Magyar Vadász, 1965 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1965-05-10 / 5. szám
AZ ÚJ FEGYVERJAVÍTÓ MŰHELY égi ügy volt. Valóra vált. Sok vadásztársnak fegyverjavítási gondja szűnt meg most, amikor a Magyar Vadászok Országos Szövetségének kezdeményezésére új, modern, korszerű fegyverjavító műhely nyílt Budapesten, a Wesselényi utcában. Magam részéről és a vadásztársaságunk több tagja részéről már igénybe is vettük, és a műhely munkájáról csak jót mondhatunk. Hogy ez a műhely mit jelent, ezt minden vadász tudja, aki a vadászszezon kezdete előtt, vagy közben fegyverjavítási gondokkal küzdött és fegyverét vagy barkácsoltatta valakivel, vagy esetleg a jó javítás reményében hetekig várta, míg a Fegyvergyárban elkészítik. Aki pedig ezek után fog fegyvert javíttatni, boldogan tapasztalja, hogy a hét elején javításra leadott fegyverével vasárnap ismét vadászni mehet. Ha fegyver, távcső, vagy egyéb javítási, vagy barnítási gondjuk van, keressék fel bizalommal a javító műhelyt, ahol a szakszerű, gyors, pontos munka mellett mindenki egy fontos tényezőt is megtalál: a minimális javítási árakat. Igen, ezt ismétlem, a javítás olcsó. Befejezésül még egyet javaslok a vadásztársaknak: minden vadászszezon előtt vizsgáltassák meg fegyvereiket, mert csak a jó fegyverrel kellemes és szórakoztató a vadászat, így lesz kevesebb a kára a vadállománynak és több haszna a népgazdaságnak. KRÁLIK JÁNOS Állami Pincegazdaság „Zrínyi” vt • Szerkesztőségünk Krdlik János vadásztárs soraival teljes mértékben egyetért. A fegyverjavító műhely felállításával a vadásztársadalom régi óhaja teljesült. Működése valóban hézagpótló. Raáb Tivadar és Bakonyi Vencel neve garanciát nyújt a jó vezetésre és szakszerű munkára. A Lámpagyár vadászfegyver javításokkal foglalkozó részlege — bár kitűnő vezetés alatt áll és kifogástalan munkát végez — nagy leterheltsége miatt nem tudta a kisebb javításokat sem az érdekeltek által kívánt időn belül elvégezni. Égetően szükségessé vált, hogy a vadászfegyverek javítását a város belterületén lehessen elvégeztetni. (Szilágyi Edit felvételei) R Címképünk: A hivatásos vadászképző iskola növendékei az iskola formasapkájában (Bojár Sándor felvétele) MAGYAR VADÁSZ Vadászati és vadgazdálkodási folyóirat, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének lapja XVIII. évfolyam, 5. szám 196S. május Szerkeszti a szerkesztőbizottság: dr. Bertóti István, Gál Zoltán, ifj. Jlly Bertalan, Klimos Jenő, dr. Pongrácz Kálmán, Tóth András. Kiadja: a Magyar Vadászok. Megjelenik minden hó elején. Terjeszti: a Magyar Posta Központi Hírlap irodája, Budapest, V., József nádor tér 1. Egyes szám ára: 1 forint. Előfizetés egész évre: 24 forint. Csekkszámlaszám: 442 17—VT—1. MNB 48. Előfizetés és reklamáció, a Magyar Vadász Szerkesztőségéhez. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. «S.41M/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. F. v.: Bolgár I. Index: 2S.582. o.v. Clarkiamból Emelhető-e őzállományunk minőségi színvonala? 4—5. oldal Ki a hibás? 6. oldal Volleres fácántenyésztés társasági szinten 7. oldal Mi a vadászat? 8—9. oldal Országjáráson 11—12—13. oldal Majális 14—15. oldal Utódaink 16—17. oldal A nagyvilágból . oldal Híreink a 18 Miért nehéz otthon jó töltényt szerelni? 20. oldal