Magyar Ujság, 1872. március (6. évfolyam, 49-74. szám)

1872-03-31 / 74. szám

Vasárnap, 1872. márczius 31 Szorilosztói iroda: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fo­gadtatnak el. Stinció-h­ivatal­os Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdet­mény­ek. Előfizetési Air : Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre.................................. 20 frt —­kr. Félévre.........................................10 „ — „ Negyedévre....................................5 „ — „ Egy hónapra....................................1 „ 70 „ Egyes­ szám ára 10 kr. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. iHircrotest ellj: 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetését külön 30 kr. Ny­i Itt ér­­ti hasábos petitsor 26 kr VI. évfolyam. Előfizetési feltételek: April—deczemberi 3/­ évre 15 frt. April—szeptemberi 7* évre 10 frt. April—júniusi 7* évre 5 frt. Egy libra 1 frt 70 kr. Az előfizetési pénzek a „Magyar Újság“ kiadó hi­vatalához (Pest Lipót­ utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben esz­közölhetni postautalvány által. P­est, márcz. 80. Politikai szemle. Svájczban a revideált szövetség-alkot­mány fölött május 12-én lesz a szavazás, ez alkalomból az egész országban nagy mozgalom uralkodik. A pártok állása sze­rint ítélve, a javaslat el fog fogadtatni. Az ultramontánok, mint a javaslat fő ellenzői, a szabadelvűek s radikálisok közt szaka­dást akartak előidézni. De számításukban csalódtak, mert e pártok nem hogy ellensé­ges lábon állnának, hanem mind inkább közelednek egymáshoz. A londoni lapok az angol pénzügyminisz­ter előterjesztését kedvezően fogadják.­­ Egyes pontokra nézve tesznek ugyan észre­vételt, de a főbb pontokkal, mint a jövedel­mi adó s a kávévám leszállításával az el­lenzék egy úgy meg nem elégedvén, mint a többség pártja. Franczia lapok jelentik, hogy Páris kor­mányzója a „La Constitution“ czímű ultra­­radikális lapot betiltotta. Tudvalevőleg e közlöny volt az, mely a legerélyesebben el­­lentállt a kivégeztetéseknek, s különösen Rossel ügyében fejtett volt ki erélyes tilta­kozást a hadi törvényszék kérlelketlenségé­­vel szemben. A „Pays“ egy levelet közöl, melyet állí­tólag Chambord gróf irt, a most köztársa­ságivá lett Casimir I'oin­oi'h­ez. A levél igy szól: Uram! Önnek magának akarom uram, kifejezni köszönetemet, önnek egy munkája velem való közléséért, mely egy kormány tény ál­tal napirendre hozott fontos kérdésre vo­natkozik, mely kérdés a nemzeti ipar több jelentékeny ágát, s a munkás­osztály hely­zetét veszedelmesen fenyegeti. A múlt ta­pasztalása már elég érthetően megmutatta, hogy,ily eredetű kormányoknak, kivált ha minden , komolyabb munkától szerencsésen megszabadultak, szokásuk, csak a pillanat szükségleteire lenni tekintettel s személyes politikájuk változó igényeinek az ország és változ­atlan érdekeit hozni áldozatul. E veszélyteljes üzelmek folytán a közvé­lemény nyugtalan lesz, a bizalom eltűnik, új bonyodalmak, szüntelen úl palliatív se­gédeszközökre kényszerítenek. Biztosság nem lévén, nincs hit a jövőben sem. Nagyon igaz, hogy jog és igazság nélkül a magán s a közvagyon egyaránt ingó talajon nyug­szik, más szóval, hogy folyton siet megsem­misülése felé. Ezt minden értelmes fő és ne­mes szív, remélem, csakhamar be fogja látni. Örülök, hogy önnek ez alkalommal ismételhetem, mennyire örvendtem, hogy önt néhány év előtt Frohsdorfban láthat­tam, s mennyire meg voltam hatva azon ér­zelmektől, melyeket ön akkor irántam ta­núsított. Háladatosságom és őszinte ragasz­kodásom biztosításával, Henrik. A lap, mely e levelet közli, nem adja an­nak dátumát, s ez a franczia sajtóban érde­kes találgatásokra ad alkalmat. Perier el­lenségei azt hirlelik, hogy Thiers kormánya alatt kelt e levél, s hogy így a volt belügy­miniszter egyszerre három pártot (az orlea­­nistákat, legitimistákat s a köztársaságia­kat) szolgált. Valószínűbb azonban, mert különben „Pays“ nem hagyta volna el a dátumot, hogy a császárság idejéből kelt e levél, s akkor a császárság-ellenes mon­­archi­us párt tagjai egyformán jó viszony­ban voltak Chambord gróffal s az orleansi herczegekkel, mert a két ág fúziója bizo­nyosnak tartatott.­­ Ama köztársasági Perier pedig tudvalevőleg monarchista volt. Spanyolországban a dolgok a kormányra nézve még­sem akarnak kedvezőbb fordu­latot venni. Serrano engedélyért könyörgött a királynál, hogy fegyveres erővel léphes­sen föl a bask tartományokban fölkeléssel fenyegető republikánusok ellen. Ugyan e sürgöny szerint a fenörség egy nagy titkos fegyverraktárt fedezett föl. A mexikói forradalomról az „Alig. Ztg.“­­nak febr. 20-káig terjedő tudósítást közöl Colimából. E levél szerint a fölkelés egyre terjedőben van, s Juarez teljesen kétségbe van esve ügye fölött, ésannyira, hogy már az Egyesült­ Államokban közbenjárásért kö­nyörög. Grant azonban minden személyes rokonszenve daczára Juarez iránt, kényte­len lesz, a levelező tudomása szerint, visz­­szautasítani a kérelmet. Pár héttel ezelőtt azonban amerikai forrásból egy oly hírt kö­zöltünk, mely ép ellenkezőleg, valószínűnek mondta az Egyesült­ Államok részéről a be­avatkozást. A kaukázusban uralkodó szárazságra vo­natkozólag írják Tillisből febr. 25-ről, hogy két év óta nem volt sem hó sem eső, a le­vegő a szárazság miatt kiállhatatlan, en­nek következtében sok a szem s mellbeteg. A pétervári „Börsen Ztg.“ hosszasan ér­tekezik az orosz és lengyel törzsek kibékü­léséről. Szerinte a szláv világ nagy mozgal­­ma a lengyelekre is kikezd terjedni. A Po­roszország germanizáló tervei iránt ellen­szenv s a bizalmatlanság Ausztria iránt, úgymond, számos lengyelben azon meggyő­ződést kelti, hogy nemzetiségüket csak az Oroszországgal való kibékülés által menthe­­tik meg. Igen figyelemre méltó jelenség ez irányban az, hogy S­a­d­y k basa, az oro­szok régi ellensége megengedte, hogy a gondviselésére bízott ifjú Czaikowski len­gyel nemes Oroszországba költözzék. Ez többet jelent, mint Wielobolski marquis egy­kori kísérlete a két szláv törzset kibélíteni­ Szigm­rua,il­le­ve a­ kísérlet megvalósítása nem lenne nehéz, mert határozottan oroszellene csak a lengyel papság, a nemesség egy ré­sze és az emigratio. — A többi lengyelek, főleg a parasztság le van kötelezve Orosz­ország iránt. Az „Alig. Ztg“, mely a múltkor oly bor­zastó részleteket közölt a japáni keresztyé­nek lemészároltatásáról, utóbbi számában koholmánynak mondja az egészet, melylyel a Japánban is befurakodott jezsuiták által inspirált „Nangasaki Ztg.“ a világot ámí­totta. Ebből vették át e híreket az angol lapok. „Hogy a jezsuiták — írja az „A. Ztg“ levelezője, — miután majdnem egész Európából kiszoríttattak, most a távol ke­leten igyekeznek magukat befészkelni, azon senki sem fog csodálkozni. Előre látható azonban, hogy ez által a barátságos viszony ama boldog nemzettel megzavartath­atik és a kereskedelmi viszonyok veszélyeztetni fognak. Azért óhajtandó volna, hogy az európai kormányok, melyek ez idő szerint a propagandát támogatják, kereskedéssel fog­lalkozó alattvalóik érdekében megvonnák a a segélyt a jezsuita missióktól. Nem a ke­resztény vallás, hanem annak terjesztői el­len irányul a japániak gyűlölete, kik csak eszközül használják fel a vallást anyagi jó­lét és politikai hatalom szerzésére. Parlamentarismus. A jobboldali képviselő Kautz Gyula, egyik kézi­könyvében, — „Politika vagy országászattan“ — a parlamentarismusról, a képviseleti rendszerről értekezve azt jegyzi meg, „ . . . hogy a hiányokról a rendszert lehetőleg menten kell tartani, s hogy czélszerű­ szervezés, helyes vá­lasztási törvény, erős alapokon nyugvó önkormányzat, jól kezelt sza­bad sajtó stb. mindenkor azon szük­séges előfeltételeket képe­zik, a­melyek nélkül a képvise­leti rendszer nemes felada­tának megfelelni soha se lesz képes.“ Felkérnék a tudós tanár urat, hogy a­mit megírt, mondaná is el párth­í­­veinek. Mert láthatná, hogy párthívei mi­ként bánnak el a képviseleti rend­szerrel, melynek előfeltételeit ő, oly szépen sorolta elő. Nézze meg a tudós tanár s képvi­selő, mit terveznek jobboldali párthí­vei. Az eddig erős alapokon nyugvó önkormányzatot, a virilis vármegyék­kel már kiforgatták sarkaiból; most választási törvényjavaslatot kovácsol­nak, mely ismét magának a parla­­mentarismusnak egyik főoszlopát rom­bolja el. A Parlamentarismus előfelté­­telei pusztulásnak indulnak, s pusztu­lásnak indul vele maga a Parlamen­tarismus. Mondaná meg párthíveinek, hogy nem a baloldal küzdelme gyil­kolja meg a Parlamentarismust, ha­nem a jobboldal helytelen vá­lasztási törvénye ássa meg ennek sírját. De ha a többség akarja ezt, ugye­bár, akkor az a Parlamentarismus, hogy legyen is meg. Mit gondolnak ők a Parlamentarismus elő­föltéte­lei­vel, a Parlamentarismus alapel­veivel; szerintük a Parlamentarismus előföltétele, a többség vak akarata. A többségnek joga van magát meggyil­kolni — ha csak magát gyilkolná meg — mi közük nekik a parlamen­tarizmus előfeltételeihez. Van egy politikai iskola, mely a parlamentarismust gyűlöli. Támadá­suk, az így értett parlamentarismust illeti, ezt illetheti, és méltán, mert az így értelmezett Parlamentarismus nem egyéb, mint sokfejű zsarnokság, ön­kényuralom , mely nyújtassék bár­mily ezukor mártásban, mégis ön­kényuralom marad. Ezen értelemben vett rendszer, mint minden önkény­­uralom , kizár minden haladást, te­­nyészőtalaja a politikai korrupciónak, mint azt Lajos Fülöp uralma alatt. Guisot minisztersége idejében tapasz­talták a francziák, s tapasztaljuk mi ez idő szerint. Nagyon sok hivei vannak az így értelmezett parlamentarismusnak, s ezek között helyet foglal, most köz­tök Kautz képviselő is, ki különben a Parlamentarismus szükséges s nélkülözhetlen előföltételeit oly szépen megírta. Hogy országgyűlésünk jobboldali többsége e tannak hívője s vallója, azon egyátalában nem csodálkozunk. 1867 óta, ez természetes. Mi termé­szetesnek fogjuk találni még azt is, hogy e többség, általa teremtett kö­zös ügyes műve fenntartására, több­ségi erejénél fogva, proclamálni fogja a korlátlan egyeduralmat, s a hatal­mát leteendi egy bölcs Smerling, vagy más e fajta kezébe. Ily körülmények között, csodálko­zással csak az a cynismus tölt el, melylyel a jobboldal magát mégis az igazi Parlamentarismus védőjeként tün­teti fel. Hát az a Parlamentarismus védelme, hogy annnak egyik legfőbb előfelté­telét a választási törvényt, nyakánál fogva tekerik ki? „Nem az anyámat szúrtam keresztül — mondá az öngyil­kos a vizsgálóbírónak — csak a köd­­mönét.“ Igen, de a ködmönben volt az anya is. A jobboldal sem az anyát bántja, csak a ködmönét — a válasz­tási törvényt. Igen, de benne van az anya is, maga a Parlamentarismus. De hát — mint a jobboldali közlö­nyök mondják — a benyújtott válasz­tási törvénynyel az 1848-diki válasz­tási census nincs megtámadva, csak a törvény intenziója van helyesen értel­mezve, s így a Parlamentarismus egyik alapfeltétele érintetlenül áll. Mindezt egész naivul mondják el, mintha nem ismernék a régi diák közmondást: ig­­notos fallit, notis est deritui. Kétség­kívül számítanak ezzel saját vidéki párthiveik gyenge belátására s köny­­nyen hivőségére, különben óvakodná­nak oly könnyedén papírra vetni. Ugyan kérdjük a még most is élő s az 1848-diki törvények alkotásában résztvett honatyákat, mondják meg, midőn a választási törvény készült, például a 300 forint értékű ház-census megírásánál, vájjon volt-e köztök oly merész fantáziája, hogy ez értéket kü­lönben, az 1869-ben készült s felta­lált házosztály-adó tervezett kiszámí­tása szerint értette volna? Gondolt-e még ahhoz valaki közülök házosztály­­adóra. Ha van sacrilegium, úgy azon állí­tás, hogy e választási törvényjavas­lat, az 1848-iki választási censusok értelmezése, valóban sacrilegium. Nemzetek hanyatlása é­s emelke­désének egyik legbiztosabb hermé­­rője, kormányzati intézményeinek mi­lyensége. Magyarország a politikai élet fény­pontján, a politikai kultúra zenit­jén állott 1848-ban. A népjogok respectá­­lása terén, mily különbség van 1848 és a mostani időszak között. A jövendő történetirónak elég lesz csak a jelen választási törvényjavaslatra mutatni, hogy jelezze hazánk betegségi álla­potának diagnosisát. Az egész válasz­tási törvényjavaslat, egy nagymérvű jog-devalvatió, mely hasonlólag a pénz-devalvatióhoz egy szörnyű kic­­sist eredményezett, melynek végkime­netele, lehet halál, de lehet ép erős megszilárdult egészséges élet is. Ha lehet a kedvező tünetekből a szebb jövőre következtetni, mi a fo­lyó kicsis felől már­is jót jósol­hatunk. Mindenesetre a legfőbb, hogy a vá­lasztási törvényjavaslat keresztül nem megy, reményt ad, csillogó reményt a jövőre. A többség vad rohama a Parlamen­tarismus főfeltételeinek, s így maga­atyja oly pillantást vetett rá, melyet le­hetetlen volt elemezni. Megvetés, gőg, düh mind fel lettek volna abban födözhetők. Pár pillanatnyi szünet után aztán fia vállára tette kezét és szárazon mondá : jerünk. Károly egy perczig habozott, aztán eltö­kélve magát kezét nyújtja a leánynak s igy szólt: A viszontlátásig. Ne aggódjál éret­tünk ! — A másik perczben atyjával együtt eltűnt. Ella társnői,kik közül többen tanúi voltak a jelenetnek, kárörvendetesen tekintettek rá. Ellának eszében sem volt erre gondolni. Szemeiből sűrűn folytak a könyek s egyet­len gondolata az volt: viszontlátja-e ked­vesét. Másnap nem látta. Estére az öreg gróf megint felkereste a színpadon. Pénzt, na­gyon sok pénzt ígért neki, ha felhagy az ifjúval. Ella büszkén visszautasítáa ajánla­tát és elfordult tőle. A gróf remegett a dühtől. Szótlanul tá­vozott. Nap nap után múlt. Károly nem jött. A leány szomorkodva ment a színházba, bán­kódva ült magános szobájában. Rettegett a gondolattól, hogy Károly elfelejti. Az ifjú helyett atyját kell, minden nap látnia. A színpadhoz közel ült egy páholyban, s Elka bármennyire kerülte is, hogy rá kell­jen nézni, szinte érezte hideg fenyegető te­kintetét. Sokszor a színpadra is feljött a gróf. A tánczosnők közül egyikkel sem állt szóba. Mint a kőszobor vendég haladt ke­resztül a vidám sorokon. Csak a gépészek­kel szólt néha s rendkívül érdeklődött a szinpadalatti dolgok iránt. nak a parlamentarismusnak lerombo­lására már meg van állitva. Ez már nyert csata, mely a Parlamentarismus barátait, diadalmi örömmel tölti el. Ha pedig ez meg van mentve, remé­nyünk lehet, hogy a megmentett Par­lamentarismus útján, hazánk eljátszott jogait visszavezni leszünk képesek. Szederkényi Nándor: — A pest belvárosi ellenzék hétfőn, hús­­vét másod napján este 6 órakor alakulás végett közgyűlést tart a baloldali kör tere­mében (váczi utcza 1. sz. 1-ső emelet) mely­re a belvárosi ellenzéki választókat tiszte­lettel meghívják, a belvárosi bizottmány nevében : Irányi Dániel, Farkas György, Gaal Ernő, Paczona Imre, Wanke Szevér­— F­e­­­b­­­v­á­s. Gömör megye ellenzéki tagjait felkérem, hogy ápril 8-dikán reggeli tiz órakor, Tornallyán legyenek szivesek megjelenni, a bekövetkezendő alispánvá­lasztásnál követendő eljárás feletti tanács­­kozmányra. Ragály, 1872. márcz. 30-dikán. Ragályi Ferdinand Gömörmegye ellenzéki elnöke. * S — A csehországi helytartó által feloszla­tott hazafias gazdasági egylet egyike volt az ország azon intézeteinek, mely a mező­gazdaság fejlődésének központját képezte, melynek tevékenysége az egész országban a legkedvezőbb eredményekre vezetett. Az országnak eme legjelesebb hazafias s legki­tűnőbb kapac­itásaiból álló egylet 1765-ben alapittatott s igy már 105 év óta állt fenn. S annyi viszontagságos évek után az osz­trák kormány a mostani pillanatban látta jónak ezen intézetet egy tollvonással eltö­rölni s ketté vágni azt az eret, mely a gaz­daság terén fölmerülő haladást az ország­ban szétterjeszsze. Nagyon érthető, ha kü­lönösen a földműves osztálynál a kormány e tette miatt roppant nagy az­ ingerültség, mert százéves fennállása óta egészen a nép életével összenőtt.­­ Egy kormánypárti lap szerint legkö­zelebb az egyes minisztériumokban számos kinevezés fog történni, melyek a budget törvényben megállapított létszámemelés folytán szükségessé váltak. — Ha ez a lét­számemelés olyan nagyon szükséges, miért nem láttak rögtön azok betöltéséhez a bud­­gettörvény szentesítése után ? S a budget­­ben megszavazott, de a hivatalok be nem töltése miatt ki nem fizethetett összegek mily rovatban fognak majd előfordulni? Vájjon nem a közelgő választások szele fújja be az illetőket ama helyekre? — Csehországban a küszöbön lévő vá­lasztások alkalmából nagyszerű előkészíté­sek léteznek. A kedélyek a legvégső pontig föl vannak izgatva. Az egész mozgalom a lenni vagy nem lenni, nagy kérdés körül öszpontosul. A szenvedélyek szülte párt­­harcz koczkája nem sokára el fog dőlni. A történelmi jogpárt s az alkotmánypárt áll­nak egymással szemben s mig amaz az or­blla napról-napra szomorúbb lett. Féltet­te kedvesét és mintegy sejté, hogy vész fe­nyegeti. Egy uj darabban kellett föllépnie melyben az előadás végén folyóba, tehát sülyesztőbe kellett ugornia. A próbánál könnyűnek találta az ugrást. Alig négy öt lábnyi volt a sülyesztő,s az esést puha ágy­nemű halmaz gyöngítette. Az előadáson a mint szerepe követelő a szinpadon keresztül rohant a sülyesztü felé. Oda érve nem volt ideje, ereje visszafordul­ni, bár látta maga alatt a tátongó mélységet Egy iszonyú jajkiáltással alázuhant. Tizennyolcz lábnyi mélyre esett s aléltan feküdt ott, mig segély érkezett. A közelében levő színházi orvos megvizsgálta. Bal lába volt eltörve. Az orvos kijelente, hgy legked­vezőbb gyógyulás mellett sem fog többé színpadra léphetni. A rendezőség elcsapta a gépészt. Ennyi­ből állt az elégtétel, melyet a szerencsétlen nyert. De nem ! Két hó múlva Ella B. grófné lett. Károly megesküdött atyjának, hogy vagy Ellát veszi nőül vagy kihalni engedi a családot. S atyja az elsőbe egyezett. — Talán a lelkiismeret mozdulatát is érezte. * Nehogy olvasóim azt higyjék, hogy köl­tött, vagy — e lapok keletkezési helyéből indulva ki , hogy Pesten történt dolgokat hallott a föntebbiekben, hozzátoldom, hogy mind a két történet igaz, az elsőnek szín­helye Páris a másodiké London volt. Szolgálhatunk azonban egygyel, mely azonkívül hogy közelünkben történt rövi­­debb és kevésbé szomorú.­r­szág történelmére hivatkozva, az évek fegyverével küzd, az utóbbi a hatalom kö­penye alá menekült. A fegyverek egye­netlenek. E küzdelem közepette egy hatalmas kér­dés merül fel, messze túlszárnyalja a pártok küzdelmét. Csehországban az uralkodó csa­lád tagjai, mint nagy­birtokosok szintén választók. A cseh lapok most azt a kérdést vetik föl, h­a váljon eszélyes dolog lenne-e az uralkodó család tagjaitól, ha határozott pártállást foglalnának. A felelet csak taga­dó lehet. Mert a pártoknak meg van saját ér­dekük, a­miért küzdenek; az uralkodó csa­lád tagjai tehát nem tehetik, hogy a párt­küzdelem mérlegét az egyik vagy másik pártra nézve kedvezően nyomják le. Cseh­­orságban nagy érdekeltséggel várják e te­kintetben az elhatározást.­­ Sok találgatásra szolgáltatott okot, hogy honnan van az, hogy a municipális bank papírjainak árfolyama egy darab idő, óta habár kis mérvben, napról-napra alább száll. A valódi okot senki sem tudta kita­lálni , még pedig annyival inkább nem, mert e bank elég szilárd alappal bír, míg végre kitudódott, hogy az a bökkenő, hogy a municipális bank üzleti igazgatójává Rech­nitz Henrik,a budai közúti vaspálya igazgatója neveztetett ki. Különös, midőn egy bank igazgatóját árfolyam csökkenés­sel fogadja.­­ A „Szombati Lapok“­ „a hely­zet“ feliratú czikkben a következőket írja: Igaz, és ez nyílt titok, mit mindenki tud, hogy a kormány nem bír pártjával, azaz, helyesebben mondva, hogy a kor­mánynak, mint olyannak, pártja nin­csen. Vannak a jobboldalon az egyes mi­nisztereknek barátjaik és szilárd támoga­tóik, de az összes kormány, mint olyan, alig számíthat biztosan 30 képviselő tá­mogatására. Ennek oka pedig azon kö­rülményben keresendő, hogy a jobbolda­lon nincs harmincz ember a­ki Lónyay urat őszintén óhajtja miniszterelnöknek; nem tagadják ezt a jobboldal legtöbbjei maguk sem, sőt nyíltan bevallják, és pártjuk regenerációjának első és mellőz­­k­etlen feltételéül Lónyay úr visszalépését tekintik. Biztosan mondhatjuk, hogy Deák F­e­r­e­n­c­z maga is e nézeten van. Ő elejétől fogva rászalta a kormány eljárását, ő nem jön sem a képviselőházba, sem a deák-kör értekezleteibe, a­hol pe­dig szava és tekintélye még mindig sok­ra volna képes. De Deák Ferencz nem akarja magát Lónyay úr eljárásával ugyanazonosítani és azért távol marad. Szóval, mindenki érzi, hogy gr. Lónyay Menyhért nem az az ember, a­ki Magyar­­ország hajóját biztos kikötőbe vezethetné. Mi sem a jobboldal, sem Deák Ferencz eljárását a helyzet komolyságával szem­ben, elégségesnek nem tartjuk. A jobbol­daltól­­ azt várnók, hogy mondaná meg nyíltan Lónyay grófnak a mit érez és a mit mások előtt nem titkol. Deák Fe­­rencztől pedig azt várnók, hogy adná elő a helyzet felőli nézetét őszintén és minden tartózkodás nélkül a fejedelemnek. Deák Ferencz szava elég nyomatékkal bir a trón előtt is, hogy meghallgattassék akkor, midőn komoly körülmények közt az ország és trón biztonsága érdekében felszólal. Egy módfölött sugár termetű bankár-kép­viselő — nehogy valaki Wahrman Mórt fogja gyanúperbe — egy elsőrendű mű­vésznőnk társaságában mulat legszíve­sebben. A szeretetre méltó hölgy, ki férjét és kis gyermekét a rajongásig szereti, elfogadja az udvarlást, természetesen csak termeiben, a­mi azonban a galant bankárt nem gá­tolja, hogy ismételve ne kérjen engedélyt valamely ajándék küldhetésére. A művésznő „köszönettel visszautasítja,“ de ő folyton megújítja az ajánlatot s valahányszor más városba utazik, hűségesen megkérdi, hogy mit hozhat onnan a művésznőnek. Legutóbb Prágába volt utazandó. Művésznőnk bele­unva a folytonos ostromba megengedte a lovagnak, hogy keztyűt hozzon neki a ru­ganyos bőréről híres városból. E keztyü nu­­merája 6­74-Pár napra a bankár képviselő visszajött. Alig hogy a vonatról leszállva otthon átöl­tözködött, legelső útja a művésznő lakása felé volt. Ott diadalmasan átadja a „hozo­mányt“, egy, mondd , e­g­y pár keztyüt. A hölgy rövid mosoly után a keztyű árát kérdi. Bankárunk lelkiismeretesen megfelel a kérdésre és pár pillanatig tartó vonakodás után — elfogadja a művésznő által leg­szebb mosolyával átadott — két forintot. Talán csak a mosoly kedvéért fo­gadta el ? A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCSÁJA. — 1872. márczius 31. — T e a­t­r­a f­i­a. Van-e, a­ki egy kandi pillantást ne sze­retne vetni a színfal mögötti világra ? Hisz ez annyi csáb, annyi inger hazája. Bizonyá­ra több nézője volna estenkint, mint a szín­padnak, a­hol csak rendben, osztályozva, erőszakolva látszik mindaz, a­mi amott forr, sürög, készül, ingerkedik, zúgolódik, nevet, sír egy pillanatban. De a rendezőség kér­­lelhetlen hatalmánál fogva az ajtó fölött vastag betűkkel szól a fenyegető intés: „Idegeneknek tilos a bemenet.“ Boldog kivételek!* A közelebbi esték egyikén — mint e sza­badalmazott kivételek egyike — egy szín­falhoz támaszkodva néztem a körülöttem sürgő-forgó életet, midőn mellettem két kis fiút pillantottam meg. Mind a ketten a nagy színházi gépezetnek voltak kis napszá­mosai. — Tudod-e, — kérdé az egyik — hogy a szegény pillangó anyja meghalt ? A kérdés meglepett. Közelebb hívtam a gyermeket s miután egynéhány ezüstpénzt csuztattam kezébe a pillangó sorsa után kérdezősködtem. — El is mondta körülmé­nyesen. A pillangó anyja egy statistanő volt, ki­tven krajczárnyi fizetésért p estenkint, azaz ön szükség volt rá, a fellegek közt lebegett. Két kis gyermeke volt. Egy tizenkét éves fiú s egy tizenegy éves leány s mindkettő már „a színháznál“ volt és együtt 30 kraj­czárnyi nagy összeget szerzett. Egyik kö­zelebbi kiállitásos előadáson a gépész egy élettelen testet oldott le a díszletről, melyen figuráit. A „pillangó“ anyja volt. Nappal mellbetegen feküdt otthon, de estére minden erejét összeszedve — hisz „életfentartásá­­ról“ volt szó — a színpadra sietett és mű­ködött. Midőn ájulását észrevették, meglo­csolták hideg vízzel, a rendező megkettőz­­tette díját és a színház kocsiján haza küldte. Jó ember! — A gyermekek dolgoztak. A fiú mint pillangó, a leány mint tulipán sze­repelt. A családnak volt kenyere. A sorsnak súlyos keze van. Egy este a kis pillangó kificamitá lábát. Bevárta kis bugát és irtózatos fájdalmak közt haza vánszorgott. Mikorra haza értek, anyjuk utolsót lehelt. — Hát hol van a kis pillangó és buga ? — kérdem a fiútól. — Az első tánczosnő — felesé a fiú, a tisztelet hangján ejtvén ki e szót, — gyűj­tést rendezett számukra. Egy bankár száz forintot is adott. Mind a ketten most nevelő­intézetben vannak. De vajon hány ilyen „pillangó“ jutott nevelő­intézetbe!­s * A ballett „fehér hollójának“ nevezték. Még gúny- és megszólalásra kész társnői sem bírtak ráfogni semmi roszat és a tisz­telet bizonyos nemével tekintettek a fiatal szép leányra. Nem volt egyetlen egy kis ékszere sem és fakó ruhája szinte kiállhatlanná vált. — Igaz, hogy illett rá olyannyira, hogy vala­mi nagy gúnynak sem volt mondható, mi­kor az első tánczosnők egyike azt kérdezte tőle: „Micsoda szabónál dolgoztat, ked­vesem ?“ Végre az ég megszánta a tánczkart és egy kis anyagot küldött a rágalomra, még­pedig egy csinos fiatal ember személyé­ben, ki a „megfoghatatlan“-nak mindennapi kisérője lett. Halvány és finom metszésű arcza, elegáns magatartása és öltözete azt sejteté, hogy előkelő „ismeretség.“ Senki sem tudta, mint ismerkedett meg a pár és csak annyi állt, hogy egy naptól kezdve a fiatal ember mindennap a szín­házig kísérte Ellát—ez volt ugyanis a tán­czosnő neve — s a­mikorra az előadás vé­get ért, megint együtt távoztak. Az ifjú — nevezzük Károlynak — néha a színpadon is megjelent. Senki sem merte neki megtil­tani elegáns külseje miatt, no meg, mivel hogy nem volt egészen „idegen“. Egy este— a Faust előadásán — Károly egy színfal között boldogságban sugárzó Ellájával beszélgetett, midőn öreg és gőgös tekintetű férfit látott feléjök közeledni. Atyja volt, az ősökben és milliókban du­­lalkodó B. gróf. — Lám, már szerelmi kaland. — mond gúnyos mosolylyal az ifjút köszöntve. — Csinos kis teremtés. Ízlésedet csak dicsér­hetem. Mig ezeket mondá Ellát szemüvegel­­te, Károly elh­alványodott, majd a leány elé lépve, mintha azt atyja szemtelen tekintetétől meg akarná védeni, határo­zott hangon mondá­ menyasszonyom. Mohácsi veszedelem. „Emlékezzünk régiekről.“ így kezdi a jobboldali „Reform“ mai vezérczikkét és annyira beváltja

Next