Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)
1861-05-05 / 107. szám
Miért van hát mégis, hogy Erdély mindeddig visszakapcsolva nincs ? Tán félnek e hon ellenei, — a trónt körülrajongó ama Camarilla,— hogy talán még boldog is lehetne ismét e hon ? vagy nem szeretnék, hogy a Fejedelem úgy szeretve és tisztelve legyen, mint dicső ősei, kikért nem egyszer hangzott el a „moriamur”. Igen! mert tudják, hogy akkor reájuk nem lenne szükség, s nem hizlalhatnák magukat a népek véréből. Oh, hagyja el Felséged a gonosz tanácsadókat, kik a jog és törvény megszegésére késztik s nógatják, s hallgatva keblének istenére, osszon igazságot s védje a jogot királyi székéről. — A törvény tisztelete üdvöt árasztand Felséged fejedelmi székére, de üdvöt áraszt a közös hazára is, mig a jogok eltaposása, s az összetartozó részek széttépése, csak kárhozatot terem. Mondja ki azért Felséged komolyan, hogy Erdélynek Magyarországgal egyesítése azonnal megtörténjék, hogy elégtétel adassék a megsértett jognak , s visszaállítva legyen a törvényben és jogban való hit, melyet az absolutismus elátkozott rendszere oly mélyen megingatott, hogy vele együtt a birodalmat is csaknem eltemette. Kelt Jász-Berényben folyó évi april havának 16-án folytatva tartott közgyűlésünkből. Jász-Kún kerületek közönsége. Komárommegye határozata a törvénytelen adó behajtása ügyében. Jegyzőkönyvi kivonat, Komárommegyének 1861. évi ápr. 30-dikán tartott bizottmányi közgyűléséből. 425. sz. Olvastatott a magyar kir. helytartótanács 19193 sz. a. intézménye, melyben értesíti e megyét, hogy miután a törvényhatóságok az adó befizetésében közreműködéseiket megtagadták, annak kivetése és behajtása 0 Felsége elhatározásánál fogva közvetlenül a cs. k. kerületi pénzügyigazgatóságokra ruháztatott át, melyek azt a nektek kiadott utasítás szerint önállóan és szükség esetén katonai hatalom közbejöttével is eszközlendik; — egyúttal felszólítván a megyét, hogy e legfelsőbb helyről kiadott kivételes intézkedést a megyebeli községek elöljáróival és adófizető lakosságával tudassa. Végzés: E megye közönsége már múlt évi decz. 28-án alaphatározatában kimondotta, sőt f. é. januárius 28-ai közgyűléséből ő Felsége elé terjesztett feliratban is újólag kijelentette, hogy a törvény megszegéséhez polgári és törvényhatósági legszentebb kötelességeink megsértése nélkül nem járulhatván, semmiféle közadónak, mely a törvényes magyar Országgyűlés által megajánlva nincs — behajtásához segédkezet nem nyújthat. Ezzel csak alkotmányos kötelességét teljesité, minek megsértésével, az 1504-kir. t. ez. szerint hitszegés és árulás bűnének részesévé lett volna. De biztatá magát azon reménynyel is, hogy ama kormány, mely a béke, kiegyenlítés és kibékités eszközlését vallá feladatául, őrizkedni fog hazánk törvényeinek megsértésétől, és bevárandja az adó tárgyában is a kilátásba helyzett országgyűlés intézkedéseit, melyek kétségtelenül, egyedül annak köréhez tartoznak. Mellőzve 1848-dik évi törvényeinket, számtalan régibb törvényeink közül elég legyen itt csak az 1471. — XI, 1504. — I., 1791. — XIX., 1802. I., 1827. — III. és IV-dik törvényczikkeket idézni, melyek a közadónak és katona állításnak jogát, — még rendkívüli eseteket sem véve ki — kizárólag az alkotmányos nemzeti törvényhozásnak tartják fen. Hogy a magyar nemzet ezen elévülhetlen jogairól soha le nem mondott, sőt azokat minden megsértési kísérlet után az uralkodó által ismételve elismertetni birta, azt a többek között II. Leopold és I. Ferencz példái is igazolják. Hazánkban törvény hozására, annak eltörlésére vagy magyarázására az 1790. XII. törv. czikk világos szavai szerint is, a törvényesen koronázott magyar király egyedül a magyar országgyűléssel van feljogosítva, a végrehajtó hatalom pedig a király által, csak hazai törvényeink értelmében gyakorolható. — Nem évült el sem az 1507. V. törv. czikk, mely mind azt, mit a fejedelem tanácsosai tudtán kívül tenne, semmisnek nyilatkoztatja, — sem az 1507. VII. törvényczikk, mely ezen tanácsosokat, ha azok a királyi tanácsban az ország törvényei ellen vétenének,az ország és közszabadság árulóiként büntettetni rendeli. Lehetetlen volt tehát e megye közönségének megbotránkozás és a végső bizalmat is kiirtó érzület nélkül tapasztalni a nagyméltóságú magyar királyi helytartótanács eljárását, mely ezen intézménynek kibocsátása által legszentebb alaptörvényeinken ejtett sérelmekért az ország színe előtt menthetlen felelősséget vállalni nem átallott. Ha a tényleg fennálló kormány a béke és kiengesztelődés szine alatt a már megalakult nemzetgyűlés törvényes állását ilyszerü kihívással mellőzi, — ha törvénytelen adó behajtására az ország törvényhatóságaitól gyámolítást hiába várván, azt idegen és alkotmányellenes közegekre ruházza, melyek nemzetünk e legféltékenyebben őrzött és oly sok törvény, békekötés és koronázási hitlevelek és eskükkel biztosított jogainak erőszakos eltiportatására szegődtettek, — akkor nem kétkedünk kijelenteni, miszerint ez csak folytatása azon önkénynek, mely hazánkat 11 évig, minden isteni és emberi törvény megvetésével sújtotta, azon különbséggel, hogy az nyíltan, emez pedig ál-utakon törekszik a kényuralom megalapítására. A fennálló kormány, a törvénytelen adó ily erőszakos és önkényes behajtásának elrendelésével önmaga lép le azon útról, mely az általa leginkább sürgetett kiegyenlítéshez vezethetett volna. — Önmaga rendíti meg az alapokat, melyeken nemcsak a magyar alkotmány biztossága, de a fejedelmi ház jogai is nyugosznak. E megye közönsége ily hatalomcsapás lehető súlyos következményeiért a felelősséget visszahárítja azon kormányférfiakra, kik abban eszközül szolgáltak, és kinyilatkoztatja újólag is, miszerint ezen törvénytelen adó behajtásához, alkotmányunk és törvényeink ellenére se most, sem ezután járulni nem fog, sőt annak erőszakos beszedése ellen jegyzőkönyvi óvását nyilvánítja. Ezen óvását és nyilatkozatát hazánk minden törvényhatóságaival közöltetni rendelvén, egyszersmind járásbeli tisztviselőit oda utasítja, hogy nemcsak a m. é. 2. sz. a. kelt megyei alaphatározathoz szigorúan ragaszkodjanak, hanem a már fentebb is hivatkozott törvény szentesítette jogaink biztosításának, a tényleges erőszakot kivéve,minden más, a czélhoz vezető módon érvényt szerezni iparkodjanak. A megyében kebelezett helységek elöljáróinak pedig kötelességekké teszi, hogy ezen törvénytelen adó beszedésétől magukat távol tartván, a netalán alkalmazandó katonai hatalom önkényes eljárását még csak az elszállásolással se merjék elősegíteni. Végre mindazokat, kik a törvénytelen adó beszedéséhez, az elárverezendő tárgyak megvásárlása által, vagy bármi más módon segédkezet nyújtanának, az okozott károkért felelősekké teszi. Bizton hiszi e megye közönsége, hogy nem fog kebelében találkozni oly egyén, ki a kormány ezen törvényt és alkotmányt megtámadó rendeléseinek végrehajtásával nevét a haza előtt megbélyegezné. Ezen végzés számos példányban kinyomatni s a járásbeli tisztviselő uraknak, valamint a helységek elöljáróinak, hozzá alkalmazás végett kiadatni rendeltetett. Szabó Lajos beszéde Tordamegye közgyűlésén ápril 18-án. A leszenvedett gyászos 12 év a szolgaság ezen borzalmas éjjele után alkotmányos életünk első lendületének örvendenünk kellene, ha egyfelől a kebellázító véres elnyomásra visszaemlékezés nem verné le kedélyünket; másfelől a jelen nemcsak zavart, de veszélyes helyzet — az absolutismus élet-halál harcza az alkotmányos szabadság felüdülése ellen nem dúlna a társadalom minden rétegeiben, ha az ellenség még most is egy födél alatt nem Iakoznék velünk, így nagyon is észbe kell vennünk a római költő intését : „parce gaudere oportet, sensimque queri.“ És meg kell emlékeznünk , hogy lengyel testvéreink vére foly, és foly a vér Montenegró- s Herczegovinában is — mialatt mi itt szabadságunk, alkotmányos jogaink rehabilitatiójáról tanácskozunk. Azonban áldjuk a népek istenét, ki nem engedte, hogy az európai népek élete, szabadsága ellen forralt legirtózatosabb összeesküvésnek, — melyről valaha a történelem emlékezik — sokat hányatott, tatár, török, osztrák miatt kiszenvedett nemzetünk áldozatul essék. Nem engedte, hogy az ármány, a gonoszság, a bűn — a magyar nemzet ezredéves európai életét az élő nemzetek sorából terv szerint kitörölje. — A helyett a nemesis a gonosz kezek ellen fordult vissza , melyek hazánkban annyiszor vérfürdőt készítettek — mint 48 és 49-ben az egymás ellen fölizgatott nemzetiségek között — azon gonosz kezek ellen, melyek feledhetlen Batthyányink,Perényink, hős vezéreink, számtalan vértanúink nemes véröket az utóbbi évtizedben is csak úgy ontották, mint Dahomel királya szerencsétlen fekete rabszolgáinak, melyek királysága dicsőségéért ezerenkint egymásután leölettek. A nemesis azon kezek ellen fordult vissza, melyek nyíltan, vagy orozva, a nemzet életét szinte negyedfél század óta gyilkolják s — hogy a nemzetgyilkoló terv ki nem vitetett — nem rajtuk múlt. Mert valahányszor a bécsi hagyományos politika az utolsó csapást — mint a lefolyt évtizedben is — a nemzet élete ellen megtette: a nemzet nemzője mindig támasztott oly elhatározott, hű, nemes, szellemi fensőséggel bíró jellemeket fajunkból, kik azt fölfogták ; a több százados sebekkel rakott nemzettestet szerződések, békekötések, alkotmányos szabadságunkat biztositó törvények által felüditették. Bocskai István, Bethlen Gábor, idősb Rákóczi György és II. Rákóczi Ferencz forradalmi háborúik a hagyományos bécsi politika ellen; az 1789-ki franczia forradalom, s ennek befolyása alatt az 1790-ki nemzeti visszahatás voltak a szabadító eszközök. — Végre 48-ki törvényeink minden következményeikkel a zsarnok hatalom ellenébe részint a nép emberi és politikai jogainak a jogegyenlőség alapján megadása, részint a 48-beli pozsonyi III. t. czikkben fölállított független felelős magyar minisztérium által a magyar királyság jogai védelmére oly védfalat állitának, melyet a bécsi ellenszenves kormány maga erején nem tudván — az orosz nagyhatalom seregei által romboltatott le. De mely épen most egy varázsütésre ismét hatalommá emelkedik föl. Mert az eszme fönségét a szuronyok hegye el nem érheti. Mióta nemzetünk keleti honából Európába átköltözött — a hódítás korát is ki nem véve — soha nem bírt azon előnyökkel, azon jogos igényekkel Európa népcsaládában az őt megillető hely elfoglalására — mint most. Ne tessék különösnek akkor a fegyver hatalma, most hadi babérjaink mellett a szellem, a szabadság állandó s föltétlen szeretete azon kapocs, mely Európa nagy népeinek bizalmát, rokonszenvét, testvéri szeretetét nemzetünk számára biztosította. Akkor Európában nagyobbrészint ellenségekre találtunk. Most csak egy ellenségünk van. Kimondom: a bécsi kormány hagyományos politikája, mely a solferinói csata után elveit, czéljait ne higyjük, csak protheusi alakját változtatta. Ez veszélyes ellenség, nem ereje fennsőbbségében, de az ármány, a cselszövény tulnyomóságában. De ha hazánk sorsa ezen oldalról szomoritó — ott áll kárpótlásul Európa nagy népeinek rokonszenve, testvéri szeretete. Melyet az emberiség érdekében tett történelmi szolgálatain kívül nemzetünknek, legújabban 48-beli törvényeink demokratikus elveinek, ezen törvényeinkért mérhetlen áldozatokkal kivívott hősies szabadságharczunk dicsőségének, a rémuralom alatti nemes szenvedésünk s kitartó passivitásunknak legfőképen pedig dicső emigratiónk közvetítésének köszönhetjük — azon halhatatlan törekvéseknek, melyek történelmünk könyvébe gyémánt betűkkel lesznek beirva. Mondom , hogy a bécsi hagyományos politika elveit, czéljait nem — csak protheusi alakját változtatta. Most az alkotmányosság ábráját tette fel. De folytatja az absolutismus harczát a társadalom minden rétegeiben. Elkövet mindent, hogy hazánk integritása helyre ne állíttassék ; a nemzetiségek közötti harcz kitörését a birodalmi tanácsba csalogatás — s mit én tudom, még minő eszközök által mozdítja elé. Az országbíró beszédében, melylyel országgyűlésünk felsőházát megnyitotta — az ország integritása, tehát a királyhágón inneni rész, a 48-ban törvényesen egyesült Erdély meghívása ellen is, a fölébredt nemzetiségi igényekre hivatkozik. Ámde minő kormány az , mely a törvény tekintélyét fönntartani nem képes ? Az, vagy erőtelen, vagy önmaga nem bír az alkotmányosság iránt semmi tisztelettel. Mindenben a kedélyek izgatottságát, zavart, veszélyt és törvényeink tekintélyének megrendítését szemléljük. Említsem-e az erdélyi udvari kancelláriának a 48-ki pozsonyi III. és kolozsvári I. t. czikkek világos rendelete, és magának az egyesülési törvény elvének ellenére tett fölállítását? Említsem-e oly elemekkel betöltését, melyek a rémuralom alatt szintén tényezők — hivatalnokok valának? Említsem-e a főkormányszék visszaállitását, s részben hasonló elemekkel kiegészítését ? ? Holott a törvény az ily kiegészítést nem csak nem rendeli, de annak szelleme nyilván ellene van. Nem uj gubernium fölállításáról 12 év múlva — hanem csak azon „közigazgatásról“ van a törvényben szó, mely 48-ban létezett, s melyet már a 48-ki képviselőháznak a felelős ministerium kormányzási jog igényeihez kell vala idomitnia, így állván a bécsi kormány által tervszerüleg összebonyolított közügyeink, midőn a szabadság istennője annyit legalább megengedett érnünk, hogy a királyhágón innen is a megyék helyreállításához kezdhetünk — indítványom az: fejezzük ki mindenek előtt jegyzőkönyvileg, hogy mi megyénket sem az okt. 20 és dec. 21-ki pátensek, az idei márc. 25-iki utasitás , nem is a törvényeinkről lemondást föltételező oktrojálás, hanem ezredéves alkotmányos szabadságunk által föltételezett megyehatóságunk alapján az 1848-ki XVI-ik pozsonyi t. czikk értelmében kívánjuk helyreállítani. Hogy mi a mai főispán ur egyénisége és jelleme iránt nagy bizalommal viseltetünk ugyan, de kineveztetése nem lévén magyar felelős miniszter által a 48-beli III. törv. czikk 3. pontja rendelete szerint ellenjegyezve — azt törvényesnek nem tekinthetjük. Azonban a más főispán ur személye iránti bizalom egyfelől; a rémkormány alóli szabadulhatás természetes ösztöne másfelől, miszerint megnyílván a börtön ajtai — elfoglaljuk azon tért, melyre alkotmányunk följogosít — indítanak bennünket, hogy ezen törvényeink mellett tett óvás daczára megyénk visszaállitása processusát félbe ne szakasszuk. (Fk) Lapunk mai számának külföldi rovatában egy frankfurti hir található, mely első pillanatra talán kevéssé érdekesnek látszik, melyet azonban a legnyomatékosabban ajánlunk nyájas olvasóink figyelmébe. Nem kivántatván azonban, hogy valaki vakon higyen igénytelen szavunkban, ezen ajánlásunkat néhány sorral igazolandjuk. A szóban álló frankfurti sürgöny szerint Poroszország azt indítványozta a szövetségi gyűlésnél, hogy — ha oly háború találna kitörni, melyben valamelyik „német“ nagyhatalom (Ausztria vagy Poroszország) teljes hadsergével vagy legalább a szerződésszerű illetéken túlmenő sereggel veszen részt, hogy — mondjuk — ily esetben a szövetségi hadszervezet azon határozmányai, melyek a szövetségi hadvezérre vonatkoznak, ideiglenesen hatályon kívül lépjenek és a két nagyhatalom e tárgy körül egyenes alkudozásra kelhessen egymással. Ezzel egyszerre fel van világositva azon viszály, mely Ausztria és Poroszország közt uralkodik, mely a minap a január óta folyó alkudozások felfüggesztetését tette szükségessé és mely oly keserű, hogy az ausztriai császár minapi trónbeszédjében egyetlen árva szóval sem emlékezett meg Poroszországhoz vagy német szövetséghez való viszonyáról. Hogy e viszály természetét megértsük, ismernünk kell a szövetségi hadszervezet azon határozmányait, melyek a szövetségi hadvezérre vonatkoznak. Ezen határozmányok közül a leglényegesebbek is ezek: A szövetségi had fővezérét a szövetség választja, e szövetségnek hűséget és engedelmességet esküszik ő; ettől veszi utasításait (!) ennek irányában felelős. A hadműtéti tervet a fővezér dolgozza ki, de kivitelkor a szövetségi gyűlés elé terjeszti, még pedig terjedelmes írásbeli közlemény útján, hogy — ha ő (a fővezér) meghalna — más is tudhassa, hogy mire czéloznak a kezdeti operatiók. (Milyenialis óvatosság és elővigyázat!) A szövetség még egy altábornokot is nevez ki a fővezér helyetteséül. A fővezérnek joga van minden oly ideiglenes (mintha Bach úr csinálta volna ezt a kriegsverfassungot) intézkedésre, mely el nem halasztható, példa a küzdelem ideiglenes felfüggesztésére, de nem formaszerű fegyverszünet kötésére; ez utóbbira csak a szövetség által kinevezett választmány illetékes. (Szakasztott mása a hajdani bécsi Hofkriegsrathnak!)----Úgy hisszük, ez elég lesz a jóból és kiki át fogja látni, hogy ily körülmények közt talán háborút lehetett vinni anno domini 1561, de nem 1861-ben, midőn a táviró és a gőzgép néhány percz alatt végzi azt, amire azelőtt napok kellettek. De elnézve attól, hogy ezen egész hadiszervezet már magában véve egy batkát sem ér, Poroszországnak még különös okai is vannak arra, hogy e szervezetet visszautasítsa. Ugyanis e szervezet szerinte a fővezér kineveztetésétől a fegyverszünet kötéséig — minden a szövetségi gyűléstől függ, azon szövetségi gyűléstől, melyben, köztudomás szerint, Ausztria befolyása túlnyomó. Márpedig Poroszország a félmillióból álló szövetségi hadhoz szerződésszerűen 133,000 embert állít, azonkívül bizonyossággal előremondható, hogy — német szövetségi háború kitörése alkalmával — Poroszország kénytelen lenne a maga egész hadsergével a szövetségi hadhoz csatlakozni, mert Ausztriának valószínűleg annyi dolga lesz másfelé, hogy a német szövetségnek egyetlen embert sem fog küldhetni. Már most kivánható-e Poroszországtól, hogy a maga nagyszámú és jeles hadsergét az osztrák befolyás alatt álló szövetség korlátlan rendelkezése alá adja ? Kivánható-e, hogy a porosz király a maga katonáit csak úgy adja oda, mintha azok pléh vagy fabábok volnának, mik helyett — ha összetöretnek — néhány garason újakat vehetni ? Kivánható-e, hogy e porosz seregnek akkor és ott meg kelljen ütköznie, amikor és ahol a szövetség akarja, a porosz királynak pedig e tekintetben csak a maga egyes szavazatja legyen, úgy, mint valamelyik kis királyságnak vagy herczegségnek, melynek Frankfurtban helye és voksa van? Nem, ez nem kívánható és ha kivántatnék is, Poroszország meg nem adná. Ezt a szóban álló frankfurti indítvány kétségtelenné teszi. Ha ezen indítványt a diplomatiai nyelvből egyszerű magyar nyelvre fordítjuk, tartalma körülbelül ez : A legközelebbi háború minden valószínűség szerint olyan teend, amelyben Ausztriát segítenünk kellene. Ausztria tehát nem állíthatandja ki még a maga illetékét sem, míg Poroszországnak egész hadsergével kellene síkra szállni; ezen esetre tehát kiköti magának a teljes függetlenséget. Ha az eldöntő pillanat megérkezendett, mi — poroszok — meg fogjuk határozni, váljon átalában szükséges és czélszerű-e, hogy Ausztria mellett kardot rántsunk és ha saját belátásunk erre igent mond, feltételeket fogunk szabni, miket ausztriának el kellene fogadnia; azután a háborut ugy és addig folytatandjuk, a mint és a meddig mi czélszerünek találandjuk. Ha Ausztria és a szövetség egyéb tagjai e feltételeket elfogadják — jó! ha nem fogadják el, akkor részünkről semmi segély nem várható! Valószinü azonban, hogy ily végső pillanatban Poroszország bármily feltételei — ha szintén most béke idején visszautasittatnak — el fognak fogadtatni és hogy e feltételek olyanok lesznek,melyek Poroszhon túlsúlyát biztosítják a német szövetségben. E szerepet régen szánták Poroszországnak a német nemzet valódi barátjai. A berlini kormány azonban kissé nehezen szánta magát e szerep elvállalására. Hanem legújabb indítványa azt mutatja, hogy végre mégis — bár nagyon óvatosan — azon ösvényen törekszik előre, mely egyedül alkalmas a német kérdés kielégitő megoldása és Poroszország nagysága felé vezetni. Béke idején Poroszország sohasem jutand vezérségre Némethonban.A béke idején Németország e vezérséget nem csak nem óhajtandja soha, de megtűrni sem fogná, de a veszély pillanatában, melyre tán nem kellene sokáig várni, az egész német nemzet Poroszország zászlója körül fog összeseregelni és oda követendik őt a kormányok is, ha csak teljes elszigeteltségben nem akarnak maradni. Ennek előkészítéséül tekintjük mi Poroszországnak Frankfurtban tett legújabb indítványát; véleményünk szerint ez az első — bár kissé félénk — lépés a német kérdés megoldása felé, de egyszersmind utolsó kongása a többé fel nem támadható szent szövetség sírharangjának. A helyzet eleje és veleje, Austria, bár eredetileg német állam, idők folytával legfőbb német birtokait elvesztette. Schweiz, Elsasz, Lotharingia, Burgundia, Lausitz, Silézia részint függetlenekké, részint más birodalmak részeivé lettek. Mégis II. József Magyarország rendelnek kinyilatkoztatja : „A német nyelv birodalmamnak universalis nyelve; miért kezeltessem egyetlen egy tartományban a törvényeket s a közügyeket annak nemzeti nyelvén ? Én a német birodalom császárja vagyok, ehhez képest a többi államok, melyekkel bírok, mind provinciák, melyek az egész állammal kapcsolatban egy testet képeznek s ennek én vagyok a feje. Ha Magyarország birtokaim közt legelső és legfontosabb volna, annak nyelvét tenném országaim főnyelvévé, de igy máskép áll a dolog.“ Ferencz uralkodása alatt már nem állott máskép a dolog. A német alföld vég elszakadtával a birodalomnak alig egy hatodrésze maradt német s egy pillanat a föld abroszra, hol a Duna két partjain elterülő birodalom legnagyobb részét a magyar koronaországok képezék, világosan mutatta, mely irányt kellett vala Austriának követnie, hogy jövendőjét biztosítsa. Midőn a század elején a német birodalom felbomlott, föl is merült Bécsben a nézet, hogy Nagy Mátyás birodalmát helyre állítván, Budával mint királyi székhellyel Austria jövendő politikáját kelet felé irányozzák. Fektetve a politikai súlyt a 6000 mildnyi területű Magyarországra, megadva a birodalom többi tartományinak hazánk alkotmányához idomított szabad szervezetet, hatalmas tényezőjévé válandhatott volna a civilisatio terjesztésének kelet felé, hol a török birodalom már akkor feloszlásnak indult állapotánál fogva tág mező nyílt leendő területi nagyobbodásnak és hatalomfejlésnek. De Ferencz császár nem tudván megválni hagyományos absolutismusa és német sympathiáitól, az „osztrák császár“ czimével jövendőben követendő politikájának — más inkább nyugotra néző irányt tűzött, mely mellett a birodalom ereje oly czélok elérésére pazaroltatott, melyek egyfelől a kor mindinkább kifejlő szabadabb szellemével, másfelől Németország jól értett érdekeivel ellenkezésben soha állandóságra nem számolhattak. E félszeg politika minket illető törekvése oda volt irányozva, hogy hazánkat alkotmá