Magyar Ujság, 1899. február (8. évfolyam, 32-59. szám)
1899-02-01 / 32. szám
Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Proskripció, Budapest, január 31. Még meg sincs a béke, máris proskribálnák a jakobinusok a szabadelvűpárt kitűnőségeit. A sajtóban máris üldözik azokat a férfiakat, akikre a szabadelvűpárt méltán büszke lehet Azokat, akik nem kaphatók meg a szabadelvűpárt szétrombolására. Azokat, akik a többség politikájával szolidárisak. Azokat, akik a dicső égés hagyományokhoz nem lesznek hűtelenek. Szóval azokat, akik nem vállalkoznak a kötélhágcsó szerepére, hogy enyhe tavaszi éjszakán a Lloydklub ablakán besegítsék az epedő szerelmeseket . . . A proskripcionális liszta élén Lukács László neve áll. Bár másokat is meghurczoltak elvhűségükért, például Radó Kálmánt, aki a megpróbáltatás nehéz napjaiban a pártnak kiváló szolgálatokat tett, mégis a pénzügyminiszter az, aki ellen bősz haraggal törnek. Előbbiak apró mesterkedésekkel kívántak neki ártani Lemondása hírét terjesztették. Bűnbakul állították oda az úgynevezett klauzuláért. Suttogták, hogy megunta a kormányzás terhét. Arra hivatkoztak, hogy már négy év előtt is nehezen vállalt hivatalt, egészségi állapotára való hivatkozással. Most tehát már megy, hogy zalatrmi tuszkulumában testsúlya néhány kilóval meggyarapodjék. Hol szidták, hol aggódtak érte. Szóval gyöngéd szemhunyorítással adták tudtára, hogy ne álljon többé útjában az obstrukczió terveinek. Bécsi utazása azonban véget vetett az apró mesterkedéseknek. Most már nyílt sisakkal támadják , mert miniszterelnökségének hírére ijedtükben elállott az érvelésük tele torokkal kiáltják ma róla, hogy menjen politikai számkivetésbe, mert különben így meg úgy . . . jobblétre szenderül a csillagszemű béke. íme, kezdetén vagyunk a politikai rémuralomnak. Az obstrukczió, mint a franczia forradalom toprongyos szanszkulettje, égő pipával beleül a szabadelvűpárt politikai vezetésének karosszékébe és parancsol, rendelkezik. Vezessétek ki Lukács Lászlót. Ne kerüljön többé szemeim elé. Igaz, hogy ti nagyrabecsülitek, igaz, hogy nagy államférfim érdemei vannak s még a jövőben is sokat vártok tőle, — egy okkal több arra, hogy proskribáltassék. Máglyára ma nem küldhetem, ólomfedelek alatt nem tarthatom fogva, nyaktilóm nincs, de hát pusztulnia kell. Hogy te, korona s hogy te, szabadelvűpárt megtisztelitek bizalmatokkal, az a ti dolgotok, de nekünk nem kell se teste, se lelke. Felségjogunknál fogva rendeljük, amint következik . . . így beszél az obstrukció Lukács Lászlóhoz. Majd csak megérti a pénzügyminiszter ezt a kedves virágnyvet. Pedig mindez hasztalan. Nem fogja megérteni nyájas biztatásukat. Lukács László nagy tehetségére, politikai kvalitásaira, rendíthetetlen elvhűségére és kipróbált hazafiságára az országnak szüksége van. Ő a kötelességteljesítésnek férfia, aki őrhelyét el nem hagyja semmi körülmények között. Sem az apró mesterkedések, sem a nyílt támadás meg nem tántorítják a hazafias kötelességek teljesítésében. Hasztalan fáradság tehát őt megbolygatni. A nemzet és a korona tovább is számíthatnak reá. Ha a Lukács László proskripcziójának okait fürkészszük, nem találunk okot csak egyet, azt, hogy a háborúnak és a békekötésnek közös czéljuk van: a szabadelvű párt összetartásának megbontása. Mert mi egyéb indokuk volna a Lukács László bojkottálásánál? Elismerik róla még ellenségei is, hogy fényes pénzügyi szakerő s hogy neház állásában őt pótolni nem volna könnyű. Mindenki tudja róla, hogy a kiegyezés nagy művének minden szála az ő kezében fut össze, hogy ha semmi egyébért, a kiegyezés parlamenti képviseltetéséért is helyén kell maradni. Mint pénzügyminiszter, végre is nem állott a parlamenti gyűlölködés kereszttüzében. Nagy objektivitása, szónoklatának nyugodt, elegáns formája, jellemének puritán egyszerűsége, mindez nem magyarázza meg, hogy miért tüzel ma az egész ellenzéki sajtó ellene. Egyetlen politikai bűne van: az erény. Erénye a párthűségnek, a szabadelvű párt multijához való kegyeletnek, a kormány politikájával való szolidaritásnak. Ezek a »bűnök« izgalomba ejthetik azokat, akik a szabadelvűpárt megbontására törekednek, de ezen tulajdonságai csak növelhetik személye iránt a bizalmat azok részéről, akik a szabadelvűpárt fennmaradását országos, monarcikus érdeknek tartjuk. Oly elsőrangú érdeknek, amelyet könnyelmű kísérletekkel kockáztatni rossz szolgálat volna. Budapest, január 31. «] A képviselőház szombaton, február 4-én, délelőtt 10 órakor ülést tart. Szerkesztőség: évi 1 évre 12 frt, félévre 6 frt, ul negyed évre 3 frt, 1 hóra ifrt. Kanyargós utakon. Budapest, január 31. Türelem. Majd csak elkészül valahogy a béke pástétoma. A szakácsok és kukták sürögnek-forognak a tűzhely körül s kavarják szorgalmasan a kotyvalékot. Titokban akarták tartani a béketanácskozásokat s azok eredményét s csodálatos, a szakácsok is olyanok, mint a szakácsnők: nem mamarad meg a hegyükben, így szivárog és szivárgott ki lassan minden eredmény, amit a titokban konferencziázó ellenzéki delegáltak eddig kifőztek. Ma már a nyilvánosság előtt van az egész anyag, ismeretesek az eredmények s az ellenzéki hírlapok szintén kuktáskodnak a mesterek körül. Ha nincs egyéb dolguk, szítják a tüzet, nem azért, hogy pirosra süljön a remek étel, hanem hogy odakozmásodjék. És a nagy hűhóból kezd lassan kint kibontakozni az igazi tendenczia: a személyi garancziák jelszava alatt, ami semmi egyebet nem jelent, mint annak a kérdésnek a megoldását, hogy ki élvezze azt a pompás eledelt, ha szerencsésen elkészült. Mert, kérem, úgy áll a dolog, hogy a szakácsoknak is megjött az étvágyuk. E körül látunk most mi egy kis kavarodást. Nézzük csak azt az újságot, amely Apponyihoz áll legközelebb. A hangja ma, csodálato kép, nem durva, mint rendesen szokott lenni a hasonlataiban, nem találjuk meg azt a házi bogarat sem, mely e lap czikkeit már annyira beillatozta. A személyi garancziákról beszél s a kormányt és pártot uj engedékenységre sarkalja, kimondván egész ártatlan naivitással, hogy »az amúgy is teljesen kimerített pártmonopólium továbbá való felhasználása nem orvosság.« Ki nem érti ezt? De hát még engednie kell a kormánynak s engednie kell a többségnek. Az Apponyikultusz másik képviselője, a B. H. már más hangon is. Azt vitatja, hogy a kormány és a szabadelvű párt szűkkeblű, mindent meg akar szavaztatni az ellenzékkel, az ellenzék pedig elégedjék meg holmi párthatározattal — a személyes garancziák helyett. S mint valami csodát állítja oda az ellenzéket, mely az ő legnagyobb mértékű önzetlenségéről és önfeláldozásáról tesz tanúbizonyságot, midőn ez az ő módja szerint való személyes garancziák hiányában állja ezt a nagy szorongatást. Tehát az önzés és kegyetlenség mintaképe a kormány és szabadelvű párt. E lap szerint nem járja, csak az ellenzéktől követelni engedményeket , azt elnevezi békeakciónak. Tehát az egész akció semmi, a kormány nem engedett semmit, ellenben az ellenzék mindent feláldoz, ha nincsenek megadva ama személyes békegaranciák, melyek az úgynevezett pártmonopólium további felhasználását kizárják. Nem akarunk annakfejtegetésébe bocsátkozrAjTogy^Jiozoti^^ Egies számára: 14 kr. Kiadóhivatal , Budapest, VII., ker., Xerepesl-ut 54. Lapunk mai száma 16 oldal.