Magyar Ujság, 1874. február (8. évfolyam, 26-48. szám)
1874-02-01 / 26. szám
Vasárnap, 26. szám. Szerkesztői iroda: Barátok tere 1-fő szám. 2. emelet. Ide intézendő a lap azelleni részét illető minden közlemény. Kéziratok , levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendőa lap Anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiötlők körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1874. Febr. 1. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve. Egy évre . 16 frt. — kr Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr, többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Budapest, január 31. Külföldi szemle. A franczia és német lapok ma érkezett számaikban „Décazes és Osztrák -Magyarország“ felirattal egy czikket közölnek, melyet egy úgynevezett „Corresp. Hongroise“-ből vettek át, mely állítólag Andrássy közege. A csikk így szól : „Pest német és magyar lapjainak párisi tudósításai jelzik, hogy D e c az é s arra törekszik, hogy a Franczia- és Ausztria-Magyarország között fennálló jó viszonyokat még bensőbbekké tegye, mint aminek különben is jelenleg. Ha ez így van, akkor Andrássy bizonyára nem fog késni Francziaország külügyminiszterének készséggel segédkezet nyújtani czélja elérésében. De erre mindenesetre szükséges volna, hogy Ausztria-Magyarország ne legyenek a franczia kormány félhivatalos közlönyeiben szakadatlan támadások tárgya. Így például a „Francais“ néhány nap előtt azt írta, hogy a németek és magyarok túlsúlyán alapuló dualismus kergeti Ausztria-Magyarországot Németország karjaiba, míg ellenben Francziaország érdeke Nohenwarthnak az ügyek élére való állítását teszi kívánatossá. Azaz a „Francais“ a monarchia alapjait akarná megváltoztatni, ami Andrássy bukását fogna maga után vonni. A „Francais“, mely Broglie közlönyeként szerepel, még arról is érteett minket, hogy a kül- és belügyminiszterek az általános politika minden pontjában egyetértenek Andrássy helyzete ellen intézett támadásaival és az Ausztriában érvényben levő rendszer megbuktatására irányzott kívánságaival a franczia kormány sem Andrássynak, sem pedig a bécsi és pesti törvényhozó testületek rokonszenvét nem fogja megnyerni. Ha Decazes közeledést akar létesítni a két hatalom között, Ausztria-Magyarországot mindenek előtt arról kellene meggyőznie, hogy a franczia kormány korántsem gondol arra, hogy a monarchia foederalista és ultramontán ellenzékeivel karöltve járjon és nem törekszik cselszövényeket szőni a dualisztikus rendszer és Andrássy rendszerének megbuktatására. A franczia kormány félhivatalos közlönyei épen az ellenkezőjét tanúsítják annak, mit a párisi tudósítások jeleznek. Másfelől azonban bizonyos, hogy az osztrákmagyar kormány jó akarattal fogadana minden törekvést, melynek czélja szívélyes egyetértést létrehozni a két hatalom között. Anélkül, hogy igen hosszasan foglalkoznánk a franczia kormány mellékes nézeteivel, mi azt hiszszük, hogy a Franczia- és Ausztria-Magyarország közti barátságos viszonyok lehetővé teendik Andrássynak,hogy a befolyás által, melyet Franczia- és Németország kormányaira gyakorolhat, közreműködhetik a béke fenntartására. Egyrészről Ausztria-Magyarország és Francziaország barátságos viszonyai, másfelől Ausztria-Magyarország szívélyes egyetértése lehetővé teendik Andrássy- nak, hogy félreértéseket helyreigazítson és oly eseményeknek idejekorán elejét vegye, melyek a Német- és Francziaország között fennálló feszültségből származhatnak. Egyedül e szempontból kell óhajtanunk, hogy a franczia kormány félhivatalos lapjainak kevésbé jóakarata magatartásában Ausztria- Magyarországgal szemben némi változás álljon be, mert az egyetlen kérés, melyet Francziaországhoz intézünk, abban áll, hogy az európai béke fentartására eélzó törekvésünket támogassa. Nélkülöznünk kellene minden politikai belátást és felfogást, hogy elhihessük, hogy Andrássy elfogadhatna olyan combinatiót, melyek fele Németország ellen van irányozva. Az uralkodók és miniszterek személyes találkozása véget vetett az udvari cselszövények által táplált félreértésnek. Ausztria és Oroszország császárainak viszonylatai között bekövetkezett változás nagyobb részben Bismarck közbenjárásának köszönhető, aki közreműködött a különbségek eloszlatására, melyek rendesen mindig keletkeznek, ha radicális változások életbeléptetéséről van szó. A három kormány intenziói ma már tisztába vannak hozva és Francziaország veszélyes ábrándban ringatná magát, ha azt hinné, hogy Ausztria Magyarországhoz való közeledése által az utóbbit Németországra nézve ellenséges irányba terelhetné stb.“ Angliában megkezdődött a választási mozgalom. A két párt részéről eddig Gladstone 63 Disraeli nyilatkoztak. Most Lowe miniszt is síkra száll a kormány politikája mellett és Disraeli ellen. Lowe a londoni egyetemhez intézett levelében, melyben újra megválasztatását kéri, hangsúlyozza, hogy azon ígéretei , melyeket a liberális párt 1868-ban tett az országnak, merőben teljesültek, s ha az ország megadandja a kormánynak a többséget, hasonló hűséggel teljesítendi minden újabb ígéretét is. Hivatkozik arra, hogy a franczianémet háború alkalmával a kormánynak sikerült az országot visszatartania szerencsétlen beavatkozástól anélkül, hogy Anglia méltóságát comprommittálta volna, míg egy „erélyesebb“ kormány könnyen háborúba bonyolította volna Angliát. Az i magházból. Budapest, jan. 31-én. Ma a képvisdőház egyikét tartá legérdekesebb s legfontosabb üléseinek. A 7 éves bűnök, visszaélések, mulasztások, s az erkölcstelen üzlet özönéből, a ház asztalán van az úgynevezett keleti vasút ügye, melynek történetét már elég terjedelmesen ismertettük, s melyről most röviden, emlékezet okáért elmondjuk ismét, hogy a kormány 1868-ik évben megadta Waring Károly és társainak a keleti, vagyis Nagyvárad-Kolozsvár felé menő vasútvonal kiépítésére az engedélyt, nyílt pályázat folytán, mint a legelőnyösebben vállalkozónak, még pedig mértföldenként 46,750 írt kamatbiztosítás mellett. Waring, még ugyanazon évben az angol-osztrák bankkal egyesült, s vele szerződésre lépett, mely szerződés sarkpontját képezi az egész vasúti történetnek. E szerződést megírták ők Párisban, tehát mindkét félre nézve idegen helyen, hol őket e szerződésért bíróilag kérdés alá vonni sem lehet, mert se Waring, sem az angol-osztrák bank nem polgára, vagy lakosa Francziaországnak, s így már e szerződés kötésének helyénél azon alapos gyanú merül fel, hogy mindkét fél igyekezett oly terrénumot keresni, hol esetleg kérdés alá vételük meg lesz nehezítve. Az eredeti enge-jdélyes Waring, így az engedélyt megosztotta az angol-osztrák bankkal, a Párisban megkötött szerződés értelmében. Ezen szerződés alapján, mert a két factor, részvénytársaságot alakított, melyek alapszabályait, mellőzve a részvénytársaságra szóló magyar törvényt, a királynak mutatták be, a királyival hagyatták helybe, s az igy megerősített alapszabály nyomán, ismét mellőzve a részvénytársaságok alakítását rendező 1840-iki törvényt, hol világosan mondva van, hogy a választmány, vagy az igazgatótanács a részvényesek közgyűlésében alakítandó —alakítanak igazgató választmányt, néhányan összeülve az Európa szállodában, elnökül s tagokul kinevezik önmagukat, a társaság czégét váltó törvényszékileg, ismét mellőzve a törvény nyílt utasítását, mely szerint a czégbejegyzést kérő választmánynak a részvényesek közgyűlése által kell felhatalmaztatok —a czéget bejegyzi, s ezzel megindul a geschaft. Waringmint a társulat fővállalkozója teljesíti az építkezést, elköltik a bona fide aláíró részvényesek pénzét, hiszen ezek látván mindenütt a kormány jóváhagyását, kifogást nem is tehettek, mindenbe belenyugodtak, — de egyszer csak elfogyott a pénz, Waring megugrott, a működő igazgatótanács pedig hozzá fog a pénzügyi operatióhoz, kibocsát II. rangú kötvényeket, ezeket elzálogosítja mintegy 15 milló forintért, a franco-osztrák banknál, mely bank-consortium, mint most már kisül — a magyar minisztérium biztosítására adott 15 millió zálogkölcsönt. Igen, de a kölcsön határideje lejárt, s a zálogot adó társaság kiváltani nem tudja, s miután a határidő lejárt, mégis fizetni kell valakinek- e valaki? Szlávy minisztériuma szerint nem lehet más, mint a magyar állam! Erre aztán összecsaphatja a kezét az egész ország. Így adta be Szlávy minisztériuma a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot, hogy miután a keleti vasúttársaság zálogát kiváltani nem képes, tehát e zálogösszeget fizesse ki az állam. Persze mindenki azt kérdi, hogy miért? mi köze az államnak a részvényestársaság ezen belügyéhez? Kinek kedvéért vegyen a magyar állam, saját roskadozó vállára, ily óriási terhet ? Mert így akarja a minisztérium, mert a minisztérium ehhez már, mint Szeniczey jobboldali képviselő ma, épen úgymint Szlávy miniszterelnök bevallották, szavát adta, s ezt be kell váltani. Helyesen kiáltották erre a baloldalról, hogy hát csak tessék a kormány férfiainak saját zsebökre beváltani szavukat, nem pedig az ínséges nép adófilléreire, s az adózók elkótyavetyélt párnáira. De tekintsünk körül most az országházban, mert ily érdekes ülésen, még az országház arculata is nagyon érdekes. Az óra épen 10-et mutat, az elnök elfoglalja helyét, s a folyosók csengetyül szakadtaknál szólnak. A karzat, mely kezdetben üres volt, csakhamar megtelik, a képviselői helyek mindig inkább népesednek, s alig pár percz még, s úgy lent a képviselői padok, mint fent a karzat zsúfolásig tömött lett, a felsőházi tagok karzatával együtt, hol ez ünnepélyes tény emelésére, megjelenik — Kecskeméthy Aurél is, a „Magyar Politika“ szerkesztője, ki azt hiszi, mert ő ultramontán, ó-conservativ lapot szerkeszt, tehát az ő helye nem is lehet máshol, mint a — mágnások karzatán. — Lonkay Szent Antalt is kerestük ott, hiszen e jogczimen az ő helye is ott van, pátrónusa, Cziráky Szent János oldala mellett; de nem láttuk kiemelkedni a kiváltságosok helyén. * Míg a múlt ülés jegyzőkönyvének zsoltárait dúdolta el az elnök füleiben a jegyző, időt vettünk áttekinteni a jobboldali tábor arczulatát,hogy tanulmányozhassuk, váljon mily benyomást tesz ily tárgy napirenden létere azon arczokon, melyek 1867. óta oly zajos tüntetéssel tapsolták meg a kormány tetteit mindenben, és minden körülmények között, mint érzik magukat azok, kik ama tárgyalás alatt levő törvényjavaslat alapjára reá írhatják: quorum pars magna fui. * ° Mit mondjunk tanulmányunkról? Láttunk egyeseket az igaz, kik büszkén hordák széjjes tekintetüket társaik felett, — de vajmi kevés az! Ha Horácz szelleme megjelent volna ma a házban, tapasztalta volna, hogy dicső ódáját ő sem a jobboldal zöméhez, hanem a ház baloldalához írta : Non ebur, neque aureum, Mea renidot in domo lacunar Non trabes Hymettiae Premunt columnos ultima recisas Africa, neque Attali Ignotus baeres regiam occupavi Nec Laconicos mihi Irahunt honestae purpuros clicntae. . . . Hic levare functum Pauperem laboribus Vocatus, atque non vocatus audit. A kegyes olvasó megbocsát, ha idő hiányában most nagyon röviden adom vissza magyarban e sorokat, viszonyainkhoz alkalmazva : »» nem szereztem kincset, gazdagságot a közérdek rovására; most is a szegény nép érdekeit védem — az odnyomatás ellen.“ Ha időnk lesz, majd szabatosan is átteszszük magyarra. * A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCSÁJA. —■ Pest, 1874. január 31. —■ Hová lett a jó kedv? — Alkalmi kérdés az idei farsangban. — Bent vagyunk a farsang kellő közepében. A bálok nagyobb részén már átestünk. Az érdekeltség, kíváncsiság s mulatni vágyakozás vonzereje csökkent. Az ezután következő bálok pedig már csak az elkésett fecskéhez hasonlóan teszik meg a farsang útját. Különös ez az idei farsang! Az emberek hálóznak, mert farsang van, de farsangi jó kedv nélkül. Mintha kiki azzal a tudattal távoznék hazulról a reggeli kimaradásig, hogy hát ha az alatt valami fog otthon történni ?S ez a lépten-nyomon elárult hangulat oly sórakozottá, keresővé teszi a mulatókat. Az egyik nézi a másikat, hogy várjon ez mit keres, mint felejtett el ? pedig maga a néző is abban a bajban szenved. Ő is azt keresi. Ötöt ismét más valaki nézi. S e kölcsönös nézés, vizsgálódás oly zavaró, hogy nem lehet tőle jókedvre lendülni. De hát mit vesztettek el? Mit keresnek ? Semmi egyebet, csak a jókedvet. Tessék már most farsangot, s farsangban mulatságot jó kedv, vigság nélkül képzelni. Mintha csak általában mindenkinek az orra vére folyna. Ezt a börzén, hol mikor a búza, zab, nyúlbőr, lekvár az ördögnek sem kell, vagy csak potom árért akad vevője, nyomasztó helyzetnek nevezik. Épen igy van ez az idei farsang börzéjén is. Szépen neki öltözködnek, pontosan megjelennek, tánczolnak is egész éjjel s ha egyiktől-másiktól másnap azt kérdezzük : hogyan mulattál az éjjeli bálban? az illető rád néz, mintha nem is őt kérdezted volna. Azon hitben, hogy attól a rengeteg sok szenehangtól még nem üresedett ki a feje, újból kérdezed. A felelet vállvonitás vagy ajkbigygyesztés, ami e szavak kíséretében történik, hát csakúgy, vagy meglehetősen. Ez az egész. Bezzeg volt idő, mikor nem kellett kérdezni, hanem azzal rontottak az embernek: de pompásan mulattam ! Mily nagyszerű, mily gyönyörű volt! A sok fölkiáltó jel minden szó után háromszorozva czikázott. Hiában, változnak az idők — mondják. Engedelmet kérek, változhatnak az idők, az emberek, de ha nincs jó kedv, ennek másban kell keresni az okát. A jó kedv marad minden változott körülmények közt is, csak legyen a hangulat olyan, hogy az nyilvánulva örömet okozzon. Itt nem az alkalom játsza a főszerepet, hanem a jókedv kitörésére tuszkoló, csiklandozó érzet-e vagy más valami, aminek még nincs neve, ezt döntsék el a hajszálakat tépegető bölcsek. Szóval, bár mint csűrjük csavarjuk a dolgot, nincs okunk vigadni. Ez a dolog nyitja. Mindenkinek van valami baja. Egyiknek ez, a másiknak amaz. De akit a csapások éve meg is kímélt,még ez is azt árulja el, hogy nem úgy van, amint kellene lenni. Olyan formán érzi magát, mint a ki hosszú ideig farkas gúzsba volt téve s mikor már kiszabadult, még akkor sem mer mozdulni, mert még mindig azt hiszi, hogy le van kötve. A zsibbatság érzetét a kötél szorításának veszi. Ép igy vagyunk mi is. Hisz már máskor is volt rosz termés, ínség s más mindenféle csapás akár egy egész rakással, de azért bű kergetőnek mégis csak maradt egy kis jó kedv is. Most még annyi sincs. Tetszik tudni, mitől vagyunk olyanok, mint a sem künnöfém benn ablakja? Ellöktük a magyar jelleget, a a magyar szokást, a magyar erkölcsöt. Magyarok nem akarunk lenni, idegenek pedig nem tudunk lenni. Olyanok vagyunk mint a menekülő, ki szeretne hazájába is maradni, de át akarna lépni az idegen földre is. A bizonytalanság habozóvá teszi. Ez lesz veszte. Ezen a ponton vagyunk. Az átidomítás már évek óta tart. Előszedtek mindenféle eszközt, amivel minél több magyarságot véltek rólunk lefaraghatni. Természetesen első sorban állt a politika s íme ma már a társadalmi életen látszik meg annak a gonosz mesterségnek a káros volta. Az orvosok minden nap tapogatják a hátunkat, hogy hajlik-e már akár karika módra. Használtak-e azok a kábító, tunynyasztó szerek a szittya vér átalakításában ? A szer használt nagy részben, de a természet mégis erősebb, megbirkózott a mérgező nedű hatásával, de most azon habozik, hogy életjelt adjon-e. Idegen módra nem tud, ez ellen a szív minden dobbanása tiltakozik, ha magyar módra akar mulatni, azt mondják neki, hogy a paraszt. Hát már most mit tegyen ? Hát csak ötölhatol s csakúgy immel- ámmal keresi a kétéletüek mesterségének a titkát. De hát hogy is képzelhet valaki magyart olyan csiszacsősz módra ? Persze, azt mondják, hogy sok a \ 1......./ _ _ ===== betyárság a magyarban, ezt ki kell irtani. Igen ám, csakhogy a gyomirtásában nem válogatósok, hanem akarva behunyt szemmel tépik a virágos kertet s amit kihúztak, azt átdobják a kerítésen a szomszéd udvarába. De hát kérem nem-e az ítéli el legjobban társadalmunkat, hogy nem magyar szellemű, hogy rendeletekkel kell az embereket magyar szóra tanítani ? Mikor ilyen rendeletet olvasok a szégyen pírja szökik a rezomba. Ez a nógatás bizonyítja, hogy társadalmunknak nincs magyar jellegű vonzereje, mely mintegy magától ébreszsze föl az igyekezetét másokban. Tetszik emlékezni 1861-re? Ugyan mi volt ott a kényszerítő ? A nemzet magyar akart lenni s mert az idegen e szilárd akarat nyilvánításával lépten nyomott találkozott, nem volt kitérés. Hogy az akkor volt? Ha nem akarunk elcsenevészni, mindig oly hangulatnak kell uralkodni. Hogy arra nincs szükség? Tessék körülnézni s ha mostani társadalmi életünket idegen zornánczával kielégítőnek találják, akkor ne sírjanak szíjanak, mint a gyermek, ki falova lábát eltörte, hogy a magyarság háttérbe van szorítva, hanem legyen bátorságuk kimondani, hogy ezt akarták, midőn a Rákóczy- s 48-ki korszak lelkesítő érzelmeinek elfojtásával a magyarban a magyart üldözik. No, no, ne tessék hüledezni. Nem úgy akarom ezt értelni, mintha ama korszakokat recsegés és durrogás nélkül nem is lehetne különválasztani. De igen, lehet. A ma korszakok lelkesítő szellemét kell ébren tartani. Ezt nem szabad elaltatni. Ki ezt teszi, kést tesz a magyar jelleg nyakára. A magyar csak lelkesedve magyar. Csak egy példát mondok. Tetszik tapasztalni, hogy mily nagy lelkesültség van a fekete-sárga zsinóros honvédség iránt ? Ugye milyen kis dolog? Csak egy kis zsinór! Beszélhetnek, írhatnak akármennyit vívmányról, meg mit tudom mi mindenről, mikor az a kifejezhetetlen közérzet mindig csak azt mondja: nem magyarnak való. Már a magyar ilyen. Tessék erről okoskodni, vezérczikkezni, könyveket írni, ha akarunk igazi magyar társadalmat, elsősorban meg kell lenni annak, mely ennek életet ad. Próbálgattak holmi magyar szövetségeket is alapítani. Ugyan mire mentek velük ? Gyalázatosan kudarcot vallottak. Miért ? Mert azt akarják, hogy az emberek csupán magyarul beszéljenek, de magyar érzelmük ne legyen. E kettőt pedig nem lehet külön választani. Meg lehet ölni mind a kettőt, de egyiknek egymagában élni nincs talaja. Miért nem látunk ily próbálgatásokat másutt ? — Hja kérem, az más! — mondja valaki. Dehogy az, hanem azon kell lenni, hogy az a „más“ nálunk is oly értelemben legyen vehető. Ebben a „más“-ban van a bökkenő. Mintha bizony magyarul beszélni tudni már annyit tenne, mint magyarnak lenni. Milyen nagy csalódás ! Hanem a „czikoria forrás“-ban másképen gondolkoznak. Összeül egy pár ember, ki megtanult magyarul, ő tudja miért, de az anya fejével nem szívta azt magába, hogy mit tesz az magyarnak lenni s hirdeti, hogy az már nagyon jó magyar, aki egy alázatos folyamodást meg tud írni valami morzsa hivatalért, föltéve, hogy kellő tornázó ügyességgel, testét papírmódra összehajtva — majdnem azt írtam, hogy összegöngyölgetve — átadni tudja. S ez így megy évek óta. Csakhogy ennek még folytatása is van. Ki a magyarságot hirdeti, persze más értelemben mint azt bizonyos urak börzéjén jegyzik, le kell rántani vezérczikkben, bolondlapban, röpiratban. Mindezt persze oly ürügy alatt kell tenni, hogy az illető kompromittálja a magyarságát, így elhiszik. S a magyar ember még nevet neki, hogy riszálják a torkát. Persze máskor az ilyen bogarakat kifüstölte volna, de hát mai világban ki tudja, tán egy kis hivatalra is szükség lesz. De még a sajtó sem elég, meg kell hódítani a színpadot is. Hisz már volt rá eset, hogy a gazdát vendége egy kicsit nyakon legyintette, miért ne lehetne próbát tenni. Elég magyarul tudni, a magyar érzelemre nincs szükség, legfölebb jó lesz gúnytárgynak, már t. i. az, amit olyan erősen kell ostromolni. Hát az erkölcs ? Pokolba vele, ilyen szentje díncs az uj hitvallásnak! Kell is nekik. Mintha erkölcscsel lehetne csiklandozni ? Nos, hát édes magyarom, még sincs jókedved? Pedig látod, hogy mennyire kennek fennek, pacsuliznak, csupa illat vagy már. Hogy épen ezért nincs jó kedved? De hisz rajtad múlik. Lám ennek a farsangnak a zenéje úgy hangzik, mintha csak temetésre szólna , még sem szólsz. Vagy tán van is rá oka? Egy esztendő elég hosszú arra, hogy az ember úgy rendbe hozza a dolgát, hogy mire a másik farsang itt lesz, vele a jó kedv is itt legyen. Én tehát vig farsangot kívánok a — jövő évben. Agustich Imre: — A magyar kir. legfőbb itélőszék ügymenetének kimutatása 1873-dik év végével. — 1872-dik év végével maradt 199. 1873-dik évben bejött 18504. Összesen 18703. — 1872-dik évben elintéztetett 18427 irt, 1873-ik év végével maradt 276. — Összehasonlítás. 1873-dik évi beadványok összege 18504. 1872-dik évi beadványok összege 14617. Több 3887. 1873-dik évi elintézések összege 18427. 1872- ik évi elintézések összege 14696. Több 3731. 1873- dik évi hátralékok összege 276. 1872-dik évi hátralékok összege 199. Több 77. Vill. évfolyam.