Magyar Ujság, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)
1873-09-12 / 209. szám
Péntek. Szerkesztői iroda: Barátok tere 1-ső szám. II. emelet. Ide intézendő a lap emelleml issiét illeti minden közlemény. Kéziratok , levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak lamerts kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utozs 4-ik szám, földszint. Ide Intézendő a lap anyagi részét illeti minden közlemény, u. na. az efizetési pénz, a kiadás körmi panaszok és a hirdetmények. 200. szám . (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VII. évfolyam. 1873. Szept. 12. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy balyben házhoz küldve. Egy évre . 16 írt. — » Fél évre . 8 » —* Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes már. S kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij zünden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 80 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYARIMI? cziműpolitikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétküldése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pártolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek szeptember 1-től kezdve: Két hóra (szept. —október) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (szept. — novemb.) . 4 frt — kr. Négy hóra (szept.—decz.) . . . 5 frt 40 kr. Egy hóra ....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűbben eszközölhetők és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hírlapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pest, szeptember 11. Külföldi szemle. Francziaországban a lakosság többségének határozott republikánus érzelmei ellenére a klerikális monarchisták vezetői cselszövényekkel folytatják a bucsujárási komédiát. Aki Francziaországban jelenleg jó keresetet s e mellett ingyen utazni akar,az beáll bucsusunk. Csakhogy az ily bucsukirándulások nem mindig folynak le oly simán, amint azt a rendezők kívánják, így e hó 4-én a Lyon melletti Arbresle-be egy csapat Paray-le-Monnelból jött bucsus érkezett az esti 9 órai vonattal. A lakosok, kik házaikat kivilágították s a korcsmában voltak, hogy a köztársaságot éltetve poharat kaczintsanak, a bucsusoknak, a kik közt volt egy jobboldali képviselő neje gyermekeivel, semmi roszat sem tettek, de éjjelre senki sem akart nekik szállást adni; mindenütt azzal lettek visszautasítva, hogy a „clericaille“-oknak (újabb szó Veuillott „radicaille“ szavára) nem adnak szállást. Végre, miután éjjeli 12 óráig az utczán várakoztak, néhányan megsajnálták őket s házaikba fogadták s akiket nem helyeztek el, azokat a postaigazgató saját kocsiján a közeli falukba szállította. A Párisba küldött Abarsuga spanyol diplomata a külügyminisztertől azt a biztosítást nyerte, hogy a francia kormánynak a carlisták iránti kedvező magatartásáról szóló hírek alaptalanok. E szerint a franczia határ prefectjeinek tetszésére hagyatik e tekintetben, vétkezni. A madridi „Corresp.“ arról is értesül, hogy Abarsuga biztosíttatott, hogy a carlista kölcsönnyitás Parisban nem fog megengedtetni. Egy párisi levélben a következőket olvassuk: de Barail hadügyminiszter a katonai osztályokat utasította minden radikális , azaz republikánus propagandát a hadseregben szemmel tartani s elfojtani. A vidéki nép republikánismusa mellett,ami a fusionistákat aggasztja, nincs semmi, mi oly félelmet okozna nekik, mint a hadsereg republikanizmusa. Az összes európai sajtóban általában, de ép oly önkényüleg azt hangoztatják, hogy a császárságnak a franczia hadsereg főbb tisztjei, különösen a tábornokok közt sok híve van; a vastag bojtú vállkötésnek nagy többsége, mint állítják, Chislehurst állandó vendégei. Megjegyzendő azonban, hogy a tábornokok többsége a mellett leend, ki a hatalmat kezébe tudja keríteni. Hátra volna még a katonaság zömét, az altiszteket s a tiszteket a parancsnokig vagy az őrnagyig megnyerni. Ez a megoldhatlan feladat. A katonaság rendkívüli nagy többsége, az altisztek s a kisebb rangfokozatú tisztek a demokratikus elveknek hódolnak s a republikánus kormányforma ügyének vannak megnyerve. Chambord grófnak könyebb lesz a jezsuita atyákból, kik a frohsdorfi kastély mellék épületében laknak, egy testőrcsapatot alkotni, mint a franczia ezredekből tízezer embert összehozni, kik a fehér zászló védelmére tűzbe mennének. Mindent összevéve, a helyzet jelenleg a következő: míg a fusiót csinálók a képviselők után szaladgálnak, hogy a királyság visszaállítására aláírásokat gyűjtsenek, Mac Mahon kormánya azon van, hogy a hdseregből a republikánus szellemet kiirtsa. A „Daily Telegraph“ az olasz király utazásának okáról a következőket írja : „Más államban a kath. mozgalom csak másodrangu lehet, míg Olaszországban élet-halál kérdése, mivel a pápa által elfoglalt állás minden perezben casus bellire szolgáltathat alkalmat. A franczia monarchikus pártok ingerült szemmel néznek az olasz egységre. Ami V. Henriket illeti, különösen megbotránkozott a pápa uralmának elnyomása felett. Nagyon természetes tehát, hogy Olaszország saját biztonságáért szövetségeseket keres. De hol kereshet szövetségeseket a continensen, hanem Németországban. Első látszatra azt kellenne hinni, hogy Berlin és nem Bécs kell, hogy legyen közvetlen czélja a politikai zarándokolásnak. Ausztria-Magyarországnak nhéz szerepe jutott. Nagyszámú katholikus népséget számít kebelében ; államférfiai nem tudnák elfelejteni elmúlt dicsőségének és hanyatló suprematiájának emlékét, és nem lehet feledni, hogy Ausztria-Magyarország 1870- ben késznek mutatkozott Francziaországgal egy szerepet játszani. Mi hajlandók vagyunk feltenni, — hogy Victor Emánuel tudva, hogy minden alkalommal számíthat a német szövetségre, mert semmi érdekkülönbség nem választja el őket egymástól, fenn kívánja tartani a baráti viszonyt Ausztria-Magyarországgal, amelynek útja szép Velenczéjébe vezet. Nemsokára megtudják azon közvetett és közvetlen okokat, melyek Victor Emánuelt otthon ülő szokásainak megváltoztatására bírták, de bizonyosak lehetünk benne, hogy okai sem banálisok sem frivolok. Olaszország királya elakarja oszlatni a hazája felé tornyosult veszélyt. Bárki legyen is az, aki öt év előtt azt merte volna megjósolni, hogy Victor Emánuel egy napon Ferencz József vendége lesz, nevetést keltett volna. Eszme, pár nap múlva e jóslat beteljesült, így akarta ezt az események kényszerűsége. A porosz egyházi törvények Badenbe is be fognak hozatni. Elsősorban is a freiburgi papnövelde fog bezáratni, mint az ultramontán fanatikusok fő képezdéje, honnan a vallási mozgalmak kiindultak. A hollandul Lynden-cabinet, mely a múlt héten alakult, határozott ultramontán jellemmel bír, öt tagla conservativ, kettő pedig ultramontán. Az északamerikai Egyesült Államok kormánya értesítéseket vett a a tengerésztisztek és keleten székelő consuloktól az azsia-hollandi háborúnak jelen állása iránt Sumatrában. Az értesítések szerint a Sumatrán székelő amerikai consul előtt odanyilatkozott volna az azsinizután,hogy óhajtása közelebbi viszonyba lépni az Egyesült Államokkal s hogy azon esetben, ha ezek birodalmát pártfogásukba s védelmükbe vennék, kész az Egyesült Államoknak különleges engedményeket adni, nekik megengedni, hogy hajózási állomásokat alapítsanak, hol nekik tetszik, s ő a legjobb minőségű fát fogja nekik hajóépítésre szállíttatni. Azultánnak értésére adatott, hogy ily indítványokat legcélszerűbben különleg küldött követség által tehetne az Egyesült Államoknak. Románia hadierejére vonatkozólag a következő adatokat olvassuk : Áll a fejedelemség hadserege 16 gyalogsorezredből (8 állandó 8 darabot), 10 lovas-ezred (2 állandó, 8 territoriális), 2 tüzér ezred, 4 vadászzászlóalj, 1 műszaki zászlóalj, 1 tengeri zászlóalj két hadihajóval, 2 század gyalog zsandár, 1 század árkász, 1 század röppentüs, 1 század tűzoltó, 5 lovas zsandár-szakasz 1 utasszakaszból. E hadsereg bír a megfelelő törzskar, tisztek s katonai iskolákkal 8 egészségi intézménynyel. Nincs ide számítva a honvédség (militia). A katonaság Peabody-fegyverekkel van ellátva, nem hiánzanak amitraileusok skruppféle ágyak.Szükség esetén 100 ezer embert állíthat síkra. Nem sok, de elég arra, hogy egyik vagy másik hatalom szövetségét keresse; minden esetben elég arra, hogy semlegességét fentarthassa. Oláhország és Szerbia teljes erejükből igyekeznek a nyugati miveltség színvonalára emelkedni. Tisza Kálmán ostendei levele és Várady Gábor beszéde. Habár kissé elkésve — bizonyos körülmények folytán, melyeknek elmondásával untatni nem akarok — szükségesnek látom azok után amiket a füstóügyben elmondani nekem jutott osztályrészül, egy két észrevételt tenni Tisza Kálmán estendei levelére s Várady Gábor beszédére. úgy hiszem constatkozni lehet az országszerte nyilatkozó jelenségekből, hogy az országos baloldali párt, melynek képviselői körében a fusió-vajúdás beállott, a régi programaihoz élénken ragaszkodik. Vannak azonban sokan, akik nem akarják látni, nem akarják hinni azt, ami történik, s mint a vízbe fúló kapaszkodnak egyes szavak, phrasisok, biztatások gyönge szalmaszálai után. Nagyon értem, ha sok embernek nehezére esik a kiábrándulás, az ami itt történik, nem is mulatságos, hanem igen szomorú dolog. Nézetem szerint a helyzet tiszta volt már júniusban csak úgy mint most, azonban sokan voltak, kik azt mondák: várjuk be a vezérek nyilatkozatát; ettől föltételezték, hogy mily állást fognak a fenforgó pártügyben foglalni. A nyilatkozat megjött. Csakis Tisza Kálmánról lehetett szó, mert Ghyczy Kálmán megmondotta a magáét épen egy évvel ezelőtt. Tisza sem akar a dolog lényegére nézve nyilatkozni, azonban elhullatott érveién kísérletei elég anyagot szolgáltatnak arra, hogy az általa elfoglalt és elfoglalandó állásra nézve tisztában lehessenek azok, kik ezen várt nyilatkozatra előre súlyt fektettek, kik annak megjöveteléig saját ostromló gondolataikkal fegyverszünetet kötöttek. Csak azon egyszerű kérdést vesse föl bárki magának, vájjon az, ami Tisza Kálmán nyilatkozatában foglaltatik, annyit jelent e, hogy ő desavouálja a baloldali programm letételét, desavouálja a fusiót, desavouálja Csernátonyt? A feleletet megtalálhatja benne mindenki bőségesen. S nekem nincs mit hozzáadnom azon feleletekhez, melyek önként jönnek mindenki elébe. Csakis a tárgy körül jártában elejtett egy két szavára Tisza Kálmánnak akarok tenni egy kis észrevételt. Csernátony theóriáját az elvhűségről magáévá teszi. Az elvek megváltoztatásáról szó nem lehet — mondá Csernátony; a tartandó értekezleten ,,bizonynyal senki sem fogja akarni, hogy megváltoztassuk elveinket“ — ezt mondja Tisza; mondja odább, hogy „a következetesség abban áll, hogy ne tegyünk le a szándékról a vár bevételére.“ Ne beszéljünk elvekről, ne beszéljünk az indokokról. Eddig baloldali elvek és baloldali programm azonosoknak vétettek, de úgy látszik, önök most már szavak, definitiók és etymológia köpenyege alá szándékoznak vonulni, különben nem hivatkozhatnának annyi bátorsággal elvük változatlanságára, distingváljunk tehát. Elveikkel számoljanak be önök saját lelkiismeretük és öntudatuknak, kövessenek saját egyéni eljárásukban olyan elveket amilyeneket tetszik, nincs vele semmi dolgunk. Hasonlóképen tápláljanak keblükben bárminő szándékokat, l’enfer est pavé de bonnes intentions, — de legyen bármiként, nekünk nincs semmi közünk az önök szándékaihoz. Hanem egyszerűen azt kérdezzük, áll-e a baloldali program, vagy nem? El akarják-e önök töröltetni a közös hadsereget és a delegatiót? ha a baloldal többségre jut, megteszik-e önök az indítványt, s megteszik-e mindazt ami keresztül vitelére szükséges? Akarnak-e folytonosan agitálni, hogy a többség létrejöjjön ? Készek-e megragadni a kínálkozó alkalmat e programmnak valósítására? Az elsőre egyszerű igent kérünk feleletül, a többire nézve oly magatartást, amely eloszlat minden kétséget a törekvés komolysága fölött. Mint elvet állítani föl Magyarország önállóságát, mint eszményt, mint jámbor óhajtást, ez nem elég; azt meg tudják tenni jobboldali emberek is épen úgy, mint ahogy el tudják énekelni velünk együtt azt, hogy : „Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar!“ Egyenesen, határozottan, erélyesen küzdeni a végre, hogy a personalunió inkább ma mint holnap legyen kimondva mint a nemzet akarata, mint országgyűlési határozat: akarják-e azt vagy nem akarják — ez a kérdés. „Jerikó falai nem omlanak le ma már semmi kiabálásra; az pedig, hogy mindig csak azon után akarjunk bevenni egy várat, amelyen már ismételve visszavezettünk, e szelenség“. Aki eként mond anathemát saját működésére, annál már csordultig van a maga által csinált keserűség pohara, s hogy menekülni fog tőle tőre-szedni, ais betvégtelen Miért volna esztelenség folytatni ez ostromot, azt nem magyarázza meg. Mert eddig sikeretlen volt? Jogosítva voltunk-e azon reményre, hogy az erősen megállapított új rendszer rövid idő alatt lejárja a maga cyclusát? S várjon a sikeretlenséget az okozta-e , hogy roszul volt választva a támadás pontja ? Ki tudja, nem az volt-e, hogy a támadás nem czélszerűen s nem elég erélyesen vezettetett ?S ki tudja, nem gyengültek e az ostromlott falak, nem haladtak e annyira az aknák, s nem tett-e oly nagy haladást az éhség, hogy további kitartó erőfeszítéssel sikerülne az ostrom szerencsés befejezése? Megkerülni a sánczot ? A nagyidai czigányok módjára elfogyott puskaporral? De legyen elég e parabolából. Az ilynemű érvelésekért nem volt érdemes le nem tenni a megragadott tollat. Várady Gábor azt mondja beszédében, hogy az egyetértés soha sem volt oly szép és magas fokon mint épen az országgyűlés végszakában. Nem tudom, mi czért vél elérhetni ezen csodálatos állítással. A fusióról azt mondja, hogy nem tudja fog-e az vagy a coalitió „most, később vagy átalában valamikor valósulni.“ Concedálja tehát, hogy most is valósulhat. Az ellenzék fel- ^^sgsBßißs^BSEmmamamm A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZAJA. — Pest, 1873. szeptember 12. — Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik századból, melyben a nagy forradalom óta egészeit eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Theophile. Francziából fordította G. T. Ant. II-dik KÖTET. XIV. A csalánok és pókhálók közt. (114. Folytatás.) Hérode tanácsa okos volt, és Sigognac elhatározá, hogy követni fogja, különben is Izabella nem lévén többé színésznő, semmi sem vonzotta már most a színi társasághoz. El kellett tűnni egy darab időre, a feledésbe merülni, míg a Vallombreuse halála által okozott ingerültség le nem csillapodik. Azért is, miután érzékenyen elbúcsúzott volna társaitól, kik oly jók voltak mindig iránta, Sigognac köpezös kis lovon távozott el Párisból. Zsebei jól meg voltak tömve aranynyal, ami saját szerzeménye volt, az ő része a közös jövedelemből. Lassan-lassan romladozó kastélya felé közeledett, vihar után mindig visszatér a madár fészkébe, bármily nyomorúságos legyen is az. Ez volt az egyetlen menhely, mely számára létezett, és kétségbeesett helyzetében némi vigasztalást érezett, midőn visszatért ősei lakhelyére, melyet talán soha se kellett volna elhagyja. Sorsa nem javult és ezen utolsó esemény csak árthatott neki. Úgy látszik — gondola magában, lovaglás közben —, hogy meg volt írva, hogy nekem éhen és unalomtól kell elvesznem a hasadozott falak közt, hol az eső a fedelén keresztül esik. Senki sem kerüli ki sorsát, be kell töltenem az enyémet : én leszek az utolsó Sigognac. Szükségtelen leírni ezen utazást, mely húsz napig tartott és semmi különös esemény által nem vidíttatott fel. Elég az hozzá, hogy egyszer alkonyatkor megpillantá Sigognac kastélya két tornyocskáját megaranyozva a nap utolsó sugarai által. E látvány különösen elérzékenyíté a bárót, sokat szenvedett e kastélyban és mégis, midőn megpillantó, azon megindulást érző, melyet rég nem látott barát látására érezünk. Élete szegényen, magányosan, némán tölt el ott, és mégsem egészen minden öröm nélkül, az ifjúság soha sem szerencsétlen. A legkétségbeesettebbnek is vannak még reményei és álmai. Bizonyos fájdalmakat megszokunk és néha jobban sajnálunk némely szomorúságot, mint némely örömöt. Sigognac megsarkantyúzá lovát, hogy hamarább, az éj előtt haza érjen. De csakhamar beesteledett, a kastély mindinkább homályosabb jön és nemsokára csak szürke pecsétet képezett a láthatáron. Hanem Sigognac jól ismerte az utat, nemsokára betért a kastélyhoz vezető ösvényre. Az összevissza nőtt ágak és nagy burjánok csapdosták Sigognac csizmáját és a félénk kis levélibékák csak úgy ugrándoztak el a harmatos fűben, lova lábai előtt.Nemsokára a mély csend közepette halk kutyaugatás hallatszék. Sigognac megállitá lovát. Miraut hangját vélte hallani. Az ugatás mindig közelebb jött és nemsokára víg csaholássá változott, felváltva gyors futással. Miraut volt az csakugyan. Megérezte ura közeledtét és rohant a mint azt vén lábaival teheté. A báró füttyentett és néhány percz múlva a hű kutya kibújt asövény közt vonitva, nyöszörögve, mintha csak emberi hangokat akart volna adni. Lihegve, félholtan igyekezett óráig szökni és a legkitörőbb öröm jeleit adta. Argus, mely Ulysest megismerte Euméonnál, nem volt boldogabb Miraut-nál. Sigognac lehajolt és megsimogatá kezével a kutya fejét, hogy lecsillapítsa kissé nagy hevét. Megelégedve e fogadtatás által és a jó hirt a kastély többi lakóinak is tudtul kivánván adni, azaz Péternek, Bayordnak és Belzébubnak, Miraut újra útnak eredt, mint a nyíl és oly erélylyel kezdett ugatni a konyhában ülő öreg inas előtt, hogy az rögtön megérte, hogy valami rendkívülinek kellett történni. — Talán bizony ifjú uram jönne haza ! — gondoló Péter felkelve és Miraut-t követve, mely ruhájánál fogva húzta. Mivel már sötét volt, Péter meggyujtott egy gyantás fenyőfa darabot, melynek vöröses lángja megvilágító egyszerre a kapuban Sigognac-ot és lovát. — Ah, ön az báró úr! — kiáltó vidáman Péter, megpillantva urát — Miraut már sejtette velem, hű kutya nyelvén adván tudtomra hazajöttét. Oly magányban élek itt ezen állatokkal, hogy úgy értem őket, mintha beszélnének. Mégis nem lévén tudósítva hazajöttéről, féltem, hogy csalatkozom.Hozta isten házába! Igyekezni fogunk megünnepelni ez örömnapot. — Én vagyok, jó Péterem. Miraut nem csak téged ; én vagyok, ha nem is gazdagabban, mint ahogy eltávoztam, legalább épen. Menj elől fáklyáddal és vonuljunk be az udvarba. Péter sok erőlködés után kinyita a régi kapu két szárnyát, és Sigognac báró átlépett azon újra, mely most oly különösen volt megvilágítva a vöröses fény által. E fénynél a három gólya, mely a kapu fölött volt a czimerbe vésve, felelevenedve látszott, mintha kiterjesztett szárnyakkal akarták volna fogadni azon család utolsó ivadékát, melyet századokon át képviseltek. Hosszas nyerítés hallatszék ekkor. Ez Bayard volt, ki istállójából megérzé urát és üdvözlésére hallató a csengő nyerítést. — Hallom, hallom, jó Bayardom — mondá Sigognac, lepattanva lováról és a kantárt Péternek adva át, bemegyek hozzád és megsimogatlak. De amint az istálló felé ment, majdnem elesett, valami fekete csomag tekerődzött lábai körül, nyafogva, morogva, hátát összegörbitve. Ez Belzébub volt, meleg örömét mindenképen igyekezett kifejezni s ahogy csak macska azt képes tenni. Sigognac karjai közé véve , — és feltartó. A macska magánkívül volt a boldogságtól, kerek szemei vilós fényben szeráztak. Majd megfuladt oly hamar font, dorombolt macska módra és szenvedélyesen dörzsölte fekete orrát Sigognac bajuszához. Miután kis ideig czirógatta, mert a báró nem vetette meg szerény barátai örömnyilatkozatát, letette Belzébubot a földre, és Bayard-ra került a sor. Megsimogatá nyakát és szügyét. A jó állat fejét ura vállára téve és kaparta a földet örömében. Az uj lovat udvariasan fogadá, bizonyos lévén ura szeretetéről, és örülve talán, hogy magához hasonló fajú állattal léphet viszonyban, mi vele roppant régóta nem történt. — Most, hogy megszirógattam barátaimat — mondá Sigognac Péternek — jó volna talán a konyhába menni és megnézni, van-e ott valami enni való. Roszul reggeliztem ma, ebédem pedig nem is volt, még az éj előtt akarván megérkezni. Párisban kissé elszoktam régi mértékletességemtől, jószívvel vacsorálnék tehát akármit. — Uram van egy kevés kecskesajt és szalonna. Ezek bizony paraszt ételek, melyeket nem igen fog talán megehetőknek találni, mióta jobb konyhához szokott. De ha nem is lesznek finom izűek, legalább az ember nem hal meg éhen. Ez az egyetlen, mit az eledeltől kívánni lehet, — felesé Sigognac, — és nem vagyok oly háladatlan mint ahogy gondolod az egyszerű étkek iránt, melyek fentartottak ifjúságomban és egészségessé tettek. Add tehát a szalonnát és kecskesajtot, ép oly büszkén, mint egy főudvarmester, ki gyönyörű fáczánt hoz aranytálon, így meg lévén nyugtatva, Péter megtömte hamar az asztalt, melyen Sigognak sovány ebédjeit szokta elkölteni; egyik felére rakta a serleget, másikra a kőkorsót, melyben savanyu bor volt. Feltéve a szalonnát és sajtot, és ura mögé állott, mint egy herczeg udvarmestere. Régi szokás szerint, Miraut jobbfelől és Bel