszméket akar kivinni, de úgy akarja ám azokat, hogy sem az államnak, se a községeknek és egyházaknak pénzükbe ne kerüljön. Ha e törekvést figye­lembe vesszük és aztán a magyarnak egy régi, és mindig igaznak bizonyult példabeszédére gon­dolunk , bátran állíthatjuk, miszerint e tervezett „országos közoktatási tanácscsal“ is csak azon ponton maradunk, melyből előre mozdulni min­den erőnkkel szeretnénk. Bátran állíthatjuk, miszerint Magyarorszá­gon is csak úgy lehet valódi népnevelést terem­teni, mint azt más, most már igen előrehaladott országokban lehetett. Vagyis, ha nem koczog­­tatjuk minduntalan fogainkhoz azon krajczáro­­kat, melyeket népnevelésre kiadni akarunk. E tekintetben, nálunk különösen, önteni kellene a pénzt — hogy úgy mondjam — mint a vizet, s nem kellene megengedni, hogy a néptanítók a társadalom által legfukarabban díjazott napszá­mosai legyenek a leglényegesebb és legszen­tebb ügynek. Míg ez így marad,addig még min­dig nem jó a népnevelés boldogító országa. E tervezett „országos közoktatási tanács“ módszertannal, tantervekkel, iskolai rendtartá­sokkal, vizsgálati és fegyelmi szabályokkal, tankönyvekkel stb. stb., — tehát mind az iskola szellemi életére vonatkozó dolgokkal foglalkoz­zék, s ezt nevezzük mi tetőzésnek, s egészen kizárja az anyagiakról való gondoskodást, amit mi alapnak tartunk. Igen, mert igénytelen né­zetünk e tekintetben az, hogy hiába a jó tan­terv, hiába a legtökéletesebb módszertan, a modern tanítás azért keresztül nem v­ihető, ha tanerők hiányzanak. Már­pedig minálunk tan­erők nagyon hiányzanak. S csak akkor hinnék, hogy bármely néven nevezendő tanács által va­lóban sarkalatosan akarja a jót annak élen­­állója, ha oly tervezet, oly javaslat készítését sürgetné, melynek életbeléptetése által közinté­zeteink valóban oly helyzetbe jutnának, hogy a legmagasabb, legfejlettebb szellemek vete­kedve keresnék a tanszékeket. A­míg ezt elérni nem akarja, míg az ily czél egy „országos köz­oktatási tanácsinak sincs feladatául kitűzve, addig még mindig nincs felfogva a nevelés ügye kötelezettség; addig még mindig iránti legelső nincs kibontva az a zászló, mely alatt hatalma­san és dicsén, a jövő nemzedék, a társadalom, a haza, a józan haladás szent ügyéért küzdenek. Ne védje azt senki, hogy szánandó helyzet­ben levő népnevelésü­nkön anyagi áldozatok nélkül is nagy mértékben segítni lehet. Lehet­nek egyes örvendeztető jelenségek, de ki azo­kat gyökeres javulásnak mondaná, az amint magát, úgy másokat is csak ámítana. Hazánk­ban a legjelesebb tanférfiak is kisebb nagyobb mérvben nélkülözéssel küzdenek. Mily lélekkel várhatjuk hát tőlük, hogy ha történetesen a „közoktatási tanács“ tagjaivá lesznek, a legna­gyobb odaadással működendnek! A­kinek nem adunk semmit, attól jogosan nem is várhatunk. Ily lényeges ügyet pedig csak a jóakaratra bíz­­ni, a­mily tévesztett, oly káros eljárás is. Lehet azonban, hogy e tanács tagjai az ügy iránti lelkesültségből életrevaló eszmékkel szolgálnák az ügyet, de vállon van-e, s lesz-e oly tanítótestületünk, mely mindazokat széles e hazában meghonosítandja ? Jól tudjuk hogy jelenben nincsen, s nem nagy bölcseség kell hozzá kikövetkeztetni, miszerint ha anyagi helyzetük nem javíttatik, jövőre még ennyi sem leend. Mit fog hát elérni a nemzet, a közműve­­lődés ez „országos közoktatási tanács“ létezése által? Én inkább hiszem azt, hogy anyagi szük­séggel túl nem terhelt, ügynek élő, kedvvel, odaadással munkálkodó egyéniségek, csupán józan ítélő tehetségük sugallata után is több eredményt mutathatnak fel, mint azt, hogy a paedagógia, didactika összes legjelesebb vívmá­nyaival kezében eredményt mutasson az, kinek nincs meg a mindennapi kenyere. A léteknek bizonyos nyugalomra és kénye­lemre van szüksége, hogy kitartóan észlelődjék, s tanítóinknál annyival is inkább nagy szükség volna ezekre, mivel a nevelés terén tett észlelő­­déseik gyümölcseit hasznosakká is tenni — szinte egy óriás feladat. Óhajtanám tehát, hogy az országos közok­­­­tatási tanács“ tervezetében: a tanács önállásait a tagok díjazása mondatnék ki — s teendői* közzé : a nevelésügynek anyagi erővel m­­i­k­é­nt a támogatása is felvétetnék! Fehérkuti. " A „Fester Journal“ szerkesztőjének alább következő soraiból világosan kide­rül, miszerint Hollós László munkatár­sunk által ama lap ellen emelt vád, eme­lésben nem is a jelenre, hanem a múltra vonatkozott, alapos volt. Természetes azonban másrészről az is, hogy nem tehetjük felelőssé Schnitzer urat azon múltért, melyről őmaga kijelenti, „hogy nem veszi védelme alá“é s így befejezettnek tekintjük e polémiát, íme a levél: Igen tisztelt szerkesztő úr ! Hollós úrnak a mai számban megjelent soraira következőleg válaszolok: Valótlan, hogy én valaha a ferencz-józsef­­városi takarékpénztárnál megjelentem, vagy pedig ahhoz kérelmet intéztem volna; egyátalá­­ban nincs szerencsém Hollós urat — ki fönt­­emlitett intézetnél való egykori titkárságára hivatkozik, — személyesen ismerni. A „Pester Journal“ körülbelül 5 évi fen­­állása óta, többször változtatott tulajdonost és szerkesztőt. Én magam a lapot f. év ápril 15-ike óta szerkesztem, s legalább is helytelennek ta­lálom, hogy engem valaki olyasmiért tegyen felelőssé, a­miért egyátalában felelősségre nem vonathatom. A „Pester Journal“ múltját nem veszem vé­delmem alá, mert nem volt az én művem; ameny­­nyiben azonban Hollós úr sorai ez irányban is reám vonatkoznak,határozottan ki kell nyilatkoz­tatni, miszerint journalistikai múltamban semmi olyan nincs, mit komoly férfiak szememre hány­hatnának. E soraim szíves fölvételét kérve, nagyra­becsülésem kijelentése mellett maradok szer­kesztő urnak Pest, aug. 1. 1871. tisztelője Schnitzer J. a „P. Journal“ szerk. tulajdonosa. A hulló csillagok. (Meteor-Asteroiden.) Sokszor vehettük észre, midőn szemeinket csöndes éjeken a csillagos égre emeltük, hogy a boltozatról a csillagok mintegy lefutni látsza­nak, s a mint különböző nagyságokban, külön­böző színekkel jelennek meg, gyönyörű szép tü­neményeket mutatnak. Olykor kis pont gyanánt látszanak, de lassan kint terjednek, míg térfoga­tuk egész gömbökké nő. Heis Ede, mü­nsteri tanár, Achenben 1851. év szept. 26-án késő este oly nagy futócsillagot látott, mely megközelíté a hold látszólagos nagy­ságát ; hasonlót látott Schmidt Gyula athenei csillagász is 1848 január 20-án. Mindkét futó­csillag kezdetben csak pont gyanánt látszott, s azután váltak tűzgömbökké. A­mint változik a hullócsillagok nagysága, és úgy változik fénye is. A vörös csillag gyors futtában kék színt vesz föl, s­a zöld vörösre változik : a fehéret olykor kék, olykor piros kö­veti. Schmidt zöld, vörös és sárga színbe átmenő futócsillagot is látott. Fényük ereje sem egyforma. Leg­többnyire halványak, s csak éjszaka láthatók a többi csil­lagokkal együtt, de fordultak már esetek elő, midőn fényes nappal is lehetett látni ilyeket. Ilyet látott Heis 1845 nov. 4-én délután fél 5 órakor és 1850 június 26-án, — hasonló esetet észlelt Fearnley, Hansteen — stb. Heis azt állítja, hogy ő 1854 m­árcz. 4-én az erősebb fényű csillagok alatt éjjel két sötét tes­tet látott a futócsillagok sebességével tova ro­hanni, a­mi valószínűvé teszi, hogy sötét hulló­csillagok is lehetnek. Egyébiránt van példa rá, hogy a futócsillag el-elsötétedik, s újra világos színt vesz föl. A futócsillagok eltűnése után oly­kor hosszú tüzostor marad az égen, mely mu­tatja sugárzó fényével az eltűnt csillag befutott útját. Heis 1847. deczember 8-án 50 másodper­­czig látott egy ily tüzes uszályt világitni, ifjabb Herschel 1835. nov. 14-én 20 perczig. — Kru­­senstern tengernagy, midőn a földet utazó kö­rül, leött. október 10-én egy tűzostort a futócsil­lag eltűnése után egy egész óráig látott fenn sugárzani. A hullócsillagok sebessége ép oly nagy, mint a nap körül keringő bolygóké a napkörüli pályá­jukban. Magasságuk földünk felett 1—30 geogra­mild, a­mint azt Brandes és Benzenberg megha­tározták. A csekély magasságúak gyenge fény­nyel bírnak, s a fényesek nagy távolban vannak. Igen sajátságos, hogy eltűnésük után oly­kor tompa dördülést, vagy élesebb durranást, pattogást hallatnak. Így történt ez Bonn város­ban 1850 január 9-én éjjel, midőn a hullócsillag égdörgésszerű robaja több alvóembert felriasz­tott ágyából. E hangtüneményt fel lehet hasz­nálni a futócsillag magasságának kiszámításá­ra, minthogy a hang egy másodpercz alatt 1043­ lábig halad. így számíták ki Francziaországban az 1790-ki július 24-én látott tűzgömb magassá­gát, mely 8 mértföldnyi távolban pattant szét a föld felett. A futócsillagok az idő különböző részeiben nem mindig egyformán jelennek meg. Néha ke­vés vagy egy sincs, máskor egész csoport mu­tatkozik. A februári hónapokban ritkaság futó­csillagokat látni,­­ de már november hónapja, különösen e hó 12-dik napja felette gazdag e jelenetben. Humbold Sándor és Bonpland a mexikói par­tokról négy óra lefolyása alatt 1799-ben ezer és ezer hullócsillagot látott, melyek mindenike északról délfelé hatolt, s majd hópillékhez ha­sonló sűrűséggel jelentek meg. Több világrész­ben látszott e nagyszerű tünemény, különösen a szegény eszkimókat ejte rettegésbe. Ugyane jelenet, melyet Humbold látott, elő­fordult még kisebb mérvben november 12. és 13-án 1818., 1822., 1823., 1831. és 1832-dik években is, honnan Olmstedt és Palmer azt kö­vetkeztetek, hogy e csillaghullás minden év no­vemberének 12 és 13. napján elő fog fordulni. S ez úgy is történik, különösen nagy mértékben mutatkozott az 1833 és 1799-ik évben, a­mikor Arago három óra lefolyása közben 240 ezeret látott. Az 1833-dik évi csillaghullásról nekem is tz­t részletet beszélt el egy tisztes öreg,ki mint szemtanú Erdélyben Aranyosszéken Bugyor,fa­luban éjfél után a csillagokat erősen rezegni, azután sűrűn hullani látta. A faluban várták a világ elveszését. Futócsillagok aug. hában is seregesen jelen­nek meg, különösen e hó 8. 1ü és 12-ik napján, különösen 10-én szent Lőrincz napján, mely tü­neményt Izlandban mér igen régi idő óta „szent Lőrincz tüzes könnyeinek nevez­nek.“ Thessaliában erről a tüneményről azt hi­szik, hogy azok égő szövétnekek, melyek az Ur szine változására jelennek meg a meghasadt ég­boltozaton. Láthatók még futócsillagok január elején, ápril 20-án, július 28, okt. 26 és dec. 10. napja körül. Mind­ezen jelenetek elégségesek voltak, hogy az emberek figyelmét nagy mértékben felkelt­­sék s a tudományt a futócsillagok mibenlété­nek felfedezésére sarkalják. Az ó­korban Aristoteles, Theostrasztus, Ara­tus, Plinius, Seneka stb. olyformán gondolkoz­nak, hogy a futócsillagok földünk légkörében levő gyilkos anyagok, melyek a földbeli kigő­zölgés, úgy szél, madár, vagy épen tűzhányó he­gyek által földobatva, előidézik a csillaghullási tüneményeket. Ezek ellenében Plutarch és Dio­­genes határozottan azt állíták, hogy a futócsil­lagok ép oly égi testek, mint földünk s a többi bolygók. Az előbbi nézetre vonatkozólag, hogy a futó­­csillagok nem lehetnek földünk körében fejlődő anyagok, erősen bizonyítja azon jelenség is, hogy a futócsillagok oly magasságban is fordul­nak elő — sőt leginkább csakis itt — hova lég­körünk világért sem terjed. Jelen századunk elején azt hitték, hogy a futó­csillagok nem egyebek, mint a hold tűz­hányó hegyeinek földünk légkörébe dobált izzóhá­nyadékai s Lichtenberg elmésen is jegyzi meg, hogy: „a hold udvariatlan szom­széd, mert kövekkel köszöntget fe­lénk.“ Azonban e vélemény is teljesen alapta­lan. Mert ha vannak is a holdban jelenleg tűz­hányó hegyek, mit jogosan kétségbe vonnak, de merő lehetetlenség, hogy ezek oly erővel do­bálnák ránk 51 ezer mértföldből láváikat, hogy földünk légkörébe essenek roppant sebességgel, mert akkor erre vulkáni erős kitöréseket jelen korunk jeles távcsöveivel eddigelé lehetett volna észlelni annyival is inkább, minthogy ezen vulkáni erő által hozzánk dobált vaskőcsopor­tok oly halmazatot képezhetnének, mint a hold­nak távcsöveink által eddig észlelt hegyei. A mai tudomány erejénél fogva a futó vagy hulló csillagokat oly égi testeknek lehet tekin­teni, mint égi test földünk, s a nap körül ke­rengő bolygók. Haller már 1686-ban igy gon­dolkozott, s az említett évben mutatkozó tűz­gömböt az égi testek soraiba jegyezte föl, igy tett 1794-ben Chladni is. E vélemény hiteles alapokon nyugszik. Mert a­mint kiszámíttatott a futó csillagok pá­lyája, azok ép oly módon, ép annyi idő alatt s a világtér ugyanazon helyén kerültek vissza, melyet számukra a mathesis kijelölt. Kell-e a mathesis nagyszerűségéről beszélnem?! Azt mondják, hogy a mathesis száraz tudomány ?!... A futó csillagok sebessége is a mellet bizo­nyít, hogy égi testek kell hogy legyenek, mert egy másod­percz alatt 4—8 geogr. mtf-t fut­nak be, s igy egyezők a többi bolygók sebessé­geivel, minthogy a merkur sebessége 6.6, — Venusé 4.8, földünké 4.1 geogr. mft. Továbbá légkörünk fölötti roppant távolságuk, valamint mozgás irányaik is, mely szerint a nap körül kerengenek, eléggé bizonyítják, hogy nem föl­dünk szülöttei, mert különben földünk mozgásai­nak sajátságaiban egyeznének holott tőle elüt­nek. De a mi földünk a futó csillagok kerengési mozgásaira nem is képes erőt adni. Már csak azon tény is, melyet Ermann a tudós világgal közölt 1839-ben Berlinben, elég arra hogy minden ebbeli kételyt kizárjon. Ugyanis, megállapított fényképen ismeretes, hogy a futó csillagok ezernyi sokaságban, óriási gyűrű alakban kerengnek a nap körül, s e gyűrű a földpályát és azon helyen vágja át, hol a mi földünk novemberben halad el: innen van a novemberi csillaghullás, melyet mi — a gyűrű közelében lévén — tisztán láthatunk , s a szerint, a­mint a gyűrű­ ritkább vagy tömöttebb része vonul el mellettünk, kevesebb vagy több hulló csillagot láthatunk. És itt nevezetes tény az, hogy ez időpontban földünk a nap és a des hadseregünk felett a Kuhnok rendel­keznek, s mig úgynevezett honvédségünk nem egyéb mint ama idegen kéz rendel­kezése alatt álló rendes hadseregnek ,­k­i­­egészítő része.“ Arra hogy a magyar ember szívesen teljesítse a hadkötelezettséget, csak ég mód van, s ez az egy az, hogy legyel önálló, független, nemzeti had­ seregi!­n le. In hoc signo vinces ként nem. Helfy Ignácz. MAGYAR ÚJSÁG, 1871. AUGUSZTUS 2. Giardinetto. Ben jól érzem magamat mióta a politikától visszavonultam! Csakúgy úszom a késben! Reg­­geltől estig poesissal foglalkozom ; hol Daniét, hol Shakespearet, hol Benedek Aladárt lapoz­gatom, s egyaránt találom bennök gyönyörömet. Annyira belemerültem e három költő-óriás tanulmányozásába, hogy immár csaknem nehe­zemre esik prózában írni, s igazán már így kezd­tem volt giardinettómat: „Csöndes remeteg hull a földre, Alig volt dél s már alkonyul! Tallán Xáczi ül a pamlagon, A politikától visszavonul.“ de csakhamar észrevettem, hogy az első két verssor nem az enyém, hanem Benedek Aladáré (az jellemzi élien a nagy költőket, hogy verseik mintegy észrevétlenül fúródnak az olvasó emlé­kezetébe) s hogy az utolsó két sor ugyan az enyém, de nem hangzik valami nagyon szépen. Azért abban hagytam s elhatároztam egy ideig még prózában írni. Én nem átallom kimondani, miszerint a fent idézett három költő-óriás közül leginkább bá­mulom Benedek Aladárt. Mert Dante­l isteni komédiájának, és Shakespeare mindegyik művének egy-egy nagy eszme fekszik alapjául, s könnyű ám akkor írni, midőn az ember előtt egy nagy eszme lebeg; de nagy eszme nélkül, sőt minden néven nevezendő eszme nélkül meg­tömni 102, mondd százkét lapot — ezt nevezem én aztán mesterségnek! ez aztán a költő! Pedig Benedek Aladár épenségesen ily hely­zetben volt. S ily szánandó helyzetben mégis úgy megtömte azt a százkét lapnyi kötetet, hogy egy gombostű is alig férne már bele. Bámulatos egy ember igazán. Már magában ez a gondolat, a czim — „Hulló levelek!“ — midőn semmi sem hull! de épen semmi, kivéve azt a kis „csendes permeteget, melylyel giardi­nettómat akartam kezdeni! Ily merész költőt még soha sem láttam. Sajnálom hogy az egész kötetet, mint ér­demlené, itt nem idézhetem; de hogy mégis fogalma legyen az olvasónak, milyen munkát kellett végbevinni ez embernek, hogy eszme nélkül egy százkét lapnyi füzetet betöltsön: ime idézek valamit az elejéből s valamit a végéből: „E szivben egykor mennyi vágy volt! És mennyi édes, gyöngéd érzelem ; E kisded agy mily fennen lángolt, S mennyi álom ült e bús szellemen! „Nem, nem hozzád szól, s nem tehozzád, E megtépett, vergődő szenvedély. Nem Marit hívja és nem Rózát E lázas hang, mely a múltról beszél, Klotild, Josephin, Emma, Gunda, Gizella, Hermin, Victorin, Czeczil, Királyi Margit, Fanny, Hulda, Ha Elza s mind, kikért hevült e szív : Ti vagytok együtt, egybeforrva, Kinos fohászim csendes kútfeje!“ Ha én Klotild, Josephin, Emma vagy Gunda volnék, azt felelném a „kinos fohászok“ dalno­kának : A te kisded agyod mily üresen kong, Mennyi álom ül szellememen Midőn műveidet olvasgatom. Egyébiránt Benedek Aladár előre látta azon bűnöket, melyekkel e füzetet betöltendő volt, s azért véve mottóul a biblia azon mondatát: „Az ő bűnei megbocsátottak néki, mert nagyon sze­retett.“ Tehát kövesse az olvasó a biblia tanácsát. Én a magam részéről nem bocsátok meg sem­mit, hanem örökkön-örökké bámulója leszek Be­nedek Aladárnak, mint egy új iskola alapítójá­nak. Ez új iskola neve: eszme nélküli költészet. Talján Náczi. KÜLFÖLD. Franczia hírek. Ha Francziaország olyan volna mint Anglia — mond a „Daily Telegraph“ párisi tudó­sítója múlt hó 28-án kelt levelében — s ha poli­tikai dolgokban Páris Londonnal volna összeha­sonlítható, e főváros lakosai örömmel tapasztal­nák, hogy a forradalom rémétől megszabadultak s 10 vagy 12 év múlva a boulevardokon nem kellene az ágyuk s puskák golyóitól félni. De szerencsétlenségre a város sokkal ismertebb, hogy sem népének hitelt adni lehetne. A lakos­ság legnagyobb része azon hitben van, hogy daczára a leküzdendő ezerszeres akadályoknak, Thiers minden lehetőt elkövetend a rend s béke helyreállítása érdekében. Thiersnek is megvan­nak hibái s az államügyek vezetésében fölme­rülő tévedései annyival inkább szembe állób­­bak, mert azokat még csak meg sem kísérli el­palástolni, de minden tette elárulja, hogy a leg­jobb szándékkal Francziaország javát kívánja előmozdítani, még­pedig tíz eset közül kilenc­­­ben olyképen, a­mint az meg van állapítva. De mit tehet ő, vagy mit tehetne egy monarcha, császár vagy király, az uralomra hivatott tehe­tetlen néppel ? Thiers tekintélyéből a párisiak előtt legtöbbet azóta vesztett, hogy nem nyúj­tott új s változó tárgyakat a politikai világ s a lapoknak eszmecserére. Legújabban azonban a politika egén egy uj, vagyis inkább egy régi tényező uj alakban tűnt föl, kit a párisiak a legnagyobb kitüntetéssel fogadtak, megmutatva, hogy csodálják s lelkesül­nek érte. Ez elkényeztetett gyermek Gambetta, kinek neve hónapok előtt alig volt hallható, ki­­­­vel azonban most a lapok szünet nélkül foglal­koznak. Páris lakosainak legnagyobb része Gambettát jelenleg a jövendőbeli Francziaor­­szág emberének tartja. Mindaz a­mit mond s tesz, a legnagyobb figyelem s szabatossággal történik. Mintegy 10 nap előtt a párisi lapok­ban élénk vita folyt a fölött, vájjon Gambetta tisztelgett-e Thiersnél vagy nem ? Néhány lap azt állítja, hogy Gambetta az udvarhoz hason­lóan nagy környezettől van körülvéve,mely azon tisztelőiből áll, kiket nagy gyorsan a katonai polcz magaslatára emelt. Mások ezt valótlannak mondják, sőt inkább, szerintük, Gambetta visz­­szavonulva él s csak benső barátaival érintke­zik. Hogy ezek közül melyik a való, az nem ha­tároz semmit, de annyi tény, hogy ő a politika egén föltűnt csillag, ki felé minden franczia bizalommal tekint. Nem tudom megmondani hogy Gambetta mi által hóditá annyira maga részére a köz­véleményt. Midőn Bordeaux-t elhagyá,a spanyol határnál visszavonulva élt s ha a hit való, úgy St. Sebastiánban k­ivel támogatói voltak a pá­risi commune mozgalomnak. De daczára ennek ő kedvelt egyéniség. Nem mondhatnám, hogy a nemzetgyűlésben a szélső bal s a balközép­ ki­­raéletének ily színben tűnnék fel. De a párisiak a nemzetgyűlést úgy tekintik, mint a mely poli­tikai eszméket illetőleg száz évvel hátrább van. Ellenben Gambetta új s elég hosszú ideig volt távol, hogy a párisiak előtt mint újság tűnjék fel s ezenkívül a rendkívüli nép úgy tekinti őt, mint aki legalkalmasabb Francziaország kor­mányzására. Versaillesban Gambetta azonban alig tűnik föl. De meg vagyok győződve, hogy ha a nemzetgyűlés a Bourbon palotában ülé­sezne s Francziaország a párisi nép kegyétől függne, a volt diktátor a folytonos kitüntetések tárgya s a kormány felforgatója volna. „Itt van a legjobb példa — mond egy képviselő, a­mint múlt vasárnap az elyséei mezőn sétálgattunk — mely az önök hazáját leginkább jellemzi. Ez utcza egy pár év előtt Moray utcza volt. Midőn szept. 4-ike bekövetkezett, elkeresztelték Jules h­avre utczának. Azóta elnevezték commune ut­­czának s későbben a commune uralma alatt el­nevezték Garibaldi utczának. Ma ismét Moray utczának nevezik, de a legelső mozgalom ismét más névre fogja keresztelni. Mit lehet az ily néppel tenni? Politikai nyelvtanában csak egy szó van: változás s e szót a végtelenig hajtó­ Törökországi ügyek. Konstantinápoly, jul. 21. Ali pasa megunva erenkiem­-i tartózkodás­ helyét, hétfő óta visszatérvén, Bebecki nyara csillaggyűrű­ közt áll, tehát szükségképen csak is éjjel láthatók a csillag­hullások. De Ermann e gyűrűt és sajátságait bőveb­ben vizsgálva, számításai után azon nevezetes eredményre jutott, hogy e gyűrű május 12-én, tehát november után, hat hónappal a földpá­lyát még egyszer átvágja az előbbivel ellenkező oldalon, még­pedig azon hely közelében, hol május hóban megy el a föld, de az előbbitől annyiban eltérőleg, hogy a föld most nem a nap és csillag­gyűrű közt áll, hanem az előbbi kettőnek ugyanazon oldalán, azaz : a csillag­­gyűrű a nap és föld között húzódik keresztül, minek következménye az, hogy a hulló csilla­gok csak­is nappal láthatók. Ermann ezen közleménye után, de Gasparis nápolyi csillagász sietett közzé tenni, hogy ő 1845-ben május 11-én, reggeli 10 óra után tíz percznyi idő folytában 102 futó csillagot látott, a hasonlóan tömérdek és futó csillagot észlelt Schmidt is Bonnban 1851. május 16-án délelőtt. S minthogy május 11—16 napjaiban a hő­­mérsék rendesen alá szokott szállni, Ermann azt mondja, hogy a futó csillagok óriási gyűrűje idézi elő, mert a­mint elvonul felettünk, temér­dek sokasága miatt elzárja tőlünk a nap sugarait. E napok a közéletben „P­o­n­g­r­á­c­z Szervácz és Bonifácz“ név alatt ismeretesek.’ A fentebb említett „Szent Lőrincz tü­zes könyveit“ is ily csillaggyűrűnek át­metszése képezi földpályánk más részével. Vannak a világűrben oly futó csillagok is, melyek nem tartoznak a csillaggyűrű­be, s at­­sokban még semmi szabályszerűséget nem mu­tatnak, — úgy látszik hogy az égi­testek vonz­ereje következtében csak czéltalan bolyonganak. A futó csillagok származására isézt hihető az, mit Albert a bolygódokról állít, mely szerint ezek együttvéve valaha egy létező bolygót ké­peztek, mely a belsejében levő vulkáni erő következtében ezer és millió darabokra töretett szét. A mi földünket is érhetné e szerencsétlen­ség, ha a vulkáni erők rést nem találnának a lávák kidobására, miért a vulkáni kráterek a föld biztosító szelepjei gyanánt képzelhetők. (Vége következik.) Nagy Tamás.

Next