Magyar Vasutas, 1960 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1960-08-20 / 16. szám

4 Tizenhárom vasutas sportoló az olimpiai csapatban A XVI. Nyári Olimpiai Játé­kokon részvevő magyar sportkül­döttségben 13 vasutas sportoló ka­pott helyet. A legtöbb sportoló — szám szerint 9 — a BVSC-ből kerül ki, íme a Rómába utazó vasutas sportolók névsora: Kamuti Jenő, Kamuti László, Czvikovszky Ferenc, Kovácsné Nyári Magda, Székely Tiborné és Mendelényi Tamás vívó, Kon­rád n. János és Katona András vízilabdázók, Konkoly János mű­ugró (BVSC), Hódos Imre birkó­­zó (Debreceni VSC), Reznák Já­nos birkózó (Ceglédi VSE), Cser­mák József atléta (Tapolcai MÁV SAC), Novák Dezső labdarúgó (Szombathelyi Haladás). Augusztus 13-án, a szakszerve­zet elnöksége baráti beszélge­tésre hívta meg olimpikonjain­kat. A találkozón ott volt dr. Csa­nádi György, a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyette­se és Kádas István, a SZOT test­­nevelési és sportosztályának veze­tője is. Az elnökség nevében Soproni József, főtitkárhelyettes köszön­tötte az olimpikonokat, majd sok sikert és eredményes szereplést kívánt nekik. Egészn­apos sport- és kultúrműsor a Szanyi úton A gaan­osztervez­et sportosztályja Minit minden évben, az idén is a BVSC Szőnyi úti sporttelepén rendelte meg a vasutas dolgo­ 23®c központi sportünnepélyét. A vasutiasna­pi sport- és kultúrm­ű­­sor az egész vasárnapot betöl­tötte. Délelőtt a szakszervezeti bajnokságok döntőjét játszották le, délután­ pedig a vasutas spor­tolóik szénpompás felvonulása után sportversenyekre, bemu­tatókra került sor. A X. vasutasnapi sportünne­pély legkiemelkedőbb eseménye a kerékpáros pályaverseny és a MÁV Repülésk­lub modellezőinek bemutatója volt. A tornászok be­mutatója ezúttal nem volt olyan színvonalas, m­in­t az előző évek­ben. A sportbemutatókat NB II-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés zár­ta be, majd az esti órákban ní­vós kultúrműsor szórakoztattja a közönséget. A szakszervezeti röplabda-bajnok­ság győztes Rákosrendező csapata A BVSC legjobb kerékpáros pályaversenyzői az idén is érdekes bemutatót tartottak Köszöntjük az 50 éves jubileumát ünneplő szolnoki MÁV-ot A sportkedvelő szolnoki vas­utasok 1910-ben hozták létre a Szóvi,aki MÁV SE-t. Az egyesü­let 14 szakosztályában jelenleg mintegy 980 sportoló versenyez. A félévszázados évfordulót augusztus 7-én, ünnepi közgyű­léssel egybekötött sportversenyek­kel tették emlékezetessé a szolno­ki vasutas sportolók. Ezúttal ke­rült sor a legjobbak kitüntetésé­re is. „A testnevelés és sport kiváló dolgozója’a kitüntetést kapta Kol­­láth Ferenc, Magyari Tibor, Jó­zsa János és Maglódi Gyula. „A testnevelés és sport érdemes dol­gozója” kitüntetésben része­sült Szabó József, ifj. Pintér Fe­renc, Bujáki László és Cselényi Ernő. Díszoklevelet kapott: Kol­­láth Dezső, G. Kiss Gyula, Dávid Gyula, Dávid László, Ivanovics Iván, B. Nagy Pál, Bozóki István és Szilágyi Gáborné. A vasutas dolgozók nevében mi is szeretettel köszöntjük a jubi­láló egyesületet. Kívánunk továb­bi sportsikereket ! Keresztrejtvény Vízszintes: 1. Kérdőnévmás. 3. A vasút törvénye. 9. Tegnap után. 11. Két helyhatározó erő. 13. Partot ér. 15. Minden képe parancs. 16. Math közepe. 19. Trombitahang. 20. Így kezdődik a győzelem. 21. Szerencse, boldog­ság, németül. 23. Spekuláns. 24. Fém. 25. Kiskorú. 27. Sasféezek­­ben való. 28. Német viszonyszó. 29. Nem valóság. 36. Szovjet ha­tárállomás. 32. Kimondott betű. 33. Keleti méltóság. 35. Ma. 37. A vasúti teljesítmények egyik mértéke. 39. Szovjet város. 40. Az elektromos felszültség mér­tékegysége. 42. Gát szélei. 44. Ókori balkáni nép. 46. Kegyetlen római császár. 47. Kicsinyítő­képző. 48. Egy betűpótlással an­gol hosszmérték. 50. Két leány­név. 52. Tesz. 53. .. . háza. 55. Új mezőgazdasági eszköz. 56. Olasz kikötő. 57. Az izraelita val­lás papja. 59. Inili. 60. A dinamó feltalálójának keresztneve. 61. Igyekvő. 63. A medve. Függőleges: 1. Állomásokon olvashatod. 2. Érzőszálam­. 3. Katar. 4. Nem utó. 5. Asszonyrag. 6. Európa Kupa. 7. Szegecs. 8. Az első magyar gőzmozdonyok egyikének neve. 9. Bátor. 10. Ál­talában a tehervonatok utolsó kocsiján van. 12. Becézett női név. 14. Kerete. 16. Anyag ré­sze. 17. Elvisel. 18. Római 99 és 1500. 21. A jó mozdonyra is mondják. 22. Bánatára. 25. N­el a végén szirupsűrű, édesízű­ fo­lyadék. 26. Villamos mozdonyra. 29. Szerelmi nyilast. 31. Sao. . . 33. Me­kong­ban található. 34. Né­met filmgyár. 36. Hangtalan pult. 38. Ezzel csökkenthető a vízsz. 37. 43. Vissza: levágja a gabonát. 45. Elhagyja a búvóhelyét. 46. Számára. 47. Társulás közös mun­kára. Erdélyi népszokás. 49. Szláv helyeslés. 51. Magot szór. 52. Törmelék. 54. S a török mél­tóság. 56. Kevert após. 58. Fog­hús. 60. Borsodi község betűi keverve. 62. Y. A. 63. Építmény­­fajta a vasúton. Beküldendő: vízszintes 3, 15, 37, függőleges 38. Beküldési határidő: szeptember 10. Az előző keresztrejtvény he­lyes megfejtése: A szocialista bri­gád mo­z­galo­m, sabl­o­nmen­tessé­g, könyvolvasás, egyéni. Könyvet nyertek: Takács Fe­renc Győrszabadhegy áll., Pintér István Bp., VII., Wesselényi u. 59., Sebeházi István, Üllő, Maglódi út 7. MAGYAR VASUTAS Budapesti vasutas képzőművészek ajándéka a balatonkenesei üdülőnél! Mint ismeretes, Balatonke­nesén épül a szakszervezet legnagyobb üdülője. Az üdülő építéséből — elsősorban kör­nyékének csinosításából, par­kírozásából — derekasan kive­szik részüket a társadalmi munkában dolgozó vasutas fiatalok. Az elmúlt hetekben a társa­dalmi összefogás újabb nagy­szerű bizonyítékával találkoz­hattunk. A budapesti vasutas kép­zőművészeti kör tagjai 15 olajfestményt ajánlottak fel az üdülő díszítésére. Ajándékukat, amelyekkel szebbé, barátságosabbá kíván­ják tenni a vasutas dolgozók új üdülőjét, ezúton is köszön­jük. Büszkék vagyunk rá Dicsérni szeretnék. Azért is, mert az emberek zöme szeret legyinteni, ha vasutasról van szó. Persze a hibákat, amik emberi gyengeségből fakad­nak, sokan szeretik felnagyí­tani és hamar tovább adni. A jót már kevésbé. Szeretném, ha soraimat közzétennék, hadd lássák a kételkedők, hogy a vasutas társadalmat nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni. Zánkán lakom, Badacsony­tomajon dolgozom. Július 1-én a 13.10-kor induló 1113 vonat párnás kocsijában az aktatás­kámból az ülésre csúszott az erszényem. Benne volt 35 fo­rint körüli összeg, fényképek, két előfizetéses lottószelvény és az olyan kedves és nélkü­lözhetetlen ezüst zsebórám. Az erszényem elvesztését csak 17 óra után vettem ész­re. Rögtön szaladtam az állo­másra bejelenteni, de a vonat akkor már Székesfehérváron túl volt. A zánkai állomáson azzal biztattak, hogy az erszénye­met többé nem látom. Annál nagyobb volt reggel az örö­möm, mikor azzal fogadtak, hogy az éjjel visszaérkező sze­mélyvonaton szolgálatot telje­sítő jegyvizsgáló leadta az er­szényemet. Rendkívül meghatott a do­log, mert hiszen a kocsiban rajtam kívül senki nem tar­tózkodott és így ha nem lelki­­ismeretes ember, nyugodtan zsebre is vághatta volna a ta­lált tárgyat. De a kalauz tető-,­től-talpig becsületes ember volt. Csak a legmélyebb hálá­val és tisztelettel tudok gon­dolni Lakics Antal kalauzra, akinek ezúton mondok hálás köszönetet. SZALÁNCZY BÉLÁNÉ Zánka. Az előadók segítettek A pécsi igazgatóság 1959/60. évi alapfokú általános igazga­tási és munkaügyi tanfolyamán negyvenen vettünk részt. Már az első napokban tapasztaltuk, hogy nem lesz könnyű a fel­adatunk, sokat kell tanulni. A tanfolyam vezetője és az előadók azonban hamar meg­vigasztaltak bennünket és ami­kor csak tehették, segítettek a tanulásban. Közénk jöttek az előadások szünetében, sőt olyan esetek is megtörténtek, hogy egyik-másik előadó szolgálati útja alkalmával munkahelyén kereste fel a hallgatókat és adott segítséget a felkészülés­hez. Hogy mit ért az elvtársi biz­tatás, az anyag elsajátításához nyújtott segítség, azt az évvégi vizsga eredménye tükrözi a legjobban. Magam is hallottam a tan­folyam néhány gyengébb ta­nulóját felelni. Az előadó kér­déseire nyugodtan válaszoltak. Ha valakinél megtörtént, hogy zavarában megakadt, minden esetben kisegítették. Nagyrészt ennek tulajdonítható, hogy mindenki eredményesen vizs­gázott. Tanfolyamunk előadóinak és a vizsgáztató bizottság tagjai­nak ezúton is köszönetet mon­dunk a sok-sok biztató szóért, a tanuláshoz nyújtott segítsé­gért. Nagy András Nagykanizsa MAGYAR VASUTAS Felelős szerkesztő: Gulyás János Felelős kiadó: Szabó Antal Szerkesztője: Budapest VI., Benczúr u 41 Terjeszti: a Népszava La­pkiadó Vállalat Budapest VII. Rákóczi út 54 Szikra La­pny­om­da A SZERKESZTŐSÉG ÜZENI Cserháti József Szeged, dr. Hasznos József Gödöllő, Bezzeg Lajos Gyöngyös, Rénási István Balassagyarmat, Bognár Károly Tapolca, Bakó János Miskolc, Makara Sándor Nyíregyháza, Szi­­ládi Sándor Szeged, Farkas Ist­ván Perkupa, Fekete Ferenc Ko­márom, Bánhegyi Tibor Diós­győr, Török Ferenc Püspökla­dány, Pálmai István Budapest, Bódogh Mihály Dombóvár, Tóth Mihályné Budapest, dr. Fazekas László Eger, Jónap Béla Buda­pest, Pintér Lajos Vácrátót, Bodó Mihály Szeged, Ottó Kálmán Szolnok, Novák József Hatvan, Orgován László Debrecen. Írá­saikat lapunkhoz felhasználjuk. Bánkfalvi Gyula Szeged, Laki József Zalaegerszeg, Várnai László Pécs, Bezzeg Lajos Gyöngyös, Bognár Károly Tapolca, dr. Er­délyi János Tab, Várnai László Pécs, Cseh Zoltán Szolnok, Novák József Hatveni, Koncz János Bu­dapest, Bódogh Mihály Dombó­vár, Kismihók Róbert Celldö­­mölk, Lelti Ferenc Pécs, Papp Kerekes István, Apca Zagyvaszán­tó, Uglyai Sándor Miskolc: Tudó­sításukat, versüket helyszűke miatt közölni nem tudjuk. Szentgáli István Gyöngyös: A kalauz helyesen járt el. A pénz­táros személyét megállapítani nem lehet. Illetékesek figyelmét az esetre felhívtuk. Bognár Károly Tapolca: Helyesen tette, hogy a levelet megírta. Kecskés Anna Galgamácsa: Versét közölni nem tudjuk. Cikkének közlésére sor kerül. Horváth Leó Fer: Felvi­lágosítását köszönjük. Kósa László Szeged: Kérelmét továb­bítottuk- — Nagy gondot fordítanak a dolgozók szakmai továbbképzésé­re Tapolca állomáson. A vonat­vezetői tanfolyamon 12-en, a vál­tókezelőin kilencen, a jegy vizs­gálóin hatan ,a távírász kiképzé­sen ugyancsak hatan vettek részt. — A X. vasutasnap és az Al­kotmány tiszteletére augusztus 1-től 31-ig egy hónapos ünnepi­­ műszakot tartanak a miskolci igazgatóság III. osztályának dol­gozói. A vállalást hat pontban rögzítették. — 100 éves jubileum. Székes­­fehérvár és Komárom között 100 évvel ezelőtt indult meg a vas­úti közlekedés. A jubileumról ünnepélyesen emlékeztek meg. — Több mint száz nyíregyházi vasutas vett részt a termelőszö­vetkezetek megsegítésében. So­kan voltak olyanok, akik a leg­nehezebb mezőgazdasági munka, az aratás idején nyújtottak se­gítséget a tsz-eknek. — A szocialista brigád címért harcoló piliscsabai vasutasok derekas munkát végeztek az ál­lomás területének csinosításában és a termelőszövetkezetek meg­segítésében. A kukorica kapálás­ban és az aratásban segítettek a helyi Haladás tsz-nek.­­ Fénycsővilágítást szereltek fel a X. vasutasnapra a tapolcai vonatkísérők helyiségeibe. A kor­szerűsített helyiségekben este is nappali fényt adnak a fénycsö­vek. — Jól sikerült a vasutasnapi ünnepség Veresegyházán és Vác­­rátóton. A vácrátóti vasutasok például az első félévben elért ki­magasló eredményükért 11 600 fo­rint jutalmat kaptak. — Eszperantó nyelvű szépirodal­mi és szakkönyvekből, folyóira­tokból, prospektusokból és pla­­kátokból rendezett kiállítást a péceli továbbkezelő kórház esz­perantó szakköre. A KISZ-esküvő a debreceni kultúrotthonban. Szerencsi Béla, a debreceni fűtőház fiatal dol­gozója a vasutas kultúrotthonban tartotta esküvőjét. A megyei bi­zottság kéthetes üdülőbeutalóval ajándékozta meg a fiatal párt.­­ Tizenötezer forintot kaptak a debreceni igazgatóság területén azok a kis állomások, megállóhe­lyek és őrházak dolgozói, akik a X. vasutasnapot megelőző hetek­ben jó eredményeket értek el szolgálati helyük csinosításában. — Egészségügyi állomást léte­sítettek Hatvan csomóponton. Az állomást augusztus 6-án adták át rendeltetésének. — Több mint másfél millió fo­rintot takarítottak meg az első félévben a szolnoki pályafenn­tartási főnökség dolgozói. Ebből 800 ezer forint a vasutasnapi fel­ajánlások túlteljesítéséből ered.­­ A X. vasutasnap tiszteletére kezdeményezett ünnepi műszak­ban több jó eredmény született Szeged Tisza-pályaudvaron. Ezek közül is kiemelkedik Korom Pál­­né forgalmi szolgálattevő szo­cialista brigádjának a személyvo­natok menetrendszerinti közleked­tetésében elért eredménye. LAKÁSCSERE — Dombóvári kétszobás fél­komfortos szolgálati lakásomat elcserélném budapesti hasonlóra. Állattartási lehetőség van. Érdek­lődni lehet: Bóka István mozd. vez. Dombóvár fűtőház. . — Főbérleti szoba-konyhás, kamrás, gázos lakásomat elcse­rélném vasutassal Pest környéki hasonló lakásra. Bp., VIII., Ba­ross tér 6. III. 17. Megtekinthető 17 óra után. — Budakeszi legszebb részén 2 szobás lakásomat elcserélném Nagy-Budapest területén levő ha­sonlóra, vagy nagyobbra. Autó­busz 1 perc. Budakeszi, Úttörő tér 8. Farkas László. Érdeklődés telefonon: 122—891. — Elcserélném szoba, konyhás, előszobás, kertes rákospalotai (MÁV-telep, Wesselényi u. 21., 4. ajtó) lakásomat Budapest bel­területén. Born Ádám: Érdeklőd­ni bármikor. — Szilasligeti kétszobás kom­fortos magános családi házban levő lakásomat gyümölcsössel (gödöllői N­ÉV-vel a Keletitől 45 perc) elcserélném 2 szobás, le­hetőleg összkomfortos budapesti lakásért. Bővebbet levélben. Nagy István. MÁV Jegynyomda, Rudas László u. 32. — Elcserélném 2 szoba, kom­fortos, jól jövedelmező MÁV ház­felügyelőségemet betegség miatt 1 szoba összkomfortos lakással a város belterületén. (Bp., I., Ru­das L. u. 89.) . 1960. AUGUSZTUS 20. Életmentő vonatvezető Augusztus 6-án utasokkal telve száguldott Tapolca felé az 1114-es számú személyvo­nat. Örvényes megállóhelynél egy utasnak akkor jutott eszébe, hogy le kellett volna szállnia, amikor már mozgott a vonat. Az illető mit sem törődve a baleseti veszéllyel, kiszaladt a peronra, ajtót nyitott és me­netiránynál­ háttal próbált le­ugrani. Az ugrás nem sike­rült. Kezével azonban görcsö­sen kapaszkodott a lépcső fo­gantyújába. Borzalmas volt a látvány, amint fejjel lefelé lógva szán­totta a peront. Szerencséjére Farkas Sándor tapolcai vonat­vezető idejében észrevette az esetet és nyomban meghúzta a vészféket. A vonat megállt, s az utas csak könnyebb sérü­léseket szenvedett. Gratulá­­lunk Farkas Sándor vonat­vezetőnek. Bognár Károly Tapolca. A Szovjetunióban is megünnepelték a vasutasok napját A Szovjetunióban augusz­tus első vasárnapján ünne­pelték a vasutasok napját. Ezen a napon országszerte ünnepségeket és előadásokat tartottak a szovjet közleke­dés és a vasút fejlődéséről, korszerűsítéséről. A szovjet vasutaknak nagy szerepük van a szállításban. Jelenleg a teherforgalom mintegy 80 százalékát vas­úton bonyolítják le. 1959-ben például a szovjet vasútvona­lak forgalma egymilliárd 429 millió tonnakilométer volt, jóval több, mint az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Bri­tannia, Franciaország, a Né­met Szövetségi Köztársaság és Olaszország forgalma együttvéve. A vasútvonalak, a vonó- és vontatott járművek korszerű­sítése is gyorsan halad, öt évvel ezelőtt a diesel vonta­tás még csak 14,1 százalékát tette ki a forgalomnak. Ez a szám ma már meghaladja a 40 százalékot. A hétéves nép­­gazdasági terv keretében pe­dig mintegy 100 000 kilométer hosszúságú vonalszakaszon al­kalmazzák majd a villamos és dieselvontatást a Szovjet­unióban. SPORTSZERŰ KOCSIELOSZTÁS A TÁROLÓN — Hát maga mire vár? — A kalauz megígérte, hogy szól, ha át kell szállítom. (Pusztai Pál rajzai) — Am­elyik vállalat győz, azé az üres kocsi. Rajta!

Next