Magyar Ujság, 1874. december (8. évfolyam, 275-298. szám)

1874-12-03 / 277. szám

elterült immár az ország minden vidékén, városban, falun és mezőn. Az ingóságok ára leesett, az ingat­lanok eladhatlanná váltak, a gyárosok s iparosok beállítják munkáikat, mert nincs kinek eladni s a kereskedő, a boltos ha megbecsüli „százezrekre menő“ üzletét, sokkal kisebb értékűnek találja mint volt két év előtt. A mezei munkából élő nép pedig elmehet most már „aludni“ — mert nincs munkája s igy keresete sincs tavaszig. Nálunk kétszeres súlya van a közgazdasági devalvatiónak, mert a hosszú tél tisztán a fogyasz­tás, némely osztályoknál a megkétszerezett fogyasz­tás, a nagy ünnepek és a farsang időszaka, míg ön­álló élettel bíró államokban csak a föld pihen, de a gyárak és munkások folyvást termelnek s a nemzet­közi kereskedelem bőven pótolja a belföld, a termé­ketlen időszak hiányait. Több egybevágó oka van hazánkban a lehan­­goltság, a tétlenség, a pusztulás eme folyamatának, melyet sok részben megszüntethet egy jó év, egy jó aratás; de vannak okai, melyeket a legjobb idő­járás vagy másrészt a rozsda, a fagy, az árvíz és dögvész sem képes megszüntetni. Ezek ama poli­tikai okok, melyek már hét év előtt s azóta mind­inkább lehangolják, önbizalmatlanná teszik s végre bizalmatlanná tették a Deákpárt, a kormány és pártja, sőt maga a Parlamentarismus és alkotmá­nyosság iránt is a lakosság jelentékeny részét. Miért küzdjön, ha nincs sikere? Miért legyen szorgalmas és takarékos, ha az „államháztartás“ évről évre nagyobb áldozatokat kíván ? Kinek épít­sen, hogyan merészelje csak egy évtizedre kiható vállalatba is fektetni pénzét vagy munkáját, ha örökös lázban, krízisben szenved az állam belseje; és ha egy nap sem biztos, hogy kívülről oly lökés, oly áramlat keletkezik, melynek következtében a háborúk kellő közepébe jut hazánk, holott ennek védelmét az osztrák zsoldosok aligha elébe teendik Ausztria határainak védelménél. S az államadóssá­gok, a zsoldosok szükségleteit ki győzné kielé­gíteni ? Ily indokai vannak az átalános tespedésnek, melyek a köztevékenységet megkötik; a még talál­ható tőkét s munkaerőt gyümölcsözetten hagyják s azáltal mindinkább növelik s gyorsítják az elérték­­telenitést és a pusztulást, mely már is megtermette gyümölcseit. Igenis, a közgazdasági válság tömérdek „sze­gényt“ teremtett; megtöltötte a börtönöket; a de­­moralisatió fenn és alatt soha nem észlelt mérveket öltött, és ha eme pusztulás, ha eme lehangoltság még tovább így tart — oly következményeket von­hat maga után, melyek a nemzet összes életét, jö­vőjét megrontják. Gondolja meg ezt a törvényhozás és igyekez­zék megszüntetni a pusztulás és demoralisatio azon okait, melyeket az úgynevezett „uj aera“ idé­zett elő. —..— részt a társulat elvonhat. Lónyay megjegyzi, hogy neki elve sohasem gátolni a tőkeképződést. Ő elég garan­­tiát lát abban, hogy minden társulat igyekszik minél több jövedelmet szerezni. Ghyczy Kálmán és még Sennyey felszóla­lásai után az első pont elfogadtatik. A 2-ik pont szintén elfogadtatik. A 3 ik pontnál Faik osztrák mintára ki szeretné vonni az oly tőkét, mely az üzlet bizonyos tényezői ép­ségben tartására és illetőleg megújítására visszatartatik. A gyárépületek fentartására is levonandónak tart egy bizonyos %-ot. Márffy tanácsos azt hiszi, hogy ezen tőkék adómentessége kettős kedvezmény lenne. — G h y c z y K. is azon véleményben van,hogy ez az adóbevé­telt nagyon megrövidítené. A minisztérium azon elvből indult ki, hogy a jövedelem azon évben adóztassék meg, melyben nyerve van. Fáik példákat hoz föl indítványa támogatására. Kautz is Fáik fölfogásához járul és az ellenke­zőre például hozza fel a magyar dunagőzhajótársaság ese­tét. Márffy azt állítja, hogy a kiadási évben igenis fölvétetik levonásba. Tisza K. constatálván a két fel­fogás közötti különbséget és határozottan Fáikhoz járul, mert ez épen e vállalatok soliditására szolgál, az ellen­kező szédelgésre ad alkalmat. Irányi D. a malomtársulatok kérvényének azon részére tesz megjegyzést, mely a gyárépületek fentar­tására levonandó adóra vonatkozik s azt hiszi, hogy ez más épületek szabálya alá esik ; mire Fáik azt jegyzi meg, hogy a gyárépületek jobban ki vannak téve a romlásnak , s ezért kérnek 3% levonást, mi méltá­nyos is. A bizottság a 4 §-t azon indítványok értelmében módosítja, melyet Fáik hozott szőnyegre : a bizottság egyébiránt megnyugszik azon is, ha a pénzügyminiszter az osztrák hasontárgyú törvény ezt illető szövegét fo­gadja is el. Buda­pest, dec­ember 2. Az adóügyi bizottság tegnapi üléséről közlött tudó­sítást következőkben folytatjuk: a nyilvános számadás­sal tartozó vállalatok és egyletekre vonatkozó törvényja­vaslatról . A c­ímet a bizottság a felszólalás folytán füg­gőben hagyja. Az 1. §. elfogadtatik Tisza azon módosítá­sával, hogy a­mennyiben a bányaadótörvény alá nem es­nek. A 2. §. szó nélkül elfogadtatik; a 3-iknál felszólal­náik, kiemelve, hogy a társulatok e §-nál a kézipar fölött vannak terhelve, mert míg a magányosnál az utolsó 3 év jövedelme vétetik alapul, addig az iparvállalatoknál csak a legközelebbi év. G h y c­z y K. azt jegyzi meg, hogy itt nem a rész­vényesek, hanem a társulat adóztassák meg. A­mi a hát­rányt illeti, az azt hiszi, nem mindig áll, mert ha pél­dául a közelebbi évben nem volt jövedelme, akkor a kö­vetkező évben fizet adót; egyébiránt neki nincs az ellen kifogása, hogy 3 évi átlag vézessék. Faik abban látja a különbséget, hogy a jó évben megadóztatással szem­ben a rész évek vesztesége meg nem téríttetik,­­ a­mi lehetetlen is, míg a magányosnál épen ez történik. A bizottság a 3 évi átlagot elfogadja, a 3. §. szö­vegét függőben hagyja. A 4-ik §. első pontja ellen Kerkápolynak indoko­lását illetőleg van kifogása, ő oly szöveget ajánl, hogy a társulatok „más adó alá eső“ jövedelmei essenek ki ez adó alól. Faik mellesleg fölhozza, hogy az azon adót illető kérvények még csak ezután jönnek be ; azt hiszi, hogy ezek a javaslat tárgyalása után is meg fognak történni. Iványi D. azt indítványozza, hogy ha a kérvé­nyek egy-két nap alatt bejönnek , jó lesz a jelen tör­vényjavaslatot tárgyalni. Tisza K. azt jegyzi meg, hogy ekkor sohasem lehetne vége a bizottság tárgyalá­sainak , mert később is folyton jöhetnek be. A bizottság tanácskozásai befejeztéig a kérvényeket figyelembe fogja venni, de tanácskozásait azoktól föl nem függesztheti. Gr. Lónyay M. minden ilyen társulat osztalékul adott jövedelmét 10%-al adóztatná meg; ezt tartaná legegyszerűbbnek s akkor a többi részlet elmaradna. Minél kevesebb legyen a beavatkozás, különben az ered­mény a kincstárra nézve­­ ugyanaz, talán több. Fáik fölszólal ellene, mert akkor a tiszta jövedelemből egy A honvédmenház ügye. Botrányos jelenetekben igen gazdag ülése volt tegnap az országos honvédegylet központi bizottságának, melynek lefolyásáról ma egyet-mást elmondani fogunk. Mindenekelőtt is kijelentjük, hogy midőn észrevé­teleinket megteszszük, a szigorú, de igazságos hang nem személyeket akar sérteni, hanem figyelmeztető kíván lenni csupán a jövőre, hogy a honvédség ügye az igen­is laza és nem törődöm-féle eljárás által ne compromittál­­tassék ezentúl is. A tegnapi gyűlés az össze-vissza hányt rendetlen­ség hű képét nyujtá. A gyűlésre a tagok össze jönnek, de a napirendet senki sem tudja, mert az egy példányban sincs leírva s az illetők mihez tartása végett nincs előterjesztve. A ta­nácskozás megindul. A csak sejtett napirend mellett­­ egyik egy, másik más tárgyat igyekszik a napirend tár­­g­gyává tenni, miből azután rendszerint óriási zavar és­­ személyeskedés szokott kifejlődni. A tagok nem tartják magukat a rendhez, hogy ha valaki valamit előterjeszt,­­ azt nyugodtan nem hallgatják meg. E tekintetben teg­nap igen szomorú jeleneteket láttunk s igen óhajtandó, hogy ez máskor ne legyen igy. Azt fogja tán valaki kérdezni, hogy miért uralko­dik a honvéd bajtársak közt a viszálykodás az egyetér- s tés helyett s miért a szenvedélyes ingerültség egyik-má­sik ellen ? A felelet igen egyszerű. Tudva van, hogy a hon­­­­védegylet kebelében némelyek oda törekesznek, hogy a honvédügyet compromittálják s a menház vagyonát egye­­­­sítsék azon alappal, melyet Andrássy miniszterelnök ko­rában a honvédek segélyezése tárgyában létesített. A­kit nem illet, ne vegye magára. A 48-as párt kezdeményezése következtében jött létre a honvédmenház, az adakozásra lapunk szól­ta föl a hon polgárait s a gyűjtést a legújabb ideig majdnem , egyedül lapunk eszközlé, nekünk tehát erkölcsi köteles­­­­ségünk nemcsak mint a nyilvános egyik közegének, ha­­­­nem úgy is, mint kik a filléreket összeszedtük, hogy fo­rintokká szaporodva, valósuljon az eszme, melyet Vidács megpendített s melyet a 48-as párt magáévá téve támo­gatott, hogy ez ügyben fölszólaljunk. S mit látunk most? Azt, hogy egyesek, kik midőn , mások a honvédmenház fölállításán fáradoztak, ezek ut­­­­jába akadályokat igyekeztek gördíteni egy vagy más után s most ezek az emberek előtérbe tolatják magukat, hogy a készben gazdálkodjanak. Ez ellen határozottan tilta­kozni kell annyival is inkább, mert úgy látszik, hogy azok kizárása czéloztatik, kiknek a honvédmenház létesítése nagy részben köszönhető. Mikor Zsigmond úr ügyéről ezúttal nem szólunk, mert az a becsület bíróság kezében van. Lesz még al­­kalmunk arról úgyis bővebben szólni. Most csak annyit jegyzünk meg átalában, hogy igen sajnos, hogy nálunk az emberek bizonyos dolgokat nem akarnak észre venni, mert azt hiszik, hogy a szégyenérzetet a dacz helyette­sítheti, míg ismét mások a gorombasággal s sértéssel tudnak csak érvelni, a­mint ez tegnap is történt. Nem nevezünk meg senkit. A honvédtestület érdekében azon­ban kívánatos, hogy a nyugat-európai szokásokat máskor az illetők tartsák szem előtt s pártfogoltjaik miatt ne compromittáljanak egy egész testületet, melynek tettei történetünk fényes lapjaira vannak fölirva. MAGYAR ÚJSÁG , DECZEMBER 3. A­mint tegnapi tudósításunkból kitetszik, az Ara­don történt szavazásnál visszaélés követtetett el. Nem tudjuk, miben van a dolog, de az tény, hogy a jegyző­könyv hiányb­an lett szerkesztve s ezt bárki követte el, felelősségre vonandó, mert arra személyes okai lehet­tek. Ezt vizsgálat nélkül nem szabad hagyni. Látjuk továbbá azt, hogy a honvédség ügye csakis néhánynak erőszakoskodása miatt nem vezettethetik oly öszhangzatosan, mint azt az ügy c­élja követeli. Hogy ez idáig fejlődhetett, mondjuk ki nyíltan, okai nagyrész­ben azok is, kik tajtékpipájuk kiszívására több gondot fordítanak, mint arra, hogy az ügy iránt érdekeltséget tanúsítsanak , mert ha eddig mindenütt jelen lettek volna, hol a veszélyes tolakodást hatalmukban áll ártalmat­lanná tenni, most nem kellene a becsületbíróságot fog­lalkoztatni. Ezt szükségesnek tartottuk elmondani most. Hisz­­szük, hogy nem­sokára a honvéd egylet ügye oly módon fog vezettetni, hogy becsületbíróságra nem lesz többé szükség , mert nagyon kellemetlen j árt az ügynek, ha egy testület kebelében annyi anyag halmozódik össze, hogy a fölött bíráskodni kell. A honvédegylet élén csak oly férfiak állhatnak, kiknek neveihez a gyanúsításnak még csak árnya sem fér. A „Hon“ szives figyelmébe. Kivonat a kis-kőrösi 48-as olvasókör 1874. novem­ber 28-án tartott közgyűlése jegyzőkönyvéből. Mihályfy Lajos tanító úr figyelmeztetvén a közgyűlést a „Hon“ múlt hó 18-ai számában megjelent „Kis-Kőrösről ezt írják lapunknak“ kezdetű czikkre, mely a 48-as kör múlt évi elnökét tisztelendő Kemény János s jelenlegi elnökét tisztelendő Bláry Lajos lelkész urakat azon rágalmakkal árasztja el, mikép haza­­fiságukért s a magyar nemzetiség szeretetéért is köztisz­teletben álló lelkész urak, a protestáns autonómia s több eselék védelmezésének ürügye alatt a levél k­ó­phantá­­slajában feltűnt tótositásnak az iskolákban és egyházban előmozdítói, pánszláv agitátorok, szintett ha­zafiak stb.é­s Mihályfy Lajos tanító úr figyelmeztet­vén a közgyűlést arra, mikép a kérdéses hírlapi czikkben a névtelen író különösen a 48-as kör jelenlegi elnökét tisztelendő Bláry Lajos urat még azzal is érinti, hogy czímzett lelkész úr a múlt választáskor Szeder­kényi Nándor országgyűlési képviselő urnak főkor­tese volt, felhívta többször czimzett tanító ur a közgyű­lést arra, ha a kép az általa hivatkozott hírlapi czikket ol­vastassa fel, az abban foglaltakat vegye bírálat alá s czimzett lelkész uraknak mint a kör elnökei­nek is adjon a közgyűlés erkölcsi elégtételt. Ezen indítvány folytán a kérdéses hírlapi czikk fel­olvastatott s miután abban a névtelen ízó önmaga be­vallja azt, hogy a kis­kőrösi tót lakosság „nagyban magya­­rosodik,“ miután továbbá ezen magyarosodás terjesztése körül legnagyobb érdemük kétség kívül a czimzett lelkész uraknak lehet, a­mit hangosan bizonyít azon ténykö­rülmény is, mikép czimzett tisztelendő urak felváltva vi­selik az elnöki tisztséget a 48-as körnél is, mely csakis magyar lapokat járat, melyben csakis magyar nyelven folynak a tanácskozások, ily nyelven vezettetik a jegyzőkönyv stb. Ezek folytán a közgyűlés elhatározta kimondani azt, mikép a „Hon“ f. hó 18-iki számában megjelent „Kis-Kőrösről ezt írják lapunknak“ kezdetű czikk tisztelendő Kem­é­ny János és Bláry Lajos lelkész urak irányában oly aljas r­á­g­al­m­a­k­a­t fog­lal magában, hogy ezen rágalmakat aljasságban csak a névtelen czikkíró lelkületének aljassága múlhatja felül, kinek neve a közgyűlésen felemlittetvén, csak azért nem vétetik fel a jegyzőkönyvbe, mert még herostratusi hírre sem érdemes. A rágalmaktól csepegő kérdéses hirlapi­­czikk azon passussát érdeklőleg pedig, mikép a 48-as kör jelenlegi elnöke tisztelendő Bláry Lajos lelkész ur a múlt választáskor Szederkényi Nándor képviselő úrnak főkortese volt, kimondotta a közgyűlés, mikép czímzett lelkész úr a követválasztási mozgalmak alatt sem többet, sem kevesebbet nem tett, mint a­mit a 48-as kör elnöké­nek a 48-as érzelmű követjelölt megválasztása érdeké­ben múlhatatlanul tennie kellett, é­s nem mellőzhette a közgyűlés jegyzőkönyvileg kifejezést adni azon meggyő­ződésének, mikép névtelen czikkiról A. S.-t. a kérdéses hírlapi czikke, melyben a tanítói állás elnyeréséért ar­­czátlanul kortesked­ő, nagyon szerencsétlen kortesnek tünteti fel. Végre a közgyűlés kimondotta azt, mikép jelen ha­tározat lemásoltatván a „Magyar Újság“ t. szerkesztő­ségét ennek becses lapja hasábjain leendő felvételéért keressék fel k. m. f. idősb. Pék Mihály alelnök, — Berky József titkár, — ifjabb Pék Mihály jegyző, Kuszka Dániel pénztárnok.* * * Felkérem a „Hon“ t. szerkesztőjét szíveskedjék erről tudomást venni. Kemény János és Blázy Lajos evangélikus lelkész urak Kis-Kőrösön a magyar szív, jellem, s érzelem prototypjei.Midőn a„Hon“hasábjain mint pánszlávok mutattatnak be, nem történik egyéb, mint a „Hon“ szerkesztőségének, ki nem ismerheti az egyéneket egyenként a lelkiismeretlen tévútra veze­tése. A ki­nevezett lelkész urakat, s hazafias működésü­ket ismeri — a „Hon“ tudakozódhatik felőlük Kemény Mihály képviselő úrtól is, ki Kemény Jánosnak test­vére, csak mosolyoghatott a felőlük irt jellemzésen, de okvetlen megbotránykozott azon, hogy miképen zsákmá­nyolják ki egyes hitványságok , a szerkesztők jóhisze­műségét. A „Hon“ bízvást átadhatja tudósítóját, ki Kis- Kőrösről a kérdéses közleményt írta a közmegvetésnek, hogy óvakodjék máskor effélékkel a lap olvasóit gono­szul félrevezetni. Szederkényi Nándor.

Next